A Hon, 1878. május (16. évfolyam, 106-131. szám)

1878-05-16 / 119. szám

119. szám, XVI. évfolyam. Budapest, 1878 Csütörtök, május 16. Reggeli kiadás: Kiadó-h­­i­vatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési elíj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...............................................6 írt — kb. 6 hónapra................................. . . 12 » — » A­z esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1­1 — » A előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. XVI-dik évfolyamára. Előfi­zetési felhívás H­O­­nT A­ Hon, megjelen n­a­p­onkint kétszer.,) Előfizetési árak: Évnegyedre..................................... . frt Félévre...................................................12 » Egy hónapra ................................ 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeu­m - épület) küldendő. L. »Hon« szerk. a kiadóhivatala. t——a—ma Budapest, május 15 A múlt hét utolsó napjaiban volt ismét jó dolguk az optimistáknak. Suvalov gróf, londoni orosz követ Pétervárra utazott, hogy kormányánál közvetítse Anglia követeléseit. Suvalovot oly színben tüntették föl, mint ki­határozott ellensége az orosz-angol háború­nak s minden erejét arra használja föl, hogy a háború kitörését meggátolja; másfelöl, hogy az orosz udvarnál nagy befolyással bir s Így már maga a tény, hogy a pétervári kormány beleegyezett, miszerint Suvalov magára vál­lalja a missiót: a legalaposabb békereménye­ket keltheti. Egy pétervári orosz félhivatalos levelező még azt az állítást is koc­káztatá, hogy Suvalov pétervári útja 75 százalékkal emeli az angol javaslatok elfogadásának va­lószínűségét. Tehát rózsás kilátások a békére. Suvalov vasárnap este érkezett Pétervár­ra s a békés fordulat, melyet ezen új stá­diumtól vártak, nemcsak késik, de a legújabb tudósítások szerint a külpolitikai helyzet még harcziasabbra fordult. Berlinen át a­honnan a békés ver­siók világgá lőnek bocsátva — érkezett pé­tervári jelentések szerint azután való napon, hogy Suvalov Pétervárra érkezett, orosz ka­binettanács és katonai conferentia tartatott, melyekben igen kedvezőtlen fogadtatásban részesültek a Suvalov által meghozott angol propositiók. A trónörökös nagyherczeg a congressusra vonatkozó minden tárgyalás megszakítását sürgette és gyors sürgönyváltás állott be Pétervár és San­ Stefano között. Ez utóbbinak eredményét tudjuk már a Konstantinápolyból mai napon érkezett sür­gönyökből, melyek szerint az orosz kormány visszautasítá Todtleben visszavonulási ter­vezetét s nevezett főparancsnok utasítást ka­pott, hogy a tervezett visszavonulás helyett erősítse meg positióját San­ Stefanóban, a­mi­hez neki is kezdett. A­mi e tudósításoknak természetes kiegé­szítéséül szolgál, az, hogy Várna, Sumla és Batum orosz kézbe átadása iránt már rég fo­lyó tárgyalások is megszakíttattak, a­mi vi­szont mintegy ujjat mutat rá az angol politi­ka hajlíthatlanságára s egyúttal Layard be­folyásának ismét túlsúlyra vergődésére a szul­tán tanácsában. A­mi pedig mindezekre a koronát teszi föl, az, hogy Oroszországban már nagy buz­galommal gyűjtik a pénzt az angol tengeri kereskedelem ellen irányzott kalózhajóhad föl­­szerelésére. Az orosz trónörökös az egyik gyűjtő, az orosz hivatalos lap mondja, hogy e kalózflotta az »ellenség« meg­bénítására szükséges. Az utolsó döntő szót még nem mondták ugyan ki Pétervárott. Még lavíroznak, tem­pómérnak egy bizonyos, de mindenesetre csak rövid ideig, mert a legmérvadóbb orosz körökben is teljes egyhangúság uralkodik arra nézve, hogy a mostani állapot huzamos ideig már fenn nem tartható, mert teljesen enerválja Oroszországot pénzügyileg, gazda­ságilag, kereskedelmileg, de másfelől ép oly határozottan hangsúlyozzák illetékes orosz részről, hogy Oroszország nem engedheti kár­ba veszni győzelmeinek gyümölcsét. Angol részről viszont már nem elégednek meg azzal, hogy Oroszország a san­ stefanói szerződést teljes egészében a kongressus elé terjeszsze, hanem azt is kívánja Anglia, hogy Oroszor­szág előre és kategorikusan jelentse ki, mi­szerint aláveti magát a congressus által ho­zandó határozatainak. A­mit viszont Oroszor­szág azért nem akar elfogadni, mert abban nagymérvű megaláztatást lát. Hogy ezen ellentétekből hogy lehet máskép, mint csak háború által kibontakoz­ni, beláthatlan. Elég az hozzá, hogy az orosz kormány még nem határozott végleg. Egy­előre keresztül vitte W­a­­ u j­e­vs kit már al­­kanczellárnak emlegetnek, hogy e határozat­­hozatal elhalasztassék s Berlinnel tüzetes tárgyalások indíttassanak meg újra. Az alatt, mig Suvalov Pétervárott időzik, ismét külön ügynök, Adlerberg fog Berlinbe küldetni, hogy személyesen közölje a német csá­szárral a pétervári udvar nézeteit. Maga a német császár pedig csak a napokban mon­­dá az átutazó Suvalovnak, hogy „a legjobbat remélik ugyan, de el van készülve mindenre.« Ilyen »békés« auspiciumaink vannak. És ilyen körülmények között az osz­trák pénzügyi bizottság egy excellenz Giskra indítványára egyhangúlag mellőztetni határozza a 60 milliós hitelről szóló javasla­tot. Hogy egy osztrák parlamenti bizottság ilyen körülmények között, ilyen időben, ilyen határozatot hozhat, ennél valóban semmi sem illustrálhatja szomorúbban a par­lamenti viszonyokat a Lajthán túl. Nem sokat bánnók mi, ha akár a fejükön tánczolnának oda át, ha Magyarország nem volna olyan vi­szonyban Ausztriával, a minőben van. Egy ehhez hasonló eklátáns alkalomból meglehe­tős nyíltan mondok el nézeteinket némely osztrák szereplő férfiak politikai érettsége, államférfim belátása és jóhiszeműségéről. A bécsi sajtó rossz néven vette akkor tőlünk, íme egy új alkalom, mely megerősít akkor nyilvánított nézeteinkben. És még hagyján, ha más emberek és nem Giskrák visceni­­roznák az efféle kórállapotokat. Okunk van ugyan elég, nem nagy respektussal viseltetni az osztrák Parlamentarismus iránt, de akkora sülyedést még sem mernénk föltenni, hogy az osztrák képviselőház plénuma helyre ne üsse a csorbát, melyet Giskráék határozata a 60 milliós javaslat ügyében ütött az osztrák Par­lamentarismus tekintélyén.­­ A zágrábi hivatalos »Národne Novine« szerint a magyar országgyűlés horvát képviselői Kresztics Miklós zágrábi tartománygyűlé­­si elnök fölhívására folyó hó 11-én értekezletet tartot­tak, melyen elhatározták, hogy f. hó 17-én fölmennek Budapestre s részt vesznek a kiegyezési javaslatok tárgyalásain, s a kormányjavaslatokra szavaznak. — Suvalov gróf megérkezett ren­deltetési helyére , mint a »D. Tel.« bécsi tu­dósítója írja, az orosz czárral való értekezésétől függ most Európa sorsa. A czár dispositiójáról még nem lehet biztosat tudni, s ámbár a hírek azt mondják, hogy az orosz czár minden áron hajlandó a békére, mindazonáltal még semmi nem lett nyilván­való, a­miből ezt lehetne következtethetni. Az egyedüli kö­rülmény, melyet kedvező jelnek lehetne tekinteni, az, hogy Valujevet emlegetik Gortsakoviy utódául, kinek fölgyógyulásához már nincs remény, úgy hogy szükségesnek vélték helyetteséről gondos­kodni. Szó volt Suvalov grófról, Ignatiev Ibnok és Adelsberg grófról is, kiket a czár tanácskozásra meg is hitt, ezek azonban kölönböző okokból alkalmatla­noknak találtattak s most Valujev az egyedüli jelölt a kanczellári állásra. Valujev Suvalovval egy párt­hoz tartozik és a leghatározottabb ellen­sége a há­borúnak. Suvalov gróf az angol ellen­vetés­eknek egész sorozatát vitte magával, melyek az orosz követelések ellen tétettek; ezek alkudozásnak többé nem képezhetik tárgyát­; azokat egyszerűen el kell fogadnia Oroszországnak, hogy a béke fenntart­ható legyen. — A Rhodope hegység­beli felke­lők a következő kiáltványt intézték a görögökhöz. »Nekünk mindnyájunknak csak egy közös ellenségünk van a muszka, mely folyton hatalomra vágyik fölöttünk is meg akár hódítani. Hagyjunk fel a belvillongásokkal, és egyesüljünk, hogy száműzhessük az ellenséggel ez országból, mely egyedül a mienk. Philippopolisból gyakori összeütközések hírét köztik. A múlt héten Uskis és Aki Cselebiben véres csatározások folytak. Az oroszok erősítik Rasluk, Otludsik és Toshur községeket, melyek a Rhodope hegység kijáratainál Macedónia felé esnek. Egész Bolgárországban nagy az elégület­­lenség. A bolgárok egy benszülöttet akarnának ural­kodóul megválasztani, s kérik, hogy a nemzetgyűlés hivassék azonnal össze Tirnovába. A ideiglenes kor­mány majd egészen oroszokból áll, kik erőszakosko­dással akarják a rendet fentartani.­­ A főrendiház holnap kezdi a kiegye­zési törvényjavaslatok tárgyalását. A hármas bizott­ság azokat elfogadásra ajánlja, nevezetesen a vám- s kereskedelmi­­javaslatokat változatlanul, a bank lé­tesítéséről szólóhoz pedig az általunk már közlött módosításokon kívül még a következőket ajánlja: Az 53. czikk következőleg lenne szövegezendő: »Ha a választásnál absolut többség el nem éretett, a választott bíróság elnökét fölváltva egyszer a bécsi legfőbb törvényszék, s egyszer a budapesti m. király Curia mint legfőbb ítélőszék elnöke nevezi ki. Hogy a két legfőbb törvényszéki elnök közül ki gyakorolja először a választott bíróság elnökének kinevezése iránti jogot, a sors által döntendő el. A választott bí­róság a főtanács előzetes meghallgatása után átalá­­nos szótöbbséggel határoz ; szavazategyenlőség ese­tében azon nézet válik határozottá, melyhez az elnök­­ járult. A választott bíróság semmiféle perrendtartási­­ szabályokhoz nincs kötve, de tartozik mégis határo­zatainak indokait előadni. Az 55. czikk pedig következőleg változ­tatandó : »A bank az osztrák vagy a magyar pénzügyi kormányzat részéről beadott váltókat az alapszabá­lyok értelmében (60. czikk) leszámítolhat, de ehhez a főtanács határozata kívántatik. Ily esetben a főta­nács ülésében legalább 9 tag jelenléte szükséges és a jelenlevők két­harmadának a leszámítolás mellett kell szavazni. Ezenkívül a bank az államkormány stb.­ A határidőre vonatkozólag azt javasolja a bi­zottság, hogy annak meghatározása egyelőre függő­­ben hagyassék. A vámtarifára vonatkozó, a bizottság ál­tal javasolt módosítások szövege általunk már kö­­zöltetett.­­ Miután nincs kilátás, hogy akár a kiegye­zési javaslatok, akár a költségvetés még e hónapban az országgyűlés mindkét háza által le fognak tárgyaltathatni, a kormány a képviselőház egyik közelebbi, valószínűleg már holnapi ülésében, törvényjavaslatot terjeszt be a kiegyezési proviso­­riumnak egy hónapra való meghosszabbításáról és egy törvényjavaslatot az indemnitásnak javas­­ára, illetőleg a költségvetés kihirdetéséig való kiterjesz­téséről. Mivel nem várható, hogy a 22. 23-án össze­ülő delegácziók még május végéig befejezik tárgya­lásaikat, — a közös költségvetés június végéig meg lévén szavazva, — azt kívánja a kormány, hogy a fent jelzett két törvényjavaslat még a delegácziók össze­­ülése előtt az országgyűlés által letárgy­altass­ék, a delegácziók azután valószínűleg pünkösd ünnepekig fognak együtt maradni. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében először az apahhida-szászrégeni államút kiépítésének ügyét vette tárgyalás alá. A közleke­dési miniszter a bizottság elé terjesztett jelentésében az útvonal még hátralevő 7 mfdnyi részét — az érdekelt vidék közmunkájának igénybe vételével — 300.000 frt költséggel kiépíttetni s az építést hét évre feloszlatni tervezi, ezúttal azonban csak 50.000 frtnak megszavazását kéri az útvonal azon — 21 /8 mfdnyi — részének teljes kiépítésére, melynek alap­munkái már elkészültek s az ahhoz szükséges kavics­anyag is készen áll. A bizottság rövid vita után a miniszternek e javaslatát elfogadta. Ezután hitelesíti a bizottság a quóta-törvény­­javaslat iránti jelentését, mely alkalommal a törvény­­javaslat 2. §-ában e kifejezés : »az 1867. XII. t. ez. 64. §-ánál fogva közös bevételnek kijelentett vámjö­vedék,« — a szerkezet világosabbá tétele czéljából ekkér állapíttatott meg : az 1867. XII. t. ez. 64-ik §-nál fogva a vám- és kereskedelmi szerző­dés tartama alatt közös bevételnek kijelentett vámjövedék.­ Tárgyalás alá vétetett ezután a Szamos fo­lyó szabályozásának — a bizottság egyik közelebbi ülésében már megvitatott ügye. A közlekedési miniszter előterjesztése a még szükséges átmetszések sikeresítésének költségeit 750.000 frtra teszi, a­melyből a jelen év folytán lé­tesítendő munkálatokra, illetőleg a czégény-matócsi átmetszés kiépítésének folytatására 60.000 frt hoza­­tik javaslatba. Molnár előadó a 60.000 ft megszavazását jav­a­solja,annak kimondása mellett, hogy a matócsi átmet­szésnek se felső, se alsó része meg nem nyittatik ad­dig, mig az egész teljesen el nem készül, s az átmet­szés két oldalon kellő védparttal ellátva nem lesz. Az indítványozó Péchy Jenő kéri annak kimondását is, hogy a szóban forgó átmetszés addig nem nyittatik meg, míg a Tisza torkolatához köze­lebb fekvő apróbb átmetszések is el nem készülnek. Lukács kérdi, vajon a 60.000 frij megsza­­vazása szükségessé teendi-e az egész 750.000 forint további megszavazását is. P­é­c­h­y miniszter válaszolja, hogy az elke­rülhetetlenül szükséges átmetszési munkálatok a Szamosnál mintegy 150.000 írtba kerülnek s e költ­ségnek három évre felosztását tervezi. S­i­m­o­n­y­i Ernő nem járulhat ahhoz, hogy egyes vidékek s magánosok jövedelmének fokozása érdekében az egész ország megterheltessék. Móricz a 60.000 írtnak megszavazását az állam érdekében is szükségesnek tartja, mert a be­fektetett összegnél sokkal nagyobb összeg elengedé­sétől kíméli meg magát. Horváth L. megjegyzi, hogy a Szamos ha- t jórható folyónak van elismerve s igy a szabályozás­i kötelezettsége az országot is terheli. Szóló minden további kötelezettség nélkül megszavazza a 60.000 forintot. Kerkapoly azt tartja, hogy az állam köte­lezettségének inkább megfelel az, ha nem szétdara­bolt munkát teljesít hason időre fölosztott erővel, mely a veszedelmet nem szünteti meg, csak más vi­dékre hárítja, hanem annak idején nagyobb erő föl­­használásával létesíti az egész szabályozást. Wahrmann is abban látja az állam fölada­tának helyes megoldását, ha erejét egy helyre össz­pontosítja, s a szerint jár el. Ez évre a fölhasznál­ható erő a Tiszára van megszavazva s ha mindenütt egyszerre hozzá­kezdünk a munkához, az eredmény az lesz, hogy egész munka sehol sem készül el. A bizottság többsége a 60,000 frt megszavazá­sát mellőzendőnek határozta. Bécs, május 15-kén. (Saját levelezőnktől.) Hogy a német császár szerencsés megmenekülé­se mellett eltörpül a nap minden más eseménye,arról a távirati rovat eléggé tanúskodik. Utazhat most Su­valov, toasztozhat a walesi lg, mozgósíthat Ausztria s történhetnek tuc­at számra hasonló váratlan és hi­­hetlen események; a világ közepe most Berlinben van; oda fordul minden szem s Európa bizonytalan állapota és az, hogy milliók, sőt egész államok és nemzetek vagyona, vére, tétele egy pillanat koc­ká­­ján forog — másodrendű érdekké vált, legalább né­hány napra — egy császár veszélye s annak követ­kezményei miatt. Bizonyára nem tudok képzelni tisz­tességes embert, a­ki e gyalázatos merénylet meg­hiúsulásán őszintén ne örvendene, de hogy az embe­riségi szempontból föltétlenül örvendetes tényt Németországon kívül is számtalan vezérczikk tár­gyalja, fejtegeti s részben ünnepli, újabb jele annak, hogy a német császár egyéni jelentősége politi­kailag is sokkal fontosb az európai helyzet legköze­lebbi alakulását illetőleg, mint a­hogy átalánosan vélik. Épen azért tartom érdemesnek följegyezni a­­ kósza hírt, hogy az e­l­s­ő »gratuláczió« állítólag a bécsi, a második a pétervári udvartól röpült és ér­kezett legyen Berlinbe, s hogy a közvetlen válasz on­nan a meleg köszönet egyéb konvenczionális részle­tei mellett azt is hangsúlyozta legyen, hogy az isteni gondviselés a világbéke egyik legfőbb zálogát és paj­zsát, a Drei-Kaiser-Bundot ez esetben és ily várat­lan formában is megoltalmazta, — rendeltetése tel­jes betölthetésére. Mikép fog ez esni ? ma még konjectúrákhoz sincs elég hiteles anyag forgalomban. Hogy Suvalo­vot békegalambul a német befolyás röpítette vi­lággá, azon senki sem kételkedik, s hogy ez olajágas kéjutazás legközelebbi eredménye a kongressus lesz: igen sokan hiszik; de hogy e vékony és ingatag sugárfényre is árnyékot vet az osztrák készülődés legújabb stádiuma, csak azok tagadhatják, kik elég lelkiismeretlenek voltak Andrássy politikáját és ma­gatartását elejétől merő színlelésnek és komédiának festeni tisztességesebb és hazafiasb ellenzékre méltó közönségünk elé. Igaz, hogy a 60 milliós hitelt, mi­után a delegácziók megszavazták, a törvényhozás elé nem terjeszteni kirívó logikátlanság lett, s Andrássyt igazán a mókázás gyanújába keverhette volna, de szint oly igaz, hogy e logikai kényszerűségnek más appendixei is voltak és vannak, a­mik ez előterjesz­tést szükségessé és múlhatlanná avatták és fokozták. Sokszor kiemeltem, hogy a muszka-török hábo­rú földrajzi eredményei közt első helyen az Új- Bulgária terjedelme és határai képeznek Londonban s még inkább Bécsben »nehézséget.« Valószinű, hogy ez a nehézség a kongreszuson már most nem fog egyik irányban is »belli casus«-sá fajulni. De ezzel a mi ér­dekeink hosszúsora még nincs megóva vagy ér­vényesítve, s az Andrássy államférfim diadala és — határozottan merem állítani: speciális magyar hazafi érdeme teljes csak akkor lesz, ha a többi, nevezetesen az a sokat csépelt, nyúzott, firtatott bosnyák kérdés is az ő értelmében és óhaja szerint fog megoldatni. Akármilyen lesz is Bulgária jövő­képe a tenger felé, egyet emberi erő nem tudhat megmásilni, azt, hogy Szerbiára nézve e terület ezentúl barátságos szomszéddá, sorosz protectió ál­tal fedezett noli me tangere legyen. A szerb actiónak, mely eddig Ausztria-Magyarországra való köteles és­­ keserves tekintetből mindig ez oldalon hara­­pott a török birodalom beteg testébe, mostantól ter­mészetes hasisa tehát és végczélja, Bosznia fog lenni, s igy Andrássy nagy missiót s mint magyar ember is szent kötelességet teljesit, ha e végzetes jö­vőjű területen oly állapotokat iparkodik létrehozni, melyek a szerb beavatkozást először kizárják, má­sodszor ha ez a régi hagyományos szerb tempóban ismétlődnék, az Andrássy adta szervezetnél fogva e tartomány saját ereje által elhárít­­tassék vagy visszautasíttassék az. Ily czélra akár az erdélyi határokon, akár más ponton a szükséghez képest, ha mindjárt némi költséggel — megfelelő intézkedéseket létesitni joga is van, köteles is, s magyar embernek, a­kit az isten parányi józan észszel áldott meg, ily politika elé akadályokat gör­díteni, még a miniszteri tárcza reményében sem szabad. Hogy ezentúl minden ellene emelt vád: ráfo­­gás, ferdítés és hazugság, fényesen kimutatva és be­bizonyítva látom egy röpiratban, mely Lipcsé­ben jelent meg s melyhez tegnap véletlenül jutot­tam egy ismerősöm szívességéből. Czime: Das Verdict der Thatrachen. Studie über die Orientpolitik des Grafen Andrássy. Von einem Österreicher. Ki irta? nem tudom. Csak fülbegygyel hallottam, hogy állító­lag előkelő férfiú és kitűnő publ­icista tollából folyt E röpirat, mely a durazzói egyházi zavarokon kezdve Kft A „HON“ TÁRCZÁJA.___ A párisi küzkiállitás­ból. (A »Hon« eredeti levele.) III. A magyar kiállítás művészeti osztályából. P­ár is, május 13. A kiállításról jövök haza. Megakarván kezdeni a tudósítást a magyar osztályról, bejártam először szépművészeti részét. Bejártam!­ Midőn azt mondom, hogy bejártam, tulajdonkép azt kívánom mondani, hogy beácsorogtam. A magyar szépművészeteknek szánt terem egy pic­i szoba, hosszas, keskeny, úgy hogy az ember be­­léptekor mindjárt falba üti az orrát. És milyen kiállítás! Rettentő ítéletet fogok tartani ezen a papiro­son. Nem bánom, ha otthon kinevetnek is érte. Eh mit! Ki kell mondani habozás nélkül! Ezen a kiállításon Magyarország szépművészete nincs kép­viselve. Ez a magyar reményteljes művészfiatalság első szárnyrebbentéseiről tanúskodó egy érdekes, de fölötte alacsonyértékű kollekczió, melyben mintegy támaszul a sok dülledező tárlatnak és a tömérdek romba hullani készülő festett architecturának itt-ott egy jobbhangzású név állíttatott fel, mint .... no de nem is nevezem meg őket. Hol van Ligeti ? Hol van Lotz ? Hol van Szé­kely ? Hol van Madarász ? És mindenek fölött és mindenek előtt Ligeti! Ligeti! Hol hagyták Ligetit? Nem maradt Ligetinek egy lélekzetvételnyije sem az ő gyönyörű aranyos levegőjéből, egy hulláma sem az ő száz zománcz fényében csillogó tengersíkjai­­ból, egy porladozó köve sem az ő komoly és méla várromjaiból, egy zöld cserfaága, egy borongó jellege, egy égő napsugara sem a szegény magyar expositió számára ? És Lotz? Nem talált többé ecsete hegyén egy legszerényebb kis jelenetet sem a magyar nemzet va­­donillatú legendáiból, melyet megmutathatott volna a nézni és ismerni kívánó Európának ? És Madarász ? Elfelejtette, hogy palettája itt Párisban népesedett meg ama nép­színárnyalatokkal, melyek miatt mindenki dicséri ? Elfelejtette, hogy első aranyérmét a vendéglátó franczia nemzet adta neki, és hogy Francziaországban még mindig sok ba­rátja van, kik szívesen emlékeznek meg róla (a Thi­erry család!) és örömmel látták volna az egykori kék bársony attilás hetyke magyar festő művét a Champs­­de Mars palotájában. És Jankó? A »Borsszem Jankó«-nak, az »Üs­­tökös«-nek és bárkinek széles e világon, csak a ma­gyar nemzet jó hírnevének nem. Az angol »Punch«, a »Graphic«, az »Illustrated London­ News« rajzolói mind kiállították legszebb eredeti rajzaikat, a­melyek után metszett képeiket egész Európa régen ismeri, és — valóságos »succés fou« a jutalomnak a kö­zönség részéről. Hallgassák meg, uraim, a következő névjegy­zéket, — a hivatalos catalogusból írom ki szóról-szó­ra, — és értsék meg sipánkodásomat. »Hon­gr­ie. Palais du Champ de Mars (galerie des Beaux-Arts.) Classe 1. Peinture d l’huile. (Olajfestmények.) Ábrányi, Adler, Aggházy, Brodszky, Bruck, Csilagi, Ebner, Greguss, Gross, Irinyi, Ihrig, Lö­­sebinger, Mednyánszky, Molnár, Munkácsy, Nemes, Orlay, Pichler, Pál, Paczka, Szamossy, Than, Töl­­gyessy, Valentiny, Vastagh, Weber, Zichy. (Huszon­heten vannak az urak és összesen a 234-ik és 235-ik lapot foglalják el a 332 lapos catalogusban. De jö­­rünk tovább.)« »Classe 2. Peintures diverses et dessins« (Különféle festmények és rajzok). Kettecskén pompáznak a megjelentek. »Teszi és Laubner«. »Classe 3. Sculptures et gravures sur médailles (Szobrok és vésett érmek.) Dunaiszky, a boldogult Izsó, Julier és Vay.« Végre még 24 építész és 4 vésnök és kőnyo­mat-készítő. Mi ez? Strike ? Közöny ? Vagy összeesküvés a jobbak részéről a legfőbb jó, a haza becsültetése ellen? Vagy nem tudják Magyarországon, hogy van­nak esetek, melyekben minden mellékes érdeknek el kell némulnia, melyekben a közöny megbocsáthat­­lan, a vonakodás halálos vétek ? Vagy valóban ráférne Magyarország művészetének tíz évi p­r­o­d­uk­czi­ó­j­a a hivatalos catalogue ezen nyomorult négy lapjára ? valóban bele volna zárható Magyarország szépérzéke egy négy éles kabinetlibe ? Svédország és Norvégia 11 lapot, Helvétia 11 lapot foglal el a jegyzékb­en! Magyarország meg­elégedik négygyel. A mennyiség azonban hagyján. Hiszen ilyen dolgokban az érdem non numeratur sed ponderatur. ■ De a minőség!! Vagy nem mernek kilépni a büszke művész urak az európai verseny terére ? De hát akkor zár­juk be a bódét, vágjuk földhöz a büszkén csillogó cze­­get, valljuk be a nagy pipát és a kevés dohányt és adjuk bérbe egy 27 krajczáros nagykereskedőnek a sugárúti pompás kőpalotát! Mint a szemefényét úgy érzi, félti Magyaror­szág az ő kicsiny művészetét. Véres könyeket sir, midőn egy-egy nagytehetségű fia a nagy közönség, fájdalom­ igen is érezhető közönye miatt kénytelen oda hagyni hazáját és más népeknek ajánlgatni ké­pességét; a honmaradókat mint a jó anya biztatja és módjához képest támogatja; műiskolát teremt, a képes fiatalokat ösztöndijjaza, a szegény szülő, ki minden ínsége daczára kedvencz­ gyermekét tisz­tességesen járatja! És midőn egyszer ezen gyermek­nek elismerés és szeretetet kellene tanúsítani, kötele­sségét felejti. Eh ! Bildner ohne Gnaden! — Egy magyar szójáték sem fér rájuk!... Elfojtom mérgemet. Könyörögni akarok. Uraim ! Nagyra becsült művész uraim! Talán még nem késő. Talán még lehetne segí­teni a dolgon. Majd ledobjuk a falakról a sok fényes keretű értéktelen vászondarabokat, és helyükbe füg­gesztjük az önök szép műveit. Ligeti úr! Lotz úr! Székely úr! Könyörüljenek a magyar művészet jó hírnevén. Küldjenek egy-két szép képet! De sietve. Nem lesznek egészen rossz társaságban! Van több olyan mű is a kiállításban, mely jól megállhatja helyét. — Litzenmayer és Böhm urak! Hiszen önök még nem német tanárok. Nem kell tekintettel lenniük a positiójukra. — Pálik! Egy birkát! Vagy legalább egy bárány­kát! Hiszen annak a kasza-kapa kerülő futó betyárnak is kiadnak szükség idején könyörületből egy bu­rgét a mi jó Ma­gyarországunkban. És a magyar kiállítás számára nem volna önnek egy kocza ika ? Allons, Messieurs! Un bon mouvement! Ne engedjék, hogy szegényebbeknek, és tehetet­lenebbeknek tűnjünk föl a világ szeme előtt, mint a­milyenek valóban vagyunk! Lám, az osztrákok kevés jó képeikkel milyen dicsőséget aratnak. Segítsenek minket 30 perc­enttel annyira! Hiszen könnyen lehet megtenni a megteen­dőket. Hiszen senki sem hiszi el, hogy önök nem képe­sek versenyezni a többiekkel. Hiszen senki sem hiheti el, hogy önök tíz esz­tendő óta semmit sem teremtettek. Egy telegrammot a királyi biztoshoz, és aztán a ládákat a vasútra! De sietve! Várva várunk. És — Bonne chance! Keszler József*

Next