A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)
1877-10-18 / 272. szám
273. szám. XV. évfolyam. Esti kiadás. Budapest, 1877. Csütörtök, október 18. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Elkeszelés! díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12 * — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda* Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, október 18. Mac Mallonnak és kormányának esze ágában sincs elhagyni a hatalmi polcot. Ezt jelenti ma a franczia hivatalos távirat. Sőt a nov. 4 -i megyei választásokkal is czélja, van a Fourtou Broglie-kormánynak. Meg akarja tölteni a megyegyűlés termeket reactionáriusokkal. De hogy itt e téren sem fog nagyobb sikert fölmutathatni, mint a parlamenti választásoknál, az annyi, mint bizonyos. Hogy azonban mikép lesz képes Broglie és Fourtou egy republikánus többséggel kormányozni, az megfoghatlan. A conflictusnak okvetlenül ki kell törni újból a kamara és a kormány között. A »Journal des Debats« megírta, hogy a kormány egy napig sem fog megmaradhatni a többség ellenében. Mint már jelezve volt, a »Temps« így állítja ösze a választások eredményét: 317 republikánus, 99 honapartista, 45 monarchista (e jelzés azt akarja mondani, hogy kiválólag a mostani kormány hívei értendők ez alatt), 44 legitimista és 11 orleanista. Pótválasztás 13 helyen lesz. A tavaly februári választások eredménye következő volt : 373 republikánus, 35 orleanista, 32 legitimista, 93 bonapartista. E szerint eltekintve a gyarmatokban történő választások és a pótválasztások eredményétől, a republikánusok vesztettek 56 kerületet, ellenben nyertek a royalisták 33 kerületet, a bonapartistákot. Ha keveset is, de a bonapartisták egyre szaporodtak a franczia háború óta megejtett választások által; nem ugyan oly mértékben, mint ők óhajtották, mert a mostani választásokra 250 jelöltet léptettek föl, kik közül csak 99 választatott meg. A »Pol. Corr.« párisi tudósítója, ki pedig a franczia kormánynyal rokonszenvez, elismeri, hogy a kormány tökéletesen meg van verve, s a választások köztársaságnak győzelmét és megszilárdulását jelentik; de egyszersmind Gambetta személyes vereségét (?) is jelentik, ki 400 republikánusról álmodozott. Francziaország kijelentette, hogy köztársaság akar maradni, de visszautasítja a radikalizmust. Hogy azonban mekkorát téved a tudósító, midőn azt, mondja, hogy a Brogliekormány lemond és Mac Mahon a balközépből fog új kabinetet alakíttatni, mutatja az »Ag. Havas« nak ma reggeli lapunkban közlött sürgönye. A fentebb közlött választási eredményektől eltérősig, a republikánus baloldali bizottság közleménye szerint van 295 republikánus képviselő a régiekből (363) és 26 új, azonkívül 3 képviselő, kiket kormánypártiaknak számítottak, szintén republikánus, így hát eddig meg van választva 324 köztársasági. A 198 kormánypárti képviselőből ugyanezen forrás szerint 90 bonapartista, 40 legitimista és 69 »osztályozhattam« E sorok írásáig újabb hareztéri hírek, nevezetesen török forrásból, még nem erősítették meg Mukbár pasa vereségeit. — A »Pol. Corr.« Kontantinápolyból egy tudósítást közöl, mely szerint a behívott 160,000 utolsó korosztályú muszteháfiz csak azon föltétel alatt akar a harertérre menni, ha a szultán élükre áll és kibontja a próféta zászlóját. Már néhány konstantinápolyi ilyen zászlóaljat a harcrtérre akartak küldeni, de ezek a jelzett föltétel alatt voltak csak hajlandók menni. — Ez kissé hihetetlenül hangzik. A katonát nem kérdik, hogy megy-e, hanem küldik. — Az országgyűlési szabadelvű párt 1. év okt. hó 18-án déltán 6 órakor értekezletet tart. Tárgya czukoradó. — Jakics Antal horvát képviselő külön véleménye a határőrvidéki vasút tárgyában következőleg hangzik : Tekintettel arra, hogy a horvát-szlavon határőrvidék beruházási alapjának, mely az 1871. június 8-áról keltezett legmagasabb rendelet folytán keletkezett, megvan a maga kezelő s intéző közege az u. n. beruházási bizottság, az említett alap nem vonható be a többi államvagyon igazgatása keretébe s arra nézve külön költségvetés készíttetik s terjesztetik ő felsége szentesítése alá; tekintettel arra, hogy a magyar országgyűlés 1869. június 30-án tartott ülésén azon határozatot hozta, hogy a határőrvidéki erdőkből nyerendő jövedelem kizárólag a határőrvidék lakóinak érdekében s nem pedig más czélra fog fordíttatni; tekintettel arra, hogy az említett beruházási alap nemcsak a határőrvidéki vasút kiépítésére szolgálhat, hanem a legmagasb szándéknak megfelelőleg más kulturczélokra is, így a horvát-szlavón polgárosított határőrvidéken utak építésére, mocsárok lecsapolására, csatornázásra, folyók szabályozására, a partvidéki hegyek befásítására, iskolák építésére, a polgárosított horvát szlavón határőrvidék szegény községeiben az elemi iskolák segélyezése is szolgálhat, amely célra, mint ezt az évi költségvetések mutatják, a beruházási alap fenállásától kezdve sokat tett is; tekintettel arra, hogy azon esetben, ha az említett alap vagy egészen, vagy aránytalanul nagyobb részében vasútépítésre fordíttatik, azon, fan elsorolt kultúrczélokra, melyek a határőrvidék műveltségi és anyagi viszonyai közt majdnem fontosabbak, mint a vasút, amely czélokra amaz alap már természeténél fogva is szánva, s mint említettem, már részben használva is volt, veszélyeztetve lehetnének, s ennek folytán a polgárosított horvát-szlavon határőrvidék nem csak azon jótéteményeket veszítené el, melyekkel azon nagy áldozatokért megjutalmaztattatott, melyeket évszázadokon át a monarchia összes népes kultúrája érdekében hozott, hanem ő császári és apostoli királyi felségének 1871. június - ról kelt rendeletében kifejezett legmagasb s nagylelkű szándék is nagyrészben vagy egészben meghiúsulna; tekintettel arra, hogy nem lehet tagadni, hogy a határőrvidéki beruházási alap jogi természete még nincs tisztázva, minthogy ez alapot nemcsak a polgárosított határőrvidék, hanem Horvát-Szlavónország közvéleménye is úgy tekinti, mint a horvát-szlavón határőrvidék kizárólagos tulajdonát, tekintettel arra, hogy eddigelé sehol sincs érthetőn megszabva, hogy mennyi fordítandó ez alapból közös természetű vállalatokra, pl. vasútépítésre stb. s mennyi tartandó fenn polgárosított horvát-szlavén határőrvidék autonóm czéljaira, mint pl. a szükséges beruházásokra, útépítésekre stb.; tekintettel arra, hogy a beruházási bizottság, mint a határőrvidéki alap kezelésére hivatott közeg az e javaslatban említett vasútra nézve meg sem hallgattatott, noha azt az 1871. jan. 8-án kelt legfelsőbb rendelet értelmében követelhetne is; tekintettel arra, hogy ha a kérdéses törvényjavaslat elfogadtatnék, ez nemcsak a polgárosított horvát-szlavón határőrvidék szerzett jogainak prejudikálna, hanem a jogi kérdés megoldását is anticzipálná, holott e megoldás csak a két ország, különösen pedig a horvát-szlávón polgárosított határőrvidék érdekeinek tekintetbevételével történhetik meg, mert ezt kívánja nemcsak a jog és igazság, hanem Magyarország s Horvátország közt a jó viszony fenntartása is; tekintettel az itt említett körülményekre, ajánlom külön véleményemet, hogy a határőrvidéki vasutak építéséről szóló javaslat mindaddig ne tárgyaltassék részletesen, amíg 1. A polgárosított horvát-szlavén határőrvidék beruházási alapjának jogi természete tisztába nem hozatik; 2. míg százalékokban nincs meghatározva az arány, amelyben a nevezett beruházási alap közös vállalatokra, mint pl. vasútépítésekre egyfelől, s autonóm beruházásokra s a polgárosított határőrvidék egyéb czéljaira, mint pl. út építésére másfelől fordítható ; 3. míg a törvényjavaslatban említett vasút iránt a beruházási bizottság, mint a polgárositott horvátszlavon határőrvidéki beruházási alap kezelő közege is ki nem hallgattatott. — Dr. Ziemann tevékenységéről Bosnyákországban október 8-tól következőket írják Szerajevóból a »Pol. Corr.«-nek: Itt dr. Ziemann, a sokat emlegetett angol filantróp, játsza utóbbi időben a főszerepet. Tevékenysége érezhető a kormányzó konakjában szintúgy, mint a szegény raják kunyhójában. Dr. Ziemann most azt a feladatot tűzte maga felé, hogy „pengő okokkal a reá bírja a rájákat a falvaikba való visszatérésre s a török kormánynak való meghódolásra. A »Pol. Corr.« levelezője, ki ezen vál■lalkozás sikerén nagyon el van keseredve, azt hiszi, hogy az angol kormány keze is hen van a játékban, mert nem teszi fel, hogy Zieman maga áldozna fel oly jelentékeny összegeket. Dr. Zieman Marhar pasa kormányzót is rá bírta, hogy a hivatalos lapban felszólítást intézzen a rajához a hazatérés iránt; átalában ő segédével Konstant pasával nagyban támogatja Ziemann működését. Az eredmény nem is hiányzik. Derbent, Bihacz s a Brood kerület lakói csoportosan térnek már vissza. — Elfogatás Krétában. Kaneából okt. 1-ről írják a »Pol. Corr.«-nek: Christos Argyrakis, heraklioni községi képviselőt lakásán elfogták, s egy hadihajón Konstantinápolyba vitték. Ez a krétai kedélyeket újra fölizgatta. Oket ez elfogatásra állítólag az szolgáltatott, hogy nejét Smyrnába akarta vinni, amiből forradalmi tervekre vontak következtetést. Az eset annál nagyobb izgatottságot kelt, mert Argyrakis a legmérsékeltebb árnyalat hívei közé tartozott s a vele való erőszakos bánásmód arról tanúskodik, hogy a török kormány semminemű békés kiegyenlítésre sem hajlandó. — Görögország politikája mellett a »Nordd. Alig. Ztg.« hosszabb mentegetőzést közöl Athenaeltól, mely élénken rászalja az angol kormánynak azt az eljárását, hogy a török külügyminiszter jegyzékét pártolólag közlé Görögországgal a nélkül, hogy a török jegyzékben felhozott panaszok alaposságáról önálló vizsgálat alapján előbb meggyőződést igyekezett volna szerezni. A levél előadván a görög kormány nehéz helyzetét, mely tétlen nézője nem lehet a keleten folyó eseményeknek, s a mellett saját népének szenvedélyeit, s a görög raja türelmetlenségét is csillapítania kell, másfelől pedig Európát is kénytelen békés szándékai felől meggyőződésben tartani, azon reményét fejezi ki, hogy a történelem nem fogja megtagadni elismerését a görög kormánynak a mostani nehéz napokban követetteszélyes és meggondolva folytatott politikájától. Ami pedig azon bajokat illeti, melyeket a török jegyzék gyökeres kiirtásával fenyeget, reméli, mikép a nagy német világhatalom Görögország irányában semmi olyan rendszabályokat nem fog megtörténni engedni, melyek a görög államnak nehezen kivivott függetlenségét veszélyeztetnék. A „HON“ TÁRCZÁJA. RÓZSIKA. Történet a véres forradalomból, irta Biellville White. XX. Fejezet. „A nyúl és a sok jó barát.“ (31. Folytatás.) — Nem vagy halálra fáradva kicsikém? — kérdé Leonie, ki mig ezen forradalmi tivornyázást egész lelkéből utálta, azt helyzetében szükséges rossznak vette. Csak át kell mennünk a téren, végig mennünk egy utczán és odahaza leszünk. — A lábam nem fáradt, — feleié Rózsika, de a fejem s még inkább a szivem. És kegyed ? — Ami engem illet, én soha nem fáradok el, — feleié a Wolverine, és igazat mondott. Az az aczél testalkat és azok a vasidegek az érzelmeknek és érzéseknek ilyen tűzpróbáját is kiállhatták, aminőn alkonyat óta átestek és mégis megtarthatták erejüket és ruganyosságukat megtöretlenül. A pár a szenvedések Anyjának temploma mellett haladt el. Rózsika reménytelenül tekintvén felfelé a bejárat kőfaragványaira és az előcsarnokra, melyek oly szépen néztek ki a holdvilágban, mintha elefántcsontból és csipkéből lettek volna, égi sugarat gyanánt fogadá el az eszmét, mely agyán átvillant. — Nyitva áll ez egész éjszakán, — mondá az ünnepélyes, nyugodt csarnokra mutatva, — sokat ki kellet állanom, a mi megrázott és elszomorított, jót fog tenni nekem, ha befutok és elmondom imáimat Szűz Máriának. Bejön maga velem, Leonie, vagy — vagy kivül akar várni ? Jámbor és áhitatos volt, ez a fekete szemű paraszt lányka, mindazonáltal kellemetlenül lepte volna meg, ha társnőjét is olyan jó katholikának találja mint a minő ő volt. A Wolverine a vállát vonta. A szűz és én nem teszünk egymásnál látogatást, — mondá gúnyos mosolylyal, — de kegyed átadhatja neki tiszteletemet, ha úgy tetszik. Ne nézzen rám olyan szomorún, kicsikém. Ha mulattatják kegyedet előítéletei, menjen be s gyakorolja azokat. De siessen. Már közel a hajnal s a reggeli levegő igen csípős, ha az ember ébren volt egész éjszaka. Rózsika bemártva ujjait a szentelt víztartóba és keresztet vetve magára, a mint az épület ajtaján belépett, örvendve látta, hogy nem egyedül van a templomban. Legalább is mintegy husz nő volt szétszórva itt-ott a majesztetikus templom szárnyának oszlopai és övezetei közt, alázatosan térdelve, és halkan mormogva, s daczára a félbeszakító kósza gondolatoknak és világi érdekeknek, reméljük, mégis ájtatosan imádkozva. Öröm rezge át Rózsikát, mikor eszébe jutott, hogy Ignáczius atya épen e templomban végzi az isteni tiszteletet. Ő bizonyára kisegíthetné nehéz helyzetéből. Rózsika falun nevekedett, s Ignáczius atya volt e falu papja, úgy hitt benne, mint egy muzulmán a prófétában, egy néger a fétisében, vagy egy angol úr a kasznárjában. Ha Máriához fohászkodott, csak azt kérhette tőle, hogy küldje hozzá mielőbb Ignáczius atyát. Egy lámpa csillogott halványan az alacsony övezet alatt, amelyen át a sekrestyébe lehetett jutni, egy sötét alak vonult el közte s a világosság közt. Hála neked, szent anyánk ! ő az, kit keresett ! egy pillanat alatt ujjaival megfogta a pap köntösét, s ezt súgta fülébe: — Segítsen, segítsen, szent atyám. Végkép kétségbe vagyok esve. A pap feléje fordult nyugodt, könyörületes arczcal, mint aki előtt semmiféle emberi vétek és szenvedés nem ismeretlen. — Leányom, — mondá — ne csüggedjen el, lépjen be ide. A jó keresztény a templom ajtajánál hagyja szomorkodásait. Ha vétkezett, gyónja meg bűnbánattal vétkét; ha szenved, fogadja áhítattal bünhődését. Tekintsen maga körül, e bűnbánók közül mindenki oly lelki szomorúságban van, mint maga. — De atyám, könyörögtem a szent szűzhöz, hogy önt feltalálhassam, és kérésem beteljesedett. Egyedül ön segíthet rajtam. Hiszen öldöklés, szentségtörés forog kérdésben. Nincs veszteni való időnk, ha meg akarjuk menteni a királyné életét. A pap egy pillanatig attól tartott, hogy e nő meg van háborodva, de a templom komor sötétségén át, melybe már a rég első világossága kezdett belopódzni, észre vette a nő arczán a bölcs elhatározást, mely egyaránt távol van az ingatag ledérségtől, mint az őrültség komoly túlfeszített komolyságától. — Jöjjön ide leányom, — mondá a pap egy magányosan álló oldalkápolnába vezetve Rózsikát; ez nem oly tárgy, hogy azt a madarak repkedve ideoda vihessék. Itt magát senki nem fogja hallani, s itt bizton és titkon leoldhatja a terhet elméjéről mint a gyónásban. S itt Rózsika mindent előadott — elfogatásának történetét, bebörtönzését, a színlelt alvást, hogy mikép tudta meg a halárusnők összeesküvését, a királyné vérét szomjazó tervüket; egyszersmind figyelmeztető, hogy minden mozdulata fölött a forradalmárok leglelketlenebbje vigyáz, aki akkor a templom ajtajánál reá várakozott, és sürgette, hogy egy pillanatnyi késedelem nélkül segítse őt a versaillesi útra jutni. A pap egy kis csont tintatartót, tollat s egy darabka papirost vett ki kámzsájából s pár sort irt egy homályosan pislogó mécs világánál a királyné körül felszolgáló nők egyikéhez, látszólag oly jelentéktelen tartalommal, nehogy compromittálva legyen átvivője, egyszerűn azzal a kéréssel, hogy bocsássák be Rózsikát a palotába, ki mustrákat visz némely Párisban a la Carmagnole megrendelt ruhák számára, melyeket a polgárság legújabb divat gyanánt kapott fel. — Mondja meg a szolgálattevő tisztnek, hogy egyenesen Ignáczius atyától kapta ezt, — mondáa a tévé,két Rózsika kezébe téve, — és ő majd fel fogja magát vezetni a külön lépcsőn. Leányom, kegyed szent küldetésben jár, és az ég is megoltalmazandja lépteit, most jöjjön velem. Egy alacsony kapun átvezette, mely azon apáczák sorsára emlékeztetett, kik fogadalmuk megtöréséért örökre élő Birka befalaztatás által bűnhődnek, aztán le egy kanyargós lépcsőn, végig egy kriptán, melyben a kálváriái éj nagypénteken transparentben volt feltüntetve ; aztán egy rozsdás vasrácsot nyitva ki, felvezette őt mohos lépcsőkön egy kolostorkertbe, ahol a kis madárkák már dicsérték az istent a reggelért, gyenge, dallamos csicsergéssel a levelek közt. Súgva mondott áldással vezette egy keskeny kijáraton át és Rózsika magát egy utczán találta, melyről tudta, hogy legalább is egy negyed mértföldnyire van a főbejárattól, melyen át a templomba lépett. Ámbár Rózsika készséggel belenyugodott az erkölcsös és jó nevelésű hajadonkor megszorításaiba, de erőszakosan szabadságában soha nem volt korlátozva s a fogságnak igazi keserűségét még soha nem tapasztalta; igy hát csak most látta be igazán, hogy mily drága a szabadság, midőn azt ép egy oly pillan I natban érte el, a mikor oly sok függött lépteitől. — Ön meg fogja mondani Péternek, hogy biztonságban vagyok, — voltak Rózsika utolsó szavai, s melyeket súgva mondott Ignáczius atyához, a mint a kijárat bezáródott, s a pap nyugodt helyeslő intése jobban megnyugtatták a leányt minden ígéretnél. s Tudta, hogy megbizhatik a jó öreg papban, s inkább tánczolva mint sétálva ment a kövezeten a fölvidulás azon érzésével, mely a nyomott kedélyhangulat vis-szahatása szokott lenni, melyet győzelmi jelnek szokás venni s mely oly gyakran csak előfutára a megalázásnak és vereségnek. — Versailles, — mondá magában, autó végre is alig van négy jó mérföldnyire. Hála a szűznek, hogy parasztnak születtem s lábam győzi a gyaloglást. Elérhetek oda legfeljebb négy óra alatt. Bátorság, inkább meg akarok halni, mint hogy letegyek szándékomról. És a Wolverine a kínszenvedések anyjának templománál az ajtóban várakozva, a hidegtől és fáradságtól reszketett, egy-egy tekintetet vetett olykor a nagy feszületre, melyre már a rég első piros sugarai estek s elgondolkozott szomorún s keserűn, vájjon lehet e nyugalmat találni valahol, s vájjon ez vagy az-e az igaz; megszánta különös sóvár szánalommal az elveszett lelket, melyről azt hallá, vagy olvasá vagy álmodta, hogy annak elkárhozva kellene várakoznia a menyország ajtajánál, nyugalmat keresve, de nem találva soha. (Folytatása következik. A kincstári birtokok kezeléséről. (Három közlemény.) I. Temesvár, okt hó. A kincstári birtokok kezelésének kérdése nem egy ízben foglalkoztatá már a hazai sajtót és alig van vidék, honnan a kincstári birtokok kezelése felől több közlemény ne jelent volna meg a hazai s különösen a fővárosi lapokban, mint épen vidékünkről az úgynevezett Délmagyarországról. E közlemények legnagyobb részének azonban alig volt valami értéke, mivel nem a kincstári birtokok bérrendszerében rejlő hiányokat igyekezett ostorozni, hanem rendszerint a gyanúsítás vesszőparipájára hágva, a személyeskedés piszkos fegyverét használta föl s megelégedett azzal, hogy a kicstári tisztviselőket ítélje el oly dolgokért, melyek józanul a kincstári tisztviselő személyzetnek bűnül fel sem rávhatók. Átalában lelkiismeretlen dolognak tartjuk, hogy olyan emberek szólnak bizonyos szakbavágó dolgokhoz, kiknek azokról, amikről írni akarnak, fogalmuk sincs, és még lelkiismeretlenebb dolognak tekintjük azt, hogy az ily emberek nem csak hogy nem tudják leküzdeni, de sőt, hogy kiindulási pontul választják azon gyöngeséget, mely nézetünk szerint minden közérdekű dolognak legnagyobb ellensége : a személyeskedést. És e személyeskedések éle mindig és csaknem valamennyi esetben a kincstári tisztviselők személye ellen van intézve. Foglalkozzunk egy kissé tüzetesebben és behatóan a kincstári batokok bérrendszerével, kutassuk és nyomozzuk tárgyilagos őszinteség és igazságérzettel a létező bajok okát s meggyőződést fogunk szerezni arról, hogy mélyebben és egészen más okokban rejlik az ok, mint a kincstári tisztviselőkben. Nem tartjuk magunkat okszerű gazdának s és oly kevéssé toljuk fel magunkat szakértőnek, mint ahogy nem akarjuk, hogy a kincstári tisztviselők elfogult védőjének tartsanak; mi csakis tapasztalaton alapuló meggyőződésünket mondjuk el becsületes emberhez és az állam érdekét szívén viselő polgárhoz illőleg azon tárgyilagossággal, melyet a közérdekű dolgokkal való foglalkozás minden becsületes ember elé szab. Megjegyezni kívánjuk azonban mindennemű félreértések kikerülése végett már most, hogy mi csakis a temesvári, karánsebesi jószágigazgatóság kezelése alatti kincstári birtokok kezelési, illetőleg bérrendszeréről kívánunk megemlékezni, és hogy csakis azon közleményekre szándékozunk reflektálni, melyek az említett kincstári birtokok kezelése körüli állítólagos visszaélések tárgyában e vidékről egyes lapok hasábjain megjelentek. Ki kell mondanunk mindenekelőtt, hogy a kincstári birtokok haszonbérbe adása körül dívó bérrendszert mi helyesnek és jónak nem tartjuk, nem pedig azért, mert nem felel meg azon igényeknek, melyekkel egy eminenter földmivelő országban a földmivelés érdekeit fokozni hivatott bérrendszernek bírnia kell, és mert sem a bérbeadó államkincstár, sem a bérbevevőnek érdekeit nem biztosítja. Ki kell mondanunk, hogy a kincstári bérrendszer egyik kiváló hibájának tekintjük, hogy a bérletek tárgyát képező birtokok, vagy csak igen nagy, vagy csak igen kicsiny complexusban adatnak haszonbérbe, mely eljárást pedig az okszerű és józan irányú haszonbérleti elv határozottan elitél. Korizmics László hazánk egyik kiváló és az okszerű nemzetgazdász nevet méltán megérdemlő tudósa — egyik értekezésében határozottan kimondja, hogy Anglia virágzó állapotát kiválólag két szerencsés intézkedésnek köszönheti. Jelesül először annak,hogy földjét se szerfölött el nem darabolá, se pedig gazdaságait a kellőnél nagyobb kiterjedésben együtt nem hagyá. Másodszor annak, hogy haszonbér rendszerét átalában oly szerencsés tapintattal s oly becsületes érzéssel alkotta meg, miszerint a mellett a bérlő csaknem a tulajdonos biztonságával érezheti magát. Ha már Angliában, hol évtizedek hosszú során át és egy vagyonos bérlő osztály létezése mellett ezen intézkedések a leghelyesebbeknek találtattak, sőt mint Korizmus mondja , Anglia felvirágzása ezen intézkedéseknek tulajdonítható, mennyivel inkább kellene ezen intézkedéseket meggyökereztetni hazánkban, de főkép itt Délmagyarországon, hol egy életképes és szolid irányú bérlőosztály úgyszólván teljesen hiányzik s hol a bérlők egy igen tekintélyes része oly szerencselovagokból áll, kik a bérletet mintegy lotteria-játéknak tekintik s kiknek valódi czélja nem a becsületes munka utján való lassúbb, de biztosabb anyagi jólétnek megteremtése, hanem kik csak is a forgandó szerencsétől teszik feltételessé a maguk és a bérbeadó érdekeit. Nézetünk, de meggyőződésünk szerint is mind,addig, míg a kincstári birtokok a jelenlegi rendszer szerint vagy igen nagy, vagy igen kicsiny kiterjedés■ben, szóval nem egy ok és czélszerű bérrendszer igényei szerint adatnak haszonbérbe, soha sem fog javulni sem a kincstár, sem a bérlők helyzete; de sőt ki merjük mondani, hogy a jelenlegi bérletrendszer fentartása mellett azon kívül, hogy a haszonbéri hátralékok hatványozva növekednek s hogy a bérlőosztály demoralizátiója még nagyobb teend, s a kincstári birtokok is teljesen elhanyagolva s termőképesség tekintetében kimerülve lesznek. Nem fog javulni, mint mondok, sem a kincstár, sem a bérlők helyzete, mert a kelleténél nagyobb kiterjedésű bérlemények kivételére épen ezek nagyságánál fogva józan, s a körülményekkel, valamint erszényével számot vető becsületes irányú bérlő csak igen ritkán vagy épen nem találkozik; továbbá, mert a kisebb bérlemények sokkal kisebb kiterjedésűek, semhogy azok egy tisztán haszonbérből existentiáját létesíteni kívánó haszonbérlőnek fentartására elegendők volnának. így áll azután elő az, hogy a kelleténél nagyobb kiterjedésű bérleményekre a legtöbb esetben csak is szerencsehajhászó és rohamosan gazdagodni vágyó szerencse lovagok pályáznak s hogy a kisebb bérletekre rendszerint földhöz ragadt szegény és csakis pillanatnyi existentiát kereső egyének vállalkoznak. Ennek következményekép áll elő a haszonbéri összegek felcsigázásábani abnormitás. Azon bérlőt ugyanis, ki a bérletet csak szerencsejátéknak tekinti, nem alterálja, hogy holdankint egy pár forinttal adjon többet, vagy hogy kétszeresét ígérje a normális béráraknak, azon elv lebegven szemei előtt, hogy ha nyer, hát nyer sokat, ha pedig veszt, nem veszíthet többet, mint mennyit a reménybeli nagy nyereségért reszkírozott. A túlságos kicsiny bérlemények bérlője pedig, ki csakis pillanatnyi existentiáját óhajtja biztosítani, épen nem törődik azzal, hogy mily árért kapja meg a bérletet; neki a czélja csakis az, hogy bérletet kapjon, a többi a kincstár dolga! Nem kell mondanunk, hogy mily erkölcstelenítő hatása van ily rendszernek és szükségtelen bizonyítanunk, hogy mily veszély hárul ezáltal a kincstárra, mint bérbeadóra s közvetve az államra magára. Ezen eljárás s az ily irányban követett rendszer megsemmisíti annak lehetőségét, hogy hazánk ezen déli részén egy életerős, az államnak közvetve és közvetlenül hasznot hajtó földművelési érdekeinket előmozdító hatalmas bérlő osztály képződhessék, mely pedig legerősebb és legbiztosabb zálogát képezné mezőgazdaságunk felvirágzásának. Csak ha Magyarországon is, de kiválólag itt hazánk déli részén meghonosítjuk Anglia ritka tapintat és eszélynek köszönhető s föntemlített abbeli intézkedését, hogy a bérlemények sem szerfölött el nem daraboltanak, sem pedig a kellőnél nagyobb kiterjedésben együtt nem hagyatnak, csak akkor fognak helyes alapra fektettetni a kincstári birtokok földmivelési érdekei, csak akkor fog ezen birtokoknál érték és biztos jövedelemnövekedés beállani és csak akkor lesz megtisztítható a bérlő osztály a földmivelési érdekek két legveszedelmesebb vámpírjától; t. i. a rohamosan gazdagodni, vágyó bérlő scuwindlerektől és a bérlő proletariátustól. Csak ez által lesz elérhető, hogy elegendő mozgó tőkével rendelkező birtokosok és különösen gazdasági tisztek, tehát gazdászattal foglalkozó s ahhoz értő egyének vállalkozhassanak bérletekre s ily módon lesz előkészítve annak az útja, hogy hazánkban egy becsületes és hasznos bérlő osztály létesüljön, mely nem pillanatnyi speculatiónak, hanem becsületes kenyérkeresetnek tekinti a bérletet. De, hogy ez, óhajtott eredményre vezető, biztonsággal létesíthető lehessen, szükségesnek kell tekintenünk azon intézkedés meghonosítását is, hogy a bérlő biztosságban érezhesse magát. Igen sokan lesznek, kik azt hiszik, hogy ez az intézkedés csak nagy akadályok legyőzése által lenne létesíthető. Mi azok közé tartozunk, kik ezen intézkedés meghonosítását nehéznek nem tartjuk. Mihelyest az Angliában dívó s fentebb első helyen említett intézkedés életbe lesz léptetve, azonnal megszűnik, vagy legalább is gyérebb tünetekben fognak mutatkozni a jelenlegi bérletrendszer mellett jelentkező bajok. Nézetünk szerint a kincstári bérletek fenti iránybani felosztása s az elmondott elvek szerinti szabályozása szoros összefüggésben áll az említett másod intézkedés sikeres keresztülvitelével. A gyorsan gazdagodni vágyóknak igényeit a 6 - 700 holdas birtok legjobb esetbeli jövedelme nem elégíthetvén ki, más részről pedig 2— 300 holdas bérletekhez a földhöz ragadt szegények nem juthatván, mindkét veszedelmes osztálya a bérlőknek le lesz szorítva arról a térről, melyen eddigelé is csak a földi é ívelés kárára garázdálkodtak. Ez által pedig rendes viszonyok fognak beállani a bérárak tekintetében is, és ha talán ezen rendszer életbe léptetése mellett az államkincstár esziment jövedelmében numerice apadás fog is mutatkozni, tényleges jövedelme azonban nagyobb leend, mert legalább az, aki becsületes bérárak mellett vállalkozik, fizetni is fog épen azért, mert existentiáját megtalálhatja s mert ezt fentartani akarja. Igaz, hogy sok dologban változásnak kell tör-