A Népbarát, 1866 (6. évfolyam, 1-32. szám)
1866-04-08 / 14. szám
159 laka a semlegességhez. A „Times“ ily semlegességet ajánl Angolországnak is. A „Times“ a német nagyhatalmakra sőt a másodrangú államokra is hárítja az összeütközés miatti felelősséget, melyek méltán bűnhődnek múlt maguk viselete s egy idegen hatalom területi épsége ellen elkövetett merényleteik miatt. Oroszország magatartása még mindig kétséges. Sz.pétervári magánlevelek különben jelentik, hogy azegész orosz hadsereg hadilábra állíttatott, s egy része már meg is mozdult volna. Ha igaz ezen katonai intézkedés, azt mutatja, hogy az orosz kormány késztve érzi magát készen lenni oly eshetőségekre, midőn ki kellene lépnie semleges állásából. Olaszország magatartása aggasztónak látszik Ausztriára nézve. A „Nazione“ megcáfolja ugyan a Poroszország és Olaszország közti szerződés megkötését, de másfelől oly tudósítások érkeznek, melyek Olaszország komoly hadikészületeire mutatnak. A porosz királynak egy hadsegéde (az „Opinione“ Schinmaker tábornoknak nevezi) Florenczbe érkezett, s jelenléte nagy figyelmet gerjeszt. Persano viceadmiral vezénylete alatt 1 sorhajó, 2 fregatté és 5 kis hajóból álló olasz hajóhad parancsot kapott az adriai tengeren czirkálni. Déli Olaszországban a szekerészeti lovak eladása felfüggesztetett. Bolognában és Piacenzaban táborok alakíttatnak. Mindezen hírek páni félelmet okoztak a florenczi, milánói és turini pénzpiaczokon, s a párisi börze is, mint távirják, nagyon nyugtalankodik, s alig lesz képes lecsendesitni Ernest coburgi herczegnek a béke helyreállitása végett Bécsbe szándékolt utazása. A porosz körsürgöny. Azon körsürgöny, melyet Poroszország a német udvaroknál levő követeihez küldött, egy héttel későbben az osztrák kabinet azon körlevele után, melyben a legtöbb német kormány felszólitatik, hogy a fenyegető háborúval szemben állást foglaljanak — a „Nat. Ztg.“ szerint igy szól: Berlin, mart. 24. 1866. „Midőn múlt évi augusztus hóban a gasteini egyezség megköttetett, remélhettük, hogy oly alapot nyertünk, amelyre támaszkodva el lehetett várni, hogy a schleswig-holsteini kérdés a két hatalom barátságos egyetértésének rövidsége nélkül megoldható lesz. Azonban már a f. é. januárig odáig jutottak a dolgok Holsteinban, Ausztria magatartása folytán, miszerint kénytelenek valónak a kir. követhez f. é. jan. 20-ról és 26-ról intézett sörgönyök által komoly neheztelésekkel fordulni a császári kormányhoz. Amiatt kellő panaszt emelnünk, hogy Ausztria folyton folyvást egyenes ellenkezésbe tette magát azon alapokkal, melyekre a bécsi békekötés s ezt követő gasteini szerződés volt fektetve. Mert a míg Ausztria velünk közösen elfogadta a bécsi békekötésben nekünk átengedett herczegségeket IX. Keresztélytől, ki az 1853-ban megállapitott s Ausztria által is elismert trónöröklési rend folytán bírta azokat: most oda irányult a Holsteinban működő kormányzat törekvése, hogy ezen, a mi kegyelmes urunkat, királyunkat ő figével az osztrák császárral közösen illető országot, Poroszország beleegyezésenélkül tényleg az Augustenburgi herczeg kezébe juttassa, a kinek semmi joga sincs hozzá, s a kinek igényeit előbb Ausztria maga is a leghatározottabban tagadta. Mi ezen nehezteléseket ép oly barátságos mint értelmes modorban közültük a császári kormánynyal, s legbensőbb viszonylataink érdekében felkértük azok megszüntetésére, s a Bécsben és Gasteinban biztosított status quonak csorbítatlan föntartására. Hozzátettük még, miszerint azon esetre, ha kérésünk sikeretlen maradna, mi azt sajnálattal kénytelenek lennénk Ausztriának ellenünk törő érzülete jeléül tekinteni, mely megfosztana szövetségünk biztonságában helyezett hitünktől. — Ezen nem óhajtott esetben a két év óta köztünk fenállott szoros viszonylat phasisát befejezettnek tekintenők, s az osztrák kabinetnek ezen és más jelekből Poroszország irányában felmerülendő rész akarata ellenében más biztosítékokat igyekeznénk szerezni. Ezen a legbékülékenyebb érzülettől sugallott és a legbarátságosabb alakban közlött nyilatkozásra Bécsből egy febr. 7-től keltezett sürgönyben tagadó választ kaptunk. Ezen válasz után nem tartottuk hozzánk illőnek, a levelezést folytatni. Hanem arra nézve, hogy micsoda fontosságot tulajdonítunk az osztrák válasznak, midőn a szept. sürgöny vétele után Károlyi gróffal legelőször beszéltem, és ő eziránt kérdést intéze hozzám, — én azt feleltem , miszerint Ausztria irányábani viszonylatunk, a két év alatt fejlődött barátságos minőségük helyett most ugyanolyanokká lettek, a milyenek a dán háború előtt valónak, s nem jobbak, de nem is roszabbak, bármely idegen hatalommali viszonyainknál. Háborúról ez alkalommal szó sem volt, s akkor ép oly távol volt tőlünk, mint most, minden háborúvali fenyegetőzés. Ezen idő óta, febr. 7-iki sürgöny közöltetésétől fogva, hallgatott a két hatalom egymás irányában. Részünkről semmi se történt a helyzet változtatására nézve, s mégis nagy csodálkozásunkra azt kell látnunk, hogy Ausztria nagy háborúhoz tesz előkészületeket, s ugyanakkor ő tesz szemrehányást, mintha mi akarnók a békét megzavarni. Nagyszámú katonaság , ágyuk se hadi anyagok szállíttatnak Ausztria keleti és déli tartományaiból határaink mellé, s az ezredek hadilábra állíttatnak e csakhamar nagy haderő fog a mi minden ellenintézkedést tökéletesen nélkülöző határaink mellett felállíttatni. A mellékletben bővebb adatokat fog találni... ad ama rendszabályokat illetőleg. Mi czélja van Ausztriának ezen fegyverkezésekkel ? Erőhatalommal akar-e bennünket arra szorítani, hogy legbensőbb szövetségese maradjunk, avagy hallgatagságunkat akarja megtöretni megelőző nyilatkozatok által ? Mind a két esetben jogosulva leszünk szabadságunk megőrzésére, s azon fenyegetőző állásban, melyet Ausztria váratlanul irányunkban foglal, csak újabb és meggyőző bizonyítékát látjuk azon érzületének, mely szerint egyedül az alkalmas pillanatot lesi, annak tettleges érvényesítésére. Mostaniig legtávolabbról se tettünk kezdő lépést sem előkészülődésekhez, egyetlen katonát se szólítottunk be, nem helyeztünk el csapatokat, és semminemű előkészületet sem tevénk. Azonban az osztrák csapatelhelyezésekkel szemben részünkről se lehet tovább halogatni a dolgot, nehogy az 1850-iki helyzet ismétlődjék, amidőn csatakész osztrák hadsereg fenyegetőleg állott határaink mellett, mielőtt mi felkészülve lettünk volna. Azon állítás, hogy az osztrák mostani készülődés csak védelmi minőségű, nem lehet megnyugtató, fenyegető jellegét illetőleg, miután részünkről egyetlen rendszabály se tétetett, amely azt