A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-03 / 1. szám
gyen, az illető szerző egészen magunkra hagyandónak véli. Szerzőnek röpiratát közérdekeltséggel tárgyalták a bécsi lapok a szerzőnek egy miniszterhezi közelállása miatt. Ezen körülménynek fontosságát mi is beismerjük; de hogy a Deákpártnak „megbízottai“ lennének átaljában, s hogy e megbízottak már tárgyalgatnának is, kereken tagadják. E hírnek nem lehetett más alapja, minthogy tisztességesen a könyökükkel akarnak érintgetni a bécsi centralisták, hogy : jertek beszélgetni. Magyarországban azonban, bár megszokta minden ember, hogy a közjogban szólni és résztvenni akarjon, de más helyett beszélni akarni kevés vállalkozik. Azt írják, hogy Schmerling miniszter úr közvetlen Karácsonynap előtt a birodalom belügyeinek megoldására nézve ő felségének tervet nyújtott volna be. A hir nem közönséges, mert ez valamely irányban kezdeményezési szándékra mutat, és ha a terv valóban megvan és beadatott tárgyalni is szükséges, és mindenesetre érdekes lesz tudni a tervnek alapgondolatát és fogadtatását, mert egy miniszternek terve valamivel fontosabb száz más röpiratnál is. R. FIATAL CONSERVATIVEK. Ez esetlen elnevezéssel méltóztatik a bécsi „Presse“ a vág elé vezetni egy hírlapi kacsát, mely szerint fiatal főurak, kiket sem 1847, sem 1848 nem köt, készek és elhatározottak lennének kezükbe venni a politikai megoldást. Egykor Magyarországban is kimondák azt az ügyetlenséget, hogy : Nem kellenek tekintélyek! Az idő kinevette az ostoba hetvenkedést, bebizonyítván, hogy minden szakmában annak lehet hasznát venni, ki valamit tud, és a ki tud valamit, mindg tekintély lesz a tudatlanok fölött. Magyarországnak közjoga nem regény, hogy egyszeri átolvasás után akárki elmondja tartalmát. A magyar közjognak tudásához igen sok kulcs kell: történeti ösmeret, mi módon és mi körülmények között változtak meg egyes törvényeink, — a kútfőknek tanulmányozása , a gyakorlati életnek szokásbeli érvényei, — főleg pedig ismerni kell az országnak minden kormányzati viszonyát. Ide azokkal a fiatal emberekkel, kik felelni mernek a kérdésekre, hogy ilyen átalakulásban, mint a minő most vár ránk, hazánknak sajátságos viszonyait a birodalomnak nem kevésbbé más öntetű valójával összeegyeztetni képesek úgy, hogy a különböző érdekek tartósan kielégítve legyenek, s az elhamarkodásnak szarvashibái ne maradjanak. Mi is ismerjük Magyarországot, és fájdalom , a fiatalságban nem látunk olyan korán érett lángészt, minő volt egykor Desewffy Aurél, Eötvös József, Somsich Pál, kik pelyhetlen ajakkal léptek az atyák tanácskozmányába. Tizenkét esztendeig nem csak napja, de holdja sem volt egynknek, hogy valami „korán érő“ gyümölcsöt termett volna csak mutatóul, még kevésbbé látunk kosárszámra, hogy a tömegeket megkínálhassuk vele. Pécsnek legtekintélyesebb lapja csak olyan levelezőt tudott szerezni, ki Magyarország viszonyait ily koldusmódra ismeri, s még állítani meri, hogy Deák Ferencz ez ifjú pártnak megígérte, hogy föllépését ellenzésekkel nehezíteni nem fogja. Nem a nevezett bécsi lap miatt emlékezünk meg e vad hitről, de sok ember tűnődik Pesten, hogy kik azon fiatalok? miben gyökerezik tekintélyük? hogy beülhetnének azon székekbe, melyekben egykor hosszú pálya után országos érdemekért juttattak valakinek helyet. Ábrahámnak tüskebokra nem ég ugyan, de vannak Magyarországnak is helyei, melyek szentek, melyekre leoldott sarukkal kell lépni a fiatal embernek , nem hogy áldozzák, hanem hogy tanuljon előbb azoktól, kik élőkönyvei a jelennek, a kik az iparkodónak vállát megveregethetik, de hogy karonfogva menjenek a növendékekkel, ahhoz évek kellenek még. R. A NAGY VILÁG JÁRÁSA. Saját szemeivel kisérte Haragos András. A régi megyei életben Győr megyében a zsidók emanczipatiójáról lévén szó, egy liberális szónok hévvel beszélvén az emberiség szempontjából, a többi között azt mondá: Uraim! ha a zsidókat minden hivatalból, minden alkalmazásból kiszorítjuk: miből fognak élni ? — Erre azt feleli egy ködmenes kortes: „Csak az úr megélhessen, sohase törődjék, majd tudja a zsidó, hogy ő mikép él meg!“ Anglia megtagadván a congressusban való részvételt, több nagy lap kiváncsi volt tudni: miképen fog Napóleon a kudarcból kimászni?Méltán mondhatta volna valaki: önök csak magukról gondoskodjanak , Napóleonnak dolga, hogy ő miként él meg! Ugyanakkor árva kis lapunk részletezte, hogy Európa diplomatiájának e lángesze, majd talál módot, hogy Angliának ezer kelevénynyel tele lévő testét megnyomogassa felül, hogy ha valamelyik kelevényre ököllel találna csapni, mekkorát bődülne Anglia; de Napoleon megelégedett a csiklandozással, hogy Angliával tudassa, hogy minden részének érzékenységét tudja.És ha Anglia maga elfeledte volna, Napóleon majd eszébe juttatja. Ezen puhitgatás miképen ment végbe, nem tudjuk megmondani, de az eredmény csalhatlan itt van, mert amint Napoleon a fejedelmi congressus előtt a követek tanácskozmányát indítványozza, Anglia, mint valami meglőtt vad lúd, pottyan le készséges alálkozásával a franczia császár elé, s nincsen az a fülönhúzott oskolás diák, ki készségesebben szaladna tanítója elé, mint a négy héttel előbb még oly makacs Anglia. Egyelőre ez a legfontosabb hír, s minthogy a tanácskozmánynak teendőit találgatni idő előtti lenne , menjünk Párisba, tekintsünk körül, hogy a franczia törvényhozótestületnek száját mi fogta be, hogy a lengyelügyben sem akar megszólamlani résztvevő indulatával? Francziaországnak két ismertetőjele van, hogy: dicsőségre éhes és fecsegni szeret. Ez utóbbi kényelem csak olyan alkotmányosságban lehetséges, mely a közügyekbel befolyást valóban megadja a népnek. Ez a „beszélhetnék“ egyátaljában nincsen biztosítva, a franczia ellenzék a mostani kormányzati viszonyokban nagyon gyér számmal kirakodhatott a törvényhozótestületbe, azért így okoskodik a maga czéljára: A napóleoni dinastiának szüksége van a rokonszenvre , különben mindig inog alatta a trónnak lába, tehát ők a rokonszenvnek egyetlen egy árát szabják meg , tudniillik, az alkotmányosságot. Igaz , hogy a dicsőséggel, a háború által szerezhető fény- és egyéb előnyökkel is jóllaknak; de ezt az ellenzék a világért se, még a lengyelek iránti nagy rokonszenv miatt se vallja be, — sőt mivel az ellenzék a népeknek legtermészetesebb védője, s neki kellene a zajgók helyett szólni, — óvakodnak az ellenzékiek a dicsőségtől, s e miatt a háborúról beszélni, — mintha a tömegnek sem kellene egyéb az otthonai — alkotmányosságnál. Mindenütt a világon első helyre volna teendő a szabadságvágy, csak Francziaországban való előbb a dicsőség, — s ezzel épen egy Napóleon kecsegtetheti leginkább a francziát. Párisban ekképen az ellenzék ügyeskedni akar, de bár e nagy országnak sok a jelese, nem szabad feledni, hogy Napóleonnak is annyi az esze, hogy ha az emberek kártyák volnának, Francziaországban mégis Napóleon lenne a legnagyobb adott.