A Szív, 1944-1945 (30. évfolyam, 2-32. szám)
1944-09-09 / 2. szám
Budapest, 1944 szeptember 9. XXX. évfolyam * © m-3ézu8'-szive -szol megjelenik "“■f“TErf" SZEDKE S2TÖSÉG és KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VIII,MÁ&IA- UTCA 23. Ara 16 fWAr HGTI 6RTGS1TQ3fí O kiadja: a -- ', V,.,,., ^w. H’Jl-aŐ2U9-6Zlva-9Z0ve[T9ÖG| E|őmeléti év 1 évre 8 P, l/„ évre 4 P. Tömeges rendelésnél 50 plch-től kezdve 25 ■/, kedvezmény. Postatakpt. csekkszla sz. 8857. Bpest, Vili, Mária u. 23. Tel: 135—233 Ct négerek atyja fi(fauer Szent Péter, szept. 9.) Ketten járnak a kolostorkertben. Körülöttük lassan aranyrani kezd az ég. Majorka szigetén alkonyodik. A fiatal szerzetes az öregre néz és issza szavát: — Hát tűrhetjük, hogy a világiak kapzsisága nagyobb legyen Krisztus szereteténél? ... Vadak a négerek, igaz. De drágakövek. Csiszolatlanok, de szépségük megéri, hogy sok fáradsággal fényes simára véssük őket. Ezért, testvérem, menj Amerikába, hogy azt a sok veszendő lelket megmentsd Istennek! így biztatja a kapustestvér Alfonz, a későbbi szent, Klaver Pétert. A fiatal jezsuita lelke Alfonz testvér szava hallatára katolikussá, egyetemes vágyúvá nyílik. És Klaver Péter elöljárói engedélyével elindul Délamerikába, hogy ott Krisztushoz vezesse a lelkeket. * Karthagéna, Délamerika egyik legnagyobb kikötője felé sok-sok vitorláshajó igyekezett úgy 300 évvel ezelőtt, a trópusi nyár aerekor, <<gy szélcsendes napon. Ki, vagy mi vontatta ezeket a hajókat, hisz a szélcsendes időben a vitorlás hajó csak emberi erő segítségével haladhat a hullámokon. Sem gőz, sem motor nem hajtotta ezeket a hajókat, hanem emberi erő. Kezük és lábuk éppen olyan, mint az ültetvényeseké, de ezeket a gyapjas, feketehajú, sötétbőrű alakokat az ittlakó európaiak az állatnál is kevesebbre becsülik. Olcsóbbak és igénytelenebbek az állatoknál. A hajó parthoz ért, telve rabszolgákkal. A szerencsétlen négerek mind odatódultak a fedélzetkorláthoz. Kiéhezett, agyonkínzott arcok, ostorcsapások nyoma a hátukon és elkeseredett gyűlölettel figyelik a partot, kínzóhelyüket, ahol majd utolsó napjukig robotolnak. Klaver Péter a fedélzetre lépett. Néger tolmácsok szava hangzott minden lehető tájszóláson: «Bátorság, testvérek! Barátotok ez és atyátok» — Ezeket a szerencsétlen emberroncsokat, akiknek szeretetben, sem kíméletben soha nem volt részük, a fiatal jezsuita szeretettel, élelemmel, naranccsal, datolyával, hűsítő itallal fogadja. Bekötözi a test sebeit, hogy hozzáférhessen a lelki sebekhez. Példájával mutatta meg nekik a szeretet két alappillérét: a türelmet és a nyájasságot. — Megváltozott nem is egy, de száz és száz a néger rabszolgák között — mondogatták egymásnak ámulva a szívtelen rabszolgakereskedők. — Eddig lázadoztak, menekültek a munkától, a fehér emberek ellenségei voltak. Most pedig örömmel dolgoznak, naponta imádkoznak... Mi okozta az óriási változást? Sokan közülök a testnek nyújtott táplálékon keresztül eljutottak az egyedüli lelki táplálékhoz: Krisztushoz. Hitoktatásai végén egyszerű imát mondott az apostol, amit azután a négerek kórusban ismételtek: «Jézus Krisztus, Isten Fia, te légy apám, anyám és minden jóm. Szívből bánom, hogy megbántottalak, IstenIem, nagyon, nagyon, nagyon szeretlek». Honnan merítette átütő sikerű apostolkodásához az erőt? Istent úgy szerette, ahogy a «kereszt őrületével» csak szeretni lehet. . . . Péntek este van. Mindenki nyugalomra tért. Klaver akkor halkan fölkel, elmélkedő lelke előtt lepereg az egész keresztül, ö testével is részt vesz benne. Szöringet húz, fején töviskorona. Felostorozott vállain keresztet cipel állomásról-állomásra, és így imádkozik: «Jézusom, édes, keresztreszegezett Üdvözítőm, teljes szívemből szeretlek! Ó, hadd éljek, szenvedjek, hadd haljak meg érted!» így telt el a négerek között, Isten szántóföldjén egyik év, sőt egyik évtized a másik után. A hajdani fiatal atyából lassan őszhajú, mindinkább az életalkonyhoz közeledő öreg pap lett. . . . Sokat elmélkedett az Evangélium szavai felett. «Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.» . . . Élete vége felé az öreg papot bénasággal látogatja meg az Isten. Elöljárói ápolását egy négerre bízták. Ez felfalja előle az eleit, nem egyszer vezeklőövénél fogva rángatja ide-oda. Klaver azonban isteni Mesteréhez hasonlóan nem nyitja panaszra ajkát. Klaver Péter, aki annyiszor állt meghalt lelki gyermekei sírja mellett áldást adva, most eljutott az utolsó állomáshoz. Sírját száz és ezerszámra állták körül szeretett fiai, akiket ő vezetett a halál árnyékából az örök élet világossá adba. . . . A megrázó temetési ménemén az Egyház beszentelő szertartását végző pap szavait elnyomja a négerek zokogása: «Meghalt a mi atyánk hí Az Egyház szenttédvatolt fia, a négerek atyja, ma az afrikai missziók égi pártfogója. MARIA NOÉ... ragyogott Szobieszki János lobogóin, amikor 1583-ban Bécs alatt tönkreverte a török hadait. Ezt a nevet hordozták szívükben azok a kongreganisták, akik három évvel később elsőnek mászták meg Buda falait. MÁRIA NEVE lelkesítette Don Juan d’Austria hajóhadát Lepantónál 1571-ben. Kapisztrán zászlóján is ez a név tündöklött és megfutott az oszmán sereg Nándorfehérvárnál. Valahányszor az Egyház tanításának VI . y lfi tisztaságát veszélyeztették egyoldalú és rövidlátó emberek, mindannyiszor a SZŰZANYA NEVE volt a jelszó, mellyel harcba indultak az Egyház hű fiai és győzedelmeskedtek. Efezusban az Isten Anyja dicsőítése közben tört meg az eretnek Nestorius hatalma, Szent Domonkos a rózsafüzérrel szállt szembe a délfranciaországi sötét fölforgatókkal, a jezsuiták Mária-kongregációikkal ostromolták a protestantizmustól elhódított országokat. A pápák szinte versengenek abban, hogy egyrészt szeretetüket, ragaszkodásukat kimutassák ez AL I ti TT NÉV iránt, másrészt, hogy minél nyomatékosabban hívják fel alattvalóik figyelmét e szent név megbecsülése és szemete érdekében. Különösen szorongattatások idején, amikor a nagy keresztény családot komoly veszély fenyegeti, nem szűnnek meg buzdítani Mária nevének általánosabb és bensőbb megbecsülésére. Ifjú tehát nev» csodáihoz!. .*unV. hogy ezekben az órákban, amikor ugyancsak érezzük a kereszténységet fenyegető veszélyt, Szentatyánk újra meg újra figyelmeztet, int, kér bennünket, hogy égi Édesanyánkat, ha lehet, még fokozottabban szeressük, könyörületes anyai Szívét engeszteljük és kérjük. Bárcsak ne lenne hiábavaló a pápa sürgető kérése! A HUNYADIAK Mária-tisztelete A Mária-eszmény zászlaját magasan lobogtatta a törökverő magyar hősök tükre: HUNYADI JÁNOS. Fraknóban őrzik azt a Szűz Mária-zászlót, rajta az 1453-as évszámmal, mely évszám és a hagyomány tanúsága szerint Hunyadi János zászlaja volt. Máriás lelkületére világot vet a hosszú hadjáratban vívott fényes győzelmeinek sorozata ut i Budára való bevonulása is. Mária-ünnepen, Gyertyaszentelőkor történt ez az emlékezetes bevonulás. Ulászló király ez alkalommal mezítláb járult a budai Nagyboldogasszony templom oltárához felajánlani az ellenségtől elvett zászlókat. Legnagyobb győzelme, a nándorfehérvári diadal után érezve Halálát, azt kérte Hunyadi Jánostól, hogy Zimonyba, a Szent Szűz legközelebbi templomába vigyék s ott vehesse magához útravalóul az Úr Testét, mert nem tartotta magát méltónak, hogy Ura jöjjön hozzá, hanem azt akarta, hogy őt vigyék Urához. Apjának ezt a Mária tiszteletét és máriás lelkületét csak utánozta fia, MÁTYÁS KIRÁLY, mint apja földi maradványait Gyulaié...a várról a «Magyar Jeruzsálemben, Székesfehérvárra, az ország legszebb Mária-templomába akarta elszállíttatni, hogy abban a templomban legyen a Hunyadiak temetkezőhelye, melyet Szent István a maga és utódai családi szentélyének és temetkezési helyének választott. Ugyanitt aladta örök álmát az Anjouk legnagyobbik, a Nagy Lajos. Mátyás király csak a nagy elődöket utánozta, mikor a szemtanú Ranzani Péter szerint a székesfehérvári Szűz Mária-bazilikát annyira megszépítette, hogy ez a templom szerinte joggal hasonlítható össze az egész világ bármely bazilikájával. MÁTYÁS KIRÁLY e nagy lendületű törekvésében volt bizonyára humanista kori hiúság is, de mégis átvillan rajta az, hogy atyjának máriás lelkületéből még ő is mily sokat örökölt. De nem is vonhatta ki magát abból a korból, melyben Temesvári Pelbárt a «Csillagkoszorú Mária erényeinek dicsőítésére» című munkájában nyíltan hangoztatja: Magyar! Vagy őrizd a Mária-tiszteletet, vagy vesd el magadtól a magyar nevezetet! Csak ebben a szellemben cselekszik Mátyás, a nemzeti király, mikor behozza a máriás arany- és ezüstpénzt, eltiltja a máriás napokon a vásárokat, elrendeli, hogy a bírók Mária nevében hozzanak ítéletet és királyi emberei Mária nevére esküdjenek. A késő utókori, így »emlékezett nagy királyra. Eszterházy Pál nádor úgy tudja, hogy Mátyás király oly áhítattal volt a szegedi Boldogasszony templomának Szűz Mária képe iránt, hogy tízezer tallérra becsült drága köntösét ajánlotta fel az Isten Anyjának. Mátyás vallásosságában sok volt már a renaissance külsősége és felületessége, de a hagyományos magyar Szűzanya-tiszteletet töretlenül vitte tovább. A kereszte^Hszae A szépséges Firenze városában élt Pazzi Magdolna. Jól tudta, hogy a világ minden pompája csak hiúságok hiúsága. Mint fiatal leány belépett a karmeliták szerzetébe, hogy a keresztrefeszített Üdvözítőt kövesse. Egyszer cellájában imádság közben így sóhajtott fel: — Megcsaltál, igen Uram, megcsaltál! — Hogyan leányom? — hallotta lelkében az Úr Jézus hangját. — Igen, Uram, rettenetesen csalódtam Benned. . . . Mikor mindent elhagytam, hogy Téged kövesselek, gyóntatom és hozzátartozóim mindegyre keresztről, áldozatról, lelki gyötrődésekről beszéljek és én mindebből nem találtam semmit! .. . — De hát nem kell-e a kereszten meghalnia mindenkinek, aki engem akar fenntartás nélkül követni? — kérdezte az Úr. Igen, meg kell halnia önmaga és a világ számára, aki Téged akar követni. De Uram, nekem senki nem mondta, hogy a keresztben, szenvedésben Téged talállak meg, Szerelmesem! Ahol Te vagy, ott gyönyörűséggé válik a szenvevagy, ott gyönyörűséggé dés, életté a halál!