A Toll, 1929 (1. évfolyam, 1-36. szám)

1929-09-22 / 23. szám

kelően ruházkodó primitív lelkeket kell fölvilágosítani, hogy cinizmusuk, amellyel fitymálják a gazdasági életnek hajmeresztő igazságtalanságait vagy tudatlanságuk, amely­­lyel azt hirdetik, hogy a jövedelemelosztás kiáltó ellentétei a természetnek változhatatlan rendjén nyugszanak, hogy a földmunkás kétpengős napibére vagy tanárok kétszáz­­­pengős havi fizetése Isten bölcs rendelésén alapszik, mél­tatlanná teszi őket az emberi elnevezésre. Meg kell magya­rázni a jóhiszeműeknek, hogy a politikai jelszavak üres formák, ha nélkülözik a gazdasági tartalmat és az etnikai eszmény célját. Nem lehet demokráciáról fecsegni vagy liberális haladást emlegetni, ha egyben nem törekszünk oly társadalmi berendezkedésre, amely egyenlő súlyt ad az egyenlő szavazatoknak és nem teremtjük meg a haladás gazdasági feltételeit. Át kell hidalni azt a látszat-ellentétet, amelyet a munkásságnak osztályharca és az értelmiségnek vezető szerepe közt a feudalizmus modern rablólovagjai a maguk önzése érdekében igyekeznek kihasználni. Mint­hogy a társadalomnak nincs erősebb alapja, mint az igaz­ságosságnak tisztára emberi gondolata, a szocializmus, amely igazságosságra törekszik, nemcsak az ipari vagy földmunkás hitbizománya, hanem közös kincse, közös eszménye mindenkinek, aki az emberi életben egyebet is lát, mint a táplálkozás és a fajfentartás zavartalanul kelle­mes lebonyolítását. Ebből kitűnik, hogy a fabianizmus nem politikai párt, nem gazdasági érdekszövetkezet, sőt nem is világfölfogás, hanem oly tanítás, amely a társadalom igazságosabb át­alakítását hirdeti a társadalom fejlődéséből merített igaz­ságoknak terjesztésével. Minthogy pedig a szocializmusban kifejezett igazságossági törekvésnek Fourier utopizmusá­­tól, a Marxismuson át a szindikalizmusig, sőt Hilaire Balloc distribuiionizmusáig számtalan útja van, a fabianiz­mus, amely nem hitet, hanem tudást és kritikát terjeszt, nem azonosíthatja magát a „szociáldemokrata“ tudomány­nyal sem. Miként az angol fabianusok kezdettől fogva arra törekedtek, hogy az összes társadalmi osztályokat átitas­sák azzal a meggyőződéssel, amely a társadalmi igazságos­ságot csak a társadalmilag termelt értékek társadalmi ellenőrzésével tartja elérhetőnek és ezért épp úgy együtt­működtek a liberális kapitalizmusnak, mint a munkásság­nak képviselőivel, a magyar fabianizmus is összekötő és nem elválasztó szerepre van hivatva. Nem forradalmat hir­det, hanem fejlődést, nem erőszakot, hanem meggyőzést, nem politikai agitációt folytat, hanem tudományos agitá­­ciót, amelyből a politikai vélemény oly önkéntes erővel hajt ki, mint a vetés a tavaszi eső után.

Next