A Hon, 1879. január (17. évfolyam, 1-27. szám)

1879-01-15 / 13. szám

13. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. szerda, január 15. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-h­ivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . ..................................................2 fk­t. 3 hónapra......................................................6 , 6 hónapra....................................................G . Az esti kiadás postai, különküldéséért felül-­í fizetés negyedévenkint...................................­ » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, m­in­denkor, a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás B a XVII-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Egész évre................................ 24 frt Fél évre .................................... 12 » Negyed évre 6 » Egy hónapra ........................... 2­1 Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. BV** Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Hon kiadóhivatalába (Barátok­ tere Athenaeum-épület) kül­dendő. A HON Merk.­­ kiadóhivatala. Budapest, január 14. A szervezési javaslatok. Az alkotmány és a nemzetközi jog meg­sértését látja az ellenzék abban, hogy a kö­zös kormány gondoskodik Bosznia és Her­­czegovina szervezéséről, azon alapon, melyet a berlini szerződés nyújt erre monarchiánk­nak. Oket e vádakra azon szervezési javaslatok nyújtottak,mely­ek még csak nem is félhivatalo­san, a közönség elé kerültek. Mert az ellenzék ezeket már életbeléptetve és pedig azon szán­dékkal életbeléptetve látja, hogy azokról a tör­vényhozásoknak semmi tudomásuk ne legyen); a monarchia kormányzására bízott tartomá­nyokra a törvényhozásoktól csak pénzt kér­jenek, de a­mi ott történik, arra ezeknek be­folyásuk, ellenőrzésük se legyen. Még ha így lenne is a dolog, akkor sem lehetne ugyan a nemzetközi jog megsértéséről praedikálni , mert azért a két tartomány szervezése tör­ténhetnék a berlini szerződés alapján és ezt a porta is aláírta; ha tehát a javaslatok nem be­szélnek, és adminisztrác­ióval foglalkozó szer­vezeti javaslatok nem is beszélhetnek, a porta souverain jogairól ; ezeket nem vnllálják job­ban, mint a berlini szerződés. Másfelől: azon­ban, ez eljárással nem az alkotmány keretén belül, mert ez akkor is érintetlenül maradna, de azonkívül, tagadhatatlanul oly hatáskört vindikálna magának a közös kormány, melyet de facto megnyert ugyan Európától, de nem a monarchia törvényhozó testületeitől, me­lyek egyedül illetékesek, hogy egyetértőleg, az ő hatáskörét is megszabják­, és egyszers­mind oly czélokra kérné esetleg a monarchia pénzerejének igénybevételét, melyekre a tör­vényhozásoktól még fölhatalmazása nincs. De mi ilyen szándékot sem a közös, sem az országos kormányoknak nem tulajdoní­tunk; mi azt hiszszük, hogy arról, a mi Bosz­nia és Herczegovina ideiglenes kormányzá­sára nézve terveztetik, a törvényhozásoknak lesz és kell, hogy tudomásuk legyen; de ter­mészetesen, erre nézve legczélszerűbbnek tar­tunk egy átalános körvonalakban tartatott és a berlini kongresszus határozatai alapján nyugvó felhatalmazást, melyet a két kor­mány, maga és a közös kormány számára kérne, hogy az utóbbi a két tartomány ideig­lenes kormányzásáról és közigazgatásáról gondoskodjék. Ez alapeszmét már akkor ki­fejtettük, mikor a kérdés legelőször fölmerült volt, és azt hiszszük, hogy azon szervezési­­ javaslatok, melyek nyilvánosságra jutottak és­­ valószínűleg a kormányok részéről vannak­­ tervezve, egészen meg egyeztethetők e kiin­dulásponttal , mert a­nélkül, hogy a rész­letekbe kívánnánk bocsátkozni, azokat úgy a nemzetközi állásnak, mint ama tartomá­nyok tényleges viszonyainak megfelelők­nek találjuk. A­mennyiben a török törvé­nyek és hatóságok egy európai hatalom által használhatók, életben vannak tart­va e javaslatok által; de, e kerületben és központban biztosítják ezek monarchiánk inté­ző és ellenőrző befolyását is a kormányzás és közigazgatás javítására; míg viszont, a mon­archia két felének kormányai képviselve len­nének ama központi bizottságban, mely a közös kormány mellé adatnék, consultativum votummal. Ennek a bizottságnak szervezése bizonyára a legnehezebb, mert a közös kor­mány, a delegáczióknak, a két kormány az il­lető törvényhozásoknak felelős lenne ugyan mindazért, mi a két tartomány kormányzása és közigazgatása körül történnék, de egy­szersmind szükség van arra, hogy a Szeraje­­vóban összpontosított kormányzás állandóan összeköttetésben legyen a közös kormánynyal, sőt azzal szemben, ennek egy ellenőrző fóru­ma legyen és erre a közös kormány eddigi szervezetében nincs közeg; de másfelől az is bizonyos, hogy ha csak tanácsadó hatáskör­rel fog ez bírni, az ügyek szakszerű, gyors és felelősség melletti elintézésére be nem foly­hat, míg ha közvetlen intézkedési jogot nyer, a közös kormány felelősségét rontja. Azt hiszszük, hogy ez a szervezés legne­hezebb része, mert ezzel­­egyszersmind össze­függésben van az alkotmányi kérdések egész sora is. Ha a két kormány ellenőrzése mellett nyer is felhatalmaz­ót a közös kormány a két tartomány administrációjára (és ez szükséges alkotmányi követelmény), a törvényhozások­nak biztosítékot kell nyújtani az iránt is, hogy a közös kormány e hatásköre nemcsak ideiglenes lesz, de egyszersmind az általa e hatáskörben, a fentebbi czélra terem­tendő közegek is megfelelnek pénzügyi és alkotmányi érdekeink követelményei­nek , mert a tartományok politikai fejlő­désére, nemzetiségi viszonyaira nevezetes be­folyással lesz a kormányzás szelleme és ennek eljárása befolyással lesz pénzügyeinkre is. Ha e tekintetben a kormány és az előterjesztés által a törvényhozásoknak biztosíték adatik, akkor a költségvetés megállapítását át lehet ruházni a delegác­iókra és egyszersmind le­mondhatnak a törvényhozások arról, hogy a szervezet részleteit megállapítsák,­­ minthogy ez úgy a nemzetközi jognál, mint alkotmá­nyunk szervezeténél fogva nem is lehetséges, mert ama tartományok a monarchiába be nem illeszthetők a nemzetközi viszony meg­szabott ideiglenes voltánál fogva, és a­mely­ik terület a monarchia nemzetközi keretébe, al­kotmányába beillesztve nincs, azt ennek tör­vényhozásai nem szervezhetik. Itt a külügyi kormány egy actiójából folyó tényleges álla­pot ellenőrzéséről van szó; ezen túl menni nem kell, de a hatályos ellenőrzésről gondos­kodni: pénzügyi és politikai szempontból egy­aránt szükséges! A „HON“ TÁRCZÁJA Szabadság a hó alatt vagy a zöldkönyv. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jóbai Mór. (55. folytatás.) Maximovics Iván — átaljában véve — igen jó tréfának találta ezt a dolgot. Valami rosszab­bat képzelt. S most nagyon megörült neki, hogy »csak» Bethsábát vitték férjhez, a­ki már a Szent Katalin zárdának volt elígérve. De méginkább tév­útra vitte a feleségének a kaczagása. Azt hitte, azt visszhangoztatni kell. De ha már az imént a sírással olyan félsikert aratott, a nevetéssel tökéletes kudarczot vallott. A herczegnő odavágta a fejéhez az összegyűrt levelet s mint egy maenade, rohant rája, fur­a arczczal, fehé­reiket mutató szemekkel s összecsikorgatott fogakkal. — Ez a ti munkátok volt, nyomorultak ! Ezt ti terveztétek ki együtt! — Kik ? kérdezé a herczeg elámulva. — Te! És a te szeretőd, az az endori boszor­kány ! Ti szőttétek ezt a hálót, a mivel elkerítsétek ezt a leányt Puskin számára. Ti készítettétek ezt a méregbe mártott tőrt. — Asszonyom. Én meg nem foghatom, hogy mi ingerli önt ily haragkitörésre Puskin úrnak, meg Dilam­anoff kisasszonynak a szívviszonya miatt ? Corynthia észrevette, hogy indulata által az önelárulásig hagyta magát ragadtatni. Hirtelen megtért. — Nem foghatja meg ? Itt nincs szó szívviszony­­ról, hanem árulásról! Mit bánom én, ha egy kauká­zusi királyleány az én lovász legényemmel szökik is meg ? Az is fő neki! De ön jól tudja azt, hogy miért kellett ezt a leányt Puskinnak megkeríteni. Azért, mert ez bírja a czárnak minden titkait, a­miket az leányának elmondott, az pedig ő vele közölt, s most ezek a titkok mind átmennek Puskin révén a czár el­lenségei kezébe. Ön ezáltal elvesztette — vagy magát — ha híve a czárnak­ — vagy a czárt, ha összees­küvő ellene. Ezt cselekedték önök ketten. Ghedimin herczeg meg volt lepve. Az asszony fel­ül került. Tigy hasonlított az igazsághoz, a­mit mondott, hogy nem lehetett ellene védekezni. — Mindnyájan egyetértettek! folytatá dühöngve az asszony. Felhasználták egy szegény leánynak a betegségét, hogy a másik leányt tőlem elcsalhassák , ide küldték hozzám Puskint egy verssel, hogy engem itthon tartsanak, hogy utána ne menjek a gondjaimra bízott leánynak, ő rá várva, a­ki az alatt, míg a vá­laszért kellett volna eljönnie, felhasználta az időt, hogy egy halott koporsója mellől elszöktessen egy­­ esztelen félkegyelmű leányt! Pfuj az ilyen emberekre ! Enynyi csalás, hitszegés, árulás. Egymáshoz méltók vagytok valamennyien; komédiások és komédiásnők . — Ki az én szobámból! Ott van az ön helye — a Phryne orgiáiban! Az embernek eláll az esze, mikor egy asszony szidja. Ez megbénítja a gondolkodást. Ghedimin herczeg okos ember is volt, jó ember is volt, s azon­felül valóban oly ártatlan volt ebben a bűnben, a­mi nem is bűn, mint egy gyermek, hanem azért mégis oly elítélt bűnösnek érezte magát e szavak után, mint a­ki csakugyan a legnagyobb merényletet követte el, a­mit soha helyrehozni nem lehet, a legnagyobb ki­számítással , úgy hogy nagyon szerencsésnek érezte magát, mikor kimenekülhetett a házából s gondolájá­hoz visszajutott. Pedig bizonyosan mondhatjuk, hogy még azt sem tudta, hogy ki volt Nariskin Zsófiának az anyja. Csakhogy ezt nem hitte el neki Corynthia soha. Kiszámított szándékos kínzásnak vette ezt az egész jelenetet. Férjének megjelenését a légyott órá­jában s a szerelmi sóvárgástól izzó női szívre először a temetési jelenet jégcseppjeinek, azután meg az imá­dott, a várva várt ifjú hűtlensége méregcseppjeinek fecskendőjét! S az illő méreg öl kivül és belül.­­ A­mint Ghedimin eltávozott, Corynthia­­ két kezét összekulcsolva feje fölött, arczczal a földre veté magát és keservesen zokogott. Azután, hogy senki sem emelte föl, térdre föl­állt, hajtekercsei, mint vonagló kígyók omlottak keb­lére. Okiét az esküre feltartott három ujjal az ég felé emelve, lihegő kegyetlen hoszával: »Ha én te neked valaha ezt a ke­serű órát visszafizethetném!« Ajkai fölnyiltak, egymáshoz szorított fogainak csikorgását lehetett hallani. Valamit gondolt. A szemei szikráztak bele. Aztán felállt a helyéből. A fehér köntös patyo­­latujját feltörte vállig gyönyörű karjáról. S akkor azt a gömbölyű vastag izmot a felső­kar közepén fogai közé szorítva, úgy beleharapott, hogy a vér kiszökött belőle. S azt a vért felszitta a szájával. Az orosz néphatona azt tartja, hogy ha valaki az átkának a beteljesü­léséről bizonyos akar l­enni, hát az átok kimondása után igyék a saját véréből. A halálfejpillangó úgy sírt a ráma szegletében, mint egy elkárhozott lélek.­­ ...................................ti Történelmi jegyzetek »Szabadság a hó alatt« cz. regényhez. 12...........Három napi teljes sajtó­szabadság Oroszországban. »La censure« Dupré de Saint Maure müvében. 13. A pézsmaszagtól a kátrány-bűzig. ...Aczár és a nagyherczegek elfo­gatási terve. (V. O. Crusenstolpe »Der Russi­­sche Hof« V. K.) 14...........»A katonák maguk rabol­tak éjjel az utczán« Schnitzler utazási napló­ja ezt irja: »Szentpétervár teli van a legborzasztóbb hirekkel. Egy nevezetes személyt az utczán meg akar­tak ölni; egy előkelő polgárt egész az ingéig kifosz­tottak hazatértében. Tegnap az utczán reggel egy fej nélküli hullát találtak. Ma a legnépesebb utczán fel­törtek egy palotát erőszakosan, még a templomokat is kirabolják, az egész gonosztevővilág söpredéke lát­szik e szerencsétlen várost elözönleni. A lakosok nem merik este elhagyni a házaikat. — Crusenstolpe sze­rint Miloradovicsot vádolták azért, hogy nem ügyelt fel rá, hogy a katonák éjjel ki ne járjanak a kaszár­nyából. Mikor megtudták, hogy a miatt a rendőrfő­nök Gorgolis leköszönt s Chulken jött helyébe, a casinóban Nariskin herczeg vette a kalapját s azt mondta, sietek haza eltorlaszolni az ajtókat és ab­lakokat ! 15 .»Marat öcscse.« »Ideérkeztekor büszkén nevezte meg magát a rendőrség előtt, hogy ő »Marat!« Ott arra kérték, hogy legyen szives valami más okosabb nevet venni fel, így vette fel a szülővárosa nevét. Nagyon hiú volt rá, hogy ő a testvére Corday Charlotte hirhedett ál­dozatának. Azt mindenkinek elmondta, hogy ő Marat testvére s sokszor megjárta vele. Különben franczia nyelvmester volt.« Dupré de Saint Maure »Les gouverneurs d’enfans.« 16. »Az űzött vad.« A zenekar. Maga Catalani is azt mondta, hogy ennél szebb éneket soha nem hallott. Les chan­­tres de la Cour. D. d’Saint Maure. III. 17. Nariskin Zsófia. Der russische Hof. Crusenstolpe. 18. Severin család. Geheime Geschichte Russlands. Schnitzler. 19. Constantin nagyherczeg alak­jának leírása. »Constantin testileg még rútabb volt az apjá­nál. Ugyanaz a kalmük arczulata volt stb.« Phan­­tasta és felfortyanó s legnagyobb mértékben brutális volt, de voltak jó tulajdonai, elrejtve a durva külső alatt. Der russische Hof. Crusenstolpe. 20. Constantin jellemzéséhez. Egyszer a katonák mustrálásánál meglát egy ujonczot, a­ki sírt. Azért, hogy sírni mert, huszon­öt kancsukát veretett rá. »Nézdd, mondá a bünteté­sét kiállottnak ; az a derék legény, a pajtásod, az bezzeg nevet, mikor a szemem közé néz! Ez a jó katona. Hát te legény mit nevetsz olyan jó ilyen ? — »Azt, hogy én még ilyen csúf pofát, mint a tied, soha életemben se láttam!« — s Constantin adatott a go­romba ficzkónak — huszonöt rubelt. — De Custi­­ne, La Bussie. 21. Marat jellemzéséhez. A franczia forradalom alatt a kivándorlott fő­urakkal együtt jött inas, lovász, kengyelfutó had el­­árasztá Oroszországot, s miután ott akkor nagy divat volt a fiatalságnak franczia nevelést adni, valamennyi beállt az uraságokhoz — nevelőnek. Volt olyan, a ki tanári állásra is folyamodott a középtanodákhoz s csak azon múlt, hogy el nem nyerte az állomást, mert »Gymnase« helyett »Gil Blase«-t irt a folyamodásá­ban. »Les instuteurs« Dupré de Saint Maure. 22. Constantin lemondása Gra­­dinszka Johanna miatt. Die geheime Geschichte Russlands von Schnitzler. 23. A Napoleon cultus az orosz nép között. »A szabad Oroszország.« — William Hepworth Dixon. 24. N­é­v a áradás. Les mysteres de la Russie. 25. A czár mindenütt részt vett a mentés munkájában. Der russische Hof. Crusenstolpe. 26. Tarrakanoff herczegnő. Állítólag Erzsébet czárnő leánya, Tarrakanoff herczegnő czim alatt fölnevelve. Radzivill herczeg gyermekkorában elvitte magával Rómába, azért, hogy később nőül vegye s II. Katalin ellen fölléphessen vele. Katalin elkobzatta a herczeg birtokait s mig az visszatért Oroszországba, hogy azokat visszanyerje, azalatt a czárnő kiküldte Orloff herczeget Olaszor­szágba, ki megtudta nyerni az ifjú herczegnő szivét s rávette, hogy esküdjék meg vele. A pap és a nászna­­­­gyök mind Orloff álcrázott kőrszolgái voltak, így a­­ herczegnő, a férjének vélt Orloffal hajóra szállt. Ott — Tisza miniszterelnök holnap este megy Bécsbe, a boszniai előterjesztések ügyében.­­ A magyar kölcsön ügyében történt megállapodás értelmében a consortium biztosítja szükségeink fedezetét és a conversiót, de azt, hogy domanialis kölcsön lesz-e, és mily mennyiségben, a f. évi augusztusig folyó hiteloperatiók eredménye fogja eldönteni, bár in principio az is el van fogadva.­­ Az 1879. évi államköltségvetés a pénzügyi bizottság által következő sorrendben fog tárgyaltatni. A már befejezett apróbb költségvetések és a belügyminisztérium költségvetése után következ­nek : a közlekedési-, a kereskedelmi-, a közoktatási-, az igazságügyi-, és a honvédelmi­ minisztériumok költ­ségvetései. — A delegációk folytatólagos ülés­­szaka, mint a miniszterelnök a pénzügyi bizottság mai ülésén kijelentette, január végén, de legké­sőbb feb­ruár elején fog megnyittatni. — Osztrák dolgok. A képviselőház al­kotmány­hű klubjai holnap este, illetőleg holnapután, összegyűlnek, hogy maguk tartását a berlini szerződés fölött a bizottsági indítványokkal szemben megálla­pítsák. A kluboknak egyátalán nem fog kelteni siet­tetni elhatározásaikat, mivel a berlini szerződés fö­lötti vita mindenesetre több ülést fog igénybe venni és a szavazás alig fog e hét vége előtt bekövetkezni. Körülbelül 30 képviselőről hiszik, hogy magukat szólásra előjegyeztetik. Tegnap Weitzában a válasz­tók összejövetele volt, melyről a »Vat.»-nak sürgöny­zik: »Weitza törvényhatósági kerület választóinak itt tartott, rendkívül népes gyülekezete Schönerer lovag képviselőt egyhangúlag felszó­lította, hogy mandátumát tegye le.« Schönerer, a­mint látszik, ez erélyes nyilvánulást tel­jesen ignorálni szándékozik. A »Presse«-nek ugyanis Gmundból írják, hogy Schönerer képviselő ott Schrems törvényhatósági kerület 300 választója előtt jelentést tett. Határozott eredményt ví­vott ki és zajos »h o c l«-o­k­a­t n­y­e­r­t. Ez annál is különösebb, minthogy a Thaya melletti Waldhofen egész politikai kerületének küldöttségé­ben, mely néhány nap előtt volt a Schönerer ügyben ő felségénél kihallgatáson, Schrems kerület is képvi­selve volt az ottani polgármester által. — A bulgár trón kandidátusai. A »G01087« a bulgár fejedelmi trón kandidátusait há­rom osztályba sorozza. Az elsőbe azok tartoznak, kiknek megválasztatása az egyik vagy másik oldalról a berlini szerződés alapján tiltakozást idézne elő. Ide tartozik Dondukov Korzakov herczeg és Ig­­n­a­t­i­e­v gróf, kiket Anglia és Törökország bizonyo­san, Francziaország és Ausztria valószinüleg nem is­merne el; azután Aleko Bogorides és Bra­­t­i­a n­u, kiknek megválasztatását Oroszország elle­nezné. A második osztályba tartoznak ama jelöltek, kiknek nincs joguk megválasztatni és pedig a berlini szerződés alapján, mely kiköti, hogy az uj fejedelem­nek nem szabad uralkodó házból lennie; ilyenek: A r n­u­l­p­l bajor herczeg, Károly román herczeg és testvére,, Hohenzollern herczeg. Végül a harmadik osztály jelöltjei azok, kiknek csakugyan van kilátásuk. Ezek Battenberg herczeg, Beuss herczeg és a montenegrói fejedelem rokona .­i­z­­­d­­­ar Petrovics, a montenegrói szenátus elnöke. Battenberg herczeg, az orosz császárné unoka­öcscse és anyja a lengyel Hauke grófné volt. Nagy­bátyja, IV. Lajos hessen-darmstadti nagyherczeg, azonkívül Viktória királyné veje s azért ez oldalról alig lehet tiltakozástól tartani. Beuss herczeg is­meri a keleti viszonyokat s azon eszmék képviselőjé­nek mondják, melyek Oroszországot arra indították, hogy fegyvert fogjon a Balkán-félsziget keresztyéneit felszabadítandó. Oroszul is jól tud s igy a bulgár nyelvet hamar fogja elsajátíthatni. Végül Petro­vics mellett szól tisztán szláv származása és rokon­sága a délszlávok ügyének előharczosával, Nikolai Negosi herczeggel. Ezenkívül —jegyzi meg a »Go­los« —, még néhány más egyén is van, kiknek szár­mazása őket Bulgária trónjára feljogosítja. Itt emlí­tendő minden herczeg az Orleans-házból, kik a csa­lád ifjabb ágához tartoznak, t. i. Chartres, Alençon és Penthièvre herczegek, továbbá a bourbonok ré­gibb ágából és más detronizált dynasztiákból szár­mazott herczegek. Kinek van valamennyi jelölt közt legtöbb kilátása, meg nem határozható. — Az uj kölcsön s a vasut-csatla­­k­o­z­á­s­o k. Ellenzéki lapok a pénzügyminiszter Bécs­­ben tartózkodása idején nagy zajt ütöttek abból, hogy a magyar kormány az új kölcsön árát részben azzal fizeti meg, hogy belenyugszik vakon az osztrák államvasút minden követelésébe, engedi a vercsoro­­vai csatlakozást előbb kiépíttetni, mint a projest-pre­­deal-brassóit, s ezzel a keleti magyar államvasútvo­­nal jövőjét örökre megöli. Már akkor volt alkalmunk megjegyezni, hogy a kölcsön közt és e közt a kérdés közt mi összefüggés sincs. Ebbéli hitünk fönhéjázó mosolylyal fogadtatott. Most azonban bécsi lapok egész részletességgel, nem magyar forrásból, nem is magyar színezéssel mondják el azt, mi történt a csat­lakozások kérdésében legutóbb. Bővebb kommentár nélkül adjuk. Balaceanu román követ — így ír a »Fratt« — a magyar közlekedésügyi minisztérium képviselő­jének itt tartózkodása alatt megragadta az alkalmat és szóba hozta a temesvár-orsovai vasút verciorovai csatlakozásának kérdését. Bibáry miniszteri tanácsos, mint mi halljuk, leplezés nélkül kijelentette neki,­­ hogy ez a csatlakozás csak akkor fog megengedtetni, ha a román kormány a feltételek egész sorába egye­zik bele, melyek annak jelentőségén, a­mit a magyar kormány eddig követelt, messze túltesznek, így az az arra való végleges, fentartástól tiszta lekötelezte­­tésen kívül, hogy a predeáli vonal a határig meghosz­­szabbítandó magyar keleti vasúttal az őszig teljesen helyreállíttassék az összeköttetés, azt is követeli a magyar kormány, hogy e két csatlakozó vonal (Pre­­deal-Brassó és Verciorova-Orsova)közt kartell létesí­­tessék, mely a forgalmat Románia és Magyarország közt egyformán megoszsza, és pedig rendeltetési hely­re való tekintet nélkül, mert a magyar kormány min­denekelőtt a forgalomban szűkölködő keleti vasútvo­nalra van tekintettel. Végül a határon levő induló házakra lennének bizonyos intézkedések megállapí­­tandók, melyek szintén Magyarországra lennének költségkímélők és előnyösek. A román képviselő vi­szont azt a kérdést vetette föl, mikor szándékozik a magyar kormány a határig kiépítni a vasutat. Mind­két képviselő ad referendum vette a kölcsönös nyilatk Itodatok­at. A magyar nainiotitori tanár/puj­o­ iUuLau elutazott, mielőtt még a román képviselő kormánya határozatát táviratilag megkapta volna. Ide reduká­­landók, végzi a bécsi lap, mindama hirek, melyek, a magyar közlekedésügyi miniszter előzékenyebb maga­tartásáról szárnyalnak. Németország belviszonyai. (Sz. Gy.) A német birodalom erős szer­kezete oly állapotban van, mintha inogni kez­dene már minden eresztéke. A­mit Bismarck mível a dolgok fennálló rendjének megszilár­­dítására, az mind a rendkívüliség jellegét vi­seli magán. Ilyen a szoczialista törvény, melynek brutális hatása alatt egész népvándorlás in­dul Németországból kifelé, más boldogabb és szabadabb földön keresni hazát s gyarapítva a különben is jelentékeny népvándorlást, mely Németország lakosságát­­azon arányban fogyasztja, melyben növeli az­ Egyesült­ Álla­­mok beözönlő népességét. Ilyen a tervezett »szájkosár-javaslat«, mely ellen, kevés kivétellel felzúdul az összes németországi sajtó elannyira, hogy még a conservativ lapok is elszörnyülködnek e mon-­struosus javaslattól s bár elismerik szükségét annak, hogy valamit tenni kell a birodalmi gyűlésben mutatkozó rakonczátlanságok meg­fékezésére, oly messze, mint Bismarck, még­sem hajlandók s nem mernek menni. Ilyen végül Bismarck herczegnek a ha­talmakhoz intézett azon felszólítása, hogy lépjenek föl közösen a szoczialismus fenye­gető veszélye ellen, mely fölszólításra Bécs­­ben, hir szerint, azt a választ adták, hogy itt amolyan megrendszabályozásokra nincs szük­­ség. A­kit a szoczializmus veszélye fenyeget, az tegyen róla! Bismarck herczeg tehát akkora nagy­nak látja a Németország belső rendjét fenye­gető veszélyeket, hogy már nem is áll meg a legszélsőbb végletekig menő »rendszabályok­nál«, melyeket maga a német birodalom fo­ganatosíthat a maga javára és védelmére, ha­nem már a külföldi hatalmakhoz is fordul se­gélyért. Mi legalább inkább ilyen színben szeretnők látni Bismarcknak a szoczialismus ellen a hatalmakhoz intézett felszólítását, mint abban, midőn ezelőtt öt évvel Belgiumot akarta ránczba szedni, mert egynéhány belga ultramontán lap elitélte a kulturharcz erő­szakosságait; vagy abban, midőn később ösz­­szement volt az olaszporosz barátság, mivelhogy a római kabinet nem akarta bur­­kus mintára teletömni a börtönöket papok­kal, nem akarta importálni egyéb német czikk között a kulturharczot is olasz földre s mert nem akarta meggátolni a pápát abban, hogy ha kedve tartja, urbi et orbi kárhoztassa a német földön az egyház ellen elkövetett erő­szakoskodásokat. Benne van tehát Bismarck politikai és kormányzati rendszerében az is, hogy a Né­metországot sújtó belbajokért, melyeket pedig nagyobb részben maga a vaskanc­ellár idézett föl, szereti kérdőre vonni a más államokat is, melyektől azt követeli, hogy a német biro­dalom spec­iális érdekei és szempontjai szerint rendezzék be magukat, s tekintsék oly köz­pontnak Berlint, mely körül, mint a nap kö­rül tartozik forogni minden tagja az európai államrendszernek. De ha nem ilyen követelő jellege volna is Bismarck jelzett lépésének, hanem egyszerűen segélykérés, csak helyeselni tudjuk a Bécs­­ben adott választ. E monarchiában, istennek hála, nem forog fenn az a veszély, melytől Ber­linben rettegnek s tehát nem is szükség véde­keznünk ellene. Maradjon csak továbbra is német speczialitás: a kulturharcz, meg a szo­­cziáldemokráczia. Olyan speczialitások, me­lyeket nem irigylünk Németországtól. S ha lesz állam, mely eleget teend Bismarck kíván­ságának, nem csak barátságból, de szükség­­ből ír, — az nem más, mint Oroszország. — Különben is nagy a barátság a berlini és pé­­tervári udvarok között; most a közös veszély még szorosabbra fűzendi a kapcsolatot. Musz­kaországnak nem fog derogálni, hogy egy utón halad e téren Németországgal, hanem derogálni fog ennek, hogy kénytelen lesz amazzal egy utón — a legvadabb reac­ió ut­ján menni. Ide vitte »a vér és vas« politika Németországot — alig 7 esztendő múlva Se­­dán után.

Next