A Szív, 1921-1922 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-28 / 22. szám
Bgtfapg^ 1*82» farmér 2B. # 22. VII. évfolyam © a 3éZNS S21V6 MEGJ6LENtK^| SZéOKBSZ [jHiruffiv B^QJHBJiToa | Budapest. N VU1 ÓMIVAT Ára 2 kor. eTiéRTesiTöae © _________ni * íj KIADJAIky-utca 20. pi-gteie-egívg-gyövfflB^Gi Szív előfizetési én asész évre 112 korua. TBomsm rtadéésoél 50 pMédytól kezdve 20 százalék kedvezmény. Kiadóhivatal] dm: Budapest, Vil. ker* Horánszky u. 20 XV. BENEDEK f Meghalt a békepápa. Olyan ember halt meg, aki előtt fejet hajtott az egész világ, hivő és hitetlen, még az egyházgyülölő is. Mert XV. Benedek pápa előtt már életében hódolt szívében az egész emberiség. Hódolattal nagyrabecsülték azért, mert ő volt az első, aki a tusakodó világ fegyverei elé állott és odakiáltotta azt a mindenkinek drága és sóvárgott szót: béke! Háborúban telt el egész pápai uralkodása. Amikor a trónra lépett, már dörögtek az ágyuk, fis dörögtek éveken keresztül. De ezeknek bömbölését és a világgyűlöletnek ordítását is túlharsogta XV. Benedek újra és újra megismételt szava: békéljetek meg és szeressétek egymást. Iis ebből nem engedett egy pillanatra sem. Krisztus helytartójának tudata élt a szivében és Krisztus szavát kiáltotta feléjük: Békesség veletek! Most az Ur trónusa elé ment. Oda, ahol az égi Béke uralkodik és érvényesíti akaratát. Mint ölelte szentséges Szivére öt jézus és mondhatta neki a boldogító igéket: Fiam! Békesség neked. Egyszer majd az idők távlatából az érdemeket lemérő történelem megállapítja XV. Benedek értékét, hisszük, hogy pápai uralkodásának jellemzéséül ezt fogjuk majd kiemelni: a békesség apostola volt. XV. Benedek élete: XV. Benedek pápa, családi nevén gróf Della- Chiesa Jakab 1854. november 21-én született előkelő családból. Atyja Della Chiesa, József őrgróf, anyja Miglioráti Janka volt A pápa Genuában született, ahová édesanyja — születését bevárandó — költözött Ott is keresztelték meg, de testi gyengesége miatt nem a templomban, hanem otthon. A plébánia keresztelési anyakönyvében az alábbi feljegyzés olvasható: «Az Úr 1854-ik évében november 22-én délután 1 órakor e plébániatemplomba újonnan született csecsemőt hoztak, amely november 21-én d. e. háromnegyed 10 órakor e plébánia területén született. Atyja, Della-Chiesa József őrgróf, néhai Jánosnak fia, genuai lakos, anyja Miglioráti Janka őrgrófnő, Jánosnak leánya. A gyermeket gyengesége miatt Bosso Albert orvos házában keresztelték, mely alkalommal a Jakab, Pál, Kér, János neveket kapta. Keresztszülei: Spinola Jakab őrgróf és Centurione, szül Miglioráti Anna őrgrófnő, genuai lakosok voltak. A pápának még két testvére él, három meghalt. Az elsőszülött Antal János, nyug. olasz ellentengernagy, állandóan Pegliben tartózkodik, neje Jacobini bibomok unokahuga, Eugenia, akinek saját háza van Rómában; a másik fivére Gyula, szintén a tengerészetnél szolgált, de most magánzó. Pápasága idején halt meg nővére, Zsófia, Persico gróf özvegye. .Midőn a családnak egy barátja közölte ezzel a pápaválasztás eredményét, lehajtotta fejét, összekulcsolta kezét és így sóhajtott föl: Povero mio fratello — szegény testvérem! ! A kis Jakrib, aki zsenge korában gyenge szer j vezetővel és betegségre hajló természetével ugyancsak sok gondot okozott édesanyjának, évek múltán, hála a körültekintő ápolásnak és a kedvező éghajlatnak, vidám és jókedvű fiúvá növekedett, aki élénk részt kért társai szórakozásaiból és pajkos csinyjeibe. Az evezőt és vitorlát páratlan ügyességgel kezelte, az úszásban pedig túltett valamennyi társán. Az ifjú. Szülővárosában elvégezvén az elemi iskolát, atyja a szerzetesei vezetése alatt álló genuai intézetbe küldte, ahol tanulmányai befejeztével mint bejáró növendék hallgatta a püspöki papnevelőben a bölcsészeti előadásokat, s majd az egyetemre — Atherreumra — iratkozott be, ahol atyja utasítása szerint jogot hallgatott. 1375 augusztus 2-án, tehát alig 21 éves korában a polgári jog doktorává avatták és ezzel megnyílt előtte az ügyvédséghez vezető út. Az öreg őrgróf ugyancsak jól ismerhette fiát, amikor ráparancsolt, hogy ügyvéd legyen. Különös jogi érzékkel bírt, amely az egyetemen mindjárt fel is tűnt. Genua előkelő társadalmában mindig szívesen látták a fiatal diákot, aki nemes származásán kívül sok jó tulajdonsággal bírt. Bár megjelenése nem volt délceg és arcvonásait sem lehetett szépnek mondani, finom modorával, könnyed társalgásával megnyerte az embereket. Kispap: Az ifjú Della-Chiesa gróf azonban nem érezte jól magát a világban. Pap akart lenni. Egy napon atyja elé állott tervével, az öreg őrgróf csak nehéz szívvel érthető. Pappá lenni abban adta beleegyezését a korban, amikor az egyházi öltöny általános megvetés és gyűlölet tárgya! Az ügyvédi pályán vagy állami szolgálatban mégis csak más jövőre volt remény. Okossága és vallásos érzelme azonban nem engedték, hogy fia óhajtásával nyíltan szembeszálljon. Engedett és Jakabot 1875-ben már a Collegium Capranicumban, Róma egyik igen előkelő Iter Chiesát 1878. évi április 20-án, nagylapján szerpappá szentelték és december 21-én, 24 éves korában a lateráni papnevelőintézetében találjuk. Dell ' — * ‘ombrache templomban Patrizzi bíbornok áldozópappá szentelte. Hozzátartozói eljöttek Genuából, részt vehessenek a Szent Péter-templomban mondott első szentmiséjén. Pap és diplomata. Mint fiatal pap a diplomáciai pályára lépett Miután az Academia dei Nobiti tanfoyamát elvégezte a rendkívüli egyházi ügyek kongregációjának titkára lett. Amikor az 1882. év végén XIII. Leó pápa Rampollát nunciusi minőségben Madridba küldette, titkárául Della Chiesát adta melléje, akit egyidejűleg titkos kamarásává is kinevezett. Ez az állása nagyon alárendelt volt, szerepe nem igen akadt. Della-Chiesára nézve ez a négy év csak iskola volt, de elsőrangú tanító vezette. A magábamélyedés ideje volt, amely nem suhant el nyom nélkül, aminthogy a hóval borított vetés, ha nem is emeli a fejét a magasba, gyökereit annál mélyebben beereszk a földbe. Röviddel azután, hogy XII. Leó 1887 tavaszán Rampollát visszahívta Madridból, hogy a szent kollégiumba felvegye és államtitkárává kinevezze, Della Chiesa is visszatért Rómába. Rampolla azzal jutalmazta meg eddigi ragaszkodását, hogy az államtitkári hivatalnokok közé osztotta be. Egyelőre a pápai államtitkárság fogalmazójává nevezték ki. A római kongregációk fogalmazóinak az a tendőjük, hogy a nekik kiosztott országok minden viszonyáról és ügyéről a hozzájuk beérkezett jelentések alapján előterjesztést tegyenek és azt döntésre készen nyújtsák be a bíboros-elnökhöz. A pápa neve így nem szerepelt bár a nagyvilág előtt, de ezen évek nagy egyházpolitikai harcában munkás szerepben vette ki a részét. Helyettes-államtitkár: 1001-ben Tripepi h. államtitkár bíborossá lett és helyébe XIII. Leó pápa Della-Chiesát nevezte ki. Az államtitkár tudvalevőleg egyben külügy- és belügyminiszter féléje az egyháznak. Ennek helyettesévé lett most Della Chiesa. Az államtitkár naponkint , kihallgatáson jelenik meg a pápánál és minden fontos egyházi ügyet megbeszél vele. Kétszer hetenkint a helyettes megy helyébe. Elődje Tripepi, a Szent Péter-templom kanonokja lévén, ez a kitüntetésszámba menő és jövedelmező állás természetszerűleg Della Chiesára is átszállott. Ő azonban, attól félvén, hogy a kanonoksággal járó kötelességeket csak hivatali teendőinek rovására teljesíthetné, visszautasította e méltóságot. A reggeli 9 órától déli 1 óráig tartó hivatalos időt nagyrészt a különböző személyiségek fogadása vette igénybe. Azonfelül jelentést kellett tennie a beérkezett postáról és annak tartalmáról a válaszokat elkészíteni és másnap aláírás végett az államtitkárnak bemutatni. Viszont az álamtitkár vele közölte a megbízásait, melyeket írásbeli uton kell foganatosítani, ilyenek pl. a nunciusoknak szóló rendkívüli utasítások. Római útjük alkalmával a püspökök elsősorban a helyettes-államtitkárral beszélik meg az egyházpolitikát érintő ügyeket. Mondják, hogy Della Chiesa minden püspöknek gyűrűjét megcsókolta, amit a többi prelátus nem igen szokott megtenni. Della-Chiesa h. államtitkár maradt XIII. Leo után X. Pius alatt is, ami ritkaság, mert az uj pápák rendesen uj államtitkárt neveznek ki. Érsek: 1907-ben Bolognába érseknek nevezte ki X. Pius pápa Della-Chiesát. Jellemző reá, hogyan mondotta el egy ismerősének X. Pius Della-Chiesa viselkedését, amikor tudtára adta neki kinevezését: — Kezdetben szabódott — mondta a pápa — és szerényen méltatlannak mondta magát az érseki székre. Mikor azonban határozottan kijelentettem, hogy emiatt ne aggódjék, mert ezt eldönteni a pápa dolga, aki Isten előtt vállalja a felelősséget, könnyes szemmel bevallotta, hogy a lelkipásztorkodás szívének legforróbb óhaja, ez az a gondolat, amely lelkét naponként eltölti. Jól választottam — végezte be a Szentatya — Della Chiesa érsek koriban is feladta magaslatán fog állama. Nagy nehézségeknek ment elébe. Lelkipásztornak kellett mennie néki, aki soha káplán, sem plébános nem volt. Kitűnő és buzgó főpap volt. Az egész egyházmegye bámulta a főpásztornak páratlan és lankadni nem tudó tevékenységét. Egyházlátogatásai alkalmával rendesen napjában kétszer, reggel és délután prédikált. Közben megejtette a legkimerítőbb vizsgálatot és gyakran még aznap indult a szomszéd helységbe. Mikor egy ízben megint nyakra-főre sietett, hogy a szomszéd plébánia bucsuján részt vehessen, komornyikja a nagy sietségben az asztalon felejtette annak a szentbeszédnek a fogalmazványát, a melyet az érsek másnap el akart mondani. Mikor Della-Chiesa útközben kérte és minden keresés hiába volt, az inas végre panaszosan kifakadt; „Hiszen excellemciád mélyevésre is alig enged kiót«. 1 Bíboros. A római egyházi körök nem kételkedtek abban, hogy a pápa már valamelyik legközelebbi konzisztóriumban bíborossá kreálja a bolognai érseket. Bolognában pedig azt annyival is inkább bizonyosabbra vették, mert az volt a szó Gyermekkora.