A Toll, 1929 (1. évfolyam, 1-36. szám)
1929-09-22 / 23. szám
kelően ruházkodó primitív lelkeket kell fölvilágosítani, hogy cinizmusuk, amellyel fitymálják a gazdasági életnek hajmeresztő igazságtalanságait vagy tudatlanságuk, amelylyel azt hirdetik, hogy a jövedelemelosztás kiáltó ellentétei a természetnek változhatatlan rendjén nyugszanak, hogy a földmunkás kétpengős napibére vagy tanárok kétszázpengős havi fizetése Isten bölcs rendelésén alapszik, méltatlanná teszi őket az emberi elnevezésre. Meg kell magyarázni a jóhiszeműeknek, hogy a politikai jelszavak üres formák, ha nélkülözik a gazdasági tartalmat és az etnikai eszmény célját. Nem lehet demokráciáról fecsegni vagy liberális haladást emlegetni, ha egyben nem törekszünk oly társadalmi berendezkedésre, amely egyenlő súlyt ad az egyenlő szavazatoknak és nem teremtjük meg a haladás gazdasági feltételeit. Át kell hidalni azt a látszat-ellentétet, amelyet a munkásságnak osztályharca és az értelmiségnek vezető szerepe közt a feudalizmus modern rablólovagjai a maguk önzése érdekében igyekeznek kihasználni. Minthogy a társadalomnak nincs erősebb alapja, mint az igazságosságnak tisztára emberi gondolata, a szocializmus, amely igazságosságra törekszik, nemcsak az ipari vagy földmunkás hitbizománya, hanem közös kincse, közös eszménye mindenkinek, aki az emberi életben egyebet is lát, mint a táplálkozás és a fajfentartás zavartalanul kellemes lebonyolítását. Ebből kitűnik, hogy a fabianizmus nem politikai párt, nem gazdasági érdekszövetkezet, sőt nem is világfölfogás, hanem oly tanítás, amely a társadalom igazságosabb átalakítását hirdeti a társadalom fejlődéséből merített igazságoknak terjesztésével. Minthogy pedig a szocializmusban kifejezett igazságossági törekvésnek Fourier utopizmusától, a Marxismuson át a szindikalizmusig, sőt Hilaire Balloc distribuiionizmusáig számtalan útja van, a fabianizmus, amely nem hitet, hanem tudást és kritikát terjeszt, nem azonosíthatja magát a „szociáldemokrata“ tudománynyal sem. Miként az angol fabianusok kezdettől fogva arra törekedtek, hogy az összes társadalmi osztályokat átitassák azzal a meggyőződéssel, amely a társadalmi igazságosságot csak a társadalmilag termelt értékek társadalmi ellenőrzésével tartja elérhetőnek és ezért épp úgy együttműködtek a liberális kapitalizmusnak, mint a munkásságnak képviselőivel, a magyar fabianizmus is összekötő és nem elválasztó szerepre van hivatva. Nem forradalmat hirdet, hanem fejlődést, nem erőszakot, hanem meggyőzést, nem politikai agitációt folytat, hanem tudományos agitációt, amelyből a politikai vélemény oly önkéntes erővel hajt ki, mint a vetés a tavaszi eső után.