A Világ, 1991. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)

1991-01-02 / 1. szám

KI HOGYAN PRIVATIZÁL? Kelet-Európa eladó. Országa válogatja, hogy a nagyvállalatokkal vagy a csapszékekkel kezdik. Lengyel, német, cseh és szlovák körkép VISSZHANG A SUSZTERÁJBÓL Noha kormányunk nem szakértői, mégis erős szakmailag... Csupán az a kérdés: mely szakmákban A REMÉNYTELEN GENERÁCIÓ A legoptimistább becslések szerint is jövőre a munkanélküliek száma 200 000 körül alakul KULTURTOPLISTA '90 A kulturális élet illusztris képviselőit kértük, válaszoljanak indiszkrét kérdésekre Ismerős nekem ez az új esztendő. Túlságosan is. Talán mert igencsak régi Ez volt a tavalyi is. A mindent megoldó. A majd jövőre. De már két éve is ő mosolygott rám, mint egy részeg vasutas a csukott kupék között a generálkulccsal: most alakulnak a dolgok, csak ki kell várni, majd azután meglátjuk, mit tehetünk. Adódik majd önmagától. Kiforogja magát. Legyen sokarcúság de ne túl­­sokarcúság, az káosz lenne, s az már van, legyen hát központi ereje, de ne túl erős, mert az diktatúra lenne, s már az is van. Mi legyen hát akkor? Nohát! Azt mutatja majd meg ez az új év. Ahogy sok éve már. Ha mezőgazda­ságról van szó - akkor húsz éve érke­zik időben ez a jövőre. Vagy tán negy­venkilenc, esetleg negyvenöt óta. Meg­lehet, örököltem ezt az új esztendőt. Ahogy mi, már apáink sem bíztak sem­­mit a véletlenre. Jó nekünk ez az új év, ez az ismert, jól bevált. Amióta élek, ha voltak is gondok jövőre, de a meg­oldást is az érkező év tartogatta. Ahogy elmaradását a távozó. Igazi infláció, kivédhetetlen időjárás, vál­­ságtetőzés sosem jövőre volt. Mindig tavaly. Ezért álltunk aztán úgy, ahogy. Aztán meg éppen a helyzetünk­ből adódott, hogy időt kellett nyer­nünk. Ahogy tavaly is. Hogy fölké­szülhessünk, hogy jövőre aztán... Sze­retem én ezt az új esztendőt, ahogy is­merőst szeret az ember, akit megszok­hatott már, s akinek hálával tartozik. Hisz hála neki, sikerülhetett időt nyer­nünk. Aki pedig időt nyer, az életet nyer. Ha marad gondja egyáltalán, az mindössze annyi: létezik-e élet­időn kívül. Mert az évtizedek alatt össze­gyűlt sok győzelemmel odakerültünk. S ha most nekiállunk - jövőre - min­dent megoldani, kiderül majd: pechünk van. A világban tényleg 1991-et írnak. Történelemkönyvekből sem ismerős számukra ez a mi félszázados újesz­tendőnk. Állunk majd értetlenül, had­onászunk népnemzeti mivoltunk va­rázskulcsával, mint egy gőzmozdony­ról ottfelejtett, lassan józanodó vas­utas a világ valamelyik mágnes­­vasútján.

Next