A Jövő Üzemmérnöke, 1988 (16. évfolyam, 1-8. szám)

1988-02-01 / 1. szám

XVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM • ÁRA: 2,30 FT • 1988. FEBRUÁR Vitára bocsátjuk Gondolatok a tantervmódosításról 1990-től lényeges változásokat tervezünk az oktatás­ban. Az eddigi elképzelések, a körlevelek, a 81 11—12. sz. Tájékoztató révén ismertek. A munka java előt­tünk áll, a koncepció részint, a részletek még teljesen nyitottak. Céljaink elérése érdekében szeretnénk minél több információt adni és kapni, minél több csatornán terjeszteni mindazokat az ismereteket, elképzeléseket, a világ felsőoktatásában található megoldásokat, me­lyek segíthetnék munkánkat. A továbbiakban „A Jövő Üzemmérnöke" hasábjain rendszeresen helyt adunk az intézeti, tanszéki, egyéni javaslatoknak, elképzeléseknek. Kérjük a főiskola valamennyi dolgozóját, hallgató­ját, szíveskedjék írását, elképzeléseit eljuttatni a FNOB Tan­terv­módosítási Bizottságához, illetve lapunk szer­kesztőségébe. (Az alább közölt anyag Szepesházi Róbert vitaindí­tója a KÉI tananyag-korszerűsítéséhez.) A főis­k­ola távlati fejlesz­tési terve — a 84-es pártha­tározat, az oktatási törvény és az MM rendeletei nyo­mán 1990-es határidővel elő­írta a tervek átfogó, mélyre­ható korszerűsítését. A leendő tanterv szerint képzelt­­ hallgatóinknak jó­részt majd az ezredforduló körüli 20. évben kell helyt­állnak. Ezért a tanterv kor­szerűsítésének irányaihoz el­sősorban a nálunk fejlettebb országok jelenét és a hazai progresszív tendenciákat kell számbavennün­k. Másodsor­ban kell (szabad) csak a je­lenlegi hazai és szűkebb fő­iskolai adottságokra tekintet­tel lennünk. Ez a megköze­lítési mód lehet csak az alap­ja egy igazi fejlesztésnek, de alighanem ezt lesz a legnehe­zebb elfogadnunk, elfogadtat­nunk. ♦ ♦ + Az élenjáró és a ma ugrás­szerűen fejlődő országokban a tudás hihetetlen mértékben felértékelődött. A fejlődés túlnyomó része a műszaki fejlesztésből ered, a mérnök kulcsember lett. A siker alap­ja a felkészültség, s például az USA-ban a milliomosok há­romnegyede diplomás, a 18— 22 éves korosztály 57 száza­léka jár főiskolára, egyetem­re. Átalakulóban van a sikert ígérő tudás tartalma. A kö­zelmúltra inkább a speciali­zálódás volt jellemző. Úgy tűnik azonban, hogy a jövő­ben ez kevesebbekre, és ki­fejezetten csak a fejlesztés­ben dolgozókra lesz jellemző és nem az alapképzés, hanem a posztgraduális képzés, s méginkább a munka, vala­mint az önképzés eredménye. A gazdasági, műszaki sike­rek elemzése azt mutatja, hogy mindinkább a több szakterületet átfogó, a ter­melés komplexitásához szük­séges széles körű tudás, a más szakterületek művelőivel való együttműködés képessé­ge és készsége lesz a siker záloga. Újra­­nagy értékké vá­lik az általános műveltség, — természetesen a kornak, az adott környezetnek meg­felelő tartalmakkal. A ter­melésben tevékenykedő szak­emberek hasznosuló tudásá­ban nagyobb súlyt nyertek a „puha" tudományok: a pszi­chológia, a szociológia, a ve­zetési ismeretek és műsza­kiak esetében még ide sorol­ható a gazdaságtan és a jog­tudomány is. A műszakiak ismeretanyagának új tudo­mányágak is nélkülözhetetlen elemei lettek: az informati­ka, a számítástechnika, az elektronika, a környezetvéde­lem. A felsőfokú képzés követi e fejlődést, de elébe is sza­lad. Elsődlegesnek a széles körű alapképzést tekinti, hogy megteremtse a sokirá­nyú szakosodás, a későbbi önképzés (a ma még akár el sem képzelt) új ismeretek be­fogadásának és az átképzés­nek az alapjait, lehetőségét. Másik kiemelkedő vonása: az oktatást szolgáltatásként ajánlják a hallgatóknak, ki­szolgálva egyéni céljaikat, le­hetőségeiket, képességeiket. + ^ Ha a tudás presztízsét, a diploma értékét és a felsőok­tatás rangját szemlélve ha­zánk jelenét a fejlett orszá­gok mai, vagy hazánk koráb­bi állapotához mérjük, nem álljuk ki a próbát. De aligha vitás, számos tényező kikö­veteli a változást, és ma már sok jele is van ennek. Né­hány példát említünk csak: a diplomások számának nö­vekedése a hatalmi appará­tusokban ; a hatalom és a tu­domány konzultációja, a mű­szakiak kiemelkedő fizetése néhány élenjáró nagyválla­latnál; a kisvállalkozás, a külföldi munkavállalás, mint lehetőség. Az is megállapítható, hogy a hatalom ma már látja az oktatás jelentőségét, szándé­kában áll a változtatás, sőt, úgy tűnik, ma örömmel fo­gadná, támogatná a felsőok­tatási intézmények kezdemé­nyezéseit is. Az előrelépés akadályait ma nem kis rész­ben a felsőoktatáson belül, magunk közt és magunkban kell keresnünk. Az ötvenes években kialakult oktatási rendszerek megkövesedtek, a változások erős érdekeket sértenének. A gazdasági élet elvárásai, a diplomás hasznosnak vélt ismeretanyaga pedig ma már sokban hasonlít ahhoz, amit a fejlett országokénál emlí­tettünk. Gazdálkodni és ve­zetni is tudó, az újra fogékony, kezdeményező, nyelvet tudó, kommunikációra képes, szak­máját szerető, abban boldo­gulni akaró mérnökök töme­gére van szükség az előrelé­péshez, s ez­t sok helyütt fel­ismerték. Ejtsünk szót külön az épí­tőiparról. Gazdasági nehézsé­geink legmarkánsabban ta­lán itt jelentkeznek. A ko­rábbi keresleti piac (?) alig­hanem elkényelmesítette az iparágat és szakembereit. Az új feladatokat az állami épí­tőipar nehezen találja meg, nehézkes szervezetei nem tudnak alkalmazkodni az új igényekhez. Figyelemre mél­tó, hogy a mai építési tevé­kenységből már csak 40 szá­zalék az állami építőipar ré­szesedése. A tan­terv készí­téséhez fel kell vázolnunk az építési te­vékenység jövőjének várható fő jellemzőit. A következők valószínűsíthetők: — az infrastruktúra fej­lesztése (ezen belül sajnos talán legkevésbé a közleke­désépítésre kell gondolni!); — az üzemeltetés-fenntar­tás jelentőségének fokozódá­sa; — a felújítási-átalakítási munkák arányának növeke­dése; — a hatósági tevékenység fejlesztése, szakmai jellegé­nek erősödése; — az építtetői, beruházói funkciók erősödése; — a kisebb, egyedi jellegű, minőségigényes munkák ará­nyának növekedése; — a kisebb, rugalmas ter­melőegységek arányának nö­vekedése. Aligha téves az a megál­lapítás, hogy a mai főiskolai, egyetemi oktatás kialakítása­kor nem e feladatok megol­dására képes­­szakemberek képzése volt a cél. Szepesházi Róbert főiskolai adjunktus iiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiUiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiii Szocialista együ­ttműkö­dési szerződés A Közlekedési Minisztérium, valamint a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola kölcsönösen hasznosnak értékelve a szállítás és hírközlés területén az oktatásban, a kutatásban és a gyakorlati munkában mindeddig megvalósult sokoldalú együttműködésüket, az 1990-es évekre kap­csolataik folytatását és elmélyítését szocia­lista szerződésben foglalták össze. Az együttműködési szerződést január 8-án Klézl Róbert miniszterhelyettes és Kiscelli László, intézményünk főigazgatója írta alá. Képünkön: Klézl Róbert (középen) és Kis­celli László aláírják a szerződést. Előtérben Papp Ágoston, a KM­ oktatási osztályának vezetője. Fotó: Sándor István. Szá­m­vetés — TAI Hogyan látja intézetének elmúlt évét a TAI igazgató­ja, s mit vár az 1988. évtől? Az oktatási intézmények életében tizenkét hónapon­ként kétszer is adódik alka­lom arra, hogy új évi ter­veiket megfogalmazzák, s hogy évzáró mérleget készít­senek. Nekem is adott volt pár hónappal ezelőtt a lehe­tőség, hogy a JÜM nyilvá­nossága előtt néhány mon­datban elmondjam új évi gondolataimat. Ha most az 1987. évi nap­tár lapjait végiglapozom, s a visszapillantáshoz keresek támpontot, ilyen bejegyzé­sekre találok. V. Tudomá­nyos Ülésszak a KTMF-en: a XVIII. OTDK legnagyobb szekciója főiskolánkon; a vezeték nélküli szakra csak 90 pont feletti eredménnyel lehet átirányítást jóváhagy­ni; szóbeli felvételi vizsgára 200-nál több jelölt érkezik június 18—24. között; első évnyitó­ értekezletem szept. 1-jén. Nem is sorolom a bejegy­zéseket, inkább kiemelem: oktatási feladataink mellett jócskán adódott alkalom rendkívüli feladatok vállalá­sára, teljesítésére, részt ve­hetett intézetünk a főiskola valamennyi egységét mozgó­sító terveinek megvalósítá­sában. Szívesen emlékezem vissza a felvételi vizsgák időszakára, hogy intézetünk iránt jelentős érdeklődést ta­pasztaltunk a középiskolák világából, s hogy új elsőéve­seink átlagos felvételi pont­száma 94 pontra adódott, jól­lehet 82 pontos minimális eredménnyel már be lehetett jutni két szakunkra is. Jóleső érzéssel lapozom a naptárt, ahol az áll: műszer­­beszerzés 3,5 M Ft a Magyar Posta központjától. Lám ez évben is kaptunk lényeges támogatást munkánkhoz! S kihagyhatom-e pénzről szól­va az intézet dolgozóit sze­mélyesen érintő két bejegy­zést: április 1-jétől 10—I5°/c­­os béremelés, augusztus 1-jé­től 7—8°0-os béremelés! Lehet ehhez az átlagos 20° u-os béremeléshez sokfé­le kommentárt, pontosító megjegyzést tenni, de a leg­fontosabb mégis ez: tíz éven át nem írhattunk le ilyen hírt. Ennek a hírnek azon­ban ára volt! Az intézet bér­megtakarítása — ami ezt le­hetővé tette — nem valami­féle ügyes bérpolitikának gyümölcse, hanem az éveken át együtt dolgozó munkatár­sak távozási szándékának következménye. Az elmúlt évben tizenöt alkalommal kellett igazgatói aláírással levelet indítanunk: „munka­hely változtatásához hozzájá­rulok" — záradékkal. De jó lenne, ha ilyen évtől nem kellene a jövőben félnünk! De jó lenne, ha az 1987-ben felvett öt új munkatársunk­hoz az új évben legalább öten jönnének, s végre csök­kenhetnének az intézet sze­mélyzeti gondjai. Lám, az 1987. év emlékei nem idézhetők fel az új év­től várt eredmények, remé­nyek megemlítése nélkül! S bármennyire is igyekszünk új életet kezdeni egy naptá­ri év elején, hamarosan rá­jövünk: a pár héttel ezelőtt lezárt óév kemény kezdeti feltételeket szab az újnak, így van ez rendjén! S ha az új célok — bármennyire is igaz, hogy az elmúlt év ál­lítja azokat elénk, szívesen tekintjük őket újnak — két legjelentősebbjét itt leírha­tom, még mindig bizakodás­sal teszem azt: sikerüljön a folyton aktuális megújulási szándékot fontos üggyé emel­ni az intézetben a nevelési­oktatási munka korszerűsíté­se érdekében, s jelenjen ez meg sok értékes javaslatban a tanterv-megújító munká­ban! Legyen sikeres az a la­boratóriumfejlesztési munka, amely az év végére sok tíz­milliós gazdagodással kecseg­teti az intézetet a Magyar Posta Központjának jóvoltá­ból! Kuti József igazgató Előre tekintünk Társadalmi életünk válto­zásai átalakították minden­napjainkat. Hangsúlyos és meghatározó lett viszonyunk a szűkebb és tágabb környe­zethez. Fontossá, közüggyé válnak eddig nem ismert or­szágos és helyi események. Megváltozott lapunk szerepe is: a politizálás, a helyi ér­dekek differenciáltabb fel­színre kerülése és kerülhető­­sége új módszereket kíván­nak munkánk megújításában, megújulásában. Az újság elé állított felada­tok jellege nem változik: fő­iskolánk mindennapjainak tükrözése. A társadalmi gya­korlat és az ezt meghatáro­zó célok összhangjának hiá­nya a felsőoktatásban is bi­zalmi válságot eredményezett. Helyi tevékenységünk, gon­dolkodásunk tükrözte és sok­féle példával magyarázta kol­légáink, hallgatóink és a tár­sadalmi környezet konfliktu­sos kapcsolatát. „A Jövő Üzemmérnöke” az oktatás-ne­velés folyamatának bemuta­tása mellett a hallgatók éle­tének sokszínűségéről, a ta­nulás, önművelés, a szabad­idő felhasználásának problé­máiról rendszeresen hírt adott. Az új társadalmi fo­lyamatok számunkra sem jelentenek gyökeresen új gya­korlatot. Feladataink a helyi jellegből adódóan árnyal­­tabbak lettek: írásainkban az intézményt érintő, kollégáin­­kat, hallgatóinkat foglalkoz­tató tényekről csak nyíltan és őszintén nyilatkozhatunk! Úgy érezzük, hogy lapun­kat eddig is bizalommal fo­gadták és olvasták főiskolánk falain belül és kívül. Hisz­­szük, hogy a megváltozott politikai és gazdasági viszo­nyok továbbra is teret adnak és igénylik a bennünket — győri oktatókat, nem ok­tatókat és hallgatókat, min­dennapjainkat — tevékeny­ségünkön, gondola­tainkon ke­resztül bemutató újságunkat. A SZERKESZTŐSÉG

Next