A Szív, 1931-1932 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1931-09-05 / 1. szám
2. oldal Buttler lelkében megtörve lett volna protestánssá és aztán elbújdosott volna e hazából. A történelmi valóság pedig az, hogy Buttler mérgében és boszsaúból állott be a protestáns szektába és továbbra is magyarországi birtokán maradt. Mi a tanulság? A tanulság az, hogy ne üljünk föl még oly nagynevű emberek állításának sem, amikor katholikus egyházat és szent hitünk intézményeit a hitványnak állítják oda. Ha megvizsgáljuk ezeket az állításokat, majdnem minden alkalommal rájövünk a valótlanságra. Íme, évtizedeken keresztül olvasták és valónak fogadták el egy nagynak híresztelt magyar író könyvét. Elejétől végig csakúgy ostorozza az eseményeken keresztül ez a könyv a katholikus egyházat és annak szolgáit. Ocsmánynál ocsmányabb, fölháborítónál fölháborítóbb gonosztetteket fog rá a papokra, püspökökre, prímásra. Amikor aztán a történelem igazságot kutató fáklyájával belenéztek az események adatai közé, kitűnt, hogy mindebből a katholikusellenes valótlanságból egyetlenegy szó sem volt igaz. Különösen leszögezendő dolog az, hogy Mikszáth Kálmán protestáns volt és szaporította azoknak a protestáns íróknak sorát, akik tárgyilagosság nélkül és pellengérre állítással írtak a katholicizmusról. A szabadkőművesek erőfeszítő munkája Ausztriában* Valamikor az osztrák császárság idejében tilos volt Ausztriában a szabadkőművesség. Úgy segítettek rajta az osztrák szabadkőműves érzelmű emberek, hogy Pozsonyban rendezték be a szabadkőműves páholyt és a gyűlésekre Bécsből vonaton jártak Pozsonyba. Amióta az 1918. évi lázadások az osztrák-magyar monarchia két államát tönkretették, szabad prédájává lett Ausztria a különböző destruktív irányzatoknak. Azóta pl. magában Bécsben 19 szabadkőműves páholyt alapítottak. A vidéken pedig minden nagyobb városban létrehozták a szabadkőműves páholyokat, úgy, hogy Ausztriában ma 1500 szabadkőműves van. E szabadkőműves páholyok működésén kívül azonban az osztrák vakolóknak egy különleges iránya van. A szabadkőművesek ott egész csomó egyesületet, szövetkezetet, szövetséget és társulatot hoztak létre, amelyek tulajdonképen cégérek. E társulatokban ugyanis a vezető szerepet szabadkőművesek viszik és a többi tagokat, anélkül, hogy azok tudnák, felhasználják a maguk szabadkőműves céljának elérésére. Hyen szabadkőművesek által vezetett egyesület az ú. n. „Páneurópai Unió“. Ennek vezére, Coudenhove-Kalergi gróf, osztrák szabadkőműves, a bécsi Humanitas páholynak a tagja. E páneurópai egyesülettel szoros kapcsolatban van a bécsi Rotary Club, amely ilyeténkép szintén szabadkőműves vezetés alatt áll. Sajnos, mindkét klubnak Magyarországon is megvannak a testvérintézményei. Nem mondjuk, hogy tudatosan szabadkőművesek gyülekeznek ebben a két egyesületben, de annyi tény, hogy az európai irányítóik nagyrészt szabadkőművesek és a legtöbb helyi szabadkőműves páholyok a mozgatói. Másik nagy és destruktív mozgalom, amelyet szintén osztrák szabadkőművesek irányítanak, az „Anyaság kényszere elleni Szövetség“. Ezt egy Ferch nevezetű szabadkőműves alapította, akinek munkájában az Egyetértés bécsi páholy emberei nyújtottak segédkezet. Teljesen szabadkőműves vezetés alatt áll az u. n. Szabadgondolkodók Egyesülete. Ugyancsak szabadkőműves alapítás a Szabadiskola, amely egymásután tartja Bécsben és Ausztria nagyobb városaiban kurzusait, fölolvasásait. Szabadkőművesek alapították a Természetbarát Egyesületet, amely tagjait főkép a szociáldemokraták közül verbuválja. Vezetője Schmidl szabadkőműves, a bécsi Goethe páholy tagja. Ezek turistáskodás ürügye alatt édesgetik magukhoz a munkásokat és aztán fölhasználják őket eszméik elfogadására és terjesztésére. Sajnos, Csonkamagyarországon is egész csomó olyan hangzatos nevek alatt működő egyesület van még, amelyeknek vezetői majdnem kivétel nélkül a szabadkőművesek régi embereiből verbuválódnak. Fájdalmas dolog az, hogy Csonkamagyarországon akadnak még olyanok, akik elfelejtették a szabadkőművességnek rettenetes országvesztő munkáját. A magyar intelligenciának lelkét a szabadkőműves páholyokból fertőzték meg és a háború alatt a szabadkőműves páholyok egyik tényezője voltak a nemzet ereje, ellenállóképessége megdöntésének. Szabadkőművesek irányították azokat a destruktív újságokat, amelyek elvetették a nagyközönség körében bizalmatlanság, az egyenetlenkedés és az ellena szegülés bacillusait. Szabadkőművesek voltak többségben a nemzeti tanácsban, a Károlyi-pártban és minden olyan irányzatban, amely az ezeréves Magyarország erős épületét tönkretette és helyébe nem tudott alkotni semmit, csak a nyomort hagyta. Hogy Magyarországon most nyomor van, az jelentékeny mértékben a szabadkőműveseknek és a velük egy húron pendülő szociáldemokratáknak köszönhető. Ne vigyük a pénzünket umfeWre. Ismételten és ismételten szót emeltünk már lapunkban a külföldön fürdőző és a magyar pénzt idegen országokban elköltő meggondolatlanok ellen. Minden krajcár, amit kivisznek és amit idegen országnak adnak, ennek a szerencsétlen hazának elszegényítése. Minden krajcár, ami kikerül az országból, növeli a nyomort és csökkenti az iparnak, kereskedelemnek igazi föllendülését. Nemrégiben konkrét eseteket közöltünk lapunkban, amelyek igazolták, hogy a külföldjáró magyarok nemcsak az ország pénzét tékozolják el, hanem ezenfelül alkalmat adnak hazánk kigúnyolására és lenézésére is. A napokban több e tárgyra vonatkozó levelet kaptunk. Közülük néhányból részleteket is közlünk. Az első levelet egy vidéki tanítónő írta, aki Északolaszországban, majd pedig Franciaországban utazgatott. Tapasztalatairól ezeket írja: — Olaszországban nem volt semmi bajom. A nagy idegen járásban nem is vettek észre. Azután meg olyan sok volt ott a magyar, hogy egészen megszokott volt az én ottjárásom. Nem mondhatom ugyanezt már Franciaországról. Ahol csak ügyem akadt, kaptam egy-két rúgást, vágást és scarmolást. Úgy a vendéglőkben, mint a kereskedőknél, de még azoknál is, akikkel szóba elegyedtem, ellenszenvre, sőt egyenes gorombaságra találtam. A pénzemért hányi-veti módon szolgáltak ki és egyik villanyoskalauz, amikor nem tudtam neki aprópénzt adni, egyenest leboche-ozott. Nemzetünkéről lekicsinylően nyilatkoztak. Annál inkább dicsőitették jelenlétemben a cseheket és románokat. A másik idevágó tartalmú levelet egy gyárosnak felesége írta, aki Németországban járt. Nem fürdőzni volt, hanem az üzleti ügyekben ottjáró urát kísérte el. Fölhasználták aztán az alkalmat és néhány napra egyik ismertebb német fürdőhelyre látogattak el. Ezeket írja: — Nagyon igaza van A Szívnek, amikor amellett agitál, hogy mi magyarok ne menjünk külföldre, hacsak nem föltétlenül szükséges. Megtanulhatnánk a németektől, hogyan kell e pontban is helyesen viselkedő. Pirultam azon a német fürdőhelyen, amikor az ott szerzett ismerőseink őszintén megmondották a véleményüket. Csodálkoznak azon, hogy Magyarországból annyian mennek külföldre, sőt a méregdrága, német fürdőhelyeket is elég gyakran látogatják a magyarok. Úgy látszik, — mondották — hogy mi nem szeretjük sem a hazánkat, sem a nemzetünket, mert ha szeretnénk, ilyen nehéz napokban nem tartózkodnánk az ország határain kívül. Az pedig már egyenesen fölháborító, amit egy hivatalnoknő írt. Nem jókedvéből ment az ú. n. Csehországba, hanem betegségét gyógyítani kényszerült oda. De megjárta szegény, így írja le a csehek bánásmódját: — Amikor olcsó szobát kértem a vendéglőben, kinevettek és azt mondták, hogy meglátszik, hogy magyar vagyok. Amikor meg az étkezőben a szerényebb és szegény pénztárcámhoz mért olcsóbb ételeket válogattam, fülem hallatára sértő megjegyzéseidet tettek németül (bizonyára azért, hogy megértsem) a cseh pincérek. Sírni szerettem volna és csodálkoztam azon, hogy vannak még olyan magyarok is, akik cseh fürdőket látogatnak akkor, amikor az számukra nem föltétlenül szükséges. Okuljunk mindezeken! Maradjunk szegény csonka hazánk területén és külföldre ne vigyünk egy krajcárt sem! Koldus ez az ország, már pedig gonosz ember az, aki a koldustól csak egy krajcárt is elvon. Aki pedig külföldre megy, az a magyar hazától vonja el a pénzt. Bellaranín széni Róbert „Doctor Ecclesiae“. A napilapok hozták a kedves hírt, hogy Bellarmin Róbert S. J. bíbornokot, akit néhány évvel ezelőtt boldoggá, a múlt év szent Péter Pál napján szentté avattak, most a szent kongregáció az egyháztudorok sorába vette föl és csak a pápai jóváhagyás hiányzik, hogy a nagy szent és tudós bíbornokot, mint a katholikus egyház hittudósai 1931. szeptember 5. nak egyik kiválóságát ünnepeljük. Szent Róbert szentté avatásánál egyik döntő bizonyítékul szerepelt az a csoda, amely 1924-ben Kalocsán a jézustársasági nevelőintézetben történt. Báró Benz Albin az orvosok által megállapított gyors lefolyású tüdővészből Bellarminhoz tartott kilenced alatt hirtelen, váratlanul meggyógyult. A római megbízott előtt lefolytatott vizsgálat után a római Szent Kongregációk a gyógyulást csodának minősítették s ez volt az egyik csoda, amelynek alapján boldog Bellarmin Róbertet a szentek sorába iktatták. A Jézustársaság szentei között ő a második, aki egyháztudós, „doctor Ecclesiae" címet viseli. Mi a legfontosabb nekik? Aligha élt valaha át Csonkamagyarország súlyosabb gazdasági krízist, mint a legutóbbi hetekben. Nemcsak egész Európának, de az egész világnak gazdasági élete megingott. Amerika is érzi a rá súlyosodó terheket és épp ezért iparkodik a szerencsétlen Európát segíteni. Amerikának ez a segítsége a legjobb bizonyíték arra, hogy halálosan komoly a dolog. Máskép ez tengerentúli kalmárhatalom meg nem mozdult volna. Csonkamagyarország, természetesen, egyik szenvedője ennek az áldatlan és nehéz gazdasági helyzetnek. A kormánya azért mondott le, hogy utódjának könnyebb legyen megoldani a rá váró súlyos feladatokat. Az új kormány pedig semmi más programmot nem vállalt, mint azt, hogy valahogyan rendbehozza az országnak pénzügyeit. Őszintén megmondta, hogy nem tudja ezt megcsinálni a polgárok áldozatkészsége és tehervállalása nélkül. Amikor ilyen, mindnyájunkat érdeklő és a mindennapi kenyér biztosításához tartozó kérdésekről tárgyal a magyar országgyűlés, vajjon hogyan viselkedett az a szociáldemokrata párt, amely a tudatlanok és rövidlátók előtt a szegény emberek pártfogójának szokta állítani magát. Hát úgy viselkedett, hogy amikor a legkomolyabb és legnehezebb kérdésekről vollt szó, nem volt más gondja, mint hogy az általános, titkos választójogot követelje! Bámulatos, hogy a magyar munkásság annyira vak, hogy nem látja keserves keresményén eltartott vörös vezéreinek csúnya viselkedését. Amikor az ország minden polgárának nyakán a kés és amikor a holnapi falat kenyérnek a biztosításáról van szó, amikor minden becsületes embernek össze kell fognia, akkor a vörös szociáldemokraták nem a kenyérről, nem a megélhetésről beszélnek, hanem az általános, titkos választójogról. Mint hogyha evvel kenyeret tudnának adni az éhezőknek és pénzt tudnának teremteni a szerencsétlen ország számára. Tartsuk ezt eszünkben! Tisssíítsuk le a falaitól! A nagyobb tengeri hajókat minden 4—5 hónapi tengeren tartózkodás után megtisztítják. Behajóznak vele valamely kikötőbe és ott átadják a munkásoknak. Kívülről semmi rendellenesség sem látszik rajta, amikor a vízben van. Amikor aztán a kikötőnek dokk nevezetű részébe elviszik és ott kiemelik a vízből, láthatóvá válik az a rengeteg sok idegen anyag, amely oldalára rátapadt. Moszat, hínár, gomba, kagyló, kocsonyaszerű rétegben rakódott rá a hajó oldalára. Ez a külső réteg aztán, ha le nem tisztítják, folyton nagyobbodik és nemcsak a gyors mozgásban akadályozza a hajót, hanem magát a hajótestet is veszélyezteti. A fahajónak rései közé hamarosan beeresztik a gombák és különböző anyagok bomlasztó szálaikat, de megtámadják a legerősebb acélbordát is és idővel áteszik. Nem kell aztán rettenetesen sok hozzá, hogy a hajó léket kapjon és az utasok életét is veszélyeztesse. Ezért a dokkmunkások csónakok segítségével a fölemelt hajó közelébe mennek és kalapácsaikkal, kaparó szerszámaikkal neki állnak a megtisztításához. Néhány nap múlva aztán a hajó szinte megújítva, akadálytalanul végzi tovább munkáját. Az embert az élet tengerén járó hajóhoz szokták hasonlítani. Amint az élet hullámait szeli, lelkére bizony rengeteg sok szennyes anyag rakodik rá. Rendellenességek és fogyatkozások keletkeznek rajta, amelyek kifele nem mindjárt látszanak. Egyelőre kis jelentőségűek, de később fontosakká válnak. Rengeteg ember szenved aztán amiatt életében, hogy a fogyatkozásokat kellő időben le nem tisztította a lelkéről. Ezek a fogyatkozások megnagyobbodtak és kárt okoztak. Néha egész más folyást nyert volna az illetőnek az élete, ha idejében eltávolítja őket. Sok ember van, aki észreveszi ezeket a bajokat, de már olyankor, amikor nem tud segíteni rajtuk. A katholikus ember számára van egy kikötő,