A Színes Sport, 2000. november (1. évfolyam, 162-190. szám)

2000-11-22 / 182. szám

18 a Snirf www.asport.hu ü> Szerdán Budapestről elutazik az újdelhi sakkvilágbajnokságra a magyar színeket képviselő Alekszandr Csernyin, illet­ve az egykor szintén szov­jet Alekszandr Beljavszkij. Mindketten a Miskolci SSC játékosai. Barátságos, nemzet­közi női kosárlabda­mérkőzést játszanak no­vember 23-án 17 órától a Miskolci Városi Sportcsar­nokban. A DKSK élvonal­beli csapatának az ellenfe­le a szlovákiai BK Kosice lesz. A japán Csibában no­vember 23-án rende­zik meg a hagyományos nemzetközi ekidenversenyt , amelynek férfimezőnyébe meghívást kapott a ma­gyar válogatott. A csapat Berkovics, Zatykó, Hor­váth, Kőműves, Juhász,­­tartalék. Molnári összeál­lításban szerepel a viada­lon. Hiányzik a mezei or­szágos bajnokság tizenkét kilométeres versenyszá­mának győztese, a debre­ceni Benedek Zsolt, aki megfázás miatt kénysze­rült lemondani a versenyt. Csibában a maratoni távot a 10-5-10-5-12.195 km-es felosztásban kell teljesíte­niük a váltó tagjainak. 10 m­ A hétvégén Nyíregy­házán rendezik meg a súlyemelők junior férfi és női, valamint ifjúsági orszá­gos bajnokságát. A verseny sajtótájékoztatóján elhang­zottak szerint száz-száztíz fiatal léphet dobogóra a két nap alatt. Az előzetes infor­mációk alapján ott lesz Nyí­regyházán az olimpiai ötö­dik helyezett Likerecz Gyön­gyi, valamint a junior Euró­­pa-bajnok Krutzler Eszter is. A horvátországi Opa­­tijában a 470-es és Laser férfi, valamint a 470- es és az Europe női hajó­osztályban állnak rajthoz az év utolsó nemzetközi verse­nyén, november 24. és 27. között a magyar vitorlásvá­logatott keret tagjai. Lengyelországba uta­zik a Miskolci Sport­iskola-Diósgyőri Birkózó Club utánpótláscsapata. A kicsik a Krasnik városában csütörtökön kezdődő sza­badfogású versenyen lép­nek szőnyegre. Franciaországban no­vember 23-án kezdő­dik a Mitropa-kupa nemzet­közi sakkcsapatverseny. A magyar együttesben Kállai (Miskolc), Varga Z. (Mis­kolc), Ács P. (Paks), Buck B. (Szombathely), Horváth Á. (Zalaegerszeg) ül asztalhoz. K. I. évfolyam 182. szám , 2000. november 22. HÍR­LAP. vívás A legelsőből­­ a legelsőnek Lehetetlenség összeszámol­ni, hány helyen járt, hány meg­hívást kapott az olimpia óta az aranyérmes párbajtőröző, Nagy Tímea. Egy, a maga nemében párat­lan és kedves invitálásnak tett eleget kedden délután. A meg­hívás a Magyar Borok Házába szólt, ahol mi mással is kedves­kedhettek volna neki, mint a „hegy levével." Tímea egy bor­ral töltött párbajtőrt kapott, ami a somlói hegy nemes nedű­jét rejtette. S hogy miért éppen ezzel lepték meg? Azért, mert a ház­igazdák úgy vélték, hogy az el­ső sydneyi bajnokot az első számú, a legnemesebb magyar borral illik köszönteni. Arról nem kaptunk hírt, hogy mit szóltak ehhez a többi szőlő- és bortermelő tájegység lokál­­partriótái... Móna István, a Honvéd- LNX vívófő­­nöke (balról). Nagy Tímea és a mestere. Udvarhelyi Gábor-a „boros" fegy­verek társa­ságában Lósport „Jónak tűnik az új pálya” Tesztelt Kállai, a sztárzsoké A végéhez közeledik a Kin­csem Parkban lévő lóverseny­pálya építésének első szaka­sza. A helyszín 1925 óta szol­gálja Széchenyi álmát, a ma­gyar lóversenyzést. Az au­gusztusban kezdődött rekonst­rukcióban most a futópályák kerültek felújításra, valamint egy modern ügetőpályát alakí­tottak ki, amelynek minőségé­ről a közelmúltban elismerően nyilatkoztak a környező orszá­gok szakemberei is. Kállai Pál, a 67 éves sztár­zsoké, a lovával versenytem­póban tesztelte a homokos galopp-pályát. Minden idők egyik legeredményesebb ma­gyar galopplovasa 30 évig Amerikában versenyzett, az idén júliusban azonban már itthon hódította el a Magyar Derby trófeáját. „Amerikában szinte csak homokpályán futnak a telivé­rek. Kint megszoktam, s na­gyon szeretek ilyen talajon versenyezni. Jónak tűnik az új pálya. Lovam­, Indian Summer is nagy kedvvel galoppozott a számára egyelőre még szo­katlan talajon. A pálya építé­se remek ütemben halad, így már nagyon várom a márciust, hogy elkezdődjön az új ga­loppszezon.'' - vélekedett Kállai Pál. A tervek szerint hamarosan elkezdődik a beruházás máso­dik szakasza, a tribün- és az istállóépítés. (krebs) 1■­­ „Nem könnyű az edzők kenyere” Kecskeméti László szívesen szállna újból bakra Bizonyára sokan emlékez­nek még Kecskeméti Lászlóra, a kiskunfélegyházi fogathajtó­ra, aki 1987-ben, mindössze 23 évesen lett világbajnok. Ri­­esenbeckben a kettesek világ­­bajnokságán szerzett aranyér­met. A sikert azonban nem kö­vették újabbak, s a tehetséges hajtóban, ahogy mondani szokták, „sok maradt." De mint kiderült, nem fordí­tott hátat a sportágának. El­lenkezőleg. Az utóbbi időben ismét „bakközelben'' van. „Az elmúlt években sok minden átrendeződött Magyar­­országon, így a fogathajtásban is. Ma már nem olyan könnyű lovakhoz, jó fogatlovakhoz jut­ni, mint a nyolcvanas években. Ha nincs szponzor, ha nincs tá­mogató, szinte lehetetlen be­kerülni és főleg bent maradni az elitben. Jómagam is megta­pasztaltam néhányszor, hogy ma már jobban meg kell be­csülni a lovat, vagy ahogyan oly gyakran mondogatta Vá­­rady Jenő bácsi, a négylábú munkatársakat." Kecskemétinek egyelőre hi­ányoznak ezek a bizonyos munkatársak, mégis szerepet vállal a fogathajtásban. „Edzőként dolgozom. A tava­lyi kecskeméti kettesfogathaj­­tó-vébé előtt Váczi Csaba fel­készítésében segítettem, az el­múlt őszön pedig egy német hajtó, Karl-Heinz Oestman edzőjeként mutatkoztam be Izsákon. Apró sikereket tehát elértem már, ezzel együtt azt mondom, nem könnyű az edzők kenyere. Még akkor sem, ha csodás érzés, amikor egy-egy jól idomított, okos lovat lát az ember a díjhajtónégyszögben vagy a maratoni pályán." Kecskemétit kis túlzással akár „gyereknek" is nevezhet­jük, hiszen a maga 36 évével valóban a fiatal hajtók közé tartozik. Magyarán: akár több világbajnokságon is bakra szállhatna még. Feltéve, ha... „Hiába van kéz, hiába van meg a szándék, lovak, jó lovak és pénz nélkül elképzelhetet­len ez a sportág is, így egye­lőre legföljebb csak remény­kedhetek abban, hogy sikerül olyan szintű lóállományhoz jut­ni, amelyikkel érdemes neki­vágni annak a nem könnyű és hosszú útnak, amelyet úgy hív­nak, felkészülés és felkészí­tés. " (baranyai) Lovassport súlyemelés „Tálcán kínálom fel az elsőséget” Stark Tibor nem indul az országos bajnokságon December 14-én és 15-én Tatabányán rendezik meg a súlyemelő országos bajnok­ságot. A mezőnyből előrelát­hatóan hiányozni fog a házi­gazdák csúcstartója, Stark Ti­bor. Az ólomsúlyú olimpikon pályafutása harmadik olimpi­áján összetettben és lökés­ben országos csúcsot elérve lett nyolcadik. A jobb combjá­ban megsérült az izom, mi­közben kinyomta a 230 kilós országos csúcsot. Noha az olimpia előtt megfordult a fe­jében a visszavonulás gondo­lata, azóta úgy döntött, foly­tatja a versenyzést, az ob-n azonban valószínűleg - más olimpikonokhoz hasonlóan - csak néző lesz. „Úgy tervezem, hogy janu­árban kezdem el az edzése­ket, addig semmiképpen nem szeretném terhelni a sérült lábamat-mondta el Stark. - Rám fér a pihenés, nemcsak a sérülés miatt, hanem azért is, mert az olimpiai felké­szülés miatt nem sok időm volt a magánügyeimmel, illetve a vállalkozásommal foglalkoz­ni. Kéziszerszám- és csavarkö­tőelemekkel kereskedem." Elmondta, hogy természe­tesen ott lesz az ob-n, de vár­hatóan csak civilben. „Ha úgy tetszik, tálcán kí­nálom fel a többi ólomsúlyú versenyzőnek a bajnoki cí­met, az elmúlt években úgyis megszakítás nélkül én nyer­tem." Kérdésünket, hogy távollé­tében ki lehet a súlycsoport uralkodója az ob-n, Stark ér­tetlenül fogadta. „Az ólomsúly hazai uralko­dója továbbra is én maradok, legfeljebb arról lehet szó, hogy az idén ki végez az első helyen mondta nevetve, majd hozzátette, hogy szerin­te a szintén tatabányai Nagy Ákos és a kecskeméti Tóth Ferenc között dőlhet el az el­sőség kérdése. (borbély) Stark Sydneyben is megjavította az egyéni legjobbját

Next