Henszlmann Imre - Nyáry Albert (szerk.): ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 12. KÖTET (1878)
1878 / 8. füzet - HAZAI TUDOMÁNYOS INTÉZETEK ÉS LELETEK
restauráltatik. Az építész a délszláv motivokat igen ügyesen összeegyezteti a góth ízléssel , így a tetőt vörös, zöld, kék és fehér téglákkal fedezi be, ami a nézőkre igen kellemes benyomást tesz. A tető déli oldalán ily színes téglákból Horvátország és Zágráb városának czímereit rakták ki. A jövő évben a főtemplom stylszerű restaurációját is megkezdik. A zágrábbi főtemplom sekrestyéjében Tkalcsics Iván, a nálunk is ismeretes horvát tudós, igen régi falfestményeket fedezett föl, és azok nagy részéről az újabb vakolatot máris levakartatta. Az eddig látható festményeken Krisztus tanítványai körében ülve látható. B. — A szász-sebesi evang. algymnasium értesítőjében Reuschl Frigyes az ottani ev. plébánia templomot irja le a phototypiai ábra kíséretében. A leirás csak a leglényegesb pontokra szorítkozik, de mint ilyent is ajánljuk az iránta érdeklődők figyelmébe. — Kárbaveszett lelet. Az albertfalvi (Buda mellett) határban egy parasztember — mint halljuk — urnákat talált ; de nem ismervén azoknak jelentőségét, összetörte s cserepeiket elszórta.— B. NyáryTenő az aggtelki barlang régészeti monographiáját már befejezte. E napokban készültek el a hozzávaló fametszetek is, számszerint 217, melyeket ügyes rajzolónk Kimnach László rajzolt. A metszetek is kiválóan sikerültek. A mű mintegy 6—7 ívre fog terjedni, s az «Archeológiai Közlemények »-ben fog megjelenni. — Szilágyi Sándor, a «Századok» jeles szerkesztőjét . Felsége a k. m. tudomány, egyetem könyvtárának igazgatójává nevezte ki. Midőn e szerencsés választást őszinte örömmel üdvözöljük, nem mulasztjuk el abbeli reményünket kifejezni, hogy a könyvtárnak a régészeti szakirodalomra vonatkozó része ezentúl kiváló gondnak fog örvendeni. — Rauperger Lipót, az országos levéltár derékkezelő-igazgatója hosszas hivataloskodása alatt több százra menő érdekes pecsétlenyomat-gyűjteményre tett szert, melyet — mint értesülünk — am. nemzeti múzeumnak fog átadni. —Deák Farkas munkatársunk jelenleg a m. n. muzeum régészeti osztályában a gyűrűket tanulmányozza, hogy azokról szakszerű történelmi s régészeti művet irjon. — Dr. Fejérpataky László derék fiatal tudósunk a kassai dómról német nyelven tanulmányt ir, melyben e nevezetes hazai műemléknek a német irodalomban tüzetes megismertetését tűzi ki czélul.