A Hon, 1881. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1881-04-08 / 97. szám

97. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Péntek, április 8. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez, intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. — X.* HIRDETÉSEK Pontúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...•••••••• Sírt 8 hónapra 6 *­­ 6 hónapra .................................................* Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként..............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, április 7. Az alföldi árvizek ügye ma szóba került a képviselő­házban, melynek kapcsában a szélsőbal részéről az a jellemző kérés fejezte­tett ki, hogy a kormány katonaságról gon­doskodjék. A kérés teljesen helyén van, mert a­mit a katonaság ott, a­hol vész van, művel, az valami emberfeletti, számba sem véve az oly megkapó mozzanatokat, minő volt az is, ak­kor a szegény hidász kiosztja porczióját az árvízsújto­tra éhezőnek. Kezd úgy látszik az a fudallítalanosabbá válni, hogy a közös had­seregben nem ölik ki a haza és emberiség iránti érzelmeket, mint a­hogy a szélsőbal egészen rendszeresen eddig hirdeté, s kezdi szívesen igénybe venni a »közös ügyes« cse­repár szolgálatait, kit eddigelé nem szűnt meg gúnyolni. Pedig ugyan­az a tiszti­kar vezeti ugyan­csak ezeket a cserepárokat az árvíz által csapkodott töltésekre, óriási mun­ka teljesítésére, mely tisztikart hasznavehe­tetlen, rosszakaratú testületnek iparkodnak feltüntetni lapjaikban. Ilyenkor,­ vész idején, természetesen ezt elfeledik s bevallják. Hogy olyan kitartást és hősiességet a polgári elem­től nem lehet várni, milyent a katonaság ta­núsít ; ilyenkor jó és helyes az a fegyelem, melyet máskor gúnyolni szoktak; ilyenkor a »rendszer« sem képez semmiben sem aka­dályt, sőt azt nagyon hatékonynak tartják. Borzasztó és nemtelen dolog lenne, ha az a szegény tisztikar most a gúnyt visszafizetné, ha azokat, kik a társadalomból is ki akarák venni, mint a­hogy Egerben, Kassán és Ko­lozsvárit megkísérték, most felszólítná, hogy segítsenek maguk polgártársaikon, ha azokat, a­kik társulatot akartak alakítani a »nemzeti becsület« megvédésére azok ellenében, kik meg nem támadták, figyelmeztetné, hogy a lené­zett páriák jobban teljesítik még oly köteles­ségeiket is, melyek hivatásukat nem képezik, azoknál, kik nagy büszkén megvetik őket és azután nagy alázatosan —■ segítségül hivják. A szóba hozott segítségre csakugyan szükség van. Az alföldi városokat majdnem mindenütt fenyegeti a vész, oly vész, mely­nek főbB okait 0581----emyén csele­kedetben vagy mulasztásban. A rendkívüli időjárás oly vízmennyiséget zúdít az ország­ra, a­milyenről eddig aligha van emlékezet. Bár ez a körülmény nem képez vigaszt azok­nak, kik veszélyben vannak, de legalább is eltilt attól, hogy keserűségüket növeljük az­által, hogy emberekben keressük a baj főbb okait. Voltak hibák és mulasztások a Duna és Tisza szabályozásánál, nem lehet tagadni, a legnagyobb baj mégis az, hogy a szabályo­zás még nincsen befejezve. Minden fél munka b­aj, de kétszeresen baj a félben levő vízsza­­bályozás. A régi állapotok hátrányai ilyen­kor fokozottabb mértékben mutatkoznak, mert a csak részben szabályozott folyóba több víz szorul össze a­nélkül, hogy biztosít­tatnék ennek lefolyása. A Tiszánál e bajjal karöltve jár az eleve elkövetett nagy hiba, az, hogy felülről kezdték szabályozását, mely el­len tényleg megkezdetett már a reagálás a vedresházi és alsóbb átmetszések eszközlése által, de ezek csekély száma és képzetlen volta még egyátalában nem teszi lehetővé a hibás szabályozás által felhalmozott víznek levezetését. De ha van panasz a szabályozás ellen, van a szabálytalan Körösök, Szamos és Temes ellen is. Ezek is ontják az árvizet és veszedelmet, miért is méltán szól a panasz ezek szabályozásának elmulasztása felett. Van ez utóbbiban egy nevezetes tanúság, s ez az, hogy a vízszabályozás nem oka az ár­víznek. E szerint tények c­áfolják meg azo­kat, kik átalában rosszalják a szabályozást. Hogy pedig ennek hiányain és hibáin, úgy a Dunánál, valamint a Tiszánál az utóbbi években csakugyan történt annyi, a­meny­nyit a rövid idő és kevés költség megen­gedett, az köztudomású dolog. Tényleges eredmények is bizonyítják ezt, mert a fő­város megmentése, Szeged, Csongrád, Gyo­­ma, Békés és talán Szentes megmentésé­nek lehetősége csakis az újabb intéz­kedéseknek és munkálatoknak köszönhető. Ha mindezek ellenére most újra élet-halál­küzdelmet állnak ki az alföldnek városai, ezt bizony kis részben lehet tulajdonítani a múlt hibáinak és mulasztásainak, de nagy rész­ben a rendkívüli időjárásnak, mely ár­vizet teremt még Czegléden és Kecskeméten is, hol nem lehet szabályozásról még beszélni sem, mert nincs közel nagy folyó. Ha ily rendkívüli körülmények közt is védhe­tők lesznek az alföldi v­í­z m­e­n­t­i városok, akkor elértük mindazt, mire emberi­leg csak számítani egyátalában lehet. Elég baj, hogy még eziránt sem vagyunk bizonyo­sak, s hogy óráról-órára, perczről-perczre kell lesnünk azon ember fölötti küzdelem kime­netelét, melyet az ország több városa vív. Jól számba véve a körülményeket, csakis a további küzdelem esélyeinek javulása, a sza­bályozás munkájának hathatósabb, gyakorla­tibb, rendszeresebb folytatása áll előttünk. Ebben a tekintetben teljesen egyetértünk­ többi laptársainkkal, s magunkévá teszszük azt a nézetet, hogy a kormánynak több hatalmat s több rendszert kell a vizsza­bályozás körül biztositni. Tagadhatatlan, hogy az 1879-ben hozott törvények sok tekintetben szabályozták az eljárás egyönte­tűségét s gyorsaságát, valamint társulatok­nak is megadatott a kellő anyagi erő védtöl­­téseik biztosítására. De ez irányban még to­vább kell mennünk. A munka eldaraboltsá­­gát a sokféle önkényt és mulasztás lehetősé­gét meg kell szüntetni és másfelől az állami közreműködésnek nagyobb tért kell nyújtani. Azt az aprólékos és ezért részben meddő munkát, mely eddig van gyakorlatban, folytatni nem lehet. — A pénzügyminiszter ma délutáni 2 órától kezdve egész 4 óráig a Rothschild-hitelintézeti konzorczium képviselőivel értekezett. — A konver­zióra vonatkozólag ma sem hozatott határozat s a tárgyalások — a­mint értesülünk — holnap ismét folytattatni fognak. — Miután a konverzióra vonat­kozó, a képviselőház elé, terjesztendő törvényjavaslat, jelenleg úgy sem volna azonnal tárgyalható, nincs kényszerítő ok arra, hogy a konzorcziummal folyta­tott és oly rendkívül nagy műveletre vonatkozó ezen tárgyalások túlozva siettessenek, mivel még igen szá­mos, nem mellékes, különböző részlet vár megállapí­tásra. — Ezen ügy elvi oldalát illetőleg egyébiránt már tökéletes megállapodás létesült. A konzorczium itt időző képviselői ma hivatalosak voltak Tisza Kál­mán miniszterelnökhöz ebédre. — Este minisz­tertanács volt a konverzió ügyében.­­ A képviselőház mentelmi bizott­­s­á­g a ma d. u. 5 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette Ugron Gábor mentelmi ügyét, ki ellen a kolozsvári kir. törvényszék, az »Ellenzék« czimű hír­lapban megjelent közlemények miatt, sajtókeresetet indított. A közlemények az »Ellenzék«-ben azon idő­szakban jelentek meg, midőn Ugrón Gábor bete­gen fekvő B­a­r­t­h­a Miklós helyett a lap vezetését átvette. Mint értesülünk, az inkriminált czikkek egyi­ke sem ered Ugrón Gábortól, azonban minthogy ő a vizsgáló bíró előtt a felelősséget a czikkekben foglaltakért elvállalta s az illető szerzőket meg nem nevezte, a kereset egyedül személye ellen indíttatott meg. A bizottság előadója, Kraj­csik Ferencz, a fentebbiek értelmében a bizottság elé azon indítványt terjesztette, hogy a dolgok ily állása mellett Ugron Gábor képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kénytelen javaslatba hozni. A bizottság mai ülésében határozatot nem hozott, miután a megjelent tagok száma a házszabályokban megállapított határozatho­zatalra elegendő nem volt. A bizottság holnap d. e. 12 órakor tart ez ügyben ülést, melyre a bizottság minden tagja meghivatott. — A képviselőház mentelmi bizottsága ápril hs 8-án d. e. 12 órakor az országházban, szo­kott helyiségében, ülést tart. — A titkos pánszláv üz elm­ékről, melyeket a losonczi tanítóképző kebelében fedeztek fel, a turócz-szentmártoni »Národnie Noviny« loson­czi levelezője azt írja, hogy az illető tanítóképezdé­­szek csak magánlag gyakorolták magukat a tót nyelvben, olvasván részben padagógiai, részben köz­hasznú és mulattató tót könyveket és tótul beszéltek az iskolaépületben, a­miért az ö­s­s­z­e­s magyarországi tanintézetekből kizárattak. Ilyesmi az előbbi igazgató alatt is történt , de ő abban semmi pánszlávizmust nem látott. Egyébiránt az elítéltek folyamodnak a minisztériumhoz, hogy a kérdéses ügy új, részrehajlat­­lan tárgyalás alá vétessék.­­ A tuniszi kérdés­re vonatkozó legújabb hírek a következők: A pánczélhajóraj, mely Colbert, Revanche, Friedland, Suffren, Surve­­illant, Mogador hajókból és két czirkáló hajóból áll, Toulonból a touani öbölbe érkezett. Turinből érke­zett hírek szerint Roustan franczia főkonzul a bejt kapott utasítások alapján felkérte, hogy a fran­czia csapatok tevékenységét a határon támogassa. A bej erre azt válaszolta, hogy Francziaország iránt rokonszenvvel viseltetik és megígérte, hogy a határon csapatokat fog összevonni. Eddig azonban nem hozat­tak komoly rendszabályok. A Trouville hadihajó és egy jelző gőzös legközelebb a »Jeanne d‘Arc«-cal a galettai vizekben fognak egyesülni. Ha a franczia kormány egyes lapjai a legna­gyobb óvatosságot tanácsolják a tuniszi ügyben, ennek oka — mint a »Köln. Zig«-nak jelentik — a külső bonyodalmaktól való aggodalmakban és az Olasz­ország és Németország magatartása miatti aggoda­lomban rejlik. Az előbbi ugyan ellentétben áll Fran­­cziaországgal Tuniszban, az utóbbi azonban egyáta­­lán nincs érdekelve a tuniszi kérdésben és a franczia törekvéseknek valószínűleg nem fog akadályt gördí­teni útjába, úgyszintén nehezen létezik megegyezés Németország részéről Olaszországgal Tuniszra vonat­kozólag. Gambetta a mellett van, hogy a tuniszi határon levő törzseket fenyítsék meg, de Tuniszt se be ne kebelezzék, se franczia fenhatóság alá ne he­lyezzék. Egy Beusttal volt beszélgetésében teg­napelőtt ebben az értelemben nyilatkozott. A­hogy a dolgok ma állatiak, a kormány elhatározta, hogy nem szorítkozik a khrumb­ok megfenyítésére, hanem fel­használja az alkalmat, hogy a tuniszi bejt oly állásba helyezze, hogy jövőben csak eszköze legyen a franczia kormánynak; a katonai előkészületek, melyeket tesz­nek, nem volnának oly nagyszerűek, ha csak a határ­­törzsek megfenyítését tartanák szem előtt. Ugyan e tárgyról jelentik a »N. fr. Pr.«-nek: A khrumb­ok ellen 20.000 embert fognak használni. A tuniszi bejt nem fogják értesíteni a hadjárat meg­kezdéséről. Ha a khrumb­okat támogatná, ellene is el fognak járni. De ha semleges magatartást fog kö­vetni, az ügyet el fogják intézni, mintha ő nem is lé­teznék. Hogy mi fog történni egy tuniszi területrész okkupácziója esetében, csak a körülményekből fog ki­tűnni. Az algíri franczia kolonisták a képviselői ka­marának és a szenátusnak emlékiratot nyújtottak át, melyben kifejtik, hogy a tuniszi kormány nem vette figyelembe a franczia panaszokat s az a nézete, hogy a folytatott ellenállás Tuniszt minden gyámkodás alól fel fogja szabadítani. A tuniszi kormány támo­gatja a felkelést és a francziák ellen Tuniszban fe­­nyegetődznek. Tuniszban nem hisznek a franczia kor­mány komoly közbelépésében. A khrumb­oknak fegy­vereket és lőszert küldenek. Néhány párisi lap azt követeli, hogy a kormány fogjon azonnal az okkupá­­czióhoz. Az elkeseredés Olaszország ellen növekszik. Németország magatartását, mely az okkupáczió esz­méjét helyesli, több felől kiemelik. — Bluntschli czikke a menedék­jogról és a kiszolgáltatási kötelesség­ről, melyet röviden már jeleztünk, utal arra, hogy a­­ politikai és közönséges bűntények közti különbséget a büntetőjog és a büntetőtörvénykönyvek eddig egy­­átalán nem, vagy csak kevéssé vették tekintetbe, csak a menedékjogi és kiszolgáltatási elvek világában lett láthatóvá, tehát inkább népj­o­gi, mint büntetőjogi. Az államok, a­melyek menedéket adtak és melyektől kiszolgáltatást kértek,megfontolták,hogy némely okok, melyek a közönséges büntetők kiszolgáltatása mellett szóltak, politikailag üldözöttekre nem alkalmazhatók. Végül ebből szabály képződött, hogy politikailag ül­dözöttek nem szolgáltatnak ki. A politikai bűntett fogalmát azonban sokfélekép túlozták: némelyek rá­­bhratták magukat, hogy a menedék­jogot akkor is jo­gosultnak és szentnek tekintsék, ha az üldözött csak némileg politikai indokokat hozott fel, hogy bűntet­tét szépítse. Lehetetlen, hogy a »politikailag üldözöttek me­nedéke« tételnek az legyen valódi értelme, hogy a politikai szenvedély és a politikai indok szabadságot adnak, hogy bármily bűntény büntetlennek jelentetnék ki, mihelyt a büntetőnek sikerült menekülni amaz országból, a­hol a bűntettet elkövette. Mi politikai és mi közönséges bűntény? A gyilkosság kétségkívül közönséges és nem politikai bűntény és minden állam­nak érdekében fekszik, hogy az emberi élet elleni, a legsúlyosabb támadás megbüntettessék. Nincs rá észszerű ok, hogy egy állam fejének az élete, legyen az császár, király vagy köztársasági el­nök, kevésbbé oltalmaztassék, mint egy mesterember vagy munkás élete. Az általános­­ emberi igazságérze­tet még jobban sérti egy oly férfiú megöletése, a­ki­nek élete nem csak magára, hanem millió más ember­re nézve is nagybecsű. De, habár a szabály világos, hogy a gyilkosság kötelez a kiszolgáltatásra, mégis, bár igen ritkán, vannak kivételes esetek. Ma alig vol­na bármely állam rávehető, hogy egy Judithot, egy Tell Vilmost vagy Dorday Saroltát, kiszolgáltasson. A nemzetközi tárgyalások a kiszolgáltatási jogról mindenesetre nehézségekbe fognak ütközni. Az esz­mék tisztázását és a helyesebb gyakorlatot csak las­­san kint fogják elérhetni. E tekintetben igen figyelemreméltók a népjogi intézet rezolucziói, (Oxford 1880) melyek igy hang­zanak: XIII. Politikai cselekedetekért a kiszolgálta­tás meg nem történik. XIV. A kiszolgáltatásra felszó­lított állam önállóan és szabadon ítéli meg a körül­ményekhez képest, politikai jellege van-e a cseleke­detnek, a­mely miatt a kiszolgáltatást kérik, vagy sem. Ennek eldöntésénél a következő két eszme által kell, hogy vezettessék: a.) Oly cselekedetek, melyek a közönséges bűntény (gyilkosság, gyújtogatás, lopás) minden ismertető jelét, magukon hordják, nem vo­natnak ki a kiszolgáltatás alól, csak azért, mert a tetteseknek politikai szándékuk volt. b.) Hogy egy po­litikai ellenállás, lázadás, vagy polgárháború alatt a végbevitt cselekedetek megítéltessenek, meg kell kér­dezni, mentik-e azokat a háború szokásai vagy sem. Választási mozgalmak. A főváros III. kerülete választási mozgal­mairól csütörtök reggeli lapunkban hozott értesítés pótlásául fölemlítjük, hogy e kerület választó­polgá­rai mostani képviselőjüknek, Ivánka Imrének, jövőre is fölajánlják a képviselői mandátumot, a­mire Ivánka egy hosszabb levélben válaszolt. Kijelenti e levélben, hogy 1878-ban csak azért fogadta el a III. kerület szabadelvű pártjától a je­löltséget, mert e párt akkori képviselőjelöltje, Végh János, egy minimális adótartozás miatt a választók listájából kimaradván, megválasztatása nem volt le­hetséges. Ivánka akkor Véghnek, ki az 1872-ki vá­lasztás alkalmával Apponyi ellen Ivánkát a legmele­gebben támogatta, megígérte, hogy a legközelebbi alkalommal jelöltetése ellen nem tesz lépést az ígé­ret értelmében Ivánka kijelentette III. kerületi vá­lasztóinak, hogy az esetre, ha Végh határozottan a szabadelvű párt programmjához csatlakozik, Végh je­löltségét, ki mint született ó­budai s e kerület lakosa, választói szükségleteit legjobban ismeri, nemcsak nem ellenzi, hanem melegen ajánlja és támogatja. E levél alapján tartatott a tegnapi értekezlet, melyen Véghet a szabadelvű párt programmj­a alapj­án j­elölt­nek kiáltották ki. A terézvárosi VI. ker. Podmaniczky­­párt küldöttsége, mely tegnap délután tisztelgett Podmaniczkynál, hogy őt a jelöltség elfogadására föl­kérje, de melyet — mint tudjuk — Podmaniczky visszautasított, f. hó 10-én, vasárnap, a VI. ker. ker helyiségében (Király utcza 54. sz.) választói közgyű­lést hív egybe, hogy küldetésének eredményéről szá­mot adjon. Liptó-Szent-Miklós, ápr. 5. A »P. Napló«­­nak f. hó 3-ról kelt számában »Liptó-Szent-Miklós­­ról« czim alatt örömmel jelenti a czikkíró, hogy a megyénkben észlelt jelenségek azon alapos reményre jogosítanak, »hogy a jövő képviselőválasztás alkalmá­val az ellenzék győzedelmeskedik.« Örüljön csak a tisztelt czikkíró s engedjen egé­szen szabad folyást reményeinek, de biztosítom őt, hogy addig, a­míg ilyen »alapos« örömjelentések fog­ják hirdetni az ellenzék diadalát megyénkben — nyugodtan alhatnak Budapesten, a czikkiró szerint »vidékünk érdekei iránt figyelmetlen kormánypárti országos képviselőink !« Az ellenzék akcziójáról, me­lyet a czikkiró oly részletes alaptalansággal ecsetelt, egy szó sem igaz. S hinnem kell, hogy az illető vagy egyszerűen álútra akarja vezetni az országos ellenzéki irányadó kö­­­röket alaptalan örömjelentéseivel, vagy pedig me­gyénk politikai konstelláczióit egyátalán nem ismeri. Mert ha ismerné az itteni irányadó körök politikáját, tudnia kellene azt is, hogy addig, míg Szentiványi Márton, megyénknek köztiszteletben álló főispánja, tapasztalt tapintatosságával intézi a megye ügyeit, addig nálunk más politikáról, mint kormánypártiról álmodni is lehetetlenség. A­mi pedig a képviselő-választási mozgalmakat illeti, nagy megnyugvásunkra konstatált tény az, hogy az országszerte észlelt s nálunk is egy időben félel­metes módon beállott politikai apathia megyénkben már tökéletesen eloszlott s mondhatom fölötte nagy érdeklődéssel nézünk a jövő választások elé , áll ez kivált a liptó-szent-miklósi választókerületben, a­hol ugyan, nem mint azt a »Pesti Napló« hirdette kor­mánypárt és ellenzék közt , hanem talán két kor­mánypárti képviselőjelölt közt döntő ítéletet hoz a szavazó urna. A rózsahegyi választó­kerület képviselője Ka­­ruch József, nemcsak saját kerületének, hanem az egész megyének átalános bizalmával dicse­kedhetik. S ellene ellenzéki mozgalomról ép oly ke­véssé lehet szó, mint kormánypárti ellenjelöltről. Aki a megyét s egyes választóinak érdekét oly híven szol­gálja, mint Kajuch, annak nincs mit félni a választók ítéletétől! Kisjenő, ápril 7. (Ered. sürg.) A kisje­­női kerületben több választó­polgár, közte az ipartár­sulatnak minden tagja, Ormos Péter, jelenleg Arad­­megye derék alispánját, óhajtja képviselőjelöltjének felléptetni. E nézet nagy örömmel találkozik az egész kerületben, s ha elfogadja, a­mibe bizunk, megválasz­tatása Pánhhidy Béla b. ellenében kétséget sem szen­vedhet. Gladstone budget exposéja. Gladstone az angol alsóház hétfői ülésén tarta ez idei budget exposéját. A ház budget bizottsággá alakulván, Gladstone a liberális párt zajos éljenzése közt így kezdő budget előterjesztését. Midőn önökhöz intézem szavaimat oly időben, amikor az állam pénzügyei komoly dep­resszió után javulásnak kezdenek indulni, s midőn nevezetes pénzügyi vállalkozások még csak az imént léptek életbe, attól tartok sok mondani­valóm lesz. Azért is nem vesztegetem az időt előzetes megjegy­zésekkel, hanem azonnal a dolog lényegére térek. A lefolyt év pénzügyi nyers bevételei 84,041,000 font sterlingre rúgtak, s ezt az előirányzathoz viszo­nyítva úgy látom, hogy utóbbi 82,696,000 font ster­linget tett. Látszólag tehát igen jelentékeny a javu­lás. Azonban mind­ezt elemeire kell bontanunk, s akkor bizony nem egészen ilyen kedvezőnek fog fel­tűnni az eredmény. A vámbevitel 19.300,000-ra volt előirányozva és behozott 19.184,000, az accise elő volt irányozva és behozott 25.300,000 fontot, a bélyeg 11.800,000 helyett eredményezett 11.940,000, a díjak 2.760,000 font előirányzat helyett 2.740,000 fontot eredmé­nyeztek, az income tax (jövedelmi adó) 10.425,000 fontra volt téve, s befolyt 10.650,000 font sterling. A felsorolt tételek együtt véve elő voltak irányozva 69.436.000 font sterlinggel s befolyt 69.814,000 font sterling. Az illetékek közül a posta hű marad gyors emelkedéséhez. Az előirányzat tett 6.400,000 fontot, s adott 6.700,000 ; a távirda 1.420,000 előirányzat­tal szemben adott 1.600,000 fontot. Koronajavak 390.000 fontot eredményeztek, mint az előirányzat­ban; az állami előlegek után előirányozva volt 1.250.000 font, befolyt 1.248.000; különböző bevéte­lek 3.800.000 helyett 4.349.000 fontot adtak, úgy hogy összesen 82.696.000 előírás helyett tett az eredmény 84.041.000 font sterlinget, vagyis 1.345.000 fonttal többet, mint előirányozva volt, mely összeg­ből azonban közel egy millió azon bevételi források­ra esik, melyek nem képezik az ország adózását. Az adózásnál a növekedés csak 378.000 font sterlin­get tesz. A söradó 3.690.000 font sterlinggel volt előirá­nyozva és csak 3.485,000 fontot adott, a fogyatkozás ! A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ (38. Folytatás.) A drága bar­átom. ...................Tökéletes fiasco volt leiz ez. De hát hogy is ne lett volna az ? — Mikor olyan ember volt bele avatva, mint Koczur. A­ki ar­ról volt nevezetes, hogy állandóan volt ötvenezer fo­rint adóssága. De az nem úgy volt, mint más rendes észjárású embernél, hogy darabonkint ötven külön­böző uzsorásnak tartozik problematicus ezer forintok­kal, hanem úgy volt, hogy tartott magának tízezer olyan embert, a­kinek fejenként tartozott öt forinttal. A kivel valaha együtt utazott vasúton,gőzhajón,a­kinek valaha egy vidám anekdotát elmondott, a­ki valaha ezt a veszedelmes kérdést intézte hozzá, hogy »hogy mint szolgál az egészsége?, az mind ez ipso öt fo­rintig terjedő hitelezőjévé lett azonnal besorozva. Ki tagadhatna meg egy jó pajtástól öt forintot ? Egy rongyos öt forintost? S ki ne felejtené el azt már holnap ? S ha eszébe jutna, hogy ne zsenirozná erre a kölcsönkérőt figyelmeztetni ? Ez a legéletrevalóbb financziális művelet. — Kapcsolatban van vele az a másik, hogy az ember bagatell ügyekben kerülje a kész fizetést. — »Aufschreiben!« Ez a legnépszerűbb indigena a magyar nyelvszótárban. Daczára Ballagi­­nak és Fogarassynak, a kik ezt irigyen eltitkolják. Pinczérnek az ebéddel, játszótársnak a kártyaveszte­séggel, mosónénak a szappanp­árával, csizmadiának a talpalásért adósnak maradni, ez az igazi kedélyesség. Ennél a kényszerített barátságnál fogva Koczur ba­rátunk lassan kint oda vitte a maga hitelét, hogy a nemzeti kaszinóban senki sem akart vele leülni kár­tyázni. (Egyébiránt a tagsági díjjal is tartozásban volt ősidők óta, a princzipálisával együtt, s hátra­lékát az ügyvéd a behajthatlanok rovatába sorozta.) S egyszerre csakugyan az a Koczur, a­ki minden időkben csak mint rettegett Pechvogel, mint kiállha­­tatlan »Bibicz« volt ismeretes a társaságban, elkez­dett »negyediknek« leütögetni a »nagy partiek«-nál s csakúgy szórta a százasokat, mint a kinek bankjegy­gyára van dugaszban, és a mellett viselt akkora arany óralánczokat a nyakában, mint egy kerékkötő s gyé­­mántos melltüket a nyakravalójában. — Nagyon ter­mészetes, hogy minden ember azt kérdezte egymástól, várjon kit ölt meg Koczur, hogy most egyszerre olyan sok pénze van ? Ez iránt pedig Koczur maga adott kellő felvi­lágosítást mindenkinek, a­kit csak érdekelt. Estén­­kint a Komlókertben, a Beleznaikertben traktált bol­dogot boldogtalant és vacsora végeztével közzétette az egész haditervet, s a convivákat kinevezte generá­lisoknak és commissáriusoknak. Az is ezer csoda, hogy békében kihúzhatta a lábát a sárból. Ezt annak köszönheti, hogy kimerít­­­hetetlen mennyiségű nagy ostobasága mellett bírt egy bizonyos természeti ösztönnel, a­mivel a kutyák, macskák vannak felruházva, hogy a földrengést előre megérzik. Megugrott szerencsésen a politikai krach előtt. Más okos emberek benne maradtak. Ő szárazon menekült. Másnap a katasztrófa után már ott volt Go­­rombolyinál. A hajdani nagy hadvezér ellenben, a­kinek a tűz legjobban sütögette a bőrét, meg sem mozdult a helyéből. Úgy tűrte azt, mint egy Mucius Scaevola. Ő most is postamester volt, mint tizenhárom év óta, s egyébre nem volt gondja, mint hogy a beérke­zett levelek mentül későbben menjenek el rendelteté­sük helyére, s hogy a pipája jól szeleljen. Korán reggel volt, mikor egy beponyvázott tót szekérből, a mi üvegszállitmánynyal járt oda alá Pestre, előkeczmelgett Koczur barátunk a postaház udvarán s kérdezősködés nélkül sietett be Gorombo­­lyi irodájába. A sors különös kedvezményekép akkor épen senki sem volt más jelen, mint maga a posta­mester. »Barrátom!« kezdé Koczur, egész tekinteté­vel előre jelezve a rémhírt, a­mit mondani akar. — Mindennek vége van! Gorombolyi azzal felelt rá, hogy a szája jobb szegletéből a másikba tette át a pipáját. — Igazán! — Becsületemre mondom! El van árulva min­den ! Gyalázat az ilyen nemzetre! Eltagadom, hogy magyar vagyok! Gyáva az egész világ. — Minket kettőnket kivéve. — No, az igaz. Hanem hát mit érünk mi ketten ? — Talán valamit mégis érünk. — Igazad van. Most az egész ország sorsa egyedül a mi kettőnk vállára nehezedik. Most a mi kötelességünk intézkedni, hogy a fegyverszállítmányok simán eltakaríttassanak az útból. Mert ha egyet meg­kapnak közülök, akkor ezernyi ezer derék honfitár­sunk élete, szabadsága van koczkára téve. — A biz úgy van. Hát mit gondolsz ? Drága barátom! — Egyedül vagyunk-e ? szólt Koczur, aggodal­masan körül­tekintve a szobában. Nézz ide bará­­rátom ! Azzal szétsrófolta a magával hozott pipaszárat, annak a szűk kaliberű odújából előhúzott egy vékony összepedert papírlevélkét. •— Itt van a sógoromnak a levele, mely­ben tudósít, hogy ha rögtön azonnal hatszáz forintot nem küldünk a raktártulajdonosnak, a­hol ládáink el vannak rejtve, ő semmiért sem áll jót. — Itt van a másik levél. Ezt egy dióhéjba becsomagolva hozta hozzám egy borsos tót, a­miben a másik sógorom tu­dósít, hogy a galicziai ládáink útban vannak. De ha a fuvarosnak rögtön nem küldünk hatszáz forintot, az feljelenti az egészet a rendőrségnek. — Barrátom­­ nekem ezt az ezerkétszáz forintot még ma estig, a föld alól is, kiteremtsd, ellenkező esetben a legna­gyobb katasztrófától lehet és kell remegnünk. Gorombolyinak eszébe jutott, hogy mit mondott neki Tulavay. Ezt a barátunkat ő nem fogja győzni pénzzel. Hanem hát Gorombolyi régi kipróbált hadve­zér volt. Szokott ő gondoskodni a vesztett ütközet esetére a visszavonulási kijárókról is. — Hát én még ennél többet is tudok, drága Darátom. Azzal kikeresett egyet a félretett levelek közül — Látod ezt a levelet itt ? — Ismered az Írást a Szimen? — Ez Diadém írása. — Látod, hogy kinek szól ? — A magyar udvari kanczellárnak Bécsben. — Szeretnéd tudni, ugye, hogy mi lehet benne ? — Igazán, ba­rátom. — No hát, drága barátom , én tudom, hogy mi van benne ? ’ egész levél tartalmát tudom. Az van benne ti hogy bizonyos Koczur odakinn járt Garibaldis van beküldve az országba a fölkelést szervezi fegyvereket szétosztani. Koczurnak az arcza egészen elsápadt, c sürü szeplők maradtak rajta vérhenyegesek I­gyen soknak találta a dicsőségből a maga­­ nézve. An­tigdkiat. Aifinem Bell­­uianem így írja lehetnek erre jó okai. (Folytatás következik.)

Next