A Hon, 1879. április (17. évfolyam, 79-105. szám)

1879-04-08 / 85. szám

85. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. kedd, április 8. Szerkesztési sz-vel é­s Barátok-tere, Athenaeunt-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. ISIR­DETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .... ....... 2 frt 3 hónapra ••..••••... 6» 6 hónapra................................... ... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként..............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás O­SST XVII-dik évfolyam­ára. Előfizetési árak: Fél évre ..................................... 12 » Negyed évre 6 » Egy hónapra ........................... 2 . Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év­negyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Hon kiadóhivatalába (Barátok­ tere Athenaeum-épület) kül­dendő. A HON szerk. a kiadóhivatala. Budapest, április 7. A legutóbbi napok kiváló eseménye volt az a politikai toaszt, melyet Londonban ottani nagykövetünk, g. Károlyi Alajos tartott, — hangsúlyozva benne az Anglia és monarchiánk közti egyetértést, e két hatalom keleti érdekei­nek hasonlatosságát, sőt azonosságát, és hang­súlyozva egyenesen a szövetséget monarchiánk és Anglia között. Mi természetesen örültünk ama neveze­tes politikai fordulatnak, melyet Károlyi nyi­latkozatai jeleztek, mert hogy egy nagyhata­lom követe, egy diplomata, egy kiváló állású egyéniség így nyilatkozhassék, annak még­is kell, hogy legyen valami alapja. Károlyi nyi­latkozata nem volt, nem lehetett egyszerű pohárköszöntő, vagy ünnepies szólásforma, az politikai jelentőségű és hozzá nagyjelentőségű nyilatkozat volt. Károlyi nem beszélhetett, nem volt szabad beszélnie csak úgy a levegő­be. És ha­­hozzáveszszük azt a tartózkodást, mely a diplomácziának kiváló sajátságát ké­pezi, annyival több súlyt kell­ tulajdoníta­nunk londoni nagykövetünk nyilatkozatának, mert diplomata létére elég nyíltan, elég vilá­gosan szólt. Nyilatkozatából kivehető volt a jelenté­keny közeledés monarchiánk és Anglia között s az elhatározás, hogy e két nagyhatalom a keleti ügyek intézésében, a berlini szerződés végrehajtásában egyetértőleg, vállvetve jár­jon el­­ Oroszország törekvéseivel szemben. Nos mit tettek ellenzéki lapjaink? Na­pokig mélyen hallgattak. Nyilván meglátszott rajtuk, hogy elvesztették a talajt lábaik alól. Hogyan, Angliával volnánk szövetségben s nem »nyakig a muszka szövetségben«, mint éveken át ellenzéki lapjaink zengedezték ? Hogyan beszéljen már most a­ngol szövetség­ről az az ellenzéki lap, mely örökösen azzal áltatta olvasóit, hogy Andrássy gróf bele­vitte a monarchiát a muszka szövetségbe ? Látták ugyan, hogy Káro­lyi toasztja mit jelent és mit jelez — de közönségükkel szemben nem volt erkölcsi bátorságuk elállani a megszokott gyanúsításoktól. Mit is fogna mondani az ellenzéki olvasó arra az ellenzéki lapra, mely most magasztalná Andrássyt az angol szövetségért, azt az Andrásszyt kiről az ellenzéki lapnak sikerült elhitetni itt-ott, hogy muszkaszövetségben áll ? De sokáig nem viheték az ellenzéki la­pok sem a struct politikát, hallgatást és ho­mokin buvást, hanem elhagyva kényelmet­len helyzetüket, most már egyet fordítottak a dolgon s kórusban zengik, hogy nem is úgy mondta, nem is úgy értette azt Károlyi gróf, a mint a hivatalos táviró közölte a pohárköszöntőt ; meg aztán az angol lapok semmi jelentőséget sem tulajdonítottak nagy­követünk nyilatkozatainak, melyeket egyik­másik angol újság nem a lap élén, hanem hátul az újdonságok között közölt, így ka­paszkodnak, szánalmas erőlködéssel a szal­maszálhoz, hogy kimeneküljenek a hínárból, melybe oly hatalmasan belelovagolták ma­gukat. Hogy a »Times«, melyre oly nagy elég­tétellel hivatkozik a »Napló«, nem tette Ká­rolyi »toasztját« a lap élére, az lehet szer­kesztőségi hiba s megmagyarázható abból, hogy alig hitte s alig volt rá elkészülve va­laki, hogy Károlyi ott a külföldieket segély­­ző bizottság lakomáján, ily fontosságú és je­lentőségű »pohárköszöntőt« mondjon. Tehát, hogy egynémely angol lap, az eddigi biab­­lonhoz és szokáshoz ragaszkodva, a lakomán történteket, újdonsági rovatban közölte, ha mindjárt a »Times« tette is ezt, az mit sem vál­toztat a dolgon s még kevésbé vonhat le valamit annak horderejéből, a mit londoni követünk mondott s ezt annyival inkább mondhatjuk, mert azt angol sajtó egy tekintélyes része is úgy figyelmére méltatja, és úgy megbeszélés tárgyává teszi követünk toasztját, mint mi magunk. Ez világosan látható az angol lapok alább közlött nyilatkozataiból. Tehát ha felü­ltetésről, humbugról lehet szó, azt bizony senki más nem követi el, mint a mi jó ellenzéki lapjaink. Vájjon még ellenzéki hírlappolitikának is nem volna e sokkal jobb, és nyomatéko­sabb : ellenezni ugyan s a viszonyok szerint élesebben, szelidebben bírálni azt, a­mi nincs ingek szerint, de aztán igazságszeretettel el­ismerni és helyeselni azt, a­mi érdemes az el­ismerésre és helyeslésre, a­mint a nézetek szerint helytelent fölfújni, koromfekete szí­nekkel festeni, a jót, helyest pedig vagy el­tagadni, vagy kisebbizni s nevetségessé tenni akarni ? A »Napló«-nak épen kapóra jött a vid­­dini muszka bánásmód, melyben ottani kon­zulunk részesült s ez alkalomból azt mondja, hogy: »Ha Németország, Anglia vagy Fran­­cziaország fiai volnánk, nem kérdeznek, minő elégtételt fogunk kapni, mert tudnók, hogy a kormány teljes elégtételt fog venni magá­nak, de minthogy Ausztria-Magyarország polgárai vagyunk, nem kérdezzük, nehogy megtudjuk.« Nem monarchiánkkal történik először, hogy keleti képviselők bántalmazást szenved­nek a durva, szenvedélyes és vad népek kö­zött Keleten. A »Napló« bizonyára tudni fogja, mi történt Német- és Francziaország konzulaival Szalonikiban. És Anglia lobogói hányszor lőnek megsértve ? De azért kinek jutott volna eszébe, mint a »Napló«-nak, azt állítni, hogy ama sérelmek azért történtek meg, mert az illető hatalmak teljesen elvesztették a nimbust, tekintélyt és befolyást? Német- és Francziaország és Anglia mindannyiszor meg­kapták az elégtételt; épen a napokban Fran­cziaország Tuninban és Olaszország Perrod miatt Szerajevóban kaptak elégtételt. És nem tudott-e monarchiánk elégtételt követelni ma­gának és kapni is a belgrádi macskazenéért, vagy a­mi még eklatánsabb volt: azért,hogy Belgrádból dunai monitorunkra lőni mertek a szerbek. Ha ezeket elfeledte volnaa a »Napló«, hát »tudja meg« most s ezekből vonjon kö­vetkeztetést a viddini eset leendő elintézé­sére. Nem a tekintély, befolyás és nimbus hanyatlását jelentik az ily sérelmek, hanem azt, hogy a képviselőjében megsértett illető hatalom egészen más, ellenkező poli­tikai és diplomatiai irányzatok­­nak hódol, mint a sértő fél. S így mi, bár sajnáljuk magát a tényt, mely a viddini osztrák-magyar konzulon megesett, de melyért az elégtétel bizonyára nem fog elmaradni, — hanem ha a sértő félt, a muszka bolgár kor­mányzót tekintjük, oly viszonyok symptomá­­jakép tűnik föl előttünk, melyekért épen nincs okunk bánkódni. Maga a muszkabarát »Daily News« is megvallja, hogy a muszkák és az általuk befolyásolt bolgárok senkit úgy nem gyűlölnek, mint, a törököt, angolt, és az o­s­z­t­r­á­k-m­agyart s eza gyűlölet bi­zonyára nem azért van, mert e három állam az oroszok és orosz-bolgárok szájaize szerinti politikát csinál. Mindenkivel, az egész világ­gal jól nem lehetünk. Hogy ellenségeink, el­lenfeleink és bántalmazóink épen a muszka táborban találkoznak, ezt mi természetesnek találjuk s aggódnánk, ha nem úgy volna. A »Napló«-nak, ha nem folytatna oly elva­dult »politikát« ezen még örvendenie kellene. Ausztria Magyarország magatartása ke­leten okvetlenül kihívja, maga ellen kell, hogy ingerelje a muszka tábor susceptibilitá­­sát. S ez jól van úgy. Hogy pedig minő lehet az a magatartás, mutatja konstantinápol­­­y­i sürgönyünk is, mely szerint a keletrumé­­liai bizottság török lapjai felhívták az osz­trák-magyar megbízottat, Kállay Bénit, hogy az eddig függőben maradt legnehezebb összes kérdésekben vállalja el a közvetítő szerepet. A tö­r­ök megbízottak fordulnak ily kéréssel a mi képviselőnkhöz. Biztos és megnyugtató ujjmutatás ez arra nézve, hogy minő álláspontot foglal el s minő politikát folytat monarchiánk keleten, és hogy képviselőnk , Kállay minő szerepet játszik azon tartomány nemzetközi bizottsá­gában, melynek vegyes okkupácziójáról van most szó. Értelmes olvasónak fölösleges ezt to­vább fejtegetni , ellenzéki lapjainkat pedig elfogulatlan ítéletre bírni akarni , hiábavaló fáradság lenne. — Tisza Kálmán ma este néhány napra Gesztre utazott. — A szegedi árvíz levezetése iránt a közlekedési minisztériumban tartott tanácsko­zások azon megállapodást eredményezték, hogy a körtöltés létesítésénél az alföld-fiumei és osztrák állami vasút közt levő összekötő vasút felhasz­­taesék. E czélból megengedtetett, hogy az alföld­fiumei vasút azon áteresze, melynél az utóbb nevezett pálya az alföld-fiumei vasutat metszi, kinyittassék. De Serres építészeti igazgató leutazott Szegedre, hogy a rekonstrukc­ió mun­kálatait a lehető legnagyobb gyorsasággal végre­hajtassa. Hogy azonban minden eshetőség irányában az eredmény biztosítva legyen, az egész árborított vonalrész azonnal oly magasra fog emeltetni, hogy a forgalom még azon esetre se akadjon ferni, ha a víz ne­tán újra áradna is. Már ötven czölöpverő k­o­s dolgozik a czölöptet helyreállítá­sán, mely ezen ideiglenes építkezés kivitelére szük­séges. A forgalom Szegeden át legkésőbb három hét alatt újra meg fog nyittatni. (B. C.) — A nagyvezér és a török miniszterek, az ottomán bank által megnyitott gyűjtésnél, Szeged ja­vára adakoztak. — A porta — mint a »P. Lt.« értesül — tudatta Angliával és Ausztria-Magyarországgal , hogy a semleges hatalmak általi vegyes okkupáczió­­tól nem idegenkednék, föltéve, hogy Oroszország k­i­­záratnék és Kelet-Rumélia lakossága az okkupá­­czionális hadtest elvonulása előtt lefegyvereztetnék. — A vegyes okkupáczió ügyében az orosz kormány — mint a »P. Ll.«-nak sürgönyzik, Franczia- és Olaszország részvételét föltételül tűzi ki, hogy csekély kontingensét ne lássa angolok, osz­trákok és törökök által oldalozva és szintén vissza akar vonulni, minthogy Francziaország részvételét véglegesen megtagadta és Olaszország ingadozik.­­ Másrészt a porta fő feltételét, hogy a legfontosabb po­­zíc­iókat a tartomány belsejében s partvidékein török csapatok szállják meg,s nemcsak Oroszország, hanem a többi hatalom is elveti, minthogy a vegyes okkupá­czió ez­érj a ez által illuzóriussá válnék. Különben a tárgyalások tovább tartanak. — Orosz vélemény az osztrák had­seregről. Feldmann, császári orosz katonai felhatalmazott, ki csak legújabban lett vezérőrnag­­­gyá előléptetve, hadseregünknek a múlt nyáron vég­bevitt részleges mozgósítását, a vezérkar működését a boszniai és herczegovinai okkupáczió alatt, úgyszintén a hadsereg hatóságainak tevékenységét ez időszakban, kimerítő tanulmány tárgyává tette s azt hivatásának és kötelességének megfelelőleg hadügyminiszeriumá­­nak megküldte Pétervárra. A Pétervár és Berlin közti benső viszonynál fogva megesett, hogy Feldmann e je­lentése egészen vagy töredékesen közöltetett a porosz vezérkarral s igy történt, hogy a berlini osztro-magyar nagykövetség egyes személyei is tudomást szereztek Feldmann jelentéséről, mely állítólag igen kedve­zőtlen ítéletet hoz a hadsereg jelenle­gi fővezetőiről és a hadi akc­ióról Bosznia és Herczegovina megszállásánál és tekintettel a monar­chiánk és Oroszország közti esetleges háborúra, az osztrák-magyar hadsereget »egyelőre veszély nélkülinek« jelenti ki. Feldmann tábornok en­nek következtében Bécsből e napokban »szabadság­­időre« (?) Szentpétervárra ment. A »P. Lt.« bécsi le­velezője megjegyzi, hogy »reiata refero«, mindazáltal az egész ügyre elmondhatni: — »Spiegelberg, ich kenne dich!« — Az ezüstpénz kérdése. A liverpooli kereskedelmi kamara egy küldöttséget menesztett a kormányhoz, hogy kifejezze a kamara azon óhaját, miszerint az ezüst pénzt az egész világon restaurálni kellene. A bizottság igen gondosan készült emlékira­tot nyújtott át a pénzügyminiszternek, melyben a kö­vetkező kívánalmak vannak kifejezve : 1. Kívánatos, hogy az ezüst pénznek az aranypénzhez való viszony korlátlan vezetési szabadsággal mind­két pénznemre nézve megállapíttassék. Ha a vezénylő nagyhatalmak többsége ezt elfogadná, akkor bizo­nyára helyreállna az ezüstpénznek előb­­beni értéke. 2. Kívánatos, hogy az ango­l kor­­mány ragadja meg az initiatívát arra nézve, hogy egy nemzetközi pénzkonferentia tartas­sák, a­mely által biztosítva legyen az, hogy az ezüst vissza fogja nyerni legitim osztályrészét a tekintet­ben, hogy a világ elegendő érczpénz felett rendelkez­hessék. Az emlékirat igen meleg szavakkal lelkére köti a kormánynak, hogy ezen ügyben tegyen meg minden lehetőt, mert az ezüst elértéktelenedése káros hatással van az egész világ iparára s kereskedelmére s ezt Anglia a legfájdalmasabban megérzi. A pénzügyminiszter a küldöttség szó­nokainak ezt válaszolta: Valamint én, úgy lord Cranbrook is nagy előnynek tartjuk azt, hogy alkal­munk volt meghallani oly tekintélyes szaktestület véleményét mint a liverpooli kereskedelmi kamara, melynek tagjai szakavatottan s a gyakorlat szempont­jából ítélik meg a nagy kérdést. Nem kell monda­nom, hogy e kérdés igen nagy jelentőségű és igen bo­nyolódott, s hogy azt nemcsak kereskedelmi szem­pontból, hanem különösen India közigazgatása szem­pontjából is szemügyre kell venni. A kormány már­is figyelme tárgyává tette azt, s úgy elvontan, mint az ezüstöt használó államokra való tekintettel, valamint a magasabb, átalánosabb érdek szempontjából is ta­nulmányozza, s meg lehetnek győződve, hogy az önök véleményét bizonyára tekintet­be fogja vennni a kormány (will certainly be taken into consideration). S ki kell mondanom, hogy mi igen nagy fontosságot tulajdonítunk a tárgynak s az önök megkeresésének.« A „HON“ TÁRCZÁJA. Szabadság: a fid alatt vagy a zöldkön­yv. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jóba! Mér. Történelmi jegyzetek a »Szabadság a hó alatt« cz. regényhez. »Régi orosz esküvői s­­zertartás.« La Russia historique etc. Pietre Artamoff. »Arakcsejeff kedvese, a volt markotányosné.« Der russische Hof. Crusenstolpe. »Szwache, a leányvásár.« Les my­siteres de la Russie. Frederic Lacroix. »Orosz házastársak kelengyéje, vesszőcsomó, mit a menyasszony ad a vőlegénynek.« La Trussie historique. P. Artamoff és Mysteres de la Russie, Lacroix. »P­ubina.« Petersbourg, Moscau, Duprés de Sain­t Maur. »A kettős kiház­asítás.« A »Mysteres de la Russie« szerzője közli az adatot. Egy szép parasztleány, jobbágya egy előkelő úrnőnek, szerelmi viszonyt kezdett egy szép jobbágy­­legényny­el. Rajtakapták őket a találkozón, s arra az urnő büntetésül a szép leányt kényszerítő hozzá men­ni a legpiszkosabb és rútabb félbolondhoz, a legény­nek pedig nőül kellett venni, a falu legrutabb banyá­ját, egy női Quasimodót! »A korbácsolás.« Ha a földes ur meg akarja büntetni a jobbágyát, ráparancsol, hogy vetkőzzék le egészen, s addig veze­­ti azt, néha az egész családja szeme láttára, a­míg neki tetszik. Ha néha egy felnőtt leány, a­kit így meg akar­nak verni, ellenkezni talál, akkor az apjának, a test­vérének, vagy ha nő, a férjének parancsolják, hogy az hajtsa rajta véghez a korbácsolást. S azok ezt termé­szetesnek találják. Les mysteres de la Russie, Lacroix. Clarke egy másik úrnőt ir le, ki a szolgáját keresztre szegeztette ki s egy harmadikat, ki a jobb­ágyleányokat égő parazsakon sétáltatta, meg egy ne­gyediket, a ki a leányoknak a meztelen bőrére hím­zett selyemmel. Mind ugyanebből a korszakból. »Azakcsereff kedvesének meggyilkoltatása.« Crusenstolpe. Der russische Hof. És Les mysteres de la Russie, Lacroix. Egyformán adja elő mind­kettő. »A tábornok halálát hirdető ágyú.« Dupres de Saint Maur. Peters­­b­­o­u­r­g­h. Moscau. »Phosios megtéríti Arakcsejeffet.« Der russische Hof. Crusenstolpe. »Nahum apó.« A szabad Oroszország, Hepforth Dixon. »A czár levele Phosioshoz.« Der russische Hof. Crusenstolpe. »A czárnő és férje kibékülve.« Geheime Geschichte Russlands. Schnitzler. »Arakcsejeff boszuja a jobbágyain.« Der russische Hof. Crusenstolpe. »Puskin csak rossz időnél tudott költeni.« Életirása H. v. U. tól. (Igazi nevét nem lehet megtudni. Bodenstedt sem ismeri.) »A Marinkák ünnepe.« Bilder und Schilderungen am al­len Theilen des europaeischen Russ­land. H. v. L­a­n­g­e­n­a­u. »Az üstökös.« Der russische Hof. Crusenstolpe. »A czár, leányai hamvainál imádkozik. Ugyanott. »Sándor czár útja éjjeli kivilágítással.« Les mysteres de la Russie. La­croix. »Talánrég lehetett volna az, a­mi Szentpé­tervár.« Alexander der Erste. B. E. Lloyd. »A Krim gyümölcsös kertjei.« Quatre mois en Russie. M. F. de Mely. »A czár álöltözetben a Bakcsiszeráji könyforrás­­nál és a török mecsetben.« Der russische Hof. Crusenstolpe. »Pestei összeesküvése elárulva.« Ugyanott. »A czár nem vett be orvosságot s nem hallga­tott orvosi tanácsra.« Geheime Geschichte Russlands, Schnitzler. »A czárné levele.« Ugyanott. »A Te Deumnak kezdődött s Requiemnek vég­ződött templomi szertartás.« Der russische Hof. Crusenstolpe. »Elfelejtették a czár halálát hivatalosan köz­hírré tenni.« Ugyanott. »A két nagyherczeg vetélkedése a korona fölött.« Ugyanott. »Constantin szavai a szász királynéhoz.« Ugyanott. »Derevaski Daloi.« Geheime Geschichte Russlands. Schnitzler. »Konstituczia! A czár felesége.« Der russische Hof. Crusenstolpe. »A czár a fia ezredhez.« Ugyanott. »A fölkelés leirása, Mihály nagyherczeg maga süti el az első ágyút a fölkelők ellen. Ugyanott. »Trubeczkói esete.« Ugyanott. A históriai Trubeczkóit nem kell össze­zavarni az egészen költött alakkal, Ghedi­­minnel. »A zöld könyv. Sárga könyv.« Cruzenstolpe »zöld könyv«-nek nevezi, Lacroix »sárgának.« Mind akettő megegyezik ab­ban, hogy az, mielőtt kézrekerülhetett volna, megsem­­misíttetett. Lacroix szerint egy fiatal nő, az össze­esküvő vezérek egyikének kedvese, semmisítő azt meg a kutatók elől, a bezárt ládában, amihez kulcs nélkül nem tudott hozzá­férni. »Czár kell a köztársaságnak.« Crusenstolpe. Russische Hof. »A kivégzések.« Ugyanott. Mikor Rylejeffel együtt az egész bitófa összeomlott, azt monda : »nekem már úgy látom, semmi semmi sem sikerül, még a megha­­lás sem!« »Puskin a czár előtt.« Névtelen életk­ója. »Constantin a lengyel forradalomban.« Crusenstolpe. Der russische Hof. »Constantin, mint népszerű kisértet.« La legende d’un grand due. Hep­­fort Dixonnál »Oroszországban ritkaság volt a párbaj e kor­­szakban.« Erről hosszasan ír a Les Myteres de la Russie szerzője. Az egész korszak alatt csak két párbajesetet jegyeztek föl az évkönyvek. Az egyik egy ezredes és kapitánya között; ez is szokatlan s a rendes párbaji szabályoktól eltérő. Kartávolságnyi­ról lőttek egymásra: két pisztoly közül csak az egyik volt megtöltve golyóra s sorshúzás döntötte el, hogy az melyiknek jusson ? Az ezredes esett el. A másik párbaj indoka szerelemféltés volt. Egy főur gyanako­dott a nejére, hogy az a házi barátjával egyetért. Egyszer este a vacsoránál a koppantóval elolta a gyertyát (A főurak asztalán is csak egy szál gyertya égett.) s a­míg az inas kiment a gyertyát újra meg­­gyujtani, a koppantóban maradt gyertyakorommal bekente a száját s aztán a sötétben megcsókolta a felesége ajkait. Mikor a gyertyát ismét visszahozták, a jó barát szája is kormos volt. Ezért a kis gyertya­hamuért verekedtek meg. S a férj lett az áldozat. — Lacroix. Az orosz orvosokról. La Russie, par marquis de Custine. Az orosz gyógyszerészekről. Les mysteres de la Russie. Lacroix. A szentpétervári relagnaja rész­­­e­i­r­á­s­a. Le Russie per m d. Custine. A tábornok c dombját keresztül­s­z­ú­r­t­a. Le Russie, par m. d. Custine. A czigány leányok táncza és éne­­k­e. La Russie, p. m. d. Custine. A hírneves utazó igy írja le a czigányleányok énekét és tánczát Nizs­­niben: »a czigánynők bájosak voltak, viseletük vala­mi idegensze­rt kölcsönzött alakjaiknak, tekintetük­ben varázs van; vonásaik és mozdulataik kellemtel­­jesek és megragadok. Egy szóval olyan alakok, mint Michel Angelo sybillái. Énekük ugyanaz, a mi a moszkvai czigányoké, de kifejezésteljesebb és válto­zatosabb. Azt mondják róluk, hogy lelkükben büsz­keség van; szenvedélyesek, de nem pénzért eladók s gazdag ajánlatokat egész megvetéssel utasítanak vissza. A czár leányának tervezett há­zassága. Akkor Zsófia tizenhét éves volt, s az első sze­relem csendes lángja égett tiszta szívében. Egy ifjú orosz volt az a szerencsés, ki a czár helybenhagyá­sával a hűség fogadalmát vele kicserélhető. Minden előkészület meg volt már téve a házassághoz, ámde a menyasszonyi ékszer, a­mit Páris első művésze ké­szített, nem ékesité a menyasszonyt; mikor az meg­érkezett Szentpétervárra, akkor ő már meghalt. — Der russische Hof. Crusenstolpe. Nagyszámú katonatisztek, kik az összeesküvés­be belekeveredtek, közkatonákká lettek lefokozva. Abba a zászlóaljba, a­melyet ők alkottak, sorozták be mindazokat az ifjakat, a­kik szabadelvű irányzat­ról voltak gyanúsak. Ez a kis nyolczszáz főnyi csapat, mind válogatott harcros és politikai elitért abban a hadtestben szolgált, mely az 1828-iki török, háború alatt Izmailoff várát ostromolta. Mihály nagy­herczeg vezényelte az ostromló sereget. A­mint a rés megnyittatott, a nagyherczeg az elítéltek zászlóalja elé lovagolt, s azt parancsolta nekik, hogy ők menje­nek elől a rohamra. Címe a pillanat itt van, mondá nekik, hogy vissza­vívjátok az elvesztett becsületet a czár és a nemzet előtt. Érdemeljétek ki a bocsánatot ma, diadallal tetézve zászlótokat!« Azzal rohamra doboltak, s a zászlóalj megrohanta az ozmán sánczo­­kat. Hanem a tört rés még nem volt megmászható, s bizonyos halál volt annak megrohanása. A török sánczok alá érve az orosz hadak mind magukra hagy­ták a gyanúsok zászlóalját, s azok közül egy sem tért vissza onnan, a törökök mind levágták őket. Így szabadult meg az orosz kormány egy csapással egy egész phalanxától azon fiataloknak kiknek eszméi nyugtalanítók. Ez volt a »vége«. Az angol pénzügyi exposé. Közöltük esti lapunkban az angol budget főté­teleit. Anglia gazdag ország, ha rendkívüli szükség­letei vannak is, könnyen ki­heverheti azokat, s a nagy póthitelek és lebegő adósságok, melyek ilyenkor el­­kerülhetlenek, hosszú időre nem zavarhatják meg az államháztartás egyensúlyát. A keleti kérdés élére állítása szükségessé tette volt, hogy Anglia egész tengerészeti erejét harczra készen tartsa. Ezen kívül a távot keleten Afganistán emirte, az oroszok által felbiztatva, fenyegetni kezdte India nyugalmát; hadjárat intéztetett hát a veszedel­mes szomszéd ellen. Délafrikában meg az angolok új tartományát a zulu-kofferek fenyegették, s itt is for­mális háborút kell még viselni az angoloknak. Kü­szöbön van még egy harmadik háború Burma kirá­lya ellen, ki szintén alkalmatlan kezdett lenni a ha­talmas britt birodalomnak. Háborús idők ezek me­lyek nagy kiadásokat igényelnek. De az angol pénz­ügyminiszternek nincs deficitje. Azért, hogy az angol pénzügyminiszter az idei költségvetési előirányzatban közel húsz millió frtnyi többletet vett fel, a költségek fedezése Angliában is nehéz feladat, mert a megelőző két év mintegy 48 millió lebegő adósságot eredményezett, melytől mi­előbb szabadulni kellene. Az angol pénzügyminisztert nagyon gond­ozza az, hogy két deficites év alapján kellett az idei költségvetést előirányozni s a kedélyek megnyugtatására szükségesnek látta pénzügyi elveit a budget előterjesztése alkalmával tüzetesen előadni. Beszédének ezen része igen érdekes ránk nézve.

Next