A Rend, 1926 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1926-02-24 / 15. szám
Szerda, február 24 . Budapest, »26 VI. évf. 15. szám ■........ Kiadóhivatal: («iAfizetéssfel* hirdetések felvét«)*) Budapest, VI. ker., Rózsa ucca lit szám TeMeg: 118-30 és 118-31 RENDÉSZETI ES TÁRSADALOMPOLITIKAI SZAKLAP (Megjelenik minden szerdán és szombaton a Bűnügyi Körözések Lapja melléklettel) Közlte okát a szerkesztőség nem ad vissza. Közlemények legkésőbb kedden és pénteken este 7 óráig küldendők be a szerkesztőségbe Felelős szerkesztő: BA m. kir. államsrr.,16reégi lőáSA JÁNOS uMcaest»* Előfizetési ára: Félévre «, _ ... 180.000 korona Rózsahegyi Kálmán (B) Mielőtt mondókájába belefogna a színpadi lámpák előtt, nekem mindig az a gondolat ver fészket az eszemben, hogy ezt a kerekfejű, pirosarcú, nagy feketeszemű gyereket a jó Isten küldte nekünk magyaroknak, szomorúságunk, árvaságunk napjaiban vigasztalásul. Felejtkezzünk csak rá most a huszonötéves színészi jubileumán. Ugye, hogy hiába ezüstözött a feje? Mindenki bátran megesküszik rá, hogy nem küzdelmes élettől megtépázott egész ember, nem élte delelőjén széttekintgető hírneves magyar művész áll előtte, hanem a lélek harmatos derűjével beezüstözött pufók Kálmán-gyerek, aki a közönséggel farkasszemet nézve, mintha azt kérdezgetné meg-megcsukló hangon, kissé riadtan pislogva széllyel: Én Uram Atyáia! Hát mit vétettem én, hogy idecsöppentettél ennyi bámész ember, vagy mi a fityegő csoda közé? Hát nem jobb volt nekem az égi jegenyében szarkafészkek után mászkálni a Harangozó Jóskával? No, de ha a Te szent fülséged ide rendelt ezeknek a szomorúszemfi földi lényeknek a mulatatására, legyen meg a megföllebbezhetetlen akaratod. Becsületesen osztozkodtam mindig a madártojáson oda fönn is a Harangozó Jóskával, (egyszer az igaz, repedtet is sóztam a nyakába), itt is megteszem akkurátusan a kötelességemet. Nevetek, danolok, ha sírnom is kéne, sírok, ha belül nevethetnékem lenne is. Ha jól értettem a parancsodat, ezért küldtél engem a földre menybéli Atyám. Legyen a Te neved mindörökre áldott! így a Rózsahegyi Kálmán. Mi meg úgy, hogy hiába ágaskodik a kegyelme az égi jegenyék felé. Ami nekünk, magyaroknak kidukál, abból bizony mi nem engedünk. Már pedig a mennyei regulában olvashatja, aki ért hozzá, hogy Rózsahegyi Kálmánnak addig kell ebben a nyomorúságos siraloravölgyben sínylődnie, míg csak minden magyar embernek föl nem derül a képe. Ha mindjárt még ötven esztendeig is kell ő kegyelmének kiállania a Nemzeti Színház vigasztalásra szomjuhózó sokadalma elé. Adná a mindenható, hogy ilyen idén Gazemberekkel, ilyen Vén Cigányokkal legyen tele ez a színét-ízét egyre jobban vesztő magyar élet. A prostitúció kérdése a leánykereskedelem elleni egyesület közgyűlésén A munkaiszony növeli az erkölcstelenséget — Indítvány az erotikus táncmodor megfékezésére A Magyar Egyesület a leánykereskedelem ellen — mint jelentettük — vasárnap délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését dr. Prohászka Ottokár megyéspüspök elnöklete alatt. A vármegyeház közgyűlési termét betöltő díszes közönség soraiban a hatóságok részéről ott láttuk többek között a belügyminiszter képviseletében dr. Tomcsányi Kálmán miniszeri tanácsost, az erkölcsrendészeti központi hatóság főnökét, az igazságügyminszter képviseletében dr. Rottenbiller Fülöp helyettes államtitkárt, továbbá dr. Áldássy József belügyminiszteri tanácsost, dr. Ruffy Pál helyettes államtitkárt, Hódossy Gedeon népjóléti és munkaügyi miniszteri tanácsost, Schaffer Jenő rendőrfőtanácsost, az erkölcsrendészeti központi hatóság ügyvezetőjét. A közgyűlést dr. Prohászka Ottokár a tőle megszokott magasszárnyalású beszéddel nyitotta meg, amelyben rámutatott arra, hogy ebben a test kultuszát különösen űző világban igyekezzünk megteremteni a lélek és test szintézisét. Igen meleg szavakban mondott köszönetet a belügyminiszternek és Tomcsányi miniszteri tanácsosnak azért a hathatós támogatásért, amelyben az egyesületet minden tekintetben részesítik és ezzel előmozdítják annak eredményes működését. Ugyancsak megköszönte Schaffer Jenő rendőrtanácsosnak azt a lelkes munkásságát, amellyel az egyesületet felkarolja. Latinovics Róza egyesületi főtitkár az egyesület nevében üdvözölte dr. Prohászka Ottokár elnököt húszéves püspöki jubileuma alkalmából, majd részletesen ismertette az egyesület 1925. évi működését. Sajnálattal állapította meg, hogy az erkölcsi süllyedésnek nem is annyira a munkaalkalmak hiányában, hanem a nagy munkaiszonyban van az oka. Az erkölcsi fertőbe azért merülnek — főként a fiatal leányok —, mert így vélik maguknak a gondtalan életet, jólétet megszerezni, biztosítani. Az egyesület már készül az 1927. évi nemzetközi konferenciára és már a leánykereskedelem elnyomására és a prostitúció csökkentésére vonatkozó javaslatait meg is küldötte az illetékes nemzetközi szervhez. Az elmúlt évben 57 esetben küldött külföldre megkeresést, míg a belföldi hatóságokhoz 347 levelet intézett. Az egyesület tudomása szerint 1925-ben 232 nő kért türelmi harcot, de csak 131 kapott. Szomorú az, hogy ebből 24 férjes nő volt, míg 3 jobb családból való nő. Azoknál, akik lapot nem kaptak, az egyesület megbízottja útján nyomban környezettanulmányt tartott és ennek alapján a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket a maga részéről megtette. Az egyesület, tagjai hetenként átlag 10 környezettanulmányt készítettek. A Magdolna-Otthon 185 egyént látott el. Igen sok a munkakerülők száma. Az egyesület révén 95-en jutottak munkaalkalomhoz, míg 62 nem akart semmiféle munkát vállalni. Az erkölcsi útról letévedtek között legtöbb a 18—21 év közötti leány, akiknek nagy száma háztartási alkalmazott. A fővárosban az egyesület pályaudvari missziója 8 munkaerővel működik és igen hasznos, eredményes munkásságot fejt ki. A vidéken — főként a határállomásokon — ezidőszerint 7 pályaudvari misszió működik, folyamatban van még 7 pályaudvari Vidéki redakció írta Illés Endre Az első lépést családi krónikák őrzik, az első fog üveg alatt pihen és az első csak mindenkinek elsuttogott titok, csak az első honomiumot nem énekelte meg eddig senki. Elfelejtett, szegény mostohagyermek. Pedig megérdemel néhány ólombetűt. Évek múlva is egy-két sornyi simogatást. Körömfeketényi nyomdafestéket. Csipetnyi napvilágot. Vidéken jelentek meg az első írásaim. A sort természetesen egy báli tudósítás nyitotta mg. Most, évek múlva már megvallhatom, első írásművemet, s főleg a jelenvoltak névsorát- minden köteles újságírói objektivitás nélkül állítottam össze. Mint egy rossz iránytűre, a szívügyeim erősen hatottak a tollamra. Mentségemül hozom fel: fiatal voltam. A szerkesztőm különben korrigálás közben még az este megmutatta, miként lesznek az elsőkből az utolsók. Istenes ember volt és szerette a mennyei tételeket földi vonatkozásban alkalmazni. E biztató kezdet után sűrűn jelentettem meg verset és prózát egyaránt. Határozottan a szerkesztőm ízlése volt, hogy kevesebb verset és sokkal több prózát, írtam ezidőtájt mindent, ami egy vidéki várost érdekelhetett. Párisi divatcikkeket, és Marienbaddal keltezett fürdői levelet. Parfümös portraitkat híres asszonyokról és beszámolót külföldi premierekről. Voltam amerikai levelező és expedíciót vezető Afrika-utazó. Globetrotter, aki a spanyol bikaviadalokról küld cikket és szaktudós, aki a kristályok birodalmába kalauzolja el a nyájas olvasót. A szerkesztőm jóvoltából állandó szabad jegyem volt a Theatre Française-he és ugyancsak neki köszönhettem, hogy a legjobb barátja lettem többek között Gabrielle D‘Aintuáziónakis, akitől hetenkint hoztam interviút. És mind© — első írásaim hatalmas, impozáns épülete — néhány külföldi újság sajnálatosan eltévedt példányaira és egy jobb napokat is látott, viharvert ollóra épült. A szerkesztőm jó apja volt cikkeimnek és jómagamnak egyaránt. A cikkeimet megfésülte, engem megmosdatott. Ez utóbbit ugyan csak akkor tettem, ha néhanapján erőt vett rajtam a kuruc türelmetlenség és akadozva bár, de félre nem érthetően némi pénzek után kezdtem érdeklődni együttlétünk bizalmasabb perceiben. Mert mondanom sem kell, hogy mindezt egy jobb jövő reményében írtam, fájdalomdíjat pedig még akkor semkaptam, amikor a messzinai földrengés alkalmával egy beomló házban könnyebb zúzódásokat szenvedtem, amiről annak idején „Egy jelen volt élményei“ címen bőven be is számoltam olvasóimnak. Rút hálátlanság lenne azonban, ha ilyen apró szépséghibák homályosítanák most el a szemeimet. Szerkesztőm a legártatlanabb ember volt, ő a korszellemnek engedetleskedett csupán. Szerkesztői körökben ez időben tett fölöttébb népszerű csatakiáltás Gyulai Pálnak egy meggondolatlan bonmot-ja. — Vannak olyan munkatársaim, akikre szükségem van; ezeknek fizetek. És vannak olyanok, akiknek én rám van szükségük; ezeknek nem fizetek. A mondás dantei felírásként nemsokára eljutott minden főszerkesztő ajtajára, közvetlenül a névjegy mellé és az ifjú emberek sokáig olvashatták: lasciate ogni speranza voi chemate... Gyulai Pál tekintélye hosszú időkre lefegyverezte az én rebellis lázadozásaimat is. Idővel azonban a legfrissebb bogmot-k is elvesztik varázsukat és a legkegyetlenebb igazság is kihullatja minden méregfogát. A fegyvertelen Dávid megtámadta egykor a felfegyverzett Góliáthot. Az egyszerűség parittyájával támadtam én is. — Ha a lapnak nincs szükség© rám, megkomolyodom, ailiszter leszek. Előfizetek magam is. Az öreg úr meghökkent. — Ki fogja a legközelebbi szám római levelét írni? Azután megcsóválta a fejét. Any-