A Hon, 1879. október (17. évfolyam, 236-262. szám)
1879-10-14 / 247. szám
247. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. kedd, október 14. Szerkesztési Iroda» Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................................................ 2frt 3 hónapra •■••• ................................. 6 » 6 hónapra.................................................................12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint............................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, október 13. Az osztrák pártforrongás és az alkotmány. Az osztrák parlamenti változások napról-napra érdekesebbekké lesznek. A pártok régi kötelékeiket feloldák , az elemek változatosan csoportosulnak és a személy, valamint programmkérdésekben folytonos compromissumok vannak folyamatban, melyeknek esélyeit és eredményét egyátalában nincs kedvünk jósolgatni, de melyeknek fejleményeit nemcsak átalános politikai, de speciálisan magyar szempontból is figyelemmel kell kísérnünk , mert a dualizmus átalános érdeke, költségvetésünk, a közös ügyek további fejlődése szoros összefüggésben áll azokkal. A legújabb stádium : az urak háza, »alkotmányhű« tagjának csoportosulása, — Schmerling indítványára, ki a csehek első szárnypróbálgatására ugyancsak keményen, mereven lépett föl, állítólag azon alkotmány védelmére, mely az ő ellenzése daczára jött létre ; de annál világosabban hangsúlyozva a birodalmi egységet, melyet bizony neki a mostani alkotmánynyal kell megegyeztetnie. De ha érdekes jelenség az, hogy Schmerling lesz az »alkotmány« védője, még érdekesebb az, hogy mikor aztán gyakorlati alakot, megfogható tettet kell adni, az »alkotmányhű urak« törekvésének, csak úgy értek ezért, ha egyfelől az alkotmány 11. §-a értelmében az osztrák birodalmi tanácsnak adott (tehát a dualizmussal megegyeztetett hatáskör védelmére és ha másfelől: a »többi törvényekhez való ragaszkodásra szorítják a kötelezettséget, sőt ez alól, az utóbbi tekintetben is, azt a kivételt teszik, hogyha a viszonyok azoknak részben valót megváltoztatását követelik , annak lehetősége és megengedhetősége ki ne legyen zárva. Ily átalános kötelezettség mellett, természetesen, nem csoda, ha Kutschker bibornok ép úgy aláírta a legújabb alkotmányhű »programmot«, mint ahogy annak alapján Wrbna és Schmerling is bejutottak a végrehajtó bizottságba. Kettős irányban van itt concessió téve, a centralista urak részéről. Egyik a mostani alkotmány , tehát a dualizmus föltétlen elismerése és védelme ; másik a csehek, feudálisok és ultramontánok részéről kifogásolt törvények föltétlen föntartásának, a hajlékony »időszerű változások«-hoz idomítása. És ezt a hajlékonyságot, ezt a programmköszörülést, úgy az osztrák pártok minden árnyalatánál, valamint a cseheknél is napról napra tapasztalni lehet. A régi haladó párt átalakul egy legújabb haladópárttá, mely fölhagy a dualisztikus alkotmány megváltoztatásának, a nagybirtokosok kúriája és delegáczió megszüntetésének követelésével, a nagy németségből, a híres »Deutsch-Österreicher«-ségből is csak azt tartja fenn, hogy hangsúlyozza a németek solidaritását a nemzetek jogos igényei mellett. Bosznia és Herczegovina ellen is dühöngött eddig e párt régi alakjában; most csak azon szerény (és jogosult) követeléssel lép fel, hogy a szoros értelemben vett katonai kiadásokon kívül, ott egyébre ne költsünk, de sem e párt, sem egyik alakulóban levő párt, még csak meg sem érinti a külpolitika mostani alapjait és eredményeit; pedig tudjuk, hogy az osztrák alkotmánypárt külpolitikai kérdések miatt bomlott fel , és külpolitikai izgatással ment a választások elé, hogy csúfos kudarczot arasson. A mérsékeltebb elemek, melyek most a »szabadevű« név alatt sorakoznak, még mérsékeltebb követelményekkel lépnek fel; az alkotmányhoz való feltétlen ragaszkodást hangsúlyozzák ugyan, az iskolai és egyházi törvényeket is megtartandóknak mondják, de a nem német nyelvűek iránt concessiókat helyeznek kilátásba. Ily hangulat mellett nem csoda, ha Schmerling provokáló hangjára még az ó-csehek közlönye, a »Politik« is, mérsékelten beszél és (csodák csodája) az eddig ignorált 1867-ki alkotmányból iparkodik bebizonyítani, hogy a cseh királyságnak önállása van, mert a delegácziban önállóan lesz képviselve, a főrendek közé »a királyságokból« történt a kinevezés és a trónbeszéd is hangsúlyozta a jogok kölcsönös tiszteletét. No ez mindössze nagyon szerény követelés, — és különösen kiemelendő az álláspont, melyet a csehek — saját ügyök védelmére — az 1867-diki alkotmány betűjében kerestek és találtak fel. Ha ezzel szemben az autonomisták három fractiójának állítólagos törekvéséül, a delegáczió kiterjesztése és az autonómiák bővítése van kitűzve ; hát ez lehet szelíd hátfedezet is, melytől már azon egyszerű okból sem kell félni — mert a delegácziók ügykörét a mi beleegyezésünk nélkül senki sem változtathatja meg — és ez a beleegyezés a cseheknek hiányozni fog. Egyébiránt nemcsak a programmok , már a személyi kérdések is a pártok transactionalis szellemét jelzik. Az osztrák alsóház elnökségére és alelnöki állására, Coronini gróf, Smolka és Rechbauer felváltva emlegettetnek, a különböző árnyalatok részéről — és ezek oly egyének, kiknek pártállása egyik merev pártárnyalat győzelmét sem fogja jelenteni, akármelyik lesz elnök és bármelyik alelnök. Mindezekből a jelenségekből pedig, főleg azt az örvendetes tényt konstatálhatjuk, hogy az osztrák pártmozgalmakban az alkotmány és dualizmus még eddig nemcsak veszélyen kívül áll, de határozottan tért nyer abban és ellentétes törekvések közös alapjává lesz. — A képviselőház október hó 15-dikén szerdán déli 12 órakor ülést tart. — A lengyel párt magatartása Ausztriában. Lengyel körökből írják a »P. Ll.«-nak a következőket: »Megszokták a lengyeleket a kir. tanács jobboldalának kiegészítő részéül tekinteni. E felfogás nem felel meg a valóságnak. Először is a lengyelek nem akarnak valamely pártba, vagy frakcióba beolvadni. Ők mindenekelőtt a lengyel jogok képviselőinek tekintik magukat, melyek számára az osztrák törvényhozás alkotmányos elismerését akarják kivívni. Sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem akarják levetkőzni nemzeti jellegöket, sem pedig feladni a független állással járó előnyöket. Mindamellett, hogy a csehek autonomisztikus törekvéseit s a nemzeti szabadságot sokra becsülik, az alkotmányos jogokat sem akarják feladni. Akarják a monarchia szabadelvű és hatalmi fejlődését — centralisatió nélkül s főleg minden harcz nélkül, mely az államot csak meg kell, hogy gyengítse. Szóval, a lengyel képviselők szabadon akarják tartani kezeiket, hogy akadálytalanul minden párttal karöltve haladhassanak, melyek élénk értéket fognak tanusítni a monarchia hatalma és állása iránt kifelé, mint a hadsereg s a külpolitika kérdéseiben, tehát oly kérdésekben, melyek igen gyakran uralják, sőt háttérbe szorítják a többieket, még az osztrák parlamentben is... Biztosan lehet várni, hogy a lengyel képviselők nem fognak letérni az útról, melyet nemzeti jellegek s a lengyel érdekek nekik kijelölnek és hogy mindazon kicsinyes cselek és furfangok, melyeket a jobb, vagy a baloldal fog felhasználni arra nézve, hogy őket idegen lobogó alá terelje, hiábavalóknak fognak bebizonyulni.« Az »Obzor« nevű horvát lap »A magyar üzenet« czimű czikkében így szól: »A magyar országos bizottság üzenetében nemcsak hogy visszautasítja a horvátországi nuneium javaslatait, hanem bőven is ír róluk, hogy alaptalanságukat bekinyitsa.« A czikkíró meg van győződve, hogy a horvát bizottság megfelel erre is. »Aki a magyar üzenetet olvassa, az a horvát pénzügyekről sokkal kedvezőbb véleményt fog táplálni, mint amely a valónak megfelel. A horvát bizottság azt tűzte ki főelvül, hogy a horvát autonómia szükségletei előbb fedezendők, mint a közös ügyekre vonatkozók; a magyar bizottság ezt visszautasítja, amiben ránk nézve nagy veszély rejlik. A magyarok mindig azt állítják, hogy a horvát közös kiadásokra pénzzel járulnak hozzá, s ebből azt következtetik, hogy Magyarországnak felügyeleti joga van a horvát autonómia felett. Ha Horvátország ugyanazon jogokat élvezné, melyeket Magyarország, nagyra lehetne becsülni az oly szövetségest, ki a másik szövetséges részére pénzt előlegez. Ez azonban nem áll. Magyarország azt követeli, hogy Horvátország minden állami terhet úgy viseljen, mint ő maga, de ne élvezze ugyanazt a jogot. Ha a horvát autonómia a magyar állami jogból, mint valami engedmény vezettetik le, akkor Magyarországnak, ha kedve van, lehet felfüggeszteni vagy be is szüntetni az autonómiát, ha úgy találja, hogy a költségek felülmúlják az adóképességet. Ha autonómiánk valóban mások kegyelméből tartatik fönn, nem egyéb hamupipőkénél. A magyar bizottság ezen elve igen veszélyes ránk nézve, noha ártatlan alakba akarják azt öltöztetni. Ha a magyarok azt hiszik, hogy a horvát autonómiának tangense változtatható, mi meg azon véleményben vagyunk, hogy a tangensnek mindenkor akkorának kell lenni, mikép képes legyen a horvát autonóm kiadásokat fedezni. — Pártalakulás az osztrák urakházában. Schmerling lovag, Liechtensteinig és Hasner felhívására tegnap több mint negyven tagja az urakházának értekezletet tartott. Elnöknek egyhangúlag Schmerlinget választák meg, ki hosszabb beszédben fejtegeti szükségét annak, hogy az urakháza összes alkotmányhű tagjai egységes pártcsoporttá alakuljanak »az urakházának alkotmány pártja« név alatt. Az indítványt rövid vita után egyhangúlag elfogadták s a párt magatartására nézve e két vezérelvet álliták fel: 1.) Terhetlen ragaszkodás az állami alaptörvényekhez, különösen az állami alaptörvénynek a birodalmi képviseletről szóló 11. §-ához, melyben a birodalmi tanács illetékességi köre van megállapítva , és ellenzése a birodalmi tanács jogait egyes országok előnyére csorbítani célzó minden kísérletnek. 2) Elvi ragaszkodás a többi törvényekhez is, a mennyiben a viszonyok nem igénylik azok részbeni megváltoztatását«. — E programmot a jelenvoltak valamennyien aláírták. Az első aláírók egyike Kutschker bibornok érsek volt, ki azon nyilatkozatot tette, hogy az alkotmány minden hívének csatlakozni kell ezen elvekhez. A párt ügyeinek vezetésére öttagú végrehajtó bizottságot választottak s elhatározták, hogy minden törvényjavaslatot és bizottsági választást meg fog beszélni a párt. A távollevő Kaiserfeld és Auersperg Adolf hg. írásban hagyták,hátra hozzájárulási nyiatkozatukat. Budapest, okt. 13. (II.) Régi törvényeink értelmében idegenek csak nehezen nyerhették meg azon jogok összeségét, melyet ma állampolgárság neve alatt összefoglalunk. Magyarország ugyan nem zárta magát el a szomszéd országok lakosai elől és szívesen fogadta be mindig a jóravaló idegen elemeket, részesítette őket a magyar törvények oltalmában, sőt fel is vette őket a városi polgárok soraiba is, de a polikai jogokat, ezen, az állampolgár fogalmától el nem választható jogokat csak akkor nyerték, ha ünnepélyes alakban királyi kegyelemlevéllel törvénybeiktatás mellett felvétettek a magyar nemesek közé, kik akkor egyedül a politikai jogokkal járó állampolgárság teljes élvezetében voltak. Minden magyar nemes a szent korona tagja volt s az idegenből az ünnepélyes honosítás által lett szintén a magyar szent korona tagja. E mellett azonban, mint már említve volt, számos idegen telepedett le hazánkban, anélkül, hogy ünnepélyesen honfiusítva lett voln. Ezek, ha állandóan letelepedtek és vagy a városi polgárok, vagy az adózók soraiban helyet nyertek, benlakóknak tekintettek ugyan és Magyarország nem-nemes benszülött lakosaival ugyanazon sorsban részesültek, de állampolgároknak nem lehetett őket nevezni, mert a politikai jogokat nem gyakorolták vala, mint a többi nem-nemesek sem. Az alkotmány helyreállítása után a népképviselet mellett nem lehetett már ragaszkodni az 1848 előtt fennállott honfiusitási és hallgatólagos befogadási rendszerhez, mert most már nemcsak a nemesek, hanem a nemnemes magyar honosok is bírtak politikai jogokkal és igy azok is részesittettek a politikai jogokban és ezzel a magyar állampolgárság élvezetében, kik habár idegen eredetűek voltak, mégis idők folyama alatt hallgatag befogadás által a magyar nem-nemes benszülöttekkel egyenlő jogokat nyertek és azokkal ugyanazon bánásmód alá estek. Kezdetben ugyan be lehetett érni a hallgatag befogadással s ennek alapján számos nem-magyar születésű magyarországi lakos élvezi is a magyar állampolgárságot, de minél tovább tartott ezen rendezetlen állapot, annál türhetlenebbekké váltak következményei. Igen gyakran előfordult, hogy ily idegen származású, de hallgatólagos befogadás által magyar honosságot nyert egyénnek magyar honosságát be kellett igazolni, vagy pedig ily hallgatag, már befogadott egyén a jogok élvezete után a terhek alól, pl. katonai kötelezettség alól menekülni óhajtván, idegen állampolgárságát vitatta. Mások be akartak jönni az országba és kérték formaszerű felvételüket a magyar állampolgári kötelékbe. Ismét mások évek óta külföldön tartózkodván, le akartak mondani magyar állampolgárságukról és kérték elbocsáttatásukat, hogy az idegen országban az ottani állampolgárságot elnyerhessék. Mindezen körülmények és viszonyok kényszeritették a kormányt, addig is, mig e részben a törvényhozás intézkedik, szokás utján egy meghatározott eljárást megállapítani, anynyival inkább mert a községi illetőség is csak 1871 és újabban 1876. évben lett a törvényhozás által szabályozva, így keletkezett szokás utján a formaszerű felvétel a magyar állampolgárság kötelékébe a belügyminisztérium által, és az elbocsátás szintén a belügyminisztérium által. Bizonyos kellékeket állapított meg a belügyminisztérium állandó gyakorlata a felvételre és elbocsátásra nézve. E részben tehát a szokás segített némileg a bajokon. De voltak más kérdések is, melyeken a szokás nem segíthetett, pl. a távollét határa az állampolgárságra stb. Azért már régen tervezik, hogy az állampolgárságról a törvényhozás intézkedjék s most az erről szóló törvényjavaslatot be is terjesztette a miniszterelnök a ház elé, hol azt egy külön bizottság tárgyalni fogja. Hogy ezen törvényjavaslat igazán szükséges és hogy ezt a gyakorlati élet sürgősen igényli, azt a jelen állapotnak előrebocsátott történeti fejődése is kétségtelenné teszi. A javaslat intézkedik mindazon irányban, melyben a gyakorlati élet a szabályozás szükségét kimutatta. Mindenekelőtt kimondja mint alapelvet, hogy a magyar korona öszszes országaiban az állampolgárság egy és ugyanaz. Ezzel ki van mondva, hogy Horvátországban és a polgárosított határőrvidéken is a magyar állampolgárság és egyedül a magyar állampolgárság áll fenn. Erős hangsúlyozása ez a magyar állam eszméjének, melyet csak helyeselni lehet. Felsorolja azután a javaslat a magyar állampolgárság megszerzésének módjait, a leszármazást, törvényesítést, házasságot és a honosítást. A leszármazás által megszerzik a magyar állampolgárságot a magyar férfinak törvényes gyermekei és a magyar nőnek törvénytelen gyermekei, habár születési helyük külföldön volna is. A terület tehát, melyen valaki születik, az állampolgárságra ezen javaslat szerint, ha szülei ismeretesek, nem bír befolyással. A honosításra nézve többnyire megtartottak az eddigi gyakorlat szabályai. A vezéreszme a honosításnál az, hogy a magyar állampolgárság kötelékébe felveendő egyén tényleg már Magyarország lakosa legyen és hogy erejét leendő új hazájának szentelje. Ezen czélt a javaslat a honosság megszerzésére kiszabott feltételek által óhajtja elérni. S itt eléggé van gondoskodva, hogy káros idegen elemek ne vétessenek fel magyar állampolgároknak. Az állampolgárság elvesztésére is állít föl e javaslat szabályokat. Kiindulva azon gondolatból, hogy senkit sem lehet kényszeríteni valamely állam polgárának maradni, megengedi a javaslat, hogy az útlevél vagy engedély nélküli egyszerű távollét által is (10 év) elveszti a távollevő magyar honos, magyar honpolgárságát, de ezt ismét visszanyerheti, ha csak időközben más államban az állampolgárságot nem nyerte el. Gondoskodva van tehát, hogy Magyarország azon hű fiait, kik a távollét alatt is, habár a kellő formaszerűségeket nem is tartanák meg, ne veszítse el. A javaslat szerint továbbá a magyar hatóságnak joga van a magyar honpolgárokat visszatérésre fölhívni és a visszatérés elmulasztása esetén, fölül a magyar állampolgári jogokat megvonni, s így a kötelességek alól kibúvó magyarokat a jogoktól is megfosztani. Ha még fölemlítjük, hogy a javaslat, tekintettel arra, miszerint számos oly személy is van pl. az osztrák és magyar nemességgel bíró egyének, kik úgy Ausztriában mint Magyarországon állampolgársággal bírnak, kimondja, hogy azon magyar állampolgár, aki egyszersmind más állampolgára, mindaddig magyar állampolgárnak tekintendő, míg magyar állampolgárságát el nem vesztette, és ha még fölemlítjük, hogy a javaslat az állampolgárság terén jelenleg az egyes személyekre fönnálló állapotot lehetőleg föntartja és minden ez irányban fölmerülő nehézséget megoldó intézkedéseket tartalmaz, akkor ha nem is vennők figyelembe, a jelenleg fönnálló zilált állapotokat, bízvást mondhatjuk, hogy ezen törvényjavaslat egyike a legszükségesebbeknek, de közjogi tekintetből a legfontosabbak egyike is. Óhajtandó, hogy mielőbb törvénynyé váljék. Aprópénz. #** úgy vagyunk mi az ellenzéki journalistikával, mint a mesebeli molnár a szamarával: ha ráülünk is, baj, ha ránk veszszük, is baj. Előre megírták, hogy mint fogunk mi szabadelvűek kisietni az indóházhoz .Andrássynak a talpát nyalni.« A »P. N.Sciceros vezérczikket hallucinált róla. Milyen csúszás mászás lesz ott! Három reportert küldtek e jelenet carriquirozására. Aztán senki se ment ki közülünk Andrássy fogadtatására. A három reporternek nem volt mit feljegyezni mást, minthogy Andrássynak szürke kabátja volt, meg fekete nadrágja. Hogy milyen izé volt a csizmája ? arról nem referálhattak. — Azért a »Pesti Napló« ciceros czikke csak benne maradt a lapban. Az ő oláhjainak meg kell enni a szappant, ha már elkészült. Hanem a »Magyarország« dühös lett s telepotyogatott három hasábnyi kárbaveszett vezérczikk helyét a mi háládatlanságunk hulladékaival. Milyen ezudal háládatlan ez a szabadelvű párt Andrássyhoz ! Nem ment ki eléje tömegestül s ezzel megtápitott egy szakajtókosár vezérczikket, amin már egy hét óta rajta ülnek a kotlósok. Úgy látszik azonban, hogy Andrássy megbocsátott a hálátlanságért, mert másnap már Tiszával együtt jött fel a szabadelvű körbe, beírni magát 298-ik tagnak. »Nagyszerű éljent bőgtek neki!« (Írja a »Magyarország«). Persze, hogy »bőgtünk.« Mikor 207 ember kiált éljent, az bőgés; mikor csak 37 kiáltja, az csak bégetés. * *** Ami különben azt a finom kifejezést »Andrássy csizmatalpának a nyalásáról« (ha megengedi ?) illeti a»Pesti Napló«-ban: ez csak plágium. Hiszen köztudomású adoma, hogy mikor Szilágyi Dezső nevezetes fehérlói beszéde után összetalálkozik Ürményi Miksa b. Kaas Ivorral, azt mondja neki: »De hát mi lelte a mi Dezsőnket ?« Felel a másik: »tudod: meg akarta egy kicsit nyalni Andrássynak a talpát.« — »Igen, ha engedné neki Andrássy?«, vág vissza »már. — A »P. N.« tehát félplágiumot követett el egy viczczen, amit ketten babarintottak, s nem is jól tra ve stábra.* *** Végképen nobilis dolog pedig az, hogy az egyesült ellenzéki lapok mily diadallal élrelnek a szabadelvű pártnak olyan tagjaira, akiket anyagi balesetek lesújtottak. Igaz franczia modor: honneur au malheur! Hanem hát eszünkbe jut róla az egyszeri zsidónak a mondása, akinek egy gavallér azt vágta a fejéhez, hogy »Sie Lump!« — »Herr Baron, Sie sind auch noch kein Papier!« * De a legszebb valamennyi között a »Neues P. Journal« okoskodása, mely ily hangzik: »Andrássy volt Bécsben Tiszának leghatalmasabb barátja és támasza; — most pedig azért jött le Buda-Pestre, hogy legfélelmesebb ellensége és megbuktatója legyen.« — Szép tudomány az a logika! Velencze, október 10. *) Korunk legjelesebb államférfiai, vagy legalább azok kikkel e napokban személyesen érintkezni szerencsém volt, különös súlyt tulajdonítanak az osztrákmagyar és német birodalmak között létrejött közeledés közgazdasági oldalának. Azt vélik, hogy az e téren elérendő eredmények némi kompenzációt fognak adni azon problémákért, melyeket az új közeledés szerintük a politikai téren fel fog idézni, sőt a német vámpolitika gyökeres átváltoztatása által azon reactionárius mozgalmat is meg lehetene gátolni, amely kétségkívül erősbödik napról-napra a nemzeti munka védelmének jelszava alatt. Azt vélem, hogy a legutóbbi napok eseményei reményt, jogosult reményt kelthetnek ez irányban bennünk. Határozottan biztatók a jelek ez irányban. Egy oldalról a német kancellár biztató ígéretei a vámszerződés tárgyában, más oldalról a porosz kormány magatartása a kikötői kivételes vasúti tarifták megengedhetőségének kérdésében, mind oly momentumok, melyeket örömmel vesz tudomásul a haladás minden barátja. Más oldalról azonban vannak tünetek arra is, hogy a küzdelem még mindig folyik, s optimismus volna a sikert teljesen biztosítottnak tartani. Nem nagy súlyt fektetek a bécsi sajtó vizenyős fantáziájára, de az tény, hogy a merev exclusivitás, amely szerint a német kedvezmények csupán Ausztria-Magyarországnak volnának megadandók, s így a legtöbb kedvezmény záradéka a többi német szerződésekből egyszerűen kihagyatnék, felette gyanús színben tünteti elő a dolgot. Nem tudjuk ugyan, hogy mily mérvűek azon maximális engedmények, amelyekkel bennünket boldogítani hajlandó a német kormány, sem azt, hogy mit kíván cserében érette, de az bizonyos, hogy ez engedmények exclusiv jellege, ha szintén exclusiv jellegű ellenengedmények követeltetnek, felette komoly reflexiókra szolgáltat anyagot. Nem említem a tényt, mely szerint — hogy mást ne említsek, a Romániával kötött szerződés által tíz évre legalább is — meg vannak kötve kezeink; csupán azon komoly következményekre utalok, amelyek feltétlenül bekövetkeznek, ha a Napóleon-féle hatalmas kontinentális zár ideáját a német birodalommal kettősben fogjuk bálvány kópiában bemutatni akarni. Egész Európa gúnya és saját kárunk volna a következés. A mi I. Napóleon hatalmának és az égés Európa szövetségének nem sikerült az egy Anglia ellen , az bizony e két birodalomnak sem fog sikerülni az egész világ ellen. E mellett bármily magasra becsüljem is a német vámszerződést: nem szabad szemet hunynunk egy ily exclusiv vámszövetség veszélyeivel szemben. Németország közgazdaságilag reánk nézve teljesen homogén jellegű Ausztriával. Kétségtelen, hogy német vámszövetség mellett mind fogyasztóink száma, mind az általunk használt iparczikkek versenye emelkedni fog. Kétségtelen tehát az előny. Csakhogy — exclusiv irány mellett — egy külső versenyről, amelynek moderáló hatása tagadhatatlan, kell lemondanunk mind exportunkban, mind importunkban s igy kezeink oly erősen köttetnek meg, hogy a szabad mozgást majdnem teljesen elvesztjük. (Szerk.) Mindezeknél fogva sem a magyar termelőnek sem a magyar fogyasztónak nincs érdekében ily experimentációkhoz hozzájárulni; s ha — ami a XIX-dik század végén majdnem hihetetlennek látszik előttem — a nemzeti munka védelmének grossdeutsch apostolai csak ily boa-constrictor-garnirunggal ajánlják a vámszerződést, helyesebben a vámszövetséget, mégpedig erősen offensív természetű vámszövetséget , fölötte nagymérvű előnyöket kellalkalmas kompenzációul kimutatni, hogy az ajándék lenyelhető legyen. Mert egy ily szövetség lemondást jelentene minden más, olasz, franczia, svájczi és angol összeköttetésről a némettel szemben, és pedig esetleg nemcsak az importot, hanem az exportot illetőleg is. A napi sajtó hírei szerint ez évre csak a jelen szerződés meghosszabbítása van kilátásban. Valóban ezen késedelem alkalmas némely skrupulust teremteni az ígéreteknek tartaléktalan őszintesége iránt. Mindazon okok, amelyek a legutóbbi alkalommal az amphorából »Currente rota« uraenst, a legtöbb kedvezmény gyenge kis egerecskéjét teremtették, ma már megszűntek. Az autonóm tarifta itt is, ott is — fájdalom — meg van szavazva. A követelések itt is, ott is formulázva vannak. Az adatok itt is, ott is kéznél vannak. Nem kell más, csak az akarat itt is, ott is. Állítólag az akarat megvan Bécsben is Chlumeczky bukása óta , hát nem hiányzik csak a német akarat. Arra pedig nem hónapok, hanem csak napok kellenek. Azt hiszem, a magyar kormány feladata teljesen tiszta és határozott. Remélem, hogy oly látszólagos engedmények, minek a legutolsó szerződésben stipuláltattak pl. a vasúti kocsik le nem foglalására nézve (a köteléki díjrészletek lefoglalása s a híres szelvényperek fenmaradása mellett) nem fognak többé puszta figurakép szerepelni; remélem, hogy a vasúti taristákra vonatkozó szakasz is nem lesz egyszerű kópiája az úgyis megtámadhatlan csatlakozási szerződéseknek, hanem valami olyan, melyből reális ha* T, munkatársunk és barátunk egy kissé sötéten lát, de figyelmeztetéseinek jogosultságát egészen kétségbe vonni nem lehet. Szerk.