A Szív, 1918-1919 (4. évfolyam, 1-29. szám)

1918-09-07 / 1. szám

1918. szeptember 7. Igaz, de... Minden jólelkű katholikus belátja, hogy szá­­mára csak ez az út áll nyitva, ha nemcsak a temp­lomban, hanem azon kívül is katholikus módon akar élni. De­ mindamellett bizonyos az is, hogy a legtöbb katholikus színre kivihetetlennek tartja ezt, sok-sok nehézséget talál ebben a maga szá­mára. Nincs hozzá türelmem meg erőm — mond­ják sokan — hogy megvárjam azt a katholikus újságot, mikor órákkal előbb kaphatok és olvas­hatok mást. A katholikus lapok kissé maradiak, nem elég modernek, nagyon paposak, mondják mások, m­i nem vagyok néppárti s a katholikus újságok vagy egészen néppártiak vagy annak szájaize szerint Ítészeinek stb. Erre így felelek: nem egy ellenvetés jogosult és igaz ; d­e m­ég ezek is sokat veszítenek erejükből, a legtöbb pedig egye­nesen jogosulatlannak, alaptalannak fog bizo­nyulni, mihelyt a katholikus érzés,­­gondolkozás kerekedik benned felül. A kath­olikusok nagy vezére, a dicső emlékű Zichy Sándor, az 1901-iki nagygyűlésen így nyilat­kozott : «Aki azt hiszi, hogy a keresztet otthon hagyhatja, mikor a törvényhozás termébe lép, az nagyon jószívű ember lehet ,talán nagyon t­udós, hanem hát sajnálom, de nem tudja azt, hogy mi a:, katholiku­snak lenni . Az újságolvasásról és vételről is állanak Zichy Nándor ezen gyönyörű szavai. Itt is igaz, hogy az, aki elfelejti a keresz­tet, mikor újságot vesz, aki nem vásárol olyan újságot, melynek betűit a szent kereszt fénye világítja meg, nem tudja, mit jelent katholikus­­nak leírni. Lehetnek esetek, hogy egyeseknek tényleg kell más újságot, talán nagyon is rosszat olvasniok, de ezek kivételek — komoly ok nélkül állandóan megtenni nem szabad. «Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gehennára vettessék» — így szól a jövendő élet atyja,­­Jézus Krisztus, fo folytatja : «Ha jobbkezed megbotránk­oztat téged, vágd el azt és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gehennára jusson». (Máté 5. 29—30.) Az Isten nem tréfál beszédjével, szavaival. Azért, ha újságod meg­­botránkoztat, dobd el, vesd el magadtól, mert mégis csak jobb a Pesti Napló, a Világ, a Népszava nélkül a mennyországba jutni, mint ezekkel és ezek miatt a gehennára vettetni. Alakítsunk szöve­kezeteket! Ez a keresztény magyarság mentsvára­­ ves­­zi el ?» «Fütyürészek, dalolok és elfelejtek mindent». Ez a katona még hősebb­ a világtalan éjszakában egész életén át, mint sok vitéz, ki a leghajmeresztőbb vállalatot is hajtja végre sötét éj idején. Ilyennek elég egy pillanatnyi fellángo­lás, amahhoz acélcső, jellem kell a javából. ó. Hős anya. Két ikertestvért nevelt, taníttatott nagy áldo­zat árán egy egyszerű anya. «Fényes érettségi­ vizs­gát tett mindkét fiam, hála a jó Istennek ! > — dicsekedett azoknak, kik fiai előmenetele után érdeklődtek. Félév telik el. «Mi van fiaival ?•­ — kérdi a lelkész. «Elestek a Piavénál egyszerre!» — szól sírva az édesanya. «Más nem maradt rám róluk, csak jó emlékük, a kettős veszteség érzete, de van még jóságos Isten az égben, ki ezért is megfizet. Sírt keservesen. Majd folytatta : Neki neveltem, hiszem, hogy övé lett mindkettő. Csak így a vigaszom, mint jóbarátaik írták, tisztán, vidáman éltek és úgy mentek a gyilkos golyó­­záporba, mindkettő keblében ott volt mindig a felajánlási Jézus szent Szive-érem». ő. Az ínség kedvelője. Sok viszontagság, baj, nyomor érte egy haza­té­rő­­ hősünket, míg visszatérhetett a haza föld­jére. Nem volt azon köznapi, siró-rívó, foly­ton elégedetlenkedő bajtársak sorából, kik fok­ion ezt hajtogatják: «Nyomorból nyomorba es­ünk. Mást vártunk». E derék hős esze és szava­­,árása így szól: «Ugyan nyomorból nyomorba jöttünk vissza, de jobbat nem érdemeltünk, míg ugyanaz a nyomorúságos régi, vétkes csontok ma­radunk. Itthon mégis jobb, még ha a frontra is kell mennünk megint, van Jézusunk az Oltári­­­eAtségben, van szentmisénk, szép szűz Máriánk,­ & Ami több a százezer koronánál is. Egy faluban himlőjárvány ütött ki. Az elöl­járóság mindent megtett, hogy megakadályozza a betegség továbbterjedését, de így is megkapta néhány ember. Ezek között volt a falu koldusa, akinek semm­ije és senkije sem volt e világon. Ma­gára maradt súlyos betegségében is. Az embe­rek úgy gondolkoztak, hogy amúgy is elég a dol­guk, meg aztán miért tegyék ki magukat a meg­fertőzés veszélyének, ami az ápolással együtt jár. Egy jómódú család ifjú lánya azonban máskép gondolkozott. Odament a koldushoz s szeretettel ápolta-gondozta, amíg fel nem gyógyult. Az em­berek csóválták fejüket: «Én bizony meg nem tenném, ha mindjárt 10.000 koronát adnának». «Azért én sem — válaszolt a leány — sőt én még 100.000 koronáért­ sem cselekedném meg.» «Ugyan, hát itt mit kap az ápolásért ?» Erre a leány meg­fogta nyakékét, a kis aranykeresztet s így szólt: « A Megváltó iránti szeretetből tettem­, amit tet­tem. Viszonzásul a beteg azt kívánta nekem, hogy az Isten jutalmazzon meg tettemért. Már pedig az Isten jutalma elképzelhetetlenül nagyobb, bár­miféle földi jutalomnál.» Ez a magasztos keresztény katholikus gondol­kozás ! Gondoljunk rá gyakran s ne hagyjuk el­aludni magunkban ezt a krisztusi lelkületet, amelyre oly szép példát adott e leány. A hős asszonyok. Nemcsak a harctereknek vannak hősei, nemcsak a csatamezőkön terem a dicsőség piros virága. Sok a hős és sok a dicsőség a front mögött is. Dicsőség illeti, mert hősök mind, akik méltóknak bizonyultak e nagy idők­höz. Elsők e helyen az asszonyok, az anyák, a lányok, akik megállották a helyüket a nagy ziva­tarban is. Az asszony, aki hordozza a szenvedések, fájdalmak keresztjét, aki a gyárban a fér­fi helyén áll, aki az ekeszarvát fogja, aki ápol önfeláldozás­sal, aki nevel, családot fenntart — méltó a hős nevére. Tisztelettel hajoljunk meg előttük ! Ezek­kel a gondolatokkal ünnepelték egyes osztrák he­lyeken az asszonyokat szeptember első vasárnap­ján, melyet az «asszonyok vasárnapjának» nevez­tek el. A templomokban a pap méltalta a hős asszony érdemeit. Ünnepélyeken énekkel, beszéd­del adóztak érdemeiknek. Hajnali üdítő volt ez az asszonyoknak, akik megerősödtek az ismerés, a tisztelet sugaraiban és most fokozott erővel állnak a további feladatok elébe. Jó az ilyen ünnepély különösen arra, hogy rámutasson az igazi nőre, az eszményre, aki méltó párja a harctéren küzdő hősnek. A rámutatás bizonyára észretérti sok el­­tévelyedettet! Azok az anyósok ... A Szelesék Terkája egy napon nagy izgalom­mal jött Írna az édesanyjához. «Már nem bírom tovább : holnap meg is mondom az uramnak : vagy az anyja megy el, vagy én.» «Összepörögtél az anyósoddal ?» «Nem, de annál rosszabb az, hogy napokon át némán járunk-kelünk egymás mellett, alig van egy meleg­ szava hozzám, olyan hidegség ül közöttünk, azt hiszem, nem szívleljük egymást.» Az okos anya rögtön látta, mi a baj. «Lányom — mondta — ez már így szokott lenni. De máskép is lehet. Mindenekelőtt nem kívánha­tod férjedtől, te így hitvesi szeretete miatt meg­feledkezzék szülője iránti kötelességeiről. Nem látsz az öreg asszony lelkébe, ez a baj. Nézd, en­nél: az asszonynak mindene volt a fiú. Te nem tudod, hogy mennyit aggódik, mennyit küzd, mennyit könnyezik egy anya a gyermekéért, hogy szereti őt. És most jöttél te és elvetted tőle egyet­len kincsét : Ha szeretetét. Ó tudja, hogy ez a világ sora s hogy a gyermek nem maradhat az anyáé, mégis fáj neki, hogy második helyre ke­rült, sőt csak megtűrt személynek látszik. Ugy­e, megérted most már ?» «Hát ez nincs máskép — felelt a leány. — Csak nem tehetem magamat lát­hatatlanná, vagy csak nem leszek anyósom cse­lédje.» «­Arra nincs szükség — igazította helyre az anya. — De úgy kell élned vele, hogy ne érezze második helyre jutását. Egyben-m­ásban kérdezd meg, kérd ki a tanácsát. Néha hagyd, hadd csi­ 3. oldal­­ nálja a fia kedves ételét. Te ezzel nem szenvedsz rövidséget. Ellenkezőleg, ha férjed látja, hogy szereted anyját, barátságos vagy hozzá, még job­ban szeretni fog téged. Aztán, ha valamit újmó­­diasan csinálsz, nem úgy, mint régen anyósod idejében szokták, ne tedd azt feltűnően, mint­egy fitogtatva, hogy te jobban értesz hozzá, ha­nem szerényen, természetesen s akkor anyósod nem fogja rossz szemmel nézni munkádat. Látod, lányom, ilyen csekélységeken múlik az egyetértés és a boldogság. Csak némi jóakarat kell hozzá. S benned ez megvan. Csináld meg s meglátod, hogy anyósod nem azt fogja érezni, hogy elvesz­tette fiát, hanem azt, hogy egy gyermek helyett kettőt kapott.» Az anya okos szavai használtak. Terka híven követte a recipét s férje és anyósa csak ámultak­­bámultak, mi történt ? Derűs, kékmosolyú ég terült nagy boldogsággal házuk fölé. Q«Q4-Q4-I3«m<SEI4'EI<-Q<-QC3››Q^EK'ia4›Q4'Q<Q^13<-13 A bennünk nem hízóknak! ■ Nem is kértük soha, hogy bennünk, em­berekben bízzon bárki is. Mi teljes tudatá­ban vagyunk emberi, véges és gyarló vol­tunknak. Mi valljuk szent Ágostonnal, hogy nincs az a rossz, amelyre nem tudnánk vete­medni, ha Isten kegyelme nem tartana minket. S ez az, Isten kegyelme, amelybe mi bí­zunk. Jézus Szíve, az ő szent ígéretei a mi­ nagy bizalmunk. S csakis mert Őbenne tud­tunk bízni, mert csakis Őreá építettünk, mer­tünk bizalmat kérni embertársainktól is. Mi nem csalatkoztunk eddig vállalataink lényeges, főirányait tekintve. Ebben-abban megbotlottunk, hisz az emberi törekvés, sőt akarás nincs tévedés nélkül. Az isteni segélyre utalva kérdezhetjük, vajjon csalódtak-e bennünk a fődolgot, a lényeget tekintve? Baj az, hogy a kiadó­hivatalban hibák fordultak elő. De az csak nem lényeges dolog? Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy «las­san járj és tovább érsz.» ugy­e sokat markoltunk? Ugy­e a Világ­­béke és Országos Békeszövetség hatalmas névsora per alatt nyugszik valahol? Sok volt a bizalom, hát sokat markoltunk. S a bizalomból áll: «Benned bíztam t ram és soha nem csalatkozom». Türelem, türelem. A mi markunk keveset foghat, de mindent az Úr Jézusé, az Ő szerető Szivétől lüktető, áldott keze. Az ő kezében van minden, ami sokat a mi pici kezünk markolt. S az ő keze meg fog alkot­ni mindent.. Meglátják, mindent, amit markoltunk. S hallga csak ! Hát nem volt eredmény az or­szág milliós szavazása a békéért? Ok, ott vére­sen mennyit írtak, szóltak és elhallgattak, hát mi is írtünk, szóltunk fehéren és ... legalább nem vethetik a katholikusoknak szemükre, hogy még csak nem is írtak és szóltak. De — nem halt meg Lázár, csak alszik. Meglátják azok a beküldött nevek még élni fognak. Mi hisszük. Fontos tanítást hagyott hátra a Mester nekünk, amikor 30 éven át itt volt és még­sem volt itt, elrejtőzve élt. Aztán tanított, nagy elvet hirdetett a mustármagról szóló példabeszédben. Nagy dobraütéssel, félrevert harangokkal, tamtammal, a megbámult, még soha nem­, lá­tottsággal elkezdett kát­i­ vállalatoknak sír­­jai számtalanok, mert az Isten a világot is, írat napon (időszakon) teremtette és a fűnek is időre van szüksége, hogy megnőjjön, csak az egészséges, vallásos társadalmi vállalko­zásnak nem? A szervesen fejlődő katholiciz­­mus mégis tán­ más, mint a rakét­ázó is ki­rakato*. Vajjon melyik életerős? A mi jelszavunk : Én győzedelmeskedni fo­gok ellenségeim minden agyarkodása dacára. E­z elég alap nekünk a bizalomra és talán­­ kedves olvasóinknak is. Bízzunk Jézusban és Őbenne egymásban !­ Szövetkezetek által van télire biztosítva ellátásunk legjobban!

Next