A Hon, 1881. június (19. évfolyam, 150-178. szám)
1881-06-01 / 150. szám
150. szám. 19-dik évfolyam. Szerkesztés! Iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIÚSÜTÉSEK mintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1881. Szerda, junius 1. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint» Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz kezd?.» reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra , , , . .................................2 Sri 8 hónapra , , , , 8 hónapra ........................................................19Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . ............................1 Az előfizetés ,% év föletán minden hónapban meg» kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától azátaktatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előüzetési felhívás A HÓIT XIX. évi folyamára. Előfizetési árak : Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre .... 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadóhivatalába (barátok tere Athenaeum-épület küldendő. A HON kiadóhivatala. Budapest, május 31. Gorove István meghalt! Egy nagy politikai alak, közéletünk egyik oszlopa, politikai reformjaink egyik előharczosa dől ki vele. Azon ritka egyének közé tartozott, kik a nyugati kultúra elkerülhetlen szükségét, éltető elemét korán átérték, s nemcsak a tudomány és irodalom, hanem a közélet minden ágában és folytonosan érvényesíteni akart. A régi reformerek azon kitűnő körének kiváló alakja volt, mely a politikai életbe nem szenvedélyt, hanem eszméket; nem passiv tüntetést, hanem tevékeny reformálást vont be, aminek köszönhetjük haladásunk legbiztosabb tényezőit, biztosítékait. Bár az elméleti vagy gyakorlati életben nagy műveket nem is hagy Gorove maga után, maradandó emléket szerzett magának: a negyvenes években, mint ellenzéki férfiú, a forradalom alatt mint a magyar szabadság kiváló bajnoka, az absolut korszak alatt, mint a társadalmi tevékenység és politikai passzivitás egyik tényezője, a kiegyezés alatt és után, mint annak egyik létesítője, támogatója, mint a szorosan alkotmányos, parlamentáris és szabadelvű eszmék híve, harcrosa. Oly feltétlen, oly részrehajlatlan és kitartó híve és képviselője volt ő ez eszméknek, hogy a kormány kebelében, utóbb a kormánypártban még a pártérdek és pillanatnyi előny sem tértté soha el azoktól; a partszenvedélyek mikapasai lenne a legerősebb ellenállásra és gyakran sikeres megakadályozásra találtak. Féltékenyen őrködött a dualismus és a monarchiában a magyar állam befolyása, valamint a Parlamentarismus csonkítlan fentartása felett. Ezért rosszalta a szenvedélyes izgatásokat, kifakadásokat és az Ausztriával való viszony bármely, habár előnyös, de formailag nem korrekt megváltoztatását, módosítását. A bankkérdésben és a vámügyben anyagi áldozatokat készebb volt hozni, hogy sem a formai biztosítékok csökkenjenek. Tagadhatatlan, hogy ez vezette a Bosznia megszállása iránti aggodalomban is, és megnyugvást csak a dualizmus sértetlen föntartásában talált. Pártját mindig ez érdekben tarta össze. Társadalmi tevékenysége e téren megbecsülhetlen volt. Három éve visszavonult ugyan körünkből, a kór, mely megtörte, kényszerítő erre, de üzenet és tudakozódás, buzdítás és magán eszmecsere útján úgyszólván véglebejlétéig velünk volt. Vajha szelleme mindig közöttünk lebegne ! — Az országgyűlési szabadelvű párt Gorove Istvánnak, tiszteletbeli elnökének elhunyta alkalmából holnap június 1-én déli 12 órakor értekezletet tart. Az országgyűlési szabadelvű párt holnap déli 12 órakor ülést tart. — A főrendiház június 1-én 11 12 órakor ülést tart. — A kiegyezési megállapodások értelmében a magyar és az osztrák birodalmi bíróságok kölcsönös megkereséseikben saját hivatalos nyelvükkel élnek. A cs. kir. bíróságok megkeresései ezen intézkedés által időveszteséget egyátalában nem szenvednek, minthogy hazai bíróságainknál a német nyelvet többé kevésbbé mindenütt értik, vagy pedig a lefordíttatást minden külön költség nélkül eszközölhetik. Az örökös tartományok bíróságai azonban, minthogy a magyar nyelvű megkereséseket csaknem kivétel nélkül nem értik meg, tolmácsokat pedig az évenkint érkező egy-két megkeresvény kedvéért nem tarthatnak, vagy talán kapni nem tudnának, kénytelenek azok lefordíttatásáról kerülő útón gondoskodni. E fordítások eszközlésére nézve eddigelé az a gyakorlat állott fenn, hogy az illető cs. kir. országos törvényszékek az összegyűjtött magyar nyelvű megkeresvényeket az osztrák igazságügyminiszterhez terjesztették fel, ki azokat lefordittatás végett a m. kir. igazságügyminisztériumhoz tette át, honnan [ez ügydarabok lefordítva ismét az osztrák igazságügyminiszterhez küldettek vissza. A fordítások költségét, mely évenként több ezer forintra rúg, természetesen az osztrák kormány viselte. De elképzelhető most az az időveszteség, amit az ily, legnagyobbrészt sürgős természetű ügyek ez által az ide-oda küldés által szenvedtek. A leggyakoribb esetek közé tartozott, hogy a megkeresvény csak a kitűzött tárgyalási határnapon túl érkezett el lefordítva az illető cs. kir. bírósághoz. A magyar igazságügyi kormány tehát, hogy e tarthatlan állapoton segítsen, közrendeletileg meghagyta a bíróságoknak, hogy a cs. kir. hatóságokhoz intézett megkereséseiket közvetlenül hozzá terjesszék fel. Innen e megkeresvények az osztrák igazságügyi tárca költségén lefordíttatva, közvetlenül a cs. kir. bíróságokhoz küldetnek el. Bíróságaink ezen intézkedésből azt következtetik, hogy most az osztrák bíróságok átiratai is magyarra fordítva fognak hozzájuk érkezni. E következtetés helyes is, csakhogy miután a magyar megkeresvények lefordítási költségeit az osztrák kormány viseli, viszonos eljárás idéáig a magyar Kincstár mába való újabb megterheltetése nélkül nem volna létesíthető, e várakozás meghiúsulta fölött megütközniük legkevésbbé nem lehet. A fővárosi iparosok köre, befolyni akarván a küszöbön álló képviselői választásokra, körlevelet intézett az ipartársulatokhoz, melyben a mellett emel szót, hogy a képviselőjelöltek támogatása a II. országos iparos gyűlés határozatainak megfelelőleg történjék. Ebből látni való, hogy ez Ráth Károly végső erősödése. A német és az olasz kormányok már huzamos idő előtt azon megkereséssel fordultak monarchiánkhoz, hogy a nemzetközi phylloxera-konvenczió vétessék revízió alá, miután annak néhány határozmánya majdnem kivihetetlennek bizonyult. Most erre vonatkozólag tárgyalások indultak meg a magyar és osztrák kormányok közt s az osztrák kereskedelmi minisztérium részéről Schlosser báró miniszteri titkár Budapesten idézik, hogy itt a magyar kereskedelmi minisztérium megbízottjaival e tárgyban tanácskozzék. A mindkét részről kiküldött képviselők közt ma ez ügyre nézve megállapodás jött létre, úgy, hogy most már a külhatalmakkal folytatandó tárgyalások a megállapított utasítás alapján fel fognak vétethetni. Az »Adria SteamShip Company«nak a jelen év folyamában a törvény értelmében magyar részvénytársulattá kell átalakulnia. A vállalat tulajdonosai Borre és fia Glasgowban, Schenkker és társa Bécsben, most az Unióbankkal s a magyar leszámítoló és váltóbankkal szerződést kötöttek, mely szerint e két pénzintézet a részvénytársaság finanszírozását át fogja venni. E részvénytársulat igazgató tanácsába kiváló magyar kereskedők és gazdák fognak lépni, úgy, hogy a társulat magyar jellege minden tekintetben tökéletesen meg lesz őrizve. Az osztrák-magyar diplomácziai karban fennálló terjedelmes változásokra vonatkozó hírekre, melyek bécsi lapokban merültek fel és részben már megcáfoltattak, a »P. Lt.« egyik levelezője azt írja, hogy mindama változások közöl, melyeket ez alkalomból hirdettek, egyetlen egy tekinthető elhatározott dolognak, vagy csak erre érettnek is, míg azok némelyike egészen kombináczión kívül áll. Ami Beust gróf áthelyezését illeti Párisból Madridba, erről sose volt szó, minthogy nincs rá ok, hogy a párisi vagy madridi állomáson egyátalán változást hozzanak be. Bizonyos változtatások a monarchia nándorfehérvári, szófiai és csetinjei képviseleténél az idő folyamában ugyan szükségeseknek bizonyulhatnak, de még eddig nem állt be ez a szükségesség és e személy kérdések feletti határozás még nagyon távol áll. — Minden, amit e tekintetben elmondhatni, arra redukálódik, hogy ha a nándorfehérvári képviselet szabaddá válnék, nem volna átruházható alkalmasabb és méltóbb személyiségre Khevenhüller Rudolf gróf, jelenlegi szófiai konzulnál. Végre Mayer báró washingtoni követre vonatkozólag csak annyi áll, hogy ez megrongált egészségének helyreállítása végett félévi szabadságra ment. Ez állomás újból való betöltésének kérdését azonban egyátalán nem vetették föl. — Ezermódositvány! Az izlandi bilihez, melynek részletes tárgyalása most következik, nem kevesebb, mint 940 módosítvány adatott be, illetőleg jegyeztetett föl az alsóház u. n. jegyzéklapjára — a javaslat egyes szakaszainak átalakítása végett. E szám, tekintve a nagy érdekeltséget, mely a javaslathoz fűződik, igen könnyen kinőheti magát ezerre, amihez már is nagyon közel áll. 800 módosítványt az izlandi, vagy 125-öt a konzervatív képviselők adtak be. Van tehát kilátás arra, hogy a részletes vita felette hoszú és fáradalmas lesz, mert semmi sem gátolja, hogy a roppant számú módosítványok mindenike felett vita támadjon. A HON TÁRCZÁJA. Gorove István. Alkotmányos életünk újjáébredése óta még másfél évtized sem telt el s mind a mellett az úgynevezett első magyar felelős minisztérium 8 tagja közül jelenleg csak négy él. B. Eötvös Józsefet, a nemeslelkü költőt s magasztos gondolkodót még a miniszteri székből ragadta el a halál, utána következtek gróf Mikó Imre s báró Wenckheim Béla s ma délután 4 órakor meghalt az a férfiú, ki az 1867-ki magyar felelős minisztériumban a földművelés-, ipar- s kereskedelemügyi, később pedig a közmunka- s közlekedésügyi tárczát vezette s ki azontúl is, mint a Deák-párt s később a szabadelvű párt vezére, habár többé a kormány tényleges tagja nem volt, nagy szerepet játszott. Gorove István ez. Hosszú időn át visszavonulva s nem egyszer küzdve élet-halállal nem volt váratlan többé halálának bekövetkezése ma délután 4 órakor, de mégis megdöbbentő volt az, mert az alak, mely eltűnt, azon kevesek közé tartozott, kik történelmünkben tényleg szerepet játszottak. Az elhunyt Pesten született 1819-ben. Atyja László Erdélyből ide származott vagyonos nemes ember volt, ki temesmegyei birtokát, Gattaját királyi adományul nyerte s ott magyar telepet alkotott. Az atyja jelentékeny ember volt. Mint szépirodalmi iró már e század első évtizedében fellépett egy pár eredeti színművel. »A férfiú tökéletességei« czimü erkölcsbölcselmi nagyobb műve szintén figyelmet gerjesztett. Legfontosabb műve azonban »Eger város története«, melyet forrásokból dolgozott s az, mint a korhoz képest, melyben megjelent, kitűnő monográfia, máig is forrásul és tekintélyül szokott idéztetni. Érdemeiért az akadémia őt tagjává választotta, s ő viszonzásul, testvérével együtt tetemes jutalom-alapitvánnyal növelte annak akkor még igen szegény pénztárát. Tőle öröklötte a fiú magyar érzelmét s hajlamát az irodalom iránt. Gorove iskoláit Szolnokon s Gyöngyösön kezdte. Bölcsészeti és jogi tanulmányait a pesti egyetemen, hol az ifjúság egyik központja jön, és tehetségeivel, szólásbani jártasságával s már akkor tekintélyes modorával nagy hatást gyakorolt arra. Mikor a politikai köröket az ismeretes szólásszabadsági ügy tartotta izgalomban, ő a szólásszabadság mellett lelkesen harczolván, egyik tanárával összeütközésbe jött s elhagyta az egyetemet. Együtt ült az 1839— 40-ki pozsonyi országgyűlés s ő ott, az országgyűlési ifjuság közt megjelenvén, csakhamar annak elismert vezér-egyéniségei közé tartozott. Ez évben jelent meg első műve, s a 20 éves ifjú elég meglepően, de annál nagyobb reményekre jogosítólag, nem költeménynyel, hanem egy szaktudományi czikkel lépett föl, a vasutakról átalában, s a magyar vas- és vízutakról különösen, mely az akkori legtekintélyesebb lapban, az »Athenaeum «-ban látott világot, s melyben — Magyarországon először — ő mondotta ki, a nagyobb közlekedési eszközöknek állami garancziával segítésének szükségét. Pár év múlva már mint tekintélyt kezdték emlegetni. Különös hatással volt erre »Nemzetiségekről« czimű 1841-ben megjelent s nagy figyelmet keltett röpirata. Csakhamar ezután utazásokat tett. — Először Tóth Lőrincz társaságában 1842—43-ban Európa nyugati országaiban. Ez útjában kötött számos érdekes ismeretséget; többi közt Bowringgal, ki ekkor már kiadta volt a »Poetry of Magyars«-t s hazánk és irodalmunk iránt rokonszenvét késő öregségéig megtartotta; D‘Connellel a nagy kr agitátorral; a Liszttel, a híres állam gazdával; Mittermayerrel, a nagy jogtudóssal; Aragóval, Thierssel, Hugo Viktorral, az akkori Francziaország három legelső kitűnőségével a tudomány, a politika és a költészet terén. Utazása élményei »Nyűgöt« czim alatt jelentek meg két kötetben s mind tartalmuk, mind erőteljes irályuk által feltűnést okoztak és méltó elismerésben részesültek. Az akadémia őt mindjárt levelező tagjai közé sorozta (1843.), 1867-ben a tiszteleti tagok díszes sorába emelte. Utazásából hazatérvén, gazdasága rendbehozásával foglalkozott s többnyire Temesmegyében tar- tózkodván, az ottani ellenzék soraiba állt és tehetsé- gei s szónoki ereje csakhamar annak vezérévé emel- ■ ték. Üres óráiban tovább is foglalkozott irodalommal s különösen az államgazdaság s anyagi érdekek terén számos hírlapi czikkben tüntette ki alaposságát. E téren szerzett érdemeit méltányolta az országos védegyesület, midőn őt az épen lelépő Kossuth helyébe (1846-ban) igazgatójává választotta. Ez állásában dolgozta kitűnő államgazdasági művét: »Javaslat egy uj vámtarifa tárgyában«, melyet 1847-ben a közgyűlés elfogadván, az sok helyt a közhasználatba is átment. Az 1848-iki országgyűlésre Temesmegye egyik kerületéből küldetvén képviselőül, tartalmas és correct nyilatkozatai által kitűnő helyet foglal el a házban, hol ismeretes jeles tolláért jegyzőnek is választatott. Az augusztus 3-iki ülésben ő tette a nevezetes indítványt a Frankfurtban egyesült Németországgal minél szorosb kapcsolatba lépés iránt. A miniszteri párthoz tartozott, s bár Batthyányi bukása után Kossuth politikáját nem helyeselte, mint ha hazafi megjelent Debreczenben, itt is előbbi szellemben működött. A forradalom legyőzetése után ő is a menekültek között volt. Gorove egyik kiváló nevezetességű ténye volt ez alkalommal, hogy mint a képviselőház jegyzője, aláírta az 1849-ki ápr. 14-ki hires debreczeni függetlenségi nyilatkozatot s maga ez egy tény nevét a történeti nevek közé sorolja. — A nyilatkozat fogalmazása azonban, tudvalevőleg, Kossuthtól ered. — Emigrácziója idejét Párisban és Londonban töltötte, hol politikai és közgazdasági ismeretei terjesztésére fordította egész idejét. Hazájába csak 1855-ben térhetett vissza. Az akkori körülmények közt, a közélet teljes pangásában, nem tehetett jobbat, mint magányba vonulni s gazdaságának a sequestratió folytán megrongált ügyeit rendezni. — 1860 ismét kiszólitotta magányából. — Ekkor már többnyire Pesten lakván, az 1861-diki országgyűlésre Pest-Terézvárosa küldötte képviselőül a fővárosban is nagy tekintélylyel biró férfiút. Deák fölirati javaslata mellett tartott beszéde (május 23-kán) átalános figyelmet " gerjesztett. Szakavatottan fejtegeti ebben az 1825—s 48 közötti évek politikai irányait s alkotmányos küzdelmeit, majd az 1848-ki törvények szellemét és jelentőségét, kivált az anyagi érdekek s az adó- és hadügy tekintetében, majd áttérve az 1849-ben bekövetkezett szerencsétlen katasztrófa után Ausztria állására Európával szemben, érdekesen adja elő, külföldi szemlélődései s tapasztalatai alapján: mikép tekintette Ausztriát a külföld s mily pozicziót foglaltak el, az és hazánk irányában Európa nevezetes államai. Az 1865. decz. 10-re összehivott országgyűlésen Gorove ismét mint Pest-Terézváros képviselője jelent meg, Deák pártjához tartozott. Ez országgyűlésen mint szónok, fontosabb vitában legalább, egyszer sem lépett föl. De tevékeny részt vett mind az eszméket előkészítő értekezletekben, mind a nevezetesebb bizottságokban s különösen a közösügyiben, úgy a 15-ös albizottságban, mint a teljesben, hol módosítványt is nyújtott be, mely el is fogadtatott. Az alkotmányos minisztériumban viselt működésének megítélése a történelem feladata s jelenleg még nagyon nehéz volna azt részletezni. Különösen kiemeljük azonban, hogy a postaügy rendezésében nagy tevékenységet fejtett ki, az ő minisztersége idejében kezdődött meg hazánkban a nagy vasúti hálózat, mely Magyarországban az európai viszonyok megalakulását annyira előmozdította s ő volt az, ki a nők munkaképesítése eszméjét hazánkban először honosítva meg, a nőknek a táviró- és postaszolgálatban helyet biztosított. Mint kereskedelmi miniszternek nagy érdemei vannak különösen a magyar közjogi álláspontja megőrzésében. A minisztertanácsban ő volt ez álláspontnak leghűbb és legkövetkezetesebbvédője. Pedig sok nehézség merült fel ez időtájban. Ő oldotta meg a lobogó kérdést, az állami ménesek, a földtani intézet, a posta, a távirda stb. magyar jellegét. Ő találta fel a legkitűnőbb munkaerőket. Feszt Imre, gr. Szapáry Gyula, Harkányi Frigyes, gr. Zichy József, mind ő alatta kezdték nyilvános pályájukat. Egészen ismeretlen egyéneket is emelt fel, mint pl. Aryt, Kozmát, Kenessey Kálmánt, Hideghéthy Antalt. Jellemző volt szívósságára, hogy midőn az akkori postaigazgató lehetetlennek tartotta a magyar postakezelést, azt mondotta, hogy ő megteszi mégis, s felhivatta Gervay Mihályt, az akkori nagyváradi postaigazgatót. Ezen ténye által rögtön magyarrá tette a postát, mint Takács kolozsvári tanár behívásával a távírdát. Mát közlekedési miniszternek (1870-ben) nagy feltűnést keltett mindjárt a legelső nyilatkozata a »tiszta kezek« programmja. Ezt oly szigorúan tartotta meg, hogy Deák F. egyszer szivarhamvát törölvén le Gorove kabátjáról a képviselőházban, azt a tréfás megjegyzést tette: »Ez az egyetlen mocsok, amit Gorove megtűr magán.« Midőn a kormány tagja megszűnt lenni, környezetének mindig azt mondotta : »Soha sem éreztem magamat ilyen jól,« s a képviselőház egyik vezérférfia lett. A Deák pártnak kezdetében tényleges, később névleges elnöke is volt, kinek működése nélkül jelentékenyebb dolog nem történt. Különösen nagy volt szervező tehetsége. Aristokratikus külső megjelenésével kapcsolatban tudott nagyon szíves is lenni. Különösen a képviselőház fiatal tagjait támogatta s azok iránt, kikben tehetséget látott, oly előzékeny volt, hogy őket felkeresve négyszemközt lelkesítő beszédeket tartott hozzájok. Egyik sajátságos s emlékezetes modora volt, hogy a kit szeretett, kezét szivére nyomta s úgy ölelte meg. Midőn 1869-ben a Terézvárosban Jókaival szemben megbukott, az országgyűlésbe Temes megye orczyfalvi kerületében választották maeg, honnan folyvást — rendesen egyhangúlag — tett képviselővé még akkor is, midőn betegágyához kötve, a képviselőházban többé nem működhetett. Szereplésének egyik jelentékeny részét képezte az 1875-ki fúzió, melyet nemcsak nagy örömmel üdvözlött, de melyben igen tevékeny részt is vett. Mint a szabadelvű párt elnöke ő vezette az 1875-ki s 1878-ki választásokat is kiváló erélylyel. Ez utóbbi törte meg őt. Már azelőtt is sokat gyengélkedett s orvosai tanácsára külföldi fürdőbe kellett volna mennie, de elhalasztotta a választások miatt s ez volt halála. 1878-ban szeptemberben már fekvő beteg lett s azután csak néha tett sétakocsizást a városban vagy a sugárút végén fekvő villába, hol betegen tartózkodott. Az országgyűlésbe többé nem mehetett föl. —■ Szertartás a magyar országgyűlés ünnepélyes berekesztésénél. 1831. évi junius hó 2-án délelőtt 11 órakor. Az ezen ünnepélyre meghatározott napon, a kitűzött óra előtt a magyar országgyűlés mindkét házának tagjai a budai királyi palota nagytermében, ellenben az Ő császári és apostoli királyi Felsége kíséretéhez tartozó udvari főméltóságok, a tetőrkapitányok, a m. kir. miniszterek, a bibornok-herczegprimás, az ország zászlósai és a püspök az apostoli kereszttel a kihallgatási teremben, (a várnégyszög felső végén) gyűlnek össze. Mihelyt minden rendben van, a cs. kir. első főudvarmester jelentést tesz ő Felségének, mire ő Felsége a belső termekből következő kísérettel a nagy terembe vonul: egy cs. kir. kamara-irnok, két rendi biztos, a m. kir. főajtónálló helyettes, a többi zászlós ur (párosan), a bibornok-herczegprimás, a m. kir. miniszterek, a cs. kir. első főudvarmester a pálczával, a m. kir. főlovászmester-helyettes, mint a cs. kir. főudvarnagy képviselője, egyenesen feltartva a meztelen kir. kardot, s jobbról mellette : a püspök a kereszttel. Felségét oldalt s mögötte kisérik: a cs. kir. főkamarás, a m. kir. testőrkapitány, a cs. kir. darabant testőrség századosa, a cs. kir. lovastestőrök kapitánya s Ő Felsége főhadsegéde. A terembe érve Ő csász. és apóst, királyi Felsége a trónra lép, leül s felteszi kalpagját, kísérete pedig a kijelölt állásokat foglalja el a trón oldalán. Erre ő csász. és apóst. kir. Felsége az egybegyült országgyűléshez beszédet intéz, melynek végeztével fölkel a trónról, leveszi kalpagját s a fennebbi rendben belső termeibe vonul vissza. Erre a magyar országgyűlés mindkét házának tagjai a várkápolnában gyülekeznek össze. A püspök az apostoli kereszttel állást foglal az oratórium előtt, melyben csász. és apostoli kir. Felsége nyilvános kiséret nélkül vonul, hogy a Te Deum-nál jelen legyen. Budapest, május 31. Már az igaz, hogy »borzasztó« dolgokat visz véghez ez a Tisza-kormány ! Van-e annál borzasztóbb, mint mikor két egész számtisztet bátorkodik Budáról Szegedre helyezni át! Nem-e világos jele ez a »zsarnokságnak«, a »választási erőszakoskodásnak« ? Minthogy pedig ilyen eszközökhöz folyamodik, nem biztos jele-e ez bukásának ? Ezeket a kérdéseket veti föl ma Helfy Ignácz a szélbali vezér, egészen komolyan az országházban. Tehát a nagy elvek és a nagy külpolitikai kérdések, a fontos pénzügyi és közgazdasági kérdések terén most már nem lehet támadást intézni a kormány ellen, az egész »akció« abban összpontosul a szélsőbalra nézve, hogy — elhitessék a világgal, hogy a kormány'“erSszakelE^ITF,*~megaz^hogy a szélsőbal oly hatalmasan áll minden kerületben, hogy ha győz is a kormány némely kerületben, mint kegyesen koncredálnak, azt csak hivatalos presszió és vesztegetés útján fogja elérni. Ez az egész komédia való pedig arra, hogy a közönséget minden irányban félrevezesse, vagyis egyrészt elhomályosítja azt a korrekt, hogy ne mondjuk passiv, tétlen magatartást, melyet a kormány a választási mozgalommal szemben tanúsít, másrészt fedezze azt a roppant szorongattatást, melyet érez a szélsőbal, az ország közvéleményében beállott nagy változással szemben. Most nincs Bosznia »véröntözött« mezeje, elenyészett »pénnütgyi bűbásunk« komoly hirdetésének lehetősége, nem tanácsos a kiegyezés által teremtett »gyarmati helyzetről« sem sokat beszélni, mert iparunknak megjósolt halála és tönkrejutásunk nem következik be azzal a kategorikus bizonyossággal, melylyel hirdetve volt, sőt Mudrony és Ráth ráérnek százával osztogatni a »haladási és versenyképességi« diplomákat és érmeket és nincs iparvállalatunk, melynek mérlege épen az új kiegyezés óta tetemesen ne javult volna, és ha pl. az ember szeszgyárosainkat és különösen a gazdasági szeszgyárak vezetőit kérdi, azok meg vannak elégedve a mostani törvénynyel , hogy pedig pénzügyi mérlegünk és hitelünk ne javult volna, azt csak a fanatikus pártszenvedély állíthatja, mert a ridegen ítélő pénzvilág ugyancsak rohamosan és folyton nagy mértékben csökkenő kamatlábbal ajánlja fel nekünk pénzét, ami egy bukás, avagy csak hanyatlás felé közeledő országgal szemben csak nem tesz. A külpolitikáról meg épen nem lehet az ellenzéknek beszélni anélkül, hogy fejére ne olvassák jóslatait, az Oroszországgal való osztozkodásról, Dél-Szlávia létesüléséről és a soha nem létezett orosz szövetség más eredményeiről. Mindezt a közönség részben észrevette, részben érzi , miért is öntudatosan fordul el a szélbali üzelmektől, melyektől ösztönszerű politikai érzéke régen visszatartó, most pedig bizonyos undort érez, mikor látja, hogy a mesterséges bajszacsinálás minden kigondolható eszköze olyanok által használtatik fel, nem mindig önzetlen czélokra, kik csak a kiabálásban tűnnek ki, de sem a politikai tapasztalásban, sem a tudományos képzettség vagy átalános műveltségben nem állanak oly fokon, hogy velük egyátalában szóba lehessen állani, annál kevésbé képesek arra, hogy a nemzet vezetésére hivatottak legyenek. Ebben rejlenek, tisztelt Hédfy képviselő úr, a közvélemény elfordulásának, változásának okai és nagyon csalódik, ha azt gondolja, hogy ha előre kormánypressziót és vesztegetést hirdet, ezáltal megmagyaráztat sokat, ami a szélbali készülődések és dicsekedések után megmagyarázhatlan lenne. Annak a szigorú szélbali morálnak pedig egyetlen magyarázata az, hogy meghalt b. Baldácsy, utódja meg nem akadt a szélbali pénztárnokságban, mert ha csak egy kis »pénzmagra« is szert tudnak tenni a morálhősök, hogy mennyire kímélik az erkölcsöket, azt bebizonyíták a legutóbbi kanizsai választásnál, hol saját vallomásuk szerint sok ezer forintot költöttek — az elvek támogatására s a morál megmentésére. Egyébiránt máskülönben is tökéletesen elveszti a szélből a jogot arra, hogy a választási presszió ellen még csak beszéljen is. Az ő mostani főapostola, Eötvös Károly a hivatalos pressziónak nyilvános hirdetője volt és maga a szélbal egy időre csak Somogy megyét kerítette volt ugyan hatalmába, hanem oly erőszakos, türelmetlen párturalmat akart ott életbe léptetni, hogy a legellentétesebb nézetű emberek koalíczióját provokálta — csakhogy megmentsék a vármegyét barbár uralmától. Ezen tényállásokkal szemben a szélbal előáll és azt panaszolja el a világnak, hogy két számtisztet a pénzügyminiszter áthelyezett, no meg, hogy Kőbányán oda tűzték ki a kormánypárti zászlót, hol a szélbalnak nincs ínyére. Igaz ugyan, hogy az utóbbi dologban a legközönségesebb és — tegyük hozzá — legártatlanabb kortesfogást látja mindenki, az előbbi pedig minden áldott nap előfordul, hol a hivatalnokok kérésére, hol a szolgálat érdekében, de hát ha a szélbal már az effélében lát végveszedelmet magára, ez nem azt mutatja, hogy ugye valami jól állana, ellenkezőleg azt árulja el, hogy még a katonaság elleni »hajsza« mossuszsza sem fog annak használni, pedig ugyancsak dicsekszik Verhovay lapja minden áldott nap, illő szerénységgel a Verhovay felmentésével, bár még ellenzéki kollegái sem látják abban azt a világraszóló nagy »eseményt« (ipsissima verba), melynek az ő szerénysége feltünteti.