A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888-04-08 / 15. szám

126­0 JOG,­ hatatlanul beteg. S nincs szomorúbb, mint a hosszas haldoklás.­­ Oly sok ezernyi új s életerős reform kér bebocsáttatást. Adjunk legalább a nagyobbakra ruhát, mert ezt már f­elbontja a pir, úgy mez nélkül állani és ne áldozzuk fel ezeket amazért s ne azért, hogy az elnyűtt eszmék s a kopott ruhák már nagyon is rövidek reá. Hagyjuk ezt a kisebbeknek, ezek egy ideig még csak eltakaródzanak vele. Nem kell felsorolnom ugy­e, hogy mi mindent ígértek s Ígérnek, (hisz ebben bőviben vagyunk!) szépen meg vannak azok Írva mind és a holt betűk naponta kisértenek! De képzeletem nagyon is messze röpült... Ám csoda-e, ha oly sokan s már oly régen ígérték és oly sokan s már oly régen várják azt a sok, szép, jó és üdvös reformokat, melylyel justitiánk igazságtalanul késik s a melyek, mint »elintézetlen hagya­­t­é­k« szállanak egyik utódról a másikra át. Az igaz, hogy mindenik vezető elintéz belőle »egyet-mást«, valamit, de az érdemleges elintézésbe egyik sem mer fogni. Oly nagy halmazból áll e csomó, hogy megijed, a­kinek kezébe akad, kiránt belőle egy-két lapot, de a többit további sürgetésig, bizonytalan nyilvántartással irat­tárba helyezi. A J­9­g 1. évi 2-ik számában a fentebb említett cikk írója­­ egy oly sürgető és oly gyökeres momentumra utal, a­melyet igazságszolgáltatásunk általános s legelső érdeke követel és igaza van. A legelső és legsürgősebb reform a hivatal­nokok »javadalmazási rendszerének­ gyökeres­­ megjavítása! És ha e reform mielőbb megvalósíttatik, igazságszolgáltatásunk hatalmas lépést tesz a haladás felé. Elfogadom és osztom­­­­ é­s­á . Mihály kir. közjegyző úr­­ által ugyancsak a J­o­g 2-ik számában a felsőbb bíróságok hát­­­­ralékainak okáról és orvoslásáról irt becses s egészben véve alapos nézeteket, de azt hiszem, hogy az általa ajánlott vizsgáló és rostáló rendszer csak időleges eredményt és azon csekély körben, a­hol még talán szükség van erre, csak visszhatást szülne. Erős meggyőződésem az, hogy ha a bíráknak és az igazság­szolgáltatás többi közegeinek első­sorban nem a megélhetés (és a legszerényebb megélhetés) mindinkább nyomasztó, csüggesztő gondjaival kell küzdeniök és ha majd nem vonatik el az, a­mit még a legutolsó napszámos is, a tisztességes munkáért, vagyis a tisztességes munkabért követelni jogosult, ha majd az anyagi gondok redőit egy kis jóakarattal elsimítani és enyhíteni igyekez­nek, az igazságszolgáltatás közegeinek mai nap legnagyobb részt »szellemi proletárjai« más munkakedvvel más eredményt produ­­kálandanak! Ne mondja nekem senki azt, hogy »az állam zilált pénzügyi viszonyai« még mindig nem engedik a javadalmazási rendszer megjavítását. Minden egyébre van és minden egyébre több jut, »csak arra nincs s csak arra nem jut — vagy ha igen, úgy vajmi kevés — a­mi az állam egyik talpköve : az igazságszolgáltatás. Pedig épen az igazságszolgáltatás gyümölcse az, a­mi az államjövedelmek egyik jelentékeny bevétel forrását képezi. Azok, a­kiket legközelebbről érint a kérdés, néma ön­megadással reménylenek. Hát aztán ki törődik még ezzel az égető kérdéssel? S ki az, a­ki tenni, segíteni akarna ? Hány honatyának jutott eszébe az a sok szegény hivatalnok, mikor nemrég a katonaság fizetés­felemelését megszavazták ? Avagy egy hadnagyi álláshoz nehezebb tanulmány és nagyobb előképzettség kívántatik, mint a jogtudor­­ságot nyert joggyakornoksághoz ? És ki tudja nekem megmagyarázni azt, hogy egy kir. al­­járásbirónak, a­kiknek nagy része már családos ember, s a­ki a társadalomban elfoglalt állásánál fogva egy szobában nem húz­hatja meg magát, nincs annyi fizetése, mint a lovasságnál egy, a katonai akadémiából kilépő 18—20 éves hadnagynak ? Csak fontoljuk meg jól a tényleges állapotokat a maga rideg gyarlóságukban és leplezzük le őszintén — és legyünk igaz­ságosak. Hány évig kell cifra nyomorúsággal küzdeni annak a sze­gény joggyakornoknak, míg végre az államszolgálat első lépcső­jéhez ér. 360 frt segélydíj után 500 frtnyi fizetés — nagy ugrás ugy­e ? Átlagos számítás szerint mint aljegyző minimum 3—5 évig kell várnia. S a­ki 8—10 év alatt albirói álláshoz jut, az szeren­csésnek mondhatja magát. Ez az első megállóhely. Plzer frt fizetés és 200 frt lakpénz ! Vagyis havi 83 frt 33 kr. fizetés, élelmezésre, ruházatra és családfentartásra!! Innét már csak hatalmas protec­­tióval, vagy kiválóan ritka szerencsével juthat 500 frttal nagyobb fizetéshez. A­ki pedig a bírói pályán a kir. járásbirói vagy kir. tör­vényszéki bírói állást elérvén, még ezen felül is előre megy, az már a fehér hollók közé tartozik. Bátran állíthatjuk tehát, hogy átlagos számítás szerint a bírói pályán az évi 1500 frt fizetés a további előmenetel vég­pontja. A részletekbe és a további összehasonlításokba egyelőre — helyszűke miatt — nem bocsátkozom. Már most, ha levonjuk ezekből a következtetéseket, kérdem : Azzal vélik-e megmenteni és fentartani az állam pénzügyi helyzetét, ha a takarékosság e helyütt helytelenül alkalmazott vezérelvét az állam érdekeivel ellentétbe helyezik? Avagy nagyobb garanciát látnak abban, ha az igazságszol­gáltatás minden rendű és rangú közegeinek legnagyobb — mond­hatnám 3/4-ed — része (s hogy enyhe kitétellel éljek) a túl szerény fizetés miatt anyagi gondokkal küzd, nyomorog, egyéb nem buz­dítja, mint a remény, és ha ezt is eltűnni látja, nem fásul-e meg a kötelességérzet és a munkakedv s főleg a szellemi munkakedv nem hanyatlik-e mindinkább ? Angliában a bíráknak nem fizetést, de javadalmazást adnak, olyant, mely nálunk egy kisebb vidéki törvényszéki összes sze­mélyzet fizetésével felér. De sem az angol, sem a francia vagy a porosz bírákhoz a vádnak még csak gyanúja sem fér. Mert a tisztességes munkát úgy a franciák, mint a poroszok tisztességesen fizetik. Csakhogy ott egy törvényszéki jegyzőnek a fizetése nagyon túlszárnyalja ám a mi vidéki biráink fizetéseit. Pedig a magyar birói kar mindenkor kiállja a versenyt. Ne feszítsék tehát oly könnyelműen azt a máris vékony húrt, hiszen államunk és magánosok legelső, legnagyobb érdekei vannak koczkára vetve! Sz. Gy. A vevőnek az áruminőség hiányolásából keletkező jogigényei és azok érvényesítési módjáról.*) Irta : Dr. DOBAI GYŐZŐ budapesti ügyvéd. Előszó. Az összes gazdászati javak forgalmát szabályozó kereskedelmi jog és ennek is főleg az adás-vételi és szállítási ügyletre vonat­kozó része az, melynek körében a jogélet leginkább forr és a­hol az legmagasabban veti hullámait. De fontosság tekintetében az adás-vételi és szállítási ügyletek jogszabályzata sem minden részében egyenlő, mert ennek is főkép csak azon része igényel behatóbb rendezést, a jogi fogalmak élesebb körvonalazását, a­hol arról van szó, hogy a szerződésszegő ügyfél az elégtétel adást megtagadván, a felek consensusa a tör­vényszabta praej­udicialis jogcselekményekkel helyettesítendő (mint az a kártérítési és más egyoldalú kötelmeknél rendszerint történik). Az alkalmazandó jogszabályok helyes felismerése e téren legnehezebb; itt szükségeltetik a legélesebb törvénylátás, a leg­finomabb jogérzék. Ezen jogszabályok azok, melyek legkevésbé tűrik a merev egyoldalúságot. A kereskedelmi kötelmi jognak, hogy ne mondjuk, élettani és bölcseleti magva itt jelentkezik a maga teljében, miért is a kötelmi jog e részét meg­ismervén és átértvén, a kötelmi jog egészének főbb alapvonalait (caracterét) ismertük meg. Azért sajnálnunk kell, hogy jogéletünk ezen ága még annyira parlagon hever. Ennek tudható be azon sajátos tünemény, miszerint keres­kedelmi törvénykönyvünk az 1875 : XXXVII. t.-c. életbelépte óta pub­­licált több százra terjedő legfőbb fokon eldöntött kártérítési vagy ezzel rokon vételárleszállítás stb. iránti vitás ügyekben hozott határozatok közt alig néhány marasztaló ítélet foglaltatik. Ezen nem épen örvendetes ténynek egyik oka, hogy ne­künk magyarokul nem igen járatos még a (nem »dzsentri«-szerű, nem mulatságként, munka nélkül, jó »Blatt« révén beseperhető) üzleti nyeremény, kár és elmaradt haszon, mint olyas­valami, a­mi tisztességes (gentlemanlike) és jogos (iusta causa) gazdászati értéket (interessé) képvisel. A budapesti, kassai, pozsonyi, kolozs­vári, temesvári, szepességi és királyföldi commertialisabb vénájú városi elemek pedig fehér hollók bíróságaink keresk. *) J°gi irodalmunkban, a címben foglalt felette fontos tárgy felett ezen legelső kimerítőbb értekezletre felhívjuk előre is olvasóink figyelmét. A szer­kesztőség.

Next