A Hon, 1882. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1882-02-02 / 33. szám

Melléklet a »HON« 38-dik számához. Bontoux bukása. Bontoux bukása felett különböző nézetben van­nak a lapok, némelyek mint a »N. Fr. Pr.« minden genialitást, szakismeretet és eredetiséget megtagad­nak tőle , egyszerű agrotage speculansnak mondják, mások mint a Presse, Tagblatt, s a hazai lapok kö­zül a P. Napló elismerik benne a genialitást és ere­detiséget s csak a kellő óvatosság hiányának s az ellene megalakult hatalmas szövetség óriási erejének tulajdonítják, hogy rettenetes módon elszámitotta magát s most oda juttatta pénzintézetét, hogy 100 millió frankkal kevesebb vagyona van mint a meny­nyivel adós. Annyi bizonyos, hogy Bontoux előbbeni nagy diadalait, melyeket tagadni nem lehet, nagy részben jó szerencséjének köszönhette; most pedig ellene for­dult a szerencse és ép oly mélyre alásujta, a­mily magasra előbb felemelte. Hiszen csak combinátióba kell hozni a különböző tényeket, melyek a jelen vál­ság eredetéről köztudomásra jutottak s be kell is­­merni, hogy Bontouxnak a bukása az üzérvilágnak ép oly szeszélyes fordulatából származott, a minőre minden nap el kell készülve lenni, ha valaki akár haussera akár baissere vakmerően speculál. 60000 db Suez részvénynek a piaczra dobása okozta a tőzsdeválság kitörését. E nélkül tán még ma is a hausse szekeret tolnák a párisi tőzsdén s Bontoux a drágán összevásárolt részvényeket tán még drágábban adogathatná el. De hát a dolgok máskép jöttek mint számitá. Kifogyott az időből, kifogyott a pénzből s tárczájában csak azok a papírok rekedtek, melyeknek értéket a közönség bizodalma adott, s me­lyek értéke a bizodalommal együtt elillanhatott. S ekkor aztán csak egy tátongó úr maradt hátra, mely most egymásután szedi áldozatait. Nézetünk szerint Bontoux abban hibázott óriás nagyot, hogy készpénznek tekinti a kö­zönség meggazdagodási vágya által al­kotott képzeleti értéket. Teljesen igaz ugyan az, hogy korunkban a hitel is pénz, de csak addig, míg rendületlen alapon áll . Bontoux ily rendületlen alapnak tekinté azon eredményt, me­lyet rendszeres hausse műveletei által a tőzsdén elért. Már­pedig semmiféle tőzsdeművelet nem képezheti a rendületlen hitelnek alapját. Ennek alapját csupán a minden körülmény közt effektív értéket képviselő áruk s a reális üzleti jövedelem képezheti. Miután pedig Bontoux az eszközök termé­szete iránt tévedésben volt, egész számítása helytelen alapon készült. Hiszen ő maga mondá az Union Gé­­néral közgyűlésén, hogy 500 millió frank kész­pénz áll a rendelkezésére. S ezt szentül hitte is, mert készpénznek vette azt, a­mi a tőzsdejegyzékben figurált, holott az bizon csak pillanatról-pillanatra tehető készpénzzé, vagy­is, ha készpénzzé tehető is e pillanatban, a következőben tán már nem tehető azzá. A valóságban Bontoux nem rendelkezett 500 millió­val, hanem csak az Union Général befizetett alaptőké­jével és letéteivel­ együtt mintegy 180 millió frank felett; de a letétekkel is csak addig rendelkezett mig a közönség bizodalma azokat az ő kezében meg­hagyta. Minthogy pedig az Union Général letétei 120 milliót meghaladtak, voltaképen Bontoux 180 millióval is csak addig rendelkezett, mig kedvez neki a szerencse; ha az ellene fordul, csak 60 millió frank marad a rendelkezésére. így állott a helyzet s ő mégis azt hitte, — és elég naiv volt e hitét a Rothschild-csoportnak is tudtára adni — hogy 500 millió frank fölött rendel­kezik és ahhoz képest tette meg intézkedéseit. Kö­rülbelül oly helyzetben volt tehát, mint az a hadve­zér, a­ki azt hiszi, hogy tízszerannyi katonát ve­zethet az ellenség ellen, mint a mennyi felett tény­leg rendelkezik, s ily hitben elfogadta ellenfelével a döntő csatát s még győzelemre is számított. Oh a papiros nagyon türelmes. Ha Bontoux­­nak az 500 millió frank tényleg a rendelkezésére állott volna,­ semmi sem leendett könnyebb, mint a Rothschild csoport támadását visszaverni; fentart­­hatta volna papírjai magas árfolyamát s újabb nagy differencziák kifizetésére kényszeríthette volna a kontreminát. Csakhogy mikor az a 60,000 db. Suez­­részvényt az ellentáborba átpártolt Lebaudy a tőzs­dére dobta, nem volt ám a Bontoux csoportban senki a­ki 180 millió frankkal előállhatott volna, azt mondva »veszem.« Hanem megindult a deroute. S mindenki tudja, hogy ez hógörgetegszerü módon alásodor mindent, megrendült a csoport által poussirozott papírokba vetett hit s azzal a képzeleti értékek elre­pültek; az Union papírok egy nap alatt 1000 fran­kot estek. Ily eshetőségre nem számított Bontoux, vagy ha a papíron megcsinálta calculusát, abban a hitben volt, hogy az a képzeleti 500 millió azért realziál­­ható marad és úgy mint a hausse napjaiban. Pedig hát bár­mennyire fegyelmezhette is táborát, de hogy e fegyelmet a panique ellenében is fenn­tudja tartani, azt feltételezni már ere­­jének túlbecsülése volt. úgy látszik fel kellett tételeznie, mert különben vaksággal vert hadvezér vala­­ki nem méltó, hogy nagy műveleteket intézhes­sen. És ha feltételezte­ ismét egy második nagy hibát követett el, önmagát amitá, túlbecsülte ön­erejét. Bontoux tehát — ha minden üzleti számításban tökéletes mathematikai bizonyossággal járt volna is el — a­mit majd csak a vizsgálatok megejtése fog kide­ríteni, két dologban okvetlen hibás számítással csi­nálta műveleteit. Az egyik, mintl fennebb előadtuk az eszközök nagysága feletti hibás ítélet, a másik az az önámítás, hogy a paniqueot nevének varázsával le­küzdheti. S mivel e két dologban számítási hibát kö­vetett el, teljes katasztrófa elé vezérelte az Union Généráit. Ez intézet ma már meg van semmisítve. S most csak attól kell őrizkedni, hogy Bontoux más alkotá­sai is romba ne dőljenek. A­z N. Fr. Pr. ma egy sür­gönyt hoz, mely azt mondja, hogy a Länderbank fő részvényesei (valószínűleg azok az új részvényesek, a­kiknek az Union Général birtokában volt részvények elzálogosíttattak) meg akarják vizsgálni az intézet könyveit és mindennemű szerződéses kötelezettségeit, s rendkívüli közgyűlésen meg akarják tenni a szüksé­ges intézkedéseket. Itt nincs kizárva az a lehetőség, hogy egy nye­­reményes liquidationális üzlet czéloztatik. Hogy mi­ben állnak az ily üzletek, azt a bécsi krachból tudhat­juk. Akkor nem volt ritka eset, hogy azok a részvé­nyesek, a­kik olcsó szerrel meg­szerezték valamely in­tézet részvényeit, megcsinálták a számítást s rájöttek arra, hogy ha a liquidatiót elhatározzák, akkor nagy nyereséget csinálnak, scrupulus nélkül elhatározták a liquidatiót, akár indicálva volt az, akár nem. Na de­­ reméljük a jelen esetben tán csak még sem fognak a dolgok ide fejlődni. A párizsi tőzsdén az Union Général fizetései­nek megszüntetése tegnap igen rossz benyomást tett a közönségre. De a Rothschild konzorczium minden intézkedést megtett, hogy a kellemetlen hatást ellen­súlyozza. A segélybizottságot megalakító és ez 80 milliót s ha szükség lesz még nagyobb összeget a sindicatusi kamara rendelkezésére bocsátott igen alacsony kamatra, melyet a bankkormányzó szab meg. A bankjegyintézet intervencziójára azért volt szük­ség, hogy a bankc­égek minden rendelkezésre álló eszközt a pénzpiac­ rendelkezésére készen tarthassa­nak. A syndikátusi kamara 80 millió frank értékű kötvényeket ad ki, melyek meghatározott idő alatt visszafizetendők. Ezen kötvényeket átveszi a konzor­czium és azokat fedezetül a francziaországi banknál deponálja. A parquet megmentése által megóvatnak azok, kik papírokat tartásba elfogadtak, vesztesé­gektől. A segélybizottság a lyoni tőzsde helyzetével is foglalkozott. Lyon számára egy segélypénztár ala­­píttatott 60 millió frank alaptőkével. A párisi coulisse érdekében azonban igen nehezen történhetett valami. Eltekintve azon 110 millió franktól, a­melylyel a Société de l’union général, adós más nagy differen­­tiák is kiegyenlítendők. Azért is legelőször a l’Union Général kibocsátandó részvényeire történt kötések ki­egyenlítésének elhalasztása lett elhatározva. S e rész­ből mindenféle formai kérdés felvettetett. Mondják, hogy a kibocsátás helytelen feltevés alapján határoz­­tatott el, mivel a régi részvények teljes befizetése csak papíron történt. A régi részvények birtokosai kötele­sek kimutatni, hogy a 125 frankkal befizetett részvé­nyekhez a valóságban további 375 frankot is befizet­tek. Időközben az Union Général fizetésének meg­szüntetése által fordulat állott be e dologba, s a kö­vetelés kiegyenlítése nem a mostani liquidatió, hanem meglehet per útján fog bekövetkezni. A coulisse is alakított segélybizottságot s élén egy syndicatus áll. A két bizottságban 90 c­ég van. A coulisse tehát a legközelebbi liquidácziónál már az által menekül terheitől, hogy vonakodik a differen­­cziákat kifizetni. Az Union Général aktíváit még nem lehet meghatározni, mert nem lehet tudni, ki fog neki fizetni. Hir szerint e bank 50—60 százalékát fogja tartozásainak kifizethetni. A »Paris« c­ímű lap szerint az Union Général azért szüntette meg fizetéseit, mivel az osztrák Lan­ A HON TÁRCZÁJA. A nőnevelés reformja Franciaországban. *) Bánfi Zsigmond­tól, (Három közlemény). III. Lee javaslata a törvényhozás előtt. Ilyen okoskodások és érvekkel szemben az elő­adó hiába hivatkozott a férfi és nő közötti egyenlő­ségre, mely mind akettőnek azonos jogokat ad az ok­tatáshoz ; hiába hivatkozik a politikai és társadalmi érdekekre, melyek miatt a nők magasabb kiképzése oly múlhatatlanul szükséges. Az ellenzéket, mely nem is annyira a javaslat ellen, mint a papság hegemóniá­jáért rántott fegyvert, lehetetlen volt álláspontjáról eltéríteni; saját párthívei pedig attól tartottak, hogy az alapítandó középiskolák el fogják vonni a nőket voltaképi hivatásuktól, hogy megakadályozzák őket abban, mikép jó feleségek, anyák és háziasszonyok legyenek; attól tartottak, hogy a nők megszűnnek majd nők lenni a nélkül, hogy férfiakká lennének. E tartózkodás félreismerhetetlen volt s az ellenzék egy tagja Bourgeois alkalomszerűnek vélte a női egyszerűségért lándzsát törni. A tudós nők egész ge­­neráczióját látja már a javaslat megött s feltárja azt a boldogságot, midőn majd valamely falusi orvos éjjel átázva jő haza praxisából s feleségét csillag­­vizsgálásnál vagy valamely metafizikai könyv előtt találja, mialatt a pecsenye odasül s a kandalló tüze elalszik. Az általános vitában az előadón kívül mind­össze egy republikánus képviselő, C­h­a­­ a m e­t egye­temi tanár szólalt fel. Tűrhetetlen helyzet­e úgy­mond, hogy az állam, mely évenként kilenc­venezer fiúnak ad oktatást, egyetlen iskolával se rendelkez­zék e fiuk nővérei részére. De nyomós érveivel sem igen brit pártjában élénkebb érdeklődést felkelteni. Csakhamar nyílt szakadás történt a republikánus tá­borban, mely már-már az egész javaslat sorsát veszé­lyeztette. Ferry, az akkori közoktatásügyi minisz­ter ugyanis határozottan ellene nyilatkozott a 2-ik czikkelynek, mely a női középiskolákat internátu­­sokká minősíti. Nem fogadta el a javaslat ezen intéz­kedését egyrészt a tetemes befektetések miatt, melye­ket igényelné, s a­mihez az a 250 millió, a­mit a tör­vényhozás a középiskolákra megszavazott, semmi *) írása esti kiadásunk 31-ik számát, esetre sem volna elég. Másrészt pedig az állam nem vállalhatja el a morális felelősséget, mely a női inter­­nátusokkal járna. Ez a felelősség igen delikát jellegű s a minisz­ter, hogy azt elkerülje, a női középiskolákat externá­­tusokká kívánja minősíteni. Eme vitás kérdés miatt a javaslat újból visszakerült a bizottsághoz, melynek tagjai mind csatlakoztak a miniszter véleményéhez az egy előadón kívü­l, ki betű szerint föntartani kí­vánta javaslatának e pontját, melyet különösen a re­publikánus érdek szempontjából igen nyomatékos statisztikai adatokkal támogatott, kimutatva, hogy az utolsó másfél évtizedben mily jelentékenyen el­nyomták az egyházi internátusok a világi jellegű ex­­ternátusokat. Szerinte internátus nélkül az egész intézkedés merőben czél nélkül való s hivatkozva Olaszország példájára, mely eltörli ugyan a zárdákat, de azért nem alapít externátusokat, mert ez ép úgy nem felel meg az olasz, mint a franczia nép tradí­­c­ióinak, a nők hazafias nevelésének érdekében, kikbe az egyház köztársaságellenes érzelmeket csepegtetne, hatalmába kerítve azáltal a jövendőbeli családanyá­kat, a gyermekeket és közvetve a férjeket is, kéri az eredeti szöveg elfogadását. Ezen érvek ellenében Bardoux elismeri ugyan, hogy az internátus intézménye Francziaor­­szágban meggyökerezettt, de tradíc­iója alig egy szá­zados s a miniszter által mondott érvek, a financziális terhek s az erkölcsi felelősség kapcsában különösen hangsúlyozza azt, hogy az államnak kötelessége ugyan a nők képeztetéséről gondoskodni, de neve­­lésökért a felelősséget nem vállalhat­ja magára, mert az utóbbi kívül esik hivatásán s a szülők hatáskörébe tartozik.­­ Az előadó és a mi­niszter ellentétes javaslatával szemben Bert egy közvetítő javaslatot terjesztett elő, mely szerint az intézetek m­e­gl­ett a községek kívánságára és felelősségére kormányi beleegyezéssel internátusok lesznek szervezhetők. Ez a módosítás elhárítja az államról a lényeges jellegű erkölcsi felelősséget, me­lyet az egyes községek inkább viselhetnek, minthogy a hely­színen sokkal könnyebben gyakorolhatják a felügyeletet és az ellenőrzést. Szavazásra kerülvén a sor, a képviselőház 453 szavazattal 12 ellenében az eredeti szöveget elvetette s 323 szavazattal 132 elle­nében Bert módosítását a fakultatis internátussal el­fogadta, mi­által Lee javaslatának legsarkalatosabb intézkedését tette lehetetlenné. A többi czikkek rész­letes vitatásába a ház nem is bocsátkozott s vala­mennyit elfogadta. E jelentékeny módosítást a képviselőház által megszavazott javaslat megbírálására kiküldött szená­tus bizottsága elfogadta s az előadói jelentés, melyet Broca tanár, az ismert antropológ készített, ezen intézkedés fontosságát és czélszerűségét hosszasabban fejtegeti. Úgy vélekedik, hogy a t­a­n­í­t­á­s szempont­jából az externátusok teljesen megfelelnek a czélnak, a nevelés szempontjából pedig azon jelenté­keny előnnyel járnak, hogy a leányokat a szü­lők, vagy olyan családok kezei alatt hagyja, ki­ket a szülők belátásuk szerint választottak. Nem ellenzi különben a női középiskolák mellett oly községi támogatással szervezhető helyi intézetek ala­pítását sem, melyek államilag szabadalmazva a szü­lők vagy megbízottjaik szerepére vállalkozhatnak, de határozottan ellenzi azt, hogy az e nemű intézeteket az állam alapítsa s hogy ez­által magára vállalja a felelősséget minden egyes növendék erkölcsi magavi­seletéért. Ez a szenátusi jelentés sokkal mérsékeltebb, tárgyiasabb , s ha szabad e kifejezéssel élnünk, józanabb is annál, melyet Lee a képviselőház elé ter­jesztett. Ez utóbbi a rendszerben első­sorban a repu­blikánus érdekeket kívánta biztosítani s a tananyag meghatározásánál is oly követelésekkel lett volna hajlandó fellépni, melyek túlmennek a kitűzött czé­­lon: a gyermekes felfogás — úgy­mond indokolásá­ban, — az, hogy csakis a férfiaknak van szükségük a görög és latin nyelvek tanulására, orvosi vagy jogi tanulmányaikhoz; a klasszikus nyelvek mind a két nemnél hatalmas eszközei az intellektuális és erkölcsi nevelésnek.« Határozottan kijelenti, hogy nem szám­űzné a női középiskolákból sem a latin és görög nyel­veket s ha a kötelező tárgyak lajstromába nem fog­lalta, kétségkívül azért történt, mert heves ellenzéstől tartott s nem akarta általok egész javaslatát koczkáz­­tatni. — Broca nem ennyire követelő; nem erősza­kolja a nőkre mindazon ismereteket, melyeket meg­szerezni képesek s megelégszik azzal, a mi rájok néz­ve leghasznosabb, a mi természetüknek és szellemek irányának leginkább megfelel, — szóval, a­mi egy jö­vendőbeli családanya hivatásával leginkább összefér, a klasszikus nyelveket ennélfogva kizárja a tananyag­ból. Ezen okból csak elemeiben ajánlja a mértant, fizikát, vegytant és természettant, — teljesen mellőzi a mintázást, ellenben az irodalomtörténet kapcsában különösen hangsúlyozza a fenhangon való ol­vasást. Mint orvos kiváló fontosságot tulajdonít az egészségtannak s úgy nyilatkozik, hogy ha e tárgy tanítására kellő gondot fordítanak, évenkint 60.000 gyermeket lehet a haláltól megmenteni. Az erkölcs­tant és vallástanítást illetőleg minden tekintetben ra­gaszkodik az eredeti javaslat szövegéhez azon nézet­ből indulva ki, hogy csak egy morál lehetséges, mely minden nembeli és minden felekezetbeli embernek ugyanazon kötelességeket írja elő s melyet egyetlen vallás sem tekinthet kizárólagosan a magáénak. A­mi pedig a vallásoktatást illeti, úgy vélekedik, hogy ebbe soha sem szabad az államnak be­avatkoznia, ha csak különös körülmények nem kényszerítik. Az egész szenátusi vita főképen e két pont körül mozgott. Az első szónok: Desbassyns de Riche­mont, ki a »szellemi czentralizálás« e művében egy keletkező női egyetemet lát, — feleslegesnek ítéli a törvényt és veszedelmesnek úgy erkölcsi, mint társa­dalmi szempontból. »Azok, a­kik e törvényt megsza­vazzák, nem erkölcsi, de politikai czélt követnek, mely vallásellenes. Hatalmukba akarják keríteni a nőt, el­hódítani az egyháztól, hogy a tudománynak adják; a keresztyénséget a nihilizmussal akarják pótolni.­ Ravignan szerint nem fogja e törvény istentelen czélját elérni, mert a nő, kinek lelke át van hatva az ideáltól, nem fogja soha azt a független morált elfo­gadni, melyet előír. E kemény támadásokkal szemben, melyeket a többség közönynyel hallgatott s ép oly közönynyel mulasztott el visszautasítani, a javaslat némi magya­rázatra szorult, mely feltüntesse hogy a javaslat nem olyan borzasztó a milyennek látszik. Broca, az első előadói jelentés szerzője idő közben meghalt s most Henri Martinre a hírneves történetíróra várt a feladat. Szerinte a törvény szövegében nincs szó arról, hogy a vallásoktatást eltöröljék s csak az a kérdés, hogy ki adja? »Állítom — úgymond, hogy nincs köz­­oktatásügyi tanács, mely a hit tanát a tagadás tanával fogná helyettesíteni s hogy nincs törvényhozás, mely ezt tenni akarná. Egy ember, vagy az emberek bizo­nyos csoportja tagadhat mindent, de egy társadalom egy egész nemzet — soha! Hiszem hogy soha, mert a társadalmak hisznek és nem tagadnak...........Meg vagyok győződve, hogy ép oly kevéssé fogják szám­űzni az Istent az iskolákból, mint az emberi lélekből. A harcz tényleg nem a hit és a tagadás között foly, hanem két osztály: az egyházi és világi osztály között.« C h e s n e t o­n­g­o­t, ki két féle barbarismust ismer: egy olyat, mely a tudatlanságból, s egy mási­kat, mely bizonyos fokú tudásból ered, nem győzik meg a neves tudós e nyilatkozatai. Hivatkozik arra, hogy az Isten fogalma nélkül nem lehet sem a szép, sem a jó, sem az igaz fogalmat megmagyarázni, sem a dolgoknak eredetét s az olyan morált, melyből ki­­ van zárva, Francziaország szivének intézett halálos döfésnek tekinti. E vádak ellenében Ferry kijelenti, hogy nem szándéka a vallást, sőt a katechizmust sem száműzni, csak minden felekezet szakférfia által kí­vánja taníttatni, kik az államtól húzzák fizetésöket. E nyilatkozat oly határozott volt, hogy Jules S­i­mo­n, ki miniszter korában az iskolákat az egyház kezére akarta játszani, is kénytelen volt Ferry állás­pontját elfogadni. De, ha a vallástan nem szerepel a törvény kötelező tárgyainak lajstromában, azt kívánja, hogy az erkölcstan se szerepeljen mint ilyen külön. »Az erkölcsi oktatás,­­ úgy mond, az egész tanítást kiséri, attól a naptól, melyen ez kezdetét ve­szi, azon napig, melyen véget ér. Erkölcsi oktatás van a szépírás tanításában, a mintákban is, melyet a vezető másoltat. A felírások, melyeket az osztályok falaira tesznek, erkölcsi oktatást foglalnak magukban. Az egész tanítást mindvégig erkölcsoktatásnak kell kisérni s ez inkább áthatja a növendék lelkét, mint akármely metafizika és kazuistika.« Broglie her­­czeg ékesszóló beszédben ismétli azt, a mit az isten nélküli morálról többen elmondottak s csatlakozik Simon módosításához mely az erkölcstant a tárgyak sorából kizárja; de a szenátus 140 szavazattal 129 ellenében elveti s Ferry heves replikája után elfo­gadja a törvényt egészben 164 szóval 121 ellenében. E többség csekély és egyátalában nincs arány­ban a haszonnal, melyet a nők középoktatását szabá­lyozó törvény Francziaország közműveltségre gyako­rolni hivatva van. Jelen alakjában méltányosan meg­osztja a terheket az állam, a megyék s a községek között, hasonlókép a felelősséget, melyet a tanításért magára vállal az első, — a nevelésért az utóbbi. A kötelező internátus elvetése által ugyan meg van fosztva a törvény legsarkalatosabb intézkedésétől, de nem vesztett vele, mert kevésbbé republikánusabb ugyan, de liberálisabb. Az, hogy a vallástan nem sze­repel a törvényben felvett tárgyak sorában, még nem involvál vallástalanságot s az »egyetemes morál«, mely helyettesíti, még nem atheizmust. Itt minden a praktikus kiviteltől függ s ezért nem ok nélkül hang­súlyoztuk fejtegetéseink elején, hogy e törvény fele részben a B­e­r­t műve lesz, kire e nehéz feladat vár. A tananyag túlmegy a legszükségesebben, de nem foglal magában feleslegeset: 1. Erkölcstan. 2. Franczia nyelv, fenhangon való olvasás és legalább egy idegen nyelv. 3. Ókori és modern iroda­történet. 4. Földrajz és kozmográfia. 5. Hazai történet s a vi­lágtörténet vázlata. 6. Számtan s a mértan, vegytan, fizika és természettan elemei. 7. Egészségtan. 8. Ház­tartástan. 9. Kézi munka. 10. A jogviszonyok elemi fej­tegetése. 11. Rajz. 12. Zene. 13. Testgyakorlat. Ennyi tanulástól a leányból még nem lesz tudákos asszony, de igenis az, a­mi ez idő szerint csak kivételesen: a ti­­zenkilenczedik század szellemében nevelt nő és mű­veit családanya a tizenkilenczedik század szellemé­ben nevelt férje mellett. derbank a fennállott viszonyt megszakítá és vonako­dott 17 millió frankot kifizetni. A bank pénztárában csak 50,000 drb elértéktelenedett saját részvényt ta­láltak. A deficzit állítólag 96 millió frank. Állami kedvezmények a hazai ipar részére. A hazai iparnak adandó állami kedvezmények­ről szóló 1881. évi XLIV. t.-cz. végrehajtására vonatkozó intézkedéseket a Közgazd. Értesítő követ­kezőkben ismerteti: A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur a hazai iparnak adandó állami kedvezményekről szóló 1881. évi XLIV. t.-cz. vég­rehajtása tárgyában a m. kir. pénzügyminiszter úrral egyetértőleg a törvényhatósághoz és kereske­delmi- és iparkamarákhoz m. év október hó 1-én a következő kör rendeletét intézte : 1. §. Az, ki a törvényben megállapított állami kedvezményekben részesülni kíván, tartozik ez iránt szabályszerű bélyeggel ellátott kérvényben folya­modni. Egyúttal köteles a már létező gyáraknál a törvényhatósági joggal felruházott városokban a rendőrkapitány, a rendezett tanácsú városokban a polgármester, más községekben a járási szolgabíró hiteles igazolásával gyárának terjedelmét kimutatni és belső felszerelését, továbbá adókönyvének bélyeg­mentes hiteles másolata alapján gyára után az utolsó 3 évben, illetőleg, ha gyára még 3 év óta nem műkö­dik, annak fennállása óta fizetett adót igazolni. A még csak felállítandó gyáraknál a gyár ter­jedelmének és belső berendezésének tervezete részle­tesen kitüntetendő. 2. §. Az ily módon felszerelt folyamodvány az illetékes törvényhatóságnál vagy kereskedelmi- és iparkamaránál, vagy pedig közvetlenül a földmive­lés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium­nál nyújtandó be. 3. §. A törvényhatóságok és kereskedelmi- és iparkamarák a beérkezett folyamodványokat, esetle­ges észrevételeik kíséretében, haladéktalanul a mi­nisztériumhoz felterjesztik. 4. §. A rendőrkapitány, polgármester, illetőleg járási szolgabíró köteles az 1. §. értelmében általa igazolandó adatok iránt a helyszínen személyesen meggyőződést szerezni. A minisztérium fen­tartja magának azon jogot, hogy a rendőrkapitány, polgármester, illetőleg a já­rási szolgabíró által igazolt adatokat külön kiküldött által kiegészíthesse, illetőleg felülvizsgáltathassa. 5. §. Az állami kedvezmények, a­mennyiben azok nem az egész gyári vállalatnak, hanem csupán bizonyos részeinek támogatására kéretnek, csak azon feltétel alatt adatnak meg, ha a vállalkozó magát az illetékes pénzügyi közeg részéről a kedvezmény­ben részesítendő iparágra nézve megállapítandó külön könyvvezetés kötelezettségének és módozatai­nak alá­veti. 6. §. Az, ki a törvény 2. §-ának 3. pontjában említett kedvezményben (a jónak olcsóbb árban leendő átengedése) részesülni kíván, a­mennyiben gyára a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium által a törvény értelmében kedvez­ményben részesíthetőnek találtatott, tartozik ezért a m. kir. pénzügyministériumhoz külön kérvényt be­nyújtani. A nevezett miniszternek ugyanezen tárgyban m. év november hó 22-én 40,622. szám alatt az összes kereskedelmi- és iparkamrákhoz intézett rendelete következőleg hangzik: A hazai iparnak adandó állami kedvezmények­ről szóló 1881: 44. tcz. czélját csak akkor fogja el­érhetni, ha a gyári ipar felvirágzásának hathatósabb előmozdítása érdekében a közönség is fokozottabb tevékenységet fejt ki. Minthogy első­sorban a kamarák hivatáskörébe tartozik a területkörükbe eső anyagi érdekek gondos tanulmányozása, s úgy a helyi viszonyok ismereténél, mint az érdekeltekkel való közvetlen érintkezés foly­­t­án is leginkább a kamarák vannak azon helyzetben,­­ hogy a törvényben biztosított kedvezmények nyújtása által nagyobb fejlesztésre alkalmas iparügynek jó szolgálatot tegyenek, tekintettel arra, hogy a törvény jövő 1882. évi január hó 1-én már életbe fog lépni, folyó évi október hó elsején 34,591. sz. alatt kelt köz­rendeletem­ kapcsán felhívom a kamarát, hogy a tör­vény sikerének biztosítása czéljából első­sorban is jelölje ki azon iparágakat, melyek a kamara terüle­tén legc­élirányosabban kifejleszthetők lesznek. Min­den lehető eszközzel igyekezzék továbbá a kamara oda hatni, hogy úgy magánosok, mint testületek kö­rében az iparvállalkozási­ hajlam fejlesztessék s a gyakorlatban tényleg érvényesülést nyerjen; fordítsa figyelmét különösen azon iparosokra, a kiknek fog­lalkozása a gyári ipar versenyével szemben leginkább van veszélyeztetve s hasson alkalmas eszközökkel oda, hogy asszocziáczió útján kézműileg űzött iparu­kat a törvény által kijelölt kedvezmények igénybe vételével gyári iparrá átalakítsák. Egyáltalán a kamara különös hivatásául tar­tom a gyári vállalatok létesítésének útjában álló mindennemű akadályok tüzetes tanulmányozását s azoknak, valamint az elhárításukra alkalmasokul fel­ismert módozatoknak tüzetes véleményével leendő felterjesztését. Nem kételkedem, hogy a kamara, áthatva az iparfejlesztés ügyének közgazdasági jelentőségétől, egész odaadással fog a kitűzött czél érdekében közre­munkálni és ez érdemben, úgy átalában, mint konkrét esetekben kifejtendő tevékenységéről időnként jelen­tését felterjesztendő. Ezen rendelet a kamarák közös üléseiben tár­gyaltatván, kivonatilag közöljük a hozott határo­zatokat . A budapesti kereskedelmi és iparkamara november 28-iki ülésében ez ügyben egy állandó bizottságot küldött ki, melynek feladata a szükséges szakvéleményt és javaslatokat a vonatkozó miniszteri rendelet értelmében megtenni. Az állandó bizottság tagjai: báró Kochmeister Frigyes elnök, Ráth Károly alelnök, Csepregi János, Havas Sándor, Lederer Sándor, lovag Posner K. L., Rausch Ferencz és Steindl Imre kamarai tagok. E bizottság egyszersmind felhatalmaztatott, hogy magát szükség esetében szakértőkkel kiegészíthesse. A kassai kamara múlt évi deczember 18. ülésében az idézett rendelet felolvastatván, az elnök­ségnek oly felhívással adatott ki, hogy a szükséges tanulmányozás után pozitív javaslatokkal járuljon a kamara elé. A pozsonyi kamarának múlt évi deczem­­ber 29-én tartott ülésében szintén felolvastatván az idézett miniszteri rendelet, elhatároztatott, hogy a kamara pontos kimutatásokat készítsen azon vállala­tokról, melyek életképességüket, még a jelenlegi igen mostoha viszonyok között is, okszerű kezelésük­ foly­tán bebizonyították s így a törvényben megszabott kedvezményekben való részeltetésre érdemesek. Ki­mondta azonban a kamara, hogy az iparnak társulat útján való emelésére, véleménye szerint, kilátás nem lehet, mert a kamara területén lakó iparosokban általában nincs meg a társulási szellem, mire az ipar, illetőleg közkereseti társulatok nehéz létrejöve­­tele tanúságul szolgál. A soproni kereskedelmi és iparkamara múlt évi decz. 29-iki üléséből az idézett miniszeri rendelet 250 példányban kinyomatván, azt a kerüle­tében székelő iparos egyesületeknek és iparosoknak azon fölszólítással küldötte meg, hogy terjeszszék a kamara elé az iránti nézeteiket, vajjon mely iparágak volnának a kamarai terület különböző pontjain a nagyiparnak nyújtandó kedvezményekről szóló tör­vény segélyével legc­élszerűbben kifejleszhetők. A temesvári kamara múlt évi dec­ember 30-án tartott ülésében az idézett miniszteri rendelet­nek hírlapi és körözvényi utón közhírré tételét elha­tározta s egyúttal az ezen ügy folytonosan figyelem­mel kisérésére s előmozdítása czéljából Steiner Károly kamarai alelnök vezetése alatt Dollveth Dávid, Gaupp Ferencz, Gotthilf Ede, Hinterseer Ulrik, Klein Ignácz, Sinkovits György és a kamarai titkár­ból, mint előadóból álló bizottság küldetett ki. Ezen bizottság feladata egyszersmind a minisztérium által kívánt jelentéseket is megtenni. Az Eötvös-alap bizottság nagygyűlése. A tanítók orsz. alapját kezelő Eötvös-alap köz­ponti gyűjtő bizottság régi szokása s alapszabályai értelmében febr. 2-án, mint Eötvös halálának évfor­dulóján, szokta kihirdetni a pályázatokat s ugyanek­kor zárja le mintegy az évet. Most (a budapesti tan­testület nagygyűlése miatt) az évi ünnepi ülést már ma este 6 órakor tartották a népnevelők egyletének helyiségében s ez okozta, hogy nők nem voltak jelen, mint az előtt. De a fővárosi tanitók nagy számmal voltak képviselve s köztök több ismert tanügyi vezér­szereplő: Tóth József, Rill József, Gyertyánffy Ist­ván, Liber József stb. A budai állami tanítóképző intézet növendékei­nek karéneke után Péterfy Sándor, a gyűjtő bi­zottság elnöke, közel egy óráig tartó megnyitó beszé­det tartott. Abból indult ki, hogy a tanítók Eötvös buzdító szavait felkarolva az alapot megteremtették, fejtegette a közeli múltat, minden tudvalevőleg a ma­gyarországi tanitó-egyletek szövetsége s az orsz. ta­­nitógyűlés kérdése felett a tanitók között némi meg­­hasonlás támadt. Ő ezt némileg az Eötvös-alapra nézve is veszélyesnek tartja s különben is azt hiszi, hogy nem a csodatevő jeligék, hanem az egyetértés s buzgalom az, a­mi a néptanítók ügyét, s igy az Eötvös-alapot is felvirágoztatta. Óhajtja ennélfogva, hogy a múltakra vessünk fátyolt s közös erővel igye­kezzenek a tanítók közös érdekeit előmozdítani. . Az elnöki megnyitó után felolvastatott Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata, hogy az Eötvös alap czéljaira 1200 frt. ál­lamsegélyt ad rendes számadás mellett, mint a múlt évben is. Az államsegélyt ez évben is egészen kiosztják s a miniszternek a nagylelkű adományt egy küldöttség köszöni meg, mely Örley János vezetése alatt Lakits, Gyertyánffy, Luttenberger tagokból áll. Ezután Luttenberger Ágost titkár felolvasta a pénztár megvizsgálására kiküldött bizottság jelentését melyből látható, hogy a tanitók minden alkalmat felhasználnak az Eötvös alap gyarapítására s terjesz­tésére, így az országos tanitógyűlés alkalmával Tóth József tanfelügyelő 17 frtot, dr. Kiss Áron 67 frt 10 krt gyűjtött tisztán pohárköszöntőkből, Bálint czeglédi tani­tó termést gyűjtött ez alap javára, a fővárosi iskolákban kitett perzselyekben ,mintegy 40 frt gyűlt össze, a sugárúti tanitónőképző intézet perzselyében 60 frt. Somogymegye­i tanitóegylete 200 írtal, a délmagyarországi tanitóegylet egyik fiókja 24 írttal lett alapitó, a békésmegyei tanitóegylet közgyűlésén 54 irtot, a bonyhád-vidéki 75 irtot gyűjtött s az aradiak ünnepet rendeztek e czélra. Pénzintézetek is sokat adtak, így a pesti hazai első takarékpénztár 50 frt. A tanfelügyelők közt legtöb­bet gyűjtöttek Tóth József pestmegyei s Groó Vilmos gömörmegyei tanfelügyelők. A legnagyobb adomány volt Weisz B. F.-é, ki évenként 25 forint tagsági dijt fizet az alapnak, most azon­ban abból az alkalomból­, hogy az orsz. tani­­tógyűlés az iskolai takarékpénztárakat ajánlotta, egyezer forint alapítványt tett. — Ily módon 1881. jan. 23-tól 1882. jan. 22-ig befolyt adományok­ból 4956 frt 58 kr, tagdijakból 1213 frt 5 kr, költsé­gekre 3 frt 81 kr; összesen 6173 frt 44 kr. Múlt év­ről fenmaradt 2387 frt 84 kr. S igy az összeg 8561 frt 25 kr. Ebből ösztöndíjakra, segélyezésre s tőké­sítésre kiadatott 5762 ft 21 kgsjigy marad intézkedés végett 2685 frt 1 kr, melyben a közoki miniszter ál­lamsegélye nincs benn. A bizottság jelentése kapcsában Örley János ősz-utczai igazgatónak, ki az alapkezelést megalaku­lása óta baj nélkül vezeti, nemcsak megadja a felmen­tést, de jegyzőkönyvileg is köszönetet szavaz. A köz­­oktatásügyi miniszter a régibb számadásokat átvizs­gáltatván, maga részéről is megadja a felmentést. A gyűlés ezt éljenzéssel fogadta. Ugyancsak a kiküldött bizottság indítványozza, hogy a 2685 frt 1 krból 1300 frt az alaptőkéhez csa­­toltassék, ugyanannyi kiosztassék s 85 frt 1 kr, mint pénztári maradvány kezeltessék. Az elfogadott javas­lat alapján a következő pályázat hirdettetett ki: Az »Eötvös-alap« központi gyűjtőbizottsága, alapszabályainak értelmében, az 1882. évi jan. köze­péig begyült adományok s rendes évdijaik feléből és a vallás- és közoktatásügyi miniszter által utalványo­zott 1200 frtnyi államsegélyből­­ kétszáz és 18 egy­száz forintos ösztöndíjt, továbbá 2 egyszáz és 6 ötven forintos segélyt alkotott, s ezennel felhívja az illeté­keseket, hogy ezen ösztöndíjak és segélyösszegek el­nyerése czéljából a bizottsághoz intézendő folyamod­ványaikat alólírott elnökhöz (Budapest, VI. ker. gyár­­utcza 5. sz.) f. évi május 1-ig küldjék be. 1. Az egy 200 frtos és hat 100 frtos ösztöndíjra pályázhatnak a budapesti és kolozsvári egyetemeken tanuló azon ifjak, kiknek szülői magyarországi nép­­vagy polgári iskolában, képezdében vagy kisdedóvó intézetben, mint tanitók vagy tanárok működnek s az »Eötvös-alap« intézménynek rendes tagjai közé föl­vétettek. 2. A tizenkét 100 forintos ösztöndijra a gimná­ziumok és reáltanodák felsőbb osztályaiban, a közép­ipariskolákban, tanitóképezdékben vagy akadémiákon tanuló oly növendékek pályázhatnak, kiknek szülei az első pontban felsorolt intézetekben működnek vagy működtek s az Eötvös-alaphoz rendesen hozzájá­rultak. 3. A két 100 frtos és hat 50 frtos segélyért fog

Next