A Jövő Üzemmérnöke, 1984 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1984-01-01 / 1. szám
4. Az év legjobb hónapja december volt az étkezdei könyvesboltban. Nagy Mária, a bolt vezetője 40.001 forint értékű könyvet adott el. A hitelben vásárolt könyveket később fizetik majd az ajándékozók. (Fotó: Sándor István) Műszaki tanieltek Győrben A reformkori Győr A reformkor gazdasági életének fellendülésével nagy fejlődés kezdődött a nyomtatott sajtóban is. Úi lapokalakultak, növekedett az olvasótábor, az olvasók hírigénye, az újságírók szinte minden jelentős helyre rövid időn belül eljutottak. A pesti lapok munkatársai és a vidéki városokból felkért levelezők hírt adtak a gazdasági társadalmi élet változásának legjellemzőbb vonásairól, a társasági élet eseményeiről. A XVIII. század végétől — az ország többi városához hasonlóan — Győr is nagy arányú fejlődés részese lesz. A századfordulón 17 060 ember lakott Győrben, 1846-ig látszólag nem nagy a növekedés. (az összeírás szerint 18 700 fő alakosok száma). A szabad királyi város lakosainak a fő megélhetést nem a mezőgazdaság hanem az ipar és a kereskedelem jelentette. A város kedvező fekvése segítette a kereskedelem nagyarányú fejlődését. Számszerűlegugyan kevesebben voltak a babonával és más áruval kereskedők, de jelélésük, pénzük a város meghatározó tényezője. A város Napmóon jelentősebb eseményéről, az építkezésekről a korabeli sajtót rács o pV föl v, rj c-7 n á 1á sá va 1 (AcQzoain'tntt# r?oP'Arrrl’0T’i mapv?r vfysrai^ok című Antalf^v Dvnia által rendszerbe foffalt könyv 101’'t asználycóval őrlők ! qrn prf ptés^. A pr»nlf qzóvprl olplón Győr még őrizte közénk őri jellegűptoc vonás^’t. A nyolc mép»« PTDCfqc 46«f1 pf ol a ''IVT.t é‘* p. \ra'*nem túlnyomó ♦Ähh'P'7’1 je »oprfa a I.- ín Trp 9 cr elől F-Z.ek p V’arvQfo 1 p k qkedp]vre 7toV p om’ f L-o^a-olf f U ’ fptoc^t; fcf-T p-7 1310-0*7 1090 p'’ol'hon frvkoze.fo^an lorlön föf*'"'!-' p moorv'orprk fplpknt ja f olpdlpcfoc; boc+Ar^kpt T\/Tá Csak p korabeli rajzoko^ c7orpnpl p Vinno-na vfi Tri-/i Van" o Póf’Qi-lrqnn tf>*~ fp ■ vnai VKf»fórcocóc* fé’A s» P/ic- 1v;.vrp" f A cqnv .Tonne pcp P1*1 f (T on j r> ntoql ],’oi'ocvfo7nrncóK''n n Vr»lp ^1'-1.«..,, q Tűztorony. A bontás-építés után az említett három kapun kívül szinte csak a Káptalandomb várfalai és bástyái maradtak meg. Vahot Imre írta 1845-ben:Győr telke, koronája a vidéki magyar városoknak. A közszellem fejlődése óriási léptekkel halad előre: a műveltség jótékony befolyásának jelensége a lakosok majd minden osztályán látható, s a nagyban vitt kereskedés, ipar és szorgalom kitűnő anyagi jóléttel biztosítja a győrieket” Az utcák feliratai kétnyelvűek, mivel a város lakóinak jó része — főleg a vagyonos kereskedők — bevándorolt rémét anyanyelvűek A Társalkodó című újság erről ..Utazás a Dunántúlon” című, 1832-ben meztelent Cikkében így ír: ..Múlt színmanokban naiv részét öszve jártam hazámnak, s érzékeny örömmel olvastam Győrött a fejénvári kapu felett a magyar felírást, örömmel az utczákat jelentő hasonló írásokat, de ezek mindenütt károsítva valónak némettel! Uram Istenem, mikor szűnünk meg két élő nyelvűek lenni ?” A város élén 1848-ig főbírállt, az első polgármestertRJR-ben választották. A városi értemelés száma és aránya a reformkorbannőtt: a panik szerzetesek tanárok tanítók a város szellemi életének meghatározói lettek A gimnáziumi tanárai között találjuk Czuczor Gorgelyt Rórper Fió'st. Rónai Jácintot Jedlik Arívó«*, a lennei-ecehh tanu'~k: K.sfalud'’ Károly Bat’hyány lajos. Xantus János A város szellemi életét eehívebben a Hazánk című lap tükrözte Dr. Kovács Pálapjáról ,.A Jövő Üzemmérnöke” egyik régebbi számában már írtam. Haval tükröződött a város gazdasági Fejlődé éppttazánk cikkei- Son? Erre rréhány kiragadott írás megállapításainak felhesználásával adok majd választ. Winkler Csaba A JÖVŐ ÜZEMMÉRNÖKE A KISZ-klub tényleg klub Csodák csodájára az előző félévben megélénkült a KTSZ-klub házatáján az élet. Hogyan is kezdődött? Néhányan összeálltunk a rendezők, büfések és mások és megpróbáltuk a klubot bekapcsolni a kulturális élet egészébe. Már az első bulinkon megbizonyosodtunk afelől hogy érdemes csinálni és hogy rajtunk is — jelen esetben a büféseken — nagyon sok múlik. Felelősséget vállaltunk a berendezésekért, résztvettünk a programok szervezésében és lebonyolításában, szabadidőnket, alvásidőnket, — s hogy teljes legyen a kör — sokszoriskolaidőnket” is az üzleti ügyeknek, a takarításnak, a terem berendezésének szenteltük. Állandó programok is szerveződtek. Gondolok itt a Főiskolás Klub áthelyezésére az Ifjúsági Házból. Folytatódott a Görög Táncház, a régebbinél jóval nagyobb létszámmal és sikerrel. Érdemes itt egy kicsit elidőznünk. És persze mindjárt egy észrevétel, ami az egész KLUB-életre vonatkozik. Történetesen az, hogy nincs egy megbízható, széleskörben kiterjesztett propaganda hálózat. Legtöbbször csak ,,szájhagyomány” útjén terjed ahír. Így történt a Boros Lajos est-fel is, amiről mestestem, nagyon jó és izgalmas volt. No de visszatérek arra a bizonyos Görög Táncházra. Itt Győrben nincs tradíciója az ilyen kezdeményezéseknek, szórakozási lehetőségnek. Tavaly néhány fővel működött, de ebben a tanévben tájt sokan is voltunk a teremben. Bárki beesöttont ide, aki nem ismerte előbb — a kezdeti gátlások botladozó lépések után aktív tagja volt a Táncháznak. Bizony elfáradtunk és memzzadtunk néha, riportnál jobban esett utána az üdítő, vagy a sor. Sok hallgatóra ráférne a kis mozgás, ami egyben szórakozás is. Szóval nemcsak az AERORIC lehet vonzó. S persze mindez ingyen, baráti közösségben. Néha figyeljetek ilyesmire is fel, hisz főiskolánk kulturális életéhez — s azt hiszem Ovőréhez is — hozzátartozik az effajta ,.mulatság”. Persze nemcsak a DISCO- nak és a Társaháznak volt otthona idén a KISZ KLUB. Az előadó estek mellett volt néhány igazi KTMF-es klubest is, ezt azok tudják igazán, akik ott voltak. Igaz a színes TV nem mindig üzemelt, de a BÜFÉ STÚDIÓja tőle telhetően szolgáltatta a zenét, s a pompás hangulatot nem a Büfében kapható szeszesital, hanem a sajátnak érzett, igazi főiskolás közösségi haneuat adta. Ez az, amit leginkább folytatnunk kellene. Ha a környezetet, a körülményeket is olyanné lehetne tenni, hát ne a városba menüünk ki egy .pofa” körre, amikor sokkal közelebb saját klubunk van. ism/rő-öhl.-el, hanptnVl’ :11 fői Rhol p CD)}.Ahol rrijoHen ó^fíinV van, ahol ha aVprsv forintez, ha akarsz játszol, ha akarsz egy kis csoportban beszélgetsz. Talán álomnak tűnik még, de meg lehetne valósítani mint -ahogy ebben a félévben- párszor ez már megtörtént. Mindenki úgy távozott, a hogy de jó buli volt. A tankörök ..házibulijáról” nem . beszélve Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, és voltak akik még halászlevet is főztek. Hangsúlyozom: a közösségi élet, a főiskolás élménye!: kialakításához hatalmas lehetőség ez a kis„ épület, hatűz” van benne. És persze belefért még egy számítástechnikai konferencia ismerkedési estje, egy Vöröskeresztes est, a Sportolók estje stb . . . A délelőtti üres órákat, a hétvégéket a Zeneművészeti Főiskola hallgatói és más zenére hajlamos emberek pvokorlása tölti ki. Főiskolánk Győr kulturális életéből egyre többet vállal magára jiobban kellene élni a lehetőségekkel, elsősorban propagandával! Feyre több kulturális rendezvény színlelve a KTF, de naár nem rönk az MTI, hanem a BrcV KLUB is. .Jónak író!ifik. how a város' fintalok is -éppek trendezvenyeinl.-re Az is mutatja, tiaay lassan a fiatalok számára Copasommá válnak az o+- palló események. S hogy miért esni-öm-cca’aroon most a gondelptmenet amet mit tartogatok a tarsolyomban ’ Nos' November végén kezdődött . . Egy koncerttel .. . F?v győri együttessel ... a Citrommal. Akik ott voltak, tapasztalhatták, hóéról valami készül. A közel 2 órás műsor, a színpadi jelenetektől főzőcskétől kezdve az élő koncertig, mindenféle meglepetésekkel szórakoztata és riogatta (Vámpíros Klpro 1. a nagyérdeműt. Öts tehetséges fiatalember, és baráti köre remekbe szabott műsorral alapozta meg azt, hogy a KTJTB koncertjeiknek házigazdája legyen. Egy hónap múlva megismétlődött a koncert, beindult a CITROM KLUB. Hogy mit jelent ez győri viszonylatban? Egy zenei alkotó műhelyt, ún. POP Műhelyt hozott létre, ahol bemutatkozási lehetősége van más együtteseknek is. Ezt valamikor az Ifjúsági Ház kezdeményezte, de úgy látszik, a lelkesedéssel végzett tevékenység nálunk talált otthonra. Magyarul: ami nem ment az Ifjúsági Házban, az beindult a KTMF KLUB-jában vagyis nálunk. Erre érdemes odafigyelnünk. Tehát miből is lesz a cserebogár? Látható A lelkesedésből, az igazi tevékenységből, az igazi kreativitásból, az olyan értékekből, ami a miénk, fiataloké. Ez a második koncert, illetve est igazán emlékezetes volt számomra és számunkra. Több okból. Először is és legfőképpen igazi KLUB hangulat volt, amit önmagában is értékelni kell. Most is telt ház volt, csupa érdeklődő na meg persze rajongó. Felléptek, a KUCKUC együttos a FOK és a CTTROM Tg-2-szerű produkciókat hallhattunk. A KUCKTK szárnybontogatása, a FQX instrumentális varázslata után a fénypont, a felfsiesüő és megmoz°ató CITROM következett. Régi és új számaikból állt a repertoár, ilyen jól előadva, ilyen diszponált állapotban régen láttam, illetve hallottam őket. Zenéjükből nem hiányzott az irónia, a fülbemászó dallam, a humor, de ha odafigyeltünk, a mondanivaló sem. Akik nem ismerik őket elmondanám, how nem is annyira amateegyüttes Eljutottak a Ki Mit Tud'’ TV elődöntőig, sikert arattak a pusztavacsi békefesztiválon. novemberben Budapesten a lágymányosi MAv Otthonban léptek fel r, TCLT elmúlt paonKhan' nedef« a tTClRtP előrp pn't o TC^ooc* TTi«:mbi'ni«5ócffrólH ri^ket készített róUík . . . Gvnrb°n ^ nerszp is Viol.qVn1f pov stabil alaptáboruk. Aki ismeri fejlődéstörténetük, tudhatja, hogy zeneileg ma kezdenek megérni, kezd kialakulni egy egyéni zene hangzásvilág, egy egyéni kifejezésmód. Az alap, igaz kicsit „megrockosodott”, már minőségileg más, mint a régi ROCK Diamond vagy ROAD világban (ezek az együttes magjának régi nevei). Hogy miért lehet számunkra fontos a főiskolánkon működő CITROM KLUB? Erre egy példa! A budapesti SOTE adott hasonló módon otthont az akkor szárnyát bontogató SOLARIS együttesnek is, akik azóta fogalommá váltak a hazai rockzenei palettán. Ha nem is Budapesten — ahol nagyobb lehetőségek vannak persze —, miért ne lehetne ugyanezt megpróbálni it Győrben a KTWF-en ?! Ez a mi intézményünk nevét is öregbítené. „Én vagyok az elvetemült, a'las niromán sva’-' fogató. TÜZET. TÜZET. TÜZET. — szeretem a minec helyzeteket”. vaev „Hát szpdd össze magad, ha ke't ! adok hozzá egy 'kanalat” pnet i a CITROM. Hát énekeljünk mi is velük, és izgulunk együtt! Februárban hallhatók lesznek újra! Szó lehetne jövő félévben a naivakért elért Marina Jazz Band és a talán ismeretlen, de Nyugat Európában nagy feltűnést keltett fiatalokból álló BORKART együttes fellépéséről is. A jazzt kedvelő hallgatók vagy tanárok is valamely módon jelezhetnék szándékukat, hogy „nyélbe üthessünk” egy Jazz Pódiumot. Javaslatunk a főiskolai rendezvények propagálására (Aula 4- KTSZ KLAP.1: a "yéri havi műsorfüzetben a KTMF mozi műsora melett nyilvánosságra lehetne hozni a főiskola rendezvényeit is, ha már egyszer bekanpcsolódtunk Győr kulturális életébe. —enpi — ! Kutyadorog Kiküldtük munkatársunkat, hogy intézményünket tartsa szemmel több irányból, s ha új zoológiai érdekességeket lát, férkőzzön bizalmukba, készítsen interjút velük. Az alábbiakban munkatársunk telexjelentéséből közlünk részleteket. . . .megérkeztem. Nincs semmi újság, egyhangúak a napok. Elfoglaltam figyelőhelyemet. Ez egy kicsit nehezen ment, mert a környék kutyái bizalmatlanok. Először a parkolót választottam, de itt a főiskolai szafari park új szerzeményei mindig kizökkentettek nyugalmamból. Igaz, csak azokat az autókat ugatták meg, amelyek berregtek és gurultak. Nem hagyom magam kizökkenteni! — ez motoszkált állandóan bensőmben. Még a kutyák miatt nem veszem észre egy jelentősebb zoológiai csoport vonulását. Talán új madarakat, halakat is felfedezhetek — gondoltam, miközben étkezdéből kilépve kikerültem néhány bozontos ebet. ...eltelt az éjszaka. Kissé hosszú volt, mert álmatlanul töltöttem. Az éji csöndbe csak néha hasított bele intézményünk kóbor ebeinek vonyítása. Becsukott szemmel meg tudtam különböztetni a fekete színű, nemrég érkezett kutyát az őshonos kifakult színű, szürke kutyáktól. . . .eltelt, néhány eseménytelen nap. A várt csodás felfedezések elmaradtak, de a szafari park ékességei növekvő számban rohangáltak fel-alá. . . .eboltás volt Győrben. Sajnos, kóbor ebeink erről nem tudtak. . . .sajnálom, hogy nagy felfedezéseim elmaradtak, interjút még a kóbor kutyákkal sem tudtam készíteni. Most izgatottan várom a kóbor macskákat, hátha nagyobb felfedezési kedvet jelentenek a kutyáknak is. Csaba László Egy vizsgázó viszontagságai Tegnapelőtt ilyenkor még a szilveszter éjféli jelző kis sípocskák hangzottak el az örömmámoros (és alkoholmámoros) boldog, gondtalan hangulatban, ma pedig . .. Ma pedig már a vészharangot kongatják a fejem fölött és sűrű sötét viharfelhők gomolyognak a gondoktól barázdált, de tananyaggal még nem terhelt agyamban. Ma másodika van és én már 4-én vizsgázom! Hogy lehet az, hogy az objektíven múló idő most hirtelen ilyen relatíven felgyorsult. Most mit csináljak??? 4-én nem mehetek el vizsgázni, mert biztosan kirúgnának. Tessék??? Hogy mért nem tanultam eddig, hiszen volt rá egy hetem a december 28-i vizsga után. Ja kérem ez nem is olyan egyszerű. Ugyebár egy sikeres vizsganapon már kinek van kedve tanulni a következő vizsgára. Másnap az embernek végre ki is kell aludnia magát, és egy , kis pihenéssel újra kell termelnie agya szellemi kapacitását. 30-án az ember már készül a szilveszterre, végigjárja kedves ismerőseit és (szerencsére) ritkán látott még kedvesebb rokonait, valamint bevásárol másnapra megfelelő mennyiségű élelem és ital kollekciót. 31-éről szilveszter napjáról ugyebár kár is beszélni a tanulást illetően, mert az ember még azt is elfelejti, hogy valamikor iskolába is járt. És itt van január 1. „Másnap”! Ez a nap többnyire délben szokott kezdődni, amikor az ember nagy nehezen zúgó fejjel és fájó gyomorral, de teli az új év iránti tiszta ,— szűzies bizakodással, ambíciókkal — kikászálódik az ágyból. Aztán jön a lassú gyógyulás, a „másnapból”, és a csatatérhez hasonló szilveszter utáni állapotok helyreállítása, a rendcsinálás. Szóval ezen a napon is lehetett volna tanulni. És már itt is van 2-a, amikor az ember agya mintegy kis kompjuter keresi a kiutat, kapkod füshöz, fához. El kellene halasztani ezt a vizsgát. Jó, toljuk el. (Még ennél is jobban.) Talán ha megcserélem a január 17-i vizsgámmal és azt beteszem 6-ára, a három és fél nap alatt még fel tudok készülnierre az új vizsgára. Hát ez sikerült! Átiratkoztam. Tessék? Hogy a másik tárgyból már nincsen hely 6-ára? De tanár úr nem lehetne felírni magamat plusz egyedikként. De igen kolléga Nyugodtan írja fel magát de úgy se fogom levizsgáztatni — szól atyaian a tanár. Akkor vissza az egész előző átiratkozás Na most mit csináljak? Tegyen át január közénél január elejére, majd az elejét csúsztassam a végére, a végét meg a közepére, szorozzam be mínuszból, adjak hozzá két tojást és az egészet vágjam ki az V. emeletről az ablakból. Ott valami repül! Igen ez a vizsgarendem volt. Most apró darabokban libeg a föld felé, és már lüktet a fejem és én is libegek. Ezt csak egy kis szilveszteri maradék „konyakkal”, vagy pezsgővel lehet helyreállítani. Ehhez a problémához még egy kis kompjuter is kevés lenne, és, persze a számításba bele kell kalkulálni a még esetleges uokat. Számítástechnika! Korunk egy nagy vívmánya ez a gyönyörű, csodaszép tantárgy, amit külön élmény tanulni. Mert ahhoz, hogy a ^_pnber programfeladatokat írjon, előbb el kell olvasnia és el kell sajátítania az elméletet. Viszont az elmélet első nekifutásra elég kínaiul hangzik. Talán előbb gyakorlatban kellene érezni a dolgokat, így könnyebben menne az elmélet. Jó. Nekiállok példákat oldani. Nem megy! Hát akkor álljunk neki újra elméletet tanulni. Ez most is kínai. Olyan ez az egész, mint egy önmagában záródott végtelen ciklus. A 22-es csapdája. Mit tehet ilyenkor az ember ... Az új vizsgarendem 4- ére nagy nehezen összeállt. Most már csak el kellene kezdeni tanulni a 6- ai vizsgámra. Vajon nem lesz kevés rá a két nap? Mi lenne, ha ezt is elcsúsztatnám? És kezdődik újra az egész elölről. J. ZS. (KfSI) 1984. JANUÁR