A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-14 / 7. szám

ideiglen Erdély határáig építtetik. Az építési terv s a részletes munkálatok, még az építés kezdete előtt benyújtan­dók a kormánynak, s itt az út emelke­dései és kanyarodásai is teendők. A vas­útvonal megállapítására nézve szüksé­gesnek látta a bizottság, hogy még a törvényjavaslatban benne foglaltassák, mivel nagy befolyással van az építési költségek meghatározására. Elhatároz­tatott, hogy e részben bővebb fölvilá­­gosítás keressék a kormánytól, annyival inkább, mivel az ezt illető pont nagy átalánosságban szólván, némely tagban azt a gyanút ébreszte, hogy az arad­­szebeni vonal tervei nincsenek oly mér­tékben készen, mint állíttatik. Ugyan­azon pont kötelezi az engedményeseket, hogy egy második sinutat is építsenek, ha két egymásután következő évben a nyert bevétel 250,000 forintra menne mértföldenként. A bizottság e számot 200,000 forintra szállította le. Kérdés támadt, hogy a szükséges alagutakat nem kell-e már eleve úgy vágni, hogy két sinutat lehessen átvezetni rajtuk.­­— Binder és Skene ez ellen szava­zott , de a többség, ebben is kimutatan­dó , hogy világ­kereskedelmi vonalról van szó, a tunneleknek két vágásra le­endő építését határozta el, mi körülbe­lül félmillió forinttal szaporítja a költsé­geket stb. A „P. Lt.“ levelezője hozzáteszi, hogy a kereskedelmi miniszter fölszólította a Zichy grófokat, terjeszszék elő ismét visszavett terveiket , s ők, természete­sen azonnal engedtek e kívánatnak. LAPSZEMLE A Reichsrath urakházának febr. 10-diki ülése. Az „Ost-D. Post“ ezen ülés jellemzésére írja: „Az urakházának ezen ülése, a legér­dekesebbek egyike volt. Az érdeket nem a tárgy kelte fel, a beszédek sem valának a szónoklat tüneményei, hanem minde­­nekfelett azon parlamenti manőver tűnt fel, melyhez némelyek folyamodtak. „Bevégeztetvén az első tárgy — az államadósság ellenőrségének évi jelenté­se — az elnök felfüggeszté az ülést, mert az államminiszter a másik házban lévén elfoglalva, még jelen nem lehetett. Ké­sőbb megérkezvén, beszédében előadá a követek és urak háza között felmerült nézet­különbségeket a budget kérdésé­ben. Nyomatékosan említé, hogy a kö­vetek háza engedékenységet tanúsított, s azzal végré , hogy a kormány az urak háza által tett levonásokat el nem fogadhatja, s kéri a gyűlést,­­fogadná el a kérdéses tételeket, hogy így elvégre a pénzügyi törvény létrejöhessen. „Erre gróf Thun Leo az államminisz­ternek azon szemrehányást tette, hogy úgy beszél e házban, mint a követek szok­tak beszélni a másik házban; tagadta az államminiszter azon jogát, hogy az ösz­­szes kabinet nevében szólhasson , s mintegy kötelező erővel bíró nyilatko­zatokat tehessen. Csodálkozott a mi­niszteri padokon ülő urak azon kö­vetkezetlenségén, hogy néhány nap előtt a háznak az előbbi határozat mellett maradását ajánlák, s most a legsürgető­­sebben az ellenkező értelemben szólnak. Ezután bírálat alá vette a szónok azon különbséget a budget kérdésében, mely­ről szó volt. — „Mit jelent az — mondá — hogy 49.000 forintnak kitörlése, a horvátországi igazságszolgáltatási költ­ségekből, oly politikai aggodalmakra nyújt alkalmat, melyek magát az al­kotmányt illetik ?“ A Szónok ismétlé korábbi argumentumát, mely szerint az ujonczozási helyettesítés pénztárát már csak azért sem kell a kormány rendel­kezése alól elvonni, mert ez által 218 felfogadott ujonczczal a létszám meg­­kevesbíttetvén, a hadsereg harczképessé­­ge meggyengíttetik. Lasser miniszter nem minden humor nélkül jellemzi azon „veszélyt“, mely abból következnék, ha 218 helyettessí­­tett újoncz helyet ugyanannyi szabad­­ságos katona hivatik be, vagy a kiszol­gáltak saját ajánlkozójukra újra beso­­roztatnak. A horvát budget 49.000 ftra menő megkevesbítésére az államminisz­ter azzal felelt, hogy az által a horvát törvénykezési szervezet hiányt nem szenved, s hogy a követek házában történt levonás elvi kérdéseket nem fog­lal magában. A fennebb említett „szem­rehányást“ az államminiszter ur csak annyiban véve szivére, hogy az által miniszteri hivatala kötelességeinek meg­sértésével vádoltatott. Válasza Thun grófhoz mereven volt; a házhoz ellen­ben igen meleg szavakat intézett. Végül ismét azon eszközt használt fel, mely máskor sem téveszti czélját, tudniillik kijelenté tántoríthatlan ragaszkodását az alkotmányhoz. „Következett a szavazás. Gróf Thun Leo indítványozá, hogy az urak háza maradjon meg korábbi határozata mel­lett. A horvátországi törvénykezést ille­tő 49.000 árnyi levonásra nézve indít­ványa szembetűnő kisebbségben ma­radt. De már a másik kérdésben, hogy tudniillik az ujonczozási helyettesítések­ből befolyt pénzek a kormány rendel­kezése alatt maradjanak, úgy látszott hogy Thun gróf indítványa 30 szóval 29 ellenében elfogadtatott. Erre Pipitz úr kelt fel, s kételyét fe­­jezé ki a szavazatok helyes megszámlá­lása fölött. A ház fiatalabb tagjai név­­szerint szavazást sürgettek. A zajban az ülés felfüggesztetett, míg Rechberg gróf, a ki az urak házának tagja, megjelent az ülésben. Úgy látszik, ez alatt ő excjá­­nak tudtára adták, hogy a minisztériu­mot az urak házában egy kis megvere­­tés fenyegeti. A rendőrminiszter a jelen volt császári Főherczegek közelébe lé­pett, s mint látszott, élénk társalgásba vegyült velük. Az előbbi szavazásnál észrevették , hogy Rajner főherczeg mi­niszterelnök a kormány részére szava­zott, míg Vilmos és Zsigmond főhercze­gek Thun gróf indítványát pártolák. Li­­pót főherczeg a szavazáskor a teremből eltávozott. Colloredo herczeg, Hardegg, Haagwitz, és Sternberg grófok szintén eltávoztak, még a névszerinti szavazás megkezdése előtt. A szavazás egy óra­negyedig el nem kezdődött. Ugyanekkor ő császári fenségük, Albrecht és Ferdinánd Károly főhercze­gek, valamint az uralkodó Lichtenstein János herczeg kinyilatkoztaták, hogy a szavazásban részt nem fognak venni. Fogarassy Mihály czimzetes püspök a kormány mellett szavazott, így aztán a szavazás eredménye lett, hogy Thun Leo gróf indítványa 33 szóval 23 ellen megbukott. A bizottmányi előadó sietve indítványozá a pénzügyi törvény har­madszori felolvasását, a­mi nagy több­séggel el is fogadtatott. A „P. N.“ írja: Egy kétséges jelle­mű és irányú executioból, véres hadvi­selet támadt, s midőn megkezdődött, rögtön véget is ért. Sok emberéletbe ke­rült, de majdnem semmi időbe. Nem volt egy csatája sem, azonban ütköze­tei marczonák valának. A dánok vitéz­­ségeket kitüntették, de szerencsétlensé­gük versenyzett elszántságukkal, s azon győzedelmeskedett is. Egy rövid hét alatt a világtörténetből jelentékeny sza­kasz folyt le. Csak az aggasztó, hogy tán már a közelebbi távirati tudósítás bevégzett tényt mutat föl, alapos ok van attól félni, miként a kezdetnek csupán a kezdetéhez érkeztünk. Az osztrák és porosz sergek vitézsé- 74

Next