A Szinpad, 1936 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1936 / 2. szám
152 JUSTH ZSIGMOND PARASZTSZÍNHÁZA Ennek a rövidéletű kísérletnek nem volt hatása a magyar színészet fejlődésére. Mindamellett észre kell venni és el kell könyvelni, mint a magyar színjátszás történetének érdekes és jellegzetes epizódját. Justh Zsigmond, a harmincegy éves korában tüdővészben meghalt gazdag földesúr, értékes alakja a magyar regényirodalomnak. A múlt század utolsó harmadára eső írói működése erős hatását mutatja az akkori általános európai eszmeáramlatoknak. Baráti kapcsolatai a francia író-és művészvilág köreivel — hazai részről a „dekadens“ jelzőt vonták alakjára. Érdekes azonban, hogy ez a nyugati szellemirányoktól ihletett magyar nagyúr, milyen szeretettel viseltetett a magyar föld népe iránt. A pénz legendája című regényének előszavában vallomást tesz: „A néptől már igen sokat tanultam, sokat s újat. Úgy érzem, az ő turáni nyugalma biztos, erős alapunk nekünk.“ Elmondja, hogy egy egész regényciklust tervez, amelyben világnézetét és társadalmi felfogását fejezi ki majd költői módon. „E sorozat első száma ez a kis lélektanulmány, erre fog következni a pusztuló felsőmagyarországi oligarcha világ (megírta a Foimus c. regényben), majd Erdély, legvégül a mai Pest. Mind e munkákban azt keresem, hogy a lassú pusztulás vagy fejlődés folyamatában levő társadalmi részek mennyiben járulnak majd azon világnézet fejlődéséhez, amely egy a népével, s így a legmagyarabb.“ A nagyszabású regényciklus azonban csak terv maradt, pusztán egyes részek készültek el belőle: A pénz legendája, Fuimus és Gányó Julcsa. Justh Zsigmondnak a magyar paraszt iránt érzett szinte filozofikus szeretetét azonban több más munkája is mutatja: a Delelő című elbeszélésgyűjtemény és A puszta könyve c. rajzkötete, amelyek közül az utóbbi franciára fordítva is sikert aratott, s Taine is nagy tetszéssel olvasgatta. A magyar föld és a magyar nép e nagy szerelmesének, a békésmegyei földesúrnak programjához tartozott, hogy nevelje is a parasztot. Pusztaszenttornyai birtokán, Orosházától pár kilométernyire, színházat állított nekik és színjátszásra kapatta őket. Nemcsak népies darabokat játszatott velük, hanem klasszikusokat is. Volt ebben a célkitűzésében valami patriarchális vonás, sőt valamiféle politikai program is. Maga mondja: „Ha a népnek hasznos időtöltése akad, ha nem unja magát, akkor nem gondol a szocializmussal, sem a világ semmiféle izmusával.“ Erre a pusztaszenttornyai parasztszínházra vonatkozólag a legfontosabb forrás maga Justh Zsigmond, aki A szent-tornyai Népszínház műsorából címen a Magyar Szalon XX. kötetében érdekesen írja le színészeit és tehetségüknek irányát (ebből való az előbbi idézet!), s végezetül három kis jelenetet is közöl, amelyeket ő maga írt parasztművészei számára. Ezen a legfontosabb forráson kívül — ha már benne vagyunk a filológiában — hogy álljon itt egy-két megemlékezésnek és beszámolónak címe azok számára, akik ezzel az érdekes kísérlettel bővebben akarnak foglalkozni: