A Hon, 1876. szeptember (14. évfolyam, 210-235. szám)
1876-09-27 / 232. szám
fy/ 1282. szám. XIV. évfolyam. Kiadóhivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Eleniledési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra .................................................... írt ki. 6 hónapra...............................12» » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás nedda^itW) :fcT XIV-dik évi folyam ára. inotno (fTlíTil • Félévre.......... 12 frt /find flift Negyedévre ... 0 frt UMlUUi UlltiV. Egy híra .... 2 frt Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre potai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig Csak 5,10 írton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest,Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« Kiadóhivatala. és Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, sept. 26. Oroszország és a nemzetközi jog. Hogy miként támadtak ab ovo a keleti zavarok, mi idézte azokat elő s mennyiben folyt be Oroszország azok felélesztésére, arról nem szólunk ezúttal. Nemegyszer volt már alkalmunk rámutatni a balkáni zavarok tulajdonképeni kütforrására. Most csak a nemzetközi jog átalánosan elismert szabályainak világításában akarjuk feltüntetni azt a magatartást, melyet Oroszország, mióta a keleti háború kitört, három hónapon keresztül, daczára kijelentett semlegességének mostanáig tanúsított. Akár a keleti bonyodalmak kütforrását, akár pedig az okot keressük, mely miatt formális fegyverszünetet és békét kötni nem lehet, ott is, itt is Oroszország kezére találunk. Mi gátolja a tisztességes fegyverszünet s ezzel a béke megkötését? Törökország nem hajlandó fegyverszünetet kötni saját önfentartási ösztönénél fogva sem addig, míg Oroszország nem nyújt garantiát arra nézve, hogy területéről pénz, katona és lőszer nem fog tömegesen Szerbiába özönleni. Oroszországnak pedig esze ágában sincs, hogy ilyen garantiát adni akarjon. Folytatja pedig a »semleges« Oroszország már három hónap óta ezt a taktikát. Már három hónap óta tiporja lábbal a nemzetközi jogot. De lássuk, mit mondanak a nemzetközi jognak a semlegességre vonatkozó szabályai : » A semleges állam köteles tartózkodni minden tényleges támogatásától valamely hadakozó félnek, hadi czélokra.« »A fegyveres közvetlen segítség a hadviselésre , részvétel a háborúban, de a harczoló félnek közvetett támogatása is résztvevés a hadviselésben, és a semleges magatartással össze nem egyeztethető.« »Ha a semleges állam kizárólag vagy kiválólag egyik hadakozó fél számára engedi meg területén a csapat toborzást, e cselekvény elősegítése a hadviselésnek s ennél fogva megsértése a semlegességi kötelezettségnek « »Úgyszintén megsértése a semlegességi kötelezettségnek az is, ha a semleges állam egyik hadakozó félt fegyverrel, vagy más hadiszerrel fölszerel vagy fölszerelni segít.« »A semleges állam köteles a fegyverszállítmányokat, melyek a körülményekhez képest hadisegély gyanánt tűnnek föl, területén lehetőleg meggátolni.« »A semleges államnak nem szabad kölcsönt adni valamely hadakozó félnek, hogy ez által a hadviselésre szükséges eszközöket kezébe szolgáltassa, és ellenkezik a semlegességi kötelezettséggel, ha megengedi, hogy az országban egyik hadakozó fél számára kölcsön kiírassék, vagy különben annak részére nyilvánosan pénz gyűjtessék.« A kölcsön kiírása hadi czélokra átalános fölfogás szerint egy szempont alá esik a segédcsapatok toborzásával. íme ezek a nemzetközi jognak a semleges államokra vonatkozó természetszerű szabványai. Nincs ezek között egy pont sem, melyet Oroszország meg ne sértett volna. A háború kitörése óta az orosz »önkénytesek « karavánjai most is egyre özönlenek Szerbiába. A szerb hadsereg fővezére és tiszti kara orosz s 10,000 főre teszik a szerb ármádiában harczoló oroszok számát. Orosz tábornok és orosz tisztek gördítnek új akadályt a hatalmak béketörekvései elébe Milán királylyá proclamálásával. És amaz orosz önkénytesek nem országfutó vagabundok, kik mesterségből, kenyérkeresetből mennek szerencsét próbálni a harcztérre, hanem jobbára tényleges szolgálatban levő orosz hadseregbeli katonák, kiknek »urlaub«-ja addig szól, »a mig ismét behivatnak.« Ezek a »bérért ölök észak csordáiból« az orosz kormány által kiadott útlevelekkel vannak ellátva. Az északi kolossus nyomása alatt a kis Románia kénytelen meghunyászkodni, kénytelen saját érdekei ellenére utat nyitni, még pedig leszállított áron, az orosz katonaságnak — Szerbiába. Ismét Oroszország az, mely az újabb kor egyik leghumánusabb intézményét, a genfi conventiót oly rutul kijátszta s arra zsákmányolta ki, hogy csapatait a harcrtérre vesse, a háború tovább folytatására uj elemeket, uj anyagot szolgáltasson és a mennyire csak teheti meggátolja a béke létrejövetelét. Oroszország volt az, melyben Szerbia hadiczélokra kölcsönt kötött ; nyilvánosan gyűjtötték a pénzt Oroszországban a szerbek számára, orosz pópák a templomokban hivták föl híveiket az adakozásra s az adakozások nemcsak sebesültek és a háború által másként sújtottak támogatására, hanem nagyobb részükben a szerb hadi kincstárba és Csernojeff kezébe folytak, hogy a hadi költségeket fedezze. Ma délután is egy pétervári sürgöny érkezett, még pedig, mint látszik, hivatalos forrásból. Quasi békés húrokat penget s tisztára akarja mosni az orosz hivatalos köröket a harczias szándéklatoktól, de aztán annak »constatálásával« végzi, hogy az »orosz segélybizottságok működése mind nagyobb tért foglal el s a Szerbiába szándékozó önkénytesek száma óránkint szaporodik.« Most is, mikor a garantírozó hatalmak minden erejöket megfeszítik, hogy békét eszközöljenek ! Csak egy kevés jóakarattal, a nemzetközi jog szabályainak és kötelezettségeinek bármily csekély szemmel tartásával is nem vethetne-e véget az orosz kormány azon »önkénytesek« és »segélybizottságok« tzelmeinek? Ha eddig nem tette, mert tán a »társadalom« pressiója alatt állt, nem tehetné e meg most, hivatkozva arra, hogy Európa hatalmai a békén fáradoznak? Hogy Oroszország fegyverküldeménynyel is ellátta Szerbiát több ízben, Románián keresztül, az is köztudomású dolog. Hogy ez miként harmorsizál a semlegesség fogalmával, fejtegetni fölösleges. Vesse mármost öszsze kiki a nemzetközi jognak a semlegességre vonatkozó tételeivel, melyeket Bluntschli nyomán közlünk, Oroszország eddigi tetteit és levonhatja magának a doctrinát , hogy az orosz birodalom semmit sem respectál, sem nemzetközi jogot, sem nemzetközi szerződést, (genfi conventió). Túl teszi magát egyiken úgy, mint a másikon. Igaz, hogy a nemzetközi jog szabályai nélkülözik a sanctiót, s a sanctió ez esetben az lenne, hogy Törökország ne tekintse semleges területnek Oroszországot, hanem visszatolást gyakoroljon úgy ahogy tud! De hát Törökország gyenge, a mellett még háborúba is van bonyolódva, Oroszország pedig erős, ő teheti azt, amit akar. Inaugurálja az ököljogot a nemzetközi jogban és viszonyokban. Lábbal tapodja és fölforgatja mindazt, mit eddig az államok hasonló esetekben magukra nézve követendő és kötelező szabályul ismertek el. És ami legszomorúbb a dologban, teheti Oroszország mindezt bátran, háborítatlanul anélkül, hogy Európa hatalmasságai közöl bármelyik is tiltakozó szót emelne! Hát már csakugyan oda jutottunk volna, hogy Oroszország dominálja egész Európát ; hogy a continens hatalmai mukkanni sem mernek az orosz üzelmek ellen ? Hogyan remélnek békét alkotni keleten, ha még szót sem mernek kockáztatni a legfőbb békebontó oly tzelmei ellen, melyek a mellett, hogy meghiusítnak, vagy legalább is megnehezítnek minden béketörekvést , fölötte veszedelmes praecedenseket alkotnak a jövőre nézve? Egetverő zajt csapnak a »Bulgarian atrocity « -kből, de meghunyászkodva hunynak szemet az előtt, ami végelemzésben azokat okozta. Annyi bizonyos, hogy Európának igen szégyenletes szerepe jutott Törökországgal szemben. Ha eddig nem tették, most, mikor a béke helyreállításán fáradoznak a hatalmak, kellene felszólalnok, hogy Oroszország ne rontsa le azt, mit Konstantinápolyban oly fáradságosan építettek s szűnjék meg kozákjait a csatatérre vetni. Elégedjék meg azzal, amit eddig oda szállított. Az is már nagyon sok. Főleg pedig monarchiánknak van joga és érdeke felszólalni, mert minket és érdekeinket compromittálja legjobban a »szövetséges« Oroszország. Szathmáry György. — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 27-én délután 6 órakor értekezletet tart. — A képviselőház csütörtökön szeptember 28-án d. e. 11 órakor ülést tart. — A szabadelvű párt holnapi értekezletén, mint a »B. C.« értesül Tisza miniszterelnök előterjesztést fog tenni a Miletics ügyről, továbbá a képviselőház őszi ülésszakának működési programmjáról. — Békés megye újabban egy előterjesztéssel járult a közmunka és közlekedési miniszterhez, hogy a Kőrösök által veszélyeztetett vidékek érdekében rendelne el egy vizsgálatot, miután az érdekeltek a veszélynek az utóbbi években tapasztalt emelkedését a mederszűkítés, s átalában az egy, öntetűség nélkül különböző időszakokban keresztül vitt szabályozás helytelenségének tulajdonítják. A közmunka és közlekedési miniszter a Kőrösök által veszélyeztetett vidékek lehető megkimélhetése, a kedélyek megnyugtatása , különösen a netán fennforgó műszaki helytelenségek és szabályozási hibák megszüntetése czéljából vizépitészeti közegei . Budapest, 1876. Szerda, sept. 27. Szerkesztési iroda, Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők ből egy műszaki bizottságot alakított s azt oly feladattal küldötte a helyszínére, hogy a Kőrösök állapotát, a vidékek helyzetét alaposan megvizsgálja s a további teendők iránt véleményes jelentést és javaslatot tegyen. Ezen bizottság elnöke Krasz Márton kir. tanácsos és a budapesti Duna-rész szabályozásának vezetője — tagjai pedig Boros Frigyes országos középitészeti felügyelő és Mokry Endre miniszteri főmérnök. — Orosz »humanizmus.« Turn-Szeverinből írják, hogy ott újból 100 orosz utazott át Szerbiába, midőn ezek közül kettő nem akart tovább utazni, az ottani orosz conzul parancsára elfogattak és főbe lövettek(!) Ugyan ezen conzul erőszak felhasználásával fenyegetődzött, midőn az összetóduló nép kegyeimért esededezett a két szerencsétlen orosz számára. A román kormány hír szerint vizsgálatot rendelt el. Tehát az orosz kormánynak egy hivatalos közege főbe lövet két oroszt azért, mert nem akart harczolni menni a szerb »király«-ságért. Igen szépen illustrálja ez is az orosz semlegességet. És Európa még mind nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy kimondja : »Quo usque tandem ?« — Bécsből jelentik, hogy ott, tartva a szerb pártok által előidézhető újabb bonyodalmaktól, komolyan fontolgatják Szerbia occupatióját. A bécsi lapok a kiegyezésről. A bécsi sajtó ismételve foglalkozik a nap fontos kérdésével s mi sietünk a nem érdektelen nyilatkozatokból — minden megjegyzéstől tartózkodván — közölni egyet s mást. A »N. freie Presse« így ír: Elidegenítőleg hatott ránk az a közlemény, hogy az osztrák kormány a bankadósság kérdésében engedett. Mert bárhogy is ítéljük meg a választott bíróság eshetőleges szereplését, már magában e szereplés elfogadásában benn van a lemondás arról, hogy Magyarország a tárgyalások útján az adósság törlesztésében való részesség elfogadására hivassék. Mi pedig ragaszkodtunk ahoz, hogy Magyarország nyílt, határozott beismerése nélkül, melylyel ez adósságban részességet vállal, az osztrák miniszterek ne egyezzenek bele semminé új kiegyezésbe Magyarországgal, s ne terjeszszenek semmit a reichsrath elé. Ha meg voltunk is lepve, midőn az áprilisi közlésekben sokat olvastunk az új bank dualisztikus »elveiről«, anélkül, hogy a 80 milliós adósságról csak egy szócska is lett volna abban, az osztrák részről való hallgatást s a Tisza részéről való direkt tagadást a tárgyalási mód rovására írtuk, amelybe távol álló nem szólhat bele. Az engedékenység ily eredményére nem voltunk készen. Ezzel az alkudozási eredménynyel, mely annyi megfontolni valót hárít reánk, hogy azt ma korántsem fejthetjük ki, még ezután kell számolnunk. Ha engedékenységről szólunk, akkor nem gondolunk a kérdés megoldásának parlamenti küldöttségekhez való utalására. 1867-ben is parlamenti küldöttségek tárgyalták a kiegyezést, ámbár korántsem közönyös, hogy az 1877-ki küldöttségek csak egyes pontokat fognak tárgyalni. Ám e baj az összes kérdések tényleges összefüggésében megtalálja orvoslását. A küldöttségek azon előnynyel fognak járni, hogy azokba az 1867-ki kiegyezés alkotói lesznek küldhetők, kik így azon helyzetbe jönnek, hogy az 1867-ben a banktartozásra nézve elkövetett hibát jóvá tehetik. De a küldöttségekhez való utalás által a határozás csak elnapolva lenne, ha arról is nem történt volna gondoskodás, mi lesz az esetre, ha a deputácziók alkudozása nem vezet eredményre. Ez esetre a választott bíróság szemeltetett ki. S e jogi ítélés hatáskörébe vonás által a kérdés a politikai sphnlából, ahova tartozik, elvonatott, s idegen tényezőkre bízatott . . . Nem rejthetjük el, — igy végzi czikkét, — hogy a benyomás, melyet ránk a legislegutolsó — tán még jön egy utolsó — kiegyezés tön, igen szomorú. Szívesen tartjuk fel végítéletünket akkorra, ha a tárgyalások titka jól fogalmazott czikkelyekben lesz előttünk. De annyi bizonyos, hogy az eredményről való vélekedésünk határozottan kevésbé rokonszenves jen. A »Presse« czikkéből a következőket adjuk : Legfontosabb az az egyelőre való megoldás, mely a bankkérdésben a 80 milliós adósságra vonatkozólag bekövetkezett, s mely államunk beltörténetének legjelentékenyebb eseményei közé tartozik. E kardinális kérdésben először is az oszrák álláspont győzelmét konstatálhatjuk ugyan annyiban, hogy a regnikoláris bizottságok s esetleg a választott bíróság hozzászólásának elfogadásában el van ismerve végre valósággal vitathatósága annak, hogy Magyarország mily viszonyban is van hát ehez a 80 millió adóssághoz. Magyarország elismeri, hogy eddigi állítása, mely szerint nincs kötelezve ez adósság arányos törlesztésére vizsgálat, vallatás alá vehető s késznek nyilatkozik, bíróság elé adván az ügyet, esetleg viselni ezt az adósságot. Oly siker ez, melyet nem lehet kevésre becsülni. De csodálatos, sőt szinte abnormis az e kérdésre nézve talált megoldás. Bizonyára már az sem jó jel valamely alkotmány minéműségére nézve, ha tengelye a döntő pillanatban megtagadja a szolgálatot, s az egész államgépezet megállapodással fenyeget ! Az uj kerék azonban, melylyel a találékonysági képesség a túlságos súrlódáson segíteni kíván, oly különös, hogy még most is, midőn az első meglepetésből felocsúdtunk s egy egész napot fordíthattunk az uj kisegítő eszközök, a választott biróság fölötti tűnődésre, nincs felőle tiszta képünk!« Ezután megütközését fejezi ki, hogy a monarchia legfontosb érdeke fölött igy egy külföldi ember fog dönteni. A »Tagespresse« örvend a vámegység megőrzésének s az egységet minden jó hazafi által (Lajtán innen és túl) elfogadhatónak tartja. A bankadósság kérdéséről így ír : A két kormány legelkeseredettebb ellenségének is be kell vallania, hogy a megállapodás nemcsak lehetőleg méltányos, hanem egyszersmind igazán emelő is. Mit gondolhatunk szebbet s igazságosabbat, mintha két nemzet egy vitás kérdést választott bíróság által dönt el ? ! E megoldás azon fölül politikai tekintetben is megbecsülhetlen értékű. Nem teremt uj intézményt, de egy uj rendszert honosít meg, mely sok nehéz gondtól, sok izgalomtól megóvhat bennünket. Uj kezessége ez a belbékének, hű megőrzője a drága kincsnek, melyet az első kiegyezés által teremtett »monarchia erkölcsi tőkéjében« leírunk ; ez, hogy úgy mondjuk, megkoronázza a hatvanhetediki kiegyezést ! Végre a »Tagblatt« így ír: Elismerjük, hogy a mai helyzetben nem volt más eszköz található a két minisztérium kormányon tartására, a válság elkerülésére, s a szakítás megakadályozására. Nem hagyjuk figyelmen kívül a külügyi helyzet veszedelmeit, melyek parancsolóan követelik minden belvillongás elodázását. Ha eme veszedelmek nem forognának fen, az a mód alkalmaztatott volna, amely szerint az itt előttünk feküdt kérdésekhez hasonló belügyi dolgok elintéztetni szoktak. Ha a miniszterek valamely feladatot nem tudnak megoldani, lelépnek s más férfiaknak adnak helyet Az oly parlamentek feloszlatása, melyek többsége az állam egészére nézve veszedelmes irányzatot támogat, alkotmányosan korrekt eljárás. Ha azonban ma, hogy csak az összetűzés elkerültessék, kimondatik, hogy a parlamentek végzése alá vettetik egy választott bíróság ítéletének, hogy ez ítéletnek alávetik magukat a kormányok, sőt legfelsőbb helyen aláveti magát a korona is, úgy előttünk van egyrészről azon kiegyezési tárgyalások eredménye, melyek több hónap óta nyugtalaníták az államot, más részről meg azon külügyi politikáé, mely rózsás feltevésekben ringatva magát, az akcióra való alkalmas pillanatot elszalasztó. A belviszonyokat nem rendezték, mert azt hitték, hogy a külviszonyok adnak időt bőven. A külviszonyok pedig úgy alakultak, hogy kisegítő eszköz után kelle látni, hogy a belviszonyok további bonyolódásának útját állják. A Tisza-szabályozás ügye. A gr. Károlyi György palotájában és elnöklete alatt ma délelőtt megtartott közgyűlés sokkal nagyobb fontossággal bír, hogysem azt szó nélkül hagyhatnék. Tizenöt éve már, mióta az évenkint tartatni szokott egyetemes közgyűlések elmaradtak és az ország nagy része e szabályozás ügyét már befejezettnek szerette tekinteni. Azonban a f. évi nagy árviz s a több millió írtra menő károk, melyeket ez okozott, felriasztá az érdekelteket tétlenségükből. A „HON“ TÁRCZÁJA. I® ho$, mint a rózsa Angol regény a »Cometh up as a flower« szerzőjétől. Második kötet. (44. Folytatás.) A leány félig megrettenve tekintett reá. »Az ember gyakran mond rettenetes dolgokat a nélkül, hogy komolyan venné azt« mondá mintegy önmagát védve, »én csak azt akartam kifejezni, oly határozottan, mint csak lehetséges volt, hogy mily csekély fontossággal bir az, mi történik velem.« »Az isten szerelmére, beszéljen tehát másként !« mondá az ifjú szigorúan, »vagy még jobban teszi, ha egyátalában nem szól s nem is gondol arra ! Ez rettenetes s nem is igaz. Ha senkit sem érdekelne is, hogy mi történik kegyeddel, végtelen, kimondhatlan fontosságú ez rám nézve: hányszor mondjam meg azt kegyednek, hogy elhigyje nekem?« »Önnek ! Bermudában ?« mondá a leány kissé kételkedve. »Igen, reám nézve, Bermudában,« felelé az ifjú határozottan.« Talán azt hiszi, hogy én csak azért érdeklődöm kegyed iránt, mivel úgy tekintem kegyedet, mint enyémet, mint az én tulajdomat : nem, én nem az én tulajdonom, én kegyed maga iránt érdeklődöm, kegyed megmarad habár nem is az enyém s soha sem lesz az.« S ezután, mint Guineverenél, hangja rögtön töredezett lett. »Mint az örült, mely letépte lányát. Vágtatott a folyam a sziklán át ; S lenn a rónán csendes néma medve Lassan hömpölyg kövecsről kövecsre.« »Eszter ! azt mondják, hogy a nők sokkal hajlandóbbak az önfeláldozásra, mint a férfiak. Kisértse meg velem ! Áldozza fel ezen büszkeségét , egyezzék bele azon egy dologba, melynek megtörténte esetében könnyen megnyugodva odahagyhatom Angliát, melyet különben oly nehéz szívvel hagyok el!« A leány egy vagy két perczig hallgatott ; a két vélemény között habozott, küzdött önmagával s azután gyorsan, de egyátalán nem könnyedén igy szólt : »Nem tehetem, Bob, — nem lehet. Kérjen tőlem bármit ezenkívül s én habozás nélkül megteszem ! Gondolja csak meg, mily ifjú vagyok, még csak most töltöttem be a tizenhetedik életévemet ! Valószínű, hogy még negyven vagy ötven évig is elélhetek ; óhajtja-e ön, hogy én félszázadon át édesanyja nyakán csak kegyelemből éljek?« Az ifjú nem válaszolt. »Ne haragudjék, hogy egy kis önbecsérzetem is van !« kiáltá a leány szenvedélyesen s megragadá az ifjú kezét. »Elmegyek önökhöz s ott is leszek, ha megengedik, mindaddig, mig valami munkát kapok, szívesen fogok segíteni az ön anyjának minden tekintetben ; szivesen elfogadom tanácsát mindenben, mit mond ; mindent megteszek, mindent ezen életben, mi önnek tetszik, kivévén .« »Kivévén azt az egyet mit én szeretnék«, válaszolá az ifjú szomorúan és hidegen. »Ha ily hangon beszél, megígérek önnek mindent« mond.a leány kétségbeesve, »de tudom, hogy s az csak hamis eskü lenne, mert hiszen kétségkívül megszegném ígéretemet. Miért ne dolgozzam én ?« I folytatá tovább, kissé megneheztelve az ifjú hallgatása miatt. »Nyomorék vagyok-e én vagy idióta? Engedje meg, hogy megvárjam, mig egyik vagy másik leszek s akkor álljak be a község koldusai közé!« mondá keserű büszkeséggel »mindenesetre, beszéljünk a dolgokról úgy, a mint a világban léteznek , habár más nevük van is.« »A mint tetszik« felelé a férfi mélyen sértve. »Ha kegyed nagy sértésnek tekinti, hogy azon férfi, ki a legrégibb barátja kegyednek ezen a világon, sőt talán az egyetlen is, hogy ez otthont ajánl kegyednek, akkor én nem szólhatok többet , de gyermekem jön rész — valóban rész gyermek !« V. Vasárnap este van, Craven kisasszony legelőször volt a templomban megpróbáltatása óta, mint a nép mondani szokta. Teljes új gyászruhában mutatta be gyászolását a plas berwyni gyülekezet előtt. Az ebéd ideje alatt ő róla volt a társalgás a sovány rector és az ő borvirágos orrú bodros fejű felesége közt, az utóbbi megjegyzi, mily ügyetlen volt a szegény Miss Craven gyász öltözete, ő egyátalában nem volna képes megmondani, hol végződött kalapja s hol kezdődött haja ; és hogy mily szerencse e leányra nézve, hogy az emberek nem gyászolnak oly sokáig, mint ez előtt volt szokás — három hónap elegendő mai napság, elegendő egy testvérért is ! Eszter legelőször ült magában a padban : száraz, nyugodt szemekkel tekintett Jakab imádságos könyvére, mely a homályos, pókhálós ablak alatt lévő üres szegletben állott ; az isteni tisztelet után szilárdan ment le a templomi utón, egy még füvel benem nőtt sirdomb mellett, hol fivére feküdt, meghajolva a múlandóság rettenetes változhatlan törvénye alatt — azon törvény alatt, melyet gondolatban senki sem képes magára alkalmazni a nélkül, hogy attól vissza ne rettenjünk. Oh rettenetes erőszakos természet ! mely minden kímélet nélkül ismét összezavarja azon finoman szerkesztett s összeállított részeket, melyeket együtt testünknek nevezünk — mely a felszabadított elemeket, melyek előbb azt alkották az élet uj alakjaiban használja fel — s belőlünk, kik az előtt egyenesen, istenhez hasonlóan a nappal szembe nézve s a csillagokat szemlélve jártunk, belültünk, mondom, sok lábú futó bogarakat s csúszó mászó férgeket alkot ! Este van s Eszter ismét egyedül ül a piros karos székben a társalgó szoba kandallója mellett. A szél minden perezben erősen oda ütődik a bezárt franczia ablakokhoz, mint ha erőszakosan akarna bejönni. A borostyán levelek oda tapadnak az ablak üveghez, mintha gyöngéden kérnék a bebocsátatást. Az ifjú leány félénken tekint vissza néha-néha háta mögé azon hitben, mintha a szoba valamelyik szögletéből egy halotthalvány kisértetes arczot láta, mely üvegszemeit reá mereszti, néha-néha egész testében összerázkódik, ha egy tüzes szikra kiugrik a kandallóból vagy ha a pohárszék háta mögött valamely fürge egérke kis lába csinál egy kis neszt. Ahányszor csak teheti s a legkisebb ürügye is van reá minduntalan csenget, hogy egy kis bátorságot nyerjen az élő emberi arcz látásától s az élő emberi szótól, ha a szolgáló valamit válaszol. Plas Berwyn körül is zúg a szél, a plasberwyni ablakokhoz szintén oda tapadnak a folyondár levelei, de a hasonlatosságnak itt vége van. A lámpa lebegő világa elhomályosítja a kandalló bizonytalan fényét . Plas Berwynben nem jelennek meg a holtak kisértetszerű alakjai, hogy megijeszszék a szoba lakóit. E lakók mind az asztal körül ülnek egyenes hátú székeken, a hintázás a karos székekben s a titkos szundikálás nincs megengedve vasárnapon, mindannyian ünnepélyesen, puritánszerüleg ülnek s komolyan olvassák a jó könyveket. Bobnak a »Hedey Vicarsian« jutott, azon irodalom mintaképe, melyet más ép eszű és jó ízlésű ifjú emberek meg-s emészthetetlennek tartanak, ő azonban szorgalmasan s neki feküdt, hogy agyának kedvére tegyen, ha kétszer hetenkint volna vasárnap, valószínű, hogy ő is rebellis lenne. A konyhából a szolgálók hangos énekét hozta át a szél, egyes töredékeket a zsoltárokból. A család megoszlott a próza és költészet közt, Miss Brandon egyházi beszédet olvasott ; nővére a következő dicséretet : »Óh isten ! ki markodban Tartod az időket, Állván szabadságodban Mikánt forgasd őket : Néha bő kövérséget Osztasz jóvoltodból ; Majd terméketlenséget Küldesz haragodból.« »Ha te vetsz az égre zárt, Senki ki nem nyitja, Erezczé változik mindjárt A felhős kárpitja. Te zártad be mostan is Ezt, oh igaz Biró ! Melyért ember s barom is Eledelért siró.« »Uram ! adj bő esőket, Lágyítsd meg a földet, Újítván a mezőket, Szint adj rájok zöldet. A gabonát, kerteket Öntözd harmatokkal : Ekkép az embereket Szánd meg a barmokkal.« (Folytatása következik.)