A Hon, 1877. március (15. évfolyam, 53-79. szám)
1877-03-01 / 53. szám
53. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Csütörtök, márt. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Elűfi?.déli dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás. 46 ff XV-dik évfolyamára. 12 frt 2 frt 2 frt EMU SrSl! |fHrav'r\ : : Az esti kiadás postai különküldéséért. felülfizetés évnegyedenként...................................... 1 frt gigT" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest,Ferecziek tere,Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiafichlsratsla gmSwiju«ir I 11 m. Budapest, febr. 28. Ha én azt állítanám, hogy ez a bankügyi kiegyezés engemet kielégít, meggyőződésemmel ellenkezőt akarnék elhitetni. Kevés előnyét, sok hátrányát látom és beismerem, s ami legfájdalmasabban esik, az, hogy tíz évre le kell mondanom annak megvalósításáról, ami politikai eszményképem volt, amit elérendő czélnak tűztem ki magam elé, amiért annyit fáradtam magam, buzdítottam másokat, az önálló magyar jegybank felállításáról. Azért megvallom, hogy a politikai pályát az utóbbi idők tapasztalatai után lehangolt kedélylyel és csak keserű kötelességérzetből folytatom, csakúgy, mint más. De ezt az eltitkolhatvan keserűséget nem fordíthatom, mint ezt mások teszik, kizárólag és egyedül a mostani magyar kormány ellen, ami ismét ellenkezik meggyőződésemmel és a világos igazsággal. Balhelyzetünk előidézésében nagy része van az osztrák félnek ; van saját magunknak is, de mindenek fölött annak az átalános európai válságnak, aminek se magunk nem vagyunk okai, se Ausztria, de benne legközelebb érdekelve és nyomva vagyunk mégis. Azért a qualifikálhatlan eljárásért, amit az osztrák miniszterek tanúsítottak, amidőn a májusi stipulációk mellől eloldalogtak, a magyar kormány férfiait vádolni, igaztalanság lenne, ők nem hitték azt, hogy egy ellenséges állam diplomatájával van dolguk, azt hitték, szövetséges társsal egyeznek. Ők szokva voltak ahhoz, idehaza, hogy ki mit mond, annak helyt áll, s még nem jöttek arra a tapasztalatra, hogy minden ember az ellenkezőjét tegye annak, amit megígér. Még abban a hitben is lehettek, hogy ha valaki Magyarország szülötte és birtokos polgára, az majd Magyarország érdekeit fogja előmozdítani, azért ha Bécsben lakik is, és osztrák bankigazgató is. Azt sem képzelhették előre, hogy az osztrák parlamenti pártoknál a Magyarország iránti méltányosság s magasabb politikai felfogás helyett valóságos ellenséges indulatot és kicsinyes egymás elleni torzsalkodást fognak találni, amely miatt, a kérdés ily kínosan húzódott hónapról hónapra ül meg új stádiumokba. S e hónapok alatt az átalános európai válság egyre nyomasztóbb, egyre fenyegetőbb mérveket öltött, s e kérdésnél mind a közös, mind a magyar kormánynak elismert érdeméül kell betudni, hogy ha az átalános vihar kitörését el nem fordíthatta is, de idő előtti költekezéstől megóvta az országot. A mozgósítást már tavaly hangosan követelték tőle a nyilvánosság képviselői, amire, ha hallgat, ma már egy pár száz millió hiába kidobott hadiköltség állna a deficitünk rovatában. De ha a harczias áradat közvetlen következése még elmaradt is országunkról, a közvetett hatás az lett, hogy amiga közönyös : Ausztria a maga aranyjáradékkölcsönét kétsszeresen is meg tudta kapni az európai pénzpiacokon, mi a magunk járadékkölcsönét nem bírjuk kibocsátani. Egy szóval sem akarom ez által a Törökország iránt nyilvánuló sympathiákat lehasztani, magam is osztozkodom azokban és helyeslem azokat; de a tény, hogy harczias hangulatunk tüntetése által is a pénzpiaczot irántunk tartózkodóvá tettük, a mienk s a következéseit, tűrjük magas lélekkel, mint ülik elviselni a nehéz sorsot, amit tudva vettünk a vállunkra. Még ennél is nehezebben nyom bennünket a 153 milliós kölcsönnek az ügye , melynek visszafizetési határideje jövő évben következik be. Ezt a kölcsönt nem kötötte a jelen kormány, nem a fuzionált szabadelvű párt, örökül kapta az elődeitől. Én nem akarok reeriminatiókat kezdeni, de azt mégis igazságosnak találnám, hogy azok, akik e műveletet megszavazták, azokat, akik most ezzel küzdenek, ne hajigálják kövekkel. A pénzpiaci irányunkban kedvezőtlen : most, minden új hitelműveletre. Ezt ellenségeink épen oly jól tudják, mint »jó barátaink.« Az Isten őrizzen bennünket tőlük! Hogy e kérdés megoldása épen e mostani részidőkre jutott, azért ismét nem lehet kizárólag felelőssé tenni sem a mostani kormányt, sem a szabadelvű pártot. Kezében volt a magyar parlamentnek a bankügy megoldása a 67-ei kiegyezéskor, kezében volt mindannyiszor, amidőn az országgyűlésen ennek megoldására indítványok tétettek; voltak kedvező idők és körülmények; bizalommal elénk jövő pénzpiacz; hálára kötelezett Ausztria, melyet újraalkotni segítettünk; békeszerető Európa; benn jó termés, bizalom, erős párt, egyetértés; akkor minden jó alkalmat elhalasztott a magyar parlament s letette a kérdést a napirendről. Ez a saját magunk hibája. Én reeriminatiókat nem akarok kezdeni, de azt mégis igazságosnak találnám, hogy a három parlamenti szak tényezői, akik e megoldást a kedvező időkről elhalasztották, ne dobáljanak követ a negyedik parlamenti szak fejére, mely e megoldással a legkedvezőtlenebb idők és körülmények közé lett szorítva. Ma e kiegyezést még nem tárgyalja az országgyűlés , mert még nincsenek előttünk annak a részletei. És azután másodszor ami nincsen még előttünk, azok a kormány propozitióival ellentétes indítványok. Mert arra nézve, hogy válaszszak, legalább is két propozitiónak kell előttem lenni. Akkor mondhatom meg, hogy melyik a jobb. Mert ha csak a »valami« és a »semmi« között kell választanom, akkor nincs választásom. Most azonban csak arról van szó, hogy helyesen tett-e a Tisza-kabinet, amidőn e nehéz és kelletlen alapon egyezkedve vállalt kormányt ? S erre is tisztán, és világosan megmondom a nézetemet.. Ha »lehet« a Tisza-kabinetnek nem vállalni kormányt, én azt mondom, hogy ne vállaljon. Az eddig tett próbák után azonban igy áll a helyzet: vagy ki kell vállalni a kormányzást a Tiszák a Tünetnek s aztán vezetni azt a saját esze és rendszere szerint definitive; vagy leköszönni, s aztán vezetni a kormányzást, amíg utóda, nem akad, s minthogy ez nem akad, vezetni in infinitum bizonytalan irányban, hitel, tekintély és erő nélül, provisorie , mert a ressortjától meg nem szökhetik senki. Komoly dolog lesz az, ha a pártok közül valamelyik, mely a mostani egyezményt (ami bizony senkinek sem édes magzatja) nem helyesli, előáll egy jobb indítványnyal, leteszi azt részletezve és a kivitel garantiáival ellátva (Mert megjegyzendő, hogy fatális ötlet volna a magyar országgyűléstől, törvényt hozni az önálló nemzeti jegybankról s egyidejűleg nem gondoskodni arról, hogy az rögtön életbe is lépjen, mint ahogy tette az escompte bankkal!) a ház asztalára, megnyeri magának rá a többséget s akkor aztán az igy megszavazott törvényjavaslattal, (vagy mint a gyöngyösi memorandum irta, szentesített törvénynyel) lép az uralkodó elé, mint a parlamenti többség megbízottja, s arra okvetlenül megnyeri az uj kormány alkotására való megbízást. A majoritást egy pozitív programm körül csoportosítani, Tiszát megbuktatni s a helyébe ülni, ebben van logika és politikai morál. De azt mondani, hogy »maradj te Tisza csak a miniszteri székben, hajts végre egy aktust, melyet mi hazaárulásnak kereszteltünk , magadhoz méltó hazaárulók többségének segítségével; mi ezt szükségesnek tartjuk, s mást tenni nem tudunk, de azt, a ki megteszi, ütni fogjuk !« ez lehet korteskedésünk nagyszerű, de politikának kicsiny. Álljon elénk, a ki Tisza utóda akar lenni; — szivünkből üdvözölni fogjuk! Most azonban még semmiféle részletezett propozitiót nem látunk magunk előtt. És ha nem is fogunk egyebet látni, mint a kormányét, akkor is fenntartjuk magunknak, hogy ezen propozitió részleteit függetlenül és minden, a hazai közjó tekintetén kívül álló, kötelezettség nélkül bírálhassuk meg. Azt pedig időlegesen is kimondjuk, hogy amidőn előrelátható áldozatokról van szó, azon czélt, amelyért ezen áldozatok feltételeztetnek, elérve akarjuk látni. Ez a czél Magyarország állandó fizetésképességének biztosítása. Mert ezen czél biztosítása nélkül a catastropha csak el volna napolva, nem elhárítva; s mi, ha más választás nincs (amit még nem hiszünk), inkább szeretünk úgy elveszni, mint önvédelmünkben szétmarczangolt oroszlányok ma, hogysem mint áldozatra hurczolt bárányok egy év múlva. Jókai Mór. — Az országgyűlési szabadelvű párt f. évi március 1-én d. n. 6 órakor értekezletet tart. A „TTON“ TÁRCZÁJA. Buttonról. (Rogeard előadása.) A hívők és bölcsészek táborából, a zivatar helyéről térjünk egy csendesebb vidékre át, kisérjük magányában azt a férfit, ki külön szerepet tudott magának csinálni: ez Buffon, a természet nagy papja, a természet átalános történetének írója, mely nagy, csaknem himaerikus tervet ő csaknem egészen megvalósítá. Ezen dolgozott ő Montbardban és úgy, mint a párisi »jardin des plantes«-ban feltalált magányában. Működése távol esett a tömegtől. Buffon, ki a természet nyugodtságával bír, közreműködik a 18-ik század cselekvésében, noha megvetést affektál a filozófusok iránt. Montesquieu után, ki megmagyarázta a törvényeket; Voltaire után, ki megmagyarázta a vallást (noha , megmagyarázván azt levonta) ; Rousseau után, ki megmagyarázta a politikát; d’Holbach után, ki a természetes törvényeket fejté ki; még a tetszetet kelle megmagyarázni. Montesquieu megmondá hogy az istenségnek is vannak törvényei Voltaire kimutatá, hogy a filozófiának szintén vannak törvényei , de Holbach a természet rendszerét adta elő . Rousseau a természetet állítá a társadalommal szemben : az ő »természettörténetében« azt csinálja, amit Montesquieu a törvényekre nézve tesz. Buffon nem természettudós hivatásból, ő véletlenül lesz azzá, életpályáját 32 éves korában kezdi, midőn a természettudományi múzeum a »jardin du roi,« most »jardin des plantes« igazgatójává nevezik ki. Hajlama inkább számtanra volt. Megtámadta a rendszereket és dicsérte a tapasztalatot, melyet később megvetett. Meglehet, hogy több alapelv van a természetben, de csak a tapasztalás világosíthat fel erről minket. Buffon nagy úr volt, nagy erdőkkel bírt és irt is egy tanulmányt az erdőkről. Nem ismerte a botanikát, megvető az anatómiát, ezek hiányai tehetségének. Egyszer a madarakról egy fölfedezés jött szóba, azt mondá: hadd tisztázzák a szakértők ! Nem bírt a természet iránti érzékkel, nem volt vallásos sem. Nem volt lelkesedni tudó, semmiféle művészetet, sem a költészetet nem szerette. És mindennek daczára: ő költő prózában, van benne Newtonból és Miltonból. Festi az állatokat, de nem érti, mint la Fontaine, azokat. Azt hiszi, hogy gépek azok, tehát carteziánus. Ő csak contemplator ahelyett, hogy observator (szemlélő és nem észlelő) lett volna. Ezek az ő árnyoldalai. Irt egy nagy művet, mi által nem tágitá a tudomány határait, de megszerettette azt, ő főlegnépszerűsíti azt, mint Linné, az ő vetélytársa mondja. De észleleteit, fogalmait azóta megerősítő a tudomány. A belső tűz, a belső égés, a tengerek helyváltoztatása, a fajok változása, az önkénytes származás általa már sejtve voltak . Buffon azt mondá : menjetek ez irányban, és a tudomány igazat adott neki. Buffon magas testalkatú, fekete szemű, fekete szemöldökű és szép fehér hajú ember volt. Voltaire azt mondá róla : egy bölcs lelke van egy athleta termetében. Egész élete rendezett, ’semmi véletlenre bizva nincs. Ügyei elintézése, munkálkodása, a salon iránti kötelességei, családi kötelességei — mind idő szerint vannak felosztva. Fiatalságában nagyon kicsapongó volt, de nagyon munkás. Fölkelt hat órakor, ha csak öt órakor feküdt is le. Volt egy szolgája, kinek kötelessége volt őt az ágyból kiragatni , úgy, hogy gyakran bírókra kerekedett vele. De azért tornyában, parókásan, kézelőkkel és karddal oldalán dolgozott. 50 évet töltött dolgozószobájában. Ez 100 lábbal volt az udvar fölött. Úgy hogy Necker asszony azt állta, hogy ott jobban lehet gondolkozni, mert a levegő tiszta. Pompás három szegletű diszkalapot viselt, — úgy hogy nejének egész diplomatiai ügyességére szüksége volt és egy jezsuita segítségét vette igénybe, hogy rábeszélje őt, egy egyszerű bársony sapka viselésére. Vasárnap templomba ment, beült az úri székbe, hogy részesüljön az istennek adott tiszteletben. Buffon mondá, hogy a stylus az ember és ezt a theoriát reá alkalmazni lehet. Stylusa egészen hasonlít személyére, kimért, összetett, hangzatos, de egy kissé hideg. Párisban nem igen szerették, frázisai miatt gyakran nevetségessé lön, nem tudott erőfeszítést tenni, hogy tessék : megszokott alsóbakkal élni vagy a természettudományi múzeumban. Lectec de Buffon 1707-ben született Montbardban, egy dijoni parlamenti tanácsos fia volt, van benne sok a burgundi természetből, egy kissé durva volt, szerette a vastag tréfákat, mosolygott Piron némely epigrammján, mert a dijoni mustár érzett rajtuk. A dijoni oskolában tanult, hol de Brosses volt társa, kivel később levelezésben állott. Korán írta első műveit. Midőn a múzeum igazgatójává nevezék, megkezdő nagy művét Daubenton közreműködésével. 1749-ben megírta a természet történetének 3 első kötetét, 1749 től 1747 ig 15 kötetet: Földről,emberről, négy lábúikról, 1770 - 1783-ig, 9 kötetet a madarakról, 83-tól 88-ig 5 kötetet az ásványokról, minden közreműködés nélkül. Halála után jelent meg 7 pótkötet: A »természet korszakairól.« Ez remek mű, melyet még ma is olvasnak. Műveit oly lelkesedéssel fogadták, hogy egyik munkatársa Gueneau de Montbelliard lelkesedetten igy kiálta föl, hogy az az óra, melyben Buffon született: »az igaz, a szép és az értelem barátai előtt a természet egy korszaka lesz!« Buffon élete tornyában foly le. 39 kötetnyi művét Lacépéde folytatta. Élte fogytáig dolgozott, mint Voltaire, mindig emelkedve, méltóságteljesen és lassan. Élte végén fölfedezésekre is adta magát, tudományosabbá lesz, megifjodott a tudomány által. Soha sem dolgozott 8 óránál kevesebbet. Temetésén a bölcsészek összesereglettek, ő volt a 18-ik század utolsó nagy harcosa. A nagy emberek ekkor már meg voltak halva, Voltaire tíz évvel előtte. Buffon a 89-iki események előtt egy évvel halt meg. Temetése a legünnepélyesebb volt, Mirabeau halála előtt ő bezárta a philosophusok korát és érezhető volt, hogy következik egy másik korszak: a forradalomé. Művei sorát a föld történetével kezdé. Az »Ember történeté«-ben próbálja ezzel első szavait, érzelmeit kifejeztetni. Condillac a sensualista oskola feje, megtá madta és megcáfolta őt. Ő egy szobrot képzelt, mely- nek rendre minden érzéket megadott és beszéltette azt. Azután nemsokára Buffonhoz ment, kérve pártfogását az akadémiai tagságra. »Ön bírni fogja a szavazatomat, mondá neki Buffon de, megjegyzem, hogy ön egy szobrot beszéltetett és nem egy embert és ha én önt most megölelem, ez azért van, hogy még egy kis emberi melegség van önben.« Buffon úgy tudja rajzolni az állatokat, mint Labruyère. Természettörténetében nincs osztályozás, nem hisz abban, tréfát űz Linné osztályozásából az állattanban. Ő az állatokat, az emberhez való viszonyuk szerint osztályozza, t. i. háziasságuk és hasznosságuk szerint. És ez által műve hamis alapon mozog. Leírja az állatokat, foglalkozik erkölcsi természetükkel: ő ki nem hiszi, hogy a vadaknak lelkük lenne. Hasonlataiban: hízelgett az oroszlánnak, rágalmazta a tigrist és méheket, soha sem használt górcsőt. Úgy tesz, mint Lafontaine : az oroszlánynak mind olyan tulajdonságokat ad, milyeneket XIV. Lajos királyban szeretne látni, kinek parókája jelképezi az oroszlány sörényét, oly erényeket tulajdonit az oroszlánnak, melyekkel az nem bir. De vannak sokat bámult helyek müvében a szarvasról, páváról, fülemüléről, barázdabillegetőről. Ez eső után ágról-ágra ugrik és lerázván az esőcseppeket, harmatban fürdik. De képei többnyire hidegek. Dicsérék a kolibriét, de ez Daubentontól van, ki észlelte és Buffon leírta az igazságokat, melyek pompás styljében vannak alámentve. Munkatársai nagyon jól tudák stylusát utánozni és Buffon, ki erre büszke volt, osztozott a dicsőségben: Gueneau de Montbelliarddal és Rexon abbéval. Gyakran ő elfogadta a szöveget és csak egy-két sort tett hozzá, ami annál még kisebb becsű volt. Oly jól utánozták stílusát, hogy a közönség meg volt csalva, és az rész jel, midőn valaki oly könnyen utánozható. Csak azt lehet elvenni, egy irodalmi formában, ami nincs öszszeforrva az eszmével, ha egyénin modor, az át nem ruházható, ami elvehető, az rész. A nagy gémek formája föloldhatlan, lényegétől el nem választható az A szarvas leírásában az emberre gondol,de már nem olvassák. Hierarchiát csinál az állatok közt. Azokkal kezdi, melyek szolgálnak az embernek pl. a 16, szarvas, ökör, szamár és végzi a vad állatokkal. Ez bizonyos tekintetben társadalmi és morális classificatió, mintha a ceremóniamester vezetné be az állatokat Versaillesben és osztaná ki czímüket. A szarvas rajzánál dicsőíti a vadászatot, ez által akarván az udvar és nagy urak kegyét megszerezni a múzeum számára, XV. Lajos gróffá tette őt. Buffon elfogadta a czímet és arra nagyon büszke volt, folytonos összeköttetésben állott az udvarral. A közönség és udvar kegyét egyaránt bírta, mert olyan tért választott, melyen egy kis concessióval még a Sorbonne-al sem jött öszszeütközésbe, noha szabad gondolkozó volt. Némely szavai műveiben homályosok és Herault de Sechellebes írt levelében megmondja, hogy ezek szándékosan homályosok. Maga De Brosses azt mondja ,Buffon, némely nehezen érthető passus, és egyenesen a Sorbonna számára irt dolgok magyarázatát nem adta meg nekem.« Necker asszony pyrrhonianusnak tartja őt, mások epicureusnak, mások automistának vagy pantheistának nevezik. Az ásványokról irt művét segítség nélkül irta. A »Természet korszakai«-ban a földteke különböző korszakai szerint változik, Buffon hét különböző korszakot vesz fel, nagy, évezredekre kiterjedő időközökkel. Ezek észlelés nélküli bölcsészi hozzávetések. De megvizsgált ő némely földréteget Olaszországban és igy a geológiát, mely még nem létezett, előre sejté. Quinet műve a »Teremtés«-ről, melyben népszerűsíté a tudomány legutóbbi fölfedezéseit, Cuvier művei a földteke forradalmairól, valamint de Geoffroi St. Hilaire művei csak Buffoné által lőnek lehetségesekké. Buffon úgy ír, mint írni lehet akkor, mikor a tudomány még nagyon korlátolt; most már nem olvassák, mert az írók nagyon pompázónak, a tudósok kevéssé tudományosnak tartják. De műve. Nyilatkozat. A »Pesti Napló« febr. 28-iki esti kiadásában ezt írja: »a sülyedő hajóról menekülők száma is a kormányra nézve ijesztő mérvben szaporodik. Ez nem vonatkozik azon országos képviselőkre, kik eddig sem tartoztak a Tisza kormány föltétlen hivei közé, hanem azokra, kik rendszerint minden kormány intimusai szeretnek lenni, amíg a kormányok a hatalom és dicsőség teltét élvezik és menekülnek , midőn a kormány ingadozik « . Hogy ilyen patkányfajta nép lehet, azt megengedjük; de nem értjük, hogyan citálja ugyanabban a czikkben azután a »Napló,« hogy mit mond a » Hon ?« Mi minden collegai malitiához hozzá vagyunk szokva, de azt mégsem tűrhetjük el , hogy a »Napló« számítsa a »Hon«-t azoknak a kategóriájába , akik minden kormány hívei voltak és intimusai szerettek lenni. Azt sem fogadjuk el, hogy mi a Tiszakormány hajójáról menekülünk; — a kormány intézkedései fölött szabad véleményünk kimondásának jogát fentartjuk, mint mindig tettük, ezentúlra is; de pártunknak jó és balsorsában mindenkor osztozni fogunk, s az e pártból eredő kormányról a balsikert, mig megelőzőleg lehet, elhárítani törekszünk; de következményeinek súlyát és kellemetlenségeit vele együtt viseljük s az elől semmi gyűlöletes izgatás félelme miatt meg nem hátrálunk. A hang, a modor, melyben a kormány elleni izgatás történik, önmagát ítéli el, s megtorlásra a szabadelvű párt hivei részéről sajtóban és országházban csak azért nem talál, mert a megtámadónak árt, nem a megtámadottnak. Jókai Mór, a »Hon« felelős szerkesztője. — A bécsi lapoknak csak egyik része nyilatkozik ma a magyar képviselőház mai üléséről. Érdekeset ezek se igen mondanak. A »Wien e r T gb.« szerint a tegnap történtekben a kormányra nézve, a kiegyezés körüli harczban balvégzetes omen lenne. A Tisza-kormány hibáit — úgymond e lap — nem akarjuk szépíteni. A valóságban ez csak arra törekszik, hogy a készülő nehéz megpróbáltatás óráitól megkímélje Magyarországot. Mert csakugyan úgy látszik, mintha Sennyeynek e részben igaza lenne : a válság és megpróbáltatás újra kezdődnék. A »Presse« így tűnődik : A legközelebbi napok meg fogják mutatni helyesek voltak-e Tisza számításai a helyzet komolyságának hazafiaira való hatása felől. Váratlan szövetségesre fog találni ellenfelei türelmetlen hevében. Az »új« kormány még meg sem melegedett helyén, s ők már eklatáns bizalmatlansági szavazat által akarják kiszoritni onnét. Ez azonban a kormány eddigi barátai közül a habozókat, bátortalanokat s ingadozókat gondolkozására készti, s lehet, hogy épp kemény támadás hat szilárditólag a kormánypártra. Szatmár, s több szomszéd megyék képviselői tegnap tartottak értekezletet Boros Bálint Szatmár városi képviselőnél. Az értekezleten egyhangúlag kiemeltetett egy Szatmár városban elhelyezendő bankfiók szüksége A kormánynál ennek foganatosítása iránti kérelmük nyilvánítására az értekezlet Boros Bálint, Kende Kanut, gróf Degenfeld Béla, gróf Teleki Miksa, Simó Lajos és Szentpály Jenő képviselőket bízta meg. Izgalmas időkben. Tegnap és ma az országgyűlésen oly jeleneteknek voltunk tanúi és a napi sajtóban egy idő óta oly hangulat kezd felszínre kerülni, hogy lehetetlen jó előre egy átalános figyelmeztetést nem intéznünk, mindazokhoz, akiket illet, hogy sokkal válságosabb időket élünk nemzetközi és politikai szempontból, hogysem kívánatos vagy egyátalában hasznos lenne, kizárólag alkotmányos és nemzeti érdekeinkre nézve, hogy a pártszenvedély, bármely részről jöjjön is az, oly túl csepongásokba vetemedjék, a milyennek szemtanúja volt a ház tegnap és ma, és a milyent árul el a napi sajtó egy idő óta. Mikor már Ghyczy van pártszenvedélytől ostromolva, midőn az országházban lévő rendőrök száma is politikai kifakadásra szolgáltat okot, midőn az utczai tüntetésekből nemcsak politikai tőkét, de rendes politikai eszközt is csinálnak, és kormánytöbbséget egyaránt mindenféle politikai bűnnel és corruptióval vádolnak, vagy a nép szenvedélyeire mindennap, állandóan appellálnak, akkor már nem rendes politikai tusáról van szó, akkor a czél ugyan bizonyos emberek és párt »lejártatása«, ami magáéban is nemtelen, de azon túllőnek az erre használt fegyverek és megtámadják az ország nyugalmát, alkotmányos érzékét és hitét a parlamentarismusban és ekkor sem a nemzet azon nagy és némelyek által túlzott követeléseit mozdítják elő, melyet a szélsőbal és némely független követek és lapok zászlójukra tűznek, hanem épen ellenkező czélokra fognak vezetni. Erről meg lehet győződve mindenki, ki körültekint az országban és látja a rosz anyagi viszonyok és politikai izgatás által elkeseredett népet, látja az országrész pénzügyi és közgazdasági helyzetét, ha körültekint a külföldön és látja a fölöttünk tornyosuló veszélyeket. Mert ezek mind arra intenek, hogy szoros korlátokat szabjunk szenvedélyeinknek és ha meggyőződésből ostromoljuk is a kormányt, ne adjunk annak gyűlöletes jelleget és ne honosítsunk meg oly fogásokat és kifakadásokat a parlamentben vagy napisajtóban, melyek megtámadják a jellemet, vádlottak padjává teszik a miniszteri, sőt elnöki széket is, lehetetlenné teszik a higgadt tanácskozást, sőt a társadalmi megférhetést is és inparlamentáris, sőt zavargó, féktelen elemeknek tüntetnek fel minket a külföld, a trón és a pénzpiac előtt. Azt hiszszük, hogy ezekhez nem is kell tennünk a prekarius külügyi helyzet által parancsolt önfékezést, mert annál nagyobb nyomást gyakorolhatunk érdekeinkben, annál kevésbé vagyunk kockáztatva a vész kitörése esetén: minél konsolidáltabb állapotokban találat. Ezzel merőben ellenkező (tehát nem párt-, hanem országos érdekeket sértő) eljárás az, melyet a szélső bal úgy látszik nem csak inaugurálni, de állandóan folytatni is akar. Azt értjük, hogy Tisza ellen van intézve főtámadása, mert a kiegyezésért és jelenlegi állapotokért elsősorban ő felelős; az is szép dolog, ha a képviselői méltóságot vagy függetlenséget védik, ha megtámadva látják azt, de képzelt aggodalmakból, valódi vagy tettetet gyűlöletből parlamenti vitákat előidézni, vagy kormány és házelnök, állami tisztviselők és többség ellen kifakadásokkal élni, helytelen, sőt veszedelmes eljárás. Elvünk: principiis obsta! És ezért nagyon kérjük az illetőket, ne vigyék a dolgokat túlzásba, mert — ha valamit, akkor — nem az ő ügyük győzelmét, hanem mindnyájunk megrontását s talán bukását fogják elérni. Tény az, hogy a külföld rész szemmel nézi nem csak azt, hogy Ausztriával viszályban vagyunk, (hallani sem akar önálló magyar bankról), hanem azt is, hogy külügyekben Törökország felé hajtunk; tény az, hogy Ausztriában és ezáltal a külföldön mindig, mint turbulens, pazarló és tisztán önző érdék