A Hon, 1878. december (16. évfolyam, 292-317. szám)
1878-12-08 / 299. szám
299. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás Budapest, 1878. Vasárnap, decz 8. Klarks-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszirti, Előftzetési ,111. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................... 2 árt. 8 hónapra................................ 6 » 8 hónapra ........... 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint..................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor s hó első napjától számíkozik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési Iroda , Barátok tere, Athenaeum-epiket. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere. Athenaeum-épület.) küldendők. Budapest, deczember 7. Az ország háziból. (A kormány beköszöntője). A Tisza-kormány beköszöntött. Fogadtatása jellemzi a helyzetet. A többség megéljenezte önfeláldozását, az ellenzék, ezt ignorálva, sőt ambitiónak tulajdonítva, keményen támadta. De nem kompaktul, sőt olyannyira megoszolva, hogy Irányi elvi álláspontját Helfy szükségesnek tartá kiegészítni, hogy a »háborút« megszenje a kormánynak. Eötvös Károly pedig, mint a szélsőbal Deák-párti eleme, tarta szükségesnek izgatásái igazolni. De ha a kompakt szélbalt is hárman képviselék, mennyire különböző érzelmeknek adhatott kifejezést Szilágyi Dezső, az egyesült ellenzék e hétre vagy talán csak ez alkalomra kijelölt vezére, midőn támadott az eltérő nézetekkel biró többség »kétes« felirata és magatartása ellen, egy oly párt nevében, mely három ellenzéki forrásból és egy kormánypárti dissidentiából vévén eredetét, a belpolitikában elveit egymásnak kölcsönösen feláldozta, a külpolitikában pedig, egy árva szóval sem mondja meg, hogy mit akar, sőt még csak Bosznia okkupácziójára nézve sem tud egyebet ígérni, mint hogy iparkodni fog ezt feleslegessé tevő rendszabályokat létesítni ott. De azért keményen támadta meg Tiszát és Andrássyt Szilágyi ma is, mert ezek azt mondják, hogy ez okkupáczióval felhagyni addig nem lehet, míg érdekeinket biztosító állapotok ott nem teremtetnek. Így tehát az ellenzék csak abban tér el a kormánytól, hogy ez még a költségek megtérítését és a porta valódi uralkodtatási képességének bekövetkezését is be akarja várni, vagyis Szilágyiék, miután praecisebben a Boszniából kivonulást meg nem határoznák, csak abban térnek el a kormánytól, hogy készek feláldozni az okkupáczióra költött pénzt és fölhagyni azzal még akkor is, ha ama tartományokban anarchia, esetleg Szerbia vagy Oroszország üti föl fejét , mert ha ezt nem akarják, akkor idő előtti kivonulásukat, újabb véres és költséges visszamenés fogná követni, ha a kormányok által kitűzött föltételek bekövetkezése előtt hagyják ott e tartományokat. Az így alakult és ily politikával bíró párt mai »napos« vezére följoositva érzi magát a többség ellen támadni , ráfogva erre, hogy egyebet beszélt feliratban, mint amire a kormány vállalkozott. Tisza világosan felelt. Ő nem üres töprengésnek nézte a többség feliratát, és az abban kifejezett pénzügyi, politikai aggodalmakat, melyek az okkupáczióval kapcsolatban állnak, osztja ; de, hogy azokat eloszlassa, be kell bizonyítnia kész javaslattal : mikép fog Bosznia pénzügyi terhe minket érinteni, e mellett, mikép fog pénzügyi kibontakozásunk eszközöltetni ; és ha a két tartomány adminisztrácziója, vagy — évek múlva — esetleg annexiója a törvényhozások elé kerül (mert, hogy oda tartozik, azt a kormány nyíltan hirdeti) akkor lesz helyén megítélni, mennyiben voltak alaposak, vagy lőnek eloszlatva a felirat aggodalmai ; addig a párttól és kormánytól a bonafidesz is megtagadni : ellenzéki fogás, semmi más. És ha a többség látja ezt, ha észleli, hogy az ellenzék elemei még e kérdésben is oly kevés garantiát nyújtanak ; ha látja hogy még a »pártonkívüli párt« nevében is külön álláspontot jelez Hoffmann, melyben úgy tiltakozik az »egyéni ambícziók« és a »fakciózus ellenzékeskedés« ellen, mintha a közvetlenül előtte szólott Szilágyi Dezsőre czélzott volna, kinek megígért »mérséklete« ma is : »kétértelműséget«, vetett a többség szemére, »kikerülhetlen romlást« hirdetett, — ha látja a többség, hogy a szélbali Helly már nem oppositiót, de »háborút« helyez kilátásra, a kormány ellenében, akkor bizonyára érezni fogja, hogy önmagával meghasonlania, nem aktuális aggodalmak és nézeteltérések miatt, igen nagy hiba lenne, önmaga és az ország iránt. Nem mondjuk mi (mert ámitni senkit sem akarunk), hogy a többség a kormányt feltétlen bizalmával akár a conferentián, akár ma lelkesen megajándékozta; látszik annak magatartásán is az aggodalmak és a helyzet nyomása, zavaró hatása, de bizonyára ezt az ellenzék a maga számára ki nem zsákmányolhatja. Nem neki ad ez igazat, de a helyzet nehézségeit fejezi ki és meg vagyunk győződve, ennek javítását a legkevésbé fogják előmozdítani azok, kik akár aggodalomból, akár bármely más okból, a többség felbontásához fognak, vagy előmozdítják ahelyett, hogy annak kebelében tennék lehetővé a kibontakozást és consolidatiót; az erők szétforgácsolásával csak a közügynek ártanak, mert nézeteiknek semmiféle más kombináczió nagyobb mértékben és biztosabban érvényt nem szerezhet. Azt pedig egyenesen sajnáljuk, hogy ha kilépni szándékoztak azon tisztes egyének, kiknek kilépése ma a kormánypártnak bejelentetett, miért vártak ezzel mára, mikor azon kormány mutatta be magát, melynek elnöke — alakulás előtt —kérte fel mindenki őszinte kifogását vagy támogatását, és a kivel szemben akkor hallgattak, mikor magát az alakítás és támogatás iránt tájékozni akarta . . . A kormány megvan, daczol a nehéz helyzettel, ám feleljen meg a pártkövetelményeknek is, és kövessen el mindent, hogy ne akadálya, hanem eszköze legyen egyfelől a párt consolidatiójának , másfelől a kibontakozásnak. E hazafias szándéknak ma meleg szavakban adott kifejezést Tisza: minden hazafira appellált, feleljen meg mindenki úgy kötelességének, mint ő — és a kibontakozás biztosítva lesz! — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 8-án vasárnap d. u. 3 órakor értekezletet tart. — A kormány 3 havi indemnitást fog 1879-re kérni. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot gr. Szapáry pénzügyminiszter hétfőn fogja a képviselőháznak beterjeszteni. Az országgyűlési szabadelvűpárt ma d. u. 6 órakor tartott értekezletét Szontagh Pál elnök meg nyilván előadja, hogy a Zichy Mihály-féle metszetekből 15 példány küldetett be, s ebből aláírás útján 8 példány már vevőre talált, egyszersmind melegen ajánlja az értekezlet tagjainak, hogy a hátralevő 7 példány megvételére vállalkozzanak ; a felirattal ellátott példányok darabjának ára 9 frt 50 kr. Ezután bejelenti, hogy a pártból újabban kiléptek : Fröhlich Gusztáv, Horváth Boldizsár, Horváth Lajos, Hodossy Imre, Péchy Manó gr. és Wahrman Mór. Tudomásul szolgál. Utána Tisza Kálmán miniszterelnök emel szót, s a képviselőház közelebbi teendőiről emlékezvén meg, mindenekelőtt a pénzügyi- és véderő bizottságok kiegészítésének szükségét emeli ki, miután e két bizottság az, melynek a ház elé közelebbről benyújtandó nagyfontosságú törvényjavaslatok tárgyalásával foglalkoznia kell. A bizottságok kiegészítése és a benyújtandó törvényjavaslatoknak odautasítása után a képviselőhöz tárgyalásait egy időre felfüggesztvén, a bizottságok működése alatt a ház csak üzenetek átvételére s esetleg törvényjavaslatok benyújtása végett tartana üléseket. Végül az újon alakult kormány részére kikéri a párt támogatását. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter maga részére szintén kikéri a párt támogatását, s főbb vonásaiban előadja azon irányt, melyet a pénzügyek vezetésében követni szándékozik, s melyet közelebbről a képviselőházban is kifejtene. Az értekezlet úgy a miniszterelnök, mint a pénzügyminiszter előadását helyesléssel s éljenzéssel fogadván, házi ügyekre tért át; név szerint elnök bejelenti, hogy a párt kijelölő bizottságában az újabb kilépések következtében hiány támadt, mely betöltendő. Mint legtöbb szavazatot nyert tag sor szerint Szitányi Bernát lép be a bizottságba, a többi 3 tag helyébe pedig a hónap délután 6 órakor tartandó értekezlet fog választani. Ezzel a tanácskozás véget ért. — Új vörös könyvet, vagy jobban mondva egy 17 lapra terjedő füzetkét kaptunk, mely a rhodopei bizottság működéséről szól. Van benne összesen 12 db. okmány. Az 187. Andrássy jelzi Zichynek, hogy a kongresszus a Rhodope bizottságot kiküldte. A 2. sz. Zichy jelenti A.-nak, hogy a hatalmak központi képviselői a Rho biz. számára közös instructióban állapodtak meg és ezt mellékli is. A 3. sz. a bizottság első ülésének jegyzőkönyve, mely ülésen elhatározták, hogy informáczióért elsősorban Dondukow K.hghez fordulnak. A 4. sz. a biz. 2-ik ülésének jegyzőkönyve, hol elhatároztatott, hogy a tengerpartvidékre megy a bizottság a menekültekkel közvetlenül érintkezni. Az 5 sz. a 3-ik ülés jegyzőkönyve. Ez már Lagosban tartatik. Ehhez van mellékelve a Dondukownál tett látogatás resuméeja (igen érdekes.) A 6. sz. Zichy jelenti A.-nak, hogy a menekültek repatriálása az oroszoknál ellenszegülésbe ütközik. E tény bizonyságául Raab ezredes jelentése mellékeltetik, mely Dondukov eljárását és több orosz kegyetlenséget jellemez. A 7. sz. Raab ezredes jelentése Zichyhez, mely ismét orosz kegyetlenségeket konstatál s egyszersmind jelenti, hogy a bizottság keblében emiatt egyenetlenség van. A 8. sz. Zichy jelenti A.-nak, hogy a Rhod. bizottság orosz tagja tiltakozik az ellen, hogy a menekültek vallomásai jegyzőkönyvbe fölvétessenek. A bizottság együttes működését és czélját ez veszélyezteti. A humanitárius czél érdekében a konfliktust lehetőleg kerülni kellene s ehhez képest utasította Raabot, hogy a humanitárius czélt első sorban tartsa szem előtt. A 9. sz. And. jóváhagyja ez utasítást. A 10. sz. Raab jelenti Zichynek, hogy roppant nehézségekkel kell küzdenie, csakhogy a bizottságot együtt tarthassa s hangsúlyozza, hogy az oroszoknak nincs igazuk. A 11. sz. Zichy jelenti Andrássynak, hogy Raab megbetegedett s nem vehet részt a további tárgyalásokban. A 12. sz. Zichy jelentése Andrássyhoz. Reassumálja a bizottság történetét és konstatálja eredménytelen eloszlását. Sem kollektiv, sem többségi határozat nem létesült. A franczia, olasz, angol biztosok, bár azonos, de nem együttes jelentésben állapodtak meg. Ezért a további kollektív lépésekhez hiányzik az alap. Zichy melegen kiemeli Raab érdemeit s becsatolja ennek zárjelentését, melyből határozottan kitetszik, hogy főkép az oroszok rosszakaratán múlik a menekültek visszatelepítése. — Dondukov-Korzakov herczeg a bolgár előkelők közt a következő, a fejedelem-választásra vonatkozó kérdéseket intéztette : 1. Mely személyek képezzék a választóbizottságot ? 2. Mily vallásfelekezetű legyen a fejedelem ? 3. Ha esetleg más vallásfelekezethez tartozik, áttérjen-e a görög-keleti hitre ? 4. Kell-e, hogy utódjait a görög-keleti hitben nevelje? 5. Csak a férfi utódok által legyen-e, a trón örökölhető? 6. Mi történjék a fejedelem-választás, illetőleg az esetben, ha a fejedelem trónkövető nélkül hal meg? 7. Mily korban nagykorú a fejedelem ? 8. Korlátolt vagy korlátlan legyen-e a fejedelmi hatalom ? 9. Milyen legyen a népképviselet, ha a hatalom korlátolt? 10. Csak egy kamara alakíttassák-e vagy egy »nagy skupstina« is? 11. Csak választott vagy a fejedelem által kinevezett tagokból is fog-e állni a kamara? 12. Mily jogok legyenek a kamarának fentartva ? 13. Hány tagból álljon a kabinet s milyen legyen működésének köre ? 14. Mikép legyen a kabinet szervezve? 15. Alakit♦assék-e szenátus is s ezt csak a fejedelem nevezze-e ki vagy pedig népképviselők bevonásával is képeztessék ? Aki e kérdésekből következtetni akarná, hogy most már a feleletek is tekintetbe fognak vétetni, az nagyon csalatkoznék. Dondukov alkotmánytervezete, melyet a czár jóváhagyott, tudvalevőleg régen kész és kancsuka szagú. Minden egyéb por a világ szemébe. — Oroszország és a porta. Párisból írja a »D. Tel.«, hogy Oroszország a legnagyobb erőfeszítéssel rajta van, hogy a portával az egyezményt megköthesse. De czéljának érvényt szerzendő, anyagi erőhöz nyúl s mindenkép pressiót akar gyakorolni a portára, így most is 10,000 indult Odessából Burgasba, kik valószínűleg a Konstantinápoly előtt levő haderőhöz fognak csatlakozni. Oroszország követe Suvalov azért nyilatkozott oly békésen, mivel Anglia és Ausztria közt közeledés történt. Oroszország kettős czélt tart most szem előtt lehetőleg feléleszteni a san stefanói szerződést és a lehető legnagyobb hadikárpótlást csikarni ki Törökországtól. A »Novoje Vremija« most már nyíltan bevallja, hogy Oroszország a keresztyének felszabadításával csak elámította a nyugati hatalmakat. »A keleti tartományok szervezése — mondja — csak ürügyül szolgált, hogy be nem vallott czélok valósíttassanak meg.« Gortsakov bg végtelen szolgálatot tett Oroszországnak. Azon magatartása által, melyet a berlini szerződésen elfoglalt, elhárította útjából az európai diplomatia által okozott nehézségeket. Andrássy beszéde. Az erőteljes és massiv tartalmú polémia, amelylyel Andrássy gróf az osztrák delegáczió péntek esti ülésének nagy részét igénybe vette, méltán sorakozik, úgy alaki, mint tartalmi minősége és meggyőző erejénél fogva, az exposéhoz. Nincs ellenzéki vád, ráfogás, ferdítés és gyanúsítás, melyeket Andrássy gróf e két beszédével totaliter meg nem semmisített volna s e két beszéd után már valóban nem is tudjuk, mi újat lehetne még mondani akár az ellenzék, akár a kormány részéről a külpolitika eddigi menete s legközelebbi hatása tekintetében. Lehetetlen nem érezni mindenkinek, hogy a vita ki van merítve, a kérdés minden képzelhető oldalról megvilágítva. A múlt s a jelen tisztán áll most mindenki előtt, de ami az ellenzéknek némi fogantyút még adhat, az a jövő. A múlt s a jelen tekintetében levonhatta az ellenzék Andrássy nyilatkozataiból a megnyugvást és bizonyosságot az iránt, hogy ami történt, az részben jól történt így, részben pedig nem történhetett máskép. De ez nem felel meg az ellenzéki álláspontnak; jól van hát, gondolja az ellenzék, ha tisztában vagyunk is a múlttal s a jelennel, s ha ki is is vagyunk verve minden ebbeli positióinkból, nem tesz semmit, — ellenzékeskedni fogunk tehát a jövő kérdéseivel, a politika következményeivel és praesumtiv folyományaival , pl. az annexióval. Ebben nem lehet minket megcáfolni adatokkal, tényekkel, mert hisz ez a jövő dolga s igy bő és hálás alkalom nyílik a gyanúsításokra, ráfogásokra. Egyike a legtöbbször hangoztatott ellenzéki vádaknak az volt, hogy Andrássy gróf feljátszta az alkotmányt, s félrevezette a törvényhozást a kormány szándékai iránt. E vádat teszi magáévá s használja föl izgatási eszközül a napokban megjelent »Gróf Andrássy Gyula« czimű röpirat is. Nem ok nélkül mondja Andrássy, hogy valamennyi vád között ez fájt neki legjobban ; mert valamennyi közt ez a legalaptalanabb s egyúttal legsúlyosabb, kivált oly ememberre, mint Andrássy gróf, ki át, meg át van hatva az alkotmányosság érzületétől s kinek magának is jelentékeny része volt az alkotmányos viszonyok életbeléptetésében. A kit az ebbeli ellenzéki vádak netán félrevezettek, láthatják most Andrássy újabb beszédéből, hogy minő alappal bírnak e vádak. Láthatják Andrássy beszédéből, hogy a képviselőtestületek előtt, nem jön eltitkolva semmi; meg volt mondva, érthetően jelezve az okkupáczió lehetősége, mikor mint lehetőség előtérbe állt, teljesen bizonyossá csak a berlini kongressuson lett az okkupáczió, akkor pedig a parlamentek már nem voltak együtt; de hát a kongressust megelőzött delegációkban, valamint a májusban Grocholszkiék interpellácziójára adott válaszban már fel voltak tüntetve az okkupáczió eshetőségének távoli körvonalai. Ki mondhatja hát, jó lélekkel és jóhiszemmel, hogy a kormány tévútra vezette a a törvényhozási faktorokat ? Hogy az osztrák föliratban lehető volt a Grobolszkiféle interpelláczióra adott választ bizonyítékul hozni föl a kijátszási, tévútra vezetési vádra, ez, mert épen föliratban történik, nem történhetett, izgatási szándékból, hanem ésszerüen értetlenségből, vagy értelmetlenségből, ami nem megvetendő szerepet, játszik az ellenzéki küzdelmekben s néhol térfoglalásban. Ha tegnapelőtt Herbst nagy garral mondó, hogy a pénzügyi bizottság jelentése nem egyéb, mint csupán nyíltság, becsületesség és világosság !» Andrássy annál több joggal mondható, hogy soha senkit meg nem csalt. A becsületesség, az alkotmányos formák iránti mély tisztelet azonban nem zárja ki az azon formák közötti mozgás eszélyét, józanságát. Mit mondanának most azok, kik Andrássynak leczkét tartanak az alkotmányosság kátéjából, ha ő ezek eszejárása szerint, föltéve, hogy magának a kormánynak is teljes bizonyossága lett volna az okkupáczió iránt, még a kongressus előtt kijelenti parlamentnek s amágnak-világnak, hogy az okkupáczió okvetlenül meg fog történni és ennek következtében az ellenállás Boszniában és Herczegovinában tíz akkorára fokozódik, mint ahogy tapasztaltuk s az okkupáczió áldozatai is itt annyira növekednek, mint jelenleg ? Ha úgy tekintjük Ausztria-Magyarországot, mintha valahol »Utópia« szigetén tengetné életét, távol a más államokkal való érintkezéstől s hol kedvező, hol kedvezőtlen visszahatásoktól, akkor az okkupáczió költségei és áldozatai természetesen nagyoknak fognak feltűnni, de bárki fontolóra veszi, minő, tőlünk függetlenül fejlett, viszonyok hatása alatt kényszerült e monarchia belefogni a hadi vállalatba, igazat fog adni Andrássy azon találó megjegyzésének, hogyha őezelőtt évekkel azt mondta volna, miszerint a most előttünk álló helyzet csak ennyi áldozatba fog kerülni, szédelgőnek nevezték volna. Andrássy gróf beszéde az osztrák delegáczió decz. 6-ki esti ülésén. (Vége.) Azonban azt sem állíthatom, hogy a delegáczióknak vagy a birodalmi képviselő testületeknek határozottan mondtam volna: »Boszniát okkupálni fogjuk,« s a vád, mely mind a jelentésben található, tulajdonképen részben abban öszpontosul, hogy a kormány nem adott már a kongresszus előtt pozitív közléseket nézeteiről s részben abban, hogy ezt nem tette később. Lesz szerencsém mindkét állításra válaszolni. Lehetetlen volt a kongresszus előtt közölni a delegáczióval vagy az országgyűléssel oly szándékot melyek kivitele felől senki se lehetett tisztában. A vita folyamában ma gyakran mondták, hogy a kormány tagadja, hogy az okkupáczió eszméje lebegett szemei előtt, hogy azt állítja, hogy az események által, más hatalmak által vezettetett, íme uraim, beszédemben volt szerencsém világosan kimutatni, hogy az okkupáczió sose volt a kormány czélja, törekvése, hogy a kormánynak azonban már huzamosabb idő óta kellett ily szükségesség lehetőségét szem előtt tartani. Midőn a kongresszusra mentem, tisztában kellett lennem ez eszmével. Voltam is. Többet fogok mondani. Előbb a török kormányhoz fordultam s neki a menekültek visszatérése alkalmából, értésére adtam a nehézségeket, melyek rá nézve ezekből fognak keletkezni, s egy általunk végbeviendő okkupáczió lehetőségét. E felett tárgyalások folytak s az eredmény az volt, hogy a török kormány velünk megegyezett, hogy e kérdés definitív elintézése a kongressus elé utasíttassék. Azt mondom, hogy mindennek daczára se mondhattuk a kongresszus előtt, hogy Boszniát és Herczegovinát okkupálni szándékoljuk, mivel ezt nem tudhatták. Lehetősége ugyanis mindig jelen volt, de oly föltételtől függött, melyet önök bizonyára jogosultnak fognak találni. Abban az időben, midőn a kongresszusra mentem, Európában senki se tudhatta, fenn fog-e tartatni az európai béke vagy sem. Még a berlini kongresszuson is némi időbe került, míg valaki a béke fenntartását biztosíthatta, így tehát politikai és katonai nonsens lett volna akkor vonulni be Boszniába és Herczegovinába, akár mandátum alapján, akár más alapon, ha összes haderőink talán máshol lettek volna igénybe véve; hogy ez való, uraim, megerősíti amaz előterjesztés, melyet a hadügyminiszter ő exczellencziája tett, s melyet mi visszavontunk, mely ugyan hiányosnak találtatott, mely azonban azt az egyet elég világosan mondja, hogy jul. 28-ig, ha jól emlékszem, a kölcsönnek csak egy részét vettük igénybe, mert nem lehetett tudni, vajon a csapatok egy része a közönséges módon, vagy egy hegyi háború helyi szükségletéhez szerelendő e fel. Nem mondhattuk tehát azt, hogy el fogunk menni Boszniába, mert magunk sem tudhattuk ezt. De ezen szándékunkat a nemzet képviseletének azért sem jelenthettük ki világosan, mert ez által a congres- 808 az utolsó pillanatban compromitáltathatott volna, mivel a birodalmi tanács számára készült ily előterjesztés a mozgalmat Boszniában, mely később támadt, még előbb előidézhette volna; s végül mert nem tudhattuk, vajjon lehető lesz-e európai megegyezést létrehozni, amelylyel a monarchia ily missiót elfogadhasson. Ezek azon okok, hogy a congressuson miért nem mentünk tovább, mint ameddig mentünk. A congressus után — mondják — azonnal öszsze kellett volna hívni a két állam képviselő testületeit, azonban egyenesen azért küldték ezeket haza, hogy ne létezzenek állami képviselő testületek s ne létezzék a debeálló. Uraim, ez époly helytelen, mint az előbbeni feltevések. A magyar országgyűlés több havi hosszas munkálkodás után feloszlott és új választások lettek elrendelve; az osztrák birodalmi tanács nem volt együtt, a delegátiókat nem lehetett összehívni, tehát nem is volt meg a lehetőség a delegátiók összehívására. Íme, uraim, ez elegendő volna megcáfolni azt, mintha célzatos szándékkal távolítottuk volna el a képviselő testületeket, hogy oly eszméket vigyünk keresztül, melyekről min akartunk számot adni. De uraim, sokkal őszintébb vagyok, hogy meg ne mondjam önöknek azt, miszerint, ha a képviselő testületek együtt lettek volna is, én nagyon megfontoltam volna magamban azt, vájjon elvállalhatom-e felelősségét annak, hogy egy oly kérdést, mint egy ország elfoglalása, hol előre láthatók mindazon veszedelmek, melyek támadtak, ezt tán egy hétig tartó discussio alá engedjem elénk vonni. Nem mondom, hogy ezt nem tettem volna, lehetséges, hogy a kormány ezt megtette volna, sőt valószínű , de csak a bevonulás után, és nem előbb, és ezen irányban ismételve nyilatkoztam a 60 milliós hitel indokolásánál. Constatálom tehát s összefoglalom: nem hiszem, hogy abban, ami a feliratban mondatik s amit elhittek, mivel a kormány és specializer a külügyminiszter nem volt abban a helyzetben, hogy okait előterjessze, olyasmi foglaltassák, ami azon feltevősre jogosítana, mintha a kormány szándéka iránt ámítani akarta volna a képviselőtestületet. Igen uraim, tovább megyek és azt mondom: nem ismerem a politikai czélt, melyért ily alattomos után eljárni érdemesnek tartanám. Ezzel megoldottam feladatom első részét, azon különböző kifogásokra térhetek át, melyek a kormány politikája ellen felhozattak. Dr. Kuranda képviselő úr azt mondotta, hogy Ausztria Németországból való kilépése óta nem szenvedett nagyobb veszteséget, mint szenvedett az által, hogy a status quo t Törökországban nem tartotta fenn. Törökország ugyan egy régi fal, de egy oly fal, melyet kímélni kellett volna. Meg fogom hát magyarázni, hogy miként fogja fel a kormány ezen kérdést és csak mellékesen érintem meg, hogy azon állásponton csak kevesen állnak a monarchiában ma, hogy feladatunk lett volna Törökországban a status quot fentartani és hogy nem hiszem, miszerint a t. képviselő úr, ha ezen helyen volna, többséget találhatott volna ezen eszme számára. Csak azt mondom el, miként fogtuk fel ezen kérdést. Azt tartottuk: a falak mindenekelőtt a mi javunkra kell szolgálnia, meg kell erősíteni, a hol fentartható, megváltoztatni, a hol nem tartható. De azon eszmét, mely a Kuranda képviselő úr által mondottakból foly, nem osztottuk, és azt hiszem, hogy maga a tisztelt tudor úr sem akarja azt osztani, azon eszmét ugyanis, hogy a kegyeletet a régi fal iránt annyira vigyük, hogy fentartsuk a falat mindaddig, míg a fejünkre omlik. (Bravo jobbról.) A tisztelt tudor úr, hogy érveket hozzon fel az annexió ellen, azt mondta továbbá, hogy Olaszország (dr. Kuranda, nem említettem Olaszországot), —hát én megnevezem az országot, ő azt mondta »egy ország« annexióra gondol. Én nekem erről nincs tudomásom. A kormány ezen országban távol áll ez ézelmektől és minden kormány azt hiszi. Egy párt ugyan gondol rá, és gondolt rá, de a közvélemény nemcsak Ausztriában, hanem egész Európában felzúdul ez ellen és helyteleníti ama párt törekvését. Ez nem mindenka volt így és aligha hozható fel érvül a kormány politikája ellen az, hogy ma az egész világ így elismeri és osztja a mi érdekeinket. De ha állna az, ami nem áll, hogy t. i. ez ország annexióra gondol, akkor, mint a t. tudor úr is meg fogja engedni, elsősorban Dalmátiára gondolna , és jobb érvet Bosznia és Herczegovina okkupácziójára mint ez, alig lehetne találni. A tisztelt delegátus és más szónokok felemlítették azt is, hogy ezen okkupáczió nagy elővigyázatlanság, mert akkor a compensatió áramlata támadhatna fel és hozathatnék kapcsolatba ezzel. (Dr. Kuranda: Én komensatióról nem beszéltem.) Ezen felfogással szemben arra kell emlékeztetnem, hogy az olasz miniszterelnök az olasz külügyminisztert azok vádja ellen megvédendő, kik azzal vádolták Olaszországban, hogy elmulasztó az alkalmat a congresszuson compensatiót kérni Ausztria ezen mandátumáért mentségül azt hozta fel, hogy ha ezt tette volna, nemcsak izoláltan maradt volna, hanem valószínűleg el is kellett volna hagyni a kongresszust. Íme hát, ez megint nem szól a kormány politikája ellen, hanem szól valami más mellett, amit nem akarok szemrehányáskép Kuranda képviselő úrnak felhozni, hogy t. i. mily elővigyázónak kell lenni az ily féle nyilatkozatoknak. A berlini szerződés senkinek sem ad jogot a compensatiora Boszniáért és Herczegovináért, senki nem kérte és nem is kérhette ezt. De elvigyázatlanság és nem örvendetes, midőn ily eszmék sehol másutt mint éppen e delegátio köreiben vettetnek fel. (Helyeslés jobbról. Kuranda: én e szót compensatio sehol sem használtam). T. Kuranda képviselő úr még egy más eszmét is felhozott, melyet itt nem ő, hanem Oppenheimer adott elő, de mely a bizottságban Kuranda úrtól eredt, — azon eszmét, hogy nem lehetett volna-e Bosniával is ugyanazt tenni, ami Novi-Bazárral történt, hogy ugyanis ott csak helyőrség hagyassák, anélkül, hogy az ország adminisztratióba vétessék. Én magamnak soha nem csináltam s nem is csinálhattam illusiókat, hogy az okkupáczió eszméje megfontolatlannak, előkészületlennek és népszerűtlennek is tűnik fel a közvélemény előtt Ausztriában. Meg is fontoltam mindent különösen pénzügyi szempontból is, mikép volna lehetséges ezen meggyőződésem szerint szükséges eszmét oly alakban realizálni, mely katonai és pénzügyi szempontból az államra a legkisebb terheket róná. Szem előtt tartom tehát az ilyen megszállás esz»méjét is, de a következő eredményre jutottam: Vagy tartani kell seregeinknek, melyek ez országot oktrupálják a fanatikus elemek ellenszegülésétől, vagy