A Hon, 1877. július (15. évfolyam, 166-196. szám)

1877-07-18 / 183. szám

A vidék egyszerűen nem létezett a nemzeti bank előtt. Alig hihető, de fájdalom igaz, mond az augsburgi lap czikkírója, hogy a bank első fiókja 1851-ben, tehát az intézet 35 évi fönállása után nyit­tatott meg Pesten 2.100.000 frt dotatióval. A követ­kező években nyittattak még egyes bankfiókok : Linczben, Brünn, Lemberg, Trieszt, Troppau és Ol­­mützben. 1856-ban 10 ra szaporodott a fiókok száma. Ekkor ismét hosszú csend állott be, s most 61 évre a bank alapítása után van összesen 24 fiók. Olyan vá­rosok, mint Arad, Baja, Zágráb, Budweisz, Nagyvá­rad, Igló, Kolozsvár, Győr, Székesfehérvár, Szeged, Hódmezősávárhely ez óráig még nem bírnak bank­fiókkal. A franczia banknak mely 1800-ban alapittatott ma már 82 fiókja van az országban s több ezek kö­zül olyan helyen, melynek 9000, sőt 6000 lakosa van, mig a fent előszámlált magyar és osztrák városok 20—70 ezer lakossal bírnak. A német nemzeti bank­nak két évi fenállása óta 128 fiókintézete van; ezek egy része ugyan az átvett német jegybankok­ból ered. A Lucam-féle üzleti politika következménye az lett, hogy a vidék a nagy fővárosokra és­­főleg Bécsre van szorulva és kiváltképen a főtitkár kegyé­től függ. Ez által a gyárosra és kereskedőre nézve a pénz természetesen nagyon megdrágul, mert kétsze­res és magasabb provisiót kell fizetnie. A vidéken az uzsora rendkívül terjed és pedig nem a titokban üzérkedő uzsorásoknál, hanem a takarékpénztárak­nál, melyek rendkívül magas százalékra adnak pénzt, s ezt azzal mentik, hogy a banktól drágán kapnak kölcsönöket. Ezen elitélendő politikának két oka van: a c­entralistikus elv, mely a bankigazgatóságot vezeti és másrészről azon bizalmatlanság és részakarat, hogy a főtitkár beleegyezése nélkül a vidéken talán mégis gyarapodhatnék a productió. A központosí­tási elv következménye volt az is, hogy ez év kezde­tén egy igen sajátságos újítást hoztak be. A hitele­ket többé nem a helyi igazgatóság állapítja meg az ottani c­enzúra bizottság egyetértésével, hanem maga a központi igazgatóság a monarchia legtávolabbi pontjára is. Így történt, hogy míg egy régi bécsi vá­szonkereskedő c­ég hitelét tetemesen korlátozták, addig egy szatócsnak 10,000 frtnyi hitelt nyitottak. Ez a szatócs ma sem tudja, mikép jutott e nagy tisztességhez. A bank pártolói — ezek a bankárok, kiknek váltóit bőven szokták leszámítolni és az írók, kiknek könyveit nagy mennyiségben veszik, — azt A Sipka-szoros. A nap megdöbbentő híre, hogy az orosz a Sipka-szoroson átkelt a Balkán - hegy déli oldalára minden ellenállás nélkül, könnyedén és szép szerével; Eski- meg Jeni - Zágráig jutottak. E nagyfontos­­ságú hír, mely körülbelől azt jelenti, hogy Drinápoly és vele Konstantinápoly fenyegetve van az oroszok által, alkalomszerűvé teszi közelebbről megismerked­nünk a Sipka-szorossal. E szoros a Fekete tenger partjától számítva a hatodik járható átkelési út a Balkán hegységen, a Jank­a folyó forrásai mellett. Sipka falunál mi bolgárul vad rózsát jelent — van ez, a tenger szine fölött 1400 méter magasságban s törökül Oazonnak hívják. Ezen az úton semmi esetre sem lehet észak­ról a thrák völgybe jutni közvetlenül. Szliven és Jámbortól kezdve egész a szófiai völgyteknőig délen a Balkánt egy magas párhuzamos hegylánc­ követi, melyet a bolgárok Sredna Gorának neveznek. A szo­ros magaslatáról széttekintve lehet látni a magas hegyekkel környezett tundzai (tsundai) völgykatlant, mely legszélesebb részén 2 */2 óra járásnyi széles s nagyjában tökéletesen lapályos. Középen fekszik Kazanlyk város, 38 helységtől környezve. A szomszédos hegyek, nevezetesen a Mara Gedik, mely legmagasabb pontja a Balkánnak (2350 méter) még júniusban is hóval vannak fedve; míg alant a vidék s nevezetesen Kazanlyk, mely főhelye a rózsaolajké­­szitésnek, rózsamezőivel nyájasan virít. A kazanlyki va­­gy katlan, mely egyszersmind az egész félszigetnek leggyönyörűbb vidéke, bolgárul »Tulovszko polje«-nak, tulói mezőnek neveztetik. Ka­­zanlyktól mintegy 10 kilométerre keletre fekszik a bolgár falu : Tulovo, vagy Tulevo. Neve a balkáni tartományok legrégibb történetéből egy meglepő em­léket tart fen. Ugyanis a tuloi mezőn terült el a kelta T­y­­­e, melyből Komontoriosz király és utódai a thrák hegyi részeket a Dunától az aegei tengerig és a görög republikákat a Pontus és a Propontis mellett 66 éven át (279—213 Kr. e.) uralták. Egész Thrácziában nincs alkalmasabb hely egy harczias törzs számára főhadiszállásul, mint e meleg, termé­keny és minden oldalról védhető, hegyekkel körülvett völgykatlan. Észak felé a völgykatlanból a legfontosabb szo­ros vezet át a Duna völgyébe, délfelé pedig a Sredna Gorán át a thrák völgybe lehet jutni, keletre a sok gör­­bületű Tundra völgyön át a 300 méterrel alantabb fek­vő szli­eni völgybe jutni; nyugotra pedig kényelmes út vezet Thráczia nyugoti részébe, melynek közepén a három halmon fekvő P h i 1 j p p o p o t fekszik. A Sipka-szoros történelmileg is nevezetes. Itt mondják, hogy a bank ekkor akarja magát veszte­ségek ellen biztosítani. »Tartózkodásának nevezik azt, a­mi pedig »roszakarat.« A h­áború. Az oroszok átkelése a Balkánon, Szisztován, Tirnován, Kazanlykon, Gabrován és a Sipka-szoroson keresztül átkeltek az oroszok a Balkánon jul. 13-án este 6 órakor, anélkül, hogy egy lövést tettek volna. Másnap jul. 14-én d. u. 2 órakor Gurko tábornok megszállotta Khan­­kilit, honnan a törökök kevés számmal, Konároba vonultak vissza. Kevés idő múlva erre, 16—18 zászlóalj orosz szállta meg Jeni-Saghrát, mely vasúti állomás, a dri­­nápoly-philippopolisi vasút szárnyvonalán.Így tehát az oroszok vasúttal nyomulhatnak Drinápolyba. E sorok írásáig az van tudva, hogy az oda ér­kezett oroszoknak nincsen ágyujok, így hát nagyobb vállalathoz nem foghatnak. Azok késnek még bizo­nyára a sipkái után s mig azok megérkeznek, Reuf pasának, Drinápoly parancsnokának lesz ideje össze­szedni magát s Konstantinápolyból is jelentik, hogy onnan nyakra főre küldik a csapatokat Drinápoly felé, mely ha elesett, Konstantinápoly következik. Az orosz csapatok Bulgáriában most a szél­ró­zsa minden irányában el vannak szórva. Egy hadosz­tály Nikápolyban, a másik Plevnában, egy hadtest Tirnovában Szeliiig s a Balkánon tűnig előre tolt csapatokkal, két orosz hadtest Ruscsuk­­n­ál, — mindez úgy szétszórva egy 70 német mért­­földnyi területen. Csak Ruscsuk előtt áll nagyobb (40,000 főnyi) orosz haderő, (az orosz trónörökös vezérlete alatt a 12. és 13. hadtest), a többi vonalo­kon a hadtestek és divisiók csak 8—10,000-re men­nek. Abdul Kerim egy hatalmas csapással egyik vagy másik orosz csapatot tönkre teheti. Igen rövid időn hírét is kell hogy vegyük az első nagyobb csa­tának — okvetlenül. Az oroszok átkelési útját a Sipka szoroson alábbi térképünk teszi szemlél­­hetőbbé, melyet a »Pr.« nyomán közlünk. A szoros leírását is alább találja az olvasó: rontott át 250-ben 70,000 gótk­ Kn­va alatt és verték szét Decius császár hadseregét, egyenesen Philippo­­polisnak tartva. A Sredna Gora által képezett szo­rosban szenvedett továbbá roppant vereséget a bol­­gár­októl Isák Angelos császár 1190-ben. A második bolgár birodalom alatt (1186—1393) e szoros fölötte élénk volt, mert egyenesen a birodalmi fővároshoz vezetett. Ezen az uton nyomultak 1798-ban a török se­regek Pasván Oglu, viddini föllázadt pasa ellen. Az oroszok csak 1810-ben jöttek e vidékre először, mi­dőn egy hadtest Vjazemski herczeg alatt megszál­lotta Tirnovót és Grahovát. II. Murad szultán itt 1837-ben egy tíz mértföldnyi utat épített, de mely nemsokára egészen megromlott. Abdul Medsid szul­tán 1855-ben ismét megcsináltatta ezt az utat, de ma ismét kevésbé járható, mindamellett még hasz­nálható annyira, hogy az oroszok átkelhettek rajta. Nikápoly: A táviró ma hozta meg a hírét Nikápoly elfog­lalásának. Ez esemény nem volt épen váratlan. Az erőd és város tönkre volt lőve már az oroszok ágyúi­tól, különben sem volt számítva hosszas ellenállásra s igy eleste csak idő kérdése volt. A városról egy utazó a következő leírást adja: Nikápoly egy hosszú szakadékban fekszik, mely a Duna felé kiszélesül. A dunai tized néhány rész tö­rök házból áll, melyek többnyire fából vannak, to­vábbá kávécsarnokból, halászkunyhókból stb. A par­ton sik­ csendesség uralkodik, ellentétben az átelle­nes Turnu-Magurelli élénk, zajos forgalmával, hol száz meg száz szekér rakodik a hajókról vagy azokra. A török kormány rendszeresen elhanyagolja legjobb kereskedelmi városait, a­mi csak az oláhoknak hajtja malmára a vizet. A gabona- és nyers terménykereskedés többnyi­re spanyol zsidók kezében van. Az ezek által lakott városrész áll a legcsinosabb házakból; a többi bol­gár és török lakosok a földmivelés és halászat mel­lett nagyobbára kiskereskedéssel foglalkoznak. A lakosok nagy része különben török, mi a város­nak tiszta, keleties színezetet ad; huszonöt zsidó és 30 bolgár házon kívül a többi 900 mind török ház. A ke­resztény hitközségnek uj iskolája és temploma van; van benne továbbá egy byzanczi stylban épített kath. templom, melyet mű történelmi szempontból érdemes lett volna renoválni, a mire persze a török kormány részéről kevés kilátás volt. Az erődítmények csak annyiban bírtak fon­tossággal, hogy Viddin és Ruscsuk közt ez volt az egész Dunaparton az egyetlen szilárd pont. A c­ita­dellán kívül ott volt még a »Tuna-Kále« nevű erőd, mindkettő azonban igen elhagyatott állapotban. Mindkettő uralja a körül fekvő magaslatokat, úgy, hogy a török kormány utóbb mégis kénytelen volt ezekre is némi földvárakat építetni. Nyílt lev­él Hunfalvy János úrhoz. Hunfalvy János ur »A Duna budapesti szaka­szának szabályozása«» című legutóbb megjelent röp­­iratában a 33-ik lapon azt mondja: »Az enquete, Tisza Lajos, a közmunkatanács akkori elnökének elnöklete alatt Engerth Vilmos lovag cs. k. udv. ta­nácsos, Wex Gusztáv cs. k. miniszteri tanácsos, mint a bécsi dunaszabályozási bizottságnak, Csengery An­tal, Stangel János és temesi Reitter Ferencz osz­tálytanácsos, mint a közmunkatanács e czélra felkért és kiküldött tagjai; továbbá Lechner Gyula k. fő­mérnök, mint a magyar mérnökegyesület kiküldötte és Tóth Károly főmérnök, mint a m. k. vasútépíté­­szeti igazgatóság képviselője, végre Walland Henrik k. osztálytanácsos és Metzner Antal k. építészeti felügyelő, mint a vizépítészeti osztály megbízottjai jelenlétében tartatott. E névjegyzékből látjuk, hogy az enqueteben tulajdonképen csak a közmunkatanács s a kormány volt képviselve, s Reitter Ferencz, Wal­land Henrik, Lechner Gyula és talán Metzner An­tal urakon kívül nem volt oly magyar szakértő, ki a vízépítkezési dolgokhoz értett, a­ki életében akár csak egy malomárkot is szabályozott v­o­lna.« Mellőzve az építészeti igazgatóságot, s nem közvetlen engem illető további megjegyzéseit kényte­len vagyok következőket helyreigazításul előadni: 1870. évi aug. 18-án reggel a­z 1 út építészeti igazgatója a miniszteri elnöki irodából kapott érte­­sitvény folytán engem utasított, hogy az összekö­tő vasút összes (tehát mind a Margitsziget kö­rül, mind a Gellérthegy alatt nyomjelzett) alterna­tív­ terveivel Mihalik miniszteri tanácsos úrnál azonnal jelentkezzem a végett, hogy a nála tartandó bizottsági ülés alkalmával a vasúti tervezetek iránt fölmerülhető kérdésekre a két szakértőnek f­ö­l­­világosítást adhassak. Kiküldetésem ezen czélját a miniszteri tanácsos úrnak, később pedig az elnök úrnak jelentettem, uta­sításom szerint hozzáadván, hogy ha netalán a ta­nácskozás folytán a Dunahíd tervezett fekvése válto­zást szenvedne, ehhez való azonnali alkalmazkodás végett az elnök előlegesen szóbeli utasítást adjon. Ez volt kiküldetésemnek, milyenek a hivata­loskodásban gyakran fordulnak elő, egyedüli czélja, feladata. Felmerült esetben tehát nem is vízszabá- l­y­o­z­á­s­i munkálatokhoz való hozzászólásra, hanem vasúti mérnöki minőségben valók ki­­küldve. Ezeket irányadóul előrebocsátva, e helyen egye­dül személyemet illető szavakra kénytelennek érzem magamat következőkre a s­­zót figyelmeztetni: Hunfalvy úr munkájában vagy magyarságomat vagy a vizépitészetben — mely a fennforgó esetben hozzám nem is tartozott — szerzett tapasz­talásaimat hozza kétségbe. — Magyarságomról, csa­ládom régi magyar nemessége, 1849-iki honvédségem és olmützi várfogságom tanúskodik. Vizszabályozások­ és vizépitkezéseknél szerzett tapasztalataimat illetőleg utalhatok az 1852 óta az Inn, Ferschting, Traisen, Vökla, Duna és Dráva fo­lyókon helyreállított — igaz, hogy nem malomárok szabályozásokra, hanem más nagyobbszerű és külön­féle nemű vízépitészeti művekre, melyeket nagyrészt magam terveztem és mind kellő sikerrel magam ki is vittem. Ezen folyóknak árvizei köztudomás szerint ro­hamosabban hatnak és gyorsabban tüntetik ki az el­követett vízépítészeti hibákat, mint akár a budapesti Duna is, ennek daczára 15 és 25 év előtt készített műveim mai napig is szilárdan fenállanak és megfe­lelnek kitűzött czéljuknak. Eltekintve továbbá azon rendszeres partvéd­­művektől, melyeknek helyreállítását minden közönsé­ges hídépítésztől követelni lehet, következőket va­gyok bátor Hunfalvy úrtól kérdezni: Melyik magyar mérnök vett már 1843-ban részt egy Dunaágnak, melyet ezelőtt gőzösök bejár­tak, elzárásában? Melyik magyar mérnök épített egy 1200 hold­­nyi térfogatú vízöntöztető rendszeren keresztül egy 1000 öl hosszú 187 nyílással bíró viaductot azon fel­tétel betartása mellett, hogy a kétévi nagyszerű épí­tési anyag szállítása által előidézett forgalom alatt e rém­ek humusrétege kárt ne szenvedjen, és az öntöztetés egy perczig sem szakítassék félbe ? Melyik magyar mérnök képes saját keze­lési gyakorlatából azon különbségeket megmon­dani melyek egyrészt sziklák, másrészt pedig bástya­falak vizalatti vettetéseknél (t. i. az eszközök mi­kénti szerkezetére, a furatásokra s a vettetésekre nézve) ? Hivatkozhatom továbbá azon tényre, mely sze­rint már 1863-ban — tudtommal az első Magyaror­szágban — két mérföld hosszúságban a folyam med­rében felvett vízarányos réteg­terve­ket alkalmaztam, melyekkel a folyamban működő belerők hatásait, mozgalmait, és törekvéseit az épí­tés alatt és után folytonos figyelemmel kisérni, a fo­lyam hoszszelvényét mindenkor tüzetesen szerkeszteni és a nyert észleletek alapján jókor és erőkimén­­­e­t­e­s­e­n intézkedni lehet. Mindezeket vízépítészeti szakismeretem és ta­pasztalásaim igazolására hozhatom fel, de megnyug­tatásomra szolgálhat az is, hogy ezek az átalán elis­mert szakférfiak mint építészeti tekinté­ly­e­k t. i. b. Stein Miksa (Ferhad pasa), Schöne­rer, Eichler, Keissler, Sepper, K. Schwarz s az első cs. k. dunagőzhajózási társaság egyes főhivatalnokai annak idején elismerő, helyeslő és i­l­­­e­t­é­k­e­s nyi­latkozataival találkoztak. Minthogy azonban Hunfalvy János urnak, mint egyetemi tanár, akadémiai tag s a földrajzi társulat elnökének, tehát, mint oly nagy tekintélyű és magas­­állású egyéniségnek szavait az olvasó­közönség komo­lyan meggondoltaknak és alaposan mérlegeltetteknek méltán tekintheti, ne csodálkozzék, ha szakképzettsé­gem ily méltatlan és kíméletlen módon megtámadva látván tisztelettel kérdezem, mi oknál fogva találja magát jogosultnak gyakorlati képzettsé­gem fölött oly átalánosságban sértően nyilatkozni ? Ezek után elvárván Hunfalvy János úrnak ok­­adatolt nyilatkozatát, vagyok hazafias tisztelettel Felsőő Zopori Tóth Károly m. k. áll. vasúti felügyelő, Budapest, nagymező utcza 51. sz. KÜLÖNFÉLÉK. — A budapesti uj török főkon­zul, Halil bej már elfoglalta állását. Halil bej 36 éves, tudományosan képzett férfiú, és európai mivelt­­ségü. Konstantinápolyban végezvén tanulmányait az ottani külügyminisztériumba lépett be, honnan Ró­mába küldetett a konzulátushoz mint titkár, majd meg Odessába helyeztetett át, hol a legutóbbi ideig volt főkonzul. A török kormány most Budapestre ne­vezte ki.­­ A történelmi társulat pozsonyi kirándulására, mely augusztus hó második fe­lében fog tartatni, eddigelé jelentkeztek : Ipolyi Ar­nold, Szabó Károly, Szabó Gyula, Géresy Kálmán, id. és ifj. Szinnyei József, ifj. Fehérpataky László, Ferenczy József, Szilágyi Sándor, Rudnay Béla, dr. Nyáry Albert, dr. Nyáry Jenő, Szüry Dénes, Thalló­­czy Lajos Töttösy Béla, Csontosi János, K. Radvánsz­­ky Béla, Beöthy Zsolt, Findura Imre, Liszka Béla, Karádi János, Nagy Iván, Nagy Aladár, Vincze Gá­bor, Óváry Lipót, Stern Menyhért, Szerémi Arthur, Irmei Ferencz Gáli Endre, Kálóczi Lajos, Hegedűs Candid Lajos, Rajner Gyula, Bottka Tivadar Le­­hoczky Tivadar, Károlyi Árpád, Nagy János, Nagy Gyula, Zsilinszky Mihály, Haan Lajos, Nagy Imre, Dux Adolf, Emich Gusztáv, Nemes Elek, Deák Far­kas, Gamauf György, Salamon Ferencz, Chernel Ig­­nácz, Kürthy János, Jedlicska Pál, Fraknói Vilmos, Pauler Gyula, Römer Flóris, Szontagh Bertalan, dr. Szeghy Miklós, Baltzár Ágost, dr. Kolosváry Sándor, Fabricius Károly, Pesty Frigyes, Balássy Ferencz, Szentkláray Jenő, Máté Sándor, Cherven Flóris, Buzna Alajos, Kápolnai István, Véghelyi Dezső Ivánfi Ede, összesen 66. Elég szép szám, főkép ha oda gondoljuk a Pozsonyban helyi lakókat is. Buvár­­ló tehát lesz elég, de lesz levéltár és leveles láda is annyi, hogy az ez idei kirándulás bizonynyal egyike leend a legsikerültebbeknek. Rendelkezésükre fog ál­lani : a pozsony-városi tökéletesen rendezett levéltár, a városi múzeum, a káptalani levéltár, az ev. lyceum gazdag könyv- s levéltára, nyitva lesz a pozsonyi pré­­postság, valamint a ferencziek több XIV. s XV. századi kódexet tartalmazó könyvára, a gr. Pálffy­­senioratus levéltára, a gr. Eszterháziak galánthai ágá­nak pozsonyi archívuma, s gr. Batthyányi József le­véltára Köpcsényben. — Hymen. Kállosy József, bajai aljárás­­biró, vasárnap tartá esküvőjét Szegeden Kass Haná­val. Az ünnepély a menyasszony édesanyjánál, szoros baráti körben tartatott meg. Nyoszolyólányok vol­tak : Kass Erzsi és Kállosy Karolin kisasszonyok, násznagyok Sátor Jenő bajai kir. ügyész és Hegedűs Sándor.­­ A forgalomban levő hamis öt­forintos bankjegyek könnyebb fölismerhetése s az egyes pénztáraknak adandó utasítások megtétele vé­gett a tanács a főv. rendőrséget a hamis bankjegyek ismertető jeles közlése iránt kereste meg. A fővárosi rendőrség átirata szerint e jegyek részint fényképe­­zettek, részint pedig aczélnyomatúak. A fényképezett hamisítványok valamennyien B. h. 13. számmal van­nak ellátva, feltűnő halavány festésűek, melyeken a vörös szín és a bankjegy hátulján levő vörös barna festék sokkal élesebb és szembetűnőbb mint a valódi 5 frtos bankjegyeknél, míg ellenben az aczélnyomatú R. n. 33. és L. K. 20. számmal ellátott öt frtos ha­misítványoknál a vörös szín nagyon halavány, többi pedig feltűnő sötétes. — Magyar fürdők látogatása. A leg­utóbb kiadott kimutatások szerint fürdőink látoga­tottsága a következő: Balaton-Füreden van 659, Buziáson 235, Harkányon 666, Krapina-Tepliczen 683, Trencsén-Tepliczen 994, Margitszigeten 437 és Szliácson 994 fürdővendég.­­ A koronázási domb rövid napok múlva letűnik a Ferencz-József-térről. A domb czif­­rázatait és köveit már elkezdték szétszedegetni, s egy városi helyiségbe viszik megőrizni. A föld azonban, a­mit az egész haza adott össze, — bár a domb a föld­­szinéről végkép eltűnik — ott marad a helyén, a meny­nyiben t. i. egy, azon helyen ásandó gödörben helyezik el. A domb széthordását tudvalevőleg a Ferencz­ Jó­­zsef tér szabályozása és parkozása tette szükségessé. A térnek a város felé eső oldalán már javában foly­nak a munkálatok, a kövezés, az aszfaltozás, s meg­kezdik a facsemeték lerakását is. A dunai oldal csak a jövő évben fog részben közlekedési, részben pénz­ügyi tekintetek miatt­­ parkoztatni. A dombról el­hordott kövek legtöbbnyire roszak, a vállalkozó an­nak idején, úgy látszik, nem számított műve hosszabb életére. Porhanyó voltuk miatt nem alkalmasak a kövek arra, hogy másutt valahol álljanak fel tovább­ra is emlékül. — Mire lenne Bismarck képes. Egy németországi lap írja: A szász király II. fogadóban volt szállva és Arnimot mindennap várták. Mivel a sokat emlegetett egykori nagykövetet látni óhajtot­tam, kérdem a pinczértől: várjon megérkezett-e Ar­nim. Több napi tudakozódás után azt mondja: »Igen a szász királylyal egy s ugyanabban a fogadóban van megszállva.« »Nem tudja, meglátogatta-e őt a ki­rály ?« »Ugyan mit nem gondol, ha azt Bismarck megtudná, a k­i­r­á­l­y könnyen állását veszíthetné« volt a pinczér válasza. — Hajsz egy majomgyerekre. Egy orvosi lap a múlt hó utolsó napján arról hozott hirt, hogy Nagy-Mihályban van egy atyának egy 11 éves majomszerű gyermeke. E hirt az összes bécsi la­pok átszedték s ez a práter bódé tulajdonosai közt, kik mindannyian valami természeti csudát mutogat­nak trombita szóval, dob veréssel, nagy izgalmat kel­tett. Mindegyike előtt tisztán állt, hogy itt valamit tenni kell, mert s erről meg voltak győződve, e ma­jomgyermek leírása egyértékű a nagy ternával. A bódésok egy tuczat táviratot menesztettek ez nap Nagy­ Mihály »polgármesteréhez,« hogy a drága, be­cses szörnyszülöttet szállítsa Bécsbe. A két legelő­kelőbb bódés azonban nem érte be a távirattal, s ter­mészetesen mindegyik magában, anélkül, hogy a má­sikat titkába avatta volna, útra kelt Nagy­ Mihály­­ba, hogy itt a majomgyerek szerencsés atyjával meg­alkudjanak. A bécsi pályaudvarban a két versenyző azonban találkozott egymással, s csak nagy nehezen tudták magukban legyőzni az e fölötti boszankodást. Utazásuk kissé hosszúra nyúlt, mert a magyar falut Gácsországban keresték s csak Przemyslben vezették őket a valódi nyomra. Négy napi utazás után Nagy- Mihályba érve, mindkét emberi majom hajszoló mind­járt vágyakozásuk tárgyának tulajdonosával tette magát érintkezésbe. A bódésok egyikének hallatlan ajánlat s az ígéretek nagy árja által sikerült a mási­kat túlszárnyalni, s a holnap jön kitűzve a csuda­gyermek ünnepies bemutatására. A kitűzött órára pontosan megjelent a majomgyereknek lakásán a sze­rencsés vevő s olyan gyermeket látott, mely egyéb kortársaitól ugyan valamennyire különbözik, de ki­állítási tárgyul még sem igen szolgálhat. Egy órával késő­bb a megjárt s zsebükben érzékenyen megtáma­dott bódésok leverve a legrövidebb után visszatértek Bécsbe. — A cserkeszek s megtelepedések Törökországban czimen érdekes adatokat kö­zöl Nasackin egy német folyóiratban. Átveszszük be­lőle a következőket : Tudvalevő, hogy 1863-ban hó­doltak meg az addig legyőzhetetleneknek tartott Kaukázus lakói. A Fekete tenger keleti partján élő 900,000 lélek egy­harmada jobbnak látta azonnal kivándorlani, a­honnan remélhették, hogy előbb-utóbb még megtorolhatják magukat halálos ellenségükön. 1864. júl. 10-éig a kivándorlók száma 236,700 lelket tett ki. E roppant számú éhes vendég zavarba ejtette a török kormányt s elmulasztá nekik alkalmas helye­ket kijelölni megtelepedésükre. Ez oknál fogva a ki­vándorlók nagy része borzasztó szükségnek volt ki­téve s sokan éhség okozta hagymázban múltak ki. A kaukázusi kivándorlók száma utóbb fél millióra nö­vekedett s a török kormány végre elhatározta, hogy szlávlakta tartományokban telepíti őket le. 20,000-et­­ a szerb határra telepített, másokat ismét a bolgárok­­ közzé. A cserkesz nők szépsége közmondásos volt. 1864-ig egy szép cserkesznőért 50,000 piasztert fizet­tek, az utóbbi években azonban, mert nagy számmal jöttek Törökországba és eladóik szűkölködése miatt, áruk nagyon megcsökkent. — Szerencsétenség. Ortelt Károly, 14 —15 éves bádogos inas Zellerin Mátyásnál, ma reg­gel 7 órakor a városháztéren épülőfélben levő Haris­féle ház első emeletéről egy még be nem csinált abla­kon keresztül a kövezetre zuhant, de még élve szál­líttatott hozzátartozóihoz. Eme vétkes gondatlanság­ból származó szerencsétlenség vizsgálat tárgyát fogja képezni. — Gazdaközönségünknek el nem mulaszthatjuk ismételten szíves figyelmébe és pártolásába ajánlani a G­o­n­d­a Béla által jelesen és szakavatottan szerkesztett »Gazdasági mérnök« czímű folyóiratot, melynek czélja a gazdasági és mér­nöki tudománynak egymásra utalt kapcsolatos ré­szeit népszerűsíteni, minél tágabb körben elterjesz­teni, hogy azok a magyar mezőgazdaságnak minél nagyobb mértékben javára váljanak.­­ A lap eddig megjelent számai eléggé tanúskodnak arról, hogy a hozzákötött reményeknek minden tekintetben megfe­lelt s a lap köré csoportosult tekintélyes irók s a szerkesztő ügybuzgalma elegendő biztosítékot nyúj­tanak arra nézve, hogy a megkezdett után előre ha­ladva, hasznos útbaigazításokkal és fölvilágosítá­­sokkal fogja előmozdítani a magyar mezőgazda­ságnak sok tekintetben elhanyagolt ügyét.­­ A legközelebb megjelent 6-ik szám is igen érdekes közleményeket tartalmaz: Micskey Imre befejezi az árvízmentesítésről múltkor megkezdett hosz­­szabb dolgozatát, Hermann Ottó a kendertermelés ügyében ír néhány tájékoztató szót, Lengyel István a szuezi csatornára vonatkozó legújabb észleleteket ismerteti. — A vegyesek rovatában több közérdekű esemény van elősorolva, s ezenkívül rendesen közli a lap a vízállási és időjárási följegyzéseket. — A »Gazdasági Mérnök« megjelenik minden hó 1-én és 15-dikén másfél ívnyi tartalommal, díszes kiállí­tásban, rajzokkal illustrálva. Előfizetési ára erre az évre májustól decz. végéig j­árt. Az előfizetések a lap kiadóhivatalába (Budapest, nádor­ utcza 14.) kül­dendők. — Öngyilkosság. Ma délelőtt egy Be­­lovicz Ida nevű nő a lánczhídról a Dunába ugrott, s a habokban nyomtalanul eltűnt. Az öngyilkossá­got, mint mondják, házassági viszályok miatt kö­vette el. — A francziákat rendesen a legkitűnőbb »csevegőknek« szokás tartani. Azok is, valóban a legkitűnőbb causeurök. Csakhogy — jegyzi meg egy berlini lap — a csevegésnek csak az egyik fele az erős oldaluk: a beszéd; a másikat, mely pedig a cse­vegésnél alig kevésbé fontos mint amaz, a hallgatást és a beszélni engedést teljesen elhanyagolják. Egy ily intoleráns causeurnek az öreg Dumas volt a leg­kitűnőbb typusa. Úgy beszélt, mint egy könyv, még pedig jó könyv. Azt hitte az ember, valami kitűnően írt regényből olvas föl, ha valami történetet elmesélt. De ha abba­hagyta a beszédet, nem törődött többé a társasággal. — A most élő irodalmi nevezetességek között leginkább hasonlít hozzá e tekintetben Sar­­d­o­u. Intézz hozzá néhány közönyös szót: egy egész felolvasással válaszol szavaidra, szellemes, folyékony, pikáns előadással, de mely legalább fél óráig tart. Akkor meghajtja magát, fog magának más hallgatót s azt is e­lmulattatja egy fél óráig. Thiers is egyike azoknak, kik a szalonban csak egy hangot hallgat­nak szívesen: a magukét. Az ifjabb Dumas azonban társaságban meglehetősen tartózkodó. Szeret visszavonulni valamely zugba, ott örömest udvaroltat magának a hölgyek által, de ő maga keveset vagy semmit sem beszél. M­e­i­­ h­a ő maga a hallgatagság. A­u­g­­­e­r azonban nem köt csomót a nyelvére, sokat beszél és szabadon, s tekintve, hogy nők is lehetnek jelen, túlságosan is szabadon. Hugó Viktor pom­pásan beszél. Ellentétekkel, meglepő képletekkel, erős színezetű jelzőkkel rakja tele beszédét, egészen úgy beszél, a­hogy II. Fülöp Lajos király, a­ki maga is első rendű csevegő volt, igen örömest társalgott vele. Egy este csak ketten voltak a király kabinetjében s annyira elmerültek a beszélgetésben, hogy a palotában azt hitték, hogy a király lefeküdt s minden lámpát kioltottak. Mikor aztán a költő, késő éjfél után elbú­csúzott, a királynak kellet­­t kikisérnie s neki vilá­gítania a lépcsőn. A HON magántávsürgönyei. Bécs, jul. 17. (Ered. sürg.) A »Fremden­blatt« kijelenti, hogy a Balkánba történt átkelés fontos katonai incidens ugyan, de azért nem jelenti a politikai helyzet meg­változását. Ausztria-Magyarországra néz­ve semmiféle indító ok sem merül föl, a tartózkodó álláspontból kilépni Mécs, jul. 17. (Ered. sürg.) Ide érke­zett hírek szerint a törökök Nikápoly mellett 40 ágyút vesztettek el. BéCS, jul. 17. A »Pol. Corr.« távirati részleteket közöl Nikápoly bevételéről. E hó 15-én este a 9-ik (Krüdener) orosz had­test megtámadta Nikápoly előtt a törököket, s kényszerité őket az erőd sánczai mögé vo­nulni. 16-án reggel az oroszok Nikápolyt körül fogván s megtámadván, az őrség Ah­­med pasa és Hasszán pasa vezérlete alatt, az azelőtti napon érkezett segédcsapatokkal együtt megadta magát. Az oroszok 40 ágyút és 2 török monitort ejtettek zsákmányul. — Ugyane lap szerint határozottan valótlan azon állítás, mintha az oláh hadsereg nem lépne föl offensive, hanem csak a dunai vonal vé­delmére szorítkoznék. —A »Pol. Corr.« hely­telennek jelenti ki a »P. Napló« azon hírét, hogy a delegátiók szeptemberre egybehi­vatnak. Zágráb, július 17. (Ered. sürgöny). Kosztajnicza mellett, Bubokojárka falunál az osztrák-magyar és a török őrjárat egymásra lövöldözött, szerencsére minden következmény nélkül. Bosnyák me­nekült családok ismét szökdösnek át hatá­rainkon. Drinápoly, júl. 17. (Ered. sürg. A »D. Ztg.« tudósítójától). Vasárnap a törökök Ziman bej vezénylete alatt Jenizagránál megtámadták az orosz előcsapatokat. Ma­kacs küzdelem fejlődött ki. Az oroszok sú­lyos veszteségeket szenvedve visszavezet­tek a Balkánba. Majd számosabb erőkkel is­mételték a támadást. Ismét véres harcz fej­lődött; az oroszok túlnyomó számmal vol­tak, de tüzérség nélkül. A török ütegek kitűnően működtek az oroszok szárnya el­len. A nagy túlerő daczára a törökök két óráig állottak helyt. Ekkor Reuf pasa az oroszokat oldalt és hátulról kereszttűz közé vette és nagy veszteséggel vissza­verte a Balkánba.

Next