A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1864-02-14 / 7. szám
ideiglen Erdély határáig építtetik. Az építési terv s a részletes munkálatok, még az építés kezdete előtt benyújtandók a kormánynak, s itt az út emelkedései és kanyarodásai is teendők. A vasútvonal megállapítására nézve szükségesnek látta a bizottság, hogy még a törvényjavaslatban benne foglaltassák, mivel nagy befolyással van az építési költségek meghatározására. Elhatároztatott, hogy e részben bővebb fölvilágosítás keressék a kormánytól, annyival inkább, mivel az ezt illető pont nagy átalánosságban szólván, némely tagban azt a gyanút ébreszte, hogy az aradszebeni vonal tervei nincsenek oly mértékben készen, mint állíttatik. Ugyanazon pont kötelezi az engedményeseket, hogy egy második sinutat is építsenek, ha két egymásután következő évben a nyert bevétel 250,000 forintra menne mértföldenként. A bizottság e számot 200,000 forintra szállította le. Kérdés támadt, hogy a szükséges alagutakat nem kell-e már eleve úgy vágni, hogy két sinutat lehessen átvezetni rajtuk.— Binder és Skene ez ellen szavazott , de a többség, ebben is kimutatandó , hogy világkereskedelmi vonalról van szó, a tunneleknek két vágásra leendő építését határozta el, mi körülbelül félmillió forinttal szaporítja a költségeket stb. A „P. Lt.“ levelezője hozzáteszi, hogy a kereskedelmi miniszter fölszólította a Zichy grófokat, terjeszszék elő ismét visszavett terveiket , s ők, természetesen azonnal engedtek e kívánatnak. LAPSZEMLE A Reichsrath urakházának febr. 10-diki ülése. Az „Ost-D. Post“ ezen ülés jellemzésére írja: „Az urakházának ezen ülése, a legérdekesebbek egyike volt. Az érdeket nem a tárgy kelte fel, a beszédek sem valának a szónoklat tüneményei, hanem mindenekfelett azon parlamenti manőver tűnt fel, melyhez némelyek folyamodtak. „Bevégeztetvén az első tárgy — az államadósság ellenőrségének évi jelentése — az elnök felfüggeszté az ülést, mert az államminiszter a másik házban lévén elfoglalva, még jelen nem lehetett. Később megérkezvén, beszédében előadá a követek és urak háza között felmerült nézetkülönbségeket a budget kérdésében. Nyomatékosan említé, hogy a követek háza engedékenységet tanúsított, s azzal végré , hogy a kormány az urak háza által tett levonásokat el nem fogadhatja, s kéri a gyűlést,fogadná el a kérdéses tételeket, hogy így elvégre a pénzügyi törvény létrejöhessen. „Erre gróf Thun Leo az államminiszternek azon szemrehányást tette, hogy úgy beszél e házban, mint a követek szoktak beszélni a másik házban; tagadta az államminiszter azon jogát, hogy az öszszes kabinet nevében szólhasson , s mintegy kötelező erővel bíró nyilatkozatokat tehessen. Csodálkozott a miniszteri padokon ülő urak azon következetlenségén, hogy néhány nap előtt a háznak az előbbi határozat mellett maradását ajánlák, s most a legsürgetősebben az ellenkező értelemben szólnak. Ezután bírálat alá vette a szónok azon különbséget a budget kérdésében, melyről szó volt. — „Mit jelent az — mondá — hogy 49.000 forintnak kitörlése, a horvátországi igazságszolgáltatási költségekből, oly politikai aggodalmakra nyújt alkalmat, melyek magát az alkotmányt illetik ?“ A Szónok ismétlé korábbi argumentumát, mely szerint az ujonczozási helyettesítés pénztárát már csak azért sem kell a kormány rendelkezése alól elvonni, mert ez által 218 felfogadott ujonczczal a létszám megkevesbíttetvén, a hadsereg harczképessége meggyengíttetik. Lasser miniszter nem minden humor nélkül jellemzi azon „veszélyt“, mely abból következnék, ha 218 helyettessített újoncz helyet ugyanannyi szabadságos katona hivatik be, vagy a kiszolgáltak saját ajánlkozójukra újra besoroztatnak. A horvát budget 49.000 ftra menő megkevesbítésére az államminiszter azzal felelt, hogy az által a horvát törvénykezési szervezet hiányt nem szenved, s hogy a követek házában történt levonás elvi kérdéseket nem foglal magában. A fennebb említett „szemrehányást“ az államminiszter ur csak annyiban véve szivére, hogy az által miniszteri hivatala kötelességeinek megsértésével vádoltatott. Válasza Thun grófhoz mereven volt; a házhoz ellenben igen meleg szavakat intézett. Végül ismét azon eszközt használt fel, mely máskor sem téveszti czélját, tudniillik kijelenté tántoríthatlan ragaszkodását az alkotmányhoz. „Következett a szavazás. Gróf Thun Leo indítványozá, hogy az urak háza maradjon meg korábbi határozata mellett. A horvátországi törvénykezést illető 49.000 árnyi levonásra nézve indítványa szembetűnő kisebbségben maradt. De már a másik kérdésben, hogy tudniillik az ujonczozási helyettesítésekből befolyt pénzek a kormány rendelkezése alatt maradjanak, úgy látszott hogy Thun gróf indítványa 30 szóval 29 ellenében elfogadtatott. Erre Pipitz úr kelt fel, s kételyét fejezé ki a szavazatok helyes megszámlálása fölött. A ház fiatalabb tagjai névszerint szavazást sürgettek. A zajban az ülés felfüggesztetett, míg Rechberg gróf, a ki az urak házának tagja, megjelent az ülésben. Úgy látszik, ez alatt ő excjának tudtára adták, hogy a minisztériumot az urak házában egy kis megveretés fenyegeti. A rendőrminiszter a jelen volt császári Főherczegek közelébe lépett, s mint látszott, élénk társalgásba vegyült velük. Az előbbi szavazásnál észrevették , hogy Rajner főherczeg miniszterelnök a kormány részére szavazott, míg Vilmos és Zsigmond főherczegek Thun gróf indítványát pártolák. Lipót főherczeg a szavazáskor a teremből eltávozott. Colloredo herczeg, Hardegg, Haagwitz, és Sternberg grófok szintén eltávoztak, még a névszerinti szavazás megkezdése előtt. A szavazás egy óranegyedig el nem kezdődött. Ugyanekkor ő császári fenségük, Albrecht és Ferdinánd Károly főherczegek, valamint az uralkodó Lichtenstein János herczeg kinyilatkoztaták, hogy a szavazásban részt nem fognak venni. Fogarassy Mihály czimzetes püspök a kormány mellett szavazott, így aztán a szavazás eredménye lett, hogy Thun Leo gróf indítványa 33 szóval 23 ellen megbukott. A bizottmányi előadó sietve indítványozá a pénzügyi törvény harmadszori felolvasását, ami nagy többséggel el is fogadtatott. A „P. N.“ írja: Egy kétséges jellemű és irányú executioból, véres hadviselet támadt, s midőn megkezdődött, rögtön véget is ért. Sok emberéletbe került, de majdnem semmi időbe. Nem volt egy csatája sem, azonban ütközetei marczonák valának. A dánok vitézségeket kitüntették, de szerencsétlenségük versenyzett elszántságukkal, s azon győzedelmeskedett is. Egy rövid hét alatt a világtörténetből jelentékeny szakasz folyt le. Csak az aggasztó, hogy tán már a közelebbi távirati tudósítás bevégzett tényt mutat föl, alapos ok van attól félni, miként a kezdetnek csupán a kezdetéhez érkeztünk. Az osztrák és porosz sergek vitézsé- 74