A Hon, 1880. október (18. évfolyam, 256-286. szám)

1880-10-18 / 273. szám

eea Budapest, október 17. Mindinkább valószínűbbé válik, hogy a hajóhadi demonstrác­iónak nem­sokára sem hite, sem hamva lesz. A köztudo­­más szerint orosz szellemű brüsszeli »Le Nord« ma oly húrokat pendít, melyek azt a következést engedik, hogy most már­ Orosz­ország sem találja opportunusnak az el­lenszegülést azon békés hajlamú hatalmakkal szemben, kik Dulcigno legális átadásával be­fejezettnek akarják tekinteni az akc­iót és az angol közvélemény jelentékeny közlönyei mintegy szabadabban lélekzetek, mióta a dulcignoi ügy végleges befejezésére alapos reményük van. Sokkal gyakrabban fejtegettük már a dulcignói ügy átalános oldalait, semhogy szükségünk volna arra utalni, hogy mind a porta helyzete mennyire javul, mind az áta­lános béke érdekei mennyit nyernek a mon­tenegrói ügy befejezésével. Azon hatalmak, melyek talán épen mint a berlini s­erződés konzervatív szellemének őrei nem vonhatták ki magukat a közös európai konc­erttől, mi­dőn a berlini szerződés teljesítéséről volt szó, most midőn a porta mintegy maga is mellé­jük áll és mint a berlini szerződés hive, telje­síti a reá háramló kötelességét, sokkal nyo­matékosabban léphetnek föl a porta mellett, ha a támadó szellemű hatalmak a keleti kér­dés még be nem fejezett ügyeiben oly maga­tartást követnének, mely a porta föntartását c­élzó berlini szerződés elvével ellenkeznék. Nyomatékos és határozott föllépést követe­lünk tehát a külügyi kormánytól, Angol­vagy Oroszország minden oly lépésével szem­ben, mely akárminő­sz év alatt Törökország vagy az átalános béke megrontá­sára irá­nyulna. Dulcigno átadásáról tegnap délután érkezett, bár hivatalos forrású, hír még erő­sítésre vár; a helyzet azonban olyan, hogy ha nem történt volna is még meg tényleg az átadás, sokáig nem várathat magára. A porta ugyanis újból elrendelé Riza pasának az átadás keresztülvitelét. Az előzményekre vonatkozólag olvassuk a »Pol. Corr.« konstantinápolyi tudósításá­ban, hogy Hatzfeldt gróf, ottani német nagykövet, már két héttel ezelőtt tanácsosa a portának, hogy tüstént adja át Dulcignót, mert ez esetben a hatalmak aztán sokkal en­gedékenyebbek lesznek a porta iránt más kérdésekben. A szultán akkor hallani sem akart erről, sőt bizonyos idegességgel utasította vissza a tanácsot. Azonban Calice báró, ottani kö­vetünk a porta utolsóelőtti jegyzéke után új­ra szóba hozta és nyomatékkal ajánló az esz­mét a szultánnak, s lett is foganatja: a szul­tán elrendelé nyomban Dulcigno átadását. E hírre igen megörültek a konstantiná­polyi diplomaták, kivéve Greschen angol követet, ki még ekkor is egyre hangsúlyozó a kényszerítő rendszabályok alkalmazásának szükségét. — A hazai iparnak állami kedvez­ményekkel való támogatása érdekében f. hó 16-án Matlekovics Sándor államtitkár el­nöklete alatt a kereskedelmi minisztériumban folyta­tólag tartott tanácskozásban tárgyalás alá vétetett a tőkepénzesek indítványának 6. pontja. Különös sikerrel működő új gyárak a kormány részéről jutalomdíjakban, úgynevezett kiviteli prae­­miákban részesítendők. Az értekezlet konstatálván, hogy export prae­­miák nemzetközi szerződéseink értelmében nem en­gedélyezhető, a tőkepénzesek ezen indítványát nem tartja pártolandónak. A­mi a hazai iparnak jutalmak esetleg kölcsönök engedélyezése által leendő fejlesz­tési ügyét illeti, az értekezlet elégségesnek tartja, ha a kormány egyes felmerülő esetekben a budget köré­ben tesz intézkedéseket. Folytatólag tárgyaltatott a tőkepénzesek indít­ványának 7-ik pontja.­­A kormány felhatalmaztatik, hogy ott, ahol nagyobb szabású és különösen nagy tőkét igénylő új gyártási ágak részvénytársaságok útján honosíttatnak meg, a részvény­tőke 20°/0-át átvállal­hassa, még pedig oly részvények alakjában, melyek kamatozása csak a 80°/o-nyi részvénytőke 6°/0-es ka­matozásán kezdődnek és melyek osztaléka a kamattal együtt a 6°/0-át meg nem haladhatja.­ Az értekezlet hosszabb eszmecsere után abban állapodik meg, hogy az állam részvételét ily részvény­társulatok vállalatainál nem tartja pártolandónak. Hasonl értelemben nyilatkozik az értekezlet azon kér­désre nézve is, hogy egyes gyáraknak kamatbiztosítás czímén bizonyos éveken át pozitív kedvezmények adas­sanak. Nem óhajtja pedig a kamatbiztosítást azért mert ennek engedélyezésével a törvényhozás a priori már elvben elismerné azt, hogy nálunk hosszú évek során át bizonyos ipart űzni nem lehet. Fentebbiek után újból revisió alá vétetvén azon gyáriparágak, melyek az értekezlet folyamán álla­mi kedvezményezésre kijelöltettek, ezek közül a harmo­­niumgyárak, az asphalt-készítés, pótkávé, pezsgő­­gyártás, ceresin és petroleum előállítás törlésbe ho­zattak. Azon iparágakra nézve, melyeknek a kedvez­ményezésre jogosultsága a tárgyalások rendjén meg­­állapíttatott, föltéve, hogy ezen iparágak a verseny­­képes igényeknek megfelelő gyári teleppel rendelkez­nek, a törvényhozás további intézkedéséig 10 évi fapagmiw^uii^ . w... íj ijwwp 273. száza. 18-ik évfolyam. Szerkesztési irodai Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Reggeli kiadás. w* — Budapest, 1880. Hétfő, október 18. Kiadd*hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt s 1 hónapra ......................................................8 M 3 hónapra . . .............................................6» 6 hónapra ........... 18 ̇ Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg*­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától számíttatik. _ _ _ _ _ _ _ adómentességet megadandónak tartja. A­mennyiben pedig az országban valamely tökélete­sen új, jelenleg nem űzött iparágak keletkezné­nek, szakértők véleményének meghallgatása mellett, a fentebbi kedvezményt szintén megadan­­dónak tartja. Az értekezlet ezzel tanácskozásait befejezvén, a tanácskozások eredményéről memoireszerű jelentés fog készíttetni, melynek meghallgatására folyó évi október hó 24-én d­­e. ülés fog tartatni. — A házi iparnak rendszeresítése, nevezetesen a gyakorlati ipari szakszer­vezés tárgyában a kereskedelmi és közoktatásügyi minisztériumok képviselőiből Matlekovics állam­titkár elnöklete alatt alakult bizottság a kereskedel­mi minisztériumban folyó hó 18-án d. e. 10 órakor kezdi meg tárgyalásait.­­ A magyar államvasutak főtisztvi­selői személyzetének tegnap kézbesittettek a kineve­zési oklevelek. Nem lesz felesleges a kinevezettek névsorát összefoglalva közölnünk, miután egész teljes­ségében és a rendeltetés megnevezésével e névsor még eddig nem tétetett közzé. Kineveztettek al­igazgatókká a központban: Horváth Alajos a pályafentartási, Walter Ágost a forgalmi, Wer­derber István a gépészeti, Beretvás Endre a pénzügyi, Sober felügyelő a kereskedelmi osztály­hoz, Czigly János vezértitkárrá. Üzletveze­tőkké kineveztettek: Blaskovics Fridolin al­igazgató Kolozsvárra, Horváth Lajos főfelügyelő Budapestre, Riedl Ede, ki a tiszavidéki pályától jött, Szolnokra, B­e­r­é­n­y­i József felügyelő szintén a tiszavidéki pályától Miskolczra, Csermák Lajos felügyelő Zágrábba, Oi­g­y­a­y Oszkár felügyelő Po­zsonyba, P­a­a­s­­­p Miklós felügyelő Vinkovczére. A központi aligazgatósághoz kine­veztetek továbbá fő­­lügyelőkké : Buján Ferencz a pályafentartási, Zucker János a kereskedelmi, Langer Bódog a forgalmi, Szarvassy György a pénzügyi és Forcher Adolf a gépészeti szak­osztályhoz.­­ Dulcigno átadásának történe­tére vonatkozólag a »Golosz« konstantiná­polyi levelezője azt írja, hogy a szultán folytonos vonakodása Dulcignót átadni a montenegróiaknak, egyszerűen amaz intrigákból magyarázható meg, melyeket a császári háremben két cserkesznő, Adilé Kadynj és Kramilé Kadynj szőttek. E két nőnek testvérei a szultán két udvari marsallja, a kik által ezek utasításokat kaptak a cserkesz ka­­marillától, hogyan kell a szultánra hatniok minden fontos politikai kérdésben s ez a két nő a szultánt aztán mindig lebeszélte a hozott határozatokról. Said pasa és kollegái azonban belátták, hogy te­vékenységük a háremi intrigák által teljesen para­­lyzáltatik, ezért elhatározták, hogy tanácskozásaikat az Yldiz-kiosk-várban egész éjen át fogják tartani, hogy a szultánt ily módon megakadályozzák a há­rembe menni s ott a »cserkesz csiná«-któl veszedel­mes tanácsot kapni, így a szultán az egész éjen át a minisztertaná­cson maradt, melyen Dulcigno átadása egyhangúlag határozatba ment s a szult­án kényszerittetett ez el­határozást magában a várban a miniszterek előtt írásban megerősíteni. — Az uj Da­­y bécsi bank. A So­­ciété de l’Union General egy uj n­gy bankot alapit Bécsben »Cs. k. szab. osztr. országos bank« czim alatt. A banknak igen kiterjedt alapszabályszerü ha­tásköre van. Főkép a nagy pénzügyi műveleteket tűzte ki feladatául. Ehhez képest a bank alaptőkéje 100 millió frankra, 40 millió aranyértékű forintra van téve és 200.000 db részvény fog kibocsáttatni, melyre darabonkint 250 frank fizettetik be. A közgyűlés megtartása előtt 50 millió frank fizetendő be, to­vábbi 50 millió frank az alapszabályok értelmében egy év alatt lesz befizetendő. A bank fel lesz jogo­sítva nemcsak pénztári jegyeket, hanem kamatozó kötvényeket is kibocsátani, melyeknek értékpapírok­kal, követelésekkel, vagy ingatlanokkal kell fedezve lenni. A társulat élén a császár által kinevezett bank­kormányzó s két a kormány által megerősített alel­­nök fog állni. Az igazgató­tanács legalább 12 s leg­feljebb 20 tagból fog állni. A bank székhelye Bécs leend, de bel- és külföldön is állíthat fiókokat. A bank részvényeit a párisi syndicatus fix árfolyamon át­vette. A »Journal des Débats« a magyar pártokról. A nevezett párisi tekintélyes lap táviratilag is jelzett czikke következőleg hangzik : Nem ok nélkül fordul a közfigyelem e pillanat­ban Ausztria-Magyarország felé és érdeklődik ezen állam belügyi nehézségei iránt. Ausztria-Magyaror­szág alkatánál, helyzeténél és szövetségeinél fogva jelentékeny szerepre van hivatva azon események­ben, melyek szintere a kelet. Nagy hibája, hogy nemzetiségekre van feldarabolva, melyek hagyomá­nyos féltékenységgel viseltetnek egymás iránt, úgy, hogy az ethnographiai kérdések uralják a politikai­akat s­ ezeket kiforgatják természetökből. És, szerencsétlenségre, ha nincs meg az egység magában a birodalomban, még kevesbbé van az meg a nemzetiségekben, melyek azt alkotják s így pár év óta nőttek és élesedtek a viszályok Magyarország­ban. Itt a visszavonások tagadhatlanul politikaiak; a fajnak nincs azokhoz semmi köze s kiváló, sőt egye­düli tényezőjök a pártszellem, de következmé­nyei nem kevésbbé sajnosak. Magyarország a biro­dalomban üdvös ponderácziót képez, de csak úgy, ha egyetértő, megoszolva sokat veszit hatékony befo­lyásából s a mostani viszonyok közt igen súlyosan comprommittálhatja azt. Ha, a nélkül, hogy messze mennénk, kutatni akarnók a mostani visszavonások forrását, visza kel­lene menni azon időpontra, a­mikor Andrássy gróf inaugurálta azt a politikát, melyből Bosznia és Herczegovina okkupácziója származott. Hogy meg­felelt-e ezen conceptio a birodalom valódi érdekei­nek, erre a jövő fogja megadni a választ s nagyon vakmerő dolog volna, erről még most nyilatkozni akarni. De legyen bármint, a közvélemény akkor Magyarországon nagy élénkséggel nyilatkozott s pár hónap múlva Andrássy gróf pesti honfitársai gyanú­jának és támadásainak jön kitéve. Ha az ő helyzete nehéz volt, a Tiszáé talán még nehezebb. An­­drássy politikája és a magyarok ellenállása közé helyezve, Tisza ügyesen és eszélyesen viselte magát, igyekezett az érdekeket kibékitni és lecsendesitni, de az átmenet s a bizonytalanságok eme korszakában el kelle veszitnie néhány barátját és munkatársát. A kormánypárt megingott, Horváth és Wahrmann urak megadták a jelt az oszlásra s a fiatal pénzügyminisz­ter, Széll, elvált a kormánytól. Eme dissidensek mel­lett alakult, vagy legalább megkisérlett alakulni a mérsékelteknek egy kis csoportja, kik Apponyi Al­bert kör­é csoportosultak s kik közt kittünő szónokok vannak, mint például Szilágyi Dezső. Itt az ellenzék­nek egy oly magva képződött, melyet nálunk alkotmá­nyosnak neveznének s melynek törekvései ha nem is felbátoritást, de legalább rokonszenves figyelemmel kisérést érdemeltek volna. De egy politikai pá­r­t a l­ak­­­t­ás­ár­a nem elégséges, csak összeszedni néhány kiváló embert, pro­grammal is kell bírni, de sem a kor­mánytól külön váló Széllnek, sem pe­dig a néhány barátját maga köré gyűj­tő Apponyinak nem volt oly rendsze­re, mely e névre érdemes volna. Ők egy múló körülményből merítették inspirálójukat és azt fordították hasznukra, — értjük ez alatt Bosznia és Herczegovina okkupátióját. Mint tudva van, az ok­­kupátió csak igen hosszú és fáradalmas erőlködések után mehetett végbe, melyek néhány hónapi létert biztosítottak az ellenzéki pártoknak, melyek között különben megvoltak a viszály magvai s ezek idő foly­tában még inkább fejlődtek. Végre is Andrássy mű­vét siker koronázta: Bosznia és Herczegovina okku­­páltatott, sőt Bismarck herczeg elment Bécsbe, hol oly fontos szövetséget kötött, melynek már is lát­ni vélték első eredményét. Innen kezdve az alkotmá­nyos és mérsékelt ellenzék szivén jön találva és való­ban nem volt többé létoka, vagy eszkö­zei a létezésre hiányzanak. Meg lehet oszolni egy végrehajtandó tény iránt, de egy teljesen végbement ténynyel szemben nincs más mit tenni, mint be­lenyugodni, és új és határozottabb tájékozást szerezni. De ezt nem tették az ellenzéki pártok. Széli teljesen visszavonult; a­mi az Apponyi-féle csoportot illeti, annak töredékei szét vannak szórva a radikális csoportokban. Ennek a következménye kétszeresen boszantó : a kormánypárt gyöngült, míg az ellenzéki párt ellen­kezőleg megerősödött. Ez mindig így történik a mér­sékelt ellenzék megoszlása folytán és a baj lassan fejlődik mindaddig, mig a veszély valamely előre nem látott inczidens által nyilvánul. Ily esemény adta magát elő nemrég Nagy-Kanizsán, hol a par­lamenti szünetek alatt választás volt. Jókait meg­buktatta egy ellenzéki jelölt s ez a tény aggodalma­kat keltett a jövő évi választások iránt. Kezdenek elfogadni, nyugtalankodni az ellenzékiek sikere miatt, mely érezhető siker csak a kormánypárt gyöngülésé­ből magyarázható ki. Ezen a párton, két év előtti dezorganizácziója óta bizonyos tehetetlenség vett erőt, ebből nem fog kilépni, mig nem szervezkedik újra, magához vonván az ellenzéknek igen nagy szá­mát. Úgy látszik, hogy a körülmények ez újjászerve­zést könnyűvé teszik s mégis mind ez ideig nem me­hetett végbe. Perényi báró megtett mindent, hogy ezt elérje, de nem hallgatták őt meg, a­mit mi óhaj­tanánk. A kormánypártnak a mostani föltételek közt valóban fáradságába fog kerülni tartózkodni bizonyos túlzásoktól, mig a mérsékelt ellenzékkel való fúzió egyszerre több tekintélyt fog neki adni s következés­képen erősebb leírálát ömagának. Oly emberek, minő Szék­, hiányoznak a minisztériumban. Ha ezek pár­tot alakítanának, egyszerre jótékony befolyást gya­korolnának. Ugyanez mondható néhány másról, kik a parlamentben el lévén szigetelve, elengednek veszni oly erőt, melyet hasznosan lehetne alkalmazni. A magyar parlament az, a­hol legtöbb ily elszigetelt és egyedül álló képviselő van, kik hypothetikus jövőre várnak és a jelennek nem szolgálnak. Mit csinálnak ők az ellenzékben? Programmot keresnek; azt hiszik, hogy ilyet a közigazgatási re­formban találtak. Tudni való, hogy Magyarországon nagyszámú tisztviselő és városi hivatalnok választa­­tik, a­mi számos visszaélésre ad alkalmat. S e n n y e y ezeket a visszaéléseket akarja elnyomni. S e n n y e y, a­ki újabban ismét belépett a parlamentbe, amaz el­­szigeltek egyike, a­kikről beszélünk, nem használna- e sokkal többet eszméinek, ha a kormányhoz közele­dik ? Egyedül a kormány hozhatja meg a közigazga­tási reformokat, de ezt csakis a mérsékelt ellenzék közreműködésével teheti. A közigazgatási és a politikai választók ugyan­azok lévén, érezhető, hogy Tisza K., kinek meg­választatása ép úgy megújítható, mint egy egyszerű községi hivatalnoké, meg akarja őket fosztani egy oly kiváltságtól, melyet oly hosszú idő óta élveznek (!) Ez a reform szerzőjének élénk ellenségeskedést sze­rezne és a kormány csak is valamennyi mérsékelt ellenzék hozzájárulásával vállalkozhatik rá. Lehet-e egy ily hozzájárulásra számítani ? Ez a probléma támad e pillanatban Budapesten és köny­­nyen volna megoldható, ha a politikai emberek elfe­lednék a múlt gyűlölködést és csak is a jövő érde­keit látnák. Fogja-e érezni a mérsékelt ellenzék, hogy ha a kormánynak szüksége van rá, neki szüksége van a kormányra? Vagy megtalálja-e másutt támpontját és természetes helyét ? Talán reméli, hogy egy napon a radikális pártok meghódítja nézeteinek ? Kétség­kívül a radikális pártban van egy frak­­c­ió, mely szintén mérsékelt, de ez nem a párt többsége, s oldalvást az előrehaladott nézetek minden árnyalatával találkozni, ideértve a köztár­sasági eszmét is, melyről csak megemlékezünk: Ver­hov­a­y által van képviselve. Nagyon sok évre, igen kedvező körülményekre és rendkívül hatalmas em­berre volna szükség, hogy a radikális párt a kor­mányhoz szükséges dolgok megértéséhez és a hata­lom rendes gyakorlásához vezettessék. De az idő sür­get, a választások közelednek és a külső bonyodal­mak ólhajtandóvá teszik, hogy Magyarország tekin­téllyel működjék közre a birodalom általános poli­tikájában. A magyar befolyás átalában mérséklő volt, valahányszor Ausztria a pánszlávizmus part nélküli tengerére akart kelni. A­mennyire Ausztria barátjai óhajtják befo­lyásának kifejtését keleten, és úgy óhajtják, hogy ne hagyja magát elkapatni politikai csalképek által, melyekben ama vidékek oly gazdagok. Ezért mond­juk ezt, mert érdeklődünk Magyarország belállapo­­tai és ama megoszlások iránt, melyek azt oly szeren­­csétlenül enerválják. Petőfi szülő­házának átvétele. (Saját tudósítónk távirati közlése.) Kis-Kőrös okt. 17. Ma reggel kilencz óra előtt sokféle küldöttség­­­gek és pedig a város részéről Safáry ügyvéd, az egyházak részéről D­u­r­a­y kurátor és Rubinstein­­ rabbi, Vadkert község részéről Paksy jegyző, Ke­­czel község részéről V­o­s­z­t­r­i jegyző, mint a kaszi-­j nő képviselője Salamon elnök, az iparosok Z­o­s­t­y­i­k elnökük és Halas község Sas Károly­­ vezetése alatt külön tiszte­legtek a Petőfi társaság bi­­­­zottságánál. Jókai hatásosan felelt külön-külön , minden küldöttségnek. A Petőfi ház a dr. Magyaré mel­lett diadalkapuval van ellátva s lombozatokkal van ékítve. Az udvaron emelvény van. A ház szobái díszí­tés nélkül lakóhelyek. A piaczon az iskola előtt Izsó­­ 1861-ből való Petőfi szobra fel van koszoruzva s lo­bogókkal körül tűzdelve. Az ünneplés 10 órakor kezd­­­dődött, sok nő s több ezernyi tömeg jelenlétében, mely­­ részben az országos vásárról gyűlt ide. Az udvaron az ajtó előtti emelvénytől oldalt a nők foglaltak be- i­lyet, a fővárosiak négyszögben álltak körül. Kemény János evangélikus lelkész, a műveit-­­­ség fontosságát fejtegetve, a nemzetek életében, az­­ irodalom és a művészet képviselőit az ég remekeinek mondja. Nemzetünket — úgymond — megáldotta az­­ ég. Petőfi a nagy költő személyes ismerőse volt, s mind a mellett nem akarja működését vázolni. Örö­­­­mét fejezi ki az írók és művészek kegyeletes ténye felett, mert kegyeletes tény az, hogy a házat, melyben a költő először látott napvilágot, a nemzet birtokába akarják venni, hogy a­kié ő volt, azé legyen ház. Üdvözli a küldötteket, kik közt sok kitűnőség. Élénk éljenzés kís­érte beszédét. Ezután Jókai Mór lépett az emelvényre több peresig tartó éljenzés között, s a következő beszédet tartotta: Üdvözlégy emlékezetes hajlék, a ki Petőfit szü­letni láttad. Uj gazdád, a magyar irodalom nevében üdvözöllek. Mint a költőnek egykorú pályatársa a ma­gyar írói és művészi­ kör számára birtokba veszem Petőfi születése házát. Engedjétek meg Ti, kik ez ünnepélyes tény­nek tanúi vagytok, hogy a vén pályatárs, a régi jó barát elmondja a mik e ház küszöbén belül lelke elé tódulnak. Ifjú koromban mint költőt mindig ma­gam előtt láttam Petőfit, mint jó barátot mindig mellettem; — azóta hosszú idő múlt el, de a költő m­ég most is mindig előttem repül, a jó barát most is mellettem áll. Ő volt az, ki engem az irodalmi pályára buzdí­tott, melyet még akkor életpályának nem neveztek s melynek vándorait szüleik megsiratták, megta­gadták. De a pálya végén álltak eszményképeink, a »nemzet« és a »szabadság”. Oe akkor azokat még keresni kellett. A nemzet szolgája volt az idegennek, a nép szolgája volt az urainak s a szellem szolgája az anyagi erőszaknak. A szabad szó bilincsbe volt verve; de ha járn­a nem lehetett, voltak szárnyai, tudott repülni. E szárnycsattogást, keverve a lánczcsörgéssel, halljátok Petőfi költeményeiben. A gunyhónak, a pusztának, a népnek jogát — a zöldasztalnál és a fényes olympon vitatták a dalok. A mit hatalmassá akart tenni, előbb ragyogó­vá tette, s a mi­t előbb elismert az olymp, elismerte utóbb az ország­­ — a népet, a gunyhót, a pusztát, mint hatalmat. Ő mindazt, mit maga elé tűzött, ki is vívta, ki­vívta a nép szabadságát, kivívta a szellem felszaba­dulását. Senki segítsége nélkül, egyedül láng szelle­me által. Még magasabbra vágyott, még merészebb szé­­sek után tört, s a­hol nem volt elég a lant, felvet­te a kardot, s a­miről dalolt, a­mit dicsőített, azért meg is tudott halni. Utolsó dala kardcsattogás volt. Minő rövid idő alatt, milyen hosszú életpályát futott át! Irigylésreméltó volt az élete, irigylésreméltó a meghalása, irigylésreméltó a halhatatlanná léte. Élt, kora ifjúságától kezdve abban a teljes tu­datban, hogy a­mit teremt, az őt halhatatlanná fogja tenni, s azért őt áldani fogják, és annak az előéle­tében, hogy a szent eszmékért, a­mik felbevítik, ifjan fog meghalni. És meghalt úgy, hogy örökké ifjú maradt. S még halva sem hagyta magát egy szűk sírba összeszorítani: eltűnt, mint Romulus, mint Éliás, a felhők közé temetkezett. S a­mint nő az idő, úgy nő vele együtt szellem­alakja. Minél jobban távozik, annál magasabb lesz. Ez a halhatatlanság jelvénye. Míg élt, az egész hazát besugárzotta fényével, holta után körülragyogja az egész földet, s lánglelke sugárainál melegszenek a kerek világ minden népei. Petőfit a magyar költőt, s általa a magyar nevet, is­merik a kevély népek úgy, mint az alázatosak. A büszkén emelkedő főváros utczát, piaczot avat fel nevével, a nemzet éremszobrot em el emléké­nek ; elsőrendű művészek versenyeznek munkái fel­díszítésében, s mindenütt otthon vannak azok az urhölgy mozaik asztalán, s a földműves mestergeren­dáján. E megörökítő emlékek közé sorozzuk ezt a haj­lékot is. Az uj gazda, a ki azt birtokába veszi, a ma­gyar irodalom és művészet, maga sem halandó. Élni fog az, mig csak magyar nemzet él, Magyarország áll­­at pedig élni és állni fog, mig ez a föld s ez az ég lesz. S ez uj gazdának gondja lesz az időt­len időkig hogy az a hajlék épen femnmaradjon, ha roskadoz, újra helyreálljon, soha el ne múljon ; hogyha a nagy szell­em vissza-vissza vágyik, bekalan­dozva a kerek világot s az egek csillagképleteit ebbe a csendes kis otthonba, mindig megtalálja azt a helyet, a­hol most is visszazöng még az elnyugtató bölcsődal: »cserebogár, sárga cserebogár.« Tudni fogunk igy egy helyet, a­hol vele holta után találkozunk. Sírját úgy sem találjuk fel. Hamvait szét­szórták a szelek. Annál jobb, így mindenikünknek, minden magyarnak jut belőle egy porszem. Legyen e megosztott porszemek temetője szivünk. S az örökbe jutott porszem tanítson bennünket úgy szeretni nemzetünket a hogy ő szerette, úgy hinni a jövőben, a hogy ő hitt, oly igaznak lenni, a milyen igaz volt a költő. Áldás legyen rajtad emlékezetes hajlék : légy megtelve a dicső szellemével örökké ! Isten keze ta­karjon be minden részek elöl, s vezessen küszöbödre minden boldogságot. Petőfi szülőhajléka alatt múló szava legyen a fájdalomnak, tartós az örömnek, futó vendég legyen benne a baj, rendes szálló a­z áldás. A beszédet több helyen megéljenezték, sokan kényeztek. Erre Komócsy József hatásosan sza­valta el a következő költeményét: Petőfi szülő­háza előtt »Itt születtem én ezen a tájon.­­ « Petőfi. Itt ringott hát egykor az a bölcső, — Bölcsője a dalok nagy fiának! Üdvözöllek, te szerény kis hajlék, Leborulva áldlak és csodállak! Itt, az alföld tengersik vidékén, Itt született, itt volt szép világa; Itt kelt szárnyra repülő sas lelke, Hol a rónák végtelenjét látta. Itt repült fel magas gondolatban Túl a földön, felhők közelében, Hol mosolygva nézett rá Dunától A Tiszáig nyúló róna képe. Nem paloták márvány-csarnokában, Itt látta meg azt a napvilágot, Mely mióta égi útját járja, Olyat mint ő, vajh mi ritkán látott! Hogy ha volna, — vagy csak domb e tájék, Azt mondanám: ez is Horeb bokra, Melyből az Ur szent igéje tört ki Örökfényü, lobogó lángokba! Lelke láng volt, melynek fénye mellett Fölmelegszik e hazának népe, Az a nép, kit nagy szeretetével Oda ölelt végtelen szivére ! Ő ha szólott dalban itt e népről: Nem hallottunk soha édesebbet! Büvöshangu és lágyhuru lantján Hő szerelem tündér álma zengett. Könyeiben könyeinket láttuk, Örömével örömünket zengte: Rózsaerdőn majd dalos madárka, Majd meg­tépett felhő volt a lelke. S ha megharsant a honszerelemről Érces ajkán a serkentő ének, Fölriasztó érző viszhangját a Rajta csüggő honfi bus szivének. Hallottuk a láncok vad csörgését, És láttuk a fényes kard acélját, Dalai a völgyön és a sikon Száguldtak, mint a viharzó szél át! S hol — Szabadság! — zászlóid lobogtak. Tirteuszként rohant a csatákba: Ágyudörgés nem zengé túl hangját, Még hősebb lett a honvéd, szavára! . . És midőn a harcok bőszült lelke Vérbe fűlt a gyászos, szörnyű éjben: Ott esett el, mint olajta szive, Szabadságért, a szent csatatéren! Ott esett el! .. . Ámde a halál sem Téphető meg fénylő koszorúját: Üstökös lett fenn a csillagok közt, Ott járja most halhatatlan útját! ’ Egy világra szórja szét sugárit, Megcsodálják az idegen népek; S dalait, mik szivéből fakadtak: Visszazengik síkok, erdők, bérezek! Sírja hol van? . . . Azt ne kérdezzétek! Lantját, kardját nem lelé meg senki • Halhatatlan, örök dicsőségét E kis hajlék egy világnak zengi: Itt született, itt ringott bölcsője A szabadság s szivünk dalnokának » Törpe minden palota előtted Szerény hajlék ! ... Én csodállak, áldlak! . .. . Ezután a kosiak a házba mentek, hol Jókai intézkedett az emlékkönyv tárgyában, egyúttal a vol tulajdonosnak Martinovicsnak utasításokat adott a rendtartásra vonatkozó ág. A jelenvoltak a koszorú­­ba emléket vittek Kijovet Jókai záró szóban a kis­kőrösieknek a ház fenmaradását szivekre kötötte a mi iránt a város nevében a főbíró ígéretet tett. Innen Petőfi szoborhoz indult meg a menet, a melyen uj nagy vörös selyem koszorú volt e felirattal: »A körösi hölgyek Petőfi emlékének.« A szobor előtt a közönség magától indíttatva elénekelte a »Szózatot Ezzel az ünneplés véget ért. . . « ,bankettet. száz személyre az iskola épület­ben az intelligence rendezte. Előkelő nők főztek fiatal emberek szolgáltak fel. Jókai és Komócsy ová­­cziók­árgyai Jókai többek közt megemlékezett Ga­­áriról, kinél forradalom után Nyáryval bujdosott.

Next