A Reggel, 1947 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1947-12-15 / 50. szám
xx. évfolyam, so. szám. Főszerkesztő: LÁZÁR MIKLÓS Budapest, 1947 december 11. Él a fejbelőtt, hátbaszúrt és kútbadobott taxis! . Heggel tudósítója előtt mondta el a gengszter, h hogyan készült a gyilkosságra és hajtotta végre Vasárnap kora reggel villámgyorsan futott végig a hír a főkapitányságon, hogy Balogh Ferenc gödöllői taxisoffőr, akit Halász Pál három pisztolylövéssel és késszúrásokkal terített le, majd bedobott egy kútba — életben van és a Máriautcai klinikán fekszik! Elhatároztam, hogy elteszem láb alól, a kocsit pedig megszerzem, hogy eladjam a Teleki-téren. Péntek reggel csőretöltött pisztolyt vettem magamhoz, hat tölténnyel. Csavarhúzót is vittem magammal, hátha csütörtököt mond és meg kell igazítani a zárat. No meg konyhakést... hátha nem elég a pisztoly, kiemeltem, a hátamra vettem és a kúthoz vittem, amelynek a fenekén kevés víz csillogott. Azután bedobtam! Három, golyót kapott a fejébe, szörnyű késdöfést a hátába, beleruhant az elhagyatott kútba, de magához tért, kimászott a veremből, s elvánszorgott az országútra. Ott azután rátaláltak az emberek, értesítették a vármegyei mentőket és elindultak vele a gyöngyösi kórház felé. Mivel nem tudta elmondani, hogy mi történt vele, a hozzátartozóit értesítették és egy rokona beült melléje a mentőkocsiba. Aszódon, útközben, egy szekértől vontatott taxit láttak és a súlyosan sebesült mellett a mentőkocsiban ülő rokona észrevette, hogy ez Baloghnak a taxija. Nyomban megállították a mentőautót, a két ápoló kiszállt és megragadta a Halász Pált, a gyilkos merénylőt! Be is tuszkolták a mentőautóba, ahol szemtől-szemben állt halottnak vélt áldozatával. A szerencsétlen ember rámeredt a gyilkosra és tőle kérdezte: — Mi történt velem? — Karambol! Ettől sebesült meg... Ezt senki sem hitte el, mert már a mentőorvos is megállapította. Körülményesen, nyugodtan, mintha haditervet ismertetne, mesél tovább. — Vonaton mentem Gödöllőre, Úgyis dolgom volt ott egy órásnál, a zsebórámat javíttattam. Megkerestem Baloghot, felkéredzhettem a kocsijára, akkor délután félhárom lehetett Mikor láttam, hogy senki nincs a közelben, arra kértem, állon meg, rosszul érzem magam, hogy Balogh fejen három lőtt seb és a hátában késszúrás van. Baloghot mindjárt tovább vitték a gyöngyösi kórházba, majd ormán a budapesti klinikára. Halászt pedig az aszódi kapitányságra. így jutott rendőrkézre, egy órával gaztette után, a gengszter! A Reggel munkatársa a gödöllői országúton át robog Aszód felé a főkapitányság autóján Magasházy István nyomozó őrnagy és Székely János nyomozó főhadnagy társaságában. Mikor belépünk az aszódi fogdába, vékonydongájú, gyerekképű, mintegy 24 éves fiatalembert látunk, megbilincselve. — Ki akartam vándorolni Angliába, ehhez kellett volna a pénz! — mondja A zsebében, levelet találtak, amelyben azt írja angliai ismerőseinek, hogy mifelénk 10 forint egy kiló kenyér ára, és kibírhatatlan az élet. A levelet prémmel gazdagon bélelt télibunda zsebében találták,most is ezt viseli a gyilkos bandita Kérdezi és ő felel: — Ismertem Baloghot, szép, Opel kocsival fuvarozott Gödöllő és Aszód között. Ő fékezett, én meg hátulról háromszor fejbelőttem. Láttam, hogy nem halt meg, ezért a hátába döftem a konyhakéssel, ő előrebukott a kormánykerékre, én félrehúztam a sorfőrülésről, de eszembe jutott, hogy nem tudom tovább vezetni a kocsit, m mert nem értek hozzá!... Próbálgattam, meg is indult a kocsi, valamennyire tovább jutottam. Elhagyott tanyát láttam, megálltunk, Baloghot A kocsit nem tudtam tovább vezetni, megkértem hát egy arra haladó szekeresgazdát, hogy vontasson tovább így mentünk Aszód felé... A budapesti detektívek Halász lakásán tartanak házkutatást, az aszódi Sztálin tér 15. alatt. A padláson géppisztolyt talál ... a.... nak. . . így alighanem Halász Pál, a foglalkozásnélküli volt pincér a gödöllői országút egyik réme! Elmegyünk szüleinek lakására is. Édesapja Aszód köztiszteletben álló főbírája, aki évekkel ezelőtt elkergette a fiát, mert züllött életet folytatott. Testvérbátyja szorgalmas földművelő, öccséről gyermekkorában az volt avélemény, hogy taníttatni kell, mert jóeszű. De a VI. gimnáziumból kicsapták, mert lopott. A közelmúlt véres eseményei gonosz hatással voltak az amúgy is züllött fiatalemberre, különböző szélhámosú banditát, Halász Pált szintén Budapestre szállítják. Itt tovább faggatják, de még vasárnap délelőtt is tagadja, hogy a többi útonálláshoz a gödöllői halálkanyarban, valami köze lenne. Vasárnap délutánra beidézték a főkapitányságra azokat, akiket a gödöllői országúton kifoszságokat követett el, de a legkezdetlegesebb módon. A tisztes apa, akinek annyi keserűséget okozott a fia, megrendülve fogadja a rendőri bizottságot, amint megbilincselve hozza a fiát. Elfordul tőle, némi szól hozzá ... Késő t estig tart a házkutatás, a vizsgálat, a kihallgatás. Közbentottak. Szembesíteni fogják tetet Halász Pállal. Lapzártakor jelentik a fogászati klinikáról, hogy Balogh Ferenc-. állapota rendkívül súlyos, mert az elvetemült gyilkos reszelte,egy, dum-dumgolyóval lőtte főbe éluigzatát. az áldozat a budapesti fogászati klinikára került Gyöngyösről, mert az állkapcsa eltört. Ara 1 FORINT I ! Letartóztatták Detoma Alfonz budapesti vegyészmérnököt, a «V.IOS»-es Gestapo-kémet, aki százezreket csalt ki áldozataitól, majd Svájc helyett Auschwitzba „szöktette“ őket Szombaton olyan gonosztevőt kísértetett le a Markó-utcai fogház cellájába Varga László■ dr. népi ügyész, akinek az elvetemültsége az emberi fenevad legnagyobb irodalmi ábrázolóinak tollára méltó. A szorongatott emberek a 300.000 pengőt letétbe helyezték Dimsts Fédor gabonabizományosnál, azzal, hogy fizesse ki Detomának a pénzt, ha majd Svájcból rejtélyes táviratot kap. 1944 június 15-én este vöröskeresztes német autón indította aki pénzéhségből egész sereg embert küldött a halálba. Jó üzletmeneteű vegyészeti üzem tulajdonosa volt Detoma, 1944 júniusában arról értesült Polgár Mária nevű ismerősétől, hogy több jómódú család szeretne Svájcba szökni a jogfosztó rendelkezések és az üldöztetések előtt. Detoma a rendőrség politikai osztályának ajánlotta fel az emberzsákmányt — illő „tiszteletdíj“ éles áldozatait a Klotild-utca és Személynök utca sarkáról Detoma a repülőgépfelé, , de az országúton már lestek az autóra a németek, az előre megállapított útkeresztezésnél megállították a kocsit, megmotozták annak valamennyi utasát, majd fenében! Amikor üzleti ajánlatát nem fogadták el, a Gestapónál kopogtatott, ahol megértőbbek voltak: arra utasították, hogy keressen összeköttetést a menekülőkkel. Detoma a hozzá csatlakozott Heinz Sörfőhadnagy társaságában beszélt Ágai Gyulával és feleségével, Landau Izsóval és feleségével, valamint Wölf Imrével és nejével: abban állapodtak meg, hogy elvitték őket a Gestapo svábhegyi házába, onnan pedig — Auschwitzba! A vizsgálat megállapította, hogy egyik sem tért vissza: valamennyien a gázkamrában pusztultak el!Detoma a jól sikerült tömeggyilkosság után megjelent Dimsits Fedornál, átadott egy hamisított rejtjeles táviratot, átvette a letétbe helyezett 300,000 pengőt, amiből a Gestapo megtartott 270.000-et, 30.000-et pedig vérdíj fejében kifizetett Detomának. A jól sikerült „üzlet“ felcsigázta Detoma pénzszerző szenvedélyét és a Gestapónak is megjött a bizalma: a vegyészmérnököt besúgókért, alkalmazta! A csillapíthatatlan étvágyú vegyészmérnök Schulz Ernő bizalmába férkőzött: 400.000 pengős alkut kötött vele, amelynek ellenében megszökteti Schulzonkívül Horovits Bódogot, Bartóknét, és leányát , „mint Ágaiékat, akiket sikerült szerencsésen kijuttatnom Svájcba!“ Július 23-án indította el őket is a halálba. Detoma szökevényjelöltjei közül a Gestapo elfogta még Fischer Jenőmét és Jeo Detoma, Alfonz vegyészmérnököt, a Gestapo „V. 105.“ fedőnév alatt működő kémét és besúgóját tartóztatták le. ha kapnak 300.000 pengőt, német katonai repülőgépen valamennyiüket kiszöktetik Svájcba!