A Nép, 1921. május (3. évfolyam, 1-23. szám)
1921-05-08 / 6. szám
1921. május 8., vasárnap ■■BiaTTf'TjTrmn,g’,Ka^MTMa»TM^ XaSfflWUHIlMIL Irta: Szabó Dezső. Második levél: Segítság! 1921. május 7. Közel a hisztérikus fővároshoz, Mátyásföldön él egy család. Egy pirinyó kis házikóban éldegél, de a kertben rengeteg a virág és messze mélyül el a horizont. Mikor az egyedülvalóságom nagyon a torkomra csuklik, odamegyek s mint kivert kutya a tűzhely melegét, úgy lopom lelkembe ott a családot. Szép ez a család, mert tiszta élet és nagy szeretet. Van egy nagymama, aki olyan öreg, hogy a vonatot modern huncutságnak mondja s ugy hozzászokott a forinthoz, hogy a koronát ma is „az a fene hogy hivják“-nak nevezi. Azután van az anya, egy harmincöt éves szőke nő, akinek nagy jóság a szépsége és tisztaság az ereje. És van egy tizenhatéves bakfis lánya. Zuhogó szépsége egy egészséges fajnak. És egy kis birsalmaarcú tízéves csibész, vasgyúró és örökétvágyú. És hol van az édesapa? Ez a kérdés, mely mindennap felzokog a kis család szívében. Az apa rajztanár és tehetséges piktor. Mikor kitört a háború, neki is el kellett mennie, hogy odakiáltsa a maga „jelenjét, mikor a halál katalógust olvas. De a halál jó fiú volt, nem vette észre a két szép gyerek apját. A szegény piktort elfogták a háború első évében s azóta ott vergődik a véres orosz hallucinációk közepette. És leveleket ir haza. Oh hogy benne zokog ezekben a levelekben az egész megtiport, tűzhelyétől eltépett emberiség! Mint kölykeitől kirekesztett kutya, jajgat és szűkül azapai lélek az elszakitott asszony s testéből fakadt két gyermeke után. Elbeszéli, hogy most Szentpétervárra hurcolták, hogy ott van elzárva egy csomó magyar fiúval, akiknek mindenike lilán vérzik egy család. És ott szenvednek őrültek és gonosztevők között és egymásnak hazudnak mindennapi reményt, hogy mégis, mégis kelljen az élet és mint ácsorgó farkast, elriasszák az őrületet. És magyar családok ezrei mint megcsonkított testvéreznek a kitépett apa, az elrabolt testvér és gyermek után. Szép magyar asszonyok ezrei hervadnak korai öregségbe és nem terem a magyar mező. Magyar gyermekek ezrei siratnak egy mindennap újból kezdődő árvaságot, egy mindennap újból eltemetett reményt. Segítség, segítség! Dobbanj meg vakszemű közönyös magyar szív! Sírkés magyar vér, zúgjon át a halálharang, meivel a történelem megkonditott fölötted. Nézd, szép fiatal, erős magyarok ezrei pusztulnak idegen végzet tiprása alatt. Ők a te öklöd ereje, letiport magyar, ők a te jövőd bosszúálló haragja, megrabolt magyar, ők a te termésed kalászai, viharvert magyar-Segítség, segítség! Menjünk koldulni az ántant küszöbeihez, vagy üvöltssnk fel halál előtti fenyegetéssel, kéregessünk azoknál, akiknél van, vagy rabeljunk onnan, ahol lehet, de ne hagyjuk a vérünk, de ne engedjük idegenben pusztulni a fajtánk, de v verük vissza elrabolt testvéreinket! Segítség, segítség! Te keresztény !Nap, ved ' szádba a tüzes Istent és kövesd vissza a magyar asszonynak a férjét, a magyar gyermeknek az apát, a magyar családnak a testvért. Te magyar politikus, ved ,/ 'he Petőfit s üvöltsd az ország sok csilláréinak arcába a megmarcangoltaj követelő jogát. Te nó, aki az újságok betűit rovod, zokogj, ordits, követelj, fenyegess, anyák szivével és férfiak öklével zörgesd a bezárt sziveket! Hazugság itt addig minden kereszténység, mig megrabolta jajgat a magyar tűzhely. Klampóz itt minden hazafiság, mig drága, erős, fiatal magyarok pusztulnak az idegenben, ott megörli életüket a szenvedés. Mindennapi rémület s az elfojtott vágyak fehérre festik a hajukat. Szívükben hamuvá omlik a tűz, izmaikban megrokkan az erő. Csók nélkül, család nélkül megöregednek fiatalon. Élő hullák lesznek, felkísértő zokogása egy megölhetetlen vágynak. Ott élnek ők, egy megbomlott nép irtózatos víziójában. Ha tehetik, öszszebújnak. Mikor egymásra néznek, egymás arcán olvassák a saját szenvedésüket. És ha feléjük délibáboz a távoli otthon, ha édes fürtös kis fejek s az asszony komoly arca áttetszik lelkük falán: káromkodik az idegen őr és felordít az éhség. Segítség, segítség! Minden magyar adósa nekik. Aki eszik, azért elletik, mert ők éheztek értünk. Akire tűzhely melegít, melegedhetik, mert ők a tél karjai közt birkóztak értünk. Aki felé csak nyílik és akinek ígér az élet, azért szerethet, mert ők kitépték magukat érte azok karjaiból, akiket egész életükkel szerettek. Mindnyájan tartozunk nekik s mindnyájunk becsülete csonka, mig ők ott künn szenvednek. Vagy Csonka- Magyarországon a becsület is csak csonka lehet? Nem szabad ezt egyletekre bízni. Pontban negyed tíz órakor kezdte meg a mai főtárgyalást dr. Gadó elnök. Csermák Rezsőné, Roheimék társalkodóhőjének kihallgatásával kezdődött a mai tárgyalás. A társalkodónő vallomása Az elnök kérdéseire elmondta, hogy október 31-én reggel 9 óra tájban már nagy csőcselék verődött össze a Herminauton, össze-vissza kiabáltak és a kegyelmes urat illetlen szavakkal aposztrofálták. Úgy tíz és tizenegy óra között lementem a kapuhoz, egy embert akartam kiküldeni, hogy megtudakoljam, mi a szándéka, amikor egy civilember érkezett háromnégy katona kíséretében, akik a kaput benyomták. Megkérdeztem a civilembert, hogy mit akar? — Tisza Istvánnal akarok beszélni — mondotta. Amikor a kegyelmes urnak ezt elreferáltam, azt válaszolta : «Bocsássa be» és bement a civillel. Délben különösebb dolog nem történt, emlékszem, a kegyelmes úr a verandán Radvánszkyval és Sándor Jánossal beszélgetett. Fél ötkor nagy teherautó ment el a házunk előtt, a háznál lassabban mentek, de nem álltak meg. Figyelmeztettem Veszély Margitot, hogy a ház végénél milyen sok nép van az utcán. A szakácsáé, ki elment, gondoltuk, még be sem tud jönni, ezért keresésére akartunk indulni a villa környékére, de nem mentünk ki, hanem az egyik csendőrnek mondtam, hogy menjen ki a szakácsnőért, hátha nem tud az bejönni. Ekkor azonban úgy alkonyattájt lehetett öt után, benyomták a kaput és bejöttek a katonák. Első emeletre a hallba mentem. Leoltottam a villanyt, hogy ott sötétség legyen. Egy katona kérdezte Dömötöritől, van-e csendőr a háznál? Dömötöri mondta: igen. Hol van? kérdezte a katona. Lent, — felelte az inas. Egyik katona erre azt mondta, hogy a csendőröket le kell fegyverezni, muníciójukat elvenni. Hogy hányan lehettek a katonák, nem tudom. Az esőköpenyes ember A csendőrök elmentek s alighogy távoztak a kapun, megint katonák jöttek, lehettek talán hárman s ő az egyiket, aki teltarcu, szőke, kékszemü volt, megszólította, de a katona a többiekkel a főbejárathoz futott, ő utána. Mikor ő az előszobaajtóba ért, akkor már a katonák bent állottak a hallban, szemben Tiszával. Párbeszéd kezdődött közöttük, Tiszát okozták a háborúért és a szenvedésekért s az egyik mondotta: Kegyelmes úr, ütött a végórája. Aztán megtörtént a tragédia, úgy, amint már a korábbi tanúk is vallották. Elnök: Arra emlékszik, hogy amikor az esőköpönyeges megérkezett, akkor behívta a katonákat? Tanú : Igen, mikor a kapun bejött, intett a három katonának: csak gyertek, gyertek, mind bementek a hallba. A kegyelmes urnák én jelentettem be őket. Az eső köpönyeges igen zavarosan beszélt, groteszk alak volt. Elnök: Dömötör László tegnap azt vallotta, hogy ő is beeresztett déltájban nem szabad ezt bizottságok, elnökök, díszelnökök, alelnökök, titkárok és más egyebek fontosságává végteleníteni. Hisztérikus nyugtalansággal, mindent átrontó akarattal ma kell mindent megtenni, még ma, mert mindennap száz és száz magyar halála, mindennap száz és száz magyar család tragédiája. Budapest magyar asszonyai, kik hiába várjátok az elrabolt férjet, Budapest magyar családjai, kik hiába várjátok az idegenben szenvedő apát és testvért! Vegyétek fel legsötétebb ruhátokat, ha még ilyent hagyott a nyomorúság, jöjjetek ki házaitokból, gyűljetek össze. És meghervadt öreg aszszonyok, elfonnyadt fiatal nők, árva gyermekek végtelen sora zokogja át Budapest utcáit. És ott a süket paloták, a dőzsölő szemtelen bőség, az ordító kereszténység és mellét verő hazafiság arcába jajgassatok reggeltől estig Szűnhetlen zokogással, jajgassátok mint irtózatos megidézést, mint a jövő könyörtelen ítéletét: segítség! segítség! néhány civilt s ezek a nemzeti tanácstól jöttek. Tanú : Ez lehetetlen, a kapukulcs nálam volt. A szembesítéskor Gartnerben felismeri az esőköpönyegest, Sztanykovszkyban pedig azt a katonát, aki mint negyedik, az ajtóban állott. Sztanykovszky : Nem én voltam. Tanú: De igen, már az első szembesítésünkkor mondotta ön : nagyságának igaza van, én voltam. Az elnöknek az esküre való figyelmeztetése után is megmarad amellett, hogy Sztanykovszky állott az ajtóban. Vallomása befejezése után megjegyzi, az Ulaint ért vallomásokra, hogy Ulain őt is, a többieket is figyelmeztette, csak azt vallják, ami igaz, amit láttak, mert emberek életéről van szó. Gartner kérdésére kijelenti, hogy Gartner azt mondotta: a nemzeti tanácstól jöttem. Salusinszky védő azt kérdezi, hogy Szrubiánnál előbb Sztanykovszkyban az esőköpönyegest ismerte föl, sőt még három szembesítéskor is. A tanú erre nem emlékszik. Tanú: Nem esett jól nekem mindjárt felismerni Sztanykovszkyt. A védő: Igaz az, hogy a Roheim-villában ön mikor a hallban egyedül maradt Sztanykovszkyval, azt mondotta: no, hála Istennek, hogy önt is rehabilitálták, de ekkor belépett Ulain és azt mondotta: Ugyan, mit beszél Csermákné,hisz ön Sztanykovszkyt felismerte? Tanú: Ez nem igaz! Vallomására megeskették. Weszelly Margit, Roheimék szobaleánya lényegében az esemény lefolyására ugyanazokat vallja. A felismerés kérdésében ezt mondja : Az előszobaajtóban állókat most jobban megismerném. Elnök: Miért most, miért nem akkor, midőn az eseményekhez közelebb volt? A tanú hallgat. A szembesítéskor Gärtnert az esőköpönyegesként felismeri s a szemébe mondja, hogy katonákkal volt ott, akiknek intett: Gyerünk ! Tanú (Gartnerhez), ön azt is mondotta a kegyelmes urnak : Csak ebédeljen meg a kegyelmes ur nyugodtan, délután katonai autóval érte fogok jönni s jó helyre fogom vinni. Gartner nevet. A tanú Sztanykovszkyval történt szembesítésekor annyit mond, nagyon hasonlít ahhoz a katonához, aki Tisza lelövése alatt az előszoba ajtajában állott. Kérit nem ismeri. Gál védő kérdéseire még elmondja, hogy a villa előtt katonák s különböző kisebb-nagyobb csoport járkált s bekiabáltak : Meg kell ölni Tiszát. A védők kérdései után a tanút megeskették. Tizenkét órakor az elnök szünetet adott a szünet után Egy tanú, Ieresztkérdések között /..-Emmia-, a Roheim-villa másik alkalmazottának kihallgatása következett. Látta Gärtnert délelőtt katonákkal benyomulni a villába, látta Tisza lelövését, de a tettesek arcát nem látta, ő fent állott a hall galériáján. Látta az ajtóban állónak az arcát, de nem ismerné meg. Mikor Tisza összeesett, azt látta, hogy mégegyszer belelőttek. Elnök: A katonaságnál történt kihallgatásakor azt mondotta: Háttá, hogy az ajtónál álló is lett. Tanú: Nem láttam, csak vélem, mert arról is hallottam lövést. Ezután szemébe mondja Gartnernek, hogy ő és katonatársai benyomták az utcaajtót, amikor a villába bementek. Vallomására esküt tett. KleinJózsefné, a Roheim-villa kertészének felesége a délelőtti eseményekről nem tud, a délután történtekből előadja, hogy katonák jelentek meg a kapuban s az egyik követelte, hogy nyissa ki, ő azonban Csermáknét kérdezte meg s annak engedémével ő és a fia nyitotta ki. Elnök: Meg mer esküdni, hogy Csermákné mondotta hogy nyissák ki? Tanú: Igen. Három vagy négy katona jött be puskával. Hogy hova mentek, hogy mentek, nem tudom, bementem a lakásomba. Negyedóra mmva hallottam a lövéseket. .. Elnök: A csendőrökről mit tud? Tanú: Láttam a csendőröket a katonákkal elmenni s akkor mondottam a fiamnak: eredj Rudi, ereszd ki őket. Elnök: Tud arról, hogy visszajöttek a katonák? Tanú: Igen, azok a katonák visszajöttek, ahogy beszéltek, a hangjukról felismertem őket. Egyenesen mentek föl a villába s rögtön hallottam a lövéseket. Elnök: Hát mért eresztette be a katonákat ? Tanú : Csermákné mondta, hogy nyissam ki. Elnök : Nem az ellen a gyanú ellen akar védekezni, hogy maga eresztette be a gyilkosokat ? Tanú : Nem. Csermákné mondta, hogy Csak nyissam ki. Ki eresztette be a katonákat? Elnök: Vigyázzon, a fia úgy vallott, hogy a katonák a kerítésen keresztül másztak ki. Hát akkor honnan tudja, hogy ezek jöttek be az ajtón? Tanú: A hangjukról. Azt mondta az egyik: nénike eresszen be. Kéri Pál az elnök utasítására megismétli ezeket a szavakat. A tanú nem ismeri fel a hangot. Szembesítik Csermáknéval, aki szemébe mondja, hogy nem adott engedélyt a kapu kinyitására. Kleinnét nem eskették meg. A fia, Klein Rezső műszerész október 31-én estefelé ment haza. A kapu előtt egy félig katonaruhába öltözött alakot látott. Maga mögött becsukta a kaput s lakására ment. Látta, amint a csendőröket a katonák elküldték. Mikor a csendőrök már távoztak, akkor a katonák visszafordultak s az általa bezárt kaput zörgették. — Nyissák ki — hallattszott a kiáltás. — Ekkor már a kapuban állott az anyám és Csermákné és Csermákné mondta nekem, hogy nyissam ki. Erre én beeresztettem őket. Fölmentek a villába s pár perc múlva hallottam a lövéseket. Azután a gyilkosság után a katonái a kerítésen keresztül mászva távoztak. Elnök: Hogy lehetséges az, hisz négy-öt katona könnyen kifeszíthette volna. Ezt már vallotta a katonai tárgyaláson s akkor vallomását nem fogadták el. Tanú : Mégis fenntartom vallomásomat. Elnök: Azt is, hogy Csermákné mondotta, nyissa ki az ajtót? Tanú: Igen, fenntartom. Elnök: A katonák, akik visszajöttek, ugyanazok voltak, akik a csendőröket elvitték? Tanú: Igen. A vezetőjük egy vállas, nyírott bajszú, erős szavú ember volt... A negyedik, aki jelesen viselkedett, zsidóarcú, nagyorrú volt. Elnök: A gyilkosság után megnéztea kaput? Tanú: Később,mikor mondotta a grófné, hogy jön majd az orvos, megnéztem. Zárva volt. Szentkirályi főkapitányhelyettest én eresztettem be. Kleinné fia fölismeri Kérit Az elnök utasítására elmondja, hogy Kéri arca hasonlít a vezetőhöz, de annak a termete kisebb volt és szélesebb válla. Az elnök: Maga akkor még tizenhatéves volt — a Kéri alakja most talán azért tűnt nagyobbnak. A tanú: Az a vezető már akkor is, hét évvel ezelőtt, kisebb volt nálam. Sztankovszkyt, Hüttnert nem ismeri föl s nem ismeri föl Pogány arcképét sem. Kihallgatják a csendőrüket. Rákóczi Sándort, a Roheim-villa csendőreinek volt vezetőjét hallgatják roast ki. Szuronyos csendőr kiséri be a volt csendőrtörzsőrmestert. Hét évre ítélték kötelesség megszegése miatt. Néhány lényegtelen kérdés feltevése után elnök a tárgyalás folytatását hétfőre halasztja el. Szenzációs tanúvallomások a Tissa-bünpör tárgyalásán A tanuk felismerik Gaertnert, Sztanykovszkyt és Kérit — A Tisza-bünpör főtárgyalásának tizenkilencedik napja— — A NÉP tudósítójától. — 3