Hekler Antal (szerk.): ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ ÚJ FOLYAM 42. KÖTET (1928)

TACKENBERG, KURT: Néhány korai germán lelet Magyarországon

tartoznak-e, nem állapítható meg teljes biztonsággal. A fibula min­den valószínűség szerint késő La Téne-kori. Az edényről csak annyit mondhatunk, hogy ez nem tartozik a kelta kerámiához. Hogy tisz­tább képet nyerhessünk, ahhoz szükséges volna a tárgyak jobb ábrá­zolása. Arra a kérdésre vonatkozólag, hogy miként magyarázhatók meg a késő La Téne-kori germán fegyverleletek Magyarországon, kétféle feleletet is találhatunk. Ezek a darabok részben kereskedelmi úton is ide kerülhettek, másrészt pedig olyan germánoktól is származhat­nak, akik ebben az időben Magyarországon tartózkodtak és itt húny­tak el. E második nézet bizonyára elfogadhatóbb. Galiciában és Buko­vinában, Magyarországtól tehát csak a Kárpátoktól elválasztva,­­ a késő La Téne-időkben kelet-germán van­dálok laktak, akiknek a kultúra­körébe tartozik a mi lándzsahegyünk is.A А Кг. е. I. században Magyar­ország birtokáért a kelták és a dá­kok között heves harcok voltak. Ezekbe a zavargásokba belevonhat­ták a Kárpátok adta határok men­tén levő vandálokat is. Könnyen lehetséges, hogy a dákok bennök fegyvertársaikat üdvözölhették, mi­ként a nyugat-germán markomannokban is, ami históriailag már bebizonyított tény.­ Hogy várjon a szegszárdi sír egy kelet- vagy nyugat-germáné volt-e, egyelőre még nem lehet eldönteni. Egy még korábbi szakaszba kell tennünk a harmadik leletet : egy hasas edényt, a váll magasságában a legnagyobb szélességgel és rövid, gyengén kifelé hajló nyakkal. Magassága 25 cm, szájának át­mérője 21 ,5 cm, fenekének átmérője 13 cm (19. kép). Amíg a test durva felületű, addig a nyakat simára kidolgozták. Az edény színe sárgásbarna. A budapesti múzeumban nemrégiben állították csere­pekből össze. A lelőhely ennél sem állapítható meg. Engem egész 19. KÉP. 6 Kostrczewski : Die ostgermanisehe Kultur der Spâtlatènezeit. Mannusbiblio­ thek XVIII. к. 97. o.stb. 7 Ludwig Schmidt : Geschichte der germanischen Friihzeit. 59. o.

Next