A Szív, 1991 (77. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

Kedves Főszerkesztő úr! Ebben a megbolydult világban lassan csak közös közügyeink visznek rá, hogy szót váltsunk, pláne hogy leidésben. Most is ez kényszerít írásra, bár „csak" egy szemcsippentésről van szó. A napokban egy nagy múltú folyóirat „kereszténybal" szerkesztőjét vittem haza kocsimon. „Végre írsz valahová?” - érdeklődött. Tudta, hogy nyolcvankilenc előtt sehol sem próbálkozhattam. „Olykor igen" - így én. Mire ő: „De nem A Szívnek, ugye?" - és gunyorosan hunyorintott. Ebben a mimikai kritikában nemcsak utasom fintorgott, hanem egész korunk: a beidegzett sémákban való gondolkodás, a felelőtlenül kön­­­nyed ítéletalkotás, a gúnnyal fűszerezett intellektuális gőg, a hitet fitymáló, túlvilágiasodott polgár, a vidéket butának tituláló nagyokos, a saját szó­áradataitól elbájolt újságíró. Mert a gunyoros lekicsinylést igazából nem érdemli - főként nem 1990-ből nézvést - az 50 vagy 70 évvel ezelőtti Szív sem, nemhogy a kanadai, vagy az onnan hazatért Szív. Egy lap akkor jó, ha tudja, mi akar lenni, és pontosan az, ami lenni akar. A jelenlegi Szív alcíme szerint katolikus lelkiségi tájékoztató. És való­ban az, mégpedig a katolikus nagyközönség számára. Éppen mert hitelesen, tömören és egyszerűen tájékoztat az egyházi év lelki aktualitásairól, hitbeli, erkölcsbeli problémákról, egyszerre tud szól­ni igényeshez és igénytelenebbhez egyaránt. Nyitott az újra, de őrzi a hagyományos értékeket is, és érzékenyen reagál a mai magyar társadalom problémáira. Stílusa nem ájtatoskodó, hanem sallangmentesen hitet su­gárzó; gyermekrovata, a Szentjánosbogár nem gügyög, hanem gyermekhez szól értőn, ötletesen. Hogy lehetne A Szív még jobb? Bizonyára. De a szemcsippentés nem ezen gúnyolódott. Csak nem a „lelkiségen"? Persze, ha valakit ez nem érdekel, akkor ne olvassa a lapot. Viszont ha nem olvassa, akkor ne mondjon róla véle­ményt, még hunyorításnyit sem. Mindannyiátoknak további jó munkát! Isten áldjon! Hegedős László

Next