A Hon, 1876. július (14. évfolyam, 149-177. szám)
1876-07-22 / 169. szám
169. szám, 1V. évfolyam, Kiadóhivatal , Barátok tere, Athenaeum-épillet földszint Előfigetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra............................................6 írt ki. 6 hónapra...........................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként . . • 1 * * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás HOST“ X IV-dik évi tolvaronra. ti«. A „„fr . Félévre...................... 12 fittfisi árai. . . . . * M gypr* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, július 21. Az angol valuta-enquete eredménye. Minél többet foglalkozunk az angol parlamenti enquette jelentésével, az ezüstérték csökkenése ügyében, annál több nehézség merül fel előttünk a kérdés megfejtésében és annál inkább megfoghatónak tartjuk, hogy a bizottság megoldást javasolni nem mert, hanem csak adatokat szolgáltatott ahhoz. És ez adatok reánk nézve is több érdekes részletet tartalmaznak- sőt átalában elkerülhetlenül szükséges tudnivalók a valutaügyben, mert csak e bizottság volt abban a helyzetben, hogy némileg is megbízható forrásokból meríthesse adatait. Tudjuk, hogy az ezüsttermelés növekedése , az ezüst pénz demonetizálása, és végül : az indiai ezüstfogyasztás csökkenése volt azon három oknak feltüntetve, melyek az ezüst értékcsökkenését okozák; de e tényekben sok felderültetlen vagy legalább eddig meg nem magyarázott részlet van és másfelől ezekkel még mindig nincs megfejtve az, hogy ha már ez a három ok idézte elő az értékcsökkenést: állandó lesz-e ezek hatása? Pedig ezen fordul meg a kérdés eldöntése. Mertha csak pillanatnyi aranylázzal van bajunk, akkor azzal szemben állást foglalnunk nem kell, csak meg kell várni a reakciót és erre van időnk, mert úgy sincs módunk és alkalmunk most a valutarendezésre. De ha állandó okokkal van bajunk, akkor azokkal szemben állást foglalni és a meghatározandó irányban a valutakérdés megoldását előkészítni, sőt sürgetni kell, mert akkor minél tovább halad az, annál nehezebb lesz. És e tekintetben az angol enquette nem nyújt egészen határozott választ. Állandónak tünteti föl az ezüstprodukció szaporodását és Kelet ezüstfogyasztásának csökkenését. De még ezek ellen is hoztak fel kételyeket. A dolog így áll : eddig rendes termelés ezüstben évenként 70 millió forint volt, ebből 20 millió értéket felhasznált az ipar és ékszerészet , 50 millió maradt pénznek , de ennél többet fogyasztott csak maga India. Az egyensúly megvolt , sőt minthogy a kaliforniai aranybányák 1849—55. közt sok aranyat hoztak világra , ennek hatása következtében, míg 1848-ban egy uncia ezüst 590 angol dénár volt, 1862—66 közt 62-re emelkedett annak értéke ; de ez volt a legmagasabb árfolyam, mert 1872-ben már 61, 1873-ban 591/nd. volt értéke. Ekkor a nevadai utadai, californiai uj bányák termelése jött közbe ; ez évenként 70, sőt 90 millió forintra tehető , tehát a termelés roppant mérvben fokozódott — az eredmény az, hogy az érték most 47 Vsd. Természetes, hogy ehhez járult az, hogy India ezüstfogyasztása 60 millióval apadt; Németország 60 milliót demonetizált csak eddig, Skandináviából 20 millió szorult ki ; Olaszország 1869—73 közt 40 milliót, sőt a mi monarchiánk is a közelebbi 4 év alatt 40 millió forint ezüstöt tolt ki forgalmából és nagyban csak Francziaország vásárolt, mert ez idő alatt ez 330 millió ezüstöt szerzett; de hogy most vételeit mennyire megszoríta, bizonyítja két körülmény. Egyik az, hogy a franczia bank inkassójában 1874-ben még 85°/o volt az ezüst, 1875-ben csak 45°/o, 1876-ban 35°/o. A másik az, hogy, mint a latin unió tagja, kötelezve van az ezüst pénzverés megszorítására. És ha a latin unió (Francziaország, Belgium, Olaszország, Svájcz, Görögország) ezáltal sok ezüstöt szorított ki területéről, még nagyobb csapás lenne a valutára nézve, ha mint az áramlat most van, egészen csatlakoznék az aranyvalutához. De az ezüstvaluta hívei nem csak ezt nem hiszik , sőt az ezüstprodukció túlságos voltától sem félnek. Azt mondják, a nevadai bányák 300 millió ezüstnél többet nem ígérnek, India kereskedelmi mérlege javulhat, China és Ázsia többi országainak még nincs valutája, van elég hely az ezüstre. Angliáról sem tehetik fel, hogy az indiai rupin évenként 40 millió veszteséget eltűrjön. De az enquette azt is kideríti, hogy India nagyon hajlik az aranyhoz, az utóbbi negyven év alatt egy milliárd forint értékű aranyat vitt be. És ezüstfogyasztásának apadását nem annyira a kedvezőtlen kereskedelmi mérleg, mint az angol kormány azon intézkedése okozá, hogy papírral fizet ezüst helyett, lévén Indiának Angliában sok vasúti és államadóssága, így ezelőtt 4 évvel Anglia 400 millió érczet küldött, 295 millió bili mellett, most már csak 165 millió érczet küldött, 505 millió bili mellett Indiába. És ez állandó irányzat. Azt mondják, hogy ha lejebb megy az ezüst ára, akkor több bányában megszűnik a termelés és apadni fog az ezüstkínálat. Ez lehetséges , de épen a leggazdagabb bányákban, a nevadaiakban az ezüstben 44 százalék arany van és ez nagyon jövedelmezővé teszi a mivelést. De van még két nagyon figyelemre méltó körülmény, melyek az ezüst elértéktelenülésének állandósága mellett bizonyitnak. Az egyik az, hogy míg az aranytermelés véletlen nagy szaporodása ennek értékét csak 2—3 százalékkal apasztá , addig az ezüst 20—35 százalékot vesztett értékéből és ezt nem magyarázza meg sem a kínálat mértékének növekedése, sem a kereslet apadása ; ezt az aranynak a forgalomra nézve hasznosabbá, szükségesebbé válásában, tehát benső értékében is kell keresni. Bizonyítja ezt egy másik körülmény is : az ezüst önmagát rontó, és értékcsökkenésével áremelkedés nincs. Ezt az enquette adatai elsősorban Indiára nézve bizonyítják, de tapasztalhatjuk az európai piacon is. Ez a két körülmény sokkal fontosabb, mert állandóbb okokra mutat, melyek a forgalom változásában keresendők, mint a föntebbiek. De azért mégis csak jó, hogy — most még az elhatározással várhatunk. Hegedűs Sándor. — Vilmos császár üdvözlő irata az amerikai százados ünnnepély alkalmával igy hangzik : »Vilmos isten kegyelméből német császár, porosz király stb. stb. Az Egyesült-Államok elnökének. Kedves s nagyra becsült barátom ! — Ön megérte azon szerencsét, hogy azon nap százados évfordulóját ünnepeljék meg, melyen azon nemzet, melynek élén ön áll, az önálló népek sorába lépett. Alapitói reményei a nemzetek fejlődéséről szóló történeti tanok bölcs figyelembe vétele s a jövő éles látása folytán páratlan felvirágzás által megvalósultak. Annál nagyobb örömömre szolgál nekem, hogy önnek s az amerikai nemzetnek ez alkalommal üdvözletemet küldjem, miután azon testvéri szövetség óta, melyet dicső, magasztos s istenben nyugvó ősöm II. Frigyes az Egyesült államokkal kötött, Németország és Amerika között soha semmi által meg nem zavart barátság uralkodott, mely kölcsönös viszonyaik folytonosan nagyobbodó jelentősége s a kereskedelem s tudomány minden terén folyvást termékenyebbé tevő érintkezés által megszilárdult , megerősbődött. Hogy az Egyesült-államok jóléte s a két ország barátsága folyvást növekedjék, ép oly őszinte óhajom, mint a mily biztos reményem. Fogadja ön végtelen tiszteletem megnyitott kifejezését. Berlin julius 9-én 1876. Vilmos, V. Bismarck. — A horvát országgyűlés csöndes folyamát úgy magyarázza a »Corr. hongroise«, hogy a horvát képviselők Bosnyákországnak monarchiánkhoz való csatolásában bíznak s azért kerülnek mindent, »ami zavart okozhatna az osztrák-magyar kormánynak ez iránti fáradozásaiban.« Mi részünkről egyátalán nem látjuk, mintha a horvát országgyűlést ilyenféle —■ csalóka — reménykedések vezetnék s egyátalában nem is látjuk más indok szükségét fen forogni akkor, midőn a horvát országgyűlésnek a külpolitikába beleszólása törvény szerint nincsen. Ezért »csöndesek« a horvát urak . Az újvidéki »Szibszki Národ« szerint a magyarországi szerb »fölforgató párthoz« a legnagyobb contingenst a szerb néptanítói és papi kar szolgáltatja, kik mind a »véres« »Zásztava« főnökének föltétlen hívei. A szerb népben magában is különben roppant romlottság uralkodik ; az egyház iránti szeretetnek még a nyoma is eltűnt. E romlottságot főkép azon hatalom idézte elő, melyet Mileticsnek a szerb egyházi, iskolai és közművelődési ügyekben kezeibe adtak. Mert tudni kell, hogy aki a »fölforgató banda« meghagyásainak nem tesz eleget vagy azoknak nem engedelmeskedik, veszti tanítói vagy lelkészi állomását, annak fizetése fölfüggesztetik, vagy alább szállittatik. Sokan számításból hódolnak a fölforgató párt elveinek, sokan azonban dőreségből vagy rövidlátásból, az előbbieket lehetlenné kell tenni, az utóbbiak ellenében azonban kellő elnézéssel kell eljárni. Ezen körülményre figyelmezteti nevezett lap az illetékes állami hatóságokat. — Mintha Mileticsnél oly levelek találtattak volna, melyben ő a szerb kormánynak pénzben és önkénytesekben segélyküldést ígért volna, a »Correspondance hongroise« szerint nem exakt. Miletics legfölebb azt ígérhette Riszticsnek, hogy a magyar szerb vidékeken izgatni fogja arra a népet, hogy áldozzon pénzben s emberekben. S ez ígéretét meg is tarta. Az omladina ügynökei bejárták Magyarország teljes déli részét , de a magyar szerbek mindenütt vonakodtak részt venni a harczban. — A Mo 11 ináry-ezredet Vukovárra érkeztekor Magyarország iránt előzékeny tüntetéssel fogadták, a mi nyilván mutatja az ottani érzületet. — Újvidékről írják a »Bud. Corr.«nek Stratimirovicsról, ki oda van internálva, a következőket : Téves azon hit, hogy Stratimirovics tagja az omladinának. Ellenkezőleg ezen egyesület fejei, kivált Miletics, személyes ellenségei a tábornoknak, mivel ez utóbbi mindenütt vezérszerepet akar játszani. Stratimirovics mindig párthive volt Karagjorgyevicsnek s elvből ragaszkodott hozzá. A jámbornak azonban sohasem volt pénze, s onnét vette azt, ahol kaphatott. A szerb kormánynak Stratimirovics, rövid ott tartózkodása alatt 2000 drb aranyába került, nem számítva azon számtalan adósságot, amit oda át csinált. Újvidéken minden baj nélkül maradhat internálva, a szerbek árulónak tekintik, ki mint osztrák kém furakodott be a szerb hadseregbe, s azonkívül ott propagandát is csinált Karagyorgyevicsnek. A harertéri események egészen lehangolták az itteni, kezdetben nagyon henczegő ráczokat. — A »Zasztava« már most nem közöl bulletineket s átalában igen csendesen viseli magát. Az elárusitás végett ide hozott 100 darab szerb állami kötvényből összesen négy kelt el, a többit tegnap küldték vissza Belgrádba. Budapest, 1876. Szombat, jul 22. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-építet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések az adóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. A háború. Románia követeléseiről különféle variatiók vannak közforgalomban. Egynéhányat már ismertettünk. Alább közöljük egy berlini lapnak erre vonatkozó értesüléseit. A román kormány különben nem hivatalosan lépett föl a portonál követeléseivel, hanem csak félhivatalos utón terjesztett emlékirat által, melyet szükség esetén defavoyálni is lehessen, de mely mégis alkalmas arra, hogy kijelölje a porta előtt ama tért, melyen Romániával végleges megállapodásra juthat. A Szalinatorkolat — írják Bécsből a »P. LI.«-nak — melyet az emlékirat szintén követel, különben nem is szabad tulajdona a portának, hanem a párisi szerződés által semlegesített terület, mely bizonyos részben a nemzetközi Duna szabályozó bizottság oltalma alatt áll. Ezen bizottság, melyet a londoni (1871. márt. 13.) Pontus conferenţia minden teljhatalmában megerősített, fel van jogosítva arra, hogy kölcsönöket vegyen föl, a folyamrendőrséget szabályozza, és egyátalában a Duna folyó fölött Isaktsától a Feketetengerig, a román kormánytól függetlenül intézkedjék. Ennélfogva a portának nem is áll hatalmában teljesítni Románia ezen kívánságát. Beszélik, hogy a hatalmak pour-parlerket folytatnak, melynek czélja a humanitás érdekében a harczoló felekre egy fegyverszünetet oorogálni. De a török kormány hallani sem akar ilyesmikről. És nézetünk szerint helyesen cselekszi. A fegyverszünet csak arra való, hogy a szlávokat erősítse és gátolja a portát erélyes hadviselésének kifejtésében. Az orosz politika machinatioira lehet ezt is visszavezetni. A szerbek megrökönyödtek azon, hogy a háborúra provocált Törökország nem bánik velük és a lázadókkal úgy, mint a piros tojásokkal. Ha félnek a cserkeszektől és basibozukoktól , ne kezdtek volna háborút, de a portától senki sem vonhatja meg önvédelmi eszközeit. Szabad kezet engedni a szerbek, bosnyákok és bolgároknak, másfelől pedig örökösen megkötni a porta kezeit és arra kényszeritni, hogy katonásdit játszék, valóban nem megy. A török kormány helyesen teszi, ha tovább is erélyesen folytatja a harczot. A szerbek akarták a háborút , legyen hát nekik háború. Egyébiránt, hogy mennyi igaz van a szerbek és oroszok által terjesztett híresztelésekben a török rendetlen csapatok kegyetlenségéről, azt mindenki láthatja az angol parlament discussióiból, Disraeli előadásából, melyet ma reggeli lapunkban közöltünk. Híresztelik még egyre — daczára az ellentétes és cáfoló híreknek, hogy Y. Murad betegeskedik testileg, szellemileg s le is fogna mondani fivére, az 1842-ben született Abdul Hamid javára. A mostani szultán annyira tartana el vetélytársától, hogy gondolkoztak azon, miszerint teljhatalmú kormányzónak küldjék Bulgáriába, csak hogy eltávolítsák a török fővárosból. — Üres híreknek tartjuk. A vaticánban is állítólag fordítottak egyet a köpenyegen. Azt szeretnék, hogy Ausztria, a »katholikus nagyhatalom« annectálja Bosniát, csináljon kelet felé egy nagy katholikus propagandát és aztán vegye oltalma alá a vaticánt a schismatikus Oroszország és a protestáns Németországgal szemben. — így lehet megmagyarázni a bosnyák katholikusok által állítólag Bécsbe menesztett feliratokat és küldöttségeket, melyek czélja az volt, hogy kegyeskedjék »Ausztria« annectálni Bosniát, ami ellen mi már ismételten nyilatkoztunk. Hogy ismét visszatérjünk a soraink elején említett Romániára, ennek katonai magatartása iránt még mindig nincs tisztában senki. Egy tegnapi sürgöny jelente, hogy a hadügyér visszavonta a tartalék behívása iránti előterjesztést, egy mai sürgöny pedig edit keleties zagyva fogalmazással arról értesit, hogy a senatus a hadügyért — ennek kívánságára — felhatalmazta,hogy a reformok szüksége következtében (!) a második területi hadosztályt zászló alá hívja. — Újra megerősíttetik a hir, hogy Oroszország határozottan ellene nyilatkozott Románia követeléseinek, s a táviró nem említ egy hatalmat sem, mely azokat pártfogásába vette volna. —■ Zimonyba érkezett magánhírek szerint a török csapatok bevették Negotint (Szerbia északkeleti határánál.) A szerb kormány titkolja ezt az esetet, a maga felizgatott közönségénél. Ugyanazon magánhírek szerint a törökök Nisnél előnyomulnak. — Nevesinjét a montenegróiak négy nap óta ostromolják. A török helyőrség eddig minden támadást győzelmesen visszavert. A török csapatok Mostárban összpontosíttatnak és erélyes támadásra készülnek a montenegróiak ellen. — Medunnál (Podgoricza mellett) jul. 11-én csata volt a törökök és montenegróiak között. Három török védház romboltatott szét ez alkalommal. A montenegróiak azt mondják, hogy maguk rombolták le, a törökök viszont tagadják ezt és állítják, hogy stratégiai szempontból maguk voltak a lerombolók. E tájékon beszélik hogy a törökök támadásra készülnek. — Mostárba július 20-ig 14 török zászlóalj érkezett. A török helyőrség vitézül tartja magát Gaczkóban (Metocia.) A montenegróiak Nevesinjét és környékét tartják megszállva. — A »Correspondance Hongroise« mai száma egy czikket hoz, mely az oláhországi készülődésekkel foglalkozik, s mely a magyar lapok megütközését alaptalannak mondja. Szerinte a román kormánynak alig lehet kedve elhagyni semlegességi politikáját, mert ennek fejében a keleti ügyek békés rendezésekor számot tarthat a hatalmak jóakaratára. Másrészt — így folytatja — Oláhország fegyveres beavatkozása a Törökország elleni háborúba, nem használna sem a fölkelésnek sem Oláhországnak. Az oláh hadsereg föllépése lehetetlenné tenné a hatalmaknak föntartani a be nem avatkozás elvét. Megelőzendőné a kelet átalános föllobbanását, Ausztria-Magyarország kényszerítve látná magát megszállni Bosnyákországot, míg az orosz csapatok elfoglalnák azon román tartományokat, melyeket Oroszország a krími háború folytán vesztett el. — Valószínű, hogy a két kormány akkor Mac-Mahon ismert momkiját »J’ypsuis, J’y reste« tenné magáévá, s ben maradna a tartományokban. Szemmel látható tehát, hogy Oláhországnak megvannak a maga jó okai békés politika űzésére. — A keleti kérdés és a lengyelek ügye« czimű czikkében a lembergi »Dzien. Polski« a következőket mondja : 1. a keleti kérdés nem lesz a Boszporus partján megoldva, hanem a Vistula és Dnyepr közt, annak egyedüli észszerű megoldása, Lengyelország felállítása. 2. Lengyelország »Moszkva« és Európa közt felállítva elhárítandja azon veszélyeket, melyek a keleti kérdés megoldásából merülhetnének fel ; ez Európára nézve a legnagyobb érdek, de ez különösen »Ausztriára« vonatkozik, mely Oroszország részéről a létezés kérdésében veszélyeztetve van. 3. Ha »Ausztria ezen érdeket a mint kell, felfogja s az Oroszországgal leendő háborúban a lengyel kérdést kellően tűzi ki és arra nézve elegendő biztosítékot ad, hogy őszintén gondolkozik, akkor a lengyel nemzetnek, mint egységnek kötelességében áll, Ausztriát egész erőfeszítéssel támogatni. 4. Ha a lengyelek ügye világosan a napirendre ki nem tűzetik, akkor kötelességünkben áll semlegeseknek maradni és az eseményeket azon hitben bevárni, hogy egy nemzet addig el nem vész, mig azt maga nem akarja.« — A brünni »Moravska Orlice« közli, hogy ottan egy nőegyesület alakult, mely feladatául tűzte ki magának, mindent, ami a sebesültek számára szükséges, megszerezni s Belgrádba és Cettinjébe átküldeni. Az illető felhívás a »morva asszonyokhoz és leányokhoz« már közzé is tétetett. A „HON41 TÁRCZÁJA. Piros, mint a rózsa. Angol regény a »Comets up an a Lower« szerzőjétől. Első kötet. (13. Folytatás.) VIII. Azon vonat, mely két óra huszonöt perczkor indul Braintonból, Feltonba öt óra harmincz perczkor ér. Közel Milcerhez megy el, elől, egész hosszában s hátul is sűrű köd által kisérve , gyorsan fut tovább, mig a napsugarak az egyes kocsik kerekeit tüzesítik meg, mintha azok egyes részei volnának a pokolnak. Valóban ha az ördög Colbath mezejéről vette a mintát a pokol börtöneinek berendezéséhez, mint mondani szokták, bizonynyal például vehette volna a Brainton-vonatot is azon utazási eszközhöz, mely a pokolba visz. Az egyik első osztályú kocsiban volt egy kis gyermek, hideglelős volt s betegnek látszott ; — továbbá a dajka, melynek mellére dőlt köhécselve s a szeretett mama, mely szemközt velük az ablak mellett lévő szalagba kapaszkodva ült. Volt itt továbbá egy vén pap, aranyba foglalt szemüveggel s komor arczczal olvasva a »Guardian«-t ; egy kereskedelmi ügynök, ki kalapját félretette, lábait felrakta egymásra s fején egy kis finom sapkával szundikált, végül egy egy kis fiatal leány, szemközt ülve a géppel, mely meleg és sürü füstjét folytonosan reá bocsátotta, őt szemhunyorgatásra, fuladásra s köhögésre kényszerűé, de a melyeket a leány igen nagy nyugalommal tűrt. Térdén nagy veres s sárga rózsákból készült bokréta s félig elhervadt más virágok voltak. Ezeket Bob adta számára, midőn fa vasúti állomáson kijött vele , nagy szívesség volt tőle s valóban igen csinos bokréta is volt, azonban a leány azon nézetben volt (habár ezt csak magának tartotta), hogy miután már pakkot, napernyőt s skatulyát is kell vinni, a nélkül bátran meglehetett volna. A gőz füstje kisebb lett s lassanként füstös szellővé változott ; a vonat megállani készült. »Fel-ton ! Fel-tor !« kiáltá egy csapat zöldruhás úr, — hosszú sorban állván egymás mellett az állomáson. »Kérem, nagysád Miss Craven?« kérdé egy magas inas hajporosan s jelvénynyel, leemelvén kalapját Eszter előtt, ki már magában állott, a többieket előrebocsátva. »Igen.« »A kocsi szolgálatára áll. Kérem méltóztassék megmutatni a szolgálót s pakkot.« »Szolgálóm nincs s pakkom itt van« válaszolá Eszter reámutatván ujjával egy kis rongyos táskára feje felett s észrevéve, hogy az közepett már mégis van repedve. Eszter megszégyelte magát szegénysége miatt, másrészt azonban szemrehányást is tett magának, hogy ezt szégyenli. »Egészen olyan, mintha dinnye volna« gondolá magában Miss Craven, midőn belépett azon nagy sárga bricskába, mely reá várt az állomás kapuja előtt, két tüzes, csinos szürke lóval. A gyermeksírás és vonatrázkodás után mily kellemes ezen változás ! »Bár csak ez volna az enyém« gondolá magában hátradőlve a puha párnákra, hasonlóan a falusi emberek rendes szokásához, kik mindjárt magukénak óhajtják azt, mit jónak tartanak. »Hisz különösebb dolgok is történtek már ! Bánom is én Bobot ! A királyfi első látásra beleszeretett hamupipőkébe ; miért ne szerethetne belém Gerard királyfi ? Hisz én is majdnem oly szép vagyok, mint hamupipőke.« Midőn Gerard úrhölgy mintaiskolája előtt kocsinak el, busz kis árva leány jött ki gyapjuruhából s szalmakalapból álló egyenruhában s busz tiszteletteljes üdvözletet küldtek Eszternek, ki úgy érez- ■ te magát, mint azon ember az »ezeregy éj «-ben, kit, midőn felébredt, szultánként üdvözöltek. A munkások fáradtan tértek haza, szerszámaikat vállukra veték s szemeiket a földre szegezték, a minthogy ez átalános szokás a földművelőknél, kik szigorú szükség által vannak kényszerítve arra, hogy legtöbbször hajlott fővel dolgozzanak. A park keritése, melyen nagy zuzmók s másnemű füvek nőttek, előtűnt ; azután egy piros kis ház, kék téglákkal ékítve itt-ott, melynek mosókonyhájából egy rutén asszony rohant ki s szappanyos kezeivel felnyitotta a kapukat ; ezután egy zöld, dombos park ; ezután egy nagy veres ház, melynek falában szintén voltak kék téglák czifrázatul ; azután a tornácz kövein végig hangzó kopogások ; végre megálloit a kocsi s Hamupipőke kiszállt. »Miss Craven !« jelenté az inas, kinyitva egy nagy ajtót s Miss Craven dobogó szívvel belépett egy nagy, homályos könyvtárba, mely telve volt fekete könyvekkel — belépett csaknem úgy, mint valamely kéményseprő. Egykor fehér kalapja füsttel volt telve ; szemei alatt a füst ülepedett le, úgy szintén haja között, szemöldökén, sőt orrán is volt egy korom darab, melyről, szerencséjére, ő maga nem tudott semmit, s még kormosabb volt ama nagy bokréta sárga rózsa, melyet oly szilárdsággal tartott kezében, mint amaz őrült az »Excelsior«-ban a zászlónak képzelt rongyot, midőn a dombra felakart hatolni. Midőn belépett, egy istennő emelkedett fel, mint valami lehellet (mondaná Pandemonium) s klaszin ruhában repült eléje. Legalább úgy tűnt fel neki, a valóságban azonban egy magas szép nő jött elébe hosszú muslin ruhában. Egyidejűleg az ablak mellett két férfi láb tűnt el. »Hogy érzi magát?« monda az úrnő kegyesen. »Azt hiszem, hogy a vonat kissé késett, mi már egy félórával ezelőtt vártuk kegyedet.« »Igen.« Kis szünet, melyet egyikök sem akart megzavarni. »Nem tetszik egy kis thea?« »Köszönöm.« A thea készen állott ; már egy óráig volt az asztalon s igy teljesen hideg volt. Az úrnő s a kis leány titokban vizsgálgatták egymást. »Kissé lassabban kell beszélni« gondolá az utóbbi »ő gyenge hangon beszél s az r-et oly nehezen ejti ki. Bizony igy lesz ez jól. Ezentúl Róbertet mindig Robertnek fogom mondani.« »Csinos leány volna, ha nem lenne oly piszkos« gondolá a másik. »Valóban olyan korban van, mint én! De mégis öt évvel idősbnek látszik.« »Azt gondolom, legjobb lenne, ha öltözni mennék, Sir Tamás nagyon szigorú, pontos.« »Valóban? Sir Tamás volt ez, ki akkor ment el az ablak előtt, midőn én beléptem ?« »Oh nem ! ez St. John volt.« (»St. John ! Minő kedves név ! Mennyivel szebb, mint Bob !«) Sir Thomas Gerard fel s alá járt a könyvtárban kezében órájával készen, hogy mihelyt az idő elérkezett, rögtön hangosan csengessen s megkérdje, hogy mi az oka, miszerint az ebéddel annyira elkéstek ? Sir Tamás kövér ember, mint átalában a vidéki urak, a jó régi angol nemesség — teljesen olyan, minden különös sajátság nélkül , nagyon hasonlítva úgy öltözetre, mint kinézésre nézve azon a francziák képzetében élő angol milordhoz, melynek torzképét néhány évvel ezelőtt a »P mich« hozta, lerajzolván azt keskeny karimáju kalapban, rövid nadrágban s durva hentes arczczal, mintha kiáltani akarná : »Rostélyost! Elkergetem feleségem! Az ördögbe!« Tamás úr nem beszélt ily durva hangon, ha nejéhez szólt, azonban az arczkép más tekintetben nem egészen rosz. Gerardné asszony egy karosszékben fekszik. E nő a borzalomig kövér ; rövid, pisze orra, kurta lábai, veres bőre s igen kevés baja van — mind igen jó tulajdonságok a disznónál, aligha ily kedvezők egy urhölgyre nézve. (Folytatásai következik.) •* * *