ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 84. ÉVFOLYAM (1957)

1957 / 1. füzet - KÖZLEMÉNYEK - KISS ÁKOS: A mezőszilasi császárkori halomsírok

A MEZŐSZILASI CSÁSZÁRKORI HALOMSÍROK A veszprémi Bakonyi Múzeum régészeti gyűjtemé­nyében több mint félszázada kiásott korai császárkori temetőanyagot őriznek, a mezőszilasi (1942 előtt Szilas­balhás) halomsírokból 1­904-ben Németh József és Kovács Ignác által feltárt leleteket. A korábban Veszprém megyéhez tartozott vidék az ókorban is viszonylag félreesett a főútvonalaktól, a Sopianae —Florianae útvonal érintette, ennek Dég­lácfövenypusztai szakasza mentén feküdt az a település is, amelynek lakói ezekben a halomsírokban temetkez­hettek. A római uralom két első századából ezen a környé­ken, de a szomszédos Fejér megyében is több halom­síros temető maradt fenn, így Pátkán,­ Alsótöbörzsökön, Felsőcikolán, Alsószentivánon.­ A mezőszilasi halom­sírok ennek a csoportnak a déli szegélyén helyezkednek el. Itt az említett útvonal mentén Ángyádfalunál római telep nyomait ismerjük.3 A Mezőszilas község határában látható „kunhal­mokról" először Rómer Flóris adott hírt, aki közel egy századdal ezelőtt látta azokat, ő hét halmot említ,­ majd Hampel József szólt azokról.5 Németh József szol­noki gimnáziumi tanár 1904 nyarán három halmot tárt fel és azok eredményeit rövid leírásban ismertette is.6 Az ott közölteket egészíti ki Laczkó Dezső feljegyzése, amelyből megtudjuk, hogy az erősen leszántott halmok két nagyobb csoportban feküdtek a falu nyugati oldalán.7 A tárgyak rövid leírása után helyszínrajzot is ad, ezt Sági Károly tanulmányából ismerjük,­ majd az ott 2. számúnak jelzett halom metszetének és alaprajzának vázlatát látjuk, az egyik sírláda és a benne elhelyezett tárgyak feltüntetésével (11. kép.). Megjegyzi végül, hogy a község határában Bolondvár néven gyűrűs sánc isme­retes, benne halommal, így a közelben levő őskori föld­várral kapcsolatos halomsír ennek a temetkezési szokás­nak itt korábbi előfordulását mutatja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a környék őskori halomsírjai és a korai császárkor hasonló temetkezési szokásai között közvetlen helyi összefüggést látnánk. A tanulmány főként a veszprémi Bakonyi Múzeum­ban fellelhető anyaggal foglalkozik, nem terjed ki azon­ban azokra a terra sigillata utánzatú tálakra, amelyeket Nagy Lajos már ismertetett.­ A Bakonyi Múzeum alább ismertetendő anyaga rész­ben Németh József, részben pedig a Veszprémi Múzeum századeleji ásatásaiból származik, az anyag sírok szerinti csoportosításánál az ásatok igen szűkszavú leírásai mel­lett elsősorban a Múzeum régi leltárkönyvét vettük figyelembe, az A, B, C, sírok szerinti csoportosítást már a Magyar Nemzeti Múzeumban való leltározásnál kétségesként jelölték meg.10 A táblákon az anyag síronként csoportosított, a méretarányok feltüntetésével. A fellelhető anyag, sírok szerint a következő : 1. sír. 1. Bronz szárnyas fibula töredéke, igen össze­égett (VI. t. 6). Á: 3,4 cm. Az ún. noricum-pannoniai típusnak felső töredéke. Használata az i. u. II. sz. végéig általános.11 2. Bronz fibula felső részének töredéke, erősen össze­égett. (VI. t. 7) Á: 3 cm. Spirálrészes, a kis töredékből az igen elterjedt sima kengyeli­, esetleg gombos fibulák­hoz való tartozás állapítható meg, szintén nem jelentős kormeghatározó értékű. Az I—III. századokban általáno­san előfordul,12 fő elterjedési ideje az i. u. I—II. sz. Az „erős profilú" csoportba sorolható. 3. Kis feketés sötétszürke tálka (1. kép: I. 2.) m : 4,4 cm, szá : 11,7 cm, tá : 5,4 cm. A ritkán előforduló közel­álló darabok gyakrabban vörös árnyalatúak, különböző délnyugat-pannóniai lelőhelyekről kerültek elő, így Poe­tovio, Emona környékéről.13 Pátkáról ismeretes egy narancssárga példány, anyagunknak a kelet-dunántúli halomsírokkal való rokonsága a következőkben is több­ször ki fog tűnni. A közelmúltban a szászhalombattai tábor canabaejából is került elő hasonló.11 E darabok hasonlóit már az itáliai formakincs bevándorlásának útján is megtaláljuk, bár Germániában is korán feltűn­nek. Az Itáliával szomszédos területeken másfelől is találkozunk hasonlókkal, így Tessinből, ennek pereme azonban csekély módosulást mutat.15­4. Agyagpohár, vékonyfalú, finom, oldalán felül vörösre, alul barnára festett ( 1. kép, I. 3.). m: 9,3 cm, szá : 6,5, tó : 2,6 cm. Bónis Évánál szintén az itáliai útvonalon jelentkezik, Emona, Poetovióból és Keszt­hely Újmajorból, de ismeretes Poetovióban nagyobb urnaalakban is. Eredetileg kelta alapjellegűnek tartott, az i. u. I. sz. eleje óta figyelhető, más vélemények szerint a flaviusi kor óta lép fel, az Antoninusok korá­ban szűnik meg. Schörgendorfernél (206. uip.) II. századi­ként szerepel, ő helyi formának véli.16 Pannoniában általánosan elterjedt, Brigetióból, Camponából igen közelálló korai példányt ismerünk. Au am Leithabergben már fogaskarcolt díszű, ez is halom­sírból.17 Igen honos a nyugati területeken is. Darabunk vörösesbarna festése egyes nézetek szerint a flaviusi idők bronzedényeinek hatását utánzó új színezőtechnikának a következménye.18 5. Agyagkorsó, egyfülű, csonka, világossárga (1. kép I. 4.) M : 18,8 cm (csonkán), tű : 5,2 cm. Vállán kettős bevágódó vonal fut körbe. A tojásdad, felül vállasodó edény az itáliai eredetű korsók kiterjedt csoportjába tartozik, ezeken belül azonban ez a felül vállas forma nem túlságosan gyakori, a legközelebb állók Emonából 1 Rómer F., Compte-rendu II. 1. p. 141. 2 Nagy G., Arch. Ért. 13 (1893) 28-37. 3 Laczkó D., Római telepnyomok és útirányok Veszprém megye déli felében. Balácza. (1912) 22 — 23. 1 L. 1. j. 159. ; jegyzőkönyvek XXXVIII. 207. (To­vábbiakban jk.) 5 Hampel J., Arch. Ért. 3 (1883) 68 — 69. 6 Németh J., Arch. Ért. 25 (1904) 246—248 és 437. 7 A Bakonyi Múzeum 157. sz. 18 —XIX. IV. jelzetű feljegyzéséből; Laczkó D.—Rhé Gy., Balácza. (1912) 17. 8 Sági K., Arch. Ért. 1943. 131. 9 Nagy L, Arch. Ért. 42 (1928) 96 ; Ua. Bp. 14. (1945) 316 — 317., 342. ; MNM 23/1904/20., a tárgyakat a M. Nemzeti Múzeum 30 K-ért vásárolta meg az ásatóktól. 10 MNM napló 1904.23 és 39. tételszámok alatt, majd végérvényesen a veszprémi Bakonyi Múzeumnak jutot­tak. A tárgyak egy része a második világháború alatt eltűnt, vagy nem azonosítható. A MNM iratából : „lg. 652/1904. eng. alapján töröltetett." Az irat sajnos a második világháború alatt elveszett, azonban a 284/1904. sz. iratból megtudjuk, hogy az ásató Németh J. a tárgyak túlnyomó részét visszakérte az akkor újonnan létesített Veszprémi Múzeum számára, így kerültek oda a MNM régiségnaplójában szerepelt 23/1904, 1 — 19, 22, 24 — 32. tárgyak. 11 Kovrig I., A császárkori fibulák fő formái Panno­niában. DissPann II. 4 (1937) 8—11. ; Patek E., A pan­nóniai fibulatípusok elterjedése és eredete. DissPann II. 19 (1942) 14-17. 12 Patek E., i. m. 18 — 26. 13 Bónis É., A császárkori edényművesség termékei Pannoniában. DissPann II. 20 (1942) 23., 181., XXIII. t. 9. , RLiO II. (...) XIII. t. 4. 14 Mócsy A., Arch. Ért. 82 (1955) 62., XVI. t. 21. 15 Simonett, Chr., Tessiner Gräberfelder (Basel 1941) 56. Passalli 33. sírból és Márki 6. sírból. 16 Abramií, M., Poetovio (1925) 104—105., 52,, 53. kép ; Bónis É., i. m. 12., 124- 125. X. t. 10/3., XVIII. t. 45 — 46., XXXVIII. t. 9. ; Scliörgendorfer, A., Die römer­zeitliche Keramik der Ostalpenländer (1942) 22., 141. 17 A tatai Kuny Domokos Múzeumban. Lt. sz. 55.117.1. ; Schober, A., Römisches Friedhof in Au am Leithaberg. JÖAI 17. (1914) Beibl. 210. 168/2. kép ; Menghin, O., Monatsberichten des Vereins für Landes­kunde von Niederösterreich XIV. 117. 18 Saalburg Jahrbuch 8 (1934) 114., 6. kép.

Next