A Hon, 1878. december (16. évfolyam, 292-317. szám)

1878-12-08 / 299. szám

299. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás Budapest, 1878. Vasárnap, decz 8. Klark­s-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszirti, Előftzetési ,111. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................... 2 árt. 8 hónapr­a................................ 6 » 8 hónapra ........... 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint..................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor s hó első napjától számíkozik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési Iroda , Barátok­ tere, Athenaeum-epik­et. A­ lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­ tere. Athenaeum-épület.) küldendők. Budapest, deczember 7. Az ország háziból. (A kormány beköszöntője). A Tisza-kormány beköszöntött. Fogad­tatása jellemzi a helyzetet. A többség megél­jenezte önfeláldozását, az ellenzék, ezt igno­­rálva, sőt ambitiónak tulajdonítva, keményen támadta. De nem kompaktul, sőt oly­annyira megoszolva, hogy Irányi elvi álláspontját Helfy szükségesnek tartá kiegészítni, hogy a »háborút« megszenje a kormánynak. Eötvös Károly pedig, mint a szélsőbal Deák-párti eleme, tarta szükségesnek izgatásái igazolni. De ha a kompakt szélbalt is hárman képvise­­lék, mennyire különböző érzelmeknek adha­tott kifejezést Szilágyi Dezső, az egyesült el­lenzék e hétre vagy talán csak ez alkalomra kijelölt vezére, midőn támadott az eltérő né­zetekkel biró többség »kétes« felirata és ma­gatartása ellen, egy oly párt nevében, mely három ellenzéki forrásból és egy kormány­­párti dissidentiából vévén eredetét, a belpoli­tikában elveit egymásnak kölcsönösen felál­dozta, a külpolitikában pedig, egy árva szóval sem mondja meg, hogy mit akar, sőt még csak Bosznia okkupácziójára nézve sem tud egyebet ígérni, mint hogy iparkodni fog ezt feleslegessé tevő rendszabályokat létesítni ott. De azért keményen támadta meg Tiszát és Andrássyt Szilágyi ma is, mert ezek azt mondják, hogy ez okkupáczióval felhagyni addig nem lehet, míg érdekeinket biztosító állapotok ott nem teremtetnek. Így tehát az ellenzék csak abban tér el a kormánytól, hogy ez még a költségek megtérítését és a porta valódi uralkodtatási képességének be­következését is be akarja várni, vagyis Szi­lágyiék, miután praecisebben a Boszniából kivonulást meg nem határoznák, csak abban térnek el a kormánytól, hogy készek fel­áldozni az okkupáczióra költött pénzt és fölhagyni azzal még akkor is, ha ama tarto­mányokban anarchia, esetleg Szerbia vagy Oroszország üti föl fejét , mert ha e­z­t nem akarják, akkor idő előtti kivonulásukat, újabb véres és költséges visszamenés fogná követni, ha a kormányok által kitűzött föltételek bekö­vetkezése előtt hagyják ott e tartományokat. Az így alakult és ily politikával bíró párt mai »napos« vezére följo­ositva érzi magát a többség ellen támadni , ráfogva erre, hogy egyebet beszélt felirat­ban, mint a­mire a kormány vállalkozott. Tisza világosan felelt. Ő nem üres töprengésnek nézte a többség feliratát, és az abban kifejezett pénzügyi, po­litikai aggodalmakat, melyek az okkupáczió­val kapcsolatban állnak, osztja ; de, hogy azokat eloszlassa, be kell bizonyítnia kész javaslattal : mikép fog Bosznia pénzügyi ter­he minket érinteni, e mellett, mikép fog pénz­ügyi kibontakozásunk eszközöltetni ; és ha a két tartomány adminisztrácziója, vagy — évek múlva — esetleg annexiója a törvény­hozások elé kerül (mert, hogy oda tartozik, azt a kormány nyíltan hirdeti) akkor lesz he­lyén megítélni, mennyiben voltak alaposak, vagy lőnek eloszlatva a felirat aggodalmai ; addig a párttól és kormánytól a bonafidesz is megtagadni : ellenzéki fogás, semmi más. És ha a többség látja ezt, ha észleli, hogy az el­lenzék elemei még e kérdésben is oly kevés garantiát nyújtanak ; ha látja hogy még a »pártonkívüli párt« nevében is külön állás­pontot jelez Hoffmann, melyben úgy til­takozik az »egyéni ambícziók« és a »fak­­c­iózus ellenzékeskedés« ellen, mintha a közvetlenül előtte szólott Szilágyi Dezső­re czélzott volna, kinek megígért »mérsék­lete« ma is : »kétértelműséget«, vetett a több­ség szemére, »kikerülhetlen romlást« hirde­tett, — ha látja a többség, hogy a szélbali Helly már nem oppositiót, de »háborút« he­lyez kilátásr­a, a kormány ellenében, akkor bizonyára érezni fogja, hogy önma­gával meghasonlania, nem aktuális aggodal­mak és nézeteltérések miatt, igen nagy hiba lenne, önmaga és az ország iránt. Nem mondjuk mi (mert ámitni senkit sem akarunk), hogy a többség a kormányt feltétlen bizalmával akár a conferentián, akár ma lelkesen megajándékozta; látszik annak magatartásán is az aggodalmak és a helyzet nyomása, zavaró hatása, de bizonyára ezt az ellenzék a maga számára ki nem zsákmányol­hatja. Nem neki ad ez igazat, de a helyzet ne­hézségeit fejezi ki és meg vagyunk győződve, ennek javítását a legkevésbé fogják elő­mozdítani azok, kik akár aggodalomból, akár bármely más okból, a többség felbontásához fognak, vagy előmozdítják a­helyett, hogy an­nak kebelében tennék lehetővé a kibontako­zást és consolidatiót; az erők szét­forgácsolá­sával csak a közügynek ártanak, mert néze­teiknek semmiféle más kombináczió nagyobb mértékben és biztosabban érvényt nem sze­rezhet. Azt pedig egyenesen sajnáljuk, hogy ha kilépni szándékoztak azon tisztes egyének, kiknek kilépése ma a kormánypártnak beje­lentetett, m­iért vártak ezzel mára, mikor azon kormány mutatta be magát, melynek elnöke — alakulás előtt —kérte fel mindenki őszinte kifogását vagy támogatását, és a kivel szemben akkor hallgattak, mikor magát az alakítás és támo­gatás iránt tájékozni akarta . . . A kormány meg­van, daczol a nehéz helyzettel, ám feleljen meg a pártkövetelmé­nyeknek is, és kövessen el mindent, hogy ne akadálya, hanem eszköze legyen egyfelől a párt consolidatiójának , másfelől­ a kibonta­kozásnak. E hazafias szándéknak ma meleg szavakban adott kifejezést Tisza: minden ha­zafira appellált, feleljen meg mindenki úgy kö­telességének, mint ő — és a kibontakozás biz­tosítva lesz! — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 8-án vasárnap d. u. 3 órakor értekezle­tet tart. — A kormány 3 havi indemnitást fog 1879-re kérni. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot gr. Sza­­páry pénzügyminiszter hétfőn fogja a képviselőház­­nak beterjeszteni.­­ Az országgyűlési szabadelvű­­párt ma d. u. 6 órakor tartott értekezletét S­z­o­n­­tagh Pál elnök meg nyilván előadja, hogy a Zi­chy Mihály-féle metszetekből 15 példány küldetett be, s ebből aláírás útján 8 példány már vevőre talált, egyszersmind melegen ajánlja az értekezlet tagjai­nak, hogy a hátralevő 7 példány megvételére vállal­kozzanak ; a felirattal ellátott példányok darabjának ára 9 frt 50 kr. Ezután bejelenti, hogy a pártból újabban kilép­tek : Fröhlich Gusztáv, Horváth Boldizsár, Horváth Lajos, Hodossy Imre, Péchy Manó gr. és Wahrman Mór. Tudomásul szolgál. Utána Tisza Kálmán miniszterelnök emel szót, s a képviselőház közelebbi teendőiről emlékez­vén meg, mindenekelőtt a pénzügyi- és véderő bizottságok kiegészítésének szükségét emeli ki, miután e két bizottság az, melynek a ház elé közelebbről be­nyújtandó nagyfontosságú törvényjavaslatok tárgya­lásával foglalkoznia kell. A bizottságok kiegészítése és a benyújtandó törvényjavaslatoknak odautasítása után a képviselő­höz tárgyalásait egy időre felfüggesztvén, a bizottsá­gok működése alatt a ház csak üzenetek átvételére s esetleg törvényjavaslatok benyújtása végett tartana üléseket. Végül az újon alakult kormány részére ki­kéri a párt támogatását. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter maga részére szintén kikéri a párt támogatását, s főbb vo­násaiban előadja azon irányt, melyet a pénzügyek ve­zetésében követni szándékozik, s melyet közelebbről a képviselőházban is kifejtene. Az értekezlet úgy a miniszterelnök, mint a pénz­ügyminiszter előadását helyesléssel s éljenzéssel fo­gadván, házi ügyekre tért át; név szerint elnök be­jelenti, hogy a párt kijelölő bizottságában az újabb kilépések következtében hiány támadt, mely betöl­tendő. Mint legtöbb szavazatot nyert tag sor szerint Szitányi Bernát lép be a bizottságba, a többi 3 tag helyébe pedig a h­ó­­­n­a­p délután 6 órakor tar­tandó értekezlet fog választani. Ezzel a tanácskozás véget ért. — Új vörös könyvet, vagy jobban mond­va egy 17 lapra terjedő füzetkét kaptunk, mely a rhodopei bizottság működéséről szól. Van benne összesen 12 db. okmány. Az 1­87. Andrássy jelzi Zichynek, hogy a kon­gresszus a Rhodope bizottságot kiküldte. A 2. sz. Zichy jelenti A.-nak, hogy a hatalmak központi képviselői a Rho­ biz. számára közös in­­structióban állapodtak meg és ezt mellékli is. A 3. sz. a bizottság első ülésének jegyzőköny­ve, mely ülésen elhatározták, hogy informáczióért el­ső­sorban Dondukow K.­hghez fordulnak. A 4. sz. a biz. 2-ik ülésének jegyzőkönyve, hol elhatároztatott, hogy a tengerpartvidékre megy a bizottság a menekültekkel közvetlenül érintkezni. Az 5 sz. a 3-ik ülés jegyzőkönyve. Ez már Lagosban tartatik. Ehhez van mellékelve a Dondu­­kownál tett látogatás resuméeja (igen érdekes.) A 6. sz. Zichy jelenti A.-nak, hogy a menekül­tek repatriálása az oroszoknál ellenszegülésbe ütkö­zik. E tény bizonyságául Raab ezredes jelentése mel­lékeltetik, mely Dondukov eljárását és több orosz kegyetlenséget jellemez. A 7. sz. Raab ezredes jelentése Zichyhez, mely ismét orosz kegyetlenségeket konstatál s egyszer­smind jelenti, hogy a bizottság keblében emiatt egye­netlenség van. A 8. sz. Zichy jelenti A.-nak, hogy a Rhod. bi­zottság orosz tagja tiltakozik az ellen, hogy a mene­kültek vallomásai jegyzőkönyvbe fölvétessenek. A bi­zottság együttes működését és czélját ez veszélyezteti. A humanitárius czél érdekében a konfliktust lehető­leg kerülni kellene s ehhez képest utasította Raabot, hogy a humanitárius czélt első sorban tartsa szem előtt. A 9. sz. And. jóváhagyja ez utasítást. A 10. sz. Raab jelenti Zichynek, hogy roppant nehézségekkel kell küzdenie, csakhogy a bizottságot együtt tarthassa s hangsúlyozza, hogy az oroszoknak nincs igazuk. A 11. sz. Zichy jelenti Andrássynak, hogy Raab megbetegedett s nem vehet részt a további tárgyalásokban. A 12. sz. Zichy jelentése Andrássyhoz. Reas­­sumálja a bizottság történetét és konstatálja ered­ménytelen eloszlását. Sem kollektiv, sem többségi határozat nem létesült. A franczia, olasz, angol biz­tosok, bár azonos, de nem együttes jelentésben álla­podtak meg. Ezért a további kollektív lépésekhez hiányzik az alap. Zichy melegen kiemeli Raab érde­meit s becsatolja ennek zárjelentését, melyből hatá­rozottan kitetszik, hogy főkép az oroszok rosszakara­tán múlik a menekültek visszatelepítése. — Donduko­v-K­o­r­z­a­k­o­v herczeg a bol­gár előkelők közt a következő, a fejedelem-választás­ra vonatkozó kérdéseket intéztette : 1. Mely személyek képezzék a választó­bizott­ságot ? 2. Mily vallásfelekezetű legyen a fejedelem ? 3. Ha esetleg más vallásfelekezethez tartozik, áttér­jen-e a görög-keleti hitre ? 4. Kell-e, hogy utódjait a görög-keleti hitben nevelje? 5. Csak a férfi­ utódok által legyen-e, a trón örökölhető? 6. Mi történjék a fejedelem-választás, illetőleg az esetben, ha a feje­delem trónkövető nélkül hal meg? 7. Mily korban nagykorú a feje­delem ? 8. Korlátolt vagy korlátlan legyen-e a fejedelmi hatalom ? 9. Milyen legyen a népképviselet, ha a hatalom korlátolt? 10. C­sak egy kamara alakíttassák-e vagy egy »nagy skupstina« is? 11. Csak választott vagy a fejedelem által kinevezett tagokból is fog-e állni a kamara? 12. Mily jogok le­gyenek a kamarának fentartva ? 13. Hány tagból áll­jon a kabinet s milyen legyen működésének köre ? 14. Mikép legyen a kabinet szervezve? 15. Alakit­­♦assék-e szenátus is s ezt csak a fejedelem nevezze-e ki vagy pedig népképviselők bevonásával is ké­­peztessék ? A­ki e kérdésekből következtetni akarná, hogy most már a feleletek is tekintetbe fognak vétetni, az nagyon csalatkoznék. Dondukov alkotmánytervezete, melyet a czár jóváhagyott, tudvalevőleg régen kész és kancsuka szagú. Minden egyéb por a világ szemébe. — Oroszország és a porta. Párisból írja a »D. Tel.«, hogy Oroszország a legnagyobb erőfeszítéssel rajta van, hogy a portával az egyez­ményt megköthesse. De czéljának érvényt szerzendő, anyagi erőhöz nyúl s mindenkép pressiót akar gya­korolni a portára, így most is 10,000 indult Odessá­­ból Burgasba, kik valószínűleg a Konstantinápoly előtt levő haderőhöz fognak csatlakozni. Oroszország követe Suvalov azért nyilatkozott oly békésen, mivel Anglia és Ausztria közt közeledés történt. Oroszor­szág kettős czélt tart most szem előtt lehetőleg fel­éleszteni a san­ stefanói szerződést és a lehető legna­gyobb hadikárpótlást csikarni ki Törökországtól. A »Novoje Vremija« most már nyíltan bevallja, hogy Oroszország a keresztyének felszabadításával csak elámította a nyugati hatalmakat. »A keleti tar­tományok szervezése — mondja — csak ürügyül szolgált, hogy be nem vallott czélok valósíttassanak meg.« Gortsakov bg végtelen szolgálatot tett Orosz­országnak. Azon magatartása által, melyet a berlini szerződésen elfoglalt, elhárította útjából az európai diplomatia által okozott nehézségeket. Andrássy beszéde. Az erőteljes és massiv tartalmú polémia, amelylyel Andrássy gróf az osztrák delegáczió péntek esti ülésének nagy részét igénybe vette, méltán sorakozik, úgy alaki, mint tar­talmi minősége és meggyőző erejénél fogva, az exposéhoz. Nincs ellenzéki vád, ráfogás, ferdítés és gyanúsítás, melyeket Andrássy gróf e két beszédével totaliter meg nem semmisített volna s e két beszéd után már valóban nem is tudjuk, mi újat lehetne még mondani akár az ellenzék, akár a kormány részéről a kül­politika eddigi menete s legközelebbi hatása tekintetében. Lehetetlen nem ére­zni mindenkinek, hogy a vita ki van merítve, a kérdés minden kép­zelhető oldalról megvilágítva. A múlt s a je­len tisztán áll most mindenki előtt,­­ de a­mi az ellenzéknek némi fogantyút még ad­hat, az a j­ö­vő. A múlt s a jelen tekintetében levonhatta az ellenzék Andrássy nyilatkozataiból a meg­­nyugvást és bizonyosságot az iránt, hogy a­mi történt, az részben jól történt így, részben pedig nem történhetett máskép. De ez nem felel meg az ellenzéki álláspontnak; jól van hát, gondolja az ellenzék, ha tisztában va­gyunk is a múlttal s a jelennel, s ha ki is is vagyunk verve minden ebbeli positióink­­ból, nem tesz semmit, — ellenzékeskedni fo­gunk tehát a jövő kérdéseivel, a politika kö­vetkezményeivel és praesumtiv folyományai­val , pl. az annexióval. Ebben nem lehet min­ket megc­áfolni adatokkal, tényekkel, mert hisz ez a jövő dolga s igy bő és hálás alkalom nyílik a gyanúsításokra, ráfogásokra. Egyike a legtöbbször hangoztatott el­lenzéki vádaknak az volt, hogy Andrássy gróf feljátszta az alkotmányt, s félrevezette a törvényhozást a kormány szándékai iránt. E vádat teszi magáévá s használja föl izgatási eszközül a napokban megjelent »Gróf An­drássy Gyula« czimű­ röpirat is. Nem ok nélkül mondja Andrássy, hogy valamennyi vád között ez fájt neki legjob­ban ; mert valamennyi közt ez a legalaptala­nabb s egyúttal legsúlyosabb, kivált oly em­­emberre, mint Andrássy gróf, ki át, meg át van hatva az alkotmányosság érzületétől s kinek magának is jelentékeny része volt az alkotmányos viszonyok életbeléptetésében. A kit az ebbeli ellenzéki vádak netán félrevezettek, láthatják most Andrássy újabb beszédéből, hogy minő alappal bírnak e vádak. Láthatják Andrássy beszédéből, hogy a képviselőtestületek előtt, nem jön eltitkolva semmi; meg volt mondva, érthetően jelezve az okkupáczió lehetősége, mikor mint lehető­ség előtérbe állt, teljesen bizonyossá csak a berlini kongressuson lett az okkupáczió, ak­kor pedig a parlamentek már nem voltak együtt; de hát a kongressust megelőzött de­legációkban, valamint a májusban Grocholsz­­kiék interpe­llácziójára adott válaszban már fel voltak tüntetve az okkupáczió eshetőségé­nek távoli körvonalai. Ki mondhatja hát, jó lélekkel és jóhi­­szemmel, hogy a kormány tévútra vezette a a törvényhozási faktorokat ? Hogy az osz­trák föliratban lehető volt a Grob­olszki­­féle interpelláczióra adott választ bizonyíté­kul hozni föl a kijátszási, tévútra vezetési vádra, ez, mert épen föliratban történik, nem történhetett, izgatási szándékból, hanem é­s­­szerüen értetlenségből, vagy értelmetlenség­ből, a­mi nem megvetendő szerepet, játszik az ellenzéki küzdelmekben s néhol térfogla­lásban. Ha tegnapelőtt Herbst nagy garral mon­dó, hogy a pénzügyi bizottság jelentése nem egyéb, mint csupá­n nyíltság, becsületesség és világosság !» Andrássy annál több joggal mondható, hogy soha senkit meg nem csalt. A becsületesség, az alkotmányos formák iránti mély tisztelet azonban nem zárja ki az azon formák közötti mozgás eszélyét, józansá­gát. Mit mondanának most azok, kik Andrássy­nak leczkét tartanak az alkotmányosság ká­téjából, ha ő ezek eszejárása szerint, föltéve, hogy magának a kormánynak is teljes bizo­nyossága lett volna az okkupáczió iránt, még a kongressus előtt kijelenti parlamentnek s amágnak-világnak, hogy az okkupáczió ok­vetlenül meg fog történni és ennek következ­tében az ellenállás Boszniában és Herczegovi­­nában tíz akkorára fokozódik, mint a­hogy tapasztaltuk s az okkupáczió áldozatai is itt annyira növekednek, mint jelenleg ? Ha úgy tekintjük Ausztria-Magyarorszá­­got, mintha valahol »Utópia« szigetén ten­getné életét, távol a más államokkal való érintkezéstől s hol kedvező, hol kedvezőt­len visszahatásoktól, akkor az okkupáczió költségei és áldozatai természetesen nagyok­nak fognak feltűnni, de bárki fontolóra veszi, minő, tőlünk függetlenül fejlett, viszonyok ha­tása alatt kényszerült e monarchia belefogni a hadi vállalatba, igazat fog adni Andrássy azon találó megjegyzésének, hogyha őezelőtt évekkel azt mondta volna, miszerint a most előttünk álló helyzet csak ennyi áldozatba fog kerülni, szédelgőnek nevezték volna. Andrássy gróf beszéde az osztrák delegáczió decz. 6-ki esti ülésén. (Vége.) Azonban azt sem állíthatom, hogy a delegá­­czióknak vagy a birodalmi képviselő testületeknek határozottan mondtam volna: »Boszniát okkupálni fogjuk,« s a vád, mely mind a jelentésben található, tulajdonképen részben abban öszpontosul, hogy a kormány nem adott már a kongresszus előtt pozitív közléseket nézeteiről s részben abban, hogy ezt nem tette később. Lesz szerencsém mindkét állításra vála­szolni. Lehetetlen volt a kongresszus előtt közölni a delegáczióval vagy az országgyűléssel oly szándékot melyek kivitele felől senki se lehetett tisztában. A vita folyamában ma gyakran mondták, hogy a kormány tagadja, hogy az okkupáczió eszméje le­begett szemei előtt, hogy azt állítja, hogy az esemé­nyek által, más hatalmak által vezettetett, íme uraim, beszédemben volt szerencsém világosan kimutatni, hogy az okkupáczió sose volt a kormány czélja, tö­rekvése, hogy a kormánynak azonban már huzamo­­sabb idő óta kellett ily szükségesség lehetőségét szem előtt tartani. Midőn a kongresszusra mentem, tisztában kel­lett lennem ez eszmével. Voltam is. Többet fogok mondani. Előbb a török kormányhoz fordultam s neki a menekültek visszatérése alkalmából, értésére adtam a nehézségeket, melyek rá nézve ezekből fognak keletkezni, s egy általunk végbeviendő okku­páczió lehetőségét. E felett tárgyalások folytak s az eredmény az volt, hogy a török kormány velünk megegyezett, hogy e kérdés definitív elintézése a kongressus elé utasíttassék. Azt mondom, hogy mind­ennek daczára se mondhattuk a kongresszus előtt, hogy Boszniát és Herczegovinát okkupálni szándékoljuk, mivel ezt nem tudhatták. Lehetősége ugyanis mindig jelen volt, de oly föltételtől függött, melyet önök bizonyára jogo­sultnak fognak találni. Abban az időben, midőn a kongresszusra mentem, Európában senki se tudhatta, fenn fog-e tartatni az európai béke vagy sem. Még a berlini kongresszuson is némi időbe került, míg vala­ki a béke fenntartását biztosíthatta, így tehát politikai és katonai non­sens lett vol­na akkor vonulni be Boszniába és Herczegovinába, akár mandátum alapján, akár más alapon, ha összes haderőink talán máshol lettek volna igénybe véve; hogy ez való, uraim, megerősíti amaz előterjesztés, melyet a hadügyminiszter ő exczellencziája tett, s melyet mi visszavontunk, mely ugyan hiányosnak ta­láltatott, mely azonban azt az egyet elég világosan mondja­, hogy jul. 28-ig, ha jól emlékszem, a kölcsön­nek csak egy részét vettük igénybe, mert nem lehetett tudni, vajon a csapatok egy része a közönsé­ges módon, vagy egy hegyi háború helyi szükségleté­hez szerelendő e fel. Nem mondhattuk tehát azt, hogy el fogunk menni Boszniába, mert magunk sem tudhattuk ezt. De ezen szándékunkat a nemzet képviseletének azért sem jelenthettük ki világosan, mert ez által a congres- 808 az utolsó pillanatban compromitáltathatott volna, mivel a birodalmi tanács számára készült ily előter­jesztés a mozgalmat Boszniában, mely később tá­madt, még előbb előidézhette volna; s végül mert nem tudhattuk, vajjon lehető lesz-e európai megegye­zést létrehozni, a­melylyel a monarchia ily missiót elfogadhasson. Ezek azon okok, hogy a congressuson miért nem mentünk tovább, mint a­meddig mentünk. A congressus után — mondják — azonnal ösz­­sze kellett volna hívni a két állam képviselő testüle­­teit, azonban egyenesen azért küldték ezeket haza, hogy ne létezzenek állami képviselő testületek s ne létezzék a deb­e­álló. Uraim, ez époly helytelen, mint az előbbeni feltevések. A magyar országgyűlés több havi hosszas munkálkodás után feloszlott és új vá­lasztások lettek elrendelve; az osztrák birodalmi ta­nács nem volt együtt, a delegátiókat nem lehetett összehívni, tehát nem is volt meg a lehetőség a dele­­gátiók összehívására. Íme, uraim, ez elegendő volna megc­áfolni azt, mintha c­élzatos szándékkal távolítottuk volna el a képviselő testületeket, hogy oly eszméket vigyünk keresztül, melyekről min akartunk számot adni. De uraim, sokkal őszintébb vagyok, hogy meg ne mond­jam önöknek azt, miszerint, ha a képviselő testületek együtt lettek volna is, én nagyon megfontoltam volna magamban azt, vájjon elvállalhatom-e felelősségét annak, hogy egy oly kérdést, mint egy ország elfog­lalása, hol előre láthatók mindazon veszedelmek, me­lyek támadtak, ezt tán egy hétig tartó discussio alá engedjem elé­nk vonni. Nem mondom, hogy ezt nem tettem volna, lehetséges, hogy a kormány ezt meg­tette volna, sőt valószínű , de csak a bevonul­ás után, és nem előbb, é­s ezen irányban ismételve nyilat­koztam a 60 milliós hitel indokolásánál. Constatálom tehát s összefoglalom: nem hi­szem, hogy abban, a­mi a feliratban mondatik s a­mit elhittek, mivel a kormány és spec­ializer a kül­ügyminiszter nem volt abban a helyzetben, hogy okait előterjessze, olyasmi foglaltassák, a­mi azon felte­vősre jogosítana, mintha a kormány szándéka iránt ámítani akarta volna a képviselőtestületet. Igen uraim, tovább megyek és azt mondom: nem ismerem a politikai czélt, melyért ily alattomos után eljárni érdemesnek tartanám. Ezzel megoldottam feladatom első részét,­­ azon különböző kifogásokra térhetek át, melyek a kormány politikája ellen felhozattak. Dr. Kuranda képviselő úr azt mondotta, hogy Ausztria Németor­szágból való kilépése óta nem szenvedett nagyobb veszteséget, mint szenvedett az által, hogy a sta­tu­s q­u­o t Törökországban nem tartotta fenn. Tö­rökország ugyan egy régi fal, de egy oly fal, melyet kímélni kellett volna. Meg fogom hát magyarázni, hogy miként fogja fel a kormány ezen kérdést és csak mellékesen érin­tem meg, hogy azon állásponton csak kevesen állnak a monarchiában ma, hogy feladatunk lett volna Tö­rökországban a status quot fentartani és hogy nem hiszem, miszerint a t. képviselő úr, ha ezen helyen volna, többséget találhatott volna ezen eszme számára. Csak azt mondom el, miként fogtuk fel ezen kérdést. Azt tartottuk: a fala­k mindenekelőtt a mi javunkra kell szolgálnia, meg kell erősíteni, a hol fentartható, megváltoztatni, a hol nem tartható. De azon eszmét, mely a Kuranda képviselő úr által mondottakból foly, nem osztottuk, és azt hiszem, hogy maga a tisz­­telt tudor úr sem akarja azt osztani, azon eszmét ugyanis, hogy a kegyeletet a régi fal iránt annyira vigyük, hogy fentartsuk a falat mindaddig, míg a fe­jünkre omlik. (Bravo jobbról.) A tisztelt tudor úr, hogy érveket hozzon fel az annexió ellen, azt mondta továbbá, hogy Olaszország (dr. Kuranda, nem említettem Olaszországot), —hát én megnevezem az országot, ő azt mondta »egy or­szág« annexióra gondol. Én nekem erről nincs tudo­másom. A kormány ezen országban távol áll ez é­zel­­mektől és minden kormány azt hiszi. Egy párt ugyan gondol rá, és gondolt rá, de a közvélemény nemcsak Ausztriában, hanem egész Európában felzúdul ez el­len és helyteleníti ama párt törekvését. Ez nem min­denka volt így és aligha hozható fel érvül a kormány politikája ellen az, hogy ma az egész világ így elis­meri és osztja a mi érdekeinket. De ha állna az, ami nem áll, hogy t. i. ez ország annexióra gondol, akkor, mint a t. tudor úr is meg fogja engedni, első­sorban Dalmátiára gondolna , és jobb érvet Bosznia és Her­­czegovina okkupácziójára mint ez, alig lehetne találni. A tisztelt delegátus és más szónokok felemlí­tették azt is, hogy ezen okkupáczió nagy elővigyázat­lanság, mert akkor a compensatió áramlata támad­hatna fel é­s hozathatnék kapcsolatba ezzel. (Dr. K­u­­randa: Én ko­mensatióról nem beszéltem.) Ezen felfogással szemben arra kell emlékeztetnem, hogy az olasz miniszterelnök az olasz külügyminisztert azok vádja ellen megvédendő, kik azzal vádolták Olaszor­szágban, hogy elmulasztó az alkalmat a congresszu­­son compensatiót kérni Ausztria ezen mandátumáért mentségül azt hozta fel, hogy ha ezt tette volna, nemcsak izoláltan maradt volna, hanem valószínűleg el is kellett volna hagyni a kongresszust. Íme hát, ez megint nem szól a kormány politi­kája ellen, hanem szól valami más mellett, a­mit nem akarok szemrehányáskép Kuranda képviselő úrnak felhozni, hogy t. i. mily elővigyázónak kell lenni az ily féle nyilatkozatoknak. A berlini szerző­dés senkinek sem ad jogot a compensatiora Boszniá­ért és Herczegovináért, senki nem kérte és nem is kérhette ezt. De e­lvigyázatlanság és nem örvende­tes, midőn ily eszmék sehol másutt mint éppen e delegátio köreiben vettetnek fel. (Helyeslés jobbról. Kuranda: én e szót compensatio sehol sem használ­tam). T. Kuranda képviselő úr még egy más eszmét is felhozott, melyet itt nem ő, hanem Oppenheimer adott elő, de mely a bizottságban Kuranda úrtól eredt, — azon eszmét, hogy nem lehetett volna-e Bosniával is ugyanazt tenni, a­mi Novi-Bazárral történt, hogy ugyan­is ott csak helyőrség hagyassák, a­nélkül, hogy az ország adminisztratióba vétessék. Én magamnak soha nem csináltam s nem is csinálhattam illusiókat, hogy az okkupáczió eszméje megfontolatlannak, előkészületlennek és népszerűtlen­nek is tűnik fel a közvélemény előtt Ausztriában. Meg is fontoltam mindent különösen pénzügyi szem­pontból is, mikép volna lehetséges ezen meggyőződé­sem szerint szükséges eszmét oly alakban realizálni, mely katonai és pénzügyi szempontból az államra a legkisebb terheket róná. Szem előtt tartom tehát az ilyen megszállás esz­»­méjét is, de a következő eredményre jutottam: Vagy tartani kell seregeinknek, melyek ez országot oktru­­pálják a fanatikus elemek ellenszegülésétől, vagy

Next