A Szív, 1917-1918 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-01 / 1. szám

1917. szeptember 1. Nem éltünk hiába. Örökös küzkődés között ugyan, de bizakodva abban, kinek szive az Irgalom és Jóság, kinek keze legyőzhetetlen Erő és Mindenhatóság nyitjuk meg a legfiatalabb katholikus újság «A Szív» harmadik évfolyamát. A szűz Anya alázatos szivével mi is legőszin­tébben elénekelhetjük : «Magasztalja az én lel­kem az Urat és örvendez lelkem az én, üdvözítő Istenemben, mert megtekintette szolgálójának alá­zatosságát ... nagy dolgokat cselekedett nekem a Hatalmas, kinek szent az ő neve». (Lk. 1. 46—49.) Teljes tudatában vagyunk annak, hogy nem éltünk hiába; de teljes meggyőződéssel belátjuk azt is, hogy ha éltünk és ha elég sokat és elég nagy dolgokat végeztünk 2 éves gyermek létünkre is, leOT.1 " azt kizárólag az Ur Jézus végtelenül irgalmas és végtelenül hatalmas Szivének kell betudnunk. A Kárpátok ormairól szeretnék e haza minden gyermekének sajgó szivébe kiáltani: Fordulj Jézus Szívéhez, tehetséged szerint tiszteld és bízzál, határtalan odaadással és kitartással bízzál Őbenne s jól fog menni életed sora. Ezt mi magunkon kéz­­zelfoghatólag megtapasztaltuk. Szinte vakmerőséggel határos az, hogy háború­ban minden anyagi föltétel híján lapokat indítson meg valaki és mi megtettük, mert kellett, mert az ország felajánlásának magasztos eseménye, a Jézus Szíve tisztelet korszerű vallásos szükséglete, a nép nagy tömegének lelki szenvedései és örök üdvössége nem hagytak nekünk nyugtot. Hogy Jézus akarta, mutatja lapjaink szép fejlődése, az elért sikerek. Hogy Jézus oltalmazott, jelzi a két éven át kemény erőfeszítésben legyőzött nehézségek sokfélesége, amelyek nem egyszer már-már halállal fenyegetettek. Kedves olvasóinkkal mi mindent közölni szok­tunk : a vigasztalót és örömtelit, az elszomorítót és szenvedéssel járót. Mint ahogyan láthatják e lap hasábjain a nyomtatott betűket, úgy azokban olvashatnak lelkünkben is, tudhatják vállalkozá­sainkat és munkásságunkat minden irányban. Fölös dolog tehát felsorolnunk tetteinket, hogy igazoljuk : nem éltünk hiába. Inkább rámutatunk azon vállalkozásainkra, amelyek megvalósulása a mi népünk lelki és testi javát nagy fokban fogja elősegíteni: Isten, király, haza érdekeit kiválóan fogja szolgálhatni. Amikor teljes odaadással fáradozunk lapjaink mentői szélesebb körben való elterjesztésén, be­látjuk, hogy úgy a mi sajtótermékeinket, mint a többi katholikus sajtótermékeket csak igen lassú tempóban, rendszer nélkül s épen ,azért gyéren,­­mondhatni csak úgy esetleg tudjuk a keresztény katholikus családokba juttatni. Azért, mert nincs szervezeti és rendszeres vállalatunk, amely hivatásos feladatának tartja a katholikus sajtó terjesztését. Segíteni akarunk és fogunk ezen a bajon. A budapesti Jézus Szíve Szövetsége azért alapította meg az ú. n. Jézus Szive Szövetsége Hath. Sajtótermékeket Terjsztő Vállalatot (Mikszáth Kálmán­ tér 3.). Rövid 5 hónapon át nagy erőfe­szítéssel dolgozva és sok pénzbeli áldozatot is meghozva, tömérdek sajtóterméket közvetített már ez a vállalat. Ezen vállalatban van a rikkancs szervezet is, sőt ezen vállalatból származó tiszta jövedelemmel a rikkancsok otthonáról fogunk gon­­doskodni. Bízva Jézus Szívében, reméljük, hogy ezen őszi és téli időszakban már megindíthatja ez a szervezet az országban is a szervezkedést. Ez a vállalkozás minden a sajtó ügyének lelkébe látó férfiú ítélete szerint fogja megadni a kath. sajtónak azt a lökést, hogy versenyképessé legyen a sajtó frontján a kereszténytelen sajtó rabló­háborújával. Érdemes kegyesen letekíteni ezen biztos alapo­kon nyugvó vállalkozásra. Érdemes a kath. sajtó­nak juttatott összegek felét erre szánni. De kath. lelkiismerbeli kötelesség is, ha csak nem akarjuk lelkünket ama legszörnyű­bb bűnnel megterhelni, hogy szent István országa pogánynyá fajuljon el. A Jézus Szive Szövetség másik igen fontos vál­lalkozása, hogy az ország kath. papjainak és fér­­fiainak állandó lelkigyakorlatos házat szándékozik felépítetni a “Jézus-társasági atyákat segítve, a lapok tiszta jövedelmét e célra felajánlva. A Szö­vetség kath. sajtóterméket terjesztő vállalata pedig elhatározta, hogy ugyanilyen lelkigyakor­latos házat fog felépítetni a nők számára. Jézus Szíve ígéreteiben bízva, föltétlenül reméljük, hogy ezen magasztos, az egész országot lényegesen érdeklő vállalkozások megvalósítása nem is igen messze a jövő sűrű és bizonytalanul kavargó ködében van. Végül — habár különösnek, sőt vakmerőséggel határosnak látszik azon vállalkozás, amely a világbékét célozza, mégis bizakodva nézünk ezen mozgalom elé is, mert a Szentatya így imádkozik, mert Isten kegyelmeit a jelen időkben szent Fia Szivében szokta adni. Törhetetlen kitartással, hidegen, nyugodtan, de vidám bátorsággal csörtetünk­ előre a Jézus Szíve zászlóval, amelyre írva van :«Megáldom min­den vállalatukat ! — Én győzni fogok ellenségeim minden agyarkodása dacára.» Kedves olvasóink, jöttek velünk, előre nem fogunk élni hiába ! r.n .sccxzcBGXx Teljes önfeláldozással küzdünk a frontokon, amig kell; de szivünk egész melegségével törek­szünk az igaz és boldog békére Szentatyánkkal egyesülten. így vagyunk igaz hazafiak és igaz katholikusok. 3. oldal: Nagyvárad püspöke fejedelmi adományai közcélra. Irtunk már arról husvét körül, hogy Nagy­várad püspöke, gr. Széchenyi Miklós, Jézus Szive püspöke és apostola. Az irgalmas szivü Jézusnak újabban méltóan nyomdokaiba lépett. Hatszáznegyvenöt­­ezer koronát adományozott a háború okozta sebek enyhítésére. Szépen ki is választotta a napot, a szép szeretett Anyja, Szűz Mária nagy öröm­ünnepét, Nagyboldogasszony napját, amelyen kiszórta jótékony kezének áldását. 200.000 koro­nát adott a Zita királyné által kezdeményezett és a hadiárvák támogatására irányuló mozgalom istápolására olyformán, hogy e tőke felhasználá­sával 10 róm. kath. vallású nagyváradi egyház­megyéből származó hadiárva az elemi iskolától az akadémia vagy egyetemi képesítő megszerzé­séig fölneveltessék, továbbá, hogy 10 róm. kath. vallású, nagyváradi egyházmegyei árva elemi is­kolában földmíves, vincellér, erdész, ipari vagy más szakiskolában oktatást nyerjen. A még megmaradó összeg fordíttassék valláskülönbség nélkül az egyházmegye területéről való tüdőbeteg­ségben szenvedő hadiárvák gyógyítására. 7100.000 koronát Nagyváradon létesítendő kisebb papnevelő intézet céljára, amelyben a növendékek már a negyedik gimnáziumi osztály elvégzése után föl­vétetnek és négy éven át neveltetnek. 50.000 koronát Fugyivásárhelyen, 50.000 koronát Nagy­szénáson plébániák létesítésére. 50.000 koronát a nagyváradi székesegyház belső díszítésére, hogy Isten egyháza méltó legyen Istenhez. 50.000 koronát a debreceni egyetem mellett fölállított Szt. László-kollégiumban 2—3 egyetemi hallgató neveltetésére. 10.000 koronát a Vöröskeresztnek, hogy ebből elsősorban a Széchényi-család által fölszerelt betegszállító vonat lelkészét ellássák. 35.000 koronát a biharmegyei múzeum rendelke­zésére és az egyházmegye fölmerülő egyházi és művelődési céljaira. Feltűnt nekünk az, hogy a püspök úr az egyház törvényes intézkedése szerint adományait katholikus célokra adta. Jézus Szíve áldja meg érte! — Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a püspök úrral közöltük a világbékére vonat­kozó tervünket, amely neki tetszett és megvaló­sítására előre is közreműködését megisérte.^...... „A Szív“ baja. Hálásan­­ köszönjük a nagy részvétel és a szeretetadományok­at. Kegyeskedjenek főleg az irányban tevékenyen buzgólkodni, hogy lapun­kat igen-igen terjesztik. — Szives közreműködé­süket továbbra is a legalázatosabban kéri a Szer­kesztőség és Kiadóhivatal• Igen jólelkű fiatal tiszt tüzes lelkületében na­gyon előre merészkedett lovagolni. Az ellenség el is bánt vele kurucul, 12 seb érte. Látszólagosan hol­tan bukott az árokba. A hullámzó csatázás köz­ben a mieink elfoglalták az árkot. El akarják te­metni a többivel, de szerencséjére élet­jelt ad magáról, ép azon pillanatban. Hogyan? Posztó spakuláréja volt, kezével odakapott és felemelte. A szent Szív skapuláréja volt. Ez életmentő ereklye családi kinccsé lett. Szép keretben ott díszeleg a fogadószobában és ez a szép hálasor tárja fel becsét: «Jézus szent Szive e vállkendő által csa­ládunk legfiatalabb tagját megmenté a szörnyű élve eltemetéstől, de egyszersmind a halálos golyó­tól is !» ~ * •Elment a lelkiaty­a — a szentséget nyilvánosan vivén—egy rokkant-telep mellett, ahol a kapu szá­jában szocialista fekete lelkületű atyafi ólálkodott. A ministráns fiú csengetett. Erre a vörös rokkant gúnyosan megjegyzi: «hiába csengetsz, nem tér­delek le». A másik ördögi bajtársa kalappal fején még csak nem is tisztelgett. De akadt, aki meglec­kéztette őket alaposan. «Míg a katonai mandúr rajtatok van, addig a katonai előírás, törvény szerint hivatalosan tisztelegnetek kell, akár ló­hitűek, vagy bakfisták is vagytok. Hála Istennek, h­a édes hazánk hivatalos vallása még katholikus. A katona nem civil, hanem képviseli az ország­ban uralkodó világnézetet. Ezt kell vallania leg­alább külsőleg, ha belül az ördögé is. Meg kell adnia a hadak Uránál­, az édes Jézusnak a tiszte­letet legalább külsőleg, ha elvonul mellette, így parancsolja, de.«vegis fceszm­ legelső m­agyar em­­­ber : a király is. Ha annak szalutálsz a legtiszte­­ségesebben — mégha szociálista vörös vagy anar­­chsta fekete is szived — úgy annál inkább Annak, aki felette áll, az élő Istennek. Ee a műveltség, tisztesség, kötelesség abc-jel» így szólt a lec­kéztető pirongatás a pap részéről. Az* * öreg ember és a halál. Egy öreg ember fát cipelt a hátán az erdő­ből. Kifáradva és csüggedve végül is a földre dobta terhét s keserűen sóhajtott: «Ah, jöjj halál, már egyszer!» Alighogy kimondta ezt, megjelent a halál s szólt: «Itt vagyok, mit kívánsz ?» «Ah — semmit, semmit — drágám ... — felesé a megijedt öreg — csal: arra akartalak kérni, hogy felsegíthetnéd nekem ezt a fát a hátamra.» Az élet értéke ez. Amikor meg kell halni, felejtjük a sok keserűséget, szenvedést s csak azt látjuk, hogy jó élni, szép élni. Értsd meg! Egy ódon kolostorban valamelyik híres festőnek egyik képét őrizték, amelynek csodájára jártak az emberek messze földről. Egy tudós is útra kelt, hogy megtekintse ezt a képet. Sok bolyongás után elérte a kolos­tort, mely künn feküdt a városon kívü­l. Mellette gsajekek Az öreg ajtón ott volt a nehéz, kopott kalapács, amely már sok kézben fordult meg. Az emberek szokás szerint fölemelték a kala­pácsot s az ajtóra ütöttek vele. Ugyanezt cselekedte a tudós is. A hang visszahangzott a kolostor folyosóiról, de senki sem jött ki. A tudós várt, aztán újra ütött az ajtóra. De ekkor sem jelentkezett a kapus. Erre fogta a kalapácsot és hosszan verte az ajtót, amíg csak meg nem nyílott. Százévesnek látszó öreg szerzetes jelent meg az ajtóban s kérdezte: «Be akar jönni hozzánk?» «Való­ban — válaszolt a tudós — hiszen aki ilyen nagy lármát csap, bizonyára nem tréfából teszi». «Hja uram — szólt a kapus — itt a környéken sok gyerek játszik, ezek gyerekes neveletlenségükben tréfából sokszor vernek az ajtóra. S ezért, ha csak 1 —2 ütést hal­lok, azt gondolom, gyerekek játszanak a kala­páccsal s nem törődöm velük. De ha hosszan kopog valaki, arról már elhiszem, hogy való­ban be akar jönni s kinyitom neki az ajtót». E történet megvilágítja Krisztus e sza­vait : «Kopogjatok és megnyittatik nektek». Nem szabad gyerekek módjára kopognunk, röviden s aztán elszaladni, ha nem mutat­kozik csüggedő szemeink előtt az Isten arca. Mert az Úr hallja ugyan kopogásunkat, de

Next