A Hon, 1877. január (15. évfolyam, 1-29. szám)

1877-01-05 / 4. szám

fr Előfizetési felhívás. O­l­imát X_A7-i­ik­ évfolyamára. Lapunk az 1877-ik évben XV-ik évfolya­mába lépett. Súlyos és változó körülmények közt tudtuk kiérdemelni és megtartani a nagy közönség bizalmát. Ez lesz törekvésünk ezen­túl is, azon sokkal súlyosabb és változóbb körülmények daczára, melyek közt élünk és melyek jövőben hazánkat fenyegetik. Őszin­tén szabadelvűek, és a biztos, alkotmányos haladás ember­ei vagyunk és maradunk min­dig. Politikánkat a haza érdeke, és soha nem koc­káztatandó alkotmánya, haladása vezér­­lendő mindig. Nem tetszelgünk senkinek ; a nemzet valódi érdekeinek akarunk szolgálni híven, határozottan, őszintén. Hogy lapunk minden oldalról jól legyen értesülve, gyors és pontos tudósításokat hoz­zon m­a végre, mint eddig, úgy ezentúl sem sajnáljuk sem a lelkiismeretes buzgalmat, sem a költséget. Olvasó közönségünk támo­gatása biztosít, képesít arra, hogy igényeinek lehetőleg megfeleljünk. Lapunk tárczájában folytatni fogjuk Jó­kai Mór »Egy az Isten« czím­ű regényét, s az esti lap számára már kész egy fölötte érdekes angol és egy franczia regény. Ezeken kívül színházi bírálat és tanulmányok fogják a tár­­cza változatosságát emelni. Rendkívüli lapokat adunk mindaddig, mig az események meg­követelik. Félévre . . . Negyedévre Egy hóra . . Az esti kiadás postai különküldéséért fe kifizetés évnegyedenkint................................. Előfizetésre ÜST Külön előfizetési íveket nem küldünk szét, postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest,Ferencziek tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetőinket abban a kedvezményben részesítjük, hogy Jókai Mór »Forradalom alatt irt művei« czimü diszkötésű kötetet, melynek bolti ára 5 frt, megrendelésre 2 fo­rintért megküldjük. A »Hon« kiadóhivatala. 12 frt 6 frt 2 frt 1 frt 4. szám, IV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Péntek, jan. 5. Szerk­eszzttési iroda, Barátok-tere, Ather­aeum­ épült. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatali Barátok-tere, Ath­enaeum-épület földszint Elítfi­etési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................̇ írt — ki 6 hónapra................................ 12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, jan. 4. Legroszabb esetben. Az osztrákok, illetőleg most még csak a bank emberei és lapjai egészen más alternatí­vát állítanak föl a bankkérdésben, mint a­mi­lyent fölállított a magyar kormány. Ez azt mondja : vagy a dualisztikus bank vagy ön­álló magyar bank kényszerforgalommal, azok azt mondják, hogy vagy az osztrák bank to­vábbi uralma — az igazgatóság egy kis mó­dosításával és a jegyforgalom egy részének Magyarországnak ígéretével, vagy a valutarendezés és csak ezután a magyar ön­álló bank , hogy e két eshetőség visszautasí­tása után , Magyarország fizetésképtelenségét tüntessék föl rémképnek. Mondanunk sem kell, hogy két ily különböző alapon fölállí­tott alternatívából a logika semmiféle szabá­lya segedelmével conclusióra jutni nem lehet. Ha tehát a bankkérdésben kiegyezést akar­nak létesítni , akkor vagy az alternatívákat kell módosítni vagy egyik félnek kell a má­sikét elfogadni. És bármily őszinte jóakarattal akarjuk is a kiegyezést, kénytelenek vagyunk ismé­telni, hogy alternatívánkat sem elejteni, sem fölcserélni, sem lényegében módosítani nem tudjuk. Másfelől az osztrák álláspont egyik ajánlatát Magyarországra nézve épen olyan elfogadhatatlannak tartjuk, a­mily kivihetet­len az egész monarchiára nézve a másik. En­nek okait elégszer fejtegettük, azt hiszszük, hogy nemcsak Magyarországon, de a monar­chiában sem találunk két szakembert sem, ki ha komolyan megkérdeztetnék : mikor lesz meg az a magyar bank, melyet most a valutarendezésről föltételeznek? azt ne mond­ja, hogy egy fél- vagy talán egy egész évti­zed alatt semmi esetre sem. Ha tehát ettől föltételezik a magyar bank létesíthetését , akkor jobb, ha őszintén beszélnek és kérik az osztrák bank kiváltságának 5—10 évre való meghosszabbítását, a­miért mindenik tör­vényhozáshoz már régen lehetett volna folya­modni, ha egyátalában lett volna kilátás, hogy ez így elfogadtatik — Magyaror­szág részéről. Akkor nem lett volna bankkér­dés és maga az a tény, hogy az osztrákok so­ha sem fogták föl azt í­g­y eddig, bizonyít­ja a terv absurditását. Már­pedig az a terv, melyet az osztrák bank emberei terjesztenek , egy új kiadása az osztrák bank kiváltságának, ennek egységes igazgatósága, ennek korlátlan centralistikus hatalma az érczalap, jegyforgalom, hitelenge­délyezés, kamatpolitika fölött semmiben sem változnék az által, hogy lenne 1­­­2 magyar­­országi igazgatósági tag vagy meg lenne ígérve Magyarországnak, hogy megkap­ja a jegyforgalom harmincz százalékát, ha az igazgatóság ennek szükségét belátja ; mert az ő belátásának senki más ura nem lehet , és i­z a helyzet semmiben sem változnék ; mert most is jöhet olyan bona hozája az osztrák bank igazgatóságának, hogy magyarországi fiókjainak utalványozza jegyforgalma 30 szá­zalékát. Mi bizony nem vagyunk szerelmesek a dualisztikus bank eszméjébe, elfogadtuk azt, mint fivnedienst a kibontakozásra, printe, m­­i­­n­i­m­u­m­o­t igényeink ideiglenes kielégítésé­re , mert ha egyszer rendezve van a valuta, akkor nem kérdés többé az önálló magyar bank, sőt csinálhat olyant Csehország és Mor­vaország ép úgy, mint most akár Ausztria egymaga. Sőt annak a dualisztikus banknak külső szervezetéhez , bank­technikai (hogy­­ ezen ominosus kifejezéssel éljünk) felosztásá­hoz, beosztásához nem is ragaszkodunk ; tes­sék helyébe kartellbankokat vagy egy más szervezetű dualisztikus bankot ajánlani, tes­sék a jegyforgalom összege és fedezete iránt, az igazgatóságok vagy választmány összeállítására nézve más, jobb tervet ajánla­ni, mely a hitelszükségeknek vagy üzletso­­liditásnak, ha kell, a jegyegységnek és valu­taérdekeknek jobban megfelel­ő örömmel bocsátkozunk bírálatába, sőt alkalmilag, tisz­tán a banktudomány és praxis szempontjá­ból, a régi vagy új tervekhez mi is tudunk javításokat proponálni. És ha tisztán hi­telügyi, bankpolitikai szempontból fognák fel az osztrákok a dolgot, csakis ilyen szempontból kellene, hogy harczoljanak a dualisztikus bankterv ellen, s ekkor köny­­nyen segíthetnénk mi is nekik, javítni azt. De épen azt bizonyítja, hogy ők csinál­nak politikai kérdést belőle, mert harczol­­nak egyenesen a dualisztikus eszme ellen, el nem fogadhatják a két igazgatóságot, pedig ezek hatásköre a bankpolitikába nem vág, é­s a hitel­engedélyezésre több garan­­ciát nyújtanak, mint egyes fiókok; harczol­­nak a választmány magyarországi tagjai el­len, mintha a részvényesek által való kétfokú választás nem nyújtana elég bizto­sítékot arra, hogy bárkik legyenek azok, a bank érdekeit fogják előmozdítani; irtóznak attól az eszmétől, hogy az érczalap egy része Budapestre vitessék, pedig, míg kényszerforgalom van, épp úgy pecsét alatt áll az itt, mint ott, a bankigazgatóságokra nézve hozzáférhetlenné lévén téve és ha a kényszerforgalom megszűnik, és úgy ren­delkezik a fölött minden egyes ember, ki je­gyet praesentál, mint akár a központi vá­lasztmány. Tehát az osztrákok fő kifogásait sehol bankügyi érvekkel támogatni nem le­het, azok mindenütt politikai háttérből indul­nak ki. Már­pedig nekünk, épen hitel­ügyi érde­keink megvédése parancsolja, hogy vagy ne fogadjunk el semmi közösséget ez ügy­ben , vagy csak olyant, mely legalább leg­égetőbb szükségeinket kielégíti — ezért kell nekünk külön igazgatóság, ezért befolyás a központi vezetésbe, ezért a jegyforgalom­nak legalább harmincz százaléka, ezért az érczalap egy része, mely utóbbi, kényszerfor­galom alatt — elismerjük — inkább csak morális, mint reális biztosíték. Ezért mond­juk, hogy a bankterv e négy főpontja képezi reánk nézve a lényegest; ezt »lemorzsolni« nem engedjük; ha ezeket elfogadják, alku­szunk, különben nem. És ha nem alkuszunk, ne gondolják, hogy fizetésképtelenek leszünk, ne gondolják, hogy csak a bukás várakozik reánk. Magyarország bankjegyforgalma oly haszonnal jár, hogy kényszerforgalom mellett is, (sőt még in­kább) elvállalji, *- LulM U­kozó, vagy ha ezekkel nem sikerülne a bank­alapítás, lehet államjegyet nyomni vagy ál­lambankot is alapítani. Jó üzlet és higgadt pénzügyi politikával, mindez kár nélkül meg­tehető. Sőt vigyázzanak Bécsben, mert ha fizetéseinket beszüntetni kellene, azt kényte­lenek lennénk épen azon kiadásokkal kezdeni, melyek Ausztriát érdeklik. De biztosíthatjuk az osztrákokat, hogy erre nálunk nem gon­dol senki, hanem egész lelkiismeretességgel fognák teljesítni kötelességünket, még azok iránt is a­kik szeretnének, propter certum quom­am , fizetésképtelenséggel rémízgetni minket. És arról is biztosíthatunk mindenkit, a­mit illet, hogy nem csak a Tiszakormány nagy többsége ragaszkodik ez állásponthoz , hanem nincs sem a parlamentben, sem azon kívül párt, mely ennél tovább menve, keve­sebbet is keresztül vinni is képes lenne. Még az eddigi concessiókra is a Tisza-kormány morális ereje kelle, és hogy hiú dicsekvést mondani ne láttassunk: őszintén felszólíthat­juk akár Sennyeyt és pártját, akár a függet­len szabadelvűeket: akarnának vagy tudná­nak-e ennél tovább menni és egy osztr. bank­tervet keresztül vinni akár ezen, akár más parlamenten ? Azt hiszszük nem. Mert annak, ki erre vállalkoznék, számolnia kellene nem csak az ország közvéleményével, de egy oly ellenzékkel is, melyben Tisza és pártja is helyet foglalna. Mert ennek erkölcsi kö­telessége volt addig menni a concessiókban, a mig az ország érdekeit azokkal megegye­zőknek tartá, ez a monarchia és haza iránti lelkiismeretbeli kötelesség volt; csak gyengét ragad el a hatalom és többség; az erőset épen a legkellemetlenebb kötelességek teljesítésére hajtja, így tett a Tisza-kormány és pártja. De épen azért kötelességük ezeknek azonnal állást foglalni az oppositióban és küzdeni egész erővel, mihelyest valaki a concessiók­ban az ország érdekein túl akar menni. Ak­kor elhallgatniok nem szabad, mert ez erköl­csi c­inkosságukat jelentené. És szeretnék látni azt a kormányt, mely ezen vagy más parlamenten, most egyhamar, megmér­kőznék egy ilyen ellenzékkel! Olyan nincs. Jó lesz ezt is megfontolni. — A belügyminiszter valamennyi köz­­igazgatási bizottsághoz a következő kérdést intézte : Várjon a közigazgatási bizottságok államhivatalnok tagjainak, nevezetesen a királyi államépítészeti hiva­talt ellátó mérnöknek, a tanfelügyelőnek, a királyi ügyésznek és a posta- és távirdai igazgatónak ki van hivatva helyettest rendelni az esetre, ha ők­­akadá­lyozva vannak a közigazgatási bizottságban való megjelenésben ? s várjon a kirendelt helyettesek min­den ügyben avagy pedig csak a saját szakkörüket il­lető tárgyakban bírnak-e szólás- és szavazati joggal ? Erre nézve a m. kir. minisztertanács megállapodása alapján tudomás végett értesíti a belügyminiszter a közigazgatási bizottságot, hogy a törvény szerint ha­tározott kijelentése, részint egyes rendelkezéseinek analógiájához képest, a királyi adófelügyelőt kivéve, ki a törvény kivételes intézkedése szerint maga gon­doskodik helyetteséről, a közigazgatási bizottság töb­bi államhivatalnok tagjainak, u. m. a kir. államépíté­szeti hivatalt vezető mérnöknek, a tanfelügyelőnek, a kir. ügyésznek és a posta- és távirdai igazgatónak he­lyettesét csakis az illető szakminiszter nevezheti ki, ezen helyetteseknek azonban a közigazgatási bizott­ságban csakis az esetben van szólási és szavazati jo­guk, ha az, kit helyettesíteni hivatvák, távol van és csak saját szakkörükhöz tartozó ügyekben, a melyek-­ben, mint eioaacif szerepemen, onpenx ertexven, nogy az 1876. VI. t. ez. 55. fjának a kir. ügyészek helyet­tesítésére vonatkozó külön rendelkezése a fentebbiek által nem érintetik. A „HON” TÁRCZÁJA Lesage. (Rogeard előadása.) A komoly dolgokról a mullatatóra, Montes­­quieuről Lesagera tért át Rogeard. Lesage a franczia vígjáték és regényirodalom egyik megteremtője és a franczia szellemnek egy nagy veszélytől való meg­­mentője volt. A 18-ik század kezdetén a franczia iro­dalmat megrontással fenyegető az úgynevezett »szép szellem« vagy szellemesség, a belle esprit, mely a kö­zépszerű és kistehetségek uralmával, jön uralkodóvá. Ez alá sülyesztette volna az irodalmat, ha attól meg nem szabadítja három tényező. Először: néhány nagy szellem keletkezése, mint Montesquies, Buffon, Voltaire; másodszor: némely írónak a 17-ik szá­zad nagy irodalmához való hagyományos ragaszko­dása ; harmadszor: a közszellem, a »mindenki« szelleme, mely a filosófia és kritika uralmának tört utat. Ezek menték meg a 18 ik század irodalmát a sülyedéstől, a józan eszet a belle esprittől és ez lett e század dicsősége. Lesage e tényezők közül a másodikhoz tar­tozik. Ő a 17-ik század nagy irodalmához ha­gyományos hűséggel ragaszkodik. Születésére, mű­vei jellemére, irályára nézve különben is e szá­zadhoz tartozik , csak művei jelentek meg a 18-dik században. Alain René Lesage 1668-ban született a Bretagneban, Rhuys félszigeten, egy ügyvéd fia volt, de 14 éves korában már ár­vaságra jutott, és gyámja kis vagyonát elpazarolta, tehát szegény volt; mint ilyen végezte tanulmányait Vannesban a jezsuitáknál és azután az adóbérlőknél nyert alantas foglalkozást. Ezek nagy szerepet ját­szanak életében és műveiben. Ezek, a 14-ik század óta gyűlölve voltak a franczia nép által , mintegy hatvanan bírták bérbe egész Francziaország adóját fix összegben és e czimen 2—3 akkora összeget be­hajtottak a népen. Ezért, főleg a 18-ik században, m­időn visszaélésük tetőpontra hágott, gyűlölet tár­gyai voltak. És Lesage, ki őket közelről tanulmá­nyozta, színműveiben gúnytárgyává tette őket. Csak­hamar elhagyta állását és Párisba ment jogot, filosó­­fiát hallgatni, hol D a­n c­h e t utján sok ismeretséget köt, fordít görög írókból, Lyon abbé utján pedig a spanyol irodalommal ismerkedik meg és ebből for­dít vagy dolgoz át szabadon igen sokat. Átalában meg lehet jegyezni, hogy a franczia irodalom a különböző századokban különböző külbe­­folyások alá került. A 16-dik században egészen az olasz irodalom hatása alatt van ; a 17-dik században a spanyol irodalom jut befolyásra, a 18-dik század­ban pedig angol befolyás kerül felül. Csak azzal a különbséggel, hogy míg a 17-dik században a külbe­­folyás inkább a formára hat, a 18 dikban az angol irodalomból inkább csak a filosófiai és politikai esz­méket veszik át. Lesage : a Corneille által is hasz­nált bányát, a spanyol irodalmat használta fel; sőt azt mondják, hogy Lyon abbétól, ki ez irodalomba bevezette, kapott egy kéziratban levő spanyol írót és ettől kölcsönözte volna az ő »Gil Blas«-át. Lesage 25 éves korában egy magas rangú nő­vel köt szívviszonyt, ki, mint mondják, vagyonát is megosztá vele. Már ez nem hihető, mert ő birt azzal a makacs, breton büszkeséggel, mely meg nem alázza magát. Három gyermeke volt, kettő közülök színész lett. Egyik fia Boulogne sur Marneban nagyon jó ke­délyű kanonokká lön, ki jól élt, ösmerte az irodal­mat és vénségére atyja is nála húzta meg magát. Nagyobbik fia, Montmenil tehetséges színész volt és atyja vígjátékaiban kitűnően játszott. Ú­gy, hogy Lesage 20 évig harczolt a színészet ellen, ellen­sége volt fiának is, hogy ez színéssszé lön, de egy barátja rábeszélte, hogy nézze meg egyszer fia játé­kát. Elment épen az ő darabja, a »Turcaret« előadására és oly jól személyesítő azt fia, hogy vele kibékült. De máskülönben: ő kizárólag 20 évig a St. M­a­r­t­i­n és Russell­e-utczai piaczi színhá­zaknak dolgozott, Fuselier és Dorneval se­gítségével, bohózatokat, vaudeville-féléket, több mint két­száz darabot, melyekben sok szellem, sok epi­­gramm, sok verve van és némelyik egy-egy valódi vígjáték vagy vaudeville csiráját hordá magában. "úgy, hogy a mostani párisi Varietée és Gymmnase repertoirja megalapítójának , kezdeményezőjének Lesaget lehet tekinteni. Vénségére süketté lön és halcsövet használt, »hogy megértse az okos embere­ket,« és »ne hallja az ostobákat,« mint a­hogy mondta. Élte vége felé észlelhető volt rajta az a különös je­lenség, hogy szellemi ereje a nappal emelkedett és szállott, úgy, hogy délben volt ő teljes ura szellemi erejének. Szegényen elhagyottan halt meg. Első színirodalmi kísérletei nem voltak szeren­csések. Átültette Lopez de Vega több darabját, fel­használta a különböző írók alakjait, jeleneteit, de­­ ezeket oly jól fűzte össze, úgy olvaszta össze, hogy jól­­ mondá egyik kritikusa, »tőle elvenni valamit nem­­ lehet.« Lopez de Vegából 2 vaskos kötetet ültetett át francziába, olasz fordításai már ennyire nem sike­rültek. Színpadi győzelmet csak két művével aratot »C h r i spi­n, rival de son maitre« és »T­ur ca­re­t«-v­a­l, »Chri­spint« egy másik darabjával­­ egyszerre adták, és az a különös eset fordult elő, hogy e­z teljesen megbukott, amaz roppant nagy tapsot aratott. Még különösebb az, hogy ugyan a darabot néhány nappal azelőtt az udvarnál is előad­ták, hanem épen ellenkező eredménynyel: »Chris­­pin« bukott meg és a másik darab tetszett. Pedig a közönség kritikája helyesebb volt. »Chrispin« valóban jó mű; két urasági inas cselszö­­vényével foglalkozik az, a mint uraikat házasítani akarják, és midőn a két szolga uráról beszél, nagyon sikerült párbeszéd fejlődik ki köztük, melyben az egyik urát pazarlásáért, kicsapongásaiért dicsőíti, a másik megrójja az övét, hogy apró dolgaiba is bele­elegyedik és igy még bankrottá teszi őtét ellenőrzésé­vel. Ekkor lép elő O­r­o­n­­­e és tanácsolja nekik, hogy hasznosítsák üzérszellemüket­­ a pénzügyek­nél. Lesage mindig visszatér az adószedők ostoro­zására. De különösen ennek van szentelve legjobb színműve: a »Turcaret.« Ebben a darabban mindenki csaló és egyszersmind megcsalatott, Tur­caret csalja az államot, megcsalja nejét, kit vi­déken hagy, hogy Párisban egy bárónőnek udvarol­jon, ez megcsalja őt, sőt neje is az alatt egy marquis udvarlását fogadja. Cselekvés a darabban nincs, sőt becsületes ember sem. És ez a mű két főhibája. Az egész csak erkölcsfestést, gonosz szellemeket tár föl; de midőn nem tünteti föl ezek mellett a jót, csak nevetségessé, de nem utálat, megvetés tárgyává teszi a bűnt. Pedig egy darab morálját ez méri meg. Lehet abban vastagon festve a bűn, föltárva az er­kölcstelenség is; de ha bűnhődik ez és győzedelmes­kedik a jó, az igaz, akkor a darab hatása morális, máskülönben csak i­­­­orális és pedig annál inkább, minél vonzóbb. És Lesage színművében a legbecsü­letesebb a marquis és ez is mindig r­ezeg. De van e darabban egy párbeszéd az adóbérlő és az ő mindenese Rafle között, mely föltárta ezek összes visszaéléseit. Ebben van elbeszélve, hogy ho­gyan használják a pénzt vesztegetésre, hogyan csi­nálnak állást a pártfogoltaknak és fizettetnek azok­­nak háromszoros fizetést, hogy vesznek be magáno­soktól pénzt spekuláczióra, hogy lopnak a hivatal­nokok, mennyi tétezik fére a beszedett pénzből és mindezt Rafle épen Turcaret kedvesénél, a bá­rónénál adja elő annak, kikérve minden egyes esetre utasításait, azonban végre még egy utasítást kér Rafle: Turceret felesége megérkezett titkon Párisba és követelé 15 hó óta elmaradt évpénzét. »Meg kell szabadulni ettől az asszonytól, fizetni kell!« — mondá Turcaret. Ez a darab szelleme. Turcaret­t előadása nehézségekbe ütközött a nagy színészek cselszövénye miatt, kik Lesagenak hadat üzentek azért, hogy a piaczi színházaknak nagy lendületet adott támogatásával. A régensnek kell­ közbevetni magát, hogy a színészek és pénz­emberek szövetsége legyőzessék és a darab előadás­ra kerüljön; de már az előtt megindult volt a harcz Lesage és a burgundi palota színészei között. Az­előtt utasíták vissza »Tontine« czímű darabját és egy másikat, melyet az alatt az ürügy alatt vetettek vissza, hogy Sz. Márton napról húsvétig kis darabo­kat előadni nem szoktak. A harcz később­­— mint látandjuk — szenvedélyessé lön. Lesage prózai művei közül kettő nevezetes, a »D­­­ab­­­e b­rit eux« és a »GilBlas.« Nagy voná­sokban társadalmi rajz mind a kettő és az első mű­ben már feltalálható a második csirája, a minthogy igen sok nagy írótól ugyanazon eszme hatása alatt több mű jö létre, mig egészen kifejlődik az egy re­mek műben. Egy Moliere »Precieuses redi­­cules«-je csiráját képezi a »Femmes savan­­t­e­s«-nak. A»Diable boiteux«-ben egy tanuló kisza­badít egy üvegbe dugott ördögöt és ez háládatosság­­ból, egy bűv­tükör segedelmével feltárja előtte egész Madrid társadalmi viszonyait. Láthatni, hogy a vá­ros minden részében mi történik; megnézik az egész várost — belülről­ eljutnak a börtönig, a bolondok házáig, a­hol az ördög azt a megjegyzést teszi, »hogy nem minden bolond van bezárva« és erre a fejezetre van írva, hogy »ez kimeríthetlen«. Mint láthatjuk, itt az ördög egészen jó fiú. »Gil Blas« Francziaországban a legnépsze­rűbb regény. A­ki három regényt olvasott, az már olvasta »Telemaque«-ot, »Pál és Virgini«-ot és Gil Blast, a­ki csak kettőt is olvasott, az bizonyára olvasta a két utóbbit és a­ki egyet ol­vasott, az bizonyára »Gil Blas«-t olvasta. Ez egy szemle a franczia társadalom minden (akkori) vétke és nevetséges oldala fölött. Cselekvény kevés van benne. A hős : Gil Blas középszerű jellem , átmegy minden befolyáson, sok átalakuláson és épen azért, mert nem nagy hős és nem szent, hanem mint közönsé­ges ember van elénk rajzolva, a­mint küzd az élet min­denféle nehézségével a szolgai állástól fel az almi­­niszterségig, lesz korrumpált és korrumpáló, de min­dig azzal a jó szándékkal, hogy az első kedvező al­kalommal jóvá tesz mindent — épen ezért min­denkivel közös e jellem, mindenki talál benne vala­mit, a­mi az ő viszonyainak és jellemének felel meg : úgy, hogy ez a mindennapi élet tapasztalás könyve és ha azt, a könyv árán, megszerezhetjük, igen olcsón szereztük meg. De kifejezi Lesage e műben saját egyéni né­zeteit is, így­ egyik fejezetben elítéli a klassikus irodalmat, ő m a klassikus , mert nem szeret semmi tekintélyt, szabályt, czímet, ezért nem engedi magát beválasztatni az akadémiába, ezért nem szereti a burgundi palota nagyképű színészeit; ő mindenben a Adakozás a dévai magy. kir. reáliskolai segésző egyesület számára: Győrből M­e­i­s­z­n­e­r Ernő a Bába-társulati mérnökök ré­széről beküldött hozzánk 10 frtot Budapestről: P­e­t­h­ő Gyula 2 » Ide számítva a már kimutatott 37 frtot, begyült eddig szerkesztőségünknél e nem­zeti és jótékony czélra összesen: 49 frt. — Érdekes vallomásokat tesz a bel­grádi félhivatalos »Isztok«, mely a török alkot­mány proklamálását csak játéknak tartja, melylyel a ravasz, csak látszatni szerető törökök port akar­nak szórni a diplomába szemébe Az »ifju-török re­formátor, a frakkos és kettyűs oroszfalós Midhát pasa azonban aligha éri el czélját, mert az európai diplomába azon hazug alkotmányosdiságnak nem ad már hitelt, s a török hazugságok által el nem ámíttatja magát. Ignatieff nem azért ment a conferentiára, hogy tréfát űzzön: Szavjet pasa elnöksége s a constitutió kihirdetése pedig nem egyéb tréfás játéknál. Midhát nagyvezér, ki még a kifejezéseiben is Fuádot copírozza, számítá­sában nagyban fog csalódni. Az [Oroszország- és törökországi, ellentétek nem egyenlíthetők ki. Oroszország az occupátiót akarja, Midhát Törökországa ezt nem akarja megengedni. A döntő események a küszöbön állanak! A török alkotmányról. Végre előttünk van a török alkotmány teljes szövege s elmondhatjuk , hogy így összességében sem rontja le a hatást, melyet az eddigi kivonatos ismertetések bizonyára minden olvasóra gyakoroltak, hogy t. i. a török alkotmány átalában és nagyjában nyu­­gateurópai színvonalon áll. A legszebb elvek, melyeket az újabb kor vívmányaiként ismerünk, melyeket a nyugati nemzetek és államok életében megvalósulva látunk, kifejezést nyernek s proclamáltatnak a török alkotmányban is. Egyéni, vallási, társulati, sajtó- és tanszabadság, robot és tor­túra megszüntetése, törvény előtti egyenlő­ség, bírói függetlenség és elmozdu­hatlanság, képviseleti rendszer miniszteri felelősséggel stb. — mind oly princzipiumok, melyeket a kor már megérlelt — úgy látszik — Török­ország számára is. A rokonszenves fogadtatás legalább, melyben a törökök az új alkotmányt részesítették, ezt látszik bizonyítani. Más kérdés aztán az, hogy a gyakorlat­ban képesek lesznek-e ingadozás nélkül mo­zogni az ottománok az újonan teremtett al­kotmányos formák között. Kétségkívül egy bizonyos ideig terjedő átmeneti korszakban ez nehezen fog menni, de az a tény, hogy Törökországban nemcsak senki nem revoltált az alkotmányban kimondott elvek ellen, sőt a nép örömrivalyva fogadta azt, — Szovjet pasa pedig nem minden büszkeség és malitio­­sus czélzás nélkül azt jegyzé meg Ignatieff előtt, hogy »uraim, mi alkotmányosak va­gyunk,« — tagadhatatlanul nagy haladásnak a jele. De az elvek csak kimondva vannak s azok formába öntése, részletes körülirása kü­lön speciális törvényeknek van föntartva. És 1--------------At nek inaugurálja az alkotmány, így a bírósági szervezetről, államhivatalnokok képessége és alkalmazhatóságáról, adókivetés és kezelésről, a miniszterek vád alá helyezéséről és az ily esetekben követendő eljárásról, hivatalnokok és bírák nyugdíjazásáról, a képviselőház tagjai­nak megválasztásáról, a tartományi közigaz­gatásról és szervezésről stb. Mindezekre néz­ve az ifjú török constitutió speciális törvé­nyek alkotását rendeli el, melyek a majdan összeülendő török törvényhozás teendőit ké­­pezendik, ha ugyan az események erőszakos­­ menete, nevezetesen egy támadó háború Moszkoország részéről meg nem hiusítja, vagy hosszabb időre lehetetlenné nem teszi Török­országnak, hogy tényleg is az alkotmányos államok sorába lépjen s átültesse az életbe is azt, mit az alkotmányban kimondott. A fentebb jelzett elvek kimondása mel­lett, melyekről el kell ismernünk, hogy a mai kor színvonalán állanak, vannak aztán egyes vonások a török alkotmányban, melyek

Next