A Hon, 1877. április (15. évfolyam, 80-105. szám)

1877-04-08 / 85. szám

tásának ró föl s a megyei rendszer híveit oly­bá tünteti föl, mint a sikkasztás pártfeleit. így tulajdonittatott az árvaügyben való minden rendetlenség is a megyei rendszer ok­vetlen való következésének, s ezért mind ama javítás, melyet e javaslat a gyámügyön tesz, előnyére válik a megyei önkormányzat esz­méjének is, melyet a minduntalan való meg­támadások e részben valóban indokolatlanul értek./ ! Hanem e példa ráutal megyei életünk egyéb bajainak orvoslási módjára is. Némáb­ban rejlik a baj a közigazgatás terén, hogy kik (kinevezettek-e vagy választottak) intézik, hanem van a baj abban, ha roszul intézik. S ezt olyan kényére hagyott rendszer mellett, mind ma van, mind közigazgatásunk megyei (tehát választott), mind központi (tehát kine­­­­vezett) ágazataiban , nem fogja jobbíthatni­­ senki más után, mint a teendők törvényhozási­­ megszabása, vagy rendeleti uton való egyön-­­­tetű megszabása mellett. V.­ Ebben rejlik u. n. közigazgatási mizé­riáink orvoslásának egyedül raczionábilis módja , a ki azt más csodaszerektől, hívják bár J Sernyeyék jelszava szerint központosítás­nak vagy Mocsáryék szerint korlátlan de­­c­entralizácziónak, a­ki ezt csodaszerektől re­méli, az ép oly nagyon téved, mint­ tévedtek el a törvénykezési téren a K­ik az­ igazság­szolgáltatás rögtöni, és­ rendkivlliliayalót várták a közigazgatástól való elválasztásától, a­kiket aztán pár év tapasztalata rávitt arra, hogy egyéb is kell oda, pedig sok. A közigazgatás terén sok még a teendő, s e teendők közt nincs miáltal sem indikálva a megyei választási jog megszüntetése. A­mennyiben a fentebbiekből analógiát vonni lehet ide, szükséges lenne a törvényhozás in­tézkedése e részben is a kualifikáczió megsza­bása körül, mikor aztán a legindokolatlanabb eljárás lehetetlenné tétetnék , de ez nem alte­rálná magát az elvet, a megyei önkormány­zás egyik sarkelvét. Ennyit akartunk a gyámügy kérdésével kapcsolatban elmondani az önkormányzatról; lesz még alkalmunk, ha máskor nem, ama törvényjavaslat országgyűlési tárgyalásakor, annak részleteiről is megemlékezni. Bismarck visszalépése. A »Kölnische Ztg.« írja: Habár a császári elhatározás Bismarck visszalépési kérvénye fölött még nem következett is be, mégis túlnyomó a meg­győződés, hogy e kanc­ellár legalább egy évre visz­­szavonul minden állami ügyektől. A jelen politikai helyzet békés kinézése a jegyzőkönyv aláírása után alig tekinthető látszatnál egyébnek, melyről még egész biztossággal nem állíthatni, ha a dolgok valódi természetének megfelel­ő, s igy azt hihetjük, hogy a nagy miniszternek éles érzéke és tettereje a külügyek terén ép oly kevéssé helyettesíthető, mint nagy isme­rete a. Klilfald és a vezérlő egyéniségek iránt­ Azon­ban Németországnak meg kell kisérteni,„hogy nélküle kijöhessen s önállóan cselekedhessék. O, hogy saját szavaival éljünk, a nyeregbe segített bennünket, s most magunknak kell lovagolnunk. Nagy szerencse, hogy hivatalos működésével együtt az élettől is meg nem válik s igy, ha szükségünk lesz rá, még hozzá menekülhetünk. Themistokles egy nagy platánhoz hasonlította magát, melyre az atheneiek jó időben nem is gondoltak, de a viharban és részben alatta kerestek menedéket. E hasonlat Bismarckra is illik. Ő maga persze alig fogja kívánni, hogy a hazának bajai még egyszer az ügyek élére szólítsák. Mi bizo­nyára megadjuk neki a jól megérdemelt ideiglenes nyugodalmat. Térjen vissza az ekéhez, mint Cincin­­natus, csak mi bizonyosak legyünk benne, hogy szük­ség esetén nem fogunk szűkölködni a dictator nél­kül. Tizenöt évi szolgálata alatt ő többet tett, mint bármely más miniszter, s e korszaknak bizonyára ő volt az előre kijelölt embere, the heaven-horn minisz­ter . Gladstone visszaléptekor a »Times« azt írta, hogy tovább, mint 5 évig miniszterkedni, meghaladja az emberi erőt s ez, jól megjegyzendő, az angol állam­életben mondatott, hol minden régi, szilárd vágányok­ban halad. Bismarck herczeg háromszor annyit vég­zett, s szívből kívánjuk neki, hogy visszavonultságá­­ban helyreállítsa megrongált egészségét. A »National Zty« legutóbbi esti lapja élén következőleg nyilatkozik : A belügyi helyzetet illetőleg a teljes ismeretlennel állunk szemben. Ezerféle hír rajzik a levegőben némelyik oly oktalan és esetlen, hogy azt hinné az ember, hogy valami rész, tündér a félre do­bott és lejárt incapacitások lajstromát lapozta át, s tréfából hajigálja ki abból a neveket. Bismarck megy, szabadságidőre vagy véglegesen, elég az, hogy megy. Mint jól értesült körökben mondják, első­sorban egészségi okokból megy, nem akarjuk kétségbe vonni. De épen az, hogy a hatalmas államkormányzó távo­zása minden külső ok fölmerülése nélkül történik, vonja el utódjának, vagy helyettesítőjének választá­sától a jelentőség próbakövét. Hogy egy alkanczellár vagy bírod, kanczellár választása magas politikai tény, senki sem fogja kétségbe vonni. Az eddig fölál­lított névsorokban semmi biztos támaszt nem találni arra, hogy a bekövetkezhető komoly pil­lanatokban a korona mellett a sikeres cse­lekvés kipróbált garantiát nyújtó férfia állandó Gróf Zichy Manóról. 1808—1877. A kinek elhunytát a nemzeti casino ablakából lengő gyászlobogó jelzi, nem tartozik azok közé, a kiknek nevéhez országos emlékek fűződnek, de alig van egy országos emlékünk, melyhez az ő neve ne fűződnék. Nem egy egész ország siratja, de a kik siratják, azt igazán a szivükből teszik. Ama régi nemes csalá­dok ivadéka volt, kiknek még a tatárjárás idejéig nyú­lik vissza származási fája, s mely ennek a nemzetnek nem egy jelest, nem egy dicsőt adott. De ő e nélkül is a legnemesebbeknek lett volna egyike, nem örök­ség útján, de önérdeméből, szin-arany jelleme, nemes gondolkozása, tiszta lelkülete s mindamaz egyéni tu­lajdonok által, melyekből az »igaz ember« fogalmát alkotjuk. A­mit most írunk, nem necrolog. Még életpá­lyájának kivonatos rajza sem, sőt még nagyolva elso­rolása sem annak, a mit tett és tenni segített s a mi­ért hála kötelez iránta. Csak néhány vonást akarunk itt följegyezni róla, röviden, egyszerűen, mintegy il­­lustrálására amaz ember lelkületének, kit legalább málásból oly sokan ismertek, s kiknek lehetetlen, hogy fel ne tűnt volna a deli, nemestartásu, feltűnően jel­­lemzetes arczu öreg ur alakja, kiben első látásra föl lehetett ismerni a főurat. Fiatal korában, még mint gárdista gyönyörű ember volt s Bécs előkelő hölgyeinek nem csekély nyugtalanságot okozott sziveikben. De később is, már mint öreg embernek, feltűnt daliás alakja. Néhány év előtt ő volt az, a­ki mint kamarás, a kamarási pálczával kezében a delegácziót az uralkodó színe elé vezette. Alig tudott betelni a szem a gyönyörű látványnyal, melyet megjelenése a pompás magyar díszruhában nyújtott. Midőn a delegátusok egyike impozáns a­lakjára bókot mondott neki, nevetve vi­­szonzá: »Igaz, nekem olyan publikumnak való po­fám van.« A boldogult a legmelegebb hazafiak egyike volt a magyar főúri körökben. Nem volt az a nemzeti ügy, melybe ő első­sorban ne adakozott, közre nem működött s buzgón föl ne karolta volna. Német ne­velésben részesülvén gyermekkorában, az akkori idők főúri divatja szerint s később a katonasághoz kerül­vén, — vasas tiszt volt, — hol szintén nem nyílt alkal­ma a gyermekkor mulasztásait helyrepótolnia, iszo­nyan törte a magyar nyelvet és tudta, hogy töri, de azért semmiféle emberi hatalommal nem lehetett rá venni, hogy más nyelven társalogjon az olyannal, a­kiről tudta, hogy magyar. Az, hogy kerékbe töri a magar nyelvet, nem akadályo­zta őt abban, hogy a parlamentben is, hol szükségét látta, fel ne szólaljon. A gyorsírók tudná­nak erről beszélni. De az a »derültség«, mely szavai­ra keletkezett, soha nem volt gúnyos vegyületű, mint a derültség többnyire lenni szokott, hanem igazi de­ó­rus derültség, abból a sajátságos ellenmondásból származó, mely beszédének alakja és tartalma között annyira feltűnt. Az o­roszmagyarságú beszéd csak­úgy ragyogott a legjobb magyarságtól, mely benne nyilatkozott, a hazafias, nemzeti szellemtől, mely így prezentálva még nagyobb hatást keltett. E sorok írója jól emlékszik még egy rövid be­szédére. Egy szónok a szélsőbalon (talán, ha nem csa­lódunk, Németh Albert) megrótta a hadseregbeli tisztek magyartalan, nemzetietlen szellemét. Persze úgy értette, hogy a­kinek nem inge, ne vegye magára. De Zichy Manó félre­értette, a szónokot, azt hívén hogy a megrovás mindazokra szól, a­kik a hadsereg­ben szolgáltak. Fölállt, irutális stílusban, de hatá­rozottan tiltakozott e föltevés ellen, elmondta, a­ki­ben a hazafias érzet igazán megvan, azt minden kö­rülmény közt, tehát a hadseregben is megőrizheti. Ő legalább soha veszélyeztetve nem látta császári ka­tona korában az ő hazafias érzületét s mikor a nem­zet alkotmánya, ősi joga mással, mint fegyverrel nem volt védelmezhető , ő egy pillanatig sem habozott, hogy ő is elhozza kardját a haza oltalmára és lett honvéd. Azt az éljenzést, tapsot, lelkesedést, mely e tö­redezetten mondott rövid felszólalást kisérte a karzat­ról úgy, mint a képviselői padokról,­­ alig érte volna el egy a rethorika minden szabályának megfelelő szó­noklati remek. Képviselőtársai oda mentek hozzá s nem győztek gratulálni neki. Ő meg szabadkozott, hogy hiába, nem tehetett róla, de neki ezt meg kellett mondani. Különben beszélte ő Európa csaknem minden nyelvét, de egyet se nagyon jól. Az nem volt az ő mes­tersége. De azért szellemes, jókedélyű társalgó volt s valóban nem frázis, hogy a magyar arisztokrácziának kevés volt oly rokonszenves alakja mint ő. Tökéletes gentleman volt, szeretetre méltó finom modorú, s a perfect gavallér mintaképe. De nem volt finom azokhoz, a­kikről tudta, hogy a gavallér minő­séget csak bitorolják, annak fogalmával összeütköz­nek tetteikben, modorukban, vagy pláne a hazafias­sággal helyezkednek ellentétes lábra. Ezek iránt kí­méletlen volt a gorombaságig. Nem kereste az alkal­mat, hogy velük indulatát éreztesse, de nem is kerülte s ilyenkor kipakkolt tartózkodás nélkül s nem volt az a tekintélyes állás, hivatal, hatalom, mely az ilyet megóvta volna támadásától. Nem félt a világon senki­től, soha s még a legnagyobb terrorizmus idejében is, mikor minden ember jónak látta elrejteni legbensőbb érzelmeit,­­ nem tudott hozzá szokni a titkolózás­hoz, egyenes, nyilt, őszinte jelleme. A társadalomnak azon gyöngéjében, mely el­nézést gyakorol bizonyos dolgokra, ő nem osztozott. O, a kifogástalan, tiszta jellem érezte jól, hogy benne nincs olyan, ami elnézésre szoruljon s igy ez elné­zésre oly esetben, a mikor ez hiba,­­ maga sem érezte magát kötelezettnek. Volt a főrendiháznak egy zárt ülése 1865-ben, a­hol a magyar arisztokrácziának egy oly tagja is meg­jelent, a­ki magyar mágnás létére az absolut hatalom­nak volt egyik főeszköze a nemzet elnyomása körül. »Mit keres itt ez az ember ?« — szólalt föl Zichy Manó merészen s ott szemtől-szemben megtette az indítványt a kirekesztésre. Pedig még akkor nem volt alkotmány, mely a meggyőződésnek szabad nyilatko­zást biztosit s a kit megtámadott, hatalmas, befo­lyásos ember volt akkor, ha őt ez nem tartotta visz­­sza. Nagyon féltékeny tudott lenni a magyar főúri rend hazafias jó hírnevére és becsületére s hogy eb­ben vele a többi is osztozott, dicsőségére szolgál a magyar arisztokrácziának. Hogy a megrovástól, a­hol azt gyakorolni kel­lett, semmiféle tekintet nem tartotta vissza, annak nem egyszer adta tanújelét. Csak egy példát hozunk föl a többi közzül. Egy Zichy leány esküvőjén megjelent csaknem az egész nagy Zichy-család, köztük Zichy Hermann is, a kanczellár, Zichy Manó úgy tett, mintha észre se venné. A hatalmas ember meg nem állhatta, hogy hozzá ne forduljon: — Hát te kezet se nyújtasz nekem ? — Ha ön valami Sichermann volna, —­­ válaszolt ez, — szívesen szorítanék önnel kezet.­­ Csakhogy jusson eszébe, hogy ön nem nem valami­­ Sichermann, hanem Zichy Hermann. Efféle jellemző történetekre sokan emlékeznek­­ azok közzül, a kik őt ismerték.­­ Nem tartozott az úgynevezett »külföld ma­­­­gyarjaihoz. »Elénk részt vett a közügyekben s azon­ ■ kívül többnyire saját kastélyában Szőllősön lakott.­­ Nyarankint Balaton-Fürednek volt állandó törzs- ; vendége. A­mit tett, pedig sokat tett, szerette föltünés­­ nélkül, kevés zajjal tenni. De nem vonta ki magát­­ semmiből, a­mit valamely közczélra egyesült erővel kellett kivinni. Mikor a magyar főurak oly dicséretre méltó buzgalommal egyesültek, hogy az ínséges hor­­vátok fölsegélésére néhány előadást rendezzenek a nemzeti színházban,­­ ő a buzgóknak egyik legbuz­­góbbika volt. Maga is föllépett a színpadon, persze néma szerepben, abban a tableauban egy művészünk képe után Szigetvár ostromát ábrázolta, ő »adta« Zrínyi Miklóst. Mondok neki egyszer társaságban : — Csodálatos, hogy minő buzgó, tevékeny em­ber ez a Manó és az arczképe még — meg nem jelent. — Csalódol, — válaszolt a gróf mosolyogva, — az én arczképem bizony megjelent s mondhatom na­gyon el van terjedve. — Hol ? Hol ? — kérdék a kiváncsiak mohón. — Hát egy nagyon felkapott magyar vállalat­ban , a magyar — tarokkártyában. Ott láthattok en­gem, mint Zrínyi Miklóst. Ritka jó kedélyű, fiatal öreg ur volt, igazi lo­vag, a régi jó időből, ki megtestesité magában ama kor szép tradiczióit, s ezekben úgy, mint hazafiságban mintául szolgálhatott az ifjabbaknak. Nyugodjék békével! A hozzánk beküldött gyászjelentés következő­leg hangzik: Vásonkeöi gróf Zichy-Ferraris Bódog saját és neje, szül. Reichenbach-Lessonitz Emilia grófnő, vala­mint gyermekei: Victor,­­ Melania Metternich her­­czegné, Lajos, Emilia Watzdorff báróné, Emanuel, úgyszintén unokái nevében szomorodott szívvel tu­datja szeretett testvérbátyja, méltóságos idősb vá­­sonkeői gróf Zichy-Fer­raris Manó úr, cs. kir. kamarás, több nemes rend középkeresztese és lovag­jának, hosszabb betegség folytán, a halotti szentsé­gek ájtatos felvétele után, élte 69-ik évében, f. évi ápril hó 5-én bekövetkezett gyászos kimultát. A bol­dogult hült tetemei vasárnap ápril 8-án, délután 5 órakor Budapesten a gróf Eszterházy palotában be­szenteltetvén, Nagy-Szőllösön kedden ápril 10-dikén örök nyugalomra helyeztetnek. Az engesztelő szent­miseáldozatok csütörtökön ápril 12-én délelőtt 10 órakor Budapesten a Sz. Ferenczrendiek templomá­ban, valamint a kegyúri templomokban fognak a Mindenhatónak bemutattatni, Budapesten, 1877. évi ápril 6-án. A köztárházi bizottság Kammermájer polgármester elnöklete alatt ma este ülést tartott. Az elnök bemutatta a közlekedési miniszter leiratát, mely­ a főváros által a tárházak létesitése körül kért kedvezményekről s azok feltéte­leiről szól. A miniszter a kért kedvezményeket a követke­zőkben és következő feltételek adja meg: 1. A pro­gramaiban megjelölt dunaparti területen a főváros köztárházat építhet, de csakis e czélra használhatja a területet, és pedig 50 évi időtartammal, mely idő alatt az állam tulajdonjogának elisme­résül annak évi 1 arany bért fizet, ennek letelte után pedig a főváros új egyezséget köt. 2) A kormány a partépítési és térszínfeltöltési, dunakotrási stb. szó­val építési használatra alkalmas térszín előállítását átalány összegben vállalja magára; egyelőre azon­ban a főváros gondoskodjék a földmunkák és pártépí­­tés kiviteléről s fedezze annak költségeit a föl­veendő nagy kölcsönből. Az átalányt a kor­mány 700 ezer forintban állapít­ja meg s a fővárosnak 50­0 kamattal megfizeti a nyere­­ményi kölcsön-alap bevételeiből aszerint, a­mint azok befolynak. A terület használata az egyezségi idő tar­tama alatt díjmentes, s ez idő alatt az­­ aranyon kí­­vül semmi egyéb illetéket nem követelhet attól az ál­lam. 3. A főváros mint tárháztulajdonos vagy enged­ményese a tárház megnyitásától kezdve 30 évig adó­­mentességben részesül, s a köztárházi jegyek bélyeg­mentesek, s a zálogjegyekre első átruházásuk alkal­mával első fokozatú bélyeg alkalmazandó. 4) Az ösz­­szekötő vasút pályaudvarától a tárházig a vasúti vá­gányt az állam építteti ki mindenesetre, hanem a többi vasúti felszerelvényt a köztárházaknál a főváros eszközli, mert ő húzza a hasznot belőle. A kedvezmé­nyeket a miniszter azon feltételen kívül, hogy e terü­letet csakis köztárházi czélra lehet használni, ahhoz köti még, hogy e tárházak a tervbe vett tározási képességgel vizessenek ki,­­ ha változtatás tétetnék, ehhez miniszteri jóváhagyás kell, és nemcsak a tám­falak, hanem az összes köztárházi épületek tervei jó­váhagyás végett felterjesztendők. Az államvasutak­kal szerződés kötendő a vasúti üzletre nézve, mely­nek számára az kizárólag átengedendő. A kedvezmé­nyekben a miniszter ezzel az engedmények végrehaj­tásáig ment, s kívánja, hogy e feltételeket a főváros egyenesen fogadja el. A leirat izgatottságot szült. Mindenek­előtt Fálk Miksa szólt átalánosságban,s a leirat­nak mindjárt hangja ellen kikelt. Vájjon hegy az, a­mit a miniszter itt igér ? — nem, kötelesség, me­lyet záró a 24 milliós kölcsön fölvételéről szóló tör­vény, mely­­a kőpárt kiépítését országos érdekben előírja. A miniszter a föltételek egyetemes elfo­gadását kívánja s mintegy ultimátumot ad, mond­ván, az áldozatok legvégső határáig ment a kedvez­ményekben a leiratban foglaltakkal. Mire való az egy arany évi bér ? — nem látja át. Azon leglénye­gesebb pontot, hogy a part­építés és terrain felöltés a főváros előlegén történjék, csak úgy fogadhatná el, ha a kormány a kamat és törlesztési részletek iránt a jótállást elvállalná. Steiger Gyula a kormány kötelességét hangsúlyozva a segédkéz-nyújtás irányában, és pedig az 1870. X. törvényczikk 3-ik szakaszára támaszkod­va, mely­ szerint a kőpart kiépítése, tekintet­­tel a köztárházakra, lett a 24 milliós kölcsön­ből feladatává téve a kormánynak. A kérdéses terü­let nem az államé, hanem a fővárosi pénzalapé az u. arm. törvényc­ikk 5. 6. 7. 8. §-ai értelmében. Az 50. év ellen is kifogása van; azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy ily feltételekkel,­­pláne, ha egyete­mes elfogadásáról van szó a feltételeknek) lehetetlen lesz a köztárházak fölépítése, mert vállalkozó ilyenre nem találkozik. Fuchs Gusztáv arra tesz észre­vételt, hogy a kormány csak 700.000 irtot akar áldozni, holott ez többe fog kerülni; a kormány helybenhagyást igé­nyel a tervekre, hiszen mi­ magunk építjük a tárházat Az a czélja e miniszteri leiratnak, hogy a város az államnak a tárházakban pályaudvart építsen s üsse helyre a Dunaszabályozás hibáit. Indítványozza, hogy addig, míg a kormánynyal tisztába nem jöhe­tünk és a feltételek megállapítása kielégítőleg nem sikerül, a tanácskozásokat hagyják függőben. Hieronymi államtitkár felelt mindezen ellenvetésekre. Kiemelte, hogy az állam tulajdonjo­gát a miniszter nem is gondolta, csak a közmunka alapét, melyet tényleg a ministérium kezel. Mert tény, hogy a Dunapart sem a főváros, sem az állam tulaj­dona nem. A miniszer a szabatosabb formulázásra szóló felvilágosítást nem fogja rész néven venni. A­miért az állam az építésre a főváros költségét óhajtja egyelőre igénybe venni, a jelenlegi pénzkészlet fogyatékos volta az oka. A visszafizetés az állam ré­széről rövid idő alatt várható lesz. Hogy 700 ezer forint ne lenne elég, nem hiszi, sőt számítása szerint teljesen fedezhetők ebből a térszín helyreállítási mun­kák. A Fuchsnak válaszolva, tagadja, hogyha du­­naszabályozásnál hibák követtettek volna s annak megítélésére Fuchs úr nem competens. Áttérvén a leirat részletes tárgyalására, pon­­tonkint hosszabb eszmecsere fejlett ki, melyben a bizottság tagjai majd mindnyájan, különösen Falk Miksa, Wahr­ma­nn Mór, Steiger Gyula, báró Kochmeister Frigyes, Kammermajer és G­e­r­ló­c­z­y urak, T­o­l­n­a­y igazgató és H­i­e­r­o­­n­y­m­i államtitkár tevékeny részt vettek. Az első pontnál a főv. hatóság képviselői a főv. tulajdonjogát hangsúlyozták a köztárház területén, melyet a "törvény szövegéből ki is iparkodott mutatni, bár elismertetett, hogy nem az egész, s hogy szerző­dést kötni csakugyan kell valakivel, és pedig a főv. pénzalapokat kezelő testülettel — vagyis a kormány­­nyal. A szerződés­kötésnél az állam tulajdonjoga nem ismerendő el, jön a határozat. A második pontot illetőleg hosszabb vita után Fáik indítványára kimondatott, hogy a főváros el­vállalja ugyan, hogy a rakodó és helyszín föltöltése­­ stb. költségeire ő előlegezzen 700 ezer irtot; a munk­i­kát maga kiviszi s a fölteendő nagy kölcsönben ke­resi ennek is a fedezetét, de szükségesnek látja, hogy a kormány a 700 ezer forint visszafizetésére nézve oly kötelezettségeket vállaljon el, a­milyeneket a fő­város saját nagy kölcsönével szemben elfogad és hogy a visszafizetés idejére nézve szabatos határidőt tűz­zön ki. A 3. pontra nem történt észrevétel. A többit illetőleg meg kimondatott, hogy az államvasúttal a viszonyt külön szerződés és kezelési szabályok állapítandják meg, a táj­házi épületek ter­veinek jóváhagyás végetti bemutatására nézve pedig az egyéb építkezésekre vonatkozó ilynemű szabályok az irányadók. A feltételek egyetemes elfogadására vonatkozó zárpontra ezek után persze nem lehet mit mondani. Ezen észrevételeket a bizottság felterjesztés alakjában javasolja a minisztériumnak bemutatni, hogy ezek szerit tegyen előterjesztést a törvényho­zásnak. R­á­t­h Károly gyáros szóba hozta a tarifta­­kérdést is, de ez a jelen alkalommal mellőztetett. A bizottság a 7-es albizottság mára kitűzött véleményének meghallgatása végett kedden délután 4 órakor ül össze. KÜLÖNFÉLÉK — Király őfelsége ma reggel 7 és fé órakor érkezett Budapestre s a pályaudvaron Péchy Tamás közlekedési miniszter által fogadtatott. Déli 12 órakor hosszabb magánkihallgatáson fogadta ő felsége a közlekedési minisztert. — A magyar tudom. akadémia hétfőn összes ülést tart a Karácsonyi-pályázat eldöntése vé­gett. Ezt követi a III.­­mathem. és természettudót osztály ülése, melyben következő tárgyak fordulnak elő. Lenhossek József r. t. »Egy magyarországi mű­­leges makrocephal és barbárkori koponya.« Balogh K. 1.1. 1. »Az ónvegyületek hatása az állami szerve­zetre.« 2. »A vanadinsavas amoniák hatásairól.« Staub Mór gymn. tanár mint vendég »Fiume­s leg­közelebbi környékének floristikai viszonya.« Klein Gyula polyt. tanár részéről: »Előleges jelentés a ten­geri moszatokra vonatkozólag tett kutatásaimnak ed­digi eredményeiről«, bemutatja Jurányi L. 1. t. Krenner J. 1. 1. 1. »A grönlandi krynolit krystály­­rendszere és optikai tulajdonságai.« 2. »A pachnolit- és thomsenolit grönlandi ásványokról.«­­ A képzőművészeti társulatigaz­gató választmánya tegnapi ülésében elhatá­rozta, hogy műcsarnokát és abban rendezendő első nagy kiállítását nem a jövő hóban, a­mint eredetileg tervezve volt, hanem a t. évi October havának máso­dik felében fogja megnyitni. Az elnapolás egyik in­doka az volt, hogy különben az itteni kiállítás ösz­­szeesett volna a párisi salonnal, az antwerpeni Stubens-ünnepélylyel és a Bécsben az újonnan épített művészeti akadémiában egyidejűleg ren­dezett nagy kiállításokkal. Ennek tulajdonítható valószínűleg, hogy több száz felhívott művész közti eddigelé elfogadólag csak mintegy 24 nyilatkozott. Ezenkívül, habár a társulat palotája építésének kellő időben befejeztét szerződésileg biztosította, nem le­hetett figyelem nélkül hagyni azon több oldalra nyilvánított aggályokat, hogy a teljes befejezés siet­tetése az értékes falfestmények és egyéb belső díszít­mények tartósságának ártalmára lehetne. Különösen pedig,­­ ez volt a döntő ok, a választmány nem akart lemondani arról a reményről, hogy a zárókő letételé­nek ünnepéhez ő felsége , a trónörökös mint a társu­lat védnökének jelenlétét megnyerhesse, a­mire a jövő hóban nem lehetett kilátása. A társulat közgyű­lésének napja ápril hó 29-én délelőtti 10 órára tűze­tett ki, mely az akadémia-palotában fog megtartatni. Ugyanezen ülésben bejelentetett Nadányi Albertné úrhölgy alapító tag nemeslelkű alapítványa, mely sze­rint halála után kifizetendő 5000 frtnyi hagyomány­nyal irásbelileg biztosította a társulatot oly czélból, hogy a tőke kamatai valamely szegény tehetséges ifjú művészszé kiképeztetésére fordittassanak. — A m­a­gy­ar p­ü­s­p­ö­k­ö­k j­ó h­i­r­n­a­v­é­t a »Magy. Híradó« e sorokkal akarja megrontani: »A magyar püspökök nagyban készülnek arra, hogy a pápának nevezetes ajándékokkal kedveskedjenek. Junius 15 én fogja a magyar püspököket s a hozzájuk csatlakozó mágnásokat fogadni a pápa. A tisztelgők között meg akar jelenni mindenik magyar püspök, és roppant értékű adományokat halmoztak össze máris ő szentsége számára. Az eddigi adakozások értéke már meghaladja a milliót. A tisztelgőket természetesen a prímás fogja vezetni.« — Egészségügyünkhöz. A fővárosban ez idő szerint, mint halljuk, nagy mértékben kezd je­lentkezni a tífusz, és pedig annak a legroszabb neme, az u. n. beteges tífusz. A kórházban jelenleg elhe­lyezett 1063 beteg közzül 83 e fertőző ragályban sik­­lik. Tapasztaltatott, hogy e betegek legnagyobb száma a börtönhelyiségekből és pedig legkivált a városháza alatti börtönhelyiségből került ki. A kórház igazga­tója erről jelentést tevén, a vizsgálat azonnal meg­történt s mint halljuk, a foglyok azonnal dislokáltat­­nak s a földalatti börtön­helyiségek kiürittetnek. Csak helyeselhetjük ez intézkedést, s különben a lakosság is méltán elvárhatja a hatóságtól, hogy a ra­gály elterjedésének góczpontjai megszűnjenek. Egyéb­iránt a kór eddig még enyhe lefolyásúnak mutatko­zott s a halálozási arány igen kedvezőnek mondható. — Földrengés. A m. kir. központi meteo­rológiai intézethez jutott tudósítás szerint Fiuméban április 4-én esti 8 óra 47 percz 18 másodperc­kor meglehetős erős földrengés figyeltetett meg. Tarta­ma 15—15 másodperczre becsültetik. Ereje fokoza­tosan növekedett, míg ajtók s egyéb szobabeli tár­gyak megrezzentek. A rázkódtatás terjedési iránya keletről nyugat felé volt. A tünemény észrevehető moraj nélkül folyt le.­­ A konstantinápolyi lapok nagy hálálkodással említik, hogy a budapesti török főkon­zul 7820 irtot küldött legközelebbről a török had­ügyminiszternek, mely összeg színházi előadások, tánczmulatságokból, hangversenyekből és önkénytes adakozásokból folyt be a török sebesültek javára. Szedmed effendi azonkívül — írják a török lapok — tíz láda lépést küldött a Tuna-vilajetnek, mint a ma­gyar nők küldeményét a török sebesültek javára. A lapok nagy köszönettel és elismeréssel emlékeznek meg a magyar nemzet nagylelkűségéről.­­ Az országos középtanodai tanár­­vizsgáló bizottság elnökségénél május hó folytá­ban Budapesten tartandó középtanodai (gymnasiumi és reáliskolai) tanári vizsgálat letételére 60 jelölt van bejelentve. Miután pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1875. évi november 28-án 26.077 szám­a­ kelt rendelete szerint a tanári vizsgálatnak átalá­­nos kötelező tárgyaiból, bármely tancsoportra vonat­kozik is a vizsgálat a jelölt átalános képzettségének tanúsítása végett külön szóbeli elővizsgálatot tenni tartozik, ezen vizsgálatra, mely ugyancsak májusban tartozik, mintegy 120-an vannak följegyezve. — Spanyol házassági tervek. Egy római távirat szerint Izabella exkirálynő már jelenté az udvaroknak, hogy XII. Alfonzo király Montpen­­sier herczeg egyik leányával egybekel. A Vatikánba érkezett újabb hírek szerint azonban e házasság az utolsó pillanatban felfüggesztett. Don Alfonzo ugyan­is hivatalosan az idősebb herczegnőt Donna Mária Krisztinát kérette meg, egyidejűleg azonban a fiata­­­­labb herczegnővel Donna Mária de las Mercedessel levelezett. Ez volt az oka, hogy mind a két házassági terv meghiúsult.­­ Az állatkertet folyton csinosit­­j­á­k. Legközelebb is mintegy 80 négyszög­ölnyi jól megmivelt területet fognak több fajú fenyőfélékkel beültetni. Az ott lévő régi akáczfákat kiszedik s azo­kat korlátoknak fogják felhasználni. A XXVII. közlemény a dévai reál­iskolai segélyegyesület javára a tanodai igazgatósághoz érkezett adományokról. Dr. O­r­b­a­y Antal jav. nagykunszolnokmegyei főorvos is már má­sodszor emlékezett meg segélyzőegyesü­letünkről. Ez alkalommal a jászárokszállási sorozó bizottság tagjai közt rendezett gyűjtést. Sípos Orbán alispán, Mo­­csáry Alajos jászárokszállási polgármester és Csuka Ignácz főjegyzőurak együtt 7 ft 50 kt adtak össze, a­mely összeget nevezett főorvos ur 10 írtra egészített ki. — Törteiről (Pest megye) Szűcs ur­n­a­ot kül­dött. Gödöllőről Gönczy Lajos ev. ref. lelkész 18 írttal járult egyesületünk felsegéléséhez. Ez össze­get Kerepesen Csajághy Sándor urnál egy név­napozó társaság adta össze, melynek tagjai névtele­nek kívántak maradni s csak annyit kötöttek ki, hogy adományuk »Sándornapi alapítvány« czimén jegyeztessék be. Bár csak minden második, harmadik névnapozó társaságban akadnának egye­sületünknek ilyen lelkes pártfogói! Fogadják a szives adakozó és gyűjtő urak hazafias áldozatkészségükért hálás köszönetünket! Déván, 1877. april 3. Tég­lás Gábor e. jegyző. — A közönség gyöngéit méltányló orvos. A közönség nagy része rendkívül nagy elő­szeretettel viseltetik a titokzatosság és felsőbb inspi­­ratió iránt, mely előszeretet mondhatni legalább oly erős, mint a mily nagy az idegenkedés a tudományos készültség irányában. Párisban legközelebb nagy gyógyászi hírnévre tett szert egy czipész, ki műhelyé­nek hátsó részében a hozzá tömegesen tóduló betege­ket fogadta és látta el orvosi utasításokkal, sőt ren­del vényeket is állított ki számukra. Az egészségügyi hatóság tudomást nyervén e körülményről, kérdőre vonta az illető czipész­mestert s nem csekély volt meglepetése, midőn az a párisi egyetem által saját nevére kiállított orvosi oklevelet mutatott fel a ha­tóságnak. Megkérdeztetve az iránt, hogy miért búvik oklevelével a czipészmesterség háta mögé, azt mond­ta: »apám czipész volt s magam is meglehetősen ér­tem a mesterséget, miután mint kezdő orvos minden igyekezetem daczára sem tudtam annyit szerezni, hogy magamat fentartsam, haza mentem ismét és el­­kevesedésemben atyámat segítettem mesterségében, kinek üzlete meglehetősen menvén, számos összeköt­tetés létesítésére adott alkalmat, s ezeknek aztán gyakran mint czipész adtam orvosi tanácsot, migyen néhány sikerült eset után azt tapasztaltam, hogy be­tegeim folyton szaporodnak, de félve attól, hogy nyíl­tan feltárva clienseim előtt a titkot, azokat elveszíte­ném, jobbnak találtam mindeddig mint czipész gerül­­ni magamat a közönség előtt és most teljesen meg lehetek elégedve helyzetemmel, mert czipésznek hívén engem, sokkal többre becsül a közönség mint becsül­ne akkor, ha tudnám, hogy tanult orvos vagyok. A mi mint kezdő orvostudornak nem sikerült, az sike­rült mint czipésznek. — Petőfinek az erdélyi múzeumnak szánt carrarai márványból készült mellszobrára újabban adakoztak. Az egri törzs­kaszinó mártius 25-di­­kén tartott rendkívüli közgyűlése határozata folytán 25 frt. —Marosvásárhely sz. kir. város köz­­sége 5 frt. — Alsófehérmegye alispánjától vet­tünk 2 frt 30 krt, melyhez járultak Szalánczy Lő­­rincz és Csató János 1—1 frt, egy enyedi 30 kr. —• K. Faragó Józsefné Ugró Karolin N.-Kőrös­­ről 2 ft. Összesen 34 frt 30 kr. A már kimutatott 10,018 frt 45 kr 1 arany s 1 rubellel, 1083 ft 5 kr 1 arany s 2 rubel. — Tors Kálmán a Petőfi mell­szobor bizottság pénztárnoka Budapesten, Athenae­­um-épület. — Nemzetközi nyelvül Prága városa, úgy látszik a franczia nyelvet választá. Legújabban egy e nyelven fogalmazott iratot intézett Budapest tanácsához. A magyar hatóságok a külfölddel való levelezéseikben e példát vehetnék mintául. — A »Magyar Korona« czimü heti­lap­ról, melyet a »Magyar Állam« tól megvált B. Jósika Kálmán szerkeszt, említést tevénk akkor, midőn első száma megjelent s már azon alkalommal is megje­gyeztük, hogy józanabb, nemzetibb és helyesebb irány­ban menni ígérkezik,, mint a szörnyű otrombául szerkesztett »Magyar Állam,« melyet minden jó ízlésű és isten adta józan észszel biró ember csak az irtózat egy nemével vehet a kezébe. A »M. Koroná«-ra ak­koriban tett megjegyzéseinket nem volt okunk meg­bánni. Legújabb száma épen megerősíti akkori föltevéseinket. Látjuk benne pl. hogy olvasóit fel­hívja adakozásra egy XIX. Pius alapítványb­­a. Ezen alapítvány czélja volna gyarapítni a dévai reál­iskolai segélyző egyesület alaptőkéjét, azon egyesületét, mely kiszámithatlan jót van hivatva ten­ni nemzetiségünk érdekében, a hunyadmegyei el­­oláhosodott magyarok megmentése ügyében. Hogy a »M. K.« a pápa iránti kegyeletet s tiszteletet, mely annak 50 éves püspöki jubileuma alkalmából nyilat­kozik, egy nemzeties irányba vezetni törekszik, ez úgy a nevezett lapnak, mint a kath. közönségnek csak becsületére válik. Valóban nemesebben m­a­­g­y­a­r katholikus ember alig fejezheti ki kegyeletét a kath. egyház feje iránt, mintha annak nevét egy nemzeti és hazafias ügygyel hozza kapcsolatba. A többször nevezett lap programmjából álljanak itt e sorok : »Híven egyházunk és nemzetünk jo­gaihoz, mint szintén azon magasztos elvekhez, me­lyekben e jogok szövetsége gyökerezik, feladatunknak tekintendjük csekély erőnkhöz képest arra törekedni, hogy egyház és állam között kölcsönös jogtiszteletre alapított béke uralkodjék. Védelmezni fogjuk e békét minden erősza­kolt támadás ellen, jöjjön bármely oldalról is.« — »A katholiczismust nem fogjuk irodalmilag monopolizálni akarni és mindenkit f­e­­rágalmazni, elvfeladással gyanúsítani, akinek netán eszébe jutna önállólag szolgálni tehetségé­vel a nemzet és egyház közös jó ügyét.« — E lap méltán megérdemli a pártolást. — Rendőri hírek. A nagymező utczában az 51. számú ház irányában az út közepén a csatorna beomlott, mi által ott a kocsiközlekedés egészen lehe­tetlenné vált. A közlekedés helyre­állítása, illetőleg csatorna kiigazítás végett a kellő intézkedés megté­tetett. T­e­g­n­a­p este 5—6 óra közt a Kerepesi utón egy középidejü nő eszméletlen állapotban a földre rogyott s a rendőrséghez beszállittatván, benne Illés Zsuzsánna 40 éves kézi munkásnő ismertetett :­öl, ki nyilvános elmezavar miatt kórházba szállít­tatott. — A nemzeti színház legközelebbi új­donsága a »Godenot-kastély« lesz, melynek előadása a jövő péntekhez egy hétre van kitűzve. Utána Jósika Kálmán »Marenyája« következik, melyből közelebb megtartják a rendelkező próbát. A »Don Quichotte« czimü operetten dol­gozik jelenleg Bauer Henrik, aradi gymnasiumi tanár, a »Kivándorlók« czimü víg­opera kiváló tehet­ségű szerzője. Az első felvonás már elkészült, őszre pedig az egész művet befejezi, s előadatja. Több lap nem rég azon hírt registrálta, hogy két bécsi kar­mester hasonló czímű operettet irt, mely már közel

Next