A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1864-07-24 / 30. szám
Budapest, 1864. 30-ik szám. Vasárnap, julius 24-én. A NÉPBARÁT. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Szerkesztői szállás Pesten, régi posta-utcza Egész évi előfizetési ár . . . . 7 írt — ki másfél nagy negyedrét ivén.2-ik szám, 1-ső emelet. Félévig „ . . . . 350 kr MIRŐL ÍRJUNK ? Hétről hétre tengődünk, s valóságos gyötrelemmel nézünk azon óra elé, melyben vezérczikkünkért betoppan a nyomdainas, emlékeztetvén azon sürgötő levelekre, melyekben buzgó előfizetőink arra kérnek, hogy akármi csekélyet, de mégis csak írjunk a hazai ügyekről. Eddig sem vádolhatott az olvasó, hogy hétről hétre ne írtunk volna , de van néha olyan hét, melyben a szélcsend olyan nagy, hogy méltán hisszük, hogy a politikai szellentyű örökre bedugult, s várjuk, hogy még a vén Duna is megcselekszi azt a csúfot, hogy megáll, és büzhödt mocsárrá válik orrunk alatt, hogy a többihez még ez is járuljon. Hirlapírói foglalkozásunk hasonlít azon állapothoz, midőn az egyszeri ember amit egy napon épített, másnap megint lerontotta. A lapirodalom más viszonyok között tükre volna az élénk életnek, de mivel élénkség nincs, mi sem mutathatunk semmit. Ha elkövetkeznék az olyan állapot, melyben a megoldás kérdéséhez foghatnánk, keményen vádolhatná a közönség a lapirodalmat, ha ismét elkövetné a hibát, mint 1861-ben, hogy irányt nem jelölt a határozatlanságban, s inkább azt várta, hogy majd azt írja le, amit mások cselekesznek, holott épen a lapirodalomnak él- és megtagadhatlan kötelessége lett volna az irányjelölés; de nem is hisszük, hogy e hiba másodszor is elkövettetnék, azonban most azon általános kényelemmel, mint szükséges lenne, alig tárgyalhatnánk ma mindent. A lapirodalomnak 1861-ben hallgatagsága vagy is inkább: várakozása, nem volt egészen véletlen. A megyéknek egykori vezérei maguk sem tudták, mit cselekedjenek, — párt még nem alakult, — annál kevésbbé volt pártfegyelem, mely, vezérek után indulva, egy kimondott nézetet akar támadott akar védelmezett volna, erőt merítvén azon együttességből, mely az alakult pártban a gyengének is bátorságot ad a nyilatkozásra , mert tudja, hogy erősek védik. Ez már magában mutatja, hogy 1861-ben még a legelső tájékozásig sem mentünk, — szólt egy pár bőbeszédű ember, kit a legérdemesebbek is engedtek vaktában beszélni, mert még nem volt elrendezett kész, mely körül szót válhattak volna. A lapokat önkénytelen megragadta e határozatlanság, s nem alap nélkül mondák a szerkesztők úgy magán körben, hogy engedjük az alakulásnak bevégződését. Most utólag kiderült, hogy oly hosszú hallgatás után az iránytű mégis a lapokat illette volna meg, de most már késő, és a bocsánat méltán várható, mert az íróról is el lehet mondani , hogy előbb embernek született. Hogy most miről írjunk? Arra nehezen adhatna valaki olyan feleletet , mely biztos volna, s minthogy ilyen feleletet senki sem fog adni, maradunk a mellett, hogy bizony most Szalay László.A Földünk kiéhezett, a legjobb erőket egymásután visszakéri tőlünk, és egy újonan ásott sír megint zaklat: az áldozat sora Szalayakra került. A sors megdöbbent azon világosan égő fáklyától, mely a hátrahagyott múlt történetének sötét tornáczait megvilágitá, és nehogy a múltnak fölfedezett hibái a gyarlót a jövendőnek biztosabb ösvényére tereljék, elfújta a lángot, melyet könyekkel újra föl nem éleszthetünk. Számban csak egygyel fogytunk,s e számot egy ujszülött visszapótolhatná; de az utólsó nem pótolhatja az elsőt, ki vezetőnk volt azon a történeti uton, melynek vonalait és irányát csak az ihletettek látják, kik mig testi szemeikkel előre, lelki szemeikkel hátra is vigyáznak. Munkában megtörött testét visszakövetelte tőlünk a föld, de megmaradt vigasztalásul a tudat, hogy műveiben él szelleme, hogy, mint a puszták éjjelében a tűzláng, a sötétben is világítónk legyen. fi \ 'J'j\ f’-v';* ' .djir jr rVvt' •? • • ' 1 ‘