László Emőke: Endre Béla (Budapest, 1973)
„Tiszta szelíd lelkét csöndben ringatja az alkony egy volt és a mező, benne a róna dalolt, mások a parlagról büszkén magasodtak az égnek, ő a magyar föld méla porába hajolt.” —Juhász Gyula búcsúzott így 1928-ban festő barátjától, Endre Bélától. A se igazak. A nagy kultúrájú hódmezővásárhelyi művész az úgyneve „alföldi festők” úttörő nemzedékének tagja volt, de Tornyai, Kos Rudnay nagyobb lélegzetű, szenvedélyesebb művészete mellettisebb képeivel, tartózkodóbb lényével, lokálpatriotizmusával min is a háttérben maradt. László Emőke könyve arra vállalkozik, hogy kiemelje a méltat mellőzöttségből ezt az életművet, amelynek ismerete jelentős árnyaltabbá teszi az alföldi festőkről a köztudatban élő képet. A kötetet 6 színes és 57 egyszínű reprodukció illusztrálja. X .