ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ 106. ÉVFOLYAM (1979)

1979 / 2. füzet - SZEMLE - KOREK JÓZSEF - NEMESKÉRI JÁNOS: Az ember bemutatása a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításában

268 AZ EMBER BEMUTATÁSA A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM RÉGÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBAN* A régészeti kiállítások célja a letűnt korok történeté­nek bemutatása, a fejlődés, az életmód, az anyagi és szellemi kultúra megmutatása, felhasználva ehhez a multi­diszciplináris kutatás sokrétű eredményeit. A régészeti kiállítások középpontjában mindig az ember által alkotott produktum áll a pattintott kő­len­gétől a legmagasabb művészi fokot képviselő agyag vagy bronz kisplasztikáig, mégis éppen az ember marad ki a régészeti kiállításokból. Ennek oka abban keresendő, hogy míg pl. a munkaeszközök készítési, használási módjának bemutatási módszereire számos kísérlet történt, egészen annak hatásfokának bemutatásáig, addig az antropológiai leletek, a tudományágból levonható eredmények bemu­tatásának didaktikus módszerében még kevés történt. Ha történt is, legtöbbször elkülönülve, önállóan jelentke­zett. Kitűnő megoldások születtek szerte a világon az ember származása, az evolúció, a darwinizmus törvény­szerűségének bemutatására és igen sok kitűnő példát ismerünk a patologikus esetek önálló osteológiai bemuta­tására is. A régészeti és antropológiai-múzeológiai össze­kötő láncszemet kellett megkeresni a paleolitikum befe­jezése után, amely időtől kezdve szinte kiszorult az em­ber a régészeti kiállításokból. A Magyar Nemzeti Múzeum első régészeti kiállítása 1950-ben nyílt meg. Célkitűzéseink között szerepelt a közönség által mindig nagy érdeklődést kiváltó ember­tani leletek , elsősorban koponyák bemutatása. Meg­próbáltunk túljutni azon a korábbi gyakorlaton, hogy a kiállított koponya mellé csupán annak rasszjellegét tüntettük fel. Egyoldalról nagyobb temetők fontosabb típusait mutattuk be a rá vonatkozó szöveges adatokkal, másrészt a nem szakember számára is érzékelhetővé kí­vántuk tenni a koponya típusát. E célból a kiállított típusnak megfelelő élő populációs fényképpel jelenítet­tük meg a halott arcát (1. kép). Kissé groteszk volta mellett a közönség nem értette meg törekvésünket, mert a kitett koponyát a mellékelt fényképpel azonosította s a félreértést a felirattal sem sikerült eloszlatni a néző­ben. Mint nem sikerült, és tisztán metrikus alapokra, épí­tett rasszjellegek felhasználásával használt módszert nem tartjuk járható útnak a régészeti kiállításokban. Szellemesebb volt ennél az 1949-ben megnyílt hód­mezővásárhelyi régészeti kiállításon az ember bemutatása, ahol az egyes korszakra jellemző fő típus koponya be­mutatása mellé a kornak megfelelő kisplasztikai em­berábrázolások kerültek. Kevesebbet mondott a néző­nek, ez igaz, de azáltal, hogy csak egykorú leletek kerül­tek egymás mellé, hitelesnek fogadta el a megoldást. Igen szellemesen oldotta meg Vértes Lászlót a paleo­litikum bemutatásában a Magyar Nemzeti Múzeum kiál­lításakor, 1960-ban az embert az általa készített szerszám­anyaggal, s a mozgó mechanizmusokon keresztül a néző­ben a hatás csak fokozódott. A „Mit nevezünk embernek" vitrin-megoldása a muzeológia bemutatási csúcsát jelenti ma is (2. kép). A Magyar Nemzeti Múzeum 1977-ben megnyílt ki­állításán tartalmi célkitűzés volt, hogy az ember szárma­zásától kezdődően valamennyi koron keresztül ismét, bekerüljön a kiállításba az ember, de nem egysíkú típus­meghatározásokkal, hanem ahol lehetséges, a régész és az antropológus közös munkája révén a biológiai rekonst­rukció, a temetőelemzésre épített társadalmi elemzés és a demográfiai adatok felhasználásával választ kívántunk adni a néző által feltett leggyakoribb kérdésekre. Az ere­deti célkitűzés az volt, hogy termenként vagy egy-egy­korszakban az ember és a társadalom szintézisét adjuk. Több helyen a szükséges reprezentációs értékek hiánya vagy pl. az eredlet kérdésének vitatott volta, vegyahosz­sz­an tartó autochton fejlődés bemutatási metodikájának komplikáltsága miatt a célkitűzéstől el kellett állni, mert ezeket csak speciális kiállítás keretében lehet megoldani. Az elgondolás legteljesebben, úgy véljük, a neolit­ és a rézkorban oldódott meg, ahol valóban mintegy végkicsengésképpen együtt kapta a látogató az embert, a legtöbbször feltett kérdéseket, a nemek arányát, az élettartamot, a generációk számát, a település lakosságá­nak létszámát (3. kép). A kiskörei tiszai kultúrába sorol­ható temetőn keresztül kap képet a néző a temetőn belüli struktúráról, a benne eltemetett három generációról, amely egyben a temető használati idejét is adna. Gr. fi­lms megoldása lehetne jobb, erőteljesebb, s akkor a kissé nehézkesnek ható megoldás oldottabbnak hatna, és job­ban vonzaná a látogatót. Azzal, hogy ugyanazon tal­oldalról indítottuk el a neolitizálás folyamatát és itt ad­tuk az összefoglalást, úgy érezzük, az ember kiemelt szerepet kapott. Természetesen csak szemelvényeket lehet bemutatni az ország teljes területét felölelő régészeti anyagból, s így még inkább csak villanásszerű jelzéseket lehet adni az ember bemutatásáról. Az adottságok is meghatározzák a bemutatás témakörét és mélységét. Elhagyva az inkább munka-hipotézisként felhasznált lakottságot egy-egy kor­ban, csupán egy-egy temető legkézzelfoghatóbb elemzését adtuk, és az abból leszűrhető legfontosabb eredmények­­kel ismerkedik meg a látogató. A népességnövekedés bemutatásának elhagyását sajnáljuk, mert a 400 000 évet átfogó fejlődés az anyagi kultúrán mérhető le, de a néző nem követheti a termelőerők és a termelési viszo­nyok ajánlat­a bekövetkezett népességalakulást. Őszin­tén be kell vallanunk, hogy erre nem is volt erőnk, és igazat adtunk a kiállítási részfelelősök aggályainak, a hipotézis nehézsége miatt. A középső bronzkori környei temető kördiagramos megoldása vonzza a látogatót, mert áttekinthetőségével jól egészíti ki a kor társadalomrajzát (4. kép). A veker zugi temető elemzése a már említett mélységekig hat. Régészeti kiállításainkban mindig hálás téma a koponyatorzítás bemutatása. A mostani megoldás alap­vetően nemcsak a formai, hanem a tartalmi kérdés felé irányult. A módot, ahogyan torzítottak, minden kiállí­táson láthatta a közönség, de a világon itt láthatta egye­dül a szokás elterjedésének dinamizmusát, és a mözsi temetőn keresztül a vezető réteg számára szinte kötele­zően előírt, a faj-ideálnak megfelelő fejformát. Azt nem lehet kívánni ettől a bemutatástól, hogy a témáról val­lott különböző értelmezéseket is adjuk, de egyben kima­gaslik, hogy integráltan adja az ismeretanyagot (5. Szakmailag is vitatott a sopronkőhidai temető elem­zése. A kiállításon Szőke Béla elméletével került bemu­tatásra 4 generáció. A jó méretarányban megrajzolt elemző térkép egyértelműen világos és minden informá­ciót megad (6. kép). Kár, hogy a látogatók zöme csak átsiklik fölötte, ugyanis nem a szakembereknek, hanem számukra készítettük. A IX. századi népességet csupán a fő típusok bemutatásával kívántuk érzékeltetni. * Az 1950-ben megnyílt régészeti kiállítás vezető rendezője László Gyula volt. A bemutatott antropológiai megoldást a szerzők készítették. A hódmezővásárhelyi kiállítás rendezője a szerző volt, művészeti vezetője Wagner Nándor, s az antropológiai anyag kiválasztásá­ban Nemeskéri János működött közre. Az 1977-ben meg­nyílt kiállítás második termének újkőkori részét az aláírt szerzők, ill. a rézkori részt Ecsedy István készítette régé­szeti vonatkozásában. A bronzkori terem Kovács Tibor munkája, s a vekerzugi temető régészeti kiállítását Ke­menczei Tibor rendezte. A koponyatorzítás régészeti ré­szének Garam Éva és Kovrig Ilona volt a felelőse. A 9. század történetét Sós Ágnes készítette. A kiállítás szak­mai összefogó rendezője Kovrig Ilona volt. Belső tervező Fekete György építész, a grafikai munkák irányítása Máté András munkája. A kiállítást a Központi Múzeu­mok Igazgatóságának Kiállításrendező Osztálya vitelezte ki Szőke Imre vezetésével.

Next