A Jövő Üzemmérnöke, 1988 (16. évfolyam, 1-8. szám)
1988-02-01 / 1. szám
XVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM • ÁRA: 2,30 FT • 1988. FEBRUÁR Vitára bocsátjuk Gondolatok a tantervmódosításról 1990-től lényeges változásokat tervezünk az oktatásban. Az eddigi elképzelések, a körlevelek, a 81 11—12. sz. Tájékoztató révén ismertek. A munka java előttünk áll, a koncepció részint, a részletek még teljesen nyitottak. Céljaink elérése érdekében szeretnénk minél több információt adni és kapni, minél több csatornán terjeszteni mindazokat az ismereteket, elképzeléseket, a világ felsőoktatásában található megoldásokat, melyek segíthetnék munkánkat. A továbbiakban „A Jövő Üzemmérnöke" hasábjain rendszeresen helyt adunk az intézeti, tanszéki, egyéni javaslatoknak, elképzeléseknek. Kérjük a főiskola valamennyi dolgozóját, hallgatóját, szíveskedjék írását, elképzeléseit eljuttatni a FNOB Tantervmódosítási Bizottságához, illetve lapunk szerkesztőségébe. (Az alább közölt anyag Szepesházi Róbert vitaindítója a KÉI tananyag-korszerűsítéséhez.) A főiskola távlati fejlesztési terve — a 84-es párthatározat, az oktatási törvény és az MM rendeletei nyomán 1990-es határidővel előírta a tervek átfogó, mélyreható korszerűsítését. A leendő tanterv szerint képzelt hallgatóinknak jórészt majd az ezredforduló körüli 20. évben kell helytállnak. Ezért a tanterv korszerűsítésének irányaihoz elsősorban a nálunk fejlettebb országok jelenét és a hazai progresszív tendenciákat kell számbavennünk. Másodsorban kell (szabad) csak a jelenlegi hazai és szűkebb főiskolai adottságokra tekintettel lennünk. Ez a megközelítési mód lehet csak az alapja egy igazi fejlesztésnek, de alighanem ezt lesz a legnehezebb elfogadnunk, elfogadtatnunk. ♦ ♦ + Az élenjáró és a ma ugrásszerűen fejlődő országokban a tudás hihetetlen mértékben felértékelődött. A fejlődés túlnyomó része a műszaki fejlesztésből ered, a mérnök kulcsember lett. A siker alapja a felkészültség, s például az USA-ban a milliomosok háromnegyede diplomás, a 18— 22 éves korosztály 57 százaléka jár főiskolára, egyetemre. Átalakulóban van a sikert ígérő tudás tartalma. A közelmúltra inkább a specializálódás volt jellemző. Úgy tűnik azonban, hogy a jövőben ez kevesebbekre, és kifejezetten csak a fejlesztésben dolgozókra lesz jellemző és nem az alapképzés, hanem a posztgraduális képzés, s méginkább a munka, valamint az önképzés eredménye. A gazdasági, műszaki sikerek elemzése azt mutatja, hogy mindinkább a több szakterületet átfogó, a termelés komplexitásához szükséges széles körű tudás, a más szakterületek művelőivel való együttműködés képessége és készsége lesz a siker záloga. Újranagy értékké válik az általános műveltség, — természetesen a kornak, az adott környezetnek megfelelő tartalmakkal. A termelésben tevékenykedő szakemberek hasznosuló tudásában nagyobb súlyt nyertek a „puha" tudományok: a pszichológia, a szociológia, a vezetési ismeretek és műszakiak esetében még ide sorolható a gazdaságtan és a jogtudomány is. A műszakiak ismeretanyagának új tudományágak is nélkülözhetetlen elemei lettek: az informatika, a számítástechnika, az elektronika, a környezetvédelem. A felsőfokú képzés követi e fejlődést, de elébe is szalad. Elsődlegesnek a széles körű alapképzést tekinti, hogy megteremtse a sokirányú szakosodás, a későbbi önképzés (a ma még akár el sem képzelt) új ismeretek befogadásának és az átképzésnek az alapjait, lehetőségét. Másik kiemelkedő vonása: az oktatást szolgáltatásként ajánlják a hallgatóknak, kiszolgálva egyéni céljaikat, lehetőségeiket, képességeiket. + ^ Ha a tudás presztízsét, a diploma értékét és a felsőoktatás rangját szemlélve hazánk jelenét a fejlett országok mai, vagy hazánk korábbi állapotához mérjük, nem álljuk ki a próbát. De aligha vitás, számos tényező kiköveteli a változást, és ma már sok jele is van ennek. Néhány példát említünk csak: a diplomások számának növekedése a hatalmi apparátusokban ; a hatalom és a tudomány konzultációja, a műszakiak kiemelkedő fizetése néhány élenjáró nagyvállalatnál; a kisvállalkozás, a külföldi munkavállalás, mint lehetőség. Az is megállapítható, hogy a hatalom ma már látja az oktatás jelentőségét, szándékában áll a változtatás, sőt, úgy tűnik, ma örömmel fogadná, támogatná a felsőoktatási intézmények kezdeményezéseit is. Az előrelépés akadályait ma nem kis részben a felsőoktatáson belül, magunk közt és magunkban kell keresnünk. Az ötvenes években kialakult oktatási rendszerek megkövesedtek, a változások erős érdekeket sértenének. A gazdasági élet elvárásai, a diplomás hasznosnak vélt ismeretanyaga pedig ma már sokban hasonlít ahhoz, amit a fejlett országokénál említettünk. Gazdálkodni és vezetni is tudó, az újra fogékony, kezdeményező, nyelvet tudó, kommunikációra képes, szakmáját szerető, abban boldogulni akaró mérnökök tömegére van szükség az előrelépéshez, s ezt sok helyütt felismerték. Ejtsünk szót külön az építőiparról. Gazdasági nehézségeink legmarkánsabban talán itt jelentkeznek. A korábbi keresleti piac (?) alighanem elkényelmesítette az iparágat és szakembereit. Az új feladatokat az állami építőipar nehezen találja meg, nehézkes szervezetei nem tudnak alkalmazkodni az új igényekhez. Figyelemre méltó, hogy a mai építési tevékenységből már csak 40 százalék az állami építőipar részesedése. A tanterv készítéséhez fel kell vázolnunk az építési tevékenység jövőjének várható fő jellemzőit. A következők valószínűsíthetők: — az infrastruktúra fejlesztése (ezen belül sajnos talán legkevésbé a közlekedésépítésre kell gondolni!); — az üzemeltetés-fenntartás jelentőségének fokozódása; — a felújítási-átalakítási munkák arányának növekedése; — a hatósági tevékenység fejlesztése, szakmai jellegének erősödése; — az építtetői, beruházói funkciók erősödése; — a kisebb, egyedi jellegű, minőségigényes munkák arányának növekedése; — a kisebb, rugalmas termelőegységek arányának növekedése. Aligha téves az a megállapítás, hogy a mai főiskolai, egyetemi oktatás kialakításakor nem e feladatok megoldására képesszakemberek képzése volt a cél. Szepesházi Róbert főiskolai adjunktus iiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiUiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiii Szocialista együttműködési szerződés A Közlekedési Minisztérium, valamint a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola kölcsönösen hasznosnak értékelve a szállítás és hírközlés területén az oktatásban, a kutatásban és a gyakorlati munkában mindeddig megvalósult sokoldalú együttműködésüket, az 1990-es évekre kapcsolataik folytatását és elmélyítését szocialista szerződésben foglalták össze. Az együttműködési szerződést január 8-án Klézl Róbert miniszterhelyettes és Kiscelli László, intézményünk főigazgatója írta alá. Képünkön: Klézl Róbert (középen) és Kiscelli László aláírják a szerződést. Előtérben Papp Ágoston, a KM oktatási osztályának vezetője. Fotó: Sándor István. Számvetés — TAI Hogyan látja intézetének elmúlt évét a TAI igazgatója, s mit vár az 1988. évtől? Az oktatási intézmények életében tizenkét hónaponként kétszer is adódik alkalom arra, hogy új évi terveiket megfogalmazzák, s hogy évzáró mérleget készítsenek. Nekem is adott volt pár hónappal ezelőtt a lehetőség, hogy a JÜM nyilvánossága előtt néhány mondatban elmondjam új évi gondolataimat. Ha most az 1987. évi naptár lapjait végiglapozom, s a visszapillantáshoz keresek támpontot, ilyen bejegyzésekre találok. V. Tudományos Ülésszak a KTMF-en: a XVIII. OTDK legnagyobb szekciója főiskolánkon; a vezeték nélküli szakra csak 90 pont feletti eredménnyel lehet átirányítást jóváhagyni; szóbeli felvételi vizsgára 200-nál több jelölt érkezik június 18—24. között; első évnyitó értekezletem szept. 1-jén. Nem is sorolom a bejegyzéseket, inkább kiemelem: oktatási feladataink mellett jócskán adódott alkalom rendkívüli feladatok vállalására, teljesítésére, részt vehetett intézetünk a főiskola valamennyi egységét mozgósító terveinek megvalósításában. Szívesen emlékezem vissza a felvételi vizsgák időszakára, hogy intézetünk iránt jelentős érdeklődést tapasztaltunk a középiskolák világából, s hogy új elsőéveseink átlagos felvételi pontszáma 94 pontra adódott, jóllehet 82 pontos minimális eredménnyel már be lehetett jutni két szakunkra is. Jóleső érzéssel lapozom a naptárt, ahol az áll: műszerbeszerzés 3,5 M Ft a Magyar Posta központjától. Lám ez évben is kaptunk lényeges támogatást munkánkhoz! S kihagyhatom-e pénzről szólva az intézet dolgozóit személyesen érintő két bejegyzést: április 1-jétől 10—I5°/cos béremelés, augusztus 1-jétől 7—8°0-os béremelés! Lehet ehhez az átlagos 20° u-os béremeléshez sokféle kommentárt, pontosító megjegyzést tenni, de a legfontosabb mégis ez: tíz éven át nem írhattunk le ilyen hírt. Ennek a hírnek azonban ára volt! Az intézet bérmegtakarítása — ami ezt lehetővé tette — nem valamiféle ügyes bérpolitikának gyümölcse, hanem az éveken át együtt dolgozó munkatársak távozási szándékának következménye. Az elmúlt évben tizenöt alkalommal kellett igazgatói aláírással levelet indítanunk: „munkahely változtatásához hozzájárulok" — záradékkal. De jó lenne, ha ilyen évtől nem kellene a jövőben félnünk! De jó lenne, ha az 1987-ben felvett öt új munkatársunkhoz az új évben legalább öten jönnének, s végre csökkenhetnének az intézet személyzeti gondjai. Lám, az 1987. év emlékei nem idézhetők fel az új évtől várt eredmények, remények megemlítése nélkül! S bármennyire is igyekszünk új életet kezdeni egy naptári év elején, hamarosan rájövünk: a pár héttel ezelőtt lezárt óév kemény kezdeti feltételeket szab az újnak, így van ez rendjén! S ha az új célok — bármennyire is igaz, hogy az elmúlt év állítja azokat elénk, szívesen tekintjük őket újnak — két legjelentősebbjét itt leírhatom, még mindig bizakodással teszem azt: sikerüljön a folyton aktuális megújulási szándékot fontos üggyé emelni az intézetben a nevelésioktatási munka korszerűsítése érdekében, s jelenjen ez meg sok értékes javaslatban a tanterv-megújító munkában! Legyen sikeres az a laboratóriumfejlesztési munka, amely az év végére sok tízmilliós gazdagodással kecsegteti az intézetet a Magyar Posta Központjának jóvoltából! Kuti József igazgató Előre tekintünk Társadalmi életünk változásai átalakították mindennapjainkat. Hangsúlyos és meghatározó lett viszonyunk a szűkebb és tágabb környezethez. Fontossá, közüggyé válnak eddig nem ismert országos és helyi események. Megváltozott lapunk szerepe is: a politizálás, a helyi érdekek differenciáltabb felszínre kerülése és kerülhetősége új módszereket kívánnak munkánk megújításában, megújulásában. Az újság elé állított feladatok jellege nem változik: főiskolánk mindennapjainak tükrözése. A társadalmi gyakorlat és az ezt meghatározó célok összhangjának hiánya a felsőoktatásban is bizalmi válságot eredményezett. Helyi tevékenységünk, gondolkodásunk tükrözte és sokféle példával magyarázta kollégáink, hallgatóink és a társadalmi környezet konfliktusos kapcsolatát. „A Jövő Üzemmérnöke” az oktatás-nevelés folyamatának bemutatása mellett a hallgatók életének sokszínűségéről, a tanulás, önművelés, a szabadidő felhasználásának problémáiról rendszeresen hírt adott. Az új társadalmi folyamatok számunkra sem jelentenek gyökeresen új gyakorlatot. Feladataink a helyi jellegből adódóan árnyaltabbak lettek: írásainkban az intézményt érintő, kollégáinkat, hallgatóinkat foglalkoztató tényekről csak nyíltan és őszintén nyilatkozhatunk! Úgy érezzük, hogy lapunkat eddig is bizalommal fogadták és olvasták főiskolánk falain belül és kívül. Hiszszük, hogy a megváltozott politikai és gazdasági viszonyok továbbra is teret adnak és igénylik a bennünket — győri oktatókat, nem oktatókat és hallgatókat, mindennapjainkat — tevékenységünkön, gondolatainkon keresztül bemutató újságunkat. A SZERKESZTŐSÉG