A Szív, 1937-1938 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1937-09-04 / 1. szám
Budapest, 1937. szeptember 4. XXII. évfolyam. » 1. szám. AraWfillérT © ?!-3éZUS-SZlVG*S £(M^^^pHG[TI^RTGBlTÖ36 © VB»gffJíi/)tötvr!rmm^/amssm/&iir/AOMIVATAL BUDAPEST, Vylll., MAFfriA- UTCA 23. |jq-gefeUQ•1521V6-Q^ÖV6(T866 bJHVTLDejl- SZO-TRBIlTOa. .....r,rrr,Trr^br,„»„wrrmrr*,-rTrR”,rrr*rrr„,„, Előfizetési ár 1 évre 5 P, % évre 2.50 P. Tömeges rendelésnél 50 pld-tól kezdve 20% kedvezmény. Fóstatakpt. csekkszla sz. 8.857. Bpest, VDL, Mária u. 23. Tel: 1-352-33. Vértanúk megrázó levelei. A párisi Croix két megrázó levelet hozott nyilvánosságra, amelyet halálraítélt fiatal spanyol nemzeti tisztek írtak, akiket a vörösök meggyilkolnak. Az egyik így hangzik: „Kedves szüleim — írja — mire ez a levél elér benneteket, én már a föld alatt vagyok. Mert e hónap elején a népfront forradalmi törvényszéke halálraítélt. A bűntett, amivel vádolnak az, hogy Spanyolországot és a vallást védelmeztem. Hazámért és az Istenért az életemet örömmel és büszkeséggel adom oda. Ebben a pillanatban sokkal jobban megértem, mint valaha, hogy az ember élete nem az emberé, hanem az Istené, akit arra kérek, hogy legyen meg az akarata, hiszen az ő akarata az, hogy őt dicsőítsük és hogy Spanyolországon uralkodjék. Szeretett szüleim, meg lehettek győződve róla, hogy ezek életem legboldogabb pillanatai. Lelkiismeretem tiszta és nyugodt, tudom, hogy a hazámért halok meg, így türelmetlenül várok a pillanatra, amikor Isten magához fog szólítani. Halálomat ne fogadjátok szomorúsággal, hanem örömmel. Isten akarja és Spanyolországnak szüksége van. véres H gyanúm, amiként szíveteket születésemkor megtöltötte az öröm, most is örüljetek annak az útnak, amelyet az ő szent akarata nekem menni adott. Végtelenül hálás vagyok nektek azért a keresztény nevelésért, amelyben részesítettek. Nektek köszönhetem, hogy mint bátor keresztény halok meg. Emeljétek fel ismét és ismét gondolataitokat Istenhez, gondoskodjatok róla, hogy ezt tegyék fivéreim is és akkor Isten megadja nektek a kegyelmet, hogy mint én, igaz keresztényként élhessetek és halhassatok meg. Utoljára ölellek át benneteket, bensőséges szeretettel, fiatok Fernando, aki az Istenért és Spanyolországért hal meg.“ A másik levelet egy történelmi név viselője írta. De la Infantada herceg fia, aki levelét: „Isten és Spanyolország“ felirattal kezdi. A levél dátuma „Fic de Limona lábánál, 1937 június 3-án.“ Szövege a következő: „Forron szeretett édesanyám! Nagyon hosszú levelet szeretnék neked írni, de nincs bátorságom hozzá. E levélen keresztül veszek búcsút valamenyletöktől, mert meg vagyok győződve róla, hogy még ma este magához szólít az irgalmas Isten. Tehát nem foglalkozom a részletekkel, mert azokat kétségtelenül meg fogjátok úgyis tudni. Ami egyedül érdekel, az, hogy nektek, valamennyieteknek szilárd bátorságot adjak és kívánjak. Nem szeretném, ha sírnátok, mert a másik életben boldogabb leszek, mint ezen a földön. Egészen biztosan ez az áldozat kemény a számodra, édesanyám, nektek valemnnyieteknek a. De a jó Isten és a haza kívánja, nem vitatkozhatunk efölött Istennel. Mondd meg atyámnak, hogy szívesen megkíméltem volna ettől a megpróbáltatástól, de lehetetlen, ölel fiad, akit téged még egyszer egész szívből átölel és odafent vár. És most megyek Istenhez. Éljen Spanyolország. Francisco de Borgia.“ Gyönyörű két dokumentum a huszadik századból, 1037-ből , , f Viseljük az Eucharisztikus Világkongresszus jelvényét! A budapesti Eucharisztikus Világkongresszus elnökségének egyik értesítése fekszik előttünk. Ennek adatai szerint a Kongresszus jelvényeit Csonkamagyarországon 600 plébánia területén árusítják és eddig már szásznyolcvanezer darab kelt el belőlük. Ez az eredmény nemhogy kielégítő lenne, hanem döbbenetesen csekély. Csonka hazánkban 1800 plébánia van, tehát az elnökség pontos és gondosan levizsgált adatai szerint 1200 plébánia területén mindeddig meg sem kezdték a jelvények viselését és elterjesztését. Ezzel sem az Eucharisztikus Világkongresszus elnöksége nincs megelégedve, de nem lehet megelégedve a magyar katholikus szellem sem. Mi ennek az oka ? Hogyan kellene rajta segíteni?* Az Eucharisztikus Világkongresszus jelvényeinek csekély elterjedik*. bizonyosan onnan származik, hogy úgy a plébánosok, iránt a katholizmus vidéki vezetői és rajtuk keresztül a nagyközönség hibásan fogják fel e jelvények rendeltetését. Azt hitték, hogy ez olyan jelvény lesz, mint Magyarországon a gyűlések, pártnapok, egyesületek kongresszusainak jelvényei. Ezeket ugyanis csak azok viselik, akik e gyűlésen részt vesznek, akkor tűzik fel, amikor a gyűlésre elmennek és addig viselik, amíg ott vannak. Ez pedig — az Eucharisztikus Világkongresszusra ugyanígy alkalmazva — óriási tévedés! A magyar társadalom életében nemcsak ilyen gyűlési jelvények vannak, hanem olyanok is, amelyek egy eszme iránti lelkesedést, az eszmével való együttérzést akarják külső kifejezésre juttatni. Emlékezzünk csak a régebbi képviselőválasztásokra. A boldog békeidőkben az akkori politikai pártoknak meg voltak a maguk jelvényei, amelyekül rendesen tollak szolgáltak. Hol fehér toll, hol piros toll, hol zöld toll, hol pedig mind a három odakerült a kalapok mellé, aszerint, hogy jelöltjüknek milyen volt a színe. Ezeket a tollakat nemcsak a szavazók tűzték fel, hanem a választásra való készülés első napjától kezdve büszkén és tüntetően viselte mindent, aki valamely párt jelöltjének győzelmét kívánta. Egy lelki közösségnek, egy célra való törekvésnek és e cél dicsőséges elérésének kívánságát hirdette a kalapok melletti toll. Az Eucharisztikus szus jelvénye is ilyen Világkongresznagy célért való lelkesedésnek a külső kifejezője. Ez a nagy cél azonban nem bontja pártokra a magyar katholikus társadalmat, hanem ellenkezőleg: egyesíti. Mégpedig egyesíti egy olyan cél körül, amely ebben az országban senkit nem bánt, senkinek érzését nem sértheti. Egyesíti egy olyan célban, amelyik minden becsületes és hazája érdekét, nemzete becsületét tisztelő magyar embernek vágya kell, hogy legyen. És ez, hogy amikor az egész világ hódolni fog Budapesten a köztünk élő Krisztus előtt, ez a hódolat nagyszabású, jól sikerült és fenséges legyen. Márpedig lehet-e csak egyetlen katholikus ebben az országban, aki ne kívánja teljes szívével ezt a célt? De egyáltalán lehet-e tisztességesen gondolkodó magyar ember, aki ne kívánná ugyanezt, amikor hazánknak az egész világ előtti becsülete, nemzetünknek jó hírneve függ tőle. Akadhat-e csak egyetlen olyan ebben a hazában, aki ha magyarnak képzeli magát és ne érezné, hogy elnyomott és letiport hazánknak ne lenne előnyére egy ilyen világközpontba való kerülés sikere? * Kétségtelen, hogy minden becsületes katholikus magyar ember szívvel és lélekkel kívánja az Eucharisztikus Világkongresszus sikerét. Ámde kívánatos, hogy ezt a vágyát ne őrizze csupán a szíve mélyén, hanem külsőleg is adjon róla kifejezést. Ez a külső kifejezés feléleszti majd és öntudatossá teszi másokban, a kevésbé öntudatos katholikusokban is ezt a szép és nemes vágyat. Vegyük hát tudomásul, hogy ennek a vágynak, együttérzésnek, lelkesedésnek, a nagy világeseményre való készülődésnek, a sikerért való aggódásnak jele a Világkongresszus kicsiny, de nagy eszmét és nagy lelkesedést jelentő jelvénye. Legyen tehát ott ez a jelvény minden öntudatos magyar katholikus férfi, nő, ifjú, leány, sőt gyermeknek mellén! * Ebből a lelkesedésből és sikerakarásból, az eszmeközösségnek kifejezéséből nem maradhat ki egyetlen plébánia sem. Nem azt értjük alatta,hogy a plébánosok személyesen csapjanak fel jelvényeladóknak, hanem igenis azt, hogy minden plébánia területén legyen egy olyan hely, ahol ezeket a jelvényeket árusítják. Legyen az akár újságosbódé, akár üzlet, akár egyesület, de az Eucharisztikus Kongresszus jelvényei jók legyenek minden plébánián, kapjaéspedig olyan módon, hogy a közönség időveszteség nélkül, könnyen hozzájuk férhessen. Ebben a törekvésben és munkában legyenek a világi katholikusok is segítségére plébánosuknak. gyűléseken, egyházközségi Egyesületi üléseken, az Actio Catholica összejövetelein beszéljék meg, hogy a helyi viszonyok szerint miképpen hozhatnák forgalomba a Kongresszus jelvényeit, amelyeket — minthogy csak 30 fillér az áruk — beszerezhet minden valamire való katholikus ember. Az ember és az állat. Londonban az angol Állatvédő Egyesület a rádió útján a nagy közönséghez fordult és adományokat kért a beteg állatok gyógyítására, istápolására. Ugyancsak a rákövetkező napon a londoni Caritás Szövetség is a rádió útján közzétett egy felszólítást, amelyben ugyancsak adományokat kért szegény beteg gyermekek istápolására. Egy hónap alatt a beteg állatok gondozásának céljaira 18.000 font sterling (körülbelül 306.000 pengő), a beteg gyermekek számára pedig 800 font sterling (körülbelül 13.600 pengő) jött össze. E hír felett az angol újságok sem tudtak napirendre térni szó nélkül. A mai emberek gondolkodására jellemzőnek tartották, hogy a beteg állatok ügye jobban megmozdítja a szíveket, mint a szegény beteg gyermekek sorsa. Tagadhatatlan, hogy, helytelenül viselkedett ez a közönség. A keresztény világfelfogás nem bántja az állatokat. Isten teremtményeit látja bennük és nem engedi őket kínozni, sőt eltartásukról is gondoskodik. Ámde fokozott mértékben Isten teremtménye az ember, akinek lelke is van. Ha az állat és ember között választani kell, nem szabad elhagni egyiket sem, de a kellő fokozatot meg kell tartani. Adhatunk az állatok istápolására is, de ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk, hogy többet kell adnunk szegény és nélkülöző felebarátaink céljaira is. A szeretet rendes betartásáról nem lehet beszélni ott, ahol istápolják az állatot, de elhagyják az embert! Az amerikai szabadgondolkodók kudarca. Lewis József, az amerikai szabadgondolkodók zsidó elnöke társulata nevében 1937-ben egy panaszt nyújtott be az Egyesült Államok Legfőbb Bíróságához. Ebben a panaszban tiltakozott az ellen, hogy az iskolákban a Szentírást olvastassák és az ellen is, hogy az iskolaépületeket vallásos gyűlések és istentiszteletek céljaira átengedjék. Tiltakozása megokolásául azt hozta fel, hogy a Szentírással befolyásolják a gyermekek gondolkodását, a vallási gyűlések megtartásával pedig sértik azt a semlegességet, amellyel az állam polgárai iránt tartozik. Az Egyesült Államok Legfőbb Törvényszéke most hozta meg ebben az ügyben döntését és a szabadgondolkodók panaszát elutasította. Az ítélet megakadatolásában a Legfőbb Törvényszék kimondotta, hogy a Szentírás olvastatása az erkölcsök nemesítését, ismeretek közlését eredményezi és ezért nemhogy hátrányos lenne az államra és társadalomra, hanem ellenkezőleg, előnyös. Az államnak ugyanis érdeke, hogy polgárai erkölcsösek legyenel. Az iskolaépületeknek vallásos gyűlések és istentiszteletek céljára való átengedése hasonlókép nem sérti az állam egyetlen polgárának jogát sem. Azok, akik ott vallásos gyűlést tartanak, polgárai az államnak és joguk van azokhoz az intézményekhez, amelyeket az ő adójukból létesítettek és