ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 84. ÉVFOLYAM (1957)
1957 / 1. füzet - KÖZLEMÉNYEK - KISS ÁKOS: A mezőszilasi császárkori halomsírok
A MEZŐSZILASI CSÁSZÁRKORI HALOMSÍROK A veszprémi Bakonyi Múzeum régészeti gyűjteményében több mint félszázada kiásott korai császárkori temetőanyagot őriznek, a mezőszilasi (1942 előtt Szilasbalhás) halomsírokból 1904-ben Németh József és Kovács Ignác által feltárt leleteket. A korábban Veszprém megyéhez tartozott vidék az ókorban is viszonylag félreesett a főútvonalaktól, a Sopianae —Florianae útvonal érintette, ennek Déglácfövenypusztai szakasza mentén feküdt az a település is, amelynek lakói ezekben a halomsírokban temetkezhettek. A római uralom két első századából ezen a környéken, de a szomszédos Fejér megyében is több halomsíros temető maradt fenn, így Pátkán, Alsótöbörzsökön, Felsőcikolán, Alsószentivánon. A mezőszilasi halomsírok ennek a csoportnak a déli szegélyén helyezkednek el. Itt az említett útvonal mentén Ángyádfalunál római telep nyomait ismerjük.3 A Mezőszilas község határában látható „kunhalmokról" először Rómer Flóris adott hírt, aki közel egy századdal ezelőtt látta azokat, ő hét halmot említ, majd Hampel József szólt azokról.5 Németh József szolnoki gimnáziumi tanár 1904 nyarán három halmot tárt fel és azok eredményeit rövid leírásban ismertette is.6 Az ott közölteket egészíti ki Laczkó Dezső feljegyzése, amelyből megtudjuk, hogy az erősen leszántott halmok két nagyobb csoportban feküdtek a falu nyugati oldalán.7 A tárgyak rövid leírása után helyszínrajzot is ad, ezt Sági Károly tanulmányából ismerjük, majd az ott 2. számúnak jelzett halom metszetének és alaprajzának vázlatát látjuk, az egyik sírláda és a benne elhelyezett tárgyak feltüntetésével (11. kép.). Megjegyzi végül, hogy a község határában Bolondvár néven gyűrűs sánc ismeretes, benne halommal, így a közelben levő őskori földvárral kapcsolatos halomsír ennek a temetkezési szokásnak itt korábbi előfordulását mutatja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a környék őskori halomsírjai és a korai császárkor hasonló temetkezési szokásai között közvetlen helyi összefüggést látnánk. A tanulmány főként a veszprémi Bakonyi Múzeumban fellelhető anyaggal foglalkozik, nem terjed ki azonban azokra a terra sigillata utánzatú tálakra, amelyeket Nagy Lajos már ismertetett. A Bakonyi Múzeum alább ismertetendő anyaga részben Németh József, részben pedig a Veszprémi Múzeum századeleji ásatásaiból származik, az anyag sírok szerinti csoportosításánál az ásatok igen szűkszavú leírásai mellett elsősorban a Múzeum régi leltárkönyvét vettük figyelembe, az A, B, C, sírok szerinti csoportosítást már a Magyar Nemzeti Múzeumban való leltározásnál kétségesként jelölték meg.10 A táblákon az anyag síronként csoportosított, a méretarányok feltüntetésével. A fellelhető anyag, sírok szerint a következő : 1. sír. 1. Bronz szárnyas fibula töredéke, igen összeégett (VI. t. 6). Á: 3,4 cm. Az ún. noricum-pannoniai típusnak felső töredéke. Használata az i. u. II. sz. végéig általános.11 2. Bronz fibula felső részének töredéke, erősen összeégett. (VI. t. 7) Á: 3 cm. Spirálrészes, a kis töredékből az igen elterjedt sima kengyeli, esetleg gombos fibulákhoz való tartozás állapítható meg, szintén nem jelentős kormeghatározó értékű. Az I—III. századokban általánosan előfordul,12 fő elterjedési ideje az i. u. I—II. sz. Az „erős profilú" csoportba sorolható. 3. Kis feketés sötétszürke tálka (1. kép: I. 2.) m : 4,4 cm, szá : 11,7 cm, tá : 5,4 cm. A ritkán előforduló közelálló darabok gyakrabban vörös árnyalatúak, különböző délnyugat-pannóniai lelőhelyekről kerültek elő, így Poetovio, Emona környékéről.13 Pátkáról ismeretes egy narancssárga példány, anyagunknak a kelet-dunántúli halomsírokkal való rokonsága a következőkben is többször ki fog tűnni. A közelmúltban a szászhalombattai tábor canabaejából is került elő hasonló.11 E darabok hasonlóit már az itáliai formakincs bevándorlásának útján is megtaláljuk, bár Germániában is korán feltűnnek. Az Itáliával szomszédos területeken másfelől is találkozunk hasonlókkal, így Tessinből, ennek pereme azonban csekély módosulást mutat.154. Agyagpohár, vékonyfalú, finom, oldalán felül vörösre, alul barnára festett ( 1. kép, I. 3.). m: 9,3 cm, szá : 6,5, tó : 2,6 cm. Bónis Évánál szintén az itáliai útvonalon jelentkezik, Emona, Poetovióból és Keszthely Újmajorból, de ismeretes Poetovióban nagyobb urnaalakban is. Eredetileg kelta alapjellegűnek tartott, az i. u. I. sz. eleje óta figyelhető, más vélemények szerint a flaviusi kor óta lép fel, az Antoninusok korában szűnik meg. Schörgendorfernél (206. uip.) II. századiként szerepel, ő helyi formának véli.16 Pannoniában általánosan elterjedt, Brigetióból, Camponából igen közelálló korai példányt ismerünk. Au am Leithabergben már fogaskarcolt díszű, ez is halomsírból.17 Igen honos a nyugati területeken is. Darabunk vörösesbarna festése egyes nézetek szerint a flaviusi idők bronzedényeinek hatását utánzó új színezőtechnikának a következménye.18 5. Agyagkorsó, egyfülű, csonka, világossárga (1. kép I. 4.) M : 18,8 cm (csonkán), tű : 5,2 cm. Vállán kettős bevágódó vonal fut körbe. A tojásdad, felül vállasodó edény az itáliai eredetű korsók kiterjedt csoportjába tartozik, ezeken belül azonban ez a felül vállas forma nem túlságosan gyakori, a legközelebb állók Emonából 1 Rómer F., Compte-rendu II. 1. p. 141. 2 Nagy G., Arch. Ért. 13 (1893) 28-37. 3 Laczkó D., Római telepnyomok és útirányok Veszprém megye déli felében. Balácza. (1912) 22 — 23. 1 L. 1. j. 159. ; jegyzőkönyvek XXXVIII. 207. (Továbbiakban jk.) 5 Hampel J., Arch. Ért. 3 (1883) 68 — 69. 6 Németh J., Arch. Ért. 25 (1904) 246—248 és 437. 7 A Bakonyi Múzeum 157. sz. 18 —XIX. IV. jelzetű feljegyzéséből; Laczkó D.—Rhé Gy., Balácza. (1912) 17. 8 Sági K., Arch. Ért. 1943. 131. 9 Nagy L, Arch. Ért. 42 (1928) 96 ; Ua. Bp. 14. (1945) 316 — 317., 342. ; MNM 23/1904/20., a tárgyakat a M. Nemzeti Múzeum 30 K-ért vásárolta meg az ásatóktól. 10 MNM napló 1904.23 és 39. tételszámok alatt, majd végérvényesen a veszprémi Bakonyi Múzeumnak jutottak. A tárgyak egy része a második világháború alatt eltűnt, vagy nem azonosítható. A MNM iratából : „lg. 652/1904. eng. alapján töröltetett." Az irat sajnos a második világháború alatt elveszett, azonban a 284/1904. sz. iratból megtudjuk, hogy az ásató Németh J. a tárgyak túlnyomó részét visszakérte az akkor újonnan létesített Veszprémi Múzeum számára, így kerültek oda a MNM régiségnaplójában szerepelt 23/1904, 1 — 19, 22, 24 — 32. tárgyak. 11 Kovrig I., A császárkori fibulák fő formái Pannoniában. DissPann II. 4 (1937) 8—11. ; Patek E., A pannóniai fibulatípusok elterjedése és eredete. DissPann II. 19 (1942) 14-17. 12 Patek E., i. m. 18 — 26. 13 Bónis É., A császárkori edényművesség termékei Pannoniában. DissPann II. 20 (1942) 23., 181., XXIII. t. 9. , RLiO II. (...) XIII. t. 4. 14 Mócsy A., Arch. Ért. 82 (1955) 62., XVI. t. 21. 15 Simonett, Chr., Tessiner Gräberfelder (Basel 1941) 56. Passalli 33. sírból és Márki 6. sírból. 16 Abramií, M., Poetovio (1925) 104—105., 52,, 53. kép ; Bónis É., i. m. 12., 124- 125. X. t. 10/3., XVIII. t. 45 — 46., XXXVIII. t. 9. ; Scliörgendorfer, A., Die römerzeitliche Keramik der Ostalpenländer (1942) 22., 141. 17 A tatai Kuny Domokos Múzeumban. Lt. sz. 55.117.1. ; Schober, A., Römisches Friedhof in Au am Leithaberg. JÖAI 17. (1914) Beibl. 210. 168/2. kép ; Menghin, O., Monatsberichten des Vereins für Landeskunde von Niederösterreich XIV. 117. 18 Saalburg Jahrbuch 8 (1934) 114., 6. kép.