A Hon, 1877. március (15. évfolyam, 53-79. szám)

1877-03-08 / 59. szám

59. szám. XV. évfolyam. Esti kiadás. Budapest, 1877. Csütörtök, márt. 8. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési *lij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt — kb. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, márt. 8. A Németországgal való vámegyezmény kilátásairól következőket írja nekünk bécsi levelezőnk : Bécs, 1877. márt. 7. Berlinből azon kir érkezett hogy a németek az új vámszerződés kötésére készek, ez azonban korántsem akarja azt mondani, hogy Németország az új szerződés megkötésére nézve tényleg meg akarja tenni az első lépést, mi már onnan is kiviláglik, hogy a németek még mindig nem nyilatkoznak aziránt, hogy Bécsben vagy Berlinben tartatnak-e majd a tárgyalások. A külügyi minisztérium részéről annak idejében Bécs jelöltetett ki tárgyalási helyül; a berlini kabinet erre mit sem válaszolt még; nem mondta azt, hogy nem jön Bécsbe, de azt sem, hogy jön; s így minden valószínűség amellett szól, hogy a tárgyalások húsvét előtt alig kezdetnek meg. De különben is Németország nem bír nagy érdekkel a tárgyalások siettetésére; jól ismeri az osztrák védvámos törekvéseket, s tudja, hogy a jelenlegi szerződés az új szerződés által nem lesz jobbá. Érdeke tehát ellenezi a siettetést. Másrészt azonban erélyesen gondoskodnak a németek arról, mikép torolhatják vissza az Ausztria részéről jövő törekvéseket. Kezdetben retorsionális vámokról volt szó, s e részben a köztudomású törvényjavaslat is készült, de csakhamar észrejöttek maguk a németek , hogy ezzel a fegyverrel Ausztriának nem igen árthatnak. Egyátalában Németország vámrepressáliókkal csak magának árt, viszsztorlásról ellenünk szó nem igen lehet. Most más fegyverről van szó : meg akarják tagadni a vámcsempészkedés meggátlását. A jelen szerződés által érvényben levő vámkartell ugyanis állítólag csak Ausztria előnyére áll fen, s az általa Németország részéről igényelt vámőrzési költségek igen nagyok. Már 1868-ban, sőt 1865-ben is nagy concessióul tüntették föl azt, hogy az osztrák vámhatárok megőrzéséhez segédkezet nyújtanak; most ismét szóba kerül e thema, s megtagadása helyeztetik kilátásba. Anélkül, hogy meg akarnák ítélni a komoly szándékot, csak azt akarjuk kiemelni, hogy jelenleg a csempészkedés a német határon nem bír oly jelentőséggel, mint birt 1865-ben, és nagy kérdés, nem árt-e Németország saját vámügyi szolgálatának többet, mint mennyit árt az osztrák résznek, ha a csempészkedésre föl nem ügyel.. A becsempészkedés a kicsempészkedéssel rendesen karöltve jár. Egyébiránt mindez, úgy látszik, csak tapogatódzás a vélemények és nézetek kipuhatolására. Oroszország magatartásáról a »Pol. Corr.«-nek táviratilag jelzett pétervári közleménye márt. - áról egész terjedelmében igy hangzik : »Miután az angol kabinetnek Gorcsakoff herczeg jan. 31-ki körjegyzékére Suvaloff gróf által e hét végén jelzett válasza meg nem érkezett, sem pedig közel kilátás nincs arra, hogy megérkezzék. Gorcsakoff herczeg utasította Suvaloff grófot, hogy az angol kormány válaszát forma szerint is megsürgesse. Hasonló utasítás küldetett a bécsi, párisi, berlini és római olasz követeknek is. Egyszersmind felhatalmaztatott Suvaloff gróf annak kijelentésére, hogy a czár kormánya csak két módot ismer a keleti kérdés megoldására. Vagy teljesen érvényben levőnek tekintik még most is a párisi szerződő hatalmak, különösen pedig Anglia, a párisi szerződést, daczára, hogy a porta visszautasította a conferentia határozatait, melyek pedig e szerződésen alapulnak (?), vagy pedig a pétervári kabinet, tekintve, hogy a porta nem teljesíti a keresztyének iránti kötelességeit, melyek azon szerződésből származnak, megszűntnek tekinti a párisi szerződést az abból Törökországra származó jogok tekintetében is. Első esetben azt követeli Oroszország, hogy a hatalmak vele egyesülten oda hassanak, miszerint az előconventián hozott határozatok eredeti formájukban, bármi úton módon, a porta által elfogadtassanak. Oroszország ezen követelése eléggé igazolva van azon tény által, hogy a porta nem csak nem teljesíti keresztyén alattvalói irányában a párisi szerződésből reá háruló kötelességeket, de sőt a Konstantinápolyban uralkodó daotikus viszonyok folytán nem csak biztosság, de még kilátás sem mutatkozik arra nézve, hogy a konferenczia által átalában, Oroszország által pedig különösen követelt reformok harmadik oldalról való beavatkozás nélkül keresztül vitessenek. Ha a nagyhatalmak el tudják határozni magukat, hogy ezen szempontot magukévá tegyék, akkor elesik minden indoka és szüksége annak, hogy Oroszország az európai concertből kilépjen. Ekkor Oroszországra nézve lehetővé van téve, hogy minden háborús bonyodalmat elkerüljön s nem csak a balkáni keresztyének helyzetének javítása eléressék, de egyszersmind hogy a Törökországot fenyegető valószínű katastrófákat is meggátolja az európai béke érdekében. Ha azonban a hatalmak továbbra is a tétlenség mellett határoznák el magukat, Oroszország kénytelen lenne ebben lemondást, sőt negatíóját látni azon kötelmeknek, melyek a párisi szerződésből a portára hárulnak, nemcsak, de Oroszország egyszersmind azon szerződésből származó jogok elvesztését is tekintené a portára nézve. A pétervári kormány aztán egyenes következetességgel kénytelen volna a párisi szerződést minden pontjában, melyekben Oroszországot illeti, merőben semmisnek kinyilatkoztatni, s magának cselekvési szabadságot tartani fenn, minőt Sándor czár kormánya elhatározand. Hogy Oroszország külön egyezkedjék, az attól függ, hogy a conferentián képviselt hatalmak erre Oroszországot meghatalmazzák s ha a porta kijelentené, hogy utóbbi vonakodása folytán szükségessé vált lépéseket Oroszországgal együttesen (!) és egyetértve fogja megtenni.« Ezek az orosz követeknek legújabban küldött instructiók főbb vom-' -i, melyek kétségkívül jelentékeny stádiumát képezik egy újabban megindított nagyszabású diplomatiai actiónak. Szükségessé tette ezt azon körülmény, hogy e pillanatban új időjárás van, mely mondhatni lehetetlenné teszi a hadviselést az európai Törökország tartományaiban. Ápril vége, vagy május eleje előtt alig várható Oroszország katonai aktiója Törökország ellen. Addig elég ideje (? ?) van a portának, jóakarata és a reformok keresztülvitelére megkívántató képessége bebizonyítására. Azonkívül a hatalmaknak is marad elég idejük, hogy megállapítsák azon garantiák módját, melyeket a pétervári kabinet a keresztjének sorsának javítására szükségeseknek elismert reformok keresztülvitele végett nélkülözhetetlennek tart. A helyzetet legjobban így lehet jelezni : »Garantiák, vagy háború.« Csaknem ugyanaz, mint volt múlt év nov. 1-én kelt Gorcsakoff-féle körjegyzék szétküldése után. A helyzet analógiája még abban is található, hogy most egy, fejedelmének teljes bizalmát bíró nagy diplomata európai útra kel, hogy sürgesse az eldöntést. Berlinből ugyanezen forrás egy köz■ reményt hoz, mely egyes aprólékos megjegyegyzéseket tartalmaz Ignatieff ottani tartózkodásáról. Hangsúlyozva, hogy az orosz diplomatát azért fogadták oly ünnepélyesen és kitüntetőleg, mert az mindig Német- s kivált Poroszország iránti változatlan rokonszenvéről volt ismeretes — s e tekintetben is tökéletesen egy nézponton áll a czárral. Ignatieff nejével és herczeg Czeredeff titkárával utazik. Egy egész utazó követség.« A tudósítás megjegyzései közül álljanak itt a következők : »Németországon, mely nincs érdekelve egy keleti háborúban, melyből végre is nem nyerhet semmit, nagyon is fel tudják fogni, hogy Oroszországnak sokkal könnyebb most egy lépést tenni előre, mint hátra. A „HON“ TÁRCZÁJA A két végzet. Regény Collina Wilkletől. (15. Folytatás.) VII. Fejezet. Az ajánló levél. A házra néztem. Egy vendéglő volt — nem nagy, de tisztességes kinézésű. Ha bármiként szolgálatára akartam lenni azon éjjel, ideje volt más tárgyakról beszélni, mint álmokról. »Mindazok után, amiket kegyed nekem mondott,« szóltam, »nem akarom kérni, hogy további bizalmában fogadjon, mielőtt megint újból találkoznánk. Csak azt mondja meg, hogy miként segíthetek legnyomasztóbb zavarán. Mik a kegyed tervei ? Tehetek vamit a kegyed segítségére, mielőtt éjjel nyugalmára térve?« Meleg köszönetet mondott és tétovázott, az utczán felfelé és lefelé tekintett nyilvánvaló zavarában, hogy mit mondjon. »Szándékában van itt maradni Edinburgban ?« kérdem. »Oh, nem! én nem kívánok Skótiában maradni. El akarok menni sokkal messzebbre — azt hiszem, jobb dolgom lesz Londonban , valamely tisztességes divatárusnál, ha kellő ajánlatot nyerhetnék. Én ügyesen tudok bánni a tűvel és értek a szabáshoz. Vagy számadásokat vihetnék, ha — ha valaki megbíznék bennem.« Megállt és kétkedőn nézett rám — mintha a szegény lélek az iránt sem volna bizonyos, vájjon én megbizom-e benne! Ezen jelre én olyan hévvel felajánlottam szolgálatomat, mint csak egy szerelmes teheti. »Én megadhatom kegyednek a kívánt ajánlatot«, mondám. »Amikor csak kívánja, akár most mindjárt, ha megengedi«. Bájos arcza felderült az örömtől. »Oh, ön valóban jó, barátom!« mondá elragadtatva. Aztán megint elborult — ajánlatomat új világításban látta. »Van-e jogom ?« mondá busán. »elfogadni azt, amit ön nekem ajánl«. »Engedje, hogy átadjam kegyednek a levelet«, felelém, és maga határozhat a fölött, várjon akarja-e azt használni, vagy sem«. Karját ismét az enyémbe fűztem és beléptünk a vendéglőbe. Megrémülten húzódozott el tőlem. Mit fog a vendéglősné gondolni, ha vendégét éjnek idején egy idegennel látja belépni, és ez idegen egy fiatal úr ? A vendéglősné megjelent, midőn az ellenvetést téve. Nem törődve azzal, hogy mit mondok vagy teszek, mint rokonát mutattam be magamat, és megkértem, hogy vezessen egy csendes szobába, ahol egy levelet írhatok. Egy éles tekintet után a vendéglősné meg volt elégedve velem, tudta, hogy úriemberrel van dolga. Egy szobába vezetett a »rácsozat« mögött, íróeszközöket tett az asztalra , társamra nézett, mint csak egy nő nézhet egy más nőre bizonyos körülmények közöttt, és magunkra hagyott minket. Először történt, hogy egy szobában egyedül valók valók vele. Helyzete által zavarba hozva, arcza kipirult és szemei még fényesebbek lettek. Egyik kezét az asztalon nyugtatva, megzavartan és tétovázva állt. Nemes testalkata keresetlen bájos tartásban volt, melyre gyönyör volt csak tekinteni is. Nem szóltam semmit, szemem bevalló csodálásomat; az író eszközök érintetlenül hevertek előttem. Hogy milyen sokáig, tarthatott a hallgatás, nem tudom megmondani. Ő azt egyszer csak hirtelen megtörte. Ösztöne óvta, hogy a hallgatás a mi helyzetünkben veszélyes lehet. Felém fordult, erőt véve magán és nyugtalanul így szólt: »Gondolom, önnek a levelet nem kellene megírnia ma éjjel, uram.« »Miért nem ?« »Ön mit sem tud felőlem. Önnek tán nem kellene ajánlania egy személyt, aki egész idegen ön előtt? És én roszabb vagyok egy idegennél. Én egy szerencsétlen nyomorult vagyok, ki egy nagy bűnt kísértettem meg elkövetni — véget vetni akartam életemnek. A szerencsétlenség, amelyben valók, tán némi mentségemül szolgálhatna ön előtt, ha azt ismerné. Önnek tudnia kellene azt. De ma este már nagyon későn van, és én oly borzasztón fáradt vagyok, és vannak bizonyos dolgok, uram, melyekről nem könnyű föladat egy nőnek, egy férfi jelenlétében szólni.« Feje keblére hanyatlott, finom ajkai reszkedtek kissé, nem szólt többet. Tisztán láttam, hogy mikép vigasztalhatom meg. Meggondolás nélkül megragadtam erre az alkalmat. Eszébe juttatván, hogy maga megígérte, miszerint írni fog nekem, kértem, hogy hagyja szomorú történetének elbeszélését akkorára, mikor alkalmasnak fogja látni az elbeszélést levél alakjában megírva elküldeni nekem. »Addig is«, tevém hozzá, a legtökéletesebb bizodalommal vagyok kegyed iránt, és különös kegy gyanánt kérem ki magamnak azt, hogy ezt bebizonyíthassam. Egy londoni divatárusnak ajánlhatom kegyedet, ki egy nagy üzlet élén áll — és ezt megteszem, mielőtt kegyedet ma éjjel elhagynám.« Bemártam tollamat a tintába, midőn ezt mondom. S legyen szabad őszintén elmondanom, hogy mily, messze elragadt vonzalmam. A divatárus, akire czéloztam, anyám komornája volt előbbeni években, és megboldogult mostoha atyámtól, Germaine úrtól kölcsönzött pénzzel kezdé meg üzletét. Aggály nélkül használtam mind a két nevet, s oly kifejezésekkel írtam meg ajánlatomat, melyeket az élő nők legjobbika s a piperekészítők legügyesebbike sem remélhetett kiérdemelni. Talál-e valaki mentséget a számomra. Tán azok, kik valaha szerelmesek voltak, s kik ezt még nem feledték el egészen, ki fognak menteni. De ez nem tartozik a dologra; én nem érdemlem a mentséget. Kezébe adtam a nyílt levelet, — hogy olvassa el azt. Elpirult, hogy gyönyör volt látni — egy gyöngéd hálás tekintetet vetett rám, melyre jól visszaemlékeztem soká soká még későbbi időkben. A következő pillanatban nagy meglepetésemre ismét megváltozott ez a változatos teremtés. Valamely elfelejtett dolog látszott felötleni előtte. Elhalaványult. A gyönyör enyhe vonásai arczán fokozatosan megkeményedtek, a zavar és búbánat legszomorubb tekintetével nézett rám. Élembe téve a levelet az asztalra, félénken szólt: »Lenne szíves még egy utóiratot hozzá tenni, uram ?« Elfojtam meglepetésemet, s újra felvettem a tollat. »Szíveskedjék megmondani,« folytatá, »hogy csak kísérlet gyanánt fogadjon fel először. Ne alkalmazzon továbbra mint-------« hangja mindinkább halkabb lett, úgy hogy az utolsó szavakat alig érthettem meg — egyelőre három hónapra.« Nincs az emberi természetben — tán azt kellene mondanom nincs egy férfi természetében, ki hozzám hasonló helyzetben van, — hogy kíváncsiságát elfojthassa, midőn megkérik, hogy ajánló leveléhez egy ilyen utóiratot csatoljon. »Valamely más alkalmaztatásra van kegyednek kilátása?« kérdem. »Nincsen«, felelé lecsüggesztett fővel, és szemével engemet kikerülve. Hozzá méltatlan kétkedés — a féltékenységből származó — támadt agyamban. »Vagy tán van egy távollevő barátja« — folytatom, »ki valószínűleg jobbnak bizonyítja be magát nálamnál, ha időt enged neki?« Felkapta nemes fejét. Nagy ártatlan szürke szemét a türelmes szemrehányás tekintetével függesztő rám. »Nincs jó barátom az egész világon,« mondá. »Az isten szerelméért ne intézzen több kérdést hozzám ma éjszaka.« Felálltam és megint kezébe adtam a levelet — a hozzá tett utóirattal, saját szavaiban. Együtt álltunk az asztalnál, egymásra tekintünk pillanatnyi némaságban. »Mikép köszönhetem ezt meg önnek?« suttogá halkan. Oh uram, valóban méltó akarok lenni a bizalomra, melyet irántam mutatott.« Szeme nedves lett. Változó arczszine jött s ment; ruhája enyhén hullámzott keblének kedves körvonalai fölött. Nem hiszem, hogy legyen ember, ki képes lett volna ellent állni e pillanatban. Elvesztem önuralmam minden hatalmát; karjaimba ragadtam őt; súgva mondom : »szeretem kegyedet!« Szenvedélyesen megcsókoltam. Egy pillanatig tehetlenül és reszketve feküdt keblemen ; egy pillanatig illatos ajka lágyan viszonozta csókomat. A következő pillanatban vége volt. Kiragadta magát karjaimból, egy borzongással, melytől tetőtől talpig reszketett, — és ledobta a levelet, melyet neki adtam, méltatlankodva a lábamhoz. »Hogy meri ön gyengeségemet előnyére felhasználni! Hogy mer ön engem érinteni!« szólt. »Vegye vissza levelét, uram — én azt el nem fogadhatom, soha nem akarok önnel szólni. Ön nem tudja, hogy mit tett. Oh, mondá sírva, magát egy pamlagba vetve, mely közel volt hozzá — »visszanyerem-e valaha önbecslésemet! megbocsáthatom-e valaha magamnak azt, amit ma éjszaka tettem ?« Bocsánatáért esedeztem; biztositom megbánásomról oly szavakban, melyek igazán szivemből jöttek. Izgatottságának hevessége nem csak elszomorított — valóban megdöbbentett az. Kis idő múlva összeszedte magát. Felállt szerény méltósággal, és némán kinyujta kezét felém jeléül annak, hogy megbánásomat elfogadta. »Kegyed időt fog adni nekem a vezeklésre ?«, mondom. »Kegyed nem fogja elveszteni minden bizodalmát hozzám ? Engedje, hogy fujra láthassam, ha csak azért is, hogy megmutassam, miszerint nem vagyok egészen méltatlan bocsánatára — amikor kegyednek ideje van, akár egy harmadik személy jelenlétében, ha úgy tetszik!« »írni fogok önnek«, mondá. »Holnap ?« »Igen, holnap.« Fölvettem az ajánló levelet a földről. »Tegye tökéletessé jóságát irántam,« mondám. »Ne tegyen tönkre azzal, hogy levelemet visszautasítsa.« »Elfogadom levelét,« felelé nyugodtan. »Köszönet, a miért megírta. Most hagyjon el kérem, jó éjszakát.« Elhagyám őt halványan, szomorún, levelemmel a kezében. Elhagyám őt a küzdő indulatok tömkelegével agyamban, melyek fokozatosan két főérzésre oszlottak a mint elballagtam, — szerelemmé, mely imádta őt, hevesebben, mint valaha, és reménynyé, mely azon kilátást hozta elém, hogy másnap ismét látni fogom. (Folytatása következik). Szerbia és hihetőleg Montenegrónak a békéje mit sem változtat a helyzeten. A két fejedelemség békéje által csak az van elérve, hogy egy orosz-török háború nem épen Ausztria-Magyarország tőszomszédságában tör ki, s ez Oroszországra nézve nagy előny, mert osztrák-magyar részről most már nincs (?) ok a féltékenykedésre. Azonban kérdéses, ha várjon Szerbiában, Montenegróban és a többi tartományokban is tartós lesz-e a csend. Ez az események további folyamától függ. — Az országgyűlési szabadelvű párt 1. évi március 8-án esti 6 órakor értekezletet tart. — A békebíróságokról szóló törvényjavaslat — mint halljuk — hétfőn fog kitüzetni a képviselőház napirendjére. Az amerikai Egyesült Államok új elnöke hétfőn igtaztatott be hivatalába. A választás eredménye márczius 2-án hirdettetett ki reggeli 4 óra 10 perckor, miután a szavazatok számlája 18 órán keresztül szakadatlan tartott. Hayes kapott 185 szavazatot, Tilden 134-et Wheeler alelnök és Hendrick ugyanennyi szavazatokat kaptak. Mint egy északi Amerikából érkezett távirat jelenti, a választás eredményét az ország jó hangulattal fogadta, a helyzetbe mindenki belenyugodott, s sok kiváló demokrata már be is mutatta hódolatát az új elnöknek. Az új pénzügyminiszter Sherman János lesz, Scerman tábornok fivére, ki,a készpénzfizetések újból megkezdése mellett van. Államtitkára valószínűleg Ewarts lesz. A kabinet többi tagjairól még nem hallani bizonyosat, azt azonban állítják, hogy a déliek a minisztériumban képviselve lesznek. Az Unió londoni követéül Hongktont, berlini követül Schurz Károlyt emlegetik, Bécsben Beuton fog kineveztetni. Tömeges hivatalnokváltozás nem lesz. Hayes békülékeny politikát fog kivetni a déliek irányában. A volt elnököt Grantet egy tervezet új bank elnökévé akarják tenni, mely a nemzeti adósságok fendírozására vonatkozó műveleteket ellenőrizze. Országgyűlési tudósítás: A képviselőhá 5 ülése március 8. Elnök: Bánó József; Jegyzők: Horváth Gyula, Orbán Balázs, Beöthy Algernon. A miniszterek közül jelen vannak: Tisza, Szék, Perczel, Szende, Bedekovics. Horváth Gyula jegyző olvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja ezután több brassómegyei község kérvényét Háromszék megyéhez való csatolása iránt, továbbá több kérvényt az önálló bank és vámterület iránt. A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Cziple Zsigmond bemutatja a mentelmi bizottság jelentését Csiky István mentelme ügyében. Ki fog nyomatni s szétosztatni. Következik a napirend : a Magyarország és Szlavonország közt 1869. és 1873. közti elszámolásra vonatkozó zárszámadás. Pulay Kornél, a zárszámadási bizottság előadója ismerteti és ajánlja a bizottság erre vonatkozó javaslatait és jelentését, melyek vita nélkül elfogadtatnak. Következik ezután a gömöri vasutakra kibocsátott záloglevelek iránt való zárszámadás. Frölich Gusztáv előadja, hogy a gömöri vasutak összes hossza 22 s 1/2 mtfd, s így az 1873-diki illető tvezik szerint a kormány költhetett volna e vasútra 8.500.000 frtot, tényleg azonban 8.350.000 ftot, vagyis 150.000 frttal kevesebbet költött, mint a törvény szerint költhetett volna. Tényleg azonban a fedezet 1 millióval kevesebb volt, s ezt a kormány ingó vagyon értékesítésével fedezte. A pálya biztosítása a birtokosok közt is reparcziálva lévén, a részt, menynyivel a pálya hosszabra épült, szintén föl kell osztani az érdekelt csoportok között s ennek eszközlésére szóló ezután is fölszólítandónak tartja a minisztériumot, egyebekre nézve azonban megadandónak véli a fölmentést. Ragályi Nándor mindenre nézve ellenkező véleményen van a zárszámadási bizottsággal. Ha a gömöri iparosok épen méltányosságból hozzá akarnak járulni a kiadási többlethez, ez helyes lesz, de a törvény, mely csak meghatározott mértföldekre köti ki hozzájárulásukat, erre őket nem kötelezi. Azonfelül az állam több adott ígéretét a gömöriekkel szemben nem teljesítette. Zsedényi Ede az iránt tesz kérdést, eleget tettek-e a gömöri iparosok mindazon kötelezettségeknek, melyeket e törvény reájok ró. E kérdés elintézése előtt a fölmentés kérdése nem kerülhet napirendre. Széll Kálmánnál nincsenek meg az adatok, hogy már eddig is teljesen befizettettek-e ama kötelezettségek , azonban biztosítja előtte szólót, hogy ha van is még némely kötelezettség teljesíletlenül, a kormány fentartja magának,hogy a fölmentés megadása után is azok érvényesítésére hasson. Ami Ragályi azon mondását illeti, hogy az állam a gömörieknek több szárnyvonal kiépítése iránt tett ígéretét nem váltotta be, szóló arra emlékeztet, hogy amaz Ígéretben nem volt kikötve az év, melyben a szárnyvonalaknak ki kell épülnie, tehát az állam ez ígérete teljesítésében várhat, a míg jobb viszonyok közé kerül. (Helyeslés.) Prileszky Tádé Ragályi ellen védi a zárszámadási bizottság jelentését. Szontagh Pál (gömöri) a bizottság számításainak helytelenségét bizonyítja. Frölich Gusztáv előadó rövid válasza után Mocsáry Lajos tesz indítványt, mely mellőztetni ajánlja a bizottság javaslatát a hosszabb mértföldszám reparcziálása s javaslatot ad be a tiszalczleszin megigért vonal kiépítése iránt. Simonyi Ernő ez ügyet nem a ház, hanem a bíróság elé tartozónak véli, s azért ellene van a javaslatnak. Széll Kálmán : A végleges elintézés valószínű, hogy a bíróság előtt fog történni, de az a javaslat, melyet a zárszámadási bit. e részben javasol, nem praejudikál ennek. Mocsáry javaslatát, mely a jelen viszonyok közt pár millió kiadására kényszerítené az államot, kéri mellőztetni. Irányi Dániel hibás vasútépítésünkből magyarázza ki az itt fenforgó nehézséget, különben Rimonyihoz csatlakozik. Röviden szólnak még Almásy Sándor, az előadó, Ragályi Nándor (szavai helyreigazítására), továbbá a pénzügyminiszter, mire föltétetik a kérdés s a ház elfogadja a zárszámadási bizottság jelentéseit. Ezzel a zárszámadások tárgyalása végett ér. Következik a királyi tábla és semmitőszék bíráinak szaporításáról szóló tvjavaslat. (Az elnöki széket Ghyczy foglalja el). Zsedényi Ede felszólal a bírák számának szaporítása ellen, mert ez nem biztosítja az igazságszolgáltatás javítását, csak a költségeket növeli. Jó perrendtartásra, jó törvényekre van szükség, nem új új bírákra. Javaslatot nyújt be, mely szerint a minisztérium utasíttatnék május 1-ig az új perrendtartási javaslat alapját képező főelvek előterjesztésére. Perczel Béla : Ha az elvek iránt nyújtatnék be javaslat, ez csak lassabbítaná e javaslat létrejövetelét, s különben is nagyon szokatlan eljárás lenne az, hogy előbb valamely javaslatnak főelvet terjesztessenek a képviselőház elé. Különben az igazságügyminisztériumban már a befejezés stádiumához közel áll az új törvénykezési rendtartásra vonatkozó javaslat, amelyet még ez ülésszakban be fog a házhoz terjesztetni. (Élénk helyeslés.) Zsedényi Ede azon föltétel alatt, hogy a miniszter e nyilatkozata jegyzőkönyvbe vétessék, viszszavonja javaslatát. Teleszky előadó ellene akar szólni Zsedényi javaslatának. Elnök megjegyzi, hogy e javaslat visszavonatlán, csak úgy szólhat hozzá az előadó, ha előbb magáévá teszi. (Nagy derültség.) Erre a javaslat úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadtatik. Ezután a kisebb polgári peres ügyek elintézéséről szóló javaslatot hétfőre tűzi ki tárgyalásra a ház. Holnap a ház nem tart ülést. A szombati — d. e. 10 órakor kezdődő — ülés napirendje megállapíttatván, az ülés 11 órakor véget ért. KÜLÖNFÉLÉK. Kineveztettek: Kuncz Elek losonczi államgymnasiumi rendes tanár és ideglenes igazgató ezen tanintézet rendes igazgatójává, Szalay József kassai törvényszéki díjas joggyakornok a tolnai járásbírósághoz aljegyzővé a moson-sopron megyei tankerületben Kolbay János gömörmegyei tanfelügyelői tollnak ideiglenes minőségű segéd-tanfelügyelővé. Áthelyezés. Kálmán Lajos tornai járásbirósági aljegyző saját kérelmére a kassai törvényszékhez helyeztetett át. — A király a tőketerebesi leégett templom helyreállítására 200 frtnyi segélyt adományozott. — Az egyéves önkénytesség kedvezményének kiterjesztése. A magyar kir. honvédelmi miniszternek a cs. és kir. közös hadügyminiszterrel egyetértő megállapodása folytán, a brassói g- kel. keresk. középiskola ama végzett növendékei, kik az érintett tanintézetbe való felvételük előtt az algymnasiumot, alreáltanodát vagy a polgári iskola alsó 4 osztályát és a kérdéses középkereskedelmi iskola összes tanfolyamát legalább első rendű eredménynyel végezték be: jövőre nézve az egyéves önkénytesség kedvezményében részesíttetni fognak. A mérnök- és építész-egyesület márczius 10-én (szombaton) esti 5 órakor az egyesület helyiségeiben (régi Lloyd-épület, Duna felőli oldal, II. emelet) egyetemes szakülést tart. Tárgya: Szily Jenő értekezése : az összekötő vasúti híd próbaterhelésének előmunkálatairól. — Magyar tárgyú és magyar zenéjű opera kerül legközelebb előadásra a párisi »Opera comique«-ban. Az egy felvonásos opera czime a »Fogoly balladája,« szerzője Bertha Sándor. Meséjét a »Föv. L.« a következőleg mondja el: Mátyás király idejében egy öreg olasz énekmester él a budai hegyek között; házába fényes vendéget, előkelő magyar mágnást várnak s a tanítványok üdvözlik a mester szép leányát, Ilonkát, mert a látogatás lánynéző; a leány elborul , kéri az ifjakat, hogy hagyjanak fel a dallal s az ifjak elvonulnak. Ilonkát faggatja dajkája, hogy miért nem örül a kérő megérkezésének, hiszen a csillagjós régen megjövendölte, hogy a király legkedvesebb barátja veszi feleségül s nagy boldogság vár rá. A leány bevallja, hogy a mester egyik igénytelen tanítványát szereti. Ekkor zendül fel a hegyek között távolból Amadé indulója, s a főnemes fényes kísérettel megérkezik. Magyar szokás szerint, az olasz mester is terített asztallal fogadja a vendéget s csak azt kéri ki kegyül, hogy legkedvesebb tanítványát is az asztalhoz ültethesse. Amadé udvariasan kéri az Ilonka beleegyezését; a leány zavarba jön s Amadé gyanakodni kezd; sértő módon szólítja fel Imrét, hogy daloljon valamit. Imre vonakodik s végül az öreg énekel helyette egy szép bordalt. A vendégek közé idegen levente vetődik, ki Amadénak szemére hányja, hogy betegség ürügye alatt elhagyta a királyi udvart s most itt a velenczei háború küszöbén olaszokkal szövetkezik. Amadé védi magát, hogy ép az olaszokat szemmel tartani jött ide, s gyanúja is van közülök egyre, Imrére, kit el akar fogatni. A mester és Ilonka könyörögnek Imréért, de ez közbe vág, hogy érte ne aggódjanak ; van neki egy balladája, melyet ha a királynak elénekel, az minden bajtól meg fogja menteni. Kérik, hogy énekelje el hát e dalt s ő eldalolja az Arany »Mátyás atyja« czimü balladájára irt dallamot. Erre az idegen, (ki nem más, mint a rejtőző király) feltárja köntösét, s e szavakat mondva szerit kezet a dalnokkal: »Te Imre vagy, fia János mesternek, ki Prágában a hollót ablakomra szoktatta, s a ki a nehéz fogságból megszabadított.« Erre következik egy hatos ének s az ifjak eljegyzése. Legszebb zenerészek az élénk kis operában az Amadé indulója a bordal és a ballada. A jelmezeket az operához Pulszky Ferencz útbaigazítása mellett Zichy Mihály állítja össze.