A Hon, 1878. március (16. évfolyam, 54-80. szám)
1878-03-13 / 64. szám
64. szám. XVI. évfolyam. Budapest, 1878. Szerda, márczius 13. Esti kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.............................................. 6 írt — kb. 6 hónapra..............................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda s Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, márczius 13 A delegátiók sessiója, újabb hírek szerint, tovább fog tartani, mint ezelőtt hinni lehetett. A jövő hét végéig alig fogják elvégezhetni teendőiket. Az osztrák delegátió körében, mint látszik, nem uralkodik az az egyetértés a 60 millió megszavazására nézve, mint a magyar delegátusok közt. Egy távirat jelenti, hogy az osztrák delegátusok közt eddigelé csak 40 szavazat tekinthető biztosnak a hitel megszavazására. Walterskirchen báró, osztrák delegátus beadta lemondását mandátumáról s pedig, mint egy bécsi lap jelenti, azért, mert ő határozottan a mellett volt, hogy a 60 milliónyi hitel megszavaztassák, nem akarván magára vállalni a felelősséget a hitel meg nem szavazásának következményeiért; mandánsai pedig: a stájerországi képviselők ellenzik a 60 millió megszavazását. A külpolitika teréről ma keveset jegyezhetünk föl. Anglia nagyon a fejébe vette azt, hogy a kongressuson Görögország is képviselve legyen, mert ez független állam, holott Oláhország, Szerbia és Montenegró függetlenségéről előbb nyilatkoznia kell a kongressusnak. Rudolf trónörökös berlini fogadtatásáról a »Pol. Corr.«-ben egy tudósítást olvasunk, mely szerint Rudolf ő fensége a lehető legkedvezőbb benyomást idézte elő a berlini udvarnál. Vilmos császár nem győzte s nem győzi őt dicsérni s a leghizelgőbb epithetonokkal elhalmozni. A mi a látogatásban a legnevezetesebb, az, hogy Bismarck herczeg, ki tudvalevőleg nem szeret látogatásokat tenni, audiencziákat kérni s közelebb a berlini udvarnál történt kettős menyegző alkalmával is az ott jelen volt herczegekről csak annyiban vett tudomást, hogy fia által íratta fel magát: a trónörökösnél maga személyesen jelent meg és írta föl nevét a kihallgatást kérők közé. Bismarck herczeg háromnegyed óra hosszig volt Rudolfnál s a kihallgatást csak az udvari ebéd szakítá félbe. — Bismarck engedélyt kért, hogy sporh«--,~l’u folytathassa előterieo/aeocu, de Rudolf maga ment Bismarck lakására. A tudósítás szerint trónörökösünk látogatása messze felülmúlta az angol trónörökös látogatását szívélyesség tekintetében. Egy berlini diplomata oda nyilatkozott, hogy »Rudolf látogatását eleinte csak udvariassági ténynek vélte, de csak most látja, hogy itt egy első rangú politikai eseményről van szó.« — A bosnyák bégek közt támadt mozgalomról ezt írja a »Pol. Corr.« : »A mozgalom előzményét képezi az a körülmény, hogy a nagyvezéri hivatal megbízta Mazhar pasát, miszerint a Bosnyákországban lakó összes nagy földbirtokosok jobbágyait írassa össze. A bégek azt hitték, arról van szó, hogy a rajákra ismét valamely újabb teher vettessék, és ezért készséggel hozzájárultak a kívánt fölvételhez. Nem sokára azonban egy másik titkos parancs jött, mely egészen más színben tüntette föl a dolgot. Mazhar pasa belátta, hogy voltaképen arról van szó, hogy a raják egyenjogosíttassanak, miután csak ezen az utón lehet Herczegovinát és Bosnyákországot a török birodalom számára megmenteni. Mazhar pasa megbizatott, hogy ezt a legkíméletesebb módon adja tudtára a bégeknek s egyúttal értesítse őket, hogy a kormány iparkodni fog nekik más után kárpótlást adni. A kilátásba helyezett kárpótlás daczára sem igen volt Mazhar pasának bátorsága a nagyvezéri hivatal ezen parancsával a bégek elé lépni s tehát Fazli pasa béget használta föl közvetítőül, hogy nyugtassa meg a bégeket. De épen az ellenkezőt érte el. A bégek Fazlit árulónak jelentették ki, mint a ki a Bosnyákországban lakó mohamedánokat a szerbeknek ki akarja szolgáltatni. Az izgatottság a mohamedánok közt oly sokra hágott, hogy még szentelt helyeken is nyilvános föllépésekre került a dolog, úgy hogy Hadsa Kapdsa ulemát elfogták. A szenvedélyek annyira föl lettek korbácsolva, hogy mindinkább utat tör magának az a meggyőződés, hogy a török kormány alig lesz képes a keresztyéneknek a törökökkel való egyenjogúsítását keresztülvinni, s hogy csak egy idegen kormány lesz képes az országban a nyugalmat helyreállítani. Ezen meggyőződéstől vezérelve, határozták el a bosnyák bégek, hogy a legkiválóbb mohamedánokat gyűlésre összehívják az ország siralmas állapota fölött tanácskozni, s hogy küldöttséget válaszszanak, mely a szomszédos nagyhatalomhoz felterjessze Bosznia mohamedán és katholikus lakossága kívánságait és azok meghallgatásáért esedezzen. Az óriási hófúvások és a tanácskozásnak hosszú időre nyúlása akadályozta meg idáig azt, hogy a küldöttség még nem indult Bécsbe, a terv azonban még nincs feladva s mihelyt az utak járhatók lesznek, a küldöttség útra kél. A fegyverszünet tartama alatt az összes török csapatok eddigi hadállásaikban helyükön maradnak. A polgárőrség szervezéséről, melybe a keresztények is felvétettek volna és 8 tartalék nizam zászlóalj alakításáról többé mit sem hallani. Ellenben a huszadik évet elért mohamedánok besoroztalak. Bosnyákországban és Herczegovinában a fegyverszünet alatt fegyver alatt volt 6 sor gyalogsági zászlóalj , 2 sor vadászzászlóalj, 8 nemzetőr zászlóalj az első és ugyanannyi a második korosztályból. Végül 16 teljes musztehafiz zászlóalj, összesen mintegy 25.000 ember s ezen kívül a határon még mindig 4 ezer ember.« — Az oroszok Sófiában. Az angol vörös kereszt társaság egy nő tagjától, Strangford asszonyságtól igen érdekes leirás jelent meg arról, hogy minő borzasztó állapotok támadtak akkor, midőn az oroszok Sófia felé közeledtek s oda bevonultak. A leírásból közöljük a következőket: Jan. 15-én az oroszok a várostól két órányira közeledtek, de az Isker hidjánál visszavezettek. Másnap azonban megint csata volt, melyet a kórház ablakából láthattunk s ekkor az oroszok átkeltek az Iskeren. Ettől fogva minden zűrzavarban volt; török katonák elmenekült i—ovuxvuouu uuuc öcgtjutivei maradt csak s vértől szennyezve addig fáradott, amig csak birt. A törökök elmentele után a bolgárok szabadon garázdálkodhattak. A városban minden török boltot feltörtek és kiraboltak és másnap egész estig csak fosztogattak és pusztítást műveltek. Még a sebesült törökök a kórházban sem voltak tőlük biztosságban, sokakat lelőttek és késekkel kivégeztek. Midőn az éjszaka beállt, a gazdagabb zsidók és mohamedánok házait kezdték felgyújtani. Reszkettünk, hogy a szél a szikrát kórházunkra ne hajtsa. A kórházban volt bolgár szolgák nem akartak többé semmit dolgozni, hanem a tűz körül ácsorogtak. Midőn a muszkák a városba jöttek, nagy szükség volt a rend helyreállítására, de félig sem feleltek meg feladatuknak. A városban töméntelen mennyiségű élelmiszer volt, azért öt napig egy falat élelmiszert sem küldtek a kórházba, úgy hogy az éhségtől és hidegtől igen sokan meghaltak a betegek és foglyok közül. Bolgár cselédeink most már herczegek lettek, senki nem akart vizet hozni, mosni vagy csak szelíden bánni a betegekkel és sebesültekkel. Magukra hagyták őket, a tűzhöz ültek és hasztalan engedték a betegeket segítségért könyörögni. Másnap valamennyi bolgár cseléd tömegesen eltávozott. Pár nap múlva aztán az oroszok véget vetettek ezen állapotnak, helyőrséget szerveztek, a hallatlan magasra felcsigázott árakat leszállták; néhány napig 2 shilling 4 percet kellett fizetni egy pohár tej A „HON“ TÁRCZÁJA. Homo sum. Ebers* György legújabb regénye. (42. Folytatás.) Tizennyolczadik fejezet. Közönséges természeteket csak könnyedén szokott érinteni az a véghetetlenül mély fájdalom, melyet az önmagával meghasonlott, önmaga felől kétségbeesett lélek érez; de minél súlyosabb az ily fájdalom, annál biztosabban hat az tisztító erővel arra, aki átszenvedi. Paulus nem gondolt többé a, szép szunnyadó asszonyra. Kegyetlen lelki fájdalmaktól kínoztatva feküdt ott a kemény kövön, érezvén, hogy hiába küzködött. Midőn magára vállalá Hermas vétkét, büntetését és gyalázatát, úgy tetszett neki, hogy ő most az üdvözítő által kijelölt ösvényen halad. És most ? Most úgy érezé magát, mint ama versenyfutó, a ki közel a czélhoz elbotlik s a homokba terül. — Isten a szándékot nézi, nem a tettet,—mondá magában. — Mit vétettem, mit nem Siréna ellen, az egészen mindegy. Midőn föléje borultam, a gonosz vett rajtam erőt teljesen és egészen, s szövetségesévé lettem annak, a ki halálos ellensége az én Uramnak, Istenemnek, a kinek én életemet, testemet, lelkemet szenteltem. Mit használ nekem, hogy kimenekültem a világból s hogy tétlenül töltöm el itt napjaimat a pusztában ? A ki minduntalan kikerüli a csatát, könynyű annak azzal dicsekedni, hogy soha le nem győzetett, de hős-e az ilyen várjon ? Azt, a ki a világ zajá- ban, az élet küzdelmei közt is megmarad a mennyországhoz vezető uton s nem engedi magát leszorittatni a választott ösvényről semmiféle tolongás által, azt illeti meg a pálma; én azonban, én egyesegyedül haladok utamon s ha ez utamban találkoztam egy fiúval vagy egy nővel, a kik megfenyegetnek vagy felém intenek : hát megfeledkezem magasztos czélomról s könnyű martalékává leszek a gonosznak. — így és itt nem találhatom meg soha, a mit keresek! De hát hogyan, hogyan ? Világosítsd meg elmémet, Istenem, és mond meg nekem, mit tegyek! E gondolattal emelkedett föl fektéből, térdre ereszkedett s töredelmesen imádkozott. Midőn végre kiejté az »áment«, feje lángolt s nyelve egészen kiszáradt. A fellegek eloszlottak az égen, csak nyugat felé volt még látható fekete sűrü felhőtömeg. Néha-néha távoli villámfény gyújtotta meg a láthatárt, bevilágítva a hegy csorba koronáját. A hold feljött, de fogyó sarlóját csaknem elhomályosítá az előtte elszáguldó fekete fellegfoszlány. Vakító, fényes villámok, szelíd holdfény és teljes sötétség váltakoztak szédítő gyorsasággal az éjszakában, midőn Paulus végre fölemelkedett s leszállott a forráshoz, hogy szomját enyhítse s forró homlokát lehűtse a hideg forrásvízzel. Kőről kőre lépve úgy találá, hogy mielőtt uj életetet kezdene, nagy súlyos vezeklésen kell átesnie, de mi legyen az a vezeklés? Most eljutott a szirtektől környezett kutacskához s lehajlott föléje; de mielőtt, megnedvesitette volna ajkait, ismét fölállt, mert épen mivel igen szomjazott, először is az italról kívánt lemondani. Gyorsan, csaknem hevesen fordított hátat a forrásnak s e kis győzelem után, melyet testi vágya fölött nyert, valamennyire elcsendesült viharosan háborgó szíve. El, el e magányból, el, e szent hegyről! Úgy űzte valami, úgy szolketott volna világgá indulni. De merre fusson ? Mindegy az, mert hiszen kínt és szenvedést keresett csak, az pedig bokrosan burjánzik minden élet után, mint a gyom. Ki elől fusson ? E kérdés hangzott föl belsejében,amintha a visszhang barlangjába kiáltotta volna be. És a felelet nem váratott magára: — A ki elől menekülni akarsz, te magad vagy. Saját éned a te ellenséged s akármely pusztában temeted is el magadat, követni fog az nyomon, s ezerszer könnyebb lenne elszaladnod tulajdon árnyékodtól, mint ettől. Tehetetlenségének teljes tudatára jutott, s az utóbbi órák nagy izgalmai után most a teljes kétségbeesésnek lön áldozatává. Bágyadtan, elcsüggedve, önmagától, az élettől undorodva, leült egy kőre, s tökéletesen kiábrándulva kezdett gondolkozni az utolsó órákról és napokról. — Valamennyi bolond között, a kikkel valaha találkoztam, — igy gondolkozok magában, — én vittem legmesszebbre a botorságot s e mellett oly zűrzavart okoztam, a melyet, még ha bölcs lennék is, — a mi ép oly kevéssé lehetek valaha, mint a hogy teknősbéka vagy phönix nem lehetek, — soha se tudnék tisztába bozti. Hallottam egyszer egy remetétől, aki, mivel hogy írva áll, hogy temessük el halottjainkat s neki nem volt halottja, agyon ütött egy vándort, hogy eleget tehessen az irás szavának. Én úgy cselekedtem én, mint ez a bolond; mert csupán azért, hogy mást megmentsek a szenvedéstől s hogy idegen vétekért viselhessek büntetést, nyomorba taszítottam egy ártatlan asszonyt s magam tevem magamat bűnössé. Mihelyt fölvirrad, lemegyek az oázha s bevallók Agapitusnak és Petrusenak mindent, a mit tevék. Meg fognak büntetni s én magam is becsületesen segítségükre leszek nekik, nehogy elengedjenek valamit a rám kimérendő vezsklésből. Minél kevésbé kímélem magam magamat, annál inkább kimér majd az örök biró. Fölállt, körül nézett, hogy állnak a csillagok s látva, hogy a reggel nem lehet már meszsze, Sironához készült, aki most már nem volt előtte egyéb, mint egy szerencsétlen nő, ki iránt neki sokat kell jóvá tennie. Már-már megindult, midőn egyszerre hangos fájdalomkiáltás ütötte meg fülét, egész kö- szelről... Önkénytelenül lehajlott egy követ ragadna föl fegyverül s hallgatódzni kezdet. Ismert minden követ a forrás környékén s midőn a különös panaszhang másodszor is fölhangzott, azonnal fölismeré, hogy egy oly helyről jön az, a hol ő már többször pihent meg, mert ott egy óriási kőlap emelkedett a többi szirtek fölé, föltámasztva egy egész gránitoszlop által, úgy, hogy még dél időben is, mikor sehol nem volt egy arasztnyi árnyék, oltalmat talált ott az ember a nap heve ellen. Talán valamely megsérült állat menekült oda az eső ellen is menedéket nyújtó kőeresz alá. Paulus óvatosan indult meg arra felé. Ekkor a panaszhang még hangosabban és fájdalmasabban hallatszott. Nem lehet többé kétség benne: ember panaszhangja volt az. A remete hirtelen eldobá magától a követ, térdre ereszkedett s a kőlap alatti száraz talajon, a menedék legtávolibb zugában csakhamar ráakadt egy mozdulatlan emberi testre. — Talán valami pásztor, kit a villám talált, gondolá magában, megtapogatva kezével a szenvedőnek fürtös fejét s erőtlenül lecsüggő izmos karjait. Midőn aztán fölülteté a halkan nyöszörgő ember testét s lecsüggő fejét a saját széles mellére támasztó, finom olaj illatja üté meg szagló érzékét a leomló hajfürtökből. Paulust borzasztó sejtelem ragadta meg. — Polykarp ! — kiáltá, erősebben fonva át karjával a beteg ifjú derekát. Az ifjú a megszólitásra megmozdult s néhány szót dadogott halkan, érthetetlenül, de elég hangosan, elég érthetőleg Paulusnak, mert ez meghaltá, megérté abból, hogy borzasztó sejtelme nem csalta meg. Hangosan fölkiáltva ragadta meg az ifjú omlatag testét, karjára emelte s mint valami gyermeket, úgy vitte a forrás szélére, a hol letéve nemes terhét a nedves gyepre. Polykarp összerezzent s fölnyitotta szemét. Már hajnalodott, a könnyű fellegek a kelet láthatáron piros szegélyt kezdtek ölteni s a közelgő napvilág lassan-lassan letömte az éj árnyas leplét a tájról és tárgyakról. Az ifjú fölismerte az anachoretát, a ki reszkető kézzel kezdé mosogatni a koponyája hátsó részén tátongó sebet. Ekkor a Polykarp szeme fölragyogott s utolsó erejét összeszedvén, eltaszita magától ápolóját. Paulus azonban nem lépett hátra, sőt úgy fogadta áldozata lökését, mint valami köszöntést vagy kedves ajándékot s gondolá magában: — Oh bár csak tőr lenne a kezedben, hidd el, mozdulatlan tárnám elé keblemet. A művész sebe borzasztó nagy volt és mély; de sürü fürtéi között megaludt a vér s mint valami szilárd kötelék borult a tátongó nyílás fölé. Most a viz, melylyel Paulus a sebet mosni kezdé, uj vérzést okozott s Polykarp amaz erős lökés után, melylyel ellenségét magától eltaszitani megkisérté, ájultan roskadt ennek karjaiba. A fakó reggeli fény még fokozta a vérevesztett arcz sápadságát, mely megtört fényű szemekkel nyugodott a remete ölében. — Meg fog halni! — mormoga Paulus, s halálos aggodalommal, lélekzetét visszafojtva tekintett le a völgybe és föl a hegynek, ha hogy segítség érkezhetnék valahonnan. A hajnaloktól égve, fris, sugárzó, illatos légárban úszva meredt föl előtte a hegy fönséges tömege, melyen az Úr kőtáblába véste a választott népének s a föld minden népének szóló törvényeit, s úgy tetszett előtte, mintha Mózes óriási alakját látná a hegy legmagasabb ormán állam, s hallaná szájából haragos érezhangú erővel zengeni a parancsolatok legszigorubbikát: »Ne ölj!« (Folytatása következik.) ért, mely másfél pennybe kerül. A város kormányzója Arnolditb. igen félénk ember, ki semmi erélyes intézkedést nem mer tenni. Most a bolgárok már kezdik belátni, hogy az ő felszabadítóik alatt roszszabb sorsuk van, mint a török uralom alatt volt és az után kívánkoznak vissza. — Andrássy gróf nyilatkozatairól a »P. N.« két bécsi levelet közöl ellenzéki körökből. Ezek egyike többi közt ezt mondja: . . . »Egyébiránt elismerik, hogy Andrássy ezúttal újabb és bővebb felvilágosításokat adott, mint a delegatió decemberi zárt üléseiben és mint az osztrák delegatió tegnapi zárt ülésében. Nevezetesen tisztán formulázta az osztrák-magyar érdekkör sokképen variált jelentőségét, és bár ő részben a nyilvánosságot illetőleg különös discretiót kívánt, annyit mondhatok, hogy e kört úgy vonta meg, miszerint abban semmi oly érdek sem foglaltatik, melynek védelmét Magyarország nem követelné. De szűk a kör annyiban, hogy kimarad nem egy érdek, melyet sokan hazánk szempontjából megóvatni kivánnak.« A másikban ezeket olvassuk: »Magyarázatul ki kell emelni, és ezt tán bátran meg lehet tenni a discretió megsértése nélkül, hogy gróf Andrássy 10-diki fölvilágositásaiban 7 pontban foglalta össze a monarchia megóvandó érdekeit. Az ellenzéki tagok közt lehetnek, sőt vannak, a kik a monarchia érdekkörének e körülírását e két pontot elégségesnek nem tartják, mert ezeken kívül is látnak még megóvandó sarkalatos érdekeket. De nem lehet és nincs egy sem, aki e pontozatok bármelyikét a megóvandó érdekek közé maga ne sorolná és így a hitel, ha csakugyan az ott jelzett érdekek védelmére fordíttatnék, semmi esetre sem fordíttatnék olyasmire, amire az illetők meg nem szavazhatnak. Igaz, hogy valamint a hitel a miniszternek saját felelősségére volna megszavazandó, úgy megszavazás nélkül is igénybe vehetné az összeget a maga felelősségére, ha a jelzett érdekek tettleges védelmére teendő intézkedések azonnali szüksége állana be. De midőn épen ezen tekintetnél fogva érdemileg közöndössé válik, váljon a hitel ily alakban előre megszavaztatik-e vagy sem, a megszavazás mellett döntőnek tekinthető az, hogy a miniszternek csakugyan lehetnek a külhatalmakhoz való viszonyok alakítására vonatkozó politikai okai, hogy a megszavazást kívánja, okai, melyek magánál a hitelnyitás tényénél fontosabbá teszik a megszavazás, éspedig az egyhangú megszavazás tényét.« Andrássynak az osztrák delegáczió pénzügyi bizottságában tett nyilatkozatai közül pótlólag alég év kívül kénkkel közli 8» *JP rcmatiiilDinti^ ’ Kérdezték tőlem, hogy minő meglepetések volnának lehetségesek. Ilyen volna az, ha bizonyos nyilatkozatok következtében belső fölkelés által Bosznia és Herczegovina csatlakozása Szerbiához vagy Montenegróhoz gyorsan keresztülvitetnék. Vagy pedig, ami ugyan nem valószínű, a kongressus nem jönne létre. További indok a hitelkövetelésre az, hogy hadseregünk szervezetének előnyei illustriussá ne tétessenek. A katonai fellépés mostani módjánál a gyorsaság a fődolog. A hitelkövetelés még egy indoka , hogy nagyhatalmi tekintélyünket megóvjuk s biztosítsuk önelhatározási jogunkat, minden eshetőséggel szemben. Amit a kormány tesz, az a béke érdekében történik. A háború czéljából megindított actio: a mozgósítás volna; a békére irányzott actio pedig: a pénzügyi készenlétet, a lehetőség: választani a béke és a háború között. A hadseregre tett nagy költekezések az által kompensáltatnak, hogy minden szükségtelen mozgósítás elkerültetik. Az annexió soha sem volt czélja politikánknak, most sem az. Amíg Törökország birni képes e két tartományt, amíg kilátás van arra, hogy az ottani állapotokból nem fognak többé oly zavarok támadni, melyek hatását oly kellemetlenül kellett éreznünk eddig, a kormányok törekvése csak az lehet, hogy minden olyasmit kerüljön, ami területfoglalásra vezetne. De az államérdekekre nézve káros politikának tartanám, még ma kijelenteni akarni, hogy mi egy eszközt, melylyel a saját érdekeinknek megfelelőleg oldhatjuk meg a kérdést, minden körülmény között mellőzni fogunk. Ily nyilatkozat jutalom és felbátorítás volna azok számára, kik a kérdésnek más értelemben való megoldására törekednek. Ha elismerik egyfelől azt, hogy Bosznia és Herczegovina csatoltatása Szerbiához vagy Montenegróhoz ellenkezik érdekeinkkel, ha kitűnnék, hogy az autonómia tarthatatlan és keresztül nem vihető , ha kitűnnek, hogy a porta nem képes megtartani a két tartományt s azonban csend, rend és béke nem létesül: mi történjék azután? Más kilátás van arra, hogy a kongressus érdekeinknek megfelelőleg adja meg a kérdést, a kormány politikájának czélja: nem lehet az annexió. — Az olasz miniszterválságról írják a »N. Fr. Presso«-nek Rómából. Aki Olaszországban a cselekvő személyeket ismeri, tudja, hogy Cairoli pártja átlag északi és közép-olaszországiakból áll, tehát ezeknek kormányra léptével beáll az északnak a dél ellen már szükségessé vált reactiója. Ez emberek nem szűkölködnek erély és határozottság nélkül, s valamennyien szeplőtlen, becsületes és önzetlen emberek. Csak az az egy hibájuk van, hogy nincs gyakorlati tapasztalatuk és gyakorlati érzékek. A nemzet még nem látja ezt, s a tényeknek kell előtte bebizonyítani , hogy az erélyes rajongás nem kevésbé veszélyes a legfőbb helyen, mint az önzés és immoralitás, vagy a tudatlanság, jellemgyengeség és határozatlankodás. Valószínűleg rövid ideig fog tartani, hogy a Cairoli párt is lejárja magát, s akkor a királynak nem marad egyéb hátra, mint az alkotmány értelmében az ellenzék fejét bízni meg kabinetalakítással, s új választást rendelni el. — A commune Párisban lapot indított ily czím alatt: »Commune Affranchie, Journal du Travail.« A lap, melynek szerkesztője Paat Felix, élén Garibaldinak a következő levelét közli: »Kedves Pynt! A világdemokratia legnemesebb bajnokát bírja önben. A népek nagy családjának harczosa büszke vagyok önökhöz tartozni s szeretetemet a nagy párisi népnek szentelni, melyet képviselni nekünk van szerencsénk. Garibaldi.« A lap megjegyzi erre, oldalvágással Gambettára: »Egy republikánus lapnak többet ér ez, mint Viktor Emanuel kézszoritása.« A commune czime gyászkeretbe van foglalva, s igy lesz, mond a szerkesztő, »mig a község önálló s a munka szabad nem lesz, mig Páris több lesz, mint Pontoise, s a munkaadó több mint a munkás, a mig a község gyámság alatt, s a munkás bérben áll, a mig e kettős jog mártyrjai kegyelmet nem kaptak.« A lapnak természetesen minden közleménye a commune ügyeivel foglalkozik. A vörös könyvből. A konstantinápolyi konferenczia (jan. 15. 1877.) megállapodásai Bosnyákország, Herczegovina és Bolgárország iránt. E tartományok főkormányzóit az első öt évre, a hatalmak előleges jóváhagyása mellett, a porta nevezi ki. A tartományok szandzsákra oszlanak, melyekbe a muttesarifokat a válik ajánlatára meghatározott időtartamra a porta nevezi ki, ezek ismét feloszlanak 5000—10,000 lakossal biró kantonokra (nahié, nudirlik) szabadon a népesség által választott, s minden helyi érdeket érintő kérdésben illetékes kantonális hatósággal. A tartományi gyűlést a kerületi (kantonális) tanácsok négy évre választják. Ezek határozzák meg a tartomány budgetjét s választják meg a tartományi közigazgatási bizottságokat, melyekhez a Valiknak fordulniok kell minden oly esetben, mely túlhág a törvényes és szabályszerű rendelkezések egyszerű végrehajtásán, s melyekre nézve aztán jelentést tehetnek a portánál. Az adózási rendszer javíttatik, a tartományi gyűlések s a kerületi tanácsok feladata lesz az adók kivetése és beszedése, kivéve a vámokat, a posta és távirdai illetékeket, a dohány, a szeszjövedéket, s azok költségeit. Az adókibérlés rendszere megszüntettetik. Az adóhátralékok elengedtetnek. A tartományok budgete minden öt évben a jövedelmek átlaga szerint állapíttatik meg. Ennek egy része az államadósság fizetésére s a központi kormányzat szükségleteire fordíttatik, a többi a két tartományé marad. Az igazságügy a hatóságok nagyobb függetlenségének szellemében újjászerveztetik. A polgári és büntető törvényszékek bíráit a közgazgatási tanács beleegyezése mellett a váli nevezi ki, a felebbezési törvényszékek tagjait a válik ajánlatára a porta. Az üléseknél a nyilvánosság kötelező. A vallásfelekezetek speciális ügyeiben az egyházi hatóságok kizárólagos intézkedési joggal bírnak. Teljes vallásszabadság állapíttatik meg. A papságot, a vallási intézményeket, s a közoktatásügyet maguk a községek tartják fenn. Erőszakos áttéritések ellen biztosíték nyujtatik. A tartomány nyelve a törvényszékeknél s a közigazgatásban mint a törökkel egyenjogú használtaik. Szabadcsapatok alkalmazása föltétlenül tilos. Keresztyénekből és muzulmánokból, a népesség szerint való arányban, nemzetőrség és csendőrség szerveztetik, melynek altisztjeit a főkormányzó nevezi ki. Cserkeszek betelepítése tilos. A politikai okokból elitélt keresztyének számára teljes amnesztia biztosittatik. A bosnyákországi és herczegovinai munkások és bérlők állapota javíttatik. Állami földek megszerzése és a kiköltözöttek hazatelepítése könnyíttetik. Mind e rendelkezések életbeléptetésére három havi határidő köttetik ki, a hatalmak két ellenőrző bizottságot neveznek ki, hogy őrködjék e szabályzatok foganatosítása fölött, s hogy a helyi hatóságokat segítsék a közrendet és biztonságot illető különböző intézkedéseikben; ezek számára speciális utasítások dolgoztatnak ki. Az orosz kormány által Bosnyákországra és Herczegovinára nézve kidolgozott szerves szabályzat (reglement organique) így hangzik: I. Bosnyákország és Herczegovina kormányzóságok egyesittetnek s jövőre egy tartományt képeznek, melyet egy főkormányzó (vali) igazgat. II. A közigazgatási terület a kanton lesz (nahic, nadirlik.) A kantont egy négy évre választott főnök (maire) igazgatja, kit a kerületi (kantonális) tanács tagjaiból maga a tanács választ. Annok a népesség többsége szerint muzulmán lesz vagy keresztyén (óbita vagy katholikus.) A kerületi tanácsot a községek képviselői alkotják, kik négy évre valláskülönbség nélkül választatnak. Minthogy a keresztyének jelentékeny számbanvaló kiköltözése s a kedélyek izgatottsága a választások most való közvetlen foganatosítását nem engedik, a kerületi elöljárókat ideiglenesen a főkormányzó nevezi ki. Minden a kerületi érdekekre vonatkozó kérdést, amint azt az illetékességre nézve a felügyelő bizottság megállapítja, a kerületi tanács intéz el, a fensőbb hatóságok ellenőrzése mellett. A kerületi tanács havonkint egyszer ül össze. Tagjai közül kettő négy évre kijelöltetik s a főnök mellett tanácsos czimmel segédkedik. Nemzetközi bizottság fog foglalkozni azzal, hogy amennyire lehet, oly kombinácziót találjon, mely a kerületek számára a kisebbség képviseltetését biztosítsa. Amíg a kerületi tanácsok meg nem lesznek választhatók, teendőiket a főnökök és tanácsosaik teljesítik. Azon várak és városok, melyeknek 10.000-nél több lakosuk van, ugyanoly helyhatósági intézményekkel fognak bírni, mint a kerületek. III. Több kerület szandsákban egyesíttetik, melyet muttesarif vagy kaimakam kormányoz, aki keresztény vagy muzulmán lesz a lakosság többsége szerint, s a magas porta által a főkormányzó előterjesztésére négy évre neveztetik ki. Feladatuk az lesz, hogy a kerületi tanácsokban őrködjenek az ügyek