A Hon, 1879. május (17. évfolyam, 106-132. szám)

1879-05-18 / 121. szám

vonalat. Az igaz, hogy most nem képez, de képezhet, bármely perc­ben, mert vasútga­­ranciát nem élvező vonalaktól a csatlakozások kiépítését megtagadni nem lehet; tehát a vasút megszerzése, még a nemzetközi forga­lom szempontjából is bír azzal a jelentőség­gel, hogy megakadályozza érdekeinkbe ütkö­ző csoportosítások létesülését; hitelünket pe­dig határozottan emeli e vétel, mert nem drága és mert megakadályozza egyik vasút­­társulatunk dobraverését, a mi papíraink hi­telére bizonyára rossz befolyással lett volna. A kassa-oderbergi kérdés még bonyolul­tabb. Ausztriával a biztositás ügyét rendezni kelle az 1867. XV. t.-czikk rendelete értel­mében, ez létesült a garantiának mértföld arányban való megosztása szerint, de azzal a korrektivummal, hogy az osztrák vonal na­gyobb forgalmára való tekintetből, a köz­ponti és forgalmi költségekben Ausztria a vo­­natkilométerek, illetőleg bruttó bevételek át­lagos százaléka szerint részesül, így az eddigi hozzájárulási arány (mely csak is mértföld sze­rint történt), javunkra 35.000 forinttal lesz kedvezőbbé.­­ Másfelől a kamatbiztosítás kérdésével kapcsolatba hozatott : a vállal­kozók , illetőleg a társulat kárpótlási kö­vetelése is, mert a társulat, vis maior és tervváltoztatások czimén követelt az államtól csaknem 9 milliót; végre ezt lealkuvált 2 é0 millióra, ez alkura a kormányt az 1875. 41. törvényczikk hatalmazta fel. Tehát ez a kár­pótlási kérdés úgy oldatott meg, hogy a tár­sulat felvesz 6.828.000 forint kölcsönt tarto­zásai és forgalmi eszközei számára; a részvé­nyesek az eddigi kamatbiztosításból leen­gednek l°/6-ot, azaz 193.000 forintot; azon­ban Magyarország biztosítja az egész kölcsön kamatát, de Ausztria az eddigi kamat­ból a fentebb említetten felül is még 28,402 ezüst forinttal többet vállal el csak azért, hogy az új kölcsön kamatát egészen Magyar­­ország biztosítsa. A tiszta újabb megterhelte­­tés reánk nézve tehát mintegy 150 ezer­ért, de ennek fejében el van intézve Ausztriával egy függő kérdés, úgy, hogy ez nagyobb ter­het fog viselni, mint eddig, a közös biztosítás­ból ; rendezve van egy nagy nemzetközi vo­nal pénzügye, és ki van egyenlítve követelése. Ezzel az utolsó függő kérdés is meg van oldva. Ehez járul annak a kis­ebb mértföldnyi vas­útnak e vonalhoz csatolása is, mely az eperjes­­tarnoki vasút magyarországi részét képezi. Valahová kell tartoznia és inkább tartozzék a kassa-oderbergi, mint a gácsországi vo­nalhoz, így van elintézve e két vasutügy. Nem teljesen úgy, mint szerettük volna, mert jó lett volna a kassa-oderbergi vasutat is meg­venni; ezt követeli is az ellenzék; hanem, hogy Ausztria most megengedje, hogy terüle­tén magyar állami vasút legyen, azt hisz­­szük nehéz föltenni; a határszélig pedig e vonal nemzetközi fontosságát veszti. De így, a­mint van a megoldás, mégis jobb a jelen­legi állapotnál, mert rendezi a függő vasut­­ügyeket, arányosabbá teszi a két állam ka­­matbiztosítási terhét és több befolyást bizto­sít nekünk, a Vágvölgyén és az északi forga­lomnál, a tariffára. A székesfehérvári kiállítás megnyitása. (Ered. sürg. saját tudósítónktól.) Székesfehérvár, máj. 17. (Ered. sürg. saját tudósítónktól.) A legszebb tavaszi időnk van. Az ünnepély fényesnek ígérkezik. A vá­ros bandériuma, mintegy száz lovas, Havranek József polgármester, valamint több városi tanácsos, a lovasberényi sorompó elé mentek, hogy József fő­­herczeget fogadják. A bevonulás rendkívül impozáns volt. A zászlókkal, szőnyegekkel ékesített utczákon ezer meg ezer ember hullámzott. A vidék s a főváros számos főrendű notabiliása hosszú kocsisorban kö­vette a főherczeg hintáját. A város határánál Havra­nek polgármester üdvözölte a főherczeget, ki most a püspöki palotában van. , S aztán ilyen borokból van egy hosszú gallérja megrakva négyakós hordókkal. Innen látja el Palu­­gyay a két monarchia minden katonai kórházát to­kaji borokkal —­ ingyen. A külföldre évenkint háromszázezer palac­k megy innen szét, s abból egy tizedrész legalább to­kaji. S vissza nem küldenek belőle semmit. S ez a nagy diadala a Chateau Paluguaynak. Hogy nem küldik vissza borait. Mert azt sok ember tudja, megtermeszteni a jó bort, palac­kokra lehúzni tisztán, elküldeni biztosan, hanem azért mégis megesik mindannyin, hogy egy­­egy palac­k bora a kereskedőnél vagy megsavanyo­­dik, vagy aljat rak le, vagy pezsegni kezd, ha felnyit­ják, s akkor aztán az egész borának a hitele vész. A Chateau Paluguay boraival ez nem történik meg. Pe­dig nem mismásolják azt salycil savval: titokban sem tartják, hogy mit csinálnak vele ? Az ifjú Palugyay meg is magyarázta azt nekünk , hogy érthetővé tegye, experimentummal is megmutatta. Hogy bebizonyítsam, a tokaji bor mind a hét tó­nusán keresztül mennyire nem veszi el az embernek a tudományát, sőt még olyanra is megtanítja, a­mi­hez soha sem értett, hát elmondom a »borkóstolás után« látott experimentumot. Minden bor csak akkor húzható le palac­kok­ra, a­mikor teljesen bevégezte megérési művét; hogy pedig ez mikor van befejezve, azt csak a bor maga tudja. Tehát megkérdik tőle. A­melyik bort, az ide­jénél fogva, már lehúzhatónak hisznek, annak a hor­dóját kissé fél oldalra fordítják, s akkor egy vékony, hollótollszárnyi fúróval megfúrják a fenekét. Ha azon a fúrt lyukon csak egy csepp bor is szivárog ki, ak­kor az a bor még dolgozik: nem lehúzni való, hanem ha a hordó sziszeg, a fúrt lyukon a levegőt szítja be : ez a sziszegés azt vallja, hogy az a bor tökéletesen megérett s az többet a palaczkban szégyent nem hoz a gazdájára. Jelenleg harminczötezer akó ilyen kitűnő ma­gyar bor van ebben a pinczében. Adná az Isten, hogy sok ilyen várunk volna mint a Chateau Paluguay, mert ezekből kell nekünk meghódítani az egész világot! írtam ezt a­­hetedik tokaji tónus után! Jókai Mór, Sz.-Fehérvár, máj. 17. (Ered. sürg. sa­ját tudósítónktól.) A város ünnepies szint öl­tött. A házak fel vannak lobogózva. Kora reggeltől az utczákon sűrű néptömeg hullámzik. József főher­czeget reggel bandérium fogadta a csalai határnál. Havranek polgármester üdvözölte; a város so­rompójánál Seidl városi kapitány, a püspöki palota előtt Szögyény Marich főispán és Pauer püs­pök üdvözölték a főherczeget, ki mindenütt röviden válaszolt, örömét fejezvén ki, hogy a várost ily ünne­pélyes alkalommal látogatja meg. A bevonulásnál a főherczeg kíséretében voltak: N­y­á­r­y szárnysegéd, a megyei előkelők és a főurak közül gr. Z­i­c­h­y­e­k, gr. Cziráky János és Eszterházy Andor diszmagyarban. Lelkes örömrivalgás hangzott min­denfelé. A püspöki palota előtt díszszázad fogadta őt, Gráf altábornagggyal és H­o­lt­á­n tábornokkal élén. A főherczeg­ sajnálatát fejezte ki, hogy­ a kiállítás a tervezett időben nem volt megnyitható. Fogadtatás után a püspöki palotában a városi és megyei tisztvi­selők, a klérus és a gazdasági egyesület tisztelegtek. A kiállításra vendégek nagy számmal érkeztek. Reggeli 8 órakor egy bandérium üdvözölte az Alcsuthról jött József főherczeget. A püspöki reziden­­cziában Pauer püspökkel élén a káptalan, a megye nagybirtokosai, a vármegye küldöttségei stb. gyűltek össze. Kevéssel a főhig megérkezte előtt a palotában lakó G­r­a­e­f altábornagy is megjelent; 9 órakor ér­kezett meg a viharos éljenekkel fogadott főhig. Pauer püspök a palotában a következő beszédet intézte hoz­zá : »Cs. és kir. fenség! Legkegyelmesebb urunk! Fen­séged az országos kiállítás megnyitására mint annak protektora megjelenni méltóztatván nekem jutott,mint az egyházmegye főpásztorának a szerencse, hogy fenségedet megérkeztének első pillanatában legmé­lyebb hódolattal fogadjam és és a káptalan és az egyházmegyei papság nevében a legbensőbb öröm érzetével üdvözöljem. Fenséged egy óra múlva meg fogja nyitni a kiállítást; parancsára megnyilnak a kiállítási termek, de nekünk már most megnyílnak sziveink, hogy fenséged iránti hódolatunkat kife­jezzük. Fogadja fenséged ez őszinte érzelmek kifejezé­sét, legyen fenségednek itteni tartózkodása kellemes. Ajánljuk magunkat fenséged kegyelmébe és ama szív­ből fakadó óhajt intézzük az éghez, hogy fenségedet s az uralkodó­ház minden tagját hazánk boldogságára és javára sokáig éltesse.« József főherczeg a zajos éljenzéssel fogadott beszédre a következőleg válaszolt: »Főtisztelendő püspök ur! Köszönöm főtisztelendőséged szives fo­gadását. Legyen főtisztelendőséged meggyőződve, hogy az érzelmek, melyekkel elém járul, szivemben visszhangra találnak, annál inkább, minthogy itt a magyar papság oly kiváló részét találom, annak a papságnak, mely mindig legszilárdabb támasza volt királyunknak és hazánknak. Óhajtom, hogy isten áldását küldje főtisztelen­­dőségedre és az egyházmegyei papságra és sose ve­gye azt el.« E rövid beszédet is szűnni nem akart éljenek kö­vették. Mialatt József főherczeg a püspöki palotában a város és a megye tisztelgő küldöttségeit fogadta, künn a diadalkapu előtt a közönség nagy tömegben gyűlt össze. A jobbra-balra fölállított tribünöket hölgyek foglalták el, köztük H­o­r­l­á­n tábornok­­né, F­o­r­i­n­y­á­k ezredesné, a főurak majdnem mindnyájan díszruhában voltak. Ott láttuk Zichy Edmund grófot, gr. Eszterházy Lászlót, gr. Z­i­­chy Jánost, gr. Cziráky Bélát, gr. Cziráky Jánost és másokat. A vármegyét Szögyény M­a­­r­i­c­h László főispán, Boné Géza alispán s más tisztviselők képviselték. Jelen voltak még a fővárosi vendégek közül Ráth Károly polgármester, Kochmeister Fri­gyes báró, Móricz Pál, N­ém­e­t­h Imre miniszteri tanácsos. Ezek közé a jury-tagok, a kiállítási bizott­ság szervező tagjai, az iroda tisztviselői s számos kiállító csoportosult. A kiállítási csoport elnökei majdnem teljes számmal voltak jelen. Tíz órakor gr. Zichy Jenő, Kemény Gábor báró miniszterrel megjelent az összegyűltek közt, s itt mindkettőt har­sány éljenzéssel fogadták. Egy negyed óra múlva J­ózsef főherczeg megérkezett, id. Szögyény Marich László főispán, Pauer János püspök, Havranek polgármester, valamint kísérete, G­r­a­e­f altábornagy és N­y­á­r­y báró ezredes társaságában. Ő fenségét mindenekelőtt H­o­rl­á­n Ernő tábornok üdvözölte, kivel kezet fogott. Utána gr. Z­i­c­h­y Jenő a követ­kező lelkes és hatásos beszédet mondotta: »Cs. és kir. fenség! Boldognak érzem maga­mat, hogy fenségedet a hazai ipar nevében legaláza­tosabban üdvözölhetem e helyen s e napon, mely a hazai ipar fejlődésének történetében a legörvendete­­sebb momentumokhoz fog tartozni. Egyes nemzetek fejlődését semmi se tüntetheti elő jobban, mint egy ilyen kiállítás, mert ebből a nemzet saját előnyeit be­csülni és érvényre hozni tanulja, ebből merít a csüg­­gedés pillanatában önbizalmat és reményt. Egyúttal azonban megismerni, jóvá tenni tanulja fogyatkozá­sait és tévedéseit. A mi nemzetünk számára is elér­keztek az anyagi harcz nehéz napjai, s mig a miveit Nyugat minden népe az átalános mivelődés terén óriás léptekkel halad előre, parancsoló s elodáz­­hatlan szükséggé vált, hogy a mi nemzetünk eddigi lethargiájából felocsúdván, az á­lami mivelődés te­rére lépjen, hogy ismerje meg önmagát, hogy szá­moljon erejével, az összcsalád tehetségeivel és hazafi­­ságával. Meg kellett mutatnunk a világnak, hogy életképesek vagyunk, hogy míg egyrészről megőriztük fajunk keleti jellegét, másrészt nyugati szomszédjaink főerényeit magunkéivá tettük : a szívósságot és ki­tartást, melynek segélyével nemzeti létünket fentart­­ván és kifejvén, képesek fogunk lenni, az európai kulturállamok közepett hivatásunkat betölteni. Még kevés tized előtt hazánk csak földmivelő állam volt; ez a kor követelményeinek és az állam­­háztartás igényeinek nem felelhetett meg. Minden erőt meg kellett feszíteni, minden eszközt kizsákmá­nyolni az ipar fejlesztésére. Fokozatos haladásunk mértékéül tekinthetjük a kiállításokat; nekünk a világ e békés versenyeiből nem volt szabad hiányza­­nunk; nemzetünknek áldozatok árán is meg kellett ott jelennie, hogy létezéséről bizonyságot tegyen. Mert oly nemzet, mely önmagát feladja, a többi ál­tal nagyon is könnyen ejtetik el! Sokkal kisebb áldozatokat követel egy orszá­gos kiállítás, mely azonban az országnak sokkal na­gyobb anyagi hasznot hajt, mer mialatt az nyers ter­ményeket előttünk kiterjeszti, egyúttal a termelőt a vevővel, a gyártót a fogyasztóval hozza összekötte­tésbe Egy ily kiállítás, ha sikerül, mindig döntő be­folyással van az ország közgazdasági, ipari és művé­szeti viszonyainak fejlődésére. S ezért a mai napot a nemzet ünnepének tekinthetjük, s ezért cs. és kir. fenségednek ama kegyért, melylyel ön e mozgalmat hatalmas pártfogása alá venni méltóztatott, a nem­zet nevében legforróbb és legbensőbb köszönetünket mondjuk. Cs. és kir. fenséged kegyes pártfogásának köszönhetjük az eredményt, mely kétévi tevékenysé­günket megkoszorúzza. Büszkeséggel kérhetjük fenségedet, méltóztas­­sék kiállításunkat megnyitni és megtekintésre mél­tatni. Kiállításunk teljesen sikerült, mert az egész haza minden vidéke, minden nemzetisége részt vett benne, mert gazdag és szegény, a gazda, az iparos és a művész siettek m­unkájuk és tehetségük gyü­mölcseit közszemlére kitenni. Teljesen sikerült, mert csakugyan hit tükre mindannak, a­mit országunk nyers terményekben bír és a mit iparunk előteremte­ni képes.« Az elnök szavait rendkívül tetszéssel fogadta mind a főherczeg mind a közönség. Erre Kemény Gábor szólt, élénken rajzolva hazánk iparviszonyait és a kiállítás jelentőségét Az éljenzések csillapulta után ő fensége a legnagyobb figyelem közt a követ­kezőket mondta: »Nemcsak hazafias kötelességből, hanem szívem sugallatából indultam ki, midőn itt, e helyen, hol az ipar, művészet, gazdaság ma ünnepet ül, megjelentem, hogy a kiállítást megnyissam. Örvendek, hogy nemcsak itt ha­zánkban, hanem külföldön is nagy érdekelt­séget keltett s be kell ismerni mindenkinek, hogy e kiállítás bármely külföldivel is vetél­­kedhetik. A mi nemzetünk eddig leginkább földmiveléssel foglalkozott s azért nem is haladtunk nagyon előre, (mint azt a föld­­mivelési miniszter igen jól megjegyezte) fő­leg, mert külföldön mindenki a kereskede­lemre és iparra támaszkodik. Ha ebben a te­kintetben nem törekednénk s megmaradnánk ázsiai állapotaink mellett, hazánk sohase vi­rulna föl. Örvendetes, hogy buzgalmunknak sikerült e kiállítást az ország közepében lét­rehozni, és örvendetes látni, hogy tódulnak ide a haza jobbjai s adják tanújelét hazafias­ságuknak. Nem fejezhetem ki eléggé örömö­met, hogy gróf Zichy Jenő elnök e nagy föl­adat megoldása körül a legnagyobb buzga­lommal, fáradságot nem ismerő kitartással munkálkodott és képes volt a legnagyobb nehézségeket legyőzni s e kiállítást létre­hoz­ni. Óhajtom az Úristen legnagyobb áldását e vállalatra s remény­em, hogy nemcsak nálunk magyarok közt elismerést fog kivívni és bará­tokat szerezni, hanem kifelé is a legjobb ha­tással lesz s a város fölvirágoztatására s ha­zai viszonyaink emelésére is hozzá fog já­rulni.« * Sz.-Fehérvár, máj. 17. (Ered. sürg. Sa­ját tudósitónktól.) A főherczeg­i óráig a kiállítás egy részét tekintette meg. Minden szobát, termet, fo­lyosót meglátogatott s e helyeken gróf Zichy, vala­mint egyes kiállítók szolgáltak magyarázattal. Az elnök a nevezetesebb czégek képviselőit bemutatta ő fenségének, ki több helyütt élénken tudakozódott a kiállított tárgyak felől. A főépületben legelőször a képkiállítást vette szemügyre. Itt Telepy Károly titkár szolgált fölvilágosítással. A főherczeg meg­­jegyzi, hogy a festmények egy részét már a mű­csarnokból ismeri. Az elnök egyes kiállítókat, kik a rendezés munkájában önzetlen buzgalommal segítet­tek, melegen ajánlá a főherczeg figyelmébe. S ő fen­sége ezeknek külön kifejező köszönetét a szép siker érdekében. Hosszabb ideig tartózkodott a főherczeg a párisi magyar egyesület termében, az ékszerészek szobájában, a házi ipar, agyagáruk, a ruházati ipar s mezőgazdaság kiállításában. A bútor-kiállításban Arad város kiállításának képiselője beszéddel üdvözölte a főherczeget, a fém­ipar termében egy szegedi kiállító a szerencsétlen város 8 iparos-kiállítójára kérte ki a főherczeg figyel­mét. A lövölde­kert pavilonjai közül csak gr. Zichy Jenőét tekintette meg ő fensége, valamint Szögyény főispán kerti kiállítását is figyelmére méltató. A rendkívül fáradságos körutat itt megszakította s a közönség viharos éljenzése közt a püspöki palotába hajtatott. Székesfehérvár, máj. 17. (Ered. sürg. Saját tudósítónktól.) A püspöki palotában rendezett ebéden összesen negyven vendég volt je­len. Csak két felköszöntő volt. Az elsőt József főher­czeg mondá, szavai a következők : »Magyarország­nak sok királya volt, kinek dicsősége, uralkodásának emléke nem enyészhet el; de oly alkotmányos feje­delme, mint a milyent Ferencz József ő felségében van szerencsék tisztelni, még nem volt hazánknak. A mai napon, midőn hazánk egyik fő érdeke az ipar és gazdaság jut érvényre: meg kell emlékeznünk arról, ki e főérdeket mindenkor szívén viselő. Én te­hát a felséges királyért, annak angyali jósága nejéért, ki Magyarországát csak úgy szereti, mint saját hazá­ját, valamint ő Felsége gyermekeiért ürítem e poha­rat, ama bő kívánattal, hogy az Isten őket soká, igen soká éltesse.« A második felköszöntőt Pauer János püspök, s házi gazda mondá. Szerencsésnek vallotta magát, hogy ő fenségét itt a városban üdvözölheti, ama vá­rosban a hol a főherczeg meggyőződhetik, hogy ipa­runk s gazdaságunk mily fejlődésnek örvend. E ha­ladást pedig kétségkívül emelni fogja az, hogy annak bajnokai látják, mily buzgó gondoskodásának tár­gya az ipar és gazdaság annál, ki a mostani kiállítás fővédnöke, s ki mind e hazafias törekvésekben oly élénken részt vesz. Végü­l éltette a püspök ő fenségét. Az ebéd után a főherczeg a társaság több tagját kitüntette társalgásával. Valamivel később kezdődött a Jury-pavillon nagy termében a kiállítók és hírlapírók részére ren­dezett diszlakoma, melyben vagy 300-an vettek részt. A felköszöntéseknek vége hossza nem volt, Havranek polgármester a királyt éltető, Say Rudolf a polgár­ság nevében József főherczeget, Meszlényi Lajos gr. Zichyt, Faik Zsigmond Havranek polgármestert, Márkus Ignácz (Budapestről) Lederer Sándort. E közben megérkezett b. Kemény a püspöki palotából s az ipar képviselőit éltető, Wertheim Sa­lamon a hírlapírókért ürített poharat, Gelléri Mór pedig a székesfehérvári független polgárokért. Az ebéd vége felé József főherczeg is megje­lent a teremben, kit itt gróf Zichy köszöntött föl s utána Thék Endre budapesti iparos talpraesett be­széddel üdvözlő a főherczeget. Az éljenzést egy szen­­tori hang : »örökké éljen!« kiálta túl, mire a főher­czeg megjegyzé, hogy az kelleténél mégis több lenne. A főherczeg váratlan megjelenése oly lelkese­dést idézett elő a társaságban, hogy a mai ünnep e mozzanata a legszebb emlékű marad. Most a főher­c­eg a kiállítás megtekintését folytatja. * Sz.-Fehérvár, máj. 17. (Ered. sürg sa­ját tudósítónktól.) Ő fensége fél hat órakor hagyta el a kiállítás helyiségét. Utána erős zivatar kö­szöntött be, mely azonban csak egy óra hosszat tar­tott. A szél lecsöndesedett s az eső elállott úgy, hogy a fáklyásmenetet meg lehetett tartani. Hét órakor a főherczeg kíséretével a színházba hajtatott. A »Piros Bugyelláris«-t adták zsúfolt ház előtt. Őfensége Szö­gyény főispán páholyában foglalt helyet. A földszin­ten, sőt a karzaton is igen válogatott közönség volt, mig a páholyokat az arisztokraczia tartotta megszáll­va. Az előadás jól folyt, különösen Reiner Antonia és Bérczy Ödön tűntek ki játékukkal s énekükkel. A főherczeg láthatólag jól mulatot a magyaros szellemű darabon s az előadást végig megvárta. Mint jövet, úgy­menet is viharos éljenzéssel üdvözölte­k közös­ Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése május 17. A budapesti rendőri bejelentésről szóló tör­vényjavaslat 23. §-a felhatalmazza a minisztert, hogy rendeleti uton e törvényt más városokra is kiter­jesztheti. Mukics Ernő e­z­t egyszerűen elvetni kéri. Tisztel ugyan minden egyéni meggyőződést, de azok, kik e szak­tszt pártolják, a miniszteri omnipoten­­tiát a törvényhozási intézkedések fölé teszik. Nem látja indokolva, hogy a belügyminiszter miért kíván­ja a törvényhozás előleges beleegyezését mintegy praeveniálni. A miniszter a törvényhozásnak bej­egyezését mintegy előre erőszakolja ki, mit sem al­kotmányosság, sem méltányosság szempontjából nem tart helyesnek. Tisza Kálmán miniszterelnök kijelenti, hogy az alkotmányosságot s a törvényhozás tekintélyét egyátalán nem sértheti az, ha bizonyos meghatáro­zott törvénynek alkalmazására hatalmazza fel a tör­vényhozás a minisztériumot. Helfy Ignácz az egész törvényt feleslegesnek tartja. Ha keletkezésének okát keresi, azt a választ találja rá, hogy kívánták ezt Sz.­Pétervárott és Ber­linben. (Ellenmondás jobbról. Igaz! Úgy van­ a szél­ső balon.) Ha meg is engedi, hogy a fővárosban szük­ség van ily törvényre, a vidéki városokra nézve sem­mi czélját nem látja, azért tiltakozik e­z­ ellen. Madarász József azt hallotta, hogy a buda­pesti háztulajdonosok óhajtják e törvényt. Emlékszik rá, hogy volt egyszer idő, midőn a békák okvetlenül királyt akartak. Jól van, ugyanezt kívánják a buda­pesti háztulajdonosok is (Derültség). Most megkap­ják. Ellenzi azonban, hogy a többi városok lakóira a miniszter e törvényt kényére-kedvére kiterjeszsze s nyugalmukat megzavarja vele. Vidliczkay József nem fogadja el a §-t, mert nem kívánja összezavarni az álllamhatalmakat. Hedry Ernő nem barátja a tág felhatalma­zásnak, mert valamely miniszter visszaélhet vele. Ha valamely miniszter rossz kedvében talál lenni s egy várost meg akarna büntetni egy rossz választás miatt, (Derültség.) ráerőszakolhatja e rendszabályt. Tisza Kálmán miniszterelnök némely felhozott állításokra tesz megjegyzést. Helly jónak látta fölem­líteni, hogy ez a törvényjavaslat a hármas szövetség, a muszka és a porosz, a Berlinnel és Pétervárral szö­vött conspirácziók gyümölcse. (Felkiáltások a szélső­balon : Igaz!) No, ha minden, a­mit önök mondanak, csak annyira igaz, mint ez, akkor ezt nagyon sajná­lom. (Helyeslés jobbfelől.) mert, hogy az nem igaz, azt nem önök tudhatják, hanem én tudom és minden­ki tudhatja, ki csak magát ezt az ártatlan indokolást is figyelmére méltatta. Engedelmet kérek, ez indoko­lásból mi tűnik ki ? (Felkiáltások a szélsőbalról: Az indokolásra nem sokat adunk !) Nem azt kívánom a képviselő uraktól, hogy az indokolás érveiben tessék megnyugodni és hogy ebbe fektessék meggyőződésüket; de az indokolásnak mind­járt elején olvasható azon tény, hogy már 1876. évi júliusban adott kifejezést a fővárosi tanács a bejelen­tési intézmény szüksége érzetének. Kérdem már most, volt-e Berlinben, volt e Pétervárott 1876. júliusban merénylet, mikor — mondom — a főváros részéről egy oly törvényjavaslat beterjesztése már sürgette­­tett, sürgettetett 1876-ban ismét, 1877-ben ismét és ismét. Hát talán Budapest fővárosának tanácsa és közönsége az olyan — hogy úgy mondjam — a reac­­tió közeledtét jó előre megérző és azt nyakon csípő elem, hogy ezen érzületében az orosz attentatum fo­lyamán akarjon ily törvényt alkotni? (Helyeslés jobb felől.) Hiszen sokkal azelőtt merült fel ezen kívána­lom, sőt maga a javaslat is sokkal előbb készült el. Akármelyik képviselő meggyőződhetik arról, hogy ha újabb időben e javaslaton valami változás történt, történt csak annyiból, hogy a városi lakosság kényel­mének kímélése szempontjából némely intézkedései enyhítettek, de mindaz, a­mi benne van, az sokkal előbb elkészült, még­pedig a főváros kifejezett kívá­nalmának megfelelőleg. Kéri a §. elfogadását. (Helyeslés jobb felől.) Huszonkét képviselő név szerinti szavazást ki­­­vánván, az elnök azt elrendeli. Eredményét már esti lapunkban közöltük. Itt csak azt említjük meg, hogy a §. 44 szótöbbséggel elfogadtatott. A törvényj­avaslat utolsó szakasza, a 24-dik, azt mondja, hogy a törvény életbeléptetése a kormányra bizatik. Helfy Ignácz ezt diktatúrának tartja. Vagy szükség van a törvényre és akkor végre kell azt hajta­ni, vagy nincs s akkor kár volt azt meghozni. A sza­kasz hagyassák ki. Tisza Kálmán miniszterelnök kifejti, hogy mért van e §-ra szükség. Azért, mert életbe léptetését egy népszámlálásnak kell megelőznie. Ennek a határnap­ját pedig nem lehet megszabni. A népszámlálás be­fejezése utáni napon kell életbe lépnie, de hogy e munkálat mikor lesz befejezhető, teljes lehe­tetlen. A ház a §-t elfogadja. Következett a főrendeknek a magyar nyelv oktatásáról szóló törvényjavaslatra tett módosítása. Baross Gábor a módosítást ajánlja, mire a ház azt elfogadja. A főrendek értesíttetni fognak róla, a törvény­­javaslat pedig szentesítés alá fog terjesztetni. Következik a kérvények 16. sorjegyzékének tárgyalása. A kérvények legtöbbje a bizottság véleménye alapján intéztetett el. A nyitravölgyi s trencsénmegyei gazdasági egyesületek a Németország és monarchiánk közt fen­­forgó kérdések iránt kérvényeznek. A bizottság tanulmányozásra véli kiadatni a kereskedelemügyi miniszternek. Baross Gábor óhaját fejezi ki, hogy a kor­mány nyers termékeink kivitele érdekében oly ered­mény elérésére fog törekedni, mely a gazdaközönsé­get megnyugtatja. Nem tanulmányozásra akarja ki­adatni, hanem csak kiadatni, mert a kormányt erre buzdítani felesleges. A ház a kérvényeket egyszerűen kiadja a ke­reskedelemügyi miniszternek. A budapesti orvosi egyesület a rendőri kihágá­sokról szóló­­javaslat módosítása iránt tett fölterjesz­tést. A kérvényi bizottság a tjavaslat tárgyalása ide­jére a ház irodájába kívánja letétetni használat végett. Bódogh Albert arra kéri a házat hogy a kér­vény a tjavaslat tárgyalásakor egész terjedelmében fel­­olvastassék. Pauler Tivadar miniszternek nincs kifogása ellene. A ház elfogadja az indítványt. A kérvények letárgyalása után Csatár Zsigmond a belügyminiszterhez a követ­kező interpellácziót intézi: 1-szer. Miképen értelmezi a t. belügyminiszter ur az 1871. évi 18. t. czikk 70. §-át, mely a községi elöljáróság választását 6 évre, il­letve 3 évre állapította meg, 2-szor. Feltéve, hogy a bel­ügyminiszter ur másképen nem értelmezi — de nem is értelmezheti — minthogy a 6, illetve 3 év múlva megszűnik az elöljárók hatásköre, szándékozik-e ren­delet által intézkedni arról, hogy a megyék és váro­sok hatóságai — 1871. évi 18. t. czikk 70. §-át szi­gorúan hajtsák végre — és ott, a­hol ilyen törvénysér­tések követtetnek el, méltóztatik-e törvényadta jogá­val élni, hogy a törvénysértők megbüntettessenek. Tisza Kálmán miniszterelnök megadja nyom­ban a választ: Én azt gondolom, t. hát, hogy az 1871. tcz. 70. §-a valóban magyarázatot nem is tűr. Ott hatá­rozottan meg van mondva, hogy rendezett tanácsú városokban hat év, kis és nagy községekben három év a tisztviselői kar működési ideje, a­mely időre az választatik. Azt gondolom, azonban nem lehet ezt épen olyan szorosan interpretálni, hogy ezen idő egy nappal rövidebb vagy néhány nappal hosszabb ne le­hessen, mert egy megyében néhány száz község lé­vén, lehetetlenség, hogy épen a kalendárium szerint ugyanazon napon történhessék a választás. De az in­tézkedésnek törvény szerint mindenesetre úgy kell történnie, hogy a választás a három év leteltével ezen physikai szükség követelte néhány napon túl semmi­esetre ne halasztassék, így értelmezem én a törvényt, és azt gondolom, hogy máskép értelmezni nem is lehet. Ha, a­mit a t. képviselő úr állít, egyes megyékben hónapokig, fél­évig, vagy egy évig nyújtatik ki a tisztviselők ezen hatásköre, arra való a közigazgatási úton való felfo­lyamodás, hogy az illető községek, midőn rajtuk ilyesmi elkövettetik, folyamodjanak a belügyminisz­terhez. Ha az nem fog nekik igazságot tenni, akkor a belügyminisztert a képviselőházban interpelláció útján feleletre lehet vonni. De ily egyszerű felszóla­lás folytán egy átalános intézkedést tenni, a­mely azon látszatra mutatna, hogy a miniszter és e ház azt hiszik, hogy a törvényhatóságok nagyban és mint­egy rendszeresen nem tartják meg a törvényt, azt gondolom, nem lehet. A törvény értelmezését én oly szigorúan magyarázom, mint előadtam, ha valahol sérelem történt, az illetők felfolyamodási úttal élhet­nek. Ha a panasz a törvény daczára sem orvosolta­­tik, akkor igeni­s minisztert lehet interpellálni. Én egyéb eljárási módot nem tartok követhetőnek. (He­lyeslés.) Kérem ezen választ tudomásul venni. Csatár Zsigmond iparkodni fog a jövő héten megnevezni azokat a városokat, a­hol csakugyan olyan állapot van. Tisza Kálmán miniszterelnök kijelenti, hogy úgy értette nyilatkozatát, hogy ha a községben a törvényhatóság visszaélést követne el, a község irányában akkor helye van a házban a minisz­tert interpellálni, mert ez nem a dolognak rend­je , hanem az, hogy a község a törvényben neki biztosított felfolyamodási jogával éljen. Ha a mi­niszter szegi meg a törvényt és nem segít a bajon, akkor van helye az interpellácziónak. (Helyeslés.) A ház a miniszteri választ tudomásul veszi. Elnök a hétfői ülésre kitűzi : az 1865. 33. t. sz. I. §-a 9. pontjának módosításáról szóló törvény­javaslatot, valamint a »rendőri bejelentési intéz­ménynek Budapest fővárosban életbeléptetéséről­ szóló törvényjaslat harmadszori fölolvasását, továbbá a kassa-oderbergi vasút függőben levő ügyeinek ren­dezéséről, az eperjes-tarnovi vasútnak magyaror­szági részéről, végre a vágvölgyi vasút megvételéről szóló törvényjavaslatot. Az ülés végződik 2 óra 45 perc­kor.­­ A főrendiház déli 1 órakor tartott ülésé­ben Beöthy Algernon képviselőházi jegyző áthozza a honvédségnek az ország határain kívül történt al­kalmazásának jóváhagyására vonatkozó képviselő­­házi határozatot, továbbá a képviselőház által elfo­gadott erdőtörvényjavaslatot alkotmányszerű tárgya­lás és hozzájárulás végett. A főrendek mindkettőnek kinyomatását rendel­vén el, a keddi ülésre tűzik ki tárgyaltatásukat. Ez­zel az ülés eloszlott­­ség. Az utczákat ezalatt kivilágították. Még a mellék­utczákban sincs sötét ablak. Az éjjeli város lángten­gerben úszik. A fáklyásmenet valóban rendkívül im­pozáns. Havranek József polgármester a püspöki pa­lota erkélye alatt ő fenségét meleg beszédben üdvöz­lő. A főherczeg röviden válaszolt. Ma este gróf Zichy vendége ő fenségének. Holnap 9 órakor vasúton tovább utazik Csáktornyára. * Sz.-Fehérvár, máj. 17. (E­r­e­d. sürg. Saját tudósítónktól.) József főherczeg este a színházat lá­togatta meg, hol lelkes éljenzésekkel fogadták. Szín­ház után fáklyászene volt. Roppant nagy néptömeg szüntelen éljenzéssel követte a fáklyákat, az abla­kok mindenütt gazdagon kivilágitvák. A főherczeget a polgármester üdvözölte. KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hírek. Coburg herczeg és családja a jövő héten elhagyják a fővárost és Bécsbe mennek, hol huzamosabb ideig fognak tartózkodni. — Gráf honvéd altábornagy és P­a­c­o­r alezredes tegnap délelőtt 11 órakor indultak Alcsuthra, honnan József főherczeget fogják szemle-körutra kisérni. Péchy Tamás közlekedésügyi m. kir. minisz­ter szegedi utjából tegnap este visszaérkezett a fővá­rosba. — A budapesti táviró-hivatal ellen nagy panaszunk van. A székesfehérvári kiállítás meg­nyitására leutazott tudósítónk az ünnepélyről szóló távirati tudósítását a jelzés szerint is 11 óra 20 peczkor tette fel s az 1 óra 50 perczkor érkezett Budapestre, mindamellett szerkesztőségünkbe ezen távirat csak 3 órakor kézbesittetett, midőn az esti lap szerkesztése már be volt zárva. Az ügynek utána jár­tunk s meggyőződtünk, hogy e hiba alig volt elkerül­hető, mit ezennel sajnálattal hozunk olvasóink tudo­mására. A táviratot egész terjedelmében lapunk mai száma közli. — Az »üstökös« f. hó 18-iki száma követ­kező tartalommal jelent meg: A mi háziurunk (kép­pel). — Milyen pénztár kellene (képpel). _Filax­nak gyönge idegzete van (képpel). — A bor ment­sége a viz ellen.—Egy elköltözött. — A pompás Pana­­tellas (három képpel). — Befolyástalan pártfogók. — A szinművészetből. Szarvas okoskodás. Kiegyen­lítés. Indok. A palóczok orgonája. A kórházban. Magyarázat. A püspökök, falatja. Rab Ráby, regény Jókaitól (képekkel). Az Üstökös előfizetési ára évne­gyedre 2 forint. — Jubilált tudor. A budapesti tud.­egyetem rektora és jogi karának dékánja ma nyúj­totta át politikai életünk egyik kiváló veteránjának Szentkirályi Mórnak, az egyetem által kiadott jubi­láns jogtudori diplomát. Mint 20 éves ifjú 1829. áp­rilis 14-én avattatott föl a budapesti tud.­egyetemen és így legközelebb töltötte be tudorságának 50-ik év­fordulóját. — A Boszniába s Herczegovinába utazó­kat figyelmeztetjük, hogy a honvédelmi miniszter ren­delete szerint a hadkötelesek ide kizárólag külföld­re szóló útlevéllel utazhatnak s az odautazott magyar állampolgárok kötelesek az ottani konzuloknál jl­­entkezni. A színházakról. A nemzeti színház műsora a jövő hétre. Május 18-án »Pry Pál« (1-szer), 19-én »Pry Pál« (2-szer), 20-án »Carmen«, 21-kén »Danischeff-család«, 22-én »Troubadour« (Gassi Fe­rencz és Fektér F. vendégjátéka), 23-án »Az ajtó zárva vagy zárva legyen«, »Kis veszély«, »Ne fogadj fel soha semmit«, 24-én »Ilka, Gizella« első felvont

Next