A Szív, 1922-1923 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-24 / 30. szám
o 2. oldal Egy protestáns tudós a katholicizmusról. Németországban az utóbbi időben több protestáns tudós megdöbbenve látja, mint romlik le a protestáns hitélet és vesz ki a Jézusban való hit a protestánsok lelkéből. Ezek a tudósok mindinkább behatóbban kezdenek foglalkozni a katholikus vallással. A legutóbb például dr. Hendt Lénárd Münchenben egy könyvet írt, amelyben a katholicizmus Mária tiszteletével is foglalkozik. Kifejti, hogy a katholikus vallásban Mária tisztelete semmiképp sem tolja háttérbe Jézus imádását. Mint a tűz, mely annál messzebbre tudja árasztani a hőt, mennél több lángot gyújt meg, épp úgy annál jobban központosának az erők Jézus imádására, mennél jobban benne van Jézus anyja is a vallási élet sugárzásában. Ez a példa is mutatja, hogy a külföldi protestántizmus nem olyan katholikus támadó és megértetlen, mint a magyarországi. Ezen utóbbinak katholikus ellenszenve is nagyrészt azonban ott gyökerezik, hogy nem ismeri hitünket. Pontius Pilatus. Pilatus neve egyházi életünkben igen gyakran előfordul. Ki volt tulajdonképpen? Pontius Pilatus előkelő pogány római, Palesztinában a római hivatalnoknak legfőbb képviselője volt. Amióta ugyanis, Zidóország a gonosz Heródes fiának száműzetése után római hűbértartománnyá lett, afölött az uralmat a római császár nevében a szíriai pretor gyakorolta. Ez azonban igen messzire tartózkodott Zsidóországtól, úgy hogy gyakorlati okokból helytartót neveztetett ki alantasául. Ennek a helytartónak feladata volt elsősorban a lázadások elnyomása, azonkívül az adók beszedése és a nagyobb körökben az ítéletek végrehajtása. A zsidók ugyanis a legtöbb dolgokban saját embereik (főtanács stb.) útján ítélkeztek, de ennek végrehajtására nem ők, hanem római hatóságok voltak hivatottak, így tulajadonképp a helytartó határozott, hogy valakit kivégezzenek-e, vagy sem. Ilyen helytartó volt Pontius Pilatus is. Rendes hivatali helye Cesareában volt és csak olyankor jött Jeruzsálembe, amikor hivatali kötelességei odaszólították. A nagyobb ünnepeket rendesen Jeruzsálemben kellett töltenie, mert zsidók ilyenkor tömegesen tartózkodtak a főa városban és a rendtartás, valamint az ítéletek végrehajtása szükségessé tették a helytartó jelenetét. Pontius Pilatus különben nagyon megaluvó lelkű és igen befolyásolható ember volt. Nem a törvény erejét nézte, hanem a népnek a kegyét, így aztán igazságtalan ítéletei miatt egyszer bevádolták a római császárnál, aki állásától elmozdította és a galliai Viennebe száműzte. Pilatus nem tudta elviselni bukását, hanem szörnyű lelki vergődések után öngyilkosságot követett el. A gyermekek megszégyenítettek! Sz.— községben misszió volt, amellyel kapcsolatban a Szivgárda gyermeklelkigyakorlatot is tartott. A kis gyermekek a bűnről szóló előadás után mind gyónni akartak. Még azok a kicsinyek is, akiket még nem lehetett gyónáshoz engedni. A tanítónők a csöppségeknek megtiltották, akik azonban a tilalom ellenére elszökdöstek és hol egyik, hol másik picikét látta meglepve a vezető, hogy beszökött a gyóntatószékhez, s ott térdelve végzi szent gyónását. Egy öt és fél éves kis fiút elővesz: — Hát miért mentél el gyónni? Komolyan felel a selypes csöppség: — Mert nadon szót bűnöm volt. A végén erővel kellett elcibálni a gyóntatószéktől s áldoztató korláttól a kicsinyeket, akik mind »le akarták mosni szivükről azt a feketét.« Két pici fiút azzal tartottak vissza a sz áldozástól, (miután már beszöktek a páterhez és meggyóntak, hogy nem áldozhatnak, mert reggelizték. Másnap azzal hozza a két fiúcskát az anyja: — Nem bírok velük, mert tegnap este még vacsorázni sem akartak, hogy ma áldozhassanak. Szívleljük meg! Az ártatlan csöppségek megirtóztak saját bűnös voltuktól féltek a bűntől és vágyták a tisztulást. A kis értelmetlenek erőnek erejével áldozni akartak. S mi öreg bűnösök ne féljünk, ne rettegjünk bűneink súlyával járni? Mi értelmes nagyok, ne tudjunk vágyódni a Krisztus után, akinek szeretetét jobban meg tudnánk értetni?! Szívleljük meg ezt a nagyböjtben s kövessük a kicsinyek megható példáját, mert »Jia olyanok nem lesztek mint a kisdedek, nem mentek be a Mennyek országába.« A nagyhét egyes szertartásait a virágvasárnap vezeti be. Ennek hangulata még a dicsőségé, mert elsősorban Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepli. Másrészt azonban már fájdalmas e nap szertartásainak hangulata, amennyiben felolvassák Jézus szenvedésének történetét is. Virágvasárnap egyházi ünnepségeinek középpontja a körmenet. Sokan a barkaszentelést gondolják annak, pedig a barkaszentelés csak hozzájárulna a tulajdonképpeni ünnepségnek, a körmenetnek. Nagyon helytelenül cselekésznek tehát azok, akik virágvasárnap csak azért mennek templomba, hogy onnét szentelt bárkát hozhassanak, a körmenet alatt pedig nyugodtan ülnek a padokban. Nagycsütörtökön az egész liturgia az Oltáriszentség alapításának nagy örömétől telik el. Ha valamikor, úgy ezen a napon legillőbb a szentáldozás. Igen jól teszi hát mindenki, aki megteheti, ha nagycsütörtökön az Úr oltárához járul. Nagypéntek az egyetlen nap az egyházi évben, amikor nincsen szentmise. A nagypénteki szertartás ugyanis esik imaáldozat, melynek 1923 március 24. egyik részét a pap áldozása képezi. Az ehhez használt Szent ostyát azonban már az előző napon átváltoztatja a szentmisében. Napjainkban nagypénteken számosan látogatják a szent sirt, melynek azonban a középpontja az imádásra kitett Oltáriszentség. Egyik-másik helyt ez a szent sir igen szegényes, ami a hitközség megfogyatkozott szeretetének jele. Nagyszombaton a nagymisével vége az egyház gyászos hangulatának. Ezt a nagymisét a tűzszenitelés, húsvéti gyertyaszentelés, keresztkútszentelés stb. előzi meg. Sajnos, erről a hívek legnagyobbrészt nem is vesznek tudomást. Pedig mindegyik gyönyörű szertartás. A nyolcadik parancshoz. Isten nyolcadik parancsa nemcsak tilt, hanem parancsol is. Az előző számban láttuk, hogy mit tilt. Iis mit parancsol? I. Azt, hogy mindenkinek megadjuk azokat a javakat, amelyek megilletik. / II. Hogy az okozott kárt megtérítsük. Ebből kifolyólag vétkezik tehát: 1. A szülő, az apa, ha nem igyekszik tőle telhetően kenyeret keresni családjának. 2. A munkaadó, ha nem adja meg a munkának megfelelő méltányos bért. 3. A munkás, ha nem végzi el a megfelelő munkát béréért. 4. A gazdag, ha az éhezőknek nem juttat fölöslegéből. A jóvátétel parancsa pedig a következőkre kötelez: 1. Ha a lopás vagy csalás által hozzánk jutott dolog még megvan, azt vissza kell adni. Úgyszintén azt is, ha más által lopott dolog van birtokunkban. Ha ajándékba kaptuk, ellenérték nélkül kell tulajdonosának visszaadni. Ha megvettük, akkor a hatóság útján az érte adott összeget visszakövetelhetjük. 2. Ha a lopás vagy csalás által szerzett dolog már nincs meg, akkor annak értékét kell visszaszolgáltatni. Amennyiben nem rendelkeznénk annyival, elég a jó feltétel, hogy amint lesz (esetleg részletekben) törlesztjük. 3. A kölcsönkért dolgokat (adóság) a kikötött határidőre bűn terhe alatt kötelesek vagyunk vissszaadni. (Ha nincs, úgy kell tenni, mint az előző pontnál.) Vétkezik azonban az is, aki mást becsapva, vesz kölcsönt fel. (Pl. előrelátja, hogy nem fogja megfizethetni.) Kivétel az életszükségletekre vonatkozó dolgok. Pl.: ha családomnak nem tudok enni adni, lakást kifizetni; elfogadhatok akkor is kölcsönt, ha még előre nem látom biztosítva annak kifizetését. De meg kell tenni bennem a jószándéknak, hogy igyekszem az adósság kifizetésére való összeget megszerezni. 4. Ha akaratlanul károsítottam meg mást (pl. a rám bízott dolgokat elvesztettem), azt is köteles vagyok megtéríteni. (Ha nincs miből, úgy mint a 2.pontnál.) 5. A csalás által okozott károkat (rossz anyagot adtam el, uzsorakamatot vettem meglzet Találkozás. (Elbeszélés, 2. folytatás.) II. fejezet. Rachel napokig várta jószivü kisérőjét. De hiába várt. Nem jött. Észrevette azonban, hogy valaki ólálkodik a házuk táján. Nem bírt a szivének parancsolni. Olyan tájban ment hútra, amikor tudta, hogy visszajövet a háza körül ácsorgóval fog találkozni. Iis valóban. Visszajövet — már egészen közel házukhoz — találkozott a sötétszemű ifjúval. Az nem szólt, csak szó nélkül elindult mellette. Rachel sem szólt. Szemlesütve lépegetett és keze remegett, ahogy fogta a korsót. Végre megszólalt a férfi. — Rachel, ismét elmegyek messzie. — Hová? — Ne kérdezd. A leány nem felelt. Szeméremérzete elfojtotta a kérdő szavakat: — Miért nem jöttél be házunkba? Ehelyett mást kérdezett: — Kis nevedet se tudjam, ahogy rád emlékezzem? — Ne tudd, szép Rachel. Nevezz emlékedben Dávidnak, mert annak első hangjával kezdődik a nevem. Rachel hallgatott. Szive mélyéig nagyon elszomorodott. Mielőtt bement a házba, mégis visszaszólt: — Nem látlak többé? — Holnap alkonyatkor tér ki a kúthoz. A tahidnál találkozunk. Többet nem szóltak. A leány szomorúan ment a házba. Csöndes bánatát zavarták az otthon összegyűlt vendégek hangos, izgatott beszélgetése. Eleinte nem figyelt, de azután akaratlanul is megkapták fülét a szavak. Azt beszélték, hogy a híres bandita, a nagy gonosztevő erre csavarog. A házak táján is látták ólálkodni. Meg is kérték a római katonaságot a veszedelmes rabló elfogatására. Rachel egyszerre úgy érezte, mintha el akarna állni a szívverése. Egyszerre érteni kezdett titokzatos szavakat, amelyeket eddig nem értett. — Hogy hívják a latrot? — kérdezte remegő ajkakkal. — Furcsa neve van. Valami Dismas. Rachel halálsápadt lett. Igen, ez ő! Most már tudja a titokzatos viselkedés okát. Borzasztó! Hát az, akit megszeretett, gonosztevő! Rachelnek nagyon fájt a szíve. De azért tudta, mi a kötelessége Izrael istenfélő leányának. Kitépni a szívből az olyan érzelmeket, amelyek célhoz nem vezetnek. Éjszaka sírt. De reggelre már erős volt. És alkonyatkor nem ment volna a világért a kúthoz. Nem akart találkozni a hídnál azzal a rettenetes emberrel. Nincs az a hely, ahol többé az életben találkozzanak. Mert nincs az a híd, amely összeköthesse Izrael ártatlan, istenfélő leányának és a rabló, gonosztevő bűnösnek sziveit! Dismas, a lator, alkonyatkor hiába várt a hidnál. S vad elkeseredéssel gondolta: — ö mellette talán jobb tudtam volna lenni. De látom, nekem már minden hiában! A bűnös és az igaz nem találkozhatnak. Számunkra nincsen olyan híd, mint ez itt , amelyik összeköt. Azzal sietve távozott, mert tudta, hogy már keresik. Távozott, hogy folytassa előbbi gaztetteit. III. fejezet. Évek múltak el. Hosszú évek. A szép Rachel férjhez is ment. Nem szerelemből, csak kötelességből. Mert Izrael minden leányának kötelessége ez. De házasságában is szerencsétlen volt. Az istenáldás elkerülte, férje hamar elhalt. Fiatalon került gyermektelen özvegységbe. Tiszta, erényes és igaz volt életéből mint özvegy, akár csak azelőtt leánykorában. A templomot szolgálta és ájtatos imákkal várta Messiást. A farizeusoknál nagy kegyben állott >> a jóhírű és jómódú, erényes özvegy. Csöndes, békés életét csak két dolog zavarta meg. Az egyik a názáreti csodatevőnek dolgai. A farizeusokkal tartva, nem akart hinni neki, de lelkét akarva sem zárhatta el a csodák hírei elől. Párszor látta is. fis amikor ránézett, mindig menekült előle, nehogy behódoljon annak a szelíd, szerető tekintetnek. A másik hit ami megzavarta az volt, hogy többek közt egy hírhedt régi bandita került fogságba, Dismas a neve. E név régi emlékeket és régi érzelmeket korbácsolt fel a még fiatal szívben, amely szerelemmel házasságában sem szeretett. Régi érzés, régi bánat... régi emlékezés... Aminek mindig könny az ára. 1 (Vége köv.) '