A Szív, 1919-1920 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1919-09-28 / 1-5. szám

Budapest, 1919. szeptember 28. V. évfolyam. * 1—5. szám. © Jf :3feUS SZlV6 • sző ® __ ni GT­i: éRT esiTöve $■ f -——...—­....' szerkesztőseg és kiadohivatal: 1 kia*(D->ax: H BUDAPEST.VIIt.)dORANSZKY“UTCA 20. Mv&Uö-öZ!V8-S £ ÖVe[TS^Gl fi Szív előfizetési ára egész évre 26 korona. Tömeges rendelésnél 50 példá­nytól kezdve 20 százalék kedvezmény. Kiadóhivatali cím: Budapest, Vili. ker., Horánszky­ u. 20. Cenzúrái: Gavril esett Melyben 60 fillér. Vidéken 60 fillér. Testvérek ! Hála a szent Szív drága kegyelmének, újra Itt vagyunk! Nem beszélünk sokat a sóvárogva várt pillanatról. Kitárjuk két karunkat és szeretettel röpülünk felétek. Karoljatok át ti is bennünket a régi meleg, bizalmas szeretettel és ismertessétek, terjesszétek ez áldott kis lapot, olyan igaz buzgalommal, amely hűségesen fogja ő nektek és mindenkinek hirdetni a legszentebb Szivet. Ő áldjon meg titeket és mindnyájunkat! , Megújhodás felé. Anarchista-féle embertől hallottam egyszer, hogy a kommunizmus úgy húzza maga után az anarchiát s ez a nihilizmust, mint egyik fogaskerék a másikat. Vigyorogva, az eljö­vendő anarchista­ mennyország biztos tudatában tette ezt a megjegyzést. Igaza volt-e? A kommunizmust láttuk. Az anarchiát is volt módunkban megismerni elméletben és bizony sokszor már gyakorlatban is. A nihiliz­must, az embernek kivetkőzését mindazon üd­vös formákból, melyek által bennünket a val­lás, a társadalom, a család emberekké nevelt, a terrorfiúk szintén eléggé megsejttették velünk. Szemünk előtt játszódott le minden. Láttuk a fogaskerekeket az utolsóig, amely a semmivé­­őrlés szörnyű munkáját végzi. Az Isten szerelmére, nyissuk ki még egy ki­csit jobban a szemünket és lássuk meg azt a fogaskereket is, amelyik a kommunizmust és­­ vele a többieket hajtotta. Vegyük észre már végre-valahára, hogy mindaz a borzalom, amit a magyarság megért, az anyagelvűségnek, a »csak anyag van“, „csak földi élet van" jel­szavas világnézetnek, a fő fogaskerék munkájá­nak szükségszerű következménye! És nyissuk ki a szemünket főkép annak meglátására, hogy az anyagelvűség nem va­lami ködös, levegőben lógó elmélet, hanem itt van meggyökerezve, valóságra válva mindnyá­junk szívében. Ó, ha legtöbben csak álmod­nék is, mennyire a mi szivünkbe volt és van ágyazva az a kerék, mely által a kommuniz­mus rettenetes fogaskerékrendszere mozgásba jöhetett! Ó, ha csak megsejtenék, legalább egy ihletett percben, hogy véghetetlen tunyák, lel­künkkel s legjobbjaink eszméltető szavával nem törődök, tettel és nélkülözésektől fázók, kényelemért kapkodok, anyagiasak voltunk! Hogy idegen istent imádtunk, holott éreznünk kellett, hogy lelkünkhöz ez a bálvány idegen s csak egy Istenünk van. Az, aki éltünk nem ragyogó , úri életre, de szenvedésekre és kereszthalálra vállalkozott­. Az, aki minket is megváltott a pusztulástól ezer évvel ezelőtt. Az, aki a magyart a szenvedések és áldozatok által jegyezte el a nagyságnak! Fogunk-e eszmélni ? Fogja-e végre ki-ki kö­zülünk a mellét verni ? Fogunk-e valóban új világot építeni s nem csupán beszélni róla? Magunktól még most se csinálnánk semmit, de Isten jobb hozzánk, mint mi vagyunk ön­magunkhoz. Beledobol* »­­­edések könny­­­eseb­ árjába. Akarjuk vagy sem, úszni kell benne, küzködve, keservesen, lihegő mellel. Nincs módunkban kényelmesen partra kapasz­­kodni és tovább folytatni a régi poshadt éle­tet. Sok pénzük van a tőkéseknek Magyar­­országon, még több a nagyvilágon, de annyi nincs, hogy a lagymatag, kényelmes élet biz­tosítására elég legyen. Isten nem engedi magát többé elfelejteni: a szenvedésekben újra kell születnie a magyar nemzetnek. Igen, akarunk vagy nem akarunk, eszmél­nünk kell, újjá kell születnünk, meg kell ta­gadnunk régi anyagias életünket, törekvéseinket és nemes eszményeknek kell élnünk újra. Mi­nél inkább íEtéafloÖun­'K'­­ és-^epCMWdkolufik. ez, ellen, annál többet fogunk szenvedni, mert­ a pártoskodás csak annál nagyobb lesz és annál mélyebbre taszít az általános nyomorúságba. Eszmélnünk kell. Mit sem fog használni, ha felbukkanó jobb érzéseinket, nemesebb elha­tározásainkat anyagias célokért eláruljuk vagy eladjuk. Csak kitoljuk az időpontot, amikor a valósággal, az elkerülhetetlen szenvedésekkel szembe kell néznünk. Mert sok minden lehetőség van a magyar nemzet jövendő sorsát illetőleg. De egy: az , elkerülhetetlen, keserves szenvedés, — az bi­zonyosság. Szenvednünk kell. Ám ez a komor igazság, ez a kérlelhetetlen muszáj ne csak lesújtson, de meg is vigasztaljon. Gondoljunk rá, hogy minden, ami uj és ne­mes, szenvedésekből születik s ez a földön máskép nem mehet. Szenvedésből fakad az uj élet a rögök között a könny- és véráztatta ma­gyar rónán, szenvedés árán jő világra a gyer­mek, s­ az Úr Krisztus tenger szenvedésében­­ újhodott meg a föld színe. Gondoljunk rá, hogy a szenvedés biztosan elvégzi, ami után énünk jobb fele oly sokszor s mégis oly tehetetlenül sóvárgott. Hogy a szenvedés az Isten orvos­sága s aki szenved, az gyógyulni fog, azt nagyon szereti az Isten. És mikor már minden erő, minden remény­ség elhagyott, boruljunk le valahol az előtt a sápadt, vértől csurgó töviskoronás Fő, azelőtt a lándzsával általvert Szív előtt. Ott még akkor is fakad vigasztalás. Pünkösd után XVI. vasárnapi sz. evangélium. Azon időben bement Jézus szombaton egy főfarizeus árába érkezni. S a farizeusok figyelemmel kisérték, s íme, ekkor egy vízkórságban szenvedő embert hoz­tak hozzá. Jézus kérdést intézett a törvénytudókhoz, mondván: Szabad-e szombaton gyógyítani? — Ők azonban hallgattak. Erre megérintette őt, meggyógyí­totta és hazabocsátotta. Azután így szólt hozzájuk: Ha valakinek ökre vagy szamara szombaton a kútba esik, nem húzza-e ki mindjárt? Erre semmit sem tudtak neki felelni. Mikor pedig látta, miként válogatták a meghí­vottak az első helyeket, ezen példabeszédet mondotta nekik: „Ha valaki lakodalomba hív, ne­m ü­lj az első helyre, nehogy, ha esetleg náladnál előkelőbbet hívott volna meg a házigazda, hozzád jöjjön, ki téged és őt meghívta és azt mondja: adj helyet ennek. Akkor pi­rulva kellene az utolsó helyet elfoglalnod. Mikor meg­hívnak, menj az utolsó helyre, hogy ha eljön az, ki meghívott, azt mondhassa neked: barátom, menj fel­jebb! Akkor nagy tiszteletben részesülsz a vendégek részéről. Mert, aki magát felmagasztalja, azt megaláz­tatás éri, és aki magát megalázza, azt felmagasztalja az Úr. A feltámadt „A Szív“ reményteljes evangé­liumot, örömhírt hoz a szenvedő magyar­ságnak.­­Felmagasztaltatást ígér. Az Ur szava csalhatatlan. „Ég és föld el­múlnak, de az én igéim el nem múlnak“. Az Ur törvénye megáll és ha minden is belepusztul. Az Ur szava, az Ur törvénye ez: Aki magát felmagaszta­lja, azt megaláztatás éri és aki magát megalázza, azt felmagasztalja az Ur. Földhöz csapott már minket a tatár úgy, hogy a hont újra kellett megalapítani. És meg­alapítottak. " :L ÉZu­fLu 11 Lk. 14, 1-11. , Fölemésztett a török úgy, hogy hosszú 150 éves haláltusa után romok felett éltünk. És felépítettük újra a hazát. A megaláztatások után mindenkor bekövet­kezett a felmagasztalás. De azt is tudjuk a történelemből, hogy elő­deink a szenvedést bűneikért megérdemelt büntetésnek fogadva, meghajoltak a haragos Isten színe előtt, alázatos lelkülettel vezekelték, hordozták a súlyos keresztet. Amellett bízva bíz­tak az Ur szavában és nem szűntek meg ál­landóan ostromolni az eget forró imádsággal azért,­ hogy kegyeskedjék beváltani ígéretét s a nemzetet felvirágoztatni. Bebizonyosodott eddig mindig rajtunk, hogy aki az Urban bízik, soha meg nem csalatkozik. Nem fog kimaradni most sem, keresztény testvérem, nem, biztosan nem. Csak keresz­tény lelkülettel alázkodjunk meg, megadással hordozzuk a nagy keresztet, tartózkodjunk a bűnöktől és a botrányoktól s nem fog késni a teljes megváltás és szabadulás ideje sem. Biztasd magad, ints másokat kitartásra igy és hasonlóképen. Szent Bernát mondja, hogy az a keresztény gyermek, aki Máriát híven tiszteli, «1 nem veszhet. Hát akkor hogyan vessze­t el hazánk és mi mindnyájan, amikor Szent Istv­án testa­mentuma szerint országunk Mária öröksége ? Jézus Szive megigérte, hogy el nem hagyja­­ azokat, akik Szivének ajánlották fel magukat

Next