Rómer Flóris (szerk.): ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 6. KÖTET (1872)
1872 / 4. füzet - Két érdekes irnedvtartó
szik. A kanál lapátja vésett czifrázatú, ez azonban bár poncz nélkül van, és újabb ízlést elárulni látszik, mégis hasonló a másik kétségtelen írnedvtartó kanalához. A művész poncza monorban emberi tenyeret mutat, és így talán még lehetne hazájára, nevére bukkanni. Ezen ismertetés lehetőségét gróf Károlyi Sándor ő mgának köszönjük, kinek szíves közbenjárása által azt gróf Kornis Miklós úr leírásra átengedni méltóztatott, miért e helyen köszönetünket nyilvánítani el nem mulaszthatjuk. * * * Általános elrendezésre nézve a másik knedvtartó, mely már jelenleg a m. n. múzeumé, az előbbihez igen hasonló, bár nem egyenlő. Tányérja kevéssé bevágott hét lábot képez, ezek közt négy fésüny, három pedig, mely porzó tartóul szolgált haliotisféle gyöngykagyló alakú, nemcsak bordás, de finomul barázdás keresztvonalakkal is. Szélessége 21 cent, hoszsza 22 legnagyobb magassága 19 centim. Súlya tesz 40 'A® lat. Az elül mélyebbre hajló kagyló és az ostyaszelencze közt itten két befelé és a szelencze mellett mint tolltartók felágaskodó korall törzsre tekintő csínos gyíkok közt elterül az ide-oda hajtott szalag: GAB BETLE - D. G. P. TRAN, felírással, közepett a fejedelem czimere, a nyillal átlőtt szemben álló madarak. Az ostya - dobozka monorú, az előbbivel hasonló keretű födővel, melyen a fejedelemnek magas kalpagú, gazdag forgóval ékes, bajszos, szakállas arczképét, balra tekintve látjuk. .Jobbjában a hatalmas vezéri buzogányt tartja. Öltönye zsinóros s nagygomba, öve nagy kerek boglárral van összekapcsolva, hasonló nagy boglárok képezik a mintás atlaczos, gereznás gallérú palást-láncznak széleit. Hátul három koráll-ág által támasztva és két gyík által elevenítve emelkedik a csigaszerű knedvedény, mely könnyebb használhatás végett előre konyul. Két oldalán csigatekercs van alkalmazva és levéldísz által szegélyezve. Elül szépen stylizált satyrfőt látunk, hátát és oldalai többi részeit kacskaringók töltik ki. Födelén virágbimbóból levélfodrok fejlődnek, és az általuk képzett fészken ül a két halfarkba végződő csínos arany sirene.