A Szív, 1960 (46. évfolyam, 1-12. szám)

1960-03-01 / 3. szám

48 A Szív­ iát leginkább a megfelelő iskolák mozdítják elő: a családon belül is csak azok a szülők tudják jellem és erkölcsi felfogás dolgában meg­nevelni gyermekeiket, akik alaposabb képzést kaptak az iskolákban. Szerencsére ezt sokhelyütt belátják maguk a négerek is. A szü­lők akárhányszor igen nagy áldozatokat hoznak azért, hogy gyerme­keik magasabb fokú iskolai képzettséget nyerhessenek. Szentséges Atyánk ebben a hónapban arra a missziós szándékra kéri fokozott imádságunkat, hogy "Afrikában a családok életét ke­resztény szellem hassa át. " Ez gyakorlatilag két nagy feladat meg­valósulását teszi imádságunk tárgyává. Az első: a keresztény csa­ládok száműzzék magukból a pogány szokások árnyékát is, és példá­jukkal vezessék rá pogány honfitársaikat tisztultabb, nemesebb fel­fogásra a házasság intézményét illetőleg. A másik: Isten áldása te­gye lehetővé a missziókban az iskolák és szeretetművek gyarapodá­sát, mert ezek útján lehet igazán eredményes hadjáratot indítani a tudatlanság leküzdésére. FODOR PÁL jezsuita atyát a Szív kanadai Olvasói közül igen sokan személyesen ismerték. Torontóban, Hamiltonban és Montreálban működött a magyar plébániákon. Önfeláldozó szeretete a hősiességig fokozódott az 1956-os szabadságharc menekültjeinek fel­karolása idején: a benne lappangó rák folyton növelte fájdalmait, de az álmatlanul át­kínlódott éjszakák sem tudták csökkenteni buzgóságát, amellyel a mont­­reáli és quebecki magyarok ezernyi ügyében-bajában eljárt. 1958 őszén tőből leoperálták jobb karját. A műtét néhány hónapig hozott csak eny­hülést, hogy utána annál gyötrőbb kínok őröljék fel az alig 41 éves pap maradék életerejét. December 31-én, a torontói Sz. Mihály-kórház be­tegágyáról adta vissza lelkét Teremtőjének. A courtlandi (Ontario) Sz. László egyházközség temetőjében helyezték örök pihenőre. R.I.P. MAGYAR ORATÓRIUM, N­á­n­d­o­rf­e­h­é­rv­á­r, 1456. Tamás Alajos ferences atya, a budai ferences templom kiváló karnagya, kimagaslóan nagy egyházi zeneművet alkotott a nándorfehérvári diadal 500. évfor­dulójára. Az oratórium felöleli és mintegy megjeleníti Hunyadi János páratlan győzelmének teljes történetét. Időtartama (két 33 cm-es hos­­­szanjátszó hanglemezen) közel 2 óra. Ára, a szövegkönyvvel és posta­költséggel együtt: % 7.96. Megrendelhető a következő címen: Franciscan Fathers, - P.O.B. 218 - De Witt, Michigan, U.S.A.

Next