ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 100. ÉVFOLYAM (1973)
1973 / 1. füzet - IRODALOM - SZ. PÓCZY KLÁRA - ENTZ GÉZA: Folia Archeologica. A Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve XXI - XXII. kötet
színű városmag-alaprajzot, egy négyszöghálós utcaszisztémát, ami a coloniáknál, de egyes municípiumoknál is megfigyelhető mint előre tervezett utcahálózat. Rámutat, hogy Scarbantia korai életében (a 2. század elejéig) erősen kötődik Noricum városaihoz, és helyzetét a borostyánút mint fő útvonal határozta meg. A teljes foglalás után a politikai és kereskedelmi érdekek azonban már kelet, a Duna, a provincia belseje, sőt Erdély felé fordultak. Míg tehát a római hódítás kezdeteiről kutatásunk lényegében azonos állásponton van, a római hódítás megszűnése utáni időszak és különösen a 6. század első felének etnikai-történeti kérdései már sokkal vitatottabbak. Barkóczi L. és Salamon Á. a Dunántúl 6. századi etnikai kérdéseit vizsgálja egy fenékpusztai (a „horreum" melletti) és a környei temető régészeti és embertani anyaga alapján. A fő kérdés e temetők etnikumának, viszonya a langobardokhoz és a kora-avarokhoz. Az a véleményük, hogy a Dunántúl 6. századi emlékanyagában különösen nem lehet még a sajátos lelettípusok alapján sem etnikumokat kimutatni, mivel az erős és ismétlődő antikitáliai és bizánci) hatások még egy egészen sajátos, etnikusan jellemző mindennapi viseletet is átalakíthattak. Szerintük a fenékpusztai temető anyagában a meghatározó az antik emlékanyag (és etnikum) továbbélése, illetve új elemei. Más adatok szerint is itt Theoderic ideje alatt továbbélő lakossággal kell számolni, amely valószínűleg megéri a langobard hódítást, de a velük vagy éppen a korai avarokkal való egyidejűség, sőt együttélés kizárható. Környe pedig azt ezt követő időszakra keltezhető, amikor Justinianus alatt a közvetlen bizánci befolyás nagyon megerősödik, a temetőt Theoderic halála és az avar foglalás között használták. Maga a keszthelyi műhely későantik alapokon a 6. században alakul, és tovább működik a koraavar időszakban. E fejtegetéseket illetően az olvasót Bona I. véleményére is utaljuk, aki ugyan a kötetben részletesen, de ettől eltérően tárgyalja a római továbbélés, illetőleg a Keszthely kultúra kérdéseit. A korai római és 6. század közötti időszakot két kisebb közlemény képviseli: Róna I. egy 1 —2. századi bronz Amor-szobrocskát ismertet Paksról. Az átlagos színvonalú figurát túlzás az egyik legjobb minőségű pannóniai plasztikának tartani. Szőke M. egy dunabogdányi, eddig még fel nem tárt Silvanus-szentély dedicatioját ismerteti. Két kisebb közlemény az egyetemes régészettudományt képviseli. Castiglione L. egy Gortynban (Kréta) talált, a trónoló Sarapist ábrázoló töredékről állapítja meg, hogy az alexandriai Sarapieion kultuszszobrának Alexandriában készített kisméretű másolata. Török L. érdekes cikkében hangsúlyozza, hogy Felső-Egyiptom kopt művészete nemcsak adott hatásokat a núbiai keresztény művészetnek, hanem kapott is tőle. A szerzőhöz hasonlóan mi sem tudunk állást foglalni a szabadszállási magános sírban talált remek későantik aranyozott üvegpohár, illetve a temetkezés etnikumhoz való rögzítése kérdésében. Tóth E. keltezése számos analógia alapján az 5. sz. első fele. Ez, valamint a sír fekvése egy fontos római útvonal mellett valószínűsíti, hogy talán a foederati között kell keresni a magánosan eltemetett, 30—35 éves férfi népét. A sírban talált két vaseszközről azt olvassuk, hogy azokat a temetés alkalmával, a rítushoz tartozóan hagyták a sírban. Érdemes talán felvetni, hogy nem sírrablók hagyták-e ott? Erre utalna a koponya bolygatott (bázissal felfelé feküdt) helyzete is. Az 1964 — 1969 között az esztergomi Várhegyen végzett ásatásokról Nagy E. számol be. Az eredmények közül két rendkívül fontosat emelhetünk ki. Világossá vált, hogy a római kor után egészen a legelső kora Árpád-kori építkezésig a Várhegyen semmilyen komoly építkezés nem folyt, így szláv kori sem. Ez még akkor is biztosra vehető, ha a múlt századi építkezések során letarolt területen lehetett is kisebb megtelepülése a honfoglalás előtti szlávoknak. A másik rendkívül fontos eredmény, hogy a szerzőnő megtalálta hazánk első, biztosan Géza fejedelem-kori kőépítkezését. Reméljük, hogy a kilátásba helyezett részletes közlemény is hamarosan megjelenik. H. Gyürky K. a budai domonkos kolostor feltárása során talált csöppentett díszű üvegtöredék és más budai és dunántúli leletek alapján a 12 — 14. századi üvegek származásával foglalkozik. Különösen két típus esetében talált erős keleti (szíriai-egyiptomi) kapcsolatokat, de rámutat, hogy az üvegműhelyek fokozatos nyugat felé való eltolódásával kell számolni a 12 —15. század folyamán. Üvegleleteink esetében főleg a dél-itáliai műhelyek szerepe volt fontos, legtöbbször velencei közvetítő kereskedelemmel. A Communicationes rovatban találjuk meg Castiglione L. alapos bírálatát B. Thomas E. egyik legújabb kötetéről. Rámutat, hogy a 23. századi egyiptomi vagy észak-afrikai eredetű mitologikus domborműnek tartott márványlap hamisítvány. Bóna I. a hazai régészeti kutatásunk felszabadulás utáni történetét bemutató sorozat negyedik tagjaként a népvándorláskort összegezi. Hosszú tanulmánya kiindulópont lehet e kérdésekkel teli korszak további kutatásához. Makkay János Folia Archaeologica. Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve, XXI. kötet Budapest 1970. Népművelési Propaganda Iroda, 218 lap, 98 ábra. A korszerű kutatást híven tükrözi a Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyvének hét régészeti tanulmánya, amelyek csaknem kivétel nélkül egy-egy általánosan elfogadott történelmi kérdéshez olyan formában nyúlnak hozzá, hogy ez új megvilágításban lényegesen előbbre viszi az e korra vonatkozó ismereteinket. Patay Pál „A javarézkor néhány etnikai és időrendi kérdéséről" címen vizsgálja a bodrogkeresztúri kultúra népességét már korábban publikált 18 nagy temető és 14 kisebb sírcsoport vagy csak hiányosan megásott temetőrész alapján. Térképre vetítve bemutatja a különböző temetőknél használatos tárgytípusokat, a halott mellé helyezett állatfajtákat, ill. amuletként használt csontokat, a kisméretű réztűket. Különös figyelmet szentel a halottak tájolásának. A javarézkori bodrogkeresztúri kultúra temetőivel kapcsolatban eddig az volt az általánosan kialakult nézet, hogy mind a temetkezési rítusok, mind a leletanyag, a kultúra viszonylag nagy elterjedésű területe ellenére is igen egységes. Az új kutatások során már kezdtek kiütközni egyegy temető sajátos vonásai, ami az adott területet némileg megkülönböztette a többitől. Az ilyen kiütköző szabálytalanságoknál természetesen időrendi különbségekre gondoltak. Szerző azonban az említett vizsgálati módszerével kimutatja, hogy pl. a tájolásban mutatkozó eltérések nem jeleznek feltétlenül időbeli különbséget. Az okot abban látja, hogy a bodrogkeresztúri kultúra népe ott, ahol a helyi népességnek már hosszú időre visszavezethető hagyományai voltak, ezeket továbbra is megőrizte. Megállapítja azt is, hogy a kultúra törzsei egyidejűleg viszonylag nagy területen voltak egymással kapcsolatban, mint azt emlékanyaguk és szokásaik tükrözik. Kovács Tibor a hajdúbagosi bronzkori temetővel kapcsolatban nagyjából hasonló módszertani megfigyelésekkel jut el új eredményekhez. A Derecske határából származó sírcsoport anyagát még nem publikálták, ennek ellenére a mindössze 22 sírból álló temetőrész figyelemre méltó leleteivel számtalan kutató foglalkozott, több ponton eltérően értékelve a temető időrendi helyét. Szerző előrebocsátja, hogy a „hajdúbagosi csoport" elnevezést pillanatnyilag inkább kutatói segédfogalomként használja, semmint egy adott kultúra egy bizonyos népcsoportja neveként. Eredményeit olyan vázlatnak tekinti, amely csupán kiindulást jelenthet egy új népcsoport körülhatárolásához, megbízható alapot a téma további kutatásához. A tanulmányt összefoglalóan arra az eredményre jut, hogy a hajdúbagosi csoport a helyi ottományi